Pesti Napló, 1929. szeptember (80. évfolyam, 197–221. szám)

1929-09-24 / 216. szám

12 Kedzi PESTI NAPLÓ 1M2& szp| }{­.'nd­u'r 24 UTÓIRAT a hangfos filmhez, melyről különben már annyit beszéltek, hogy bajos les­z­ valami újat mondani. Próbáljuk meg. Mindenekelőtt számomra elintézett dolog, hogy nincs többé visszatérés a néma filmhez. Azok a csöndes áb-­ál­­dozók akiit a no.ua film feltámadt hóban kimnél,­, hagy­janak fel minden reménnyel. .1 film nem lett bolond azokat a hatásokat, melyeket ez a korszakos találmány számára, jelent, kiadni a kezéből. A természet csodálatos üizety­eit, dörejeit, robajait, é­rz­etei suhogását, a ten­ger­­ágását, a szélvész­­von­­tását, a jégtáblák, zajlását, az éjszaka rejtelmes hangjait, az állatok igazán nemzet­közi nyelvét, azt az éter­többletet, amit a hallás számára­­jelent a találmány, a film végérvényesen lefoglalja, kétségtelen. Ugyancsak feloldani és érzékeltetni fogja azokat az emberi indulat ki­töréseket, melyek egy-egy nagy szituá­cióból természetesen, folynál.. .A sikoltást, az ijedséget, a hörgést, a szerelem gügyögését, a gyermek édes hang­jait természetesen mindig használni fogja ezentúl a film. A rövid, csattanó dialógust is, a biztos viccet szintén, ami erősíti a helyzetet. A nagy beszédeket kevésbé. Ré­szint mert nincs nemzetközi nyelv, részint mert­ akkor is Unnák, hát, értenék. A sor­ beszéd az élő színpadnak is nagy tehertétele­. Ámbár, hogy egy kicsit, ellentmondjak magamnak, engem a Singing foot-nál legjobban mulat­ tattak azok a tipikus amerikai kis­tolások, azok a min­dennap ezerszer is­métlődő beszédformák, melyeket any­agiszor hallottam odaát s melyek, a filmet hallatlan kö­zel hozzák az élethez. Ahogy az emberek egymással bán­nak, és beszélnek, abból az az amerikai szellem szól, me­lyet sehol ilyen hűen bemutatni nem lehet. Értem ez­alatt a hangsúly különösségeit, m­ait az áruló jóindula­tot, mely a szavakon keresztül megnyilatkozik, szóval a közvetlenségnek eddig nem álmodott hatásait. Ez olyan tanulságos s minden más nemzetbeli filmnél annyira más és jellemző lesz, hogy az országok és népek ismeretéhez, szellemük megértéséhez nagyon közel­­viszi a nézőt, talán még akkor is, ha a nyelvet nem­ értik. Sajnálatos ellenben, bármily praktikus, az egyöntetű zenekíséret. Hogy egy newyorki, csikágói vagy bostoni zenekar kísérje végig a világon a filmet, abban az em­beri tehetségnek valami nagy leszűkítése és korlátozása van. Ha nem­ is alkalmazkodott annyira a szöveghez, de mi mégis nélkülözzük a mi jobb mozijaink zenekarait, temperamentumos karmesterükkel, magyar lendületük­­kel — és sajnáljuk azt a sok-sok tehetségcskrát, ami he­gedűk, oboák, csellók, zongorák mellett növekedett név­telenül akár a mozizene­karokban­ is, — mert kezdeni csak kell valahol — élni. Megélni, addig gyakorolni, míg a tehetség kihajt s majd azt írják egyszer az életrajzban: »mint egész fiatal em­b­er, mozizenekarban dolgozott«. Itt­ nagyon sok étel, egzisztencia, sőt ami több ennél, tehet­ség kallódik el s ezért igazán kár. Egészen biztos azonban, hogy a beszélőfilm nem je­le­nt veszedelmet sem az élő színház, sem semmiféle más művészi, szórakozás számára. Amin­ a gramofon nem tette tönkre a hangversenyeket s a rádió az operát, és­oly biztos, hogy a film bármily fejlett formájában sem árthat a jó színháznak. (A rossz kivégzi önmagát, annak minden árt.) Például, azért, mert a filmen most ezer és ezer ember hallotta Gigtil énekelni, egyetlenegy ember­rel sem fog kevesebb elmenni a testi személyében fellépő Gigli előadásaihoz. S ki van zárva, hogy mert valaki jó amerikai beszélő színészt láthat a filmen,­­­ ne menjen el egy kitűnő magyar művész s egy jó előadás meghallga­tásához a pesti színházakba. A beszélő film nem rontja s nem töri