Pesti Napló, 1929. február (80. évfolyam, 27–49. szám)
1929-02-14 / 37. szám
14 Csütörtök PESTI NAPLÓ 1929 február 11 (4) Amerikai magyar szerző darabjának bemutatója — Bécsben. Kedden este mutatták be Bécsben a Kammerspieleben Faragó Ferencnek Rutschbahn című, 20 képből állónagyvárosi drámáját. Egy proletár leány beleszeret egy gyári munkásba, akitől elkerül egy könyvelőhöz. A könyvelőt otthagyja és felesége lesz a gyárimunkásnak- A könyvelő a fiatal asszonyt el akarja csábítani, a fiatalasszony azonban a könyvelőt agyonlövi. A darab, főként a jó előadás miatt, tetszett a közönségnek. (*) A zsidónő a Városi Színházban. Hétfőn este újszerű beállításban Halévy operája, A zsidónő került színre a Városi Színházban. A címszerepet, Szalay Ilonka énekelte szép sikerrel, dz a fiatal színésznő megjelenésével, énektudásával, lágy hangjával és ízléses játékával méltan érdenette meg a közönség tetszését. Rocha szerepét sok színnel és melegséggel töltötte meg. Mellette ugyancsak sikere volt a másik két új szereplőnek: Halmos Jánosnak és Jákó Bélának. (*) Orbók Attila vígjátékát, a »Fiaeskáuis-at bemutatja a finn Nemzeti Színház. Orbók Attira legújabb vígjátékát, a Macskártt-at február végén bemutatja a helsingforsi fritz Nemzeti Színház. (•) Várkonyi Mihály Berlinben? Várkonyi Mihály egymásután aratja filmsikereit Hollywoodban. A Cecil H. de Mike-studio állandóam szerződtetett tagja volt, a studio azonban megszüntette üzemét és így Várkonyi elvesztette szerződését. Várkonyi Mihály két hónap óta van szerződés, nélkül, ezalatt, azonban állandóan játszott. Egyik jobb szerződtetési ajánlatot kapta a másik után, ő azonban mindet visszautasította és egy szerepet vállalt Lubitsch Ernő új, nagy filmjében. Hollywoodból kapott értesülésünk szerint Várkonyinak az a terve, hogy tavaszig Hollywoodban játszik és mielőtt ott egy hosszabb időre szóló szerződést írna alá, átjön filmezni Európába. Berlinből az Ufa filmvállalat tett két filmre igen előnyös ajánlatot Várkonyinak. Lehetséges, hogy Várkonyi erre a két filmre fog leszerződni. Várkonyi Mihály Színházak, hangversenyek és kabarék híres Rózsavölgyi hangversenyei fél.Vodnányi Beethoven-estje ma február 14. , V Syolekor. Horowitz II. zongoraestje február 15. Néhány jegy még kapható. Filharmóniai február 17. Főpróbajegyek elkeltek. Február 18-iki estje jegyek 5.20 pengőtől kaphatók. Monteverdi: OrCeo, Händel: Acis és Galathea február 25. • Kodály Zoltán gyermekkarestje március 17.•— A Filharmóniai Társaság hangversenye iránt nagy az érdeklődés, ami Horowitz óriási sikere után természetes. A művész Rachmaninoff III. zongoraestjét játssza. Ez legnagyszerűbb teljesítménye. Műsoron még: filazomnov és Stravinszky. 18-iki estre-jegyek 5.20 pen. Bőtől Rózsavölgyinél. Főpróbajegyek elkeltek. Horowitz febr. 15. Vigadó. Félnyolc. Műsor: Chopin h-moll szonáta. BachBusoni-, Scarlatti-, Liszt-, Horowitz-művek. (Rózsavölgyi.) (—) Léner Quartett szombaton, 16-án, fél 9-kor a Zeneakadémián. A világhírű vonósnégyes búcsúestjén legnépszerűbb programját adja. Jegyek Bárdnál és a Zeneakadémiában. Népszerű helyárak! (Koncert lit) (—) Piatigorsky Gregor korunk egyik legnagyobb csellóművésze. Estje ma. (Z.:9. Fodor.) (—•) A Békeffy-vocal-quartett február 17-iki, vasárnap délutáni hangversenye a szezon legélvezetesebb, legmulatságosabb koncertje. Rengeteg új tréfa, jazzmókák, szeriőz számok. Közreműködnek Vataary Piri, Gallgy Nándor,Beregi Kató. (M Vsz. Fodor.) Ascher Oszkár nagy prózaestje Medgyaszay Vilma közreműködésével február 17-én, vasárnap a Zeneakadémián. Műsoron: Karinthy: Ballada a néma férfiakról. Kosztolányi: A súgó. Schiönherr: A siralomház stb. Jegyet Rózsavölgyinél. (Stúdió.) (•—) Keleti Lili zongoraestje március 1-án estek 8-kor a Vigadó nagytermében. 