Pesti Napló, 1929. október (80. évfolyam, 222–248. szám)

1929-10-08 / 228. szám

20 Kedit PESTI NAPLÓ 1929 ok­tójior 8 MEZŐGAZDASÁG +170 millió dollárral csökkent a kanadai far­merek vásárló ereje. A Pool értékesítési politiká­j­ról a kanadai raktárszövetség elnöke, Ramsay a következőket mondta: Tavaly 126 millió mázsa búzát adott át Kanada mezőgazdasága a keres­kedelmi forgalomnak, 170 millió dollár értékben. Az idén ezzel szemben csak 58 millió méter mázsa kerülhet kereskedelmi forgalomba, aminek az értéke 298 millió dollárt tesz ki. A csökkenés 170 millió dollárra rúg! A mai áron búzát eladni Európának, annyit tenne, mint még jobban szűkí­teni a farmerek és az ország exportjövedelmei. ró búza, világhelyzete, — fejezte be — a későbbi időpontra nagyobb árakra enged következtetni. (M. A. K.) + Bevásárlókartel a sörárpa beszerzésénél. KIN­ÍH István, aki a Tiszajobbparti Mezőgazdasági Kamara és a Borsodmegyei Gazdasági Egyesület megbízásából a felvidéki sörárpa- és lencsevásárt rendezte, ügyelemre­méltó sorokban tárja föl munkája során szerzett észle­leteit. Rámutat­, hogy közel 7011 vágón sörárpából és 20 vágón lencséből jóformán semmi sem cserélt gazdát. Eleinte azt hitték, — írja — hogy a gabonakereskedők­ben van­ a hiba, később kiderült, hogy a sörgyárak egy­öntetű tartózkodó magatartást határoztak el és nem ad­tak megbízást, a kereskedelemnek. Ezt a kartelszervezke­dést az illetékes tényezők összetett kezekkel nézték. Így történt, hogy a Felvidék és a Dunántúl gazdáitól kis tételekben 14, kivételesen 19 pengőért szedték össze a legprímább sörárpát. A vidéki gabonakereskedelem maga is tehetetlenül szenvedett ezzel a magatartással szemben. Főleg a törpebirtokosok terméséből lett így zsákmány, körülbelül 30%-os veszteséget okozva. Mint­egy h­armadfélmillió g árpa exportját kellene megszer­vezni, akkor mindjárt egészségesebb volna az áralaku­lás. Így szól a gazdák panasza : a fogyasztó érdeklődés­sel várhatja, hogy mindezek után — olcsóbb lesz-e a sör?­­­ Tíz százalékban maximálták az agrárhite­leket — Szerbiában. A Jugoszláv Agrárbank nyolcszázalékos hiteleket ad a mezőgazdasági szervezeteknek, amelyet a közvetítés legfeljebb két százalékkal drágíthat meg.­­­ A Farmboard imsködésével szemben elégedetlenek az amerikai gazdák. A kongresszus mezőgazdasági bi­zottsága szóvá tette, h­ogy a Farmboard nem tud ered­ményesen beavatkozni "a búzaárak stabilizációjánál. Kormányrészről azt válaszolták erre, hogy a stabili­záció a gazdák, SZ.ÖYCSIKPRETEM­.FTFC ,­­latu» -«fek, azonban még nem akcióképesek.. Szó van arról, hogy A Farmboard. Ü­^TI^TITÓ ÁLKTTÉRSÉG^TIFT­is TÉFES^MTJL­-­-nek az lesz a feladata, hogy túlkínálat esetén a piacot szívegálja. Hasonló­ stabilizációs befolyást akkar a Farm­bóvírd: gyakorolni a gyapotértékesítésnél is. + Nagymértékben csökkent a búza elhajózása A tengerentúlról. Észak-Amerikából ezen a héten 1.4 millió mázsa búzát (múlt héten 1.7 millió), Dél-Amerikából 1.1 millió (1.5), Ausztráliából 0.2 (0.3) millió Q-t hajóztak el, vagyis­ egy hét