le, hanem csak bővíti a mindig s örökké szű­k­t látványosságok és szórakozások területét. A baj csak ott lehet, hogy az emberekek nem igen futja sem beszélésemre, sem színházra. N­ő az emberi általános tivwwviWW'vmwMMWWwmtwmMww' OsUalis nyárt utóimra ja Sötét fejlesztésére annyi gondol s oly merész technikai kitérel-­zések­t fordítanának s oly sok tehetséges és arravaló ember dolgozna ősen is, mint a film, repülés, rádió és rohantanulmányok tökéletesítésén, — akkor­­sem volna semmi baj — minden új találmány és mulatság megtalálná, a maga nagy kö­rnyéje. T­e a technika elő­rerohan s lassú lépésekben cammog utána a vadg­y élet­viszonyaink, állami és társadalmi berendezkedésünk messze elm­arad a s­or mögött amelyben élünk. .Amivel azonban semmi újat nem mondtam. Lengyel Menyhért Ez Kutyavilág a Kis kutya, nagy kutya nem ugat hiába!... A köz­ismert népdalnak teljes igazolása volt a Tattersail fedett csin­noka vasárnap. Kis kutya, nagy kutya — amely csak számottevő a magyar kutyatársadalomon?­ — mind felvonult, és minden Al Jolsont megszégye­nítve hangosan beszélt, cuckelt, sőt ugatott. De nem hiába! Kis kínai jechin­-ek nyafogtak, angol bulldogok vicsorítottak, pulik vakkantva ragaszkodtak neki gon-Eli-ö díjat nyert két drótszörü foxi a kutyakiállításon dd­albeli nyájat terelve, komondorok bömböltek, aga­rak vonítottak, szálkaszőrű tacskók köhögtek,­­.poin­ter« vizslák kattogtak és ölbeli »toy terrierek« vinya­nyogtak. Mindegyik társadalmi állását illusztrálva adott kifejezést érzelmeinek és gondolatvilágának. A magyar kutya rangsor teljes számban megjelent. Hozták őket gyalog, taxin, magánautók, vonaton. Kísérték urak, úrnők, komornak, hajdúk é­s vadászok. És reggel kilenc órára minden kutya a helyén volt. Tisztás­, ragyogón, versenyre készen. Mr. és Miss Kutyát választottak vasárnap Buda­pesten. Pedigré, felállás, szem, fog, száj, küllem, kellem. — mind vizsgálat tárgya, volt, és kutya legyen a talpán, amely... pardon! aki a versenyen díjat kapott. Az első minden típusból nemzetiszín szalagot és derbi­oklevelet, a második kék szalagot, a harmadik pirosat, a negyedik zöldet... Ha látták volna, hogy izgultak a kutyusok és ku­tyák a zsűri előtt, amely a fedett csarnok előtt levő téren ítélkezett. A gazda vagy gazdáné ünnepi pórázon vezette elő állatját. Egyszerre jött egy egész kategória. A tulaj­donos keblén szám, kezén póráz, a pórázon a derbi­jelölt. Egyszerre csak egyneműek vonultak fel, tekin­tettel a tekintendőkre. De így is alig lehetett bírni a »fajtakutyákkal«, ahogy hivatalosan hívják őket. Na­gyokat ugrottak, szökkentek, kaparták a földet, egyik a másiknak feszült, szagoltak, szűkültek, mindenáron ismerkedni akartak. Előbb körül kellett lépdelniük, a gyengébbeket kiselejtezték, maradt a java, aztán a legjava, aztán a krémje, végül kettő... Nagy izgalom, nagy perc! Melyik lesz Miss Pincser! Szemtanúi voltunk, hogy egy kategóriában a zsűri nem tudta az előkelőség kérdését eldönteni, tehát két díjat ítélt meg. A fajtakutya megsértett tulajdonosa felhördült: — Második!... Inkább semmi! És zsebébe dugta törpe uszkárját és ment ki az életbe! Igen! Ez a kutyaderbi idegekre megy .. Mert van kutya, amely gazdája kincse, szemefénye! Dédelgetett kedvence, szenvedélye. A kutyáé a ház, külön szobája, külön ágya, külön szolgája, külön edénye van... He látták volna a házi és törpeebek kis selyem­párnáit, kosarait, ládikéit! Vetve ágyad puha mele­gen! — citáltuk Arany Jánossal a párna és kendőcske­tömeg láttán. A párnák közül kibukkan egy kis fe­jecske, két villogó szemecske, a ládikó vagy kosárka mellett ülő tulajdonosnő egész nap nem mozdul ked­vence mellől, külön kutyaszállítási ruhát csináltatott erre a nagy napra, — félig sport, félig trotőr az idei Tattersail­ban