Pesti Napló, 1929. január (80. évfolyam, 1–26. szám)

1929-01-04 / 3. szám

Péntek ­ KÖZGAZDASÁGI NAPLÓ Kétezer kilométer gazdasági vasúthálózatot építtet a kormány Új tervezet a MÁV-beruházásokról — Tanyai és mezei utak a termény­­értékesítés szolgálatában —• A kormány új berházási programja Ebben a költ­észvetési évben a kormány nem készült nagyobb szabás­ú beruházásokra, aminek egyedüli oka a megfelelő fedezet hiánya. Ennek ellenére bizonyosra vehető, hogy már a tavaszi hónapokban sor kerül újabb invesztíciókra. A köz­gazdasági miniszter az egyik legutóbbi miniszter­tanácson teljes súllyal foglalt állást az állami invesztíciós tevékenység programszerű folytatása mellett, amelyet a termelés nem nélkülözhet. A je­lek arra mutatnak, hogy a közgazdasági minisz­ter érvei meghallgatásra találtak és a kormány hozzájárulását adta, hogy a gazdasági miniszte­rek részletes programot dolgozzanak ki azokról a munkákról, amelyeknek megvalósítása, válla­latba adása már az év első felében megkezdőd­hetnék. Arról értesülünk, hogy a szakminiszterek e célból már érintkezést kerestek a gazdasági élet néhány vezető emberével, akiket tájékoztattak a beruházási program egyes pontjairól és azok sor­rendjéről. Az államvasúti beruházásokra vonatkozólag az érdekeltség arról értesült, hogy a miniszter­tanács utasítására újabb tervezet készül, mert­­az eddigi tervezetek nem egységesek és több ponton egymásnak ellentmondók. Ezeket az egyenetlensé­geket akarják kiküszöbölni az új tervezetben, amelynek költségelőirányzata 100—120 millió­­pengő közt mozoghat. Külföldi kölcsön felvéte­lére e célból nincsen szükség, mert a szállító vál­­­­lalatok máris beleegyeztek, hogy a munka elnyer­e Samar­iay Lajos államtitkár lesz. Értesülésünk szerint a kormány Samarjay Lajost, az Állam­vasutak elnökigazgatóját­­. államtitkárrá fogja kinevezni. Samarjay Lajos most miniszteri taná­csosi rangban van és immár másfél éve áll az Ál­lamvasutak élén, amelynek eddigi vezetésével megnyerte a kereskedelmi kormányzat bizalmát. Emelkedik a pengő fedezeti aránya. A Nemzeti Bank második januári kimutatásában már szerepelni fog a svéd kölcsön első részleteként befolyó dollártétel. De a közeli időre várnak más külföldi emissziót is, melynek révén újabb valuták folynak majd be. Ezek a valuta­tételek néhány százalékkal ,­ pengő fedezeti arányát is javítani fogják. Aktuális adó- és tarifakérdések az OMKE igjazgató­ssági ülésén. Az OMKE Sándor Pál elnöklésével igaz­gatósági ülést tartott, amelyen dr. Bolhányi Kálmán ügyvezető igazgató terjesztette be jelentését. Horváth István főtitkár a kereskedők nyugdíjbiztosításának az önsegély alapján való megoldására terjesztett elő ja­vaslatot. Az igazgatósági ülés ezután dr. Bodroghy József titkár referátuma alapján az akt. mi­ntt adókérdé­seket tárgyalta és elhatározta, hogy a fényűzési adó leépítése érdekében akciót­ indít. Varamiai Aurél tit­kár a gabonatarifakedvezményekről tett jelent­ést. Meg­állapította az igazgatósági ülés, hogy a gabonaesport érdekében engedélyezett tarifakedvezményeket elégte­lennek tartja s határozatot hozott ez irányban is a Szükséges tárgyalások felvételére. Hitel és­­ hitel. A kormány nemrégiben hiz­lalási hitelt engedélyezett a gazdák sürgető