Pesti Napló, 1929. július (80. évfolyam, 146–171. szám)
1929-07-20 / 162. szám
Szombat PESTI NAPLÓ 1929 július 366 90 MEZŐGAZDASÁG Mi lesz a cukorral? A nemzetközi cukoripar mostanában folytatja kizalmas és messze kiható tárgyalásait, amelyek célja az európai cukoriparnak kontingentálás alapján való továbbvitele. Döntés még nincs, azonban bárhogyan határoznak is, az ki fog hatni mezőgazdasági termelésünk egyik fontos ágára, azon keresztül a külkereskedelemre is. A cukorgyártás a magyar nyerstermékeket feldolgozó iparok közt fontos helyen áll. A mezőgazdasági ipar által termelt értéknek 12,2%-a ebbe a munkakörbe esik, s az élelmiszeripar exportjából cukoriparunk 23%-kal részesedik. Ennek a termelési ágnak a fontosságát meghatározzák a statisztikai adatok, amelyek szerint több mint 110.000 holdon termelünk cukorrépát és a több mint 12 millió mázsa répáért 38 milliópengőt kaptak a termelők az elmúlt évben. A cukoripar a belföldi széniparból majdnem harmadfélmillió q-t fogyaszt, foglalkoztat azonkívül közel 11.000 munkást, tisztviselőt és művezetőt. Igaz, hogy főleg csak a 3 hónapos gyártási kampány alatt játszik nagyobb szerepet a cukorgyártás a lakosság foglalkoztatása szempontjából, de ez alatt az idő alatt közel 8 millió pengőt fizetett ki munkabér és tisztviselői illetmény fejében a magyar cukortermelés. Ezekből az adatokból látható, hogy nemcsak a cukortermeléssel közvetlenül foglalkozókat érinti a cukoripar, a cukorértékesítés és a cukorexport helyzete. Az európai répacukor az utóbbi időben erős versenytársat talált a nádcukorban, s ezzel a versennyel a magyar termelésnek is számolni kell! A világ összes cukortermelésének 67%-át, teszi a nádcukor, amelyet főleg Kubában, Brit-Indiában és Hollandiában termelnek. A cukortúltermelés megakadályozása érdekében Kuba elnöke, Taraffa ezredes, már 1927-ben kartellbe akarta tömöríteni az európai cukortermelő államokat. Abban az évben Kuba a világtermelésnek már ötödrészét, a kivitelnek pedig 40%-át képviselte. A tömörítés célja — úgy mint ma is — a cukortermelés korlátozása volna, kölcsönös megállapodás alapján. Ez azonban eddig nem talált egyhangú helyeslésre. Pedig a túlprodukció jelentkezik, s számolni kell azzal a ténnyel, hogy a fogyasztás jóval kisebb a termelésnél. -- ? A helyzet aránylag most még könnyebb, mert Európa két legnagyobb cukortermelő állama, Németország és Oroszország, még nem érték el a háború előtti termelési eredményeket. Viszont a háborús számítási zavarok sok országot kényszerítettek arra, hogy cukortermelésre rendezkedjék be s ez is egyik tényezője ma a túltermelésnek. Az Egyesült Államok répacukortermelése az utóbbi években elérte a világtermelés 50%-át. Most rendezkedik be nagy állami áldozattal a cukortermelésre Anglia is. A kiviteli helyzetet ezek a tényezők erősen rontják. Ezzel szemben a belföldi fogyasztás némiképpen, javult nálunk: fejenként elérte a 10 kg-ot a háború előtti 8 kg-mal szemben. Mi azonban termelésünk felével még mindig az exportpiacokra szorulunk. A mi problémánk tehát mindenekelőtt az volna, ha