divat! — és a kibukkanó drága fejet, nalva gu­gyogó monológba kezd: — Mit akar, drágám' (Magázza!) Éhes a kicsi kém !... llundi, huudi, huudili! Kap papikát... Jó m­ájacskát, borjúhusikát... Papi, papi, papilit! És kin­en ládinkóból kis aluminiumt,fagérkákat, lá­baskákat, tálacskákat vesz elő és úgy ad enni a kutyi­linkónak. Bizony! « — Jaj, maga rossz, maga rossz!... Semmi étvágya az izgalomtól... És köröskörül ketrecekben, ólakban, kü­lön neki épült kutyaházakban pokoli hangversenyt ugat a legran­gosabb kutyatársadalom. Ohhampionok és d­orbygyőztesek, kutyapapablancák és elemirmik és a programot tanulmányozva megtanuljuk, hogy minden kutyanév mellé hozzátartozik tenyésztője neve is. Így például a legszebb Black Toy Terrier te­nyésztője Klein Adolf úr, a kutya neve tehát Zoli Klein! Nem egy kutya felett ott a tábla: Harapó?! (Kár, h­ogy, az emberek társadalmában nincs meg ez a divat.­ A komondorok majdnem kivétel nélkül harapós­ik. Úgy állnak piszkosf­ehér bundájukban az ölebek között, mint komoly és erős munkások... Amott egy nagyúri orosz agár hever, másutt gróf Esterházy pompás buldogé gyűjteménye kelt általános csodálatot, — de ki tudná le­írni mind a nevezetes »Csöpikét!, ;Mausit, »Riquettet?, Boby von Mándyt.; és a többi nagyságos és méltóságos kutya, kutyu, kutyulit. Van díjazott, amelyet rögtön meg akarnának venni. — Jaj! — csodálkozik a tulajdonos. — Ezt a drágát! Nem adnám oda egy ötemeletes házért... Mért élnék nélküle! És délután jön a szokásos évi mutatvány, a rendőr­, kutya- és kotorékverseny. A kenyérkereső -és vadászkutyák felvonulása. Akik abból élnek, hogy kutyák... Az artisták, a professsio­ nátusok. És idillek támadnak, ismerkedések. " Egy hölgy visz hóna alatt kis máltai selyempincsit. Csak éppen a kutyun­ szeme villan ki. Vele szemben jön­ egy úr. Zsebeitől egyszerre kiemelkedik egy édes kutya fejecske. A hölgy hirtelen saját, kutyuskája fülébe súg: — Anyucskám, szagold, szagold csak... Látod, ez lesz a te vőlegényed Úgy mondta­ : vőlegényed! Itt két hó szív egymásra talált. A lezuhanó alkonyatban kinn ballagok a külsőkere­pesi úton. Kóbor, gazdátlan kutyák állnak a Tattersail előtt. Autók robognak ki, bennük dédelgetett, dijnyert­es kutyaméltóságok, a kiválasztottak, a kiút a kapu előtt az ismeretlen, névtelen, közönséges kutyák. Mintha nem is volnának kutyák! P. A. A díjak Első díjat a következő kutyák kaptak: Reeves Mária springer spánielje, Bernt­holter Béla simaszőrű f­oxterrierje, gróf Eszterházy Miklós drótszőrű foster­rierje, Franek Dezsőné rövidszőrű­ tacskója, dr. Dankó János komondorja, Radocza Margit aire-dale terrierje, Kósza­ Irma spitz kutyája, gróf Eszterházy Tamás an­gol bulldogja, Huszár Béla Schnauzer­je, Krempels Jó­zsefné sealyham terrierje, Klein­ Adolf Black toy ter­rierje, dr. Herman Richárdné francia bulldogja, Pézuska Irma törpe uszkárja, Ilosvai Lajos Károlyné törpe spitze, Polgár Adolf olasz agara, dr. Tepsitzky Árpádné törpe német pitesere, karázsfalvi Páli Jánosné japán ciinje, Guttmann Manó pekingisee. A kotolékverse­nyen Auguszta főhercegasszony ti.-.zteletdiát Csajuk László komondor tenyészcsoport­ja nyerte, a székesfő­város tiszteletdíját dr. Dankó János komondorja kapta, Kissné Tomanovits Viola tiszteletdíját Czajlik László komondorkutyája. Tószeghy Emilné tiszteletdíját gróf Eszterházy Tamás angol bulldogkutyája nyerte. wivwwwtwwwwwmwmwmwtww Számos női kam­i­ a természetes »Ferenc József« keserűvíz haszná­lata végtelen nagy megkönnyebbülést szerez. A nőorvosi klinikák bizonyítványai tanúsítják, hogy a rendkívül enyhe hatású Ferenc József vizet kü­lönösen a szülészeti osztályon a legjobb sikerrel alkalmazzák. A Ferenc József keserűvíz gyógy­szertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kapható.

Next