Pesti Napló, 1930. március (81. évfolyam, 50–73. szám)

1930-03-27 / 70. szám

12 Csütörtök" PESTI NAPLÓ 1930 március 27 MŰVÉSZET ÉS IRODALOM Kecskemét kis éneklő gyer­mekei és nagy muzsikusfia Zeneiskolája, zeneegyesülete, zenekara, ének­kara sok vidéki városnak van, komoly zenekultú­rája azonban csak nagyon kevésnek. Mert hiába: »intézmények« magukban véve édeskeveset jelente­nek a vidéki kultúra felvirágoztatásában. Itt min­den az egyes emberen, annak egyéni iniciatíváján múlik. Ezért hiába alapítunk vidéki kultúrintéze­teket, ha nem találjuk meg hozzájuk a megfelelő embert. — Hogy mire képes egyetlen ember tudása és lelkesedése, azt jellemzően példázza. Győr és Békéscsaba; az előbbi városban a fiatal, nagy­képzettségű Kerényi György, az utóbbiban a kitűnő Sztó­ László szinte máról holnapra magas­nívójú intenzív zeneéletet teremtett. És azután Kecskemét! Ez az alfödi város a vidéki zeneéletben kivívott vezető pozícióját szin­tén ilyen egyéni kezdeményezéseknek köszönheti. Itt két kiváló muzsikus: Grodon Pál igazgató és Vásárhelyi­ Zoltán tanár a zeneélet­i spiritus rec­tora­. Külön­­szerencséjük, hogy mindketten a vá­rosi zeneiskola hivatalos keretében működhetnek, tehát nem hiába áll a város élén olyan polgármes­ter, aki Zimaynak, a múlt század jeles muzsikusá­nak utóda és nem hiába találtak a város kultúr­törekvései Fáy főispánban olyan emelkedett szel­lemű, európai látókörű pártfogót, aki az artisz­tikus érzéket magától Fáy Andrástól, a híres fabulaköltőtől családi­­ tradícióként kapta örök­ségbe! Kitűnő emberek voltak "azonban régebben is. Miért váratott mégis ilyen sokáig magára a vidéki zenekultúra fellendülése? Miért nem talált eddig a­ vidéken a komoly zenei törekvés visszhangra? Honnan merítik a mai apostolok ezt a diadalmas erőt? — Bach, Mozart, Beethoven! Micsoda távoli világok annak, akit a poros vidéki város minden­napi gondjai közü­l akarunk felvezetni a klasz­szikus magasságokhoz, a zene szivárványhídján? Hogyan találjuk meg itt a kapcsolatot a minden­napi kicsinység és az örök nagyság között? A vi­déki zenekultúra elterjedése szinte reménytelen­nek látszott... És ekkor megjelent a költő, — szintén egye­dül álló és egyedül önmagára támaszkodó harcos­­— aki magányos lelkében átélte egész népe sor­sát, a rideg hétköznap minden gondját, fővárosi, városi­­és"falusi" gondokat egyaránt, átélte az ember és a nemzet legmaibb problémáit, legjelen­valóbb életét és mert költő volt és zenész, a mű­­vészi fantázia ízöt&ffi^&'-ve elemelte azt, amit át­élt az örök emberi értékek közé. Aki Bachot meg akarta érteni, annak eleve felül kellett emel­kednie minden megkötő mai közösségen; a puszta emberséget kellett másából kihámoznia, és ez nehéz, nehéz különösen a vidéki megkötöttségek közepette. De az ú­j magyar zenepoéta olyan ze­nét hozott, melynek hangjai a mai magyar élet nagy közösségéből fakadtak s ugyanakkor időtle­nek, határokat nem ismerők tudtak lenni, akár­csak a klasszikusok muzsikája. Ez a zene egye­nesen a Mából mutatott utat az Örökhöz, ahol azután az őt követő emberi szellem már hamar összetalálkozhatok a többi nagyoknak és a még­nagyobbaknak, a Bachoknak, Beethoveneknek szellemvilágával is. Ez a zeneköltő, aki közénk állva, testvéri közelségből mutatja a legmesszebbre vezető utat, ez a közvetlenül tettekre buzdító szel­lem: Kecskemét, város szülötte, Kodály Zoltán. Hát, hogyne értené meg az ilyen zenének ma­gas bamu­tatását a magyar vidék!