Pesti Napló, 1930. február (81. évfolyam, 26–49. szám)
1930-02-02 / 27. szám
Vasárnap PESTI NAPLÓ 1930 február i 15 Hágai álgyóze'em Irta: Friedrich István Hiába, lelkes emberek azok az egységespárti honatyák. Nagyszerűen tudnak ünnepelni és tapsolni. Nem is ismerik a hágai egyezmény részleteit, nem is kíváncsiak annak szövegére és annyira optimisták, hogy nem is érdekli már őket az, hogy Párizsban miképpen fogják a megállapodást véglegesen megszövegezni. Ez mind nem fontos. Visszakaptuk a pénzügyi szuverenitást és megjavult velünk szemben az európai atmoszféra. A többi nem számít. Minek ilyesmit firtatni, hogy Romániával szemben már régebben lemondtunk 3000 millió pengős kárigényünkről, hogy most Hágában vagy 4000 millió pengő értékű magyar állami vagyon hullott térítés nélkül a kisantant ölébe, hogy állampolgáraink vagyonának elkobzásából szomszédaink 3000 milliót biztosítottak most maguknak a hágai tárgyalásoknál. Hogy mindezeken felül még sok, sok százmillió illetmény- és nyugdíjterhet is ráztak le magukról a hágai alkudozásoknál és ez is a mi nyakunkba szakadt. Ezekről nem is illik ma beszélni. Ma örülni kell, lelkesedni kell. Nem fizetünk jóvátételt. Nem. Csak más címen fizetünk vagy 400 milliót Az optánsok ügyét sem engedjük beleráncigálni a jóvátételi komplexumba. Csak a más címen fizetett százmilliók befolynak az A) és B) kasszákba és az optánsokat ezekből elégítik ki. Precízen megszövegezett egyesség nincs is még. Mindezek csak első győzelmek. A folytatása még csak most következik a párizsi részletes tárgyalásoknál. A hágai eredményeket Prizsban fogják még jobban kimunkálni. Ott fogják csak igazán leszögezni, hogy az optánsokat nem a magyar adófizető elégíti ki, hanem a nagyhatalmak által kreált A) és B) kasszák mögé elrejtőzött névtelen jótevők. Diszkrét lelkek, akik a háttérben akarnak maradni és nem akarnak szerepelni. Ezek azok a zsonglőrök, akik a magyar kincstár által teljesített fizetéseket besanzsírozzák az A)- és B)-be és onnan kiutalják az agrárpöröss felpereseinek. Páratlan nagylelkűség és jószívűség! Az egységes párt ezeknek hallattán egészen elérzékenyült. Sok szem könnyezett a diadalittas jobboldalon. Vannak tehát még érző keblek, akik megértéssel viseltetnek a szegény optánsokkal szemben és fizetnek nekik. Érdekes ellentétek tódulnak a hágai győzelemmel kapcsolatban az érdeklődés homlokterébe. Akit például a román hadsereg a Duna—Tisza közén kifosztott, az nem kap kártérítést, mert erről az igényről a kormány még a népszövetségi kölcsön felvételekor lemondott, akinek azonban a román földbirtokreform elvette a birtokát, az most az A) és B) pénztárak révén legalább részben kárpótolódik. Azután, aki ott maradt az elvesztett területeken, az nem részesülhet az A) és B) kasszák áldásaiban, akármennyi földet is vettek el tőle. Aki elmenekülni volt kénytelen és ennek következményeként minden ingó vagyonát elvesztette, az se kaphat semmiféle kártérítést. Ha nyugdíja van, azt ugyan részben kiutalja neki a kormány, de ha nem volt állami alkalmazott, akkor ettől is elesik. Felvetődik az a kérdés is, hogy mit kellene fizetnünk 1943 után, ha a magyar állam közvetlenül vállalta volna az optánsok kielégítését? Nem lett volna helyesebb, ha a kormány ezt az egyenes utat választotta volna, mint az A) és B) kasszák kacskaringós ösvényeit . Mintha a kormány az A) és B) kasszák hókusz-pókuszaival csak kikerülni akarta volna azt, hogy itthon közvetlenül szembekerüljön az agrárperek felpereseivel. Ha az optánsok követelései a kormány nyakába szakadtak, ha ennek a tehernek az elvállalására a hatalmak kényszerítették, akkor haza kellett volna jönnie a kemény dióval a magyar törvényhozás elé. Igaz, hogy a végleges egyezmény ratifikálásával így is a parlament elé fog kerülni, de olyan csomagolásban, hogy mint külön probléma nem lesz tárgyalható. Pedig kár, hogy külön nem kerül a Ház elé, , mert ez esetben sokkal olcsóbban úszta volna meg a szegény névtelen adófizető az optánsok