köve­telésére. Ebből a hitelből eddig csak egészen je­lentéktelen tételeket vettek igénybe az érdekeltek. A kiskereskedelmi hiteligények kielégítésére is engedélyezett a kormány egy millió pengőt. Ebből a pénzből azonban még senki sem kapott, bár volna elég igénylő. Még mit­dig tárgyalnak a ga­ranciákról, az esetleges veszteségi alapról, azon­ban, eredmény, folyósítás még nincsen. A gazdák néhány nap alatt, megkapták, amit kértek, a ke­reskedők ... hja, az más! Az új esztendő első felszámolása!, A Csepeli Tégla­gyár hitelezőit a Közlöny újesztendei számában hívta fel jelentkezésre a likvidációval megbízott ügyvéd. Ha­sonló tárgyú közleményeket látunk a Kereskedelmi és Bányászati Rt., Magyar Fotóipari Vállalat, Királyúti Ház Rt., Hungária Filmgyár, Central Mérleggyár, Mozgókönyvtár Rt. stb. felszámolásáról is. A tőzsdét a Csepeli Téglagyár, a volt­ Unió Bank alapításának meg­szűnése érdekli különösebben, mert sokan veszítették el pénzüket az annak idején nagy reklámmal dolgozott vállalkozás papírjain. A Nemzeti Bank részvényeire mindig van vevő. Rosszul kezdődött az értéktőzsde új esztendeje, mert például ma, január 3-án, minden részvény alacsonyabban AH a december 31-iki jegyzésénél, h­s akármilyen bágyadt is egyébként a tőzsde, a Nemzeti Bank részvényeire mindig van vevő. Estő héttel ezelőtt még 2,12 pengővel jegyezték, szerdán 239 volt, de arra a hírre, hogy a tavalyi 11 száza­lékkal szemben 12 százalékos osztalékot fog fizetni, a Nemzeti Bank részvénye csütörtökön 213 yen­tjélé emelkedett, rése fejében 5—10 éves hitelt nyújtsanak a MÁV-n­a­k. Az útépítő program, hátralékos részeinek meg­valósítására a közeljövőben nincs kilátás. A mi­nisztertanács úgy határozott, hogy a most kiírás alatt álló úthálózaton kívül csak olyan újabb út­építő munkákat ad vállalatba, amelyek a mező­gazdasági­ termékek jobb értékesítésének szolgá­latába állíthatók. Főhíg mezei és tanyai utak építése jöhet számításba, a forgalmas útvonalak­tól távol eső vidékeken. E munkák finanszírozása a megyék és községek hozzá­járulásával történik. A mezőgazdasági termelés érdekeit szolgálja a kormány új beruházási programjának harmadik pontja is, amelyről a közvetlen érdekeltség is csak most szerzett tudomást. Keskeny vágány­ú gazdasági vasutak építéséről, van szó, amilyene­ket eddig­ csak a Szeged környéki tanyákon é­s Kecskemét határában helyeztek üzembe. A mi­nisztertanács úgy határozott, hogy kétezer kilo­méter hosszúságban építteti ki e vasúthálózatot azokon a vidékeken, ahol a termény,-zállításra al­kalmasabb közlekedő eszköz nem áll rendelkezésre. A vasúti szerelvények, amelyeknek nyomtávol­sága keskenyebb lesz a mostani vicinális vasúta­kénál is, egy-két személyszállításra szolgáló kocsi­val is el lesznek látva. Az egyes vasúti vonalak kiépítése és a forga­lom fentartása céljából társaságok alakulnak, amelyekben az állam is érdekeltséget vállal. Ezek a társaságok fognak gondoskodni a kellő fedezet előteremtéséről. -­­ Az ipari papírok védelme indult és az olasz tőzs­déken. Az­ olasz tankok most hosszabbították meg az iparvállalatok részvényeinek védelmére alakított szin­dikátust 1930-tól 1940-ig. Az­ első 5 évben 350 millió lírát, a második 5 évben 300 millió lírát folyósítanak ipari papírokra