valami módon a belföldi fogyasztást növelnék, mert akkor még nagy lehetőség nyílna a répatermelés fokozására. Főleg a népesség alsóbb rétegeiben kisebb még a cukorfogyasztás az európai művelt országok átlagánál. Ezekben a körökben olyan módon lehetne növelni a cukorfogyasztást, mint ahogyan például Olaszország a rizsfogyasztást növelte. Remélhető, hogyha a kereseti lehetőség javulni fog, akkor ipari munkásságunk cukorfogyasztása több lesz a mostaninál. Főleg azért, mert ez a munkáselem nagyobb súlyt vet a jó táplálkozásra. Ezzel szemben a sokkal szélesebb körű mezőgazdasági munkásság körében nehezebb lesz a propaganda, de rá akarok mutatni a következő lehetőségre. A cukorgyárakra várna az a kezdeményezés, hogy saját birtokaikon beillesztenék a cukorjárandóságot a többi természetbeni fizettség közé, s ezzel szemben más járandóságokat a lehetőségig csökkentenének. Ha ez a reform meghonosodna, akkor a környékbeli gazdaságok követhetnék a példát. Be lehetne vezetni azt a megoldást is, hogy a cukorrépa minden napszámlánál a vetéstől a beszállításig azoknak, akik gyorsabban és így olcsóbban dolgoznak, cukorprémiumot fizetnének. Mind a két fél, a munkás és a gazda is jól járna ezzel. S ezen módon egyik évről a másikra megnövekedne a cukorfogyasztás. Rendszeresíteni lehetne azt, hogy a visszatartott és visszamaradó cselédek a helyenként még most is szokásban levő pénzadomány helyett 5—10 kg cukorjutalmat kapnának. Meggyőződésem, hogy javaslatom alkalmat adna cukorfogyasztásunk fokozatos növelésére és a belföldi cukorszükséglet szaporodása új piaci lehetőséget biztosítana cukrunknak akkor is, ha a külföldön az értékesítés korlátokba ütközne. " ' "" "!! " !'• Krón Dénes. • A dunai hajózást és a tömegáru forgalmat magyar szempontból is érinteni fogja az a határozat, hogy a Vaskapu hajózásában magánhajóvezetők alkalmazását rendszeresítik s a nemzetközi konferencia erranézve határozatot fogadott el. + Új termésjelentést tesz közzé szombaton délután fél két órakor a földművelési minisztérium. A Országos Tomológiai Bizottságot, szervezett a földművelési minisztérium gyümölcstermesztési szakosztálya abból a célból, hogy a minisztérium által tömegtermesztésre kijelölt gyümölcsnemek elterjesztését szakszerűen irányítsa. Tíz gyümölcscsoport szakirodalmi ismertetése is meg fog jelenni egyenként 80.000 példányban. A bizottság elnökévé Angyal Dezsőt, a Kertészeti Tanintézet nyugigazgatóját nevezték ki. A nagykőrösi uborka közel 3000 holdon terem, a háború előtti 1000 holddal szemben. A most megjelent statisztika szerint egy hold uborkaföld termésátlaga 70 mázsa, vagyis az egész termés 896 vagonra tehető. Az uborkatermelésben 3000 család, az értékesítésben pedig 1000 család van érdekelve. Az uborkaértékesítés megszervezése tehát nem várathat magára. •+• Az OFB szüneti tanácsa július 33-án Molvány, július 21-én Győr és Derecske, július 25-én Hencida és Esztár, valamint Komán és július 31-én Tokaj és Tarcal községek ügyeit tárgyalja. + Üszkös kukorica akad több helyütt az Alföldön. A terméskilátást, amely eddig