Pesti Napló, 1929. december (80. évfolyam, 274–297. szám)
1929-12-01 / 274. szám
3 Vasárnap Se kalács, se kenyér Piros kirakatok a városban. Mindenféle apró ötletekkel díszítik a boltok vitrinjeit Mikulásra és karácsonyra. Ki egy méter szövetet tesz az ablaküreg mögé, másik papírból és cukorból hegyeket épít és barlangokat. Van, aki könyvekből felhalmoz egy kis Eiffeltornyot. Láttunk alagutakat csokoládéból, azután arabeszkeket töltőtollakból és ceruzákból. Új plakátok,, érdekes fényképek állítják meg a járókelőt. Mindenünnen előkerül valami. Egy kis szövet, szalag, bádog, papír vagy egy jó szó, ügyes reklámötlet, amerikai trükköcskék, persze, a mi miniatűr gazdasági viszonyainkhoz illően miniatűrben. .De mindenütt dolgozik az ötlet, az akarat, a tudás, a fáradság, a lelkesedés és legfőképpen a reménység. Csodálják! Ilyen gazdasági esztendő naptári estéjén mindegyik kereskedő maradék erejének legjavát küldi ütközetbe, áruraktárának, tőkéjének, munkájának egész tartalékhadseregét, hogy ne maradjon alul a karácsonyi vásárban és legalább a(sorsdöntő) újévi mérleg előtt lásson azt, amire egész évben úgyis hiába várt: készpénzt. A kereskedő számol a közönség pszichéjével. Magáról tudja, — hiszen legtöbbje családos ember — hogy mindenkinek milyen sokat jelent a karácsony. Karácsony — ez még olyan kis sziget a békéből (maholnap az egyetlen), ezt szeretné megmenteni mindenki, akinek családja és gyereke van. A karácsonyról a legszegényebb ember se mond le. Mindenki — és mindenki joggal — jogot formál magának hozzá. Ahoz, hogy a szeretet szép ünnepén rá is jusson valami kis öröm, negyvennyolc órás gondtalanság, pihenés és anyagi kínoktól való megszabadulás. Legalább két napra felfüggeszteni a mai élet pokoli zaklatását, és köznap gondmalmában való ezt a rettenetes taposást. Terített asztal, pici fenyőfa, valami ajándék a gyerekeknek, kalács és pecsenye, aranydió, mogyoró, ennyi legyen meg. Aranydió és mogyoró mellé valami hasznos is. Egy pár 'ciptf, egy Víg' vfezrin. Valami, ami már nagyon régen sürgős a háztartásban, de aminek beszerzését halogatták hétről hétre és hónapról hónapra azzal, hogy karácsonykor úgyis pénzt kell kiadni. Majd akkor. És karácsonyra talán kapnak is valamit Lesz egy kis extramunka, váratlan üzletecske, hivatali remuneráció. Mindenki igyekszik előkaparni azt a kis pénzt és ha kell, a föld alól is. (Ahol tudvalevőleg szintén nincs.) A kereskedő jól számít, amikor ezt a mai anyagilag százszázalékosan rokkant közönséget karácsonyi vásárra animálja. Muszáj, hogy erre bazírozzon, hiszen maholnap, sajnos, ez lesz az egyetlen biztos alap. Csak ilyenkor lehet majd számítani a közönség ma oly sovány bugyelárisára. Szóval, a kereskedő jó pszichológiával dolgozik. És ami a fő: dolgozik. Fizikailag és szellemileg produkál. Ütközetbe viszi egész tudását, tőkéjét, szorgalmát, hitelét, idegrendszerét. Szerény kérdés: nem lehetne ez jó példa mások számára? Azok számára, akiknek hivatásuk, hogy rendbe hozzanak nagyobb üzemet, mint az a bolt a Váci utcában vagy a Rákóczi úton. Akiknek hivatásuk volna, hogy egész tudásukat, ambíciójukat, felelősségérzésüket belevigyék egy olyan akcióba, amelynek célja nem egy karácsonyi vásár és nem egy bilánc időleges megjavítása, hanem a magyar magángazdaság egyetemének szanálása íme, ez a magára hagyatott magyar kereskedő hogyan igyekszik, hogyan dolgozik, mennyire tisztában van felelősségével. Micsoda hangyaboly ilyenkor karácsony előtt a város, mennyi transzparens a kirakatok előtt, fényszóró, hívogató villanyszó, mennyi üzenet a közönségnek piros és kék reflektorokon át. Miért nem látjuk ezt az igyekezetet, ezt tíz ötletességet, ezt a rugalmasságot azoknál is, akiknek hivatásuk volna, hogy rendbehozzák az ország egész kereskedelmét, iparát, mezőgazdaságát. _ És ne tessék mindig világió esenaégekre hivatkozni. Kérem szépen, abban a Rákócziúti kis kirakatban, a mögött a váci uccai pult mögött is főlegrelációk