lombardhitelként. Okulhatnának az olasz példán a magyar bankok, amelyek évek­ óta tét­lenül nézik az érdekkörükhöz tartozó ipari részvények elértéktelenedését. Kegyelmi eljárás a szabálytalan rozsjegyzés miatt. A csütörtöki gabonatőzsdén nagy izgalom kerekedett az 1929-es termésű rozs jegyzése körül­ .Szerdán kezdték először hivatalosan jegyezni az 1829-es termésű októ­beri rozsot és az első nap az árfolyam 22,46 pengővel zárult. Csütörtökön egy kis csoport SOR-10 fillérrel kezdte felszöktetni az októberi rozs árfolyamát és sike­rült is 22.70 pengős jegyzést produkálni. Az eladni szándékozók azonban nagy meglepetésükre 22.70 pen­gőig választ sem kaptak ajánlatukra, mire minden oldalról tiltakoztak az irreálisan mag­ó árfolyam ellen. Az árfolyamjegyző bizottság, melyre Frey Kálmán elnökölt­, 40 fillérrel rel is szállította a legmagasabb árfolyamot. Egyúttal intézkedés történt, hogy az irreá­lis árfolyamok miatt fegyelmi eljárás induljon meg. Javulnak a gabonaexport kilátásai. A külföldi piacok javuló árainak hatása alatt csütörtökön nyugodtabb keretek között bonyolódott le a ga­bonatőzsde forgalma. Az elmúlt izgalmas napok után kissé bizakodóbb lett a hangulat, mert híra terjedt, hogy néhány gabonacégnek sikerült a kül­földön jelentékeny búzamennyiséget elhelyezni. Szakértő körök véleménye szerint a magyar búza iránt a külföld részéről az érdeklődés növekedését lehet remélni, mert­ a világpiaci árakkal a mi bú­zánk most már teljesen versenyképes. Az export nagyobb arányú megindulása, háríthatja csak el azokat a nehézségeket, melyeket a gabonakeres­kedők a határidőpiaci teljesítési határidő közele­désével a búza átvétele kézis aggodalommal várnak. Fizetésképtelenségek: Rosenfeld Ignác és társa tex­tilkereskedő (Landen ucea 12.) 63.300 pengő aktívával és 112.900 pengő passzívával fizetésképtelenséget jelen­tett. Reiner M. női ruhaszalón (Mária Valéria utca 1.) 85.000 pengő vagyonnal szemben 57.500 pengő tartozást mutat ki. — Vidékről egy bejelentés érkezett: Klein Test­vérei: gesztelyi textil kereskedőcég részéről 79.000 pengő aktívával és 116 000 pengő passzívával. Hivatalosan akarják jegyeztetni a boletta árfolya­mát is. Napok óta nem­ tudják a tőzsdén a boletta ár­folyamát megállapítani. Bizonytalanságot teremtett a tengeri behozatali jegy piaci forgalmában az a hír, hogy a tőzsde vezetősége itt bizonyos intézkedésekre készül. A tőzsdet­anácsosok köréből ugyanis indítványt tette­k, hogy hivatalosan jegyezzék a boletta árfolyamát. I­o indítvány történt arra is, hogy a szállítás időpontjától két h­ónapig érvényes bolettát a tengeri vásárlójának terhére a kukoricavám értékében (2 aranykorona) szá­molják el, ami a különös határozatok 16. §-ának módo­sításával történik. Döntés januárban lesz, mielőtt mész , a májusi tengeri szállításra kerülni* Csehország tárgyalni akar a magyar szerződés revíziójáról? A cseh kormány még nem foglalt ál­lást az agrárvámok kérdésében, de hír szerint,a döntés már a közel­jövőben meg­ fog történni és kedvező lesz az ottani védővámos törekvések szempontjából. Az autonóm tarifa állat- és ga­bonabehozatali vámjait igen lényeges mértékben akarják felemelni a törvényhozás útjára. A vám­emelésnek azonban csak akkor látná hasznát a cseh