Pesti Napló, 1930. február (81. évfolyam, 26–49. szám)

1930-02-02 / 27. szám

Vasárnap PESTI NAPLÓ 1930 február i 15 Hágai álgyóze'em Irta: Friedrich István Hiába, lelkes emberek azok az egységes­párti honatyák. Nagyszerűen tudnak ünne­pelni és tapsolni. Nem is ismerik a hágai egyezmény r­észleteit, nem is kíváncsiak an­nak szövegére és annyira optimisták, hogy nem is érdekli már őket az, hogy Párizsban miképpen fogják a megállapodást véglegesen megszövegezni. Ez mind nem fontos. Vissza­kaptuk a pénzügyi szuverenitást és megja­vult velünk szemben az európai atmoszféra. A többi nem számít. Minek ilyesmit firtatni, hogy Romániával szemben már régebben le­mondtunk 3000 millió pengős kárigényünkről, hogy most Hágában vagy 4000 millió pengő értékű magyar állami vagyon hullott térítés nélkü­l a kisantant ölébe, hogy állampolgá­raink vagyonának elkobzásából szomszédaink 3000 milliót biztosítottak most maguknak a hágai tárgyalásoknál. Hogy mindezeken felül még sok, sok százmillió illetmény- és nyug­díjterhet is ráztak le magukról a hágai alku­dozásoknál és ez is a mi nyakunkba szakadt. Ezekről nem is illik ma beszélni. Ma örülni kell, lelkesedni kell. Nem fizetünk jóvátételt. Nem. Csak más címen fizetünk vagy 400 mil­liót Az optánsok ügyét sem engedjük bele­ráncigálni a jóvátételi komplexumba. Csak a más címen fizetett százmilliók befolynak az A) és B) kasszákba és az optánsokat ezekből elégítik ki. Precízen megszövegezett egyesség nincs is még. Mindezek csak első győzelmek. A foly­tatása még csak most következik a párizsi részletes tárgyalásoknál. A hágai eredménye­ket Pr­izsban fogják még jobban kimunkálni. Ott fogják csak igazán leszögezni, hogy az optánsokat nem a magyar adófizető elégíti ki, hanem a nagyhatalmak által kreált A) és B) kasszák mögé elrejtőzött névtelen jótevők. Diszkrét lelkek, akik a háttérben akarnak maradni és nem akarnak szerepelni. Ezek azok a zsonglőrök, akik a magyar kincstár ál­tal teljesített fizetéseket besanzsírozzák az A)- és B)-be és onnan kiutalják az agrárpöröss felpereseinek. Páratlan nagylelkűség és jó­szívűség! Az egységes párt ezeknek hallattán egészen elérzékenyült. Sok szem könnyezett a diadalittas jobboldalon. Vannak tehát még érző keblek, akik megértéssel viseltetnek a szegény optánsokkal szemben és fizetnek ne­kik. Érdekes ellentétek tódulnak a hágai győ­zelemmel kapcsolatban az érdeklődés homlok­terébe. Akit például a román hadsereg a Duna—Tisza közén kifosztott, az nem kap kártérítést, mert erről az igényről a kormány még a népszövetségi kölcsön felvételekor le­mondott, akinek azonban a román földbirtok­reform elvette a birtokát, az most az A) és B) pénztárak révén legalább részben kárpótoló­dik. Azután, aki ott maradt az elvesztett terü­leteken, az nem részesülhet az A) és B) kasszák áldásaiban, akármennyi földet is vettek el tőle. Aki elmenekülni volt kénytelen és ennek következményeként minden ingó vagyonát el­vesztette, az se kaphat semmiféle kártérítést. Ha nyugdíja van, azt ugyan részben kiutalja neki a kormány, de ha nem volt állami alkal­mazott, akkor ettől is elesik. Felvetődik az a kérdés is, hogy mit kel­lene fizetnünk 1943 után, ha a magyar állam közvetlenül vállalta volna az optánsok kielé­gítését? Nem lett volna helyesebb, ha a kor­mány ezt az egyenes utat választotta volna, mint az A) és B) kasszák kacskaringós ösvé­nyeit . Mintha a kormány az A) és B) kasszák hókusz-pókuszaival csak kikerülni akarta volna azt, hogy­ itthon közvetlenül szembe­kerüljön az agrárperek felpereseivel. Ha az optánsok követelései a kormány nyakába sza­kadtak,­ ha ennek a tehernek az elvállalására a hatalmak kényszerítették, akkor haza kel­lett volna jönnie a kemény dióval a magyar törvényhozás elé. Igaz, hogy a végleges egyez­mény ratifikálásával így is a parlament elé fog kerülni, de olyan csomagolásban, hogy mint külön probléma nem lesz tárgyalható. Pedig kár, hogy külön nem kerül a Ház elé, , mert ez esetben sokkal olcsóbban úszta volna meg a szegény névtelen adófizető az optán­sok