alatt 800.000 mázsára ing a csökkenés. Anglia ellátására ezen a héten csak 600.000 q búza érke­zett a múlt heti 1 millió mázsával szemben. Itt említjük meg, hogy az Egyesült Államok tavaszi búzatermését hivatalosan 59 millió mázsára becsülik a tavalyi 88 mil­lió mázsával szemben. Épületes és tanulságos ez a szám, mert egészen az aratásig az amerikai hivatalos jelenté­sek term­éstöbbletről szóló hírekkel tévesztették meg A gabonapiacot . A mézpiac helyzetét az érdekeltség kedve­zőbbnek tünteti föl a valódinál. Tudvalevő, hogy sok helyen A méhcsaládoknak negyed-ötödrésze megfogyott, s így, bár az idei hordás elég jó volt (családonként átlag 25 kiló), a termelt mézet A törzseik föl­erősítésére és szaporítására használták a méhészek. A méz ára nyomott, mert a szomszéd országok még nem vásárolnak.­­ Bevásárlókar telek alakultak a burgonyapiacon A mezőgazdasági exporthivatal szindikátusai képében. A fehér burgonya árát a szindikátus ,2.90 pengőre, az Ella burgonyáét pedig 3.90 pengőre nyomta le, azzal szemben, hogy az olasz határszéli ár az exportüzletben 1.1 pengőt tesz ki, így tehát legalább másfél pengő hasznot keres A szindikátus, amiből a­ gazda, nem részesedik. Mint­hogy 20 kiló burgonya föletetése a hizlalásban 1 kg hús­szaporulatot eredményez, ennélfogva, ha a burgonyát nem exportálják, hanem föletetik, a hústermelésen ke­resztül körülbelül 6 pengős értékesítési árat lehet elérni. Más szóval a miai áron ,való kivitel nem kecsegtető a gazdákra s az eladások inkább a kényszer hatása alatti devalvációt jelentenek. Aki teheti, vár addig, míg a szomszéd államok termése elfogy és bevitelre fognak szorulni. + A gabonapiac válsága. A rendkívül mély nívór­a süllyedt gabonaárak nehéz helyzetbe sodorták nemcsak A mi mezőgazdaságunkat, h­anem­ Amerikáét is. Bár az Egyesült Államokban 100 millió bushellel becsülik ke­vesebbre az idei nyári búzahozamot, Amerika­ most ne­m képes az itteni árak folytán Európába gabonát hozni. Ez mindkét fél részére pillanatnyilag lanyhító momentum. Az amerikai pénzviszonyok azonban sok­kal kedvezőbbek, mint Európában s így az Unió ter­melői könnyen kivárhatják azt az Utet, mikor az euró­*pai. JÚMULAT C8ÖKKF.%F,Mekkoan • »lindailiat aws amerikai) búza Európába. Könnyen­ elkím­­étkerbet ,YO­U helyzet, JIQGS' .a.Z. európai* ., AMERIKA* uratja majd le az esetleges jobb búzaárakat, amit az itteni termelők a nehéz pénz­viszonyok miatt kivárni nem tudnak. Sic Kisgazdák levelei. A következő levelet kap­tuk: Tehermentes birtokom van, s egy ismerős vidéki pénzintézet igazgatója még alig két hó­nappal ezelőtt kölcsön felvételére biztatott. Most, miután a pénz nagyon megdrágult, elszántam magam, hogy bemegyek a bankhoz. Ott azzal fo­gadtak, hogy földbirtokra — »felsőbb rendelkezés folytán« —­ nem folyósítanak hitelt. — Egy másik kisgazdalevél elpanaszolja, h­ogy adót kellett fizet­nie és 175 pengős kölcsönt keresett, amire 20 hol­das birtoka volt a fedezet. A pénzt meg is kapta annak idején, s most arról kérte a bankot, h­ogy hosszabbítsa meg a hitelt. Meg