9 Cari meggyop szombaton fellép a „Pista néni"-ben Fedák Sári, aki diadalmas pályáján a „Pista néniben aratta egyik legnagyobb sikerét, már teljesen meggyógyult és szombaton, 16-án ismét fellép ebben a parádés szerepben, amiben eddig tíz zsúfolt ház közönségét gyönyörködtette. Rózsahegyi Kálmán és a többi szereplő is természetesen mind rész vesz ezen a második bemutató előadáson. Mindazok, akiknek szombatra volt jegyük és azoknak, akik vasárnapra előre megváltották jegyeiket, ha igényt tartanak rá, a jövő héten hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken mindennap déli ,12 óráig feljegyeiket becserélhetik a Király-színház pénztáránál és így módjuk lesz arra, hogy Fedák Cárival is megnézhessék Bus Fekete Lászlónak ezt a rendkívül mulatságos, énekes vígjátékát. Farkas Imre és Török Rezső új darabjai az Andrássy úti Színház holnapi premierjén Glál Franciska, Medgyaszay Vilma és Békeffi László fellépésén kívül különös érdekességet kölcsönöz a pénteki premiernek Farkas Imre: Zöldhajtókás, sárgapitykés közlegény című bűbájos, énekes játékának és Török Rezső: A pillangó című cigányzenés, mulatságos vidéki történetének a bemutatója. Ez utóbbi darabnak a főszerepeitVaszary Piroska, Kökény Ilona, Peti Sándor és Abonyi Tivadar, míg a Farkas-darab "főszerepeit Beke Alice, Faragó Ödön, Andai Béla, és Krajnik Mária játsszák. A premier iránt óriási érdeklődés van. Az INI Színház ^,Zr]^!l»i.VAKABLAK Premier: február 22-én. * Atdig is minden este: Ma estei ISO. elvaslásS Hetiműsor MAGYAR KIRÁLYI OPERAHÁZ: Csütörtök '18: A tenor (B-bérlet, 18. szám). Péntek: A szevillai borbély (E-bérlet, 18. szám). Szombat: A Rajna kincse (A Wagner-ciklus VI. estje. Bérletszünet). Vasárnap: Rigoletto (D-bérlet, II. szám). Hétfő: Nincs előadás. Kedd: A n-gjkür (A Wagner ciklus VII. estje. Larsen-Todsen Nanny, Leuer Ssupertu's, Manowarda József vendégfelleptével. Bérletszünet), NEMZETI SZÍNHÁZI Csütörtök "s8A. tábornok, Péntek: A socViltai borhely"'Cs'il'betaninssal, Először. A bérlet, 23. szám). Szombat: A tábornok. Vasárnap délután: A krétakör, este: Martinovics (K bérlet, 22. sz.). Hétfő: A szevillai borbély (B-bérlet, 23. szám). Kedd: A tábornok. A NEMZETI SZÍNHÁZ KAMARASZÍNHÁZA. Csütörtök 18: Nem élhetek muzsikaszó nélkül. Péntek: A krétakör. Szombat: Nem élhetek muzsikaszó nélkül. Vasárnap délután: A túlbuzgó fiatalember; este: Nem élhetek muzsikaszó, nélkül. Hétfő: A krétakör. Kedd: Nem élhetek muzsikaszó nélkül. VÍGSZÍNHÁZ: Csütörtök: Biszterce ostroma. Péntek: A királyi család (Először). Szombat: A királyi család. Vasárnap délután: A testőr, este: A királyi család. Hétfő: A királyi család. KIRÁLY-SZÍNHÁZ: Egész héten minden este Vs8: Pista néni. Vasárnap délután: Eltörött a hegedűm. MAGYAR SZÍNHÁZ: Csütörtök 8, szombat és vasárnap: Ida regénye. Péntek és hétfő: Izlandi vászon. • VÁROSI SZÍNHÁZ: Csütörtök VsS: Parasztbecsület; Bajazzók (C bérlet). Péntek: A palatínus rózsái. Szombat: Hoffmann meséi (D bérlet). Vasárnap délután: Párizsi divat, este: A régi nyár. Hétfő: A denevér (A bérlet). FŐVÁROSI OPERETTSZÍNHÁZ: Egész liften minden este 8: Miss Amerika. Vasárnap délután: Az utolsó Verebély-lány. BELVÁROSI SZÍNHÁZ: Egész héten minden este 8: Hazudj, édes! Vasárnap