mezőgazdaság, hogyha­­Sikerülne megálla­podni azokkal az államokkal, amelyekkel szemben ezek a vámok bizonyos időre szerződésileg le van­nak kötve. Úgy halljuk, hogy nálunk illetékes ke­rvén komoly jelentőséget tulajdonítanak a csel­ vámemelésekről szóló híreknek és el vannak ké­szülve arra, hogy Csehország még ebben az évben tárgyalásokat, akar kezdeményezni a magyar­cseh szerződés revíziójáról. A General Motors, tervei a magyar fogyasztópiacon­. Jelentettük, hogy a General Motors megfelelő gyár­telep iránt érdeklődik, mert­ üzemet­ akar berendezni Magyarországon. Arról értesülünk, hogy az amerikai autógyár megbízottja, aki jelenleg a londoni fiók élén áll, a minap felkereste Wekerle Sándor pénzügyminisz­tert, akivel közölte a társaság ezirányú terveit. Esze­rint a General Motors nem javítóműhelyt akar fel­állítani, hanem olyan gyárat, amelyben többezer mun­kást­ tudna foglalkoztatni, hogy az egészen kis kocsi­típusokat itt állítsák elő. Ezekkel a kocsitípusokkal nemcsak a belföldi szükségletet akarná ellátni, h­anem a Balkán piacokat is. Olcsóbb lett a liszt, sürgősen­ le kell szállítani a péksütemény árát. A gabonaárak esése folytán e malmok csütörtökön 70 fillérrel, szállították le­ a liszt árát. Most már a pékek is tudomásul ve­hetik az alacsony lisztárakat, mert lehetetlen és semmiféle megokolással fenn nem tartható, hogy a publikum még ma is olyan árakat "kénytelen, fizetni a péksüteményért, mint amikor a búza ára 34 pengő volt. 41 ezer telekkönyvi bejegyzés volt 1918-b­an­. A telek­könyvi forgalom egyik legpregnánsabb mérőszerszáma a gazdasági élet hullámvonalának. Az ingatlanforgalom, az ingatlanok megterhelése, a terhek törlése mind más szögből mutatják a gazdasági helyzetet, de a telek­könyvi forgalom emelkedése kétségtelenül kedvező élet­jelenség a gazdasági organizmusban. Ebből a szempont­ból örvendetes, hogy a telekkönyvi forgalom 1928-ban jelentékenyen emelkedett az előző év forgalmához ké­pest, mert míg 1927-b­en 37 ezer beadvány érkezett a te­lekkönyvi hivatalhoz, addig az elmúlt évben­ 11 ezer darab volt a hivatal forgalma. Magyar-Francia Biztosító Részvény­társaság köri, hogy Mihályi­ Zoltán gazdasági főtanácsos, az intézet vezérigazgatója, több mint 40 éves eredménnyel teljes munkásság után az aktív vezetéstől január hónap 1-én visszalépett. Az igazgatóság vezérigazgatónak Gross Manót, az eddigi ügyvezető igazgatót nevezte ki, James Speyer newyorki bankár, a magyar kor­mány érdemkereszttel tüntette fel Barcza­ Ernő helyettes államtitkár, akit megbíz­tak a földművelésü­g­yi, exporthivatal vezetésére. PESTI NAPLÓ 1929 január 4 19 Beszélgetés a tőzsde folyosóján — Milyen a tőzsde? — kérdi valaki a tőzsde folyo­sóján az unott arccal várakozó tőzsdeügynököt. — Csöndes. — Ka, ez még mindig jobb, mint amikor esnek a kurzusok. — Nagyon téved. Látszik, hogy csak vendég a tőzs­dén. Ha azt­ mondom: »csöndese, a legrosszabbat mond­tam a tőzsdéről. Tőzsdei embernek és a spekulációnak végeredményben mindegy, hogy fölfelé mennek a kur­zusok vagy lefelé. Mind a kettőre be lehet rendezkedni. Mind a kettőn lehe­t pénzt keresni. l)e amikor nincs .•« hossz, se bessz, amikor semmi nincs, csönd van, mint­­ most; ez a legrosszabb. Idegeire megy az embernek.

Next