Pesti Napló, 1929. március (80. évfolyam, 50–73. szám)

1929-03-02 / 51. szám

s ÍRÓK ÉS KÖNYVEK A hobo A csavargó író; Jim Tufly A *hobo­ Amerika csavargója. Testét fedő ro­ngyain kívül nincs senkije és semmije az egész világon. A Csendes-óceántól az Atlantiig, Kanadától Mexikóig mindenütt otthon van és se­hol sincs otthon. A rhobo­ folyton úton van, mert nincsen semmi célja, se sietős dolga: ténfereg a civilizált emberek között, akikkel nem azonosítja magát. Gyorsvonatok tetején és tehervonatok odúiban rejtőzve utazik. A robogó vonatra ugrik fel, százszor kockára teszi életét, hogy az ellensé­ges vasúti alkalmazottakat elkerülje, akik kö­nyörtelenül lerúgják, ha felfedezik. Nyáron a sza­bad ég a hálószobája, télen a nagyvárosok nyo­mortanyáit látogatja sorra; tápláléka a lopott, vagy az összekoldult étel. Pénzt nem gyűjt, érté­k­es holmit nem lop. Az élettől csak szabadságot akar, amely az ő esetében teljes lehet. Nincs semmije, semmi vagyona, hite, álma, tehát sem­mit sem veszíthet. Az élet csavargója a hobo. Jim Tully a hobok írója. Francois Villon e kései utóda maga is évek hosszú során át a hobo volt, mint Jack London, vagy mint Gorkij. Ke­resztül-kasul kóborolta Amerikát, mint egykor Walt Whitman, gyakran látért a városokba, hogy a közkönyvtárak csendjében néhány napot átol­vasson és hogy búcsúzóul egy-egy kedves köny­vet magával lopjon. A lopott könyv addig nála maradt, míg valami veszélyes vona­t­i ugrásnál ki nem csúszott szeretően szorító hóna alól. Ennek a könyvtolvaj hobonak a nagyapja, va­lamelyik eldugott írországi falucskában mesélge­tett azon a zamatos ír nyelven, amelyen a régi kelta beszéd emlékei még mindig kivehetők. Túlin vérbeli ír, mesélő kedvű, drága nagygyerek, aki a szájában olvadoztatja a nagyszerű történeteket, borsos lazításokkal fűszerezve a kalandjait és kék szemei néha szomorúan szétkeresnek a semmiben, mert a »semmi« még őbenne is kísért. A fiatal Tully évekig hoboskodik, közben át­átrándul más csavargó pályákra, cirkuszos lesz a híres amerikai vándorcirkuszok idején, bokszol, verset ír, kertész lesz, majd újra hívja a széles, szabad út, hogy mindent otthagyva újra holtok között zötyögtesse a tehervonat. A családjáról csak néha hall valamit mert néni is sok köti hozzá. Anyja kétéves korában halt meg, apja iszákos napszámos, egyik bátyja zsoké, másik bátyját egy mexikói kalandban ütik agyon, nővére valahol Csikágóban küszködik. A vöröshajú Vatal hobo megy a maga útján. Olvas. Ténfereg, vár. Kaliforniában hosszú hóna­pok alatt elkészül első könyvével, az­­Emmett Lawlen-ral, amelyet minden helyesírási ismeret nélkül, egy megszakítatlan fejezetbe eszkábál össze. Harold Bell Wright és a szocialista Upton Sinclair elutasították a nyomorgó írót, míg a reakcionárius Rupert Hughes fel nem fedezte, munkáját át nem fésülte és sikeres útján el nem indította. Azóta öt Tully-könyv jelent meg Ameri­kában. Legkomolyabb sikere a­­'Beggars of Lifen volt. Beggars of Life! Az élet koldusai. Az élet koldusai pedig kik volnának mások, mint Tully barátai, a cement országutak, a téli éjben vágtató vonatok és a nagyvárosi nyomortanyák dobói? Az ő történeteiken keresztül fény esik az élet többi koldusaira: az egész civilizált világra. Az élettől a legkevesebbet a hőbe koldul, így az ő élete a legvidámabb. A hobo nem kér az élettől boldogságot, szerelmet, pénzt, megbecsülést: beéri egy kis étellel, a boldogság egy tavaszi éjjel, amikor a tehervonat zubogva robog és a szikrák elkeverednek a levegőben, jóízű mesélgetések és talán egy kis whisky, ez az egész. Synge megírta már, hogy az ír parasztok be­szélik a világ legzamattosabb és legköltőibb nyel­vét. Jim Tully egyszerű ír paraszttá válik, ami­kor mesél. Nála az írás mesélés, bölcs, öreg embe­rek mesélése, akik