igen kedvezőnek látszott, a növényi betegségek kedvezőtlenebbnek mutatják. A szociális biztosítást egy törvényjavaslat tudvalevően ősszel ki fogja terjeszteni a mezőgazdasági munkásságra és cselédségre is. Ezzel kapcsolatban egy gazda azt írja nekünk, hogy egy ezerholdas birtok, amelyből 800 holnyi a szántóföld, ma 16.000 pengő napszám- és cselédbért igényel évente, ami 3 pengőjével számítva 5300 napszámot, s ez viszont 250 munkanapot véve alapul, 200 főnyi mezőgazdasági munkást jelent. Most el van terjedve az a hír, hogy a szociális biztosítás holdanként 6 pengővel fogja megterhelni a birtokosokat, vagyis 1000 holdnál ez a kiadás 6000 pengőt igényelne. Ez más szóval annyit jelent, hogy az eddigi 16.000 pengős napszám- és cselédbérhez egy ezerholdas birtokos még 40 százalékot lesz kénytelen az új kiadásokban hozzácsapni. Vagyis a termelés ezen a réven is megdrágulna, ahelyett, hogy olcsóbbá lenne. A berlini bőrvásár első napján igen élénk volt a kereslet. Az árak részben emelkedtek. Nagybőrök 20—29 font súlyban: ökör 71, sziléziai 72.5, berlini 71.4, tehén 61.25, borjúbőr, berlini vágású 9 fontig, fej nélkül 86, vörös 88.25, 9—15 fontos 85.75, lehúzott vörös 85.75, 15—20 fontos 86.25—86.50, vörös 87 márka. A cukorrépa-, burgonya- és lóhercföldek terményeinek permetezését javasolja a Somogyvármegyei Gazdasági Egyesület, amely arra hivatkozik, hogy ezen a módon a terméshozam 60%-kal növelhető. A Gazdasági Egyesület tudatta a gazdák írta,hogy hajlandó rézarzén tartalmú permetezőszereket rendelkezésükre bocsátani, ha ezek fele árát a gazdák november 15-ig kifizetik. A másik felerész fejében a permetezéssel előállt terméstöbblet 10%-át igényli a Gazdasági Egyesület. Ezek a permetezések és porzások július 20-ig kezdendők meg és két-háromhetenként legalább kétszer kell azokat megismételni. •• Oreinerts dr. Vscrhonnt Budapest' lv- -ker-Múzeum körút 5. az. Nttznikroain egyéb elismert mfitrágya, csávázóanyagok, eről akarmányok A budapesti értéktőzsde hivatalos jegyzései július 19-én A legutóbbi (I.) és a mai (II.) záróárfolyamok. A Korlátpapírok kasszanapja Július 23. A kulcspapírok kasszanapja július 30. .. . a -Vt- ni . 0-58 20 21"6 5 54-6 Oszta- Bankok lék i 7 Angol-Magyar ...» 93 — Atlantika ., 0*50 L.. 5 Bosnyák Agrár . .. — 1 Bpesti Iparbank .. . 20 1*8 Fabank 21*5 6 Földhitelbank .... 5 4*5 Hazai ......‚«.•· 54*7 2*4 Hermes .....,»•• 31 3? — Hör», leszám. .... — —1*2 Általános Bank ... — — 5*5 Magyar Hitel ...». 79'5 79*5 14 M. Ált. Ingatl. .... 212*2 2124 1 Magyar Cseh . .. t, 18 1' 6*5 Matrv forgalmi ... 81*5 815 4*25 Macrv. Jelzálog . . . 45 46 6*5 Maerv Ker Hitel.. . — — 7 Leszámítoló ....» 92*5 92*5 14 48 M Nemz Bank ... 225*6 225 5 Matrv -Olasz Bank 71 71 — Közn Jelzálog .. •. — — 1 Mercur 20 20 2*5 Nemzeti Takarék .. 27 27 1*5 Orsz barbank ... — — a. 4 Osztrák Hitel.. . • — — 7 Pesti Keresk...... 1157 115 A 1*5 Wiener Backr.... 177 17,7 takarékok 6 Belvárosi .176 76 1 Budai Általános .. . U 11 B. Lipótváros) .... — — — Községi 100 — •11 Kőbányai Ikptár.. — — 7 Magy. Általános... 