­l és hogyne ér­tené meg különösképpen az a város, ahonnan Ko­dály az élet útjára indult! Csak legyenek Bodon Pálok, akik előkészítik a talajt és Vásárhelyi Zol­tánok, akik elviszik a Kodály-zene hangjait a fő­városból a vidékre, akik megcsendít­ik Kodály gyermekkórusait, olyan tökéletesen, olyan meg­értéssel, ahogy csak most, a kecskeméti nagysza­bású Kodály-ünnepélyen felcsendültek. A kecske­­méti iskolásfiúk énekeltek, nem kevésbé szépen mint budapesti kollégáik. A Városi Zeneiskola két növendéke muzsikált: a fiatal Sántha Rózsi eljátszott két Kodály-zongoradarabot, Kiss Gyula a hegedűre írt Adagiot­ adta elő, nem kevésbé szé­pen, mint a mi főiskolai növendékeink. És a kö­zönség ujjongott, tombolt. A kis énekesek (va­lamennyi középiskola növendékei) — akik már Kodály megérkezésekor teljes számban kivonul­tak az állomásra — a hangverseny végén vállukra kapták Kodályt, aki valóban úgy érezhette, mint­ha Kecskemét -t most másodszor fogadná fiának­.Nagy dicsősége és nagy örömnapja Kecs­kemétnek, hogy most együtt ünnepelheti »kis gyermekeit« és­­ nagy fiát... hogy felzendítheti Kodály gyermekkarait, melyeknek kivételes ha­tását azzal magyarázom, hogy bennük a magyar gyermek, s a­ gyermeklelkeken keresztül az egész nemzet megtalálta önmagát... — A kultuszminisz­ter képviselőjének, a zeneügyosztály kiváló veze­tőjének, Jeszenszky Sándor miniszteri tanácsos­nak ezek a szavai, — melyek a díszhangversenyt megnyitották — találóan jellemezték az egész ün­nepélyt, melynél szebbet, követésreméltóbbat még nem produkált a magyar vidék. Tóth Aladár (*) Kilényi Edwárd sikere Németországban. Az e­lmúlt budapesti zenei évad egyik jelentős sikere fűző­dik a fiatal Kilengi Edwárd fellépéséhez. Azóta Kilengi megjárta Németországot is, ahol Hamburgban egy és Ber­tfben­ két hangversenyt adott, amelynek kritikái most fékeztek hozzánk. A rendkívüli tehetségű magyar zongoristáról a Vossische Zeitung a következőket írja:­­Hanis v. vI3010TV mondja, hogy a művészetben csak a mértéken t­ il megnyilvánuló tehetségnek van­ joga az előretöréshez. Ezek közé a jogosultak közé tartozik Kilényi Edwárdr is, akinél feltalálható a született zon­gorista, termés­t­es technikája, akinek erős oldala a­ kifejezés biztonsága, de minden szentimentalitás nél­kül, megvan benne a nagyvonalúság, megvan az ösz­tön a zenei feszültség ívelő megteremtéséhez, megvan benne a színnek és vitaalnak kifejezett hatalma, — szó­val -,valaki. A Signate, Németország egyik legelső ze­nei lapja ezt írja róla: "Amit technikai szempontból produkál, bámulatra méltó-e A Hamburger Fremden­blatt így emlékezik meg Kilényi hangversenyéről hasá­bos nagy kritikájában: :,Akárkinél is tanult ez a fiatal mester, akárkinek is volt a növendéke, az veleszületett tehetsége fejlesztésén kívül még egy nagyon fontos dologra tanította meg, ami minden, művészi reprodu­káló folyamat legfontosabb alapeleme és ez a kínos pon­tosság, a zenei kép közvetítésének példás tisztasága és mindenekelőtt a zenei tartalomnak, megvilágítása, amely által felszabadul az előadott mű­ lelke.