szeretnek emlékezni. A kalan­dokon keresztül arcokat és embereket mutat meg. Alakjai olyan megvilágítást kapnak Tully­tól, mint amilyent az erdei­ bográcstűz vet a köré gyű­lökre: rőt, lobogó fény ez, árnyékok suhannak el az arcok előtt és a­ háttérben az erdő, az élet bi­zonytalan sötétje. _____ Tully a »Circus Parade--ban megírta a cirku­szos éveit. Ez a­ könyve kisebb irodalmi rézkarcok gyűjteménye. A négyszezfonato­s óriásnő szerelmei­ről, a hűséges öreg négerről, a cirkuszos emberek durva életéről és a vándorkomédiás élet többi alakjairól ad egy-egy mesteri rajzot. Ezekben az emberekben és ezekben az élesekben Tully nem az izgalmakat látja, hanem azt a belső, fájó vala­mit, amiről a dobtok nem­ szívesen beszélnek. A »Jarnegmu a nagy hollywoodi sth­ausendsal regénye, aki gyilkosból és éhező proletárból ro­busztus egészségével betör a hollywoodi film­világba, hogy kiábrándultan hajoljon meg az élet fölényesen unalmas volta előtt. A »Shanty Irish"-ben nagyapja rimbrandti alakját festi meg, , A negyvenéves Tuffy, a sikeres író és a tisztelt ember most azzal foglalkozott, hogy újra ül??,?a­tír­a?, »útra«, a boltok közé. Pálóczi Horváth Gyö­rgy" Szombat PESTI NAPLÓ _ 1929 március 3 Szegény magyar madár • *. írta: Pásztor Árpád Vad február! A fagy a csontba vág, A külváros kemény nyomorba dermed. Lerombolt ház magára hagyott telkén Két ucca közt átlós, szűk taposás, — Szegénység vágta, hogy kurtítsa útját, Tőle jobbra-balra hevehupás Fagyott gaz, odahordott piszok. S a gaz között, a szemétdomb alatt, Egy ugráló, keresgető madár. Szürke, kopott, gyenge, reménytelen, A hideg szél tollát duzzadtra fújja, Veréb? Nem... Nem.. . Fején kis bóbita. És koldus csőrén megfagyott, dalok. Ó jaj!.... Pacsirta... Magyar dalos madár, Az éhség, fagy a városba vetett, Odahagytad meződet, fészkedet. Kék ég helyett a szemétdombra zsápos, S csőröddel, amely lelked énekét. Csattogva zengte valaha, Most elhajitott szemétben kaparsz. Verebek közt. Szegény magyar madár! Spielhagen Február 24-ikén volt száz éve Friedrich Spielhagen születésének. 1821­ február 24-ikén szü­letett a­­krngdeutschei irodalom legkiválóbb kép­viselője. Sokáig élt, 1911-ben halt meg. De már jóval a halála előtt letette a tollat. Nem mintha fáradt lett volna, vagy nem tudott volna írni. Volt benne valami finom judicium és mély önkri­tika. _ Megérezte, hogy a huszadik század problé­mái és emberei már nem az ő tollára valók. Ezért elhallgatott, egy gazdag és rendkívül termékeny írói pályája után. Élete utolsó tizenegy évében már egyáltalában nem írt korrajzoknak bajos­­nevezni Spielhagen regé­nyeit, pedig állandóan kora problémái és kora embertípusai elevenedtek meg bennük. Spielha­gen meglehetősen távol állt a realista irodalmi módszerektől és a realista életszemlélettől. Regé­nyei, amelyekben korát akarja festeni, nem ad­nak e­ttózia objektív értőt a korról. Alakjai gyakran imam­ikus­an egysíkúak, gyakran pe­dig elmosódot­tak. De azért mégis minden regé­nyében különös erővel és forrósággal ott lüktet korának uralkodó hangulata. Fiatal korában néhány kisebb novellája után egyszerre megjelent egy terjedelmes regénye, a Problematische Naturen. Óriási feltűnést keltett ez a regény. Az 1848-as forradalmi vajúdás láza és erjedése ad különös vonzóerőt ennek a könyv­nek. 1848 lelke van benn Spielhagennek ebben a regényében, amely 1900 februárjában, közvetlenül az író 80. születésnapja előtt érte el ötvenedik kiadását. A Problematische Naturen-ben a feu­dális arisztokrata világnéz­­et áll szemben 1848 liberalizmusával és demokráciájával. A demokrá­cia nagy propagatív erejű regénye volt ez a könyv, mint ahogy Spielhagen mindvégig meg­maradt a -18-as polgári liberalizmus lelkes és har­cos írójának. A Durch Nacht zum Licht, amely a berlini