92*5 92*5 6 Moktár . 1 91 91 14 Pesti Hazai .....1200 200 1*2 Törekvés ........ •* — , Biztosítók 16 1. Magyar Bht.it· £85 900 2*5 Foociere ...»••• 1 — — — Hazai ált......... — — 2 Maervar-Francia s.i — 56 — Jég nitt — — 1*2 Nemzeti baleset .. . — — 2 Pannónia ••••mi 65 — 7*5 Pátria · ‰- — Malmok 1*2 Back malom..,,,, SÍ 81 2 Borsod Miskolc! ... 25 245 — Concordia ...«••, 8 6 L Békéscsabai... — — 2*5 I. Budapesti 93*4 33*5 1*2 Törökszentmiklósi — — Gizella 12*5 12*5 2*5 Hungária 23 — 0*6 Királymalom ttm - 8 — Viktória — -— TransdsnuM« utu ~ i Oszta- Bányák. Téglagyárak II 1'1*5 21 20 — lék * ~ I St. 10 Bauxit Trust 161 12 Beocsini ......... 220 — Borsodi ...•••««• 2*5 B. Szentlőrinel.... 1 Ciklon építő ..•... — — 7 Cement — — 2*5 F Kohó ....... — — 5 Drasch 128 1'4 50 Magnezit ........ — 191 ? Magyar Aszfalt. .., 26*4 25*9 35 Magyar» Szén.». 703 694 4 Magyar Kerámia... — — Móri szép ....... 1 — — 2*5 Nagybátonyi ...., 28 3*5 Salgó 51*4 50*4 — Unió bánya *1.... 65 . — 10 Drikányi ........ 118 116 Nyomdák 2*4 Athenaeum ....... 16*5 165 1*4 Fővárosi ny....... — 13 4 Franklin ........ 485 485 1*5 Globus ....•..••, 28 28 0*5 Kunossy .mini 8 8 1 Pallas .••••«..s. 7*8 — — Pesti könyvny..... — —• 1 Révai ..*...i»t 15 15 1*2 Rigler ...... ni. — — 2*5 Stephaneum ...... 18*5 20 0*6 Ujságüzem ...»,n — — 1*2 15 3*8 8 i "t*2 5 1*2 Vasművek. Gépgyárak Bányagépek ...... — Corvin gép...,,». — Csáky .......... — Bródt vágón...... 14'8 L Gazdasági Gén. 1 11*6 Fegyver 250 Fémkeresked. .... 49 Gaus-Daouhius ...1 105 Cap. villamos 767 Györffy Wolf .... — Hofben ......... 116 Kaszab ....,•.•.. 60°1 Kihne ••.,....‡‹ — I.ang • • • n m . . 1 74 Mág .,1 ......an 4*2 Magyar acél .... ‡ 48 Lámpa ....••••›‡ 113 Mérleg .......... 12 Magyar Uéi Chaud. g-g Magyar Vegykpu 4 M Vagon györt .. 29 Mannesman!! ,, . . , ?05 Halágy 1 m — Almamurinyl «••1 92*6 Roessemann «IM.» 28 Schulter IIIIMIIT 36 16*6 14 8 K16 ?47 «9 105 75 11'5 601 7.0.5 48 03 37 29 92'2 28 36 Osztalék 0*8 I 12 0*8 D 10 1*2 6k 20 0*8 St. 5*5 St 8 0 L. 45 L 10 0? 1 2 2*5 3 S. 3*5 2 D. 15 O 28 10 13 reudloS .,,....., Haltas .«•....... —' — Vulkán 5 5 Werner ......... 13 — Faipari vállalatok Merkur .......... — Dunaharaszti . ‡›.. — — Fornér — 6 Guttmann ........ — — Hazai fa.....‹‹•• 6 — Honi fa .....›.. — Malomsoky .....« — — Nemzeti fa ....... — Ltebtig 45 — Ófa Zürich ...... 111*5 109 Rézbányái .nun — — Szlavónia ....... — 12 Thék 20 -Egyesült Nashil ... 164 165 Viktória 5 4*5 Zabolai ......ss* — — Toplical ...,,...1 — — Közlekedési vállalatok Adria 31 31 Budapesti Vároal .. — 6 Bur — téll vasút ....... 6*7 7*4 M F. T. R. ...,,, 5'9 5'6 Magy Holylord. ... — — Levante 1•• 8 77 Miskolci ........, 31'2 31*3 Nova 36*2 35*8 O. M Allami. .... 265 26*6 Tröszt .......... 31*2 29*5 Dunagőzhajózás. .. . — Cukorgyárak 0*5 Délcukor ........ Horvát Cukor . . . • Magyar Cukor .... Mezög. Georgia • • Stummer Élelmiszer Fiumei rli. ....•• Óceán I.MIIIIIII Püspöki bor min Villányi ........ 104 102 125*5 119*5 11 105 24 6 24*8 á'6 4 1*8 Gáz és wupmaunji vállalatok KiryesUlt lap ..... 103 99 M. Ultzto Auer .. — — Vasmegyei ..... 80 30 Olajművek L 15 timrpavásárlot'tr .. 1 — — Olajipar — 5*2 Sörgyárak és szeszipari Oszta- vállalatok lék 1 4*8 I. M. Részv. sör .. 127 L. 85 I. Ternesi szess ... — 2 Fővárosi sör — 10 Gschwindt......is 154*5 — Királysör ........ — 10 Köl. Polg. Sör ... 175 10 Krausz szesz ..... 101 3 Pannónia sör ..... 70 Temesi sör ...... — Szállodák és gyógyfürdők 15 Hungária ........ — 1'8 Royal ....,.•••>, — — Égisz ......ii.si 14*6 Liget szanat. ..... 8,5 1 Schwartzer ....... — 2 Lukácsfürdő ...... — Textilipari vállalatok 1*5 L Magy Gyapjú .. 11*8 1*2 L Magyar 8zöv. .. — 6 Goldberger .....,, 2*5 Győri textil .. • »• 1 1*5 Jaguard ••..•••'s. — Karton ......nn. 5*5 Juta .•••••.«..1. 1*6 Magyar Pamut ..., 1 6 óbudai nr. 3*5 Szegedi Kender ... 0*5 Unió ............ 38 8*2 Vegyipari vállalatok 3 Chinoin ••••,••,, 8*6 ' 10 Danica ...•••,.., 12 12 Diana 115 1 Flóra 13*3 4 Hungária Matr. 42 — Keleti-Murányi .... 50 3*75 Klein 9*8 — Klotild .......... 19 1*2 Labor ••.•••.•.•• 10 12 Szikra 225 — Török 7'8 0*9 Dr. Wander ...... 23 Különféle vállalatok — Béniumni — — Györi bot ,....»•. 3*5 Brassói ...•..• 1 • 1 1 Dorogi 5 I. Magyar Papír .. 12 Fehén , . , 2*5 Vangyalpar ...... 2 Német mezőg. •. .. Magy. Őstermelő .. 3*5 Magyar Buggy. ... 3 Tógazdaság ..i. 2*4 Magyar Vasut n .1 6 Nemzetk. sépker. . II 126*5 153 100*5 49 305 4 75*3 14*7 11*8 49 30*8 4 75*3 14*8 38*5 32 9 12 133 41 48 85 19 10 225 7*8 23 40*6 39*7 56 —A 37 37 54 52 37*3 37*3 75 75 0*11 0*11 Oszta- - lók 1 1 Telefon .......... — L. 35 Turul (Temesvár) . 7 — 7.pálfalvas üveg. — Államadóssági kötvények Pénztári. (V.% 1917 — Pénztári. GV1% 1917..,,, Hadikölcs. «% I—V..... Hadikölcs. 1% VI—VII., Hadikölcs 6W II-VIL . Hadikölcs. KVI% IV...,, Hadikölcs. 6%A% V.. .... Hadikölcs. 6V% VII.... Valuták 1 Font I....NHI 100 belga ...,...,, 100 cseh korona . . . 1. 100 dán korona ,,n, 100 dinár .......n, 100 dollár 100 francia frank ... 100 hollandiorint . . 100 zloty ..is. 100 lei 100 leva iiiiiiiiiH 100 lira ...i.iii... 100 márka 100 norvég korona .. 100 schilling top pezeta 100 svájci frank .... 100 svéd korona .... Devizák Amszterdam .....,» Athén ....i.i«n., Belkrat ....•••••• Berlin ....ii«..!. Brüsszel .«......•« Bukarest .........• Konstantinápoly .... Kopenhága ........ London ........... Madrid •.«•..•.... Milánó ••«....•••« Newyork .»••»»•«•• Oslo • iiiuniiiii Párizs •..••••«im Prága 1112 11111 11 Szófia .........ii Stockholm ....•«.,. Varsó . .....««•.»• Bécs ............. Zürich . .««.......i 0*05 0*05 0*14 0*10 012 0*10 Pénz 27*78 79*65 16*90 152*50 10*570 80 22*45 229-80 64*10 3*39 29*95 136 60 152*55 80*65 83*85 110-20 153-60 229-85 7-385 10-055 136 525 79-60 33-75 274 50 152-60 Aru 27-93 80-05 153*10 10*08 572-80 22-75 230 -0 64*40 343 30-25 137 20 15315 8105 84-05 11070 154-20 230-55 7-485 10-085 136*925 79-85 34075 276.a0 153"-2773375 27'S0375 88 05 29-96 572 85 15265 22*44 16'95 4-135 153 55 64'21'5 80-675 83*95 30-06 574*45 153*05 22*51 17*4*155 15- 95 64'4?5 80*925 110*1125 110*1625