perét, mint az A) és B) rejtélyek homá­lyában. Nem is lett volna szükség az A) és B) kasszákra, sokkal kevesebbet fizetnénk 1943 után »más címen« és az egész probléma sok­kal egyszerűbb volna. Még nem késő. A pá­rizsi tárgyalások folyamán még fel lehet vetni, hogy az agrárperek felpereseivel majd megegyezik idehaza a magyar kormány, a nagyhatalmak ennek figyelembevételével ne mókázzanak tovább az A) és B) pénztárak­kal, ne játszanak tovább bújósdit és szál­lítsák le a 22 éven át fizetendő ,13 és fél mil­liót. Szent lesz így is a béke, visszakapjuk a pénzügyi szuverenitásunkat is és a meg­javult atmoszféra is megmaradhat. Csak­ az optánsok ügye intéződne el házilag, így kellene ezt már azért is csinálni, mert a hágai konferencia előtt mindig azt hallot­tuk, hogy jóvátételt nem fogunk fizetni és adminisztrációs költségek címén is csak akkor vagyunk hajlandók valamelyes teljesítésre, ha az utódállamokkal passzív egyenleggel záródna elszámolásunk. Miután azonban a kisantanttal szemben passzívak nem lehet­tünk, sőt vele szemben milliárdos követelé­seink voltak és mégis »más címen« nagy ösz­szegek fizetését vállaltuk, nincsen az egy­ségespárti paradicsomon kívül olyan jámbor halandó, aki ne látná itt a ravaszságot. Csak azért fizetünk, hogy legyen miből az A) és B) pénztárakat megtölteni, és így közvetve az optánsokat kárpótolni! A külföldi lapok így is magyarázzák a nagy diadalt. Vagyis, a kisantant megszabadult min­den velünk szemben fennállott tartozásától, sőt az optánsok, kielégítését is a nyakunkba sózta. Hogy a magyar­ kormánynak pedig­­itt­hon könnyebb legyen­ a helyzete, kigondol­ták az A) és B) kasszák furfangját. A kis-, antanttal szemben feladtuk minden követelé­sünket­ és fizetjük helyette az elkobzott birto­kok redukált értékeit. Ez a lényeg, amely áthatol minden mesterséges ködön, minden kulisszán és az összes beállításokon és magya­rázgatásokon. Ez az a lényeg, amely annál inkább fog kidomborodni és napvilágra törni, mennél körmönfontabb szövegezésbe akarják majd Párizsban bujtatni Amely ma már köz­tudattá lett az országban és amely megvilá­gítja azt a rejtélyt, hogy miért lett ismét ak­tuális a jóvátétel fizetése, amidőn azt 1924-ben velünk szemben már egyszers minden­korra elintézték. Lehet, hogy az egységespárti győzelmi el­vakultság még továbbra is a diadal jelvényei­vel cifrázza fel a hágai egyezményt és mámo­rában nem akarja meglátni a magyar adó­fillér gurulását. Amint az a magyar névtelen adófizető lapos bugyellárisából gurul a »más címek« kacskaringéin át az A) és B) kasz­szákba és onnan a konszolidált optáns zse­bébe. Az utódállamok kacajától kísérve! Le­het, hogy a mechanizált parlament hatalmas többségével a hágai elvesztett csatát a diadal magasságába fogja emelni, de a valóság már a párizsi részletes­­tárgyalásoknál is kompli­kálni fogja az egyezménynek mai egyszerfi formáit. Vederemo! A hágai ál­győzelmet, az egységes párt­monopólium magának vindikálja, örömmá­morban úszik. Ünnepel, éljenez és tapsol. Még az egyezmény szövegére sem volt kíváncsi. Vaktában elfogad és elhisz mindent. A rész­letek sem érdeklik. Ünnepi vacsorák, banket­tek és díszszónoklatok. Magnum áldomás! Csak a névtelen adófizető marad szótlan. Nem ünnepel, nem vesz részt a győzelmi to­ron. Csak az adófillérét nézi, amint gurul a hágai útvesztőben. ÉrthV József, a Schiper Társasyp új tagja; Medveczky Jenő, Orsi a Társaság nagydíját kapta és Szobotfía Imre,, aki a tájképdíjat nyerte saját érdekeinek, miért nem fizet elő lapunkra ? Ezt kérdezzük méltán csodálkozva attól a pár ezer hölgytől akik valamilyen megmagyarázhatatlan véletlen folytán még nem ismerik a­ Tündér al­­akjai. Aki P 14 40-ért előfizeti nemcsak értékes lapunkat kapja EGÉSZ ÉDEN ÁT, de ingyen kap egy valódi ARANY EGYPT anyagra előrajzolt két kis és két nagy párnából álló ágy­neműkészlet­et 5 mat­ring habfehér FLOSSIN hímzőfonállal. Az ajándék értéke egyedül is annyi, mint az előfizetési díj. SIESSEN ELŐFIZETNI! Magyar Kézimunka Újság Budapest, IV,­ Szervita tér 1.

Next