délután: Nászéjszaka. ÚJ SZÍNHÁZ: Csütörtök 8 (százötvenedszer), péntek, szombat, vasárnap délután és este: Tüzek az éjszakában. ANDRÁSSY ÚTI SZÍNHÁZ: Csütörtök 9: Kozmetika; Az első éjszaka; A kaland; Ezek a nők; Braun ki lesz csapva; Az anyakönyvvezető előtt; A fehér páva; tréfák, magánszám,ok. Péntektől: Új műsor. TERÉZKÖRÚTI SZÍNPAD: Egész héten minden este V'19: Nagy Endre—Salamon Béla—Rajna Alice; Éjjel a háztetőn; Az apja lánya; Apostol a lóházban: Bécs-Párizs—Madrid; Az utolsó faun; Pesti síelők; Száz szál gyertyát; Grafológia; Szegény Shakespeare; A királylány csókja stb. Minden vasárnap délutánVI. Igazi gyermekszínház. • • RADIO Budapest, 1929 február 14. csütörtök. BUDAPEST (551.5, 20 Kw). 9.15. Grandoton hangverseny. 1. Meyerbeer: Aria ez Afriaki nőből (T. Buffo). 2. Verdi: Ingemosco (Caruso). 3. Strauss: Ständchen ,(E. Schmitalii). 4. Depinetti: Aria a Lani" mérnioóri Luciából" (tuigli) I—II. vés®. 6.Részbb'-Xágjr-' ária a Sevillai borbélyból (Galli Gurci);'fi' Puccini: Ária a Bohémekből TFlet'hi. • Biptifdr.-.. La Borradina (Flóra) 8. Puccini: Nagyária a Toscából (Giacomo Lauri Volpi). 9. Dr Sándor: Szerelmes vagyok én...Halvány • sárga rózsa, Chornn: Sárga csizmát (debreceni Kiss Lajos zenekara). Irt. Kimegyek a temetőbe, Árakjárok (Pillinszky Zsigmond). 11. Balázs: Kantinosné angyalom (Halmay Tibor). 9.30: Hírek. 9.45: A hangverseny folytatása. . 12.00: Déli harangszó az egyetemi templomból, időjárásjelentés. 12.05: Zongorahangverseny. 1. Tsehankowsaky: Az évszakok. 2. Chopin: Prelűdök. 12.25: Hírek. 12.35: A hangverseny folytatása. 1.00: Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 2.?0: Hírek, élelmiszerárak. 4.10: Stúdió Szabad Egyetem. 1. Dubovitz Hugó vegyészmérnöök:A mosásés a mosószerek. ?. Dr. Molnár Imre, a Zeneművészeti Főiskolatanára: Ki volt Szentirmay Elemér? Szemirmay-dalokat énekel Szabó Lujza, az Operaház művésznője. Zongorán kísér Polgár Tibor. Dr. Jeszenszky Sándor min. osztálytanácsos: A nürnbergi magyar hét.. . hangverseny szünetében, körülbelül 4.45: Időjelzés, időjárás, vízállásjelentés és hírek. 5.10: A m. kir. földművelésügyi minisztérium rádióelőadássorozata. Dr. Niedermann Zoltán: A vadászgazda teendői tavasszal. 615: Angol nyelvoktatás (J. W. Thompson.). 7.10: Vígjátékelőadás a Stúdióból. A templom egere. Vígjáték három felvonásban. Irta Fodor László. Rendezi Ódry Árpád, a Nemzeti Színház örökös tagja, a Stúdiófőrendezője. Személyek: Nagy Zsuzsi: Biller Irén. Szücs Oly: Somogyi Nusi. Báró Ulrich Tamás: Ódry Amád. Feri, a fia: Uray Tivadar. Gróf Sterheim Frigyes: Bodnár Jenő. Schiinzel: Sarkadi Aladár. • Félix: igazgató! Balassa János. János: Tapelcay Gyula. 9.10: Grauiofónbanevcrseny f. Gomez: Ana s Kalvator Rosa bál (Caruso).; 2.: Verdi: Quartett bt. AlarcosMlból (<Carnso—Herpel—Potbier—Segurola). 3. Verdi: Qnintett az Alsrcosbálból (Caruso^Hempel—Rotbier—Segtirola—Duchehe). 4. Wagner: Aria o LohenerinMI (Richard Brooks)." 5 Puccini: Duett a Toscából (Fleta és Austral) fi. Händel: Kórus a Messiásból (Royal Choral Society). 7. Lohengrin, proludo (Philadelphia Pymplionikns zenekar) I—II. rész. 8. Wagner: Tannbiiuser. Erzsébet imája. 10.00: Időjelzés, időjárásjelentés és híreik. 16.15: Widmár Antonio olasz nyelvű előadása: Introdazione alla conoscenza della letteratiura ungherese (A masyar Irodalom ismertetése). Utána a Dunapalota Nagyszállóból Bachmann Jazz-band. NMsMhMMMH Táncrend: Március 1-tól minden est«, y.g.tól g2ft'igécsapdás farkas Impe «/ o^ Városi Színház