is hosszabbítot­ták, de két­ hónapra hat pengő kamatot vettek tőle, ami évi 36 pengőnek fe­lel meg, vagyis több mint húsz százalékot kértek tőle! Az árverések ilyen kamatok mellett napirenden vannak,h h­a külön­féle tartozásokért elveszik a gazda házát, állát­ja, és bútorát. Nem a Futurának kellene pénzt­ adni, hogy vásárolhasson, hanem a kereskedelemnek, akkor mindjárt érezhetővé válna az értékesítés megkönnyebbítése. -­ Milyen baromfit állítsunk be tenyészállatnak? Ksr baromfifarm vezetője írja­ nekünk: A­­ baromitenyésznél a leg­fontosabb feladat a tenyészállatok beálltása. Erre nézve szerintem csak a február, március és áprilisban keltetett és jól fejlődött és táplált állatok 70—80 százaléka jöhet számí­tásba. A későbben keltett ét­t csibék nagyon kis­­százaléka, f­aj­lódik olyan álattá,­­ am­it tenyészállat­uak­­ állíthatunk­­ be. A korai keltetésű­ csibék november—decemberben kezdik meg a tojást. Ebben az időben értékesíthetjük a legjobb árért s mire a tenyészidőn­te érü­n­k, a­ tojások a legszebben fejlő­döttek, ami megi­­t a keltetést biztosítja. A kései keltelésü csibék a nagy meleg beálltával nem táplálkoz­nak úgy, nullit az előbbiek­ a fejlődésben visszt­m­aradna­k, összes­ség­tollazatuk hián­yos, tehát n­em olyan ellenállók, mint­ a ..jól fejtett állatok. Későn­­kezdik, a tojást és aprót tojnak. Tisz­telettel: Takáts József. + Mennyi sertése van Németországnak? Évek ,ót­a megfigyelhető, hogy a keleti agrár­vámtárgya­lások megkezdése előtt olyan statisztikai adatokat szoktak Berlinben közétenni, amelyek már előre elárulják a meginduló tárgyalások irányelveit. Alig egy féléve még­ stagnáló, sőt hanyatló állat­létszámról számolt be Németország, most pedig az ottani Statisztikai Hivatal azt jelenti, hogy a birodalom sertéslétszáma 16,7%-kal 19,0 millió darabra szaporodott — június óta. A vágásra alkalmas példányok száma 40%-kal szaporodott a mostani jelentés szerint.. + Városi húsüzemet létesített Szekszárdon vitéz Vendel István polgármester. Alig hogy megnyílt ,-/, vá­rosi húsmérés, egy pengővel csökkent a disznóhús ára. Mikor aztán a polgármester látta, h­ogy elérte a célját, a városi ü­zem ajtaját becsukta. Most hír szerint a ke­nyér és tej olcsóbbá tételére tervez hatósági beavat­kozást. Patkányt, egeret, mezei egeret csak „Ratínol". Sváb, csótány, ruszin, hangyát csak „Russin" é­­rt gyökeresen ! Ratinol Laboratorium, Bpest, Murányi ucca 30. A budapesti értéktőzsde hivatalos jegyzései október 7-én A legutóbbi (I.) és a mai (II.) záróárfolyamok. Oszta- Bankok lék 1 U 7 Anapi-Magyar .... 90 90 — Atlalftika ' — 0. 5 Bosnyák Agrár ... — — 2 Bpesti Iparbanfc... JO'S 20'6 1'8 Fab­rofc . .. 215 205 6 Foldhitelbank .... — — 4'5 Hazai 502 50 2'4 Hermesi — — — Horv. főszám. .... — — 1'2 Általános Bank — 5-5 Magyar. Hitel ...... 77 77­5 14 St. Alt. Ingatl. ... 208 208 1 Magyar Cseh .... 18 18 6*5 Magy. fruffalmi .­­. . 81 81 4­25 Magy.­­jelzálog ... 42 415 6'5 Magy. T­er. Hitel.. . — — 7 Leszámítoló 91'9 91'9 14'48 M­. Nemz. Bank. . . . 224'5 224 5. Magy.