vannak. Egyetemes jelenségek' és egyetemes tünemények' elöl senki sem menekülhet.. A dolgok összefüggése végtelen és felbonthatatlan. És lám, az a kereskedő hiába olvassa az újságban, hogy Newyorkban krach van, vagy hogy mit mondott a lett postaminiszter, miről prelegáltak a heidelbergi egyetem közgazdasági katedráján, miről firkáltak össze számoszlopokat a kieli gazdaságstatisztikai obszervatóriumban és hogy hogyan sikerült az idén a gyapjúnyírás Ausztráliában, milyen lesz a narancsszüret a jaffai ligetekben és a gyémántlelet a transzváli mezőkön — az a kereskedő mégis dolgozik. Miért? Mert élni muszáj. Mára jön holnap és a gyerek éhes gyomrocskáját nem lehet érzésteleníteni és üzemen kívül helyezni addig, míg a newyorki tőzsde meggondolja magát, vagy míg az a kicli gazdasági barométer kedvezőbb pénzügyi időjárást jósol. Enni mindennap kell, dolgozni pedig duplán. Mi az, kérem, hogy a gazdasági pangás világjelenség. Ha ezt olvasom az újságban, akkor ez talán azt jelenti, hogy én szerény magánember és felelős családapa német magántudósként beállítom a mai helyzetet valami történeti távlatba, megnyugtató tudományos párhuzamokat vonok és azután szép nyugodtan ölbe rakom kezecskéimet és a fakír nyugalmával várom, hogy mi lesz öt év múlva. Nem kérem. Nekem legprivátabb privátlénynek dolgoznom kell, mert jelentkezik családom és a háziuram és a suszterom, jelentkezik a tandíj és az adóintés, jelentkeznek privát testi szervezetem privát atomjai és privát elektronjai, ez az egész kis privát kozmosz, amit magamban hordok és ezenkívül jelentkezik a felelősségérzésem is. Hatalmasan jelentkezik. Nekem a világ egy óriási tudományos és filozófiai valóság, de nem kifogás arra, hogy otthon üljek és semmit se csináljak. Világdekonjunktúra van? Sajnos, hsidom. De néha eső is van és én olyankor esernyőt nyok, mer ha tíz fok hideg is van és én olyankor befűtöm a szobámat. Kifogásokból és ráhivatkozásokból nem fogunk"megélni"Sem egy ember, sem egy cég, sem egy nemzeti társadalom. De igenis meg fogunk élni, sőt megkockáztatjuk ezt a vakmerő próféciát, igenis jól fog nekünk menni, ha mindenki dolgozik, mégpedig felelősségérzéssel és szaktudással és ha valahol hibát észlel, azt nem Amerikában, hanem elsősorban saját, magában keresi. Saját kis Wall Streetjén és saját kis gyapotültetvényén és saját kis kávéfarmján. Hibák nem azért vannak, hogy azokra folyton hivatkozzunk, hanem hogy azokat eltüntessük. Takarékossággal, szorgalommal, szaktudással. A dekonjunktúra világjelenség? Egy okkal több, hogy azt ne bürokráciával akarják kivédeni, ne aktákkal megregulázni, ne adminisztratív rendeletekkel beleavatkozni. Nincs pénz, nincs hitel, nincs forgalom, de van egy sürgős, egy halaszthatatlan feladat: a főváros bizonyos kerületeiben leredukálni a bizottsági tagok számát. Mert akkor mingyárt olyan jó dolgunk lesz, mingyárt a Pandora szelencéje nyílik meg fölöttünk, mingyárt csőstül dől a házba a pénz, ha a Terézváros kevesebb embert fog küldeni a városi közgyűlésre mint eddig. A termésértékesítés is megjavul ettől, a hitelviszonyok, minden. Talpra fog állni a kereskedő és a fogyasztó. Az új fővárosi törvénytől. És ez csak egy példa a sok közül. A sok mulasztás és a még több fölösleges intézkedés közül. Amiből nem lesz se kenyér, se kalács. Semmi se lesz. Csak kereskedők és vevők hősi viaskodása a karácsonyi piacon, kirakatok körül és boltok mögött, ahol mégis, és ha csak karácsony előtti ritka hetekben is, üteme van az életnek, forrósága, rezdülete. Egy kis optimizmus benne és reménység. &5tH 2, A zesm jQ^rGsm, 47 SIMWET PESTI NAPLÓ 1929 december 1 taíiaréfiQSSúgva INNENCÍ~ A RUHÁZATBAN IS MEM OK AZONBAN ARRA HOGY KÜLSŐNK CSINOSSÁGÁBÓL VESZÍTSEN NEMCSAK AZ UJ COLTJAIT TARTJA ÉPSÉGBEN, HANEM AZ ELRAKOTT HOLMJA IS UJJÁÉLED NÉHÁNY ÖVÉSSEI ÉS A Vírázsló Ereje A'ltal A LUX MISDEM FELFRISSÍT, AKÁR SEIYEjkíSeím VAGY GYAPJÚKEZEIT BÁRSONYSÍMVA TESZI ÉS HAJÁNAK SELYMES F£NYT AD