forradalom­­regénye, ugyanerről az olda­láról mutatja be a szerzőt. Kevés olyan lelkes híve volt a 48-as forradalmi eszméknek a német irodalomban, mint Spielhagen. Igen sok könyvet írt, óriási az oeuvre-je és minden könyvén végig­vonul a liberalizmus, a polgári tömegek felsza­badításának gondolata. Igen érdekes az In Reihe und Glied című regénye, amely a német szocia­lista mozgalom hőskorát festi meg, és amelynek középpontjában Lassalle-nak kissé elrajzolt alakja áll. Másik regénye, a Hammer und Ambos egy idealista fogházigazgatóról szól, aki fegyencei­nek lelki útmutatója és vezetője akar lenni. Amint a század második felében a marxizmus kezdett a polgári liberalizmus helyébe lépni, Sniel­hagen érdeklődését is egyre erősebben foglalkoz­tatta a szocialista mozgalom. A Sturmflut című regényében a hetvenes évek nagy gazdasági vál­ságát­ írja le. Utolsó regénye az Opfer, amely 1900-ban jelent meg. A regén­y hőse egy ariszto­krata, aki részben szerelemből, részben humaniz­musból szocialista, lett Nem tud azonban igazi szocialistává válni, nem tud alkalmazkodni új környezetéhez és végül tragikusan pusztul el. Szathmáry István: Hivatalos műszótár a belügyi igazgatás részére. Az egység«, szabatos és magyaros hivatalos nyelv megteremtése érdekében dr. Vadnaii Tibor nyugalmazott belügyi államtitkár még 1924-ben részletes munkaprogramot dolgozott ki. "A helyes ma­gyar hivatalos nyelv szabályai­­nak feldolgozása volt a Munkaprogram első fejezete, amelyet dr. Vadnay Tibor oldott, meg ily című munkájában. A munka­program második fejezete a. helyes közigazgatási szak­kifejezései, szabatos meghatározása és, betűrendes egybe­állítása. Erre a feladatra dr. Szathm­áry István vár­megyei fu.jegyzt*, a Petör Treaság tagja kapott meg­bízást. E megbízás eredményeként jelent meg: a »Hiva­talos műszótár a biilifryi igazgatás részére« című m­onka, amely két rés­zre os z­ik. Az elsőben a szerző a közigazgatási műszótár gyakorlati­­jelentőségét, célját és kereteit­ ismerteti, míg a második rész a műszavak listfisoros ,jegyzékét és szabatos definícióiét tolja. Vér György: Rácsok mögött Az ár a­ pokolban is úr. — mondja egy ma­gyar közmondás. Az igazi, a vérbeli újságíró pedig a Markó-utcai fogház magánzárkájában is riportot ír, eredetit, érdekeset, mint ahogy Plátó a borson is szépet álmodik. Mert tartalom és forma tekintetében egyaránt a kitűnő riport min­den erényével érces Vér György könyve, a­ Rácsok mögött. Az élet színeivel, lírai melegséggel tárja föl ez írás a sajtóvétségért harminc napi elzá­rásra ítélt újságíró testi-lelki élményeit a fogság­ban, amelynek szenvedése valóban nagy művész volt, mert ezeket a megkapóan és meghatóan em­beri vallomásokat sugalmazta a toll katonájának. Mindenféle póz és nagyképűség nélkül, a köz­vetlen szemlélet és érzés ritka erejével és igazsá­gával számol be itt egy ember lassan elmúló na­pokról, amelyek minden egyhangúságuk mellett a magárahagyott lélek meztelen igazságait nyilat­koztatták ki és a társadalmon kívül élők sorsát hozták elébe. Néhány élesen megvilágított arc, néhány rejtelmesen felbukkanó és elsuhanó alak, közöttük a hírhedt Erdélyi Béláé, de mindenek­előtt az egész kivételes és félelmetes környezet, az egész nyomasztó és kietlen hely rajza az élet fanyar ízét és egyéni zamatját adja a naplónak. Az egész könyvön keresztül az emberi szolidari­tás minden megértő és megbocsátó érzelme lük­tet, a kitagadottak és elesettek iránt való tiszta, mély részvét. Az írója hangján megindulás érzik, friss és bensőséges ez a hang, valóban a vox humana, semmi fölösleges, semmi érdektelen, mindig a do­log velejét mondja el, azon frissen, ahogy átélte. Ez a k könyv egy olyan újságíró remeklése, aki egy költőt rejteget magában, de a szerelmet és a­­lírát megtiltani