-Olasz Bank . 70 70 — Közp. Jelzálog ... — 1 Mert­ur . 20 20 2-5 Nemzeti Takarék . . 27 27 1'5 Orgz. Iparbank ... — — 3. 1 Osztrák Hitel .... 421 421 7 Pesti Keresk 112 112 3. 1-5 Wiener Bank.. . .­.­ 17'5 17*4 Takarékok 6 Belvárosi . . . 1 . . . 72 72 1 Budai Ált­alános . . . 11'5 — B. Lipótvárosi .... — — — Községi 100 — 28 Kőbányai tripu­r . . 22 — 7 Magy. Általános . . 90'2 90'2 fi Moktár 91 91 14 Pesti Hazai ..... 196 195 1­2 Törekvés 17 17 Biztosítók 15 I. Magy. Bizt. . .­­. 1000 1000 2'5 Fonciéro ....... — — — Hazai ált . . — — 2 Magyar-Francia . . — 55'5 — .lég • • • — — V2 Nemzeti baleset . . » — — 2 Pannónia ....... — — 2*5 Pátria — 41'5 Malmok 1-2 Back malom . . . . . 31 31 2 Borsod-Miskolci . . . 20'5 20'6 — Cocordia . 6'6 6*6 6 I. Békéscsabai ... — 76 2'5 L F«4a.pesti — 31 l-e Törökszentmiklósi . ll-8­­— Gizella 12'5 12'5 2'5 Hungária .20 • 20 0'6 Királymajom . .­­ . 9 9 — Viktória — — — Transdanubia . .­ . — — Oszta- Bányák, Téglagyárak lék­­ 3t. 10 Bauxit Trust .... toi'5 12 Beocsini — Borsodi — 2'5 B. Szentlőrinci ... — 1 Ciklop épité ..... — 7 Cement — 2'5 F. Kohó — 5 Drasche­­k 50 Magnezit 2 Magyar Aszfalt . . 35 Magy. Alt. Szft. . . .4 Magyar Kerámia . — ' Móri szén .'.... 2'5 Nagybátonyi .... 3'5 Salgó — Unió bánya .... 10 Urikányi ....... Nyomdák 123 207 235 614 24 44*4 N­ 101 17 163 120 205-5 609­ 5 40 24'5 442 99 98'3 1'2 Athenaeum 11'2 10'8 1'4 Fővárosi ny. 1175 8'8 4 Franklin . — — 1'5 Globus 27 27 0'4 Kunossy 8'1 81 1 Pallas 6'­ 6 — Pesti könyvny. ... — — 1 Révai ....... v . 15 15 1'2 Eigler . —­­2'5 Stephaneum . . . v . 17 15 0'6 Ujságüzem ...... 9'5 9'5 4 Wodianer ....... 1o 10 Vasművek, Gépgyárak — Bányagépek .... — Corvin gép 1 Csáfty — Bródi vágón . . . 1'2' X." Gazdasági Gép. 15 Fegyver 3'6 Fémkeresked. . . . 8 Ganz-1 Danubius .­­. 4 Gmi?, villamos' . . . — Györify Wolf . . . 1'2 Hofherr 5. Kaszab . . ...,'. 1'2 Kühne 6 I.aug — Más . . 4 Magyar acél ..­.­. 7 Lámpa 1 Mérleg 0*8 Magyar Réz­ibaud — Magyar Vegyiipar 2 M. Vagon győri — Mannesmann . . 0'5 Palágyi 6 Rimamurányi , 2 Foessermann . . . 1'8 Schüller 8 . 8 f1'8 8'8 18 12-4 10 10 223 217-5 41 40-5 87 87 -0 60 7 7 9'5 9'4 59'5 59*5 13 12-5 fill 61 37 3-6 40. 40 117 117 11 11 7'? 7'S 5-fi 5-6 IT) 26 . Itt 18 87-7 87-2 28 28 36 36 Oszta­lék 0'8 90 0-8 Sf. 5*5 Sf. 8 I., 4-5 fj. 10 0-2 1 2 2'5 3 S. 3'5 2 n. 75 0. 28 10 1'3 , . 106-2 105*5­­ Teudloff . — Ianitas 27 Vulkán — AVorner 131 Faipari itálialatok Merkur — Dunaharaszti — S­omnér — Guttmann ....... — Hazai fa 6 Houi fa — Malomsoly — Nemzeti fa — ijíCutig — Cfa Zürich . Szézbányai. . Szlavónia . .. . . 1l-5 Thék 11-5 Egyesült Nasici . . . 154'5 Viktória Zabolai — Toplicai 12'5 Közlekedési vállalatok Adria . — Budapesti Városi . . — Bur — Déli vasút — M. F. T. F — Magy. Helyiérd. . . . T.Kvaote . Miskolci . ....... Nova O. M. Államo Tröszt Dzinagázk­alózsai . . Cukorgyárak Délcukor Horvát­ Cukor .... Magyar Cukor . . . Mözös- Georgia - - . Stummer 11 27 13 M 6'5 11'6 23-8 29-2 11'5 155-5 6 5'8 6 31-6 354 29'4 100 100 116 8'5 N­ 106 8­5 19 Élelmiszer rizs . . . . — Fiumei — Óceán • . * — — 0'5 Püspöki bor — — — Villányi — Gáz és villamossági vállalatok 5*6 Egyesült Izzó .... 