perét, mint az A) és B) rejtélyek homályában. Nem is lett volna szükség az A) és B) kasszákra, sokkal kevesebbet fizetnénk 1943 után »más címen« és az egész probléma sokkal egyszerűbb volna. Még nem késő. A párizsi tárgyalások folyamán még fel lehet vetni, hogy az agrárperek felpereseivel majd megegyezik idehaza a magyar kormány, a nagyhatalmak ennek figyelembevételével ne mókázzanak tovább az A) és B) pénztárakkal, ne játszanak tovább bújósdit és szállítsák le a 22 éven át fizetendő ,13 és fél milliót. Szent lesz így is a béke, visszakapjuk a pénzügyi szuverenitásunkat is és a megjavult atmoszféra is megmaradhat. Csak az optánsok ügye intéződne el házilag, így kellene ezt már azért is csinálni, mert a hágai konferencia előtt mindig azt hallottuk, hogy jóvátételt nem fogunk fizetni és adminisztrációs költségek címén is csak akkor vagyunk hajlandók valamelyes teljesítésre, ha az utódállamokkal passzív egyenleggel záródna elszámolásunk. Miután azonban a kisantanttal szemben passzívak nem lehettünk, sőt vele szemben milliárdos követeléseink voltak és mégis »más címen« nagy öszszegek fizetését vállaltuk, nincsen az egységespárti paradicsomon kívül olyan jámbor halandó, aki ne látná itt a ravaszságot. Csak azért fizetünk, hogy legyen miből az A) és B) pénztárakat megtölteni, és így közvetve az optánsokat kárpótolni! A külföldi lapok így is magyarázzák a nagy diadalt. Vagyis, a kisantant megszabadult minden velünk szemben fennállott tartozásától, sőt az optánsok, kielégítését is a nyakunkba sózta. Hogy a magyar kormánynak pedigitthon könnyebb legyen a helyzete, kigondolták az A) és B) kasszák furfangját. A kis-, antanttal szemben feladtuk minden követelésünket és fizetjük helyette az elkobzott birtokok redukált értékeit. Ez a lényeg, amely áthatol minden mesterséges ködön, minden kulisszán és az összes beállításokon és magyarázgatásokon. Ez az a lényeg, amely annál inkább fog kidomborodni és napvilágra törni, mennél körmönfontabb szövegezésbe akarják majd Párizsban bujtatni Amely ma már köztudattá lett az országban és amely megvilágítja azt a rejtélyt, hogy miért lett ismét aktuális a jóvátétel fizetése, amidőn azt 1924-ben velünk szemben már egyszers mindenkorra elintézték. Lehet, hogy az egységespárti győzelmi elvakultság még továbbra is a diadal jelvényeivel cifrázza fel a hágai egyezményt és mámorában nem akarja meglátni a magyar adófillér gurulását. Amint az a magyar névtelen adófizető lapos bugyellárisából gurul a »más címek« kacskaringéin át az A) és B) kaszszákba és onnan a konszolidált optáns zsebébe. Az utódállamok kacajától kísérve! Lehet, hogy a mechanizált parlament hatalmas többségével a hágai elvesztett csatát a diadal magasságába fogja emelni, de a valóság már a párizsi részletestárgyalásoknál is komplikálni fogja az egyezménynek mai egyszerfi formáit. Vederemo! A hágai álgyőzelmet, az egységes pártmonopólium magának vindikálja, örömmámorban úszik. Ünnepel, éljenez és tapsol. Még az egyezmény szövegére sem volt kíváncsi. Vaktában elfogad és elhisz mindent. A részletek sem érdeklik. Ünnepi vacsorák, bankettek és díszszónoklatok. Magnum áldomás! Csak a névtelen adófizető marad szótlan. Nem ünnepel, nem vesz részt a győzelmi toron. Csak az adófillérét nézi, amint gurul a hágai útvesztőben. ÉrthV József, a Schiper Társasyp új tagja; Medveczky Jenő, Orsi a Társaság nagydíját kapta és Szobotfía Imre,, aki a tájképdíjat nyerte saját érdekeinek, miért nem fizet elő lapunkra ? Ezt kérdezzük méltán csodálkozva attól a pár ezer hölgytől akik valamilyen megmagyarázhatatlan véletlen folytán még nem ismerik a Tündér alakjai. Aki P 14 40-ért előfizeti nemcsak értékes lapunkat kapja EGÉSZ ÉDEN ÁT, de ingyen kap egy valódi ARANY EGYPT anyagra előrajzolt két kis és két nagy párnából álló ágyneműkészletet 5 matring habfehér FLOSSIN hímzőfonállal. Az ajándék értéke egyedül is annyi, mint az előfizetési díj. SIESSEN ELŐFIZETNI! Magyar Kézimunka Újság Budapest, IV, Szervita tér 1.