nem lehet, úgy látszik, még a Markóban sem. Juhász Gyula Honnan? Hová» Meddig? Ezzel a szokatlan címmel dr. Renk Félix budapesti ügyvéd egy szociológiai tanul­mányt adott ki, amelyben a »nemzet« problémával fog­lalkozik. Bár eszmeileg az­­emberiség , az ideálja, kimu­tatja, hogy szükségszerűen nemzeti alapon kell állnia mindenkinek és hogy a nemzetek­­megértése , még a távoli jövő zenéje. Dr. Benk nyilvánvalóan nem tanulta, hanem maga i­rodukálta erre vonatkozó gondolatait, me­lyeknek kiindulása és egész menete figyelmet érdemel. Magyar problémák ném­et megvilágításban. A Deutsche Schute­ im Auslande­­idei első füzete Magyarországnak van szentelve. Külföldiek szá­mára még sohasem írtak értelmesebb és ér­deke­sebb dolgokat Magyarországról, mint azok a ta­nárok, akik ezt a füzetet összeállították. Kemény Ferenc főigazgató nem egészen két oldalon oly tömör szerkezetben mutatja be a magyar iskola­ügyet, hogy a német pedagógus teljesen megbíz­ható képet kap belőle a magyar iskoláról. Dr. Göttling lektor a magyar tudományos életet, Brinckmann igazgató a hazai németség iskola­ügyét és a budapesti német iskola működését is­merteti. Nagyon érdekes Geitner cikke a ma­gyar nyelv megtanulásának nehézségeiről. A leg­nehezebb feladatot dr. Helle Hugó, a budapesti Reichsdeutsche Schule magyar tanára vállalta magára: megmagyarázza a németeknek, hogy mi­­a magyar szent korona,­ mint alkotmányjogi fogalom? Történeti alapon, de mégis igen tölvö­ren adja elő, hogy mi a jelentősége nálunk a szent koronának, mint minden alkotmányos jog­ forrásának. Ez a kis értekezés mesteri munka, melyet magyar nyelven is kellene terjeszteni, mert teljesen megvilágítja a királykérdésnek jogi oldatát anélkül, hogy a kérdés eldöntésére nézve állást foglalna. A német-magyar barátság az utolsó tíz év alatt nem sokat, fejlődött: a Deutsche Schule im Auslände új füzete ennek ellenére nem­csak lojalitást, hanem meleg rokonszenvet is ta­núsít Magyarország iránt, amiért az itt működő német, tudósok és pedagógusok köszönetet érde­melnek. Szabadon (Lanátor Pogány Ferenc novellái). Saná­tor Pogány Ferenc egy-egy versére vagy novellajára, ha valamelyik folyóirat hasábjain megjelent, érdeklő­déssel figyeltünk fel. Most, hogy egész kötetnyi novellát adott ki a fiatal író, ez az érdeklődő ügyelem komoly értékeléssé és rokonszenvvé valorizálódott. Lehiggadt és megtisztult írások ezek, hűvösek, kemények, biztosak. Majdnem mindegyiknek a témája: a megdicsőülés. A­ kulturált, gazdag bankigazgató megtudja, hogy halálos beteg és egyetlen hatalmas gesztussal kiszakítja magát a kultúrából, kiéli minden eddig titkolt vágyát és végül megdicsőü­lten elkóborol a végtelen éjszakai mezőben. A kishivatalnok, aki egész életén át egyéniségről, nagyság­ról. Napoleonról álmodozott és penészes, szürke kis fé­reg maradt, a halálában nagy lesz, döbbenetesen nagy. Az öreg, csúf, elkínzott testű és lelkű prostituált is meg­dicsőül egy groteszk pillanatban, amikor a sötét uccában ölve megy érte, két kiéhezett szerelemkoldus. Nagy pilla­natok kis emberek kis életében: ezeket látja meg Saná­tor Pogány Ferenc költőien és mégis valami hűvös ob­jektivitással. Soha nem könnyezik és nem mosolyog: ko­molyan és gondolatokba merülve nézi a dolgokat és biztos, nyugodt kézzel rajzolja le őket És ezek a rajzok egyaránt távol vannak a romantikától és a realizmus­tól. A legközelebb ahhoz a műfajhoz állnak, amelyet egyes modern német novellisták »groteszkének neveztek el Erről az érdekes első állomásról sokfelé vezetnek utak: többek között a szociális romantika, vagy a »neue Sachlichkeit«, vagy esetleg a szatíra felé. De akárme­lyik utat választja a fiatal író, mindegyiken érdemes haladnia, mert mindegyik csak a legkomolyabb eredmé­nyek felé vésetheti. (BJ.

Next