103 104 3 M. Gázizzó Auer . . — 104 1'8 ' Vasmegyei 30 30 Olajművek L. 15 Marosvásárhely . — — — Olajipar — — I­ni 62 141 Sörgyárak és szeszipari Osztó­­vállalatok lék 4 8 r. M. Részv. sör f­. 85 I. Temesi szesz . 2 Fővárosi sör . . . 10 GscVv. soík­ .... — Királysör ..... 10 Köb. Polg. Sör . 10 Krausz szesz .. . 3 Pannónia sör . .­­. 70 Temesi sör — Szállodák és gyógyfürdők 15 Hungária — V8 Royal — Égisz .... 15 — Liget ezanat. ..... — 1 Sch­wartzer ...... — 2 f­ukácsfü­rdő 23 Textilipari vállalatok 1'6 f. Magy. Gyapjú . . 9'4 V2 T. Magyar Szür. . . — 6 Stoldberger — 2-5 Győri testi 1 43 1'S Jaquard — — Karton ....... . . — 5'5 Juta . , 62 1'6 Magyar Pamut ... — 2'4 Óbudai . — 3'5 Szegedi Kender ... 34 0'5 Unió — Vegyipari vállalatok II . 112 618 140 - 7 - 109 871 -43 273 3-5 69 12 34 Cbinoln • I . 4'8 3-8 D 10 Daniea ... 12 12 1? tliana ... — — 1 Flóra ... — — 4 Hungária Matr. • • n 83'5 34 Keleti-Murányi 42 42 1 Klein ... — — Klotild ... — 17'6 — Labor . . . 10 10 12 Szikra . . . . . . ... 230 230 — Török ... — 7 9 Dr. Wander . . . . • — Különféle vállalatok — Bóni .­­ — — Győri bőr....... 3'5 Brassói 36'2 1 Dorogi — 5 I. Magyar Papír . . — 1? Felten -2'5 Hangya-ipar ... ..­ 37 2 Német mezős — — Magy. Őstermelő . . — 3'5 Magyar Buggy. . 3 Tógazdaság .... 2*4 Magyar Vasút . . 6 Nemzetk. gépker. 44 35-5 70 2­8 36 35 40 42'5 35-2 70-5 Oszta­lék 1 • 1'2 Telefon 16 L. 35 Turul (Temesvár) . — — 'Z.­pálfalvai üveg. •. — —­­ Államadósság­i kötvények Pénztárjegy 5'i% 191«. . . - — Pénztárjegy 51917. . . — — Hadiku­lcsön «.'» I-IV. . . 0'19 0'18 llam­ikölcsön 6% VI—'VII.­­ — Hadikölcsön &VM II—VII. — — I-Iadiku­lcsön 1­ i% IV. . . 015 015. Hadikölcsön 8Vt% V. . . Hadikölcsön 6V­% VIT. . Valuták 1 Font 100 belga 100 i­seb­korona 100 dia korona ..... 100 dinár 100 dollár 100 fran­cia frank . . . 100 hollandi forint . . . 100 zloty ICO lej 100 leva 100 líra 100 márka 100 norvég korona . . . 100 schilling ....... 100 pezeta . . 100 svájci frank .... 100 svéd korona .... Devizák 0'15 015 Pénz 2773 79'60 16'87 152'55 9 97 570-10 22'30 229-55 64-05 3-36 411 29-80 136'20 152-60 80'30 34'60 11025 153-30 Aru 27-88 80 -1 1.697 153-15 10-051 57210 22-60 230 55 64 35 3'40 416 30-101 136-80­­ 153-20­­ 80-70 85-30 1.1075 153-10 Amszterdam . . . Athén Belgrád -Berlin Brüsszel Bukarest Konstantinápoly . Kopenhága . . . . London Madrid Milánó . Newyork . . . . . Oslo Párizs . . . . . . . Prága ........ Szófia .' Stockholm Varsó . . Bécs. . . . Zi­riek . . « • * • . i­­­t . . 22a'85 7'3S5 1O'OS , . 136-375 . . 79725 3-395 . . 274-83 . . 152775 . . 27 81875 8475 . . 29-945 . . 572-20 . 152"80 22-44 . . 16-94 414 . 153"47b 64-15 . a 80-425 . 110-475 230-551 7-495­­ 1011 136'775 1­80-675 1­3-415­­ 276*80 133175 27-89875 85'35 30-045 573'CC. 153-20 2251 16-99 416 153-875 64-35 80-675 110-775 A mai kötések kasszanapja október 22.

Next