« A Chicago Tribune és a Neto York Herald párizsi kiadása az ifjú Kilényi képét hozza és kritikája fölött ezt a címet olvas­suk: Berlin Critics Pleased By Hungarian Pianist. (Berlini kritikusoknak tetszik egy magyar pianista.) (*) Mirabean-darab. A francia forradalom nagy alakjai közül Mirabeaut eddig különösképpen elhanya­golták a világ drámaírói. Most egy német író, báró Ric­hthofen pótolta ezt a hiányt és nagy történelmi drá­mát írt Mirabeauról. A darabot a hamburgi Deutsches Schauspielhaus mutatta be. (*) Mistin­guette utódja, egy amerikai húskirály el­vált felesége, Párizsból írja tudósítónk: A csillagok sem ragyognak örökké, ámbár a jó párizsiak azt hitték, hogy Mistinguette esetében mégis csak kivételt kell tenniök, mert ezt a diadalmas táncos ma­­rónát három nemzedék sem­ tudta kiböjtölni. Ma, hatvanadik évén túl, még­lég­yítt az agrá!, nagymamák döl­tek ki mellőle, ifj­ú­kori gavallérjai rég a temetőben álmodoznak róla, de . ... fstvaji, ragyog és hódít, «sodálat«» lábai vak-, amelyek egy tizenhatéves bakfisnak is dicséretére válnának. Nos, most mégis leáldozott a Montmartre napja. Már az utódja is megjelent. A Nelson Morris, csikágói hi­skirály feleségének a személyében. A gyönyörű asszony azelőtt párizsi színésznő volt, Jeanne Aubert­ néven ragyogott az orfeumok és varieték színpadain, amíg csak meg nem látta Nelson Morris, a hús- és konzervkirály. Halálosan beleszeretett a szép divába, feleségül vette, azzal a fel­tétellel, hogy többé nem­ lép színpadra. Aubert kisasz­szony, illetve Nelsonré bírta is egy darabig, azonban rö­videsen elánta a polgári életet és fellépett az egyik csi­kágói színpadon. Emiatt a férje pert indított a színház ellen, mire a felesége beadta a válópert és nyomban elutazott. Ma már ismét Párizsban van és mint a kri­tika, egybehangzóan vallja, méltó utódja lesz Mistin­guettenek. Hogy Mistinguette mit szól hozzá? Arról hall­gat a krónika. (*) Csúfosan megbukott a­­Théátre Pigaltee új da­rabja. Párizsból írja tudósítónk: A Théátre Figallenak, amely annyi gonddal, luxussal , főleg annyi pénzzel ké­szült el s vezétszerepre számított a párizsi színházak között, határozottan nincs szerencséje. Sacha Guitry mű­vészi sikerek szempontjából olyan kavasé kielégítő igazgatása után az új igazgató, a rendkívül tehetséges Gaston Bery Lertonnalui-reprizze­, a Számum felújításá­val kísérletezett. Nagy siker, a darab egyik vezetősze­repében Finnin Gémier pályája egyik legszebb alakí­tását produkálja. Pár nappal a premier után Gémier súlyosan megbetegs­zik, visszaadja szerepét, s­­ azóta a színház üres. Új darabra kell tehát készülni , Bety a néhány évvel ezelőtt Prix Goncourt nyert Pierre Do­minique-re gondol, akinek a darabját Feu du etel cí­men a színház be is mutatja- A fiatal író 15 képből álló darabjának, amelyet némi szabadsággal magyarra Világ vége címmel lehetne lefordítani, a közönség és a sajtó egyértelműleg olyan hűvös fogadtatást­ rendez, amire évek óta nem is volt példa. Igaz, hogy ilyen példátlanul elcsépelt témájú, gyönge darabot komoly párizsi szín­házban is régen mutattak már be. Pierre Dominique­ 15 képből álló, helyenként azért mulatságos darabja ugyanis arról szól, hogy a földet egy gyorsan közelgő üstökös fenyegeti, amelynek a földgömbbel való össze­ütközésétől a tudósok a világ végét várják. Xarry az ijedelem Párizsban s egyszerre mindenki megváltozik: a józan munkás megöli a belügyminisztert, aki felesége szeretője lett, egy könnyűvérű nőcske szentté válik, egy csillagász megbolondul, a csendőr rablóvá lesz stb., stb. Minthogy azonban — a vége mindennek könnyen kita­lálható: az üstökös nem jelenti a világ végét,­lávatö­megek helyett csak ködöt szór a földre, s utána minden megint rendbe jön: a gyilkos börtönbe kerül, a könnyű­vérű, szentté vált hölgy újból kalandok után fut stb., stb. Ez az egész, s így eléggé érthető a hűvös fogadta­tás, amelyben a darab Arguillérc remek játéka ellenére részesült. És a Théátre Pigalle igazgatója m­ár int. ús darabot keree.­­g. a-t (*) Tina di Lorenzo meghalt. Milánóból jelntik: Tina di L­orenzo, a h­íres olasz színésznő tegnap Milá­nóban meghalt. Halálos ágyánál mellette volt fia, Dino és férje, Armanda Fulconi, aki szintén nagy tinn­ Hollywoodi érdekességek­ ­. Itt van Loretta Young esete. A szép Loretta mind­össze 17 esztendős. Édesanyja rendkívül szigorúan tar­totta, minden nap elkísérte a műterembe, ott volt a felvételeknél és a felvételek után minden, nap haza­kísérte. Lorettának édesanyja nélkül egy lépést, sem volt szabad tenni. Ez a szigor azonban nem akadá­lyozta meg Lorettát abban, hogy ne szeressen bele egy Grant Withers nevű moziszínészbe. Withers elvált ember és több gyermeke van, akik elvált feleségénél élnek. Egy szép napon Loretta Young mamája hiába várta a felvételek után leányát,­­ Loretta megszökött a nála háromszor idősebb Grant Withers-szel, repülő­gépre v ültek és Arizonába repültek, ahol egy Yuma nevű városkában azonnal össze is esküdtek. Loretta édesanyja kétségbeesetten rohant a bírósághoz és azt követelte, hogy leányát adják vissza neki. A bíróság nem tehetett semmit. Ugyanekkor azonban egy bead­vány érkezett a bírósághoz Grant Withers­­ elvált feleségétől. Az elvált feleség arra kéri a bíróságot, hogy tartásdíját emeljék fel, mert Grant Withers bi­zonyára azért vett el egy nálánál sokkal fiatalabb éa bizonyára, mulatni vágyó és elegánsan öltözködő film­sztárt, mert igen jó anyagi viszonyok között él. Volt férje, amikor elvált tőle, nem élt valami fényes anyagi viszonyok között, most tehát, amikor anyagi viszonyai megjavultak, kötelessége, hogy elvált feleségéről és gyermekeiről bőségesebben gondoskodjék, mint eddigi. Még senki sem tudja Hollywoodban, hogy a bíróság milyen álláspontra helyezkedik, de a közvélemény Grant Withers elvált felesége mellett van. Julie Powell asszony válópert­ indított férje, Wil­­liam­ Powell ellen. A válni akaró filmszínésznő szerint férje, aki a filmeken rendszerint alvilági alakokat ját­szik, magánéletben is úgy viselkedik, mint az alvi­lágib­an élő banditák. Nem lehet tudni, — írja beadvá­nyában Julie Powell — hogy férje azért játszik-e olyan kitűnően banditákat a filmen, mert már régebbről te­lítve van ilyen hajlamokkal vagy azért viselkedik te­­ J­eségével­­ szemben olyan bacdita módon, mint ahogy vi­selkedik, mert ezt a viselkedést megszokta a filmen! (–) Bárdos Artúr nem pályázik. Bárdos Artúr annak megállapítását kéri, hogy a szegedi Városi Színház igaz­gatópályázatán nem vett részt. (*) Fél évig a kapurtalai maharádsa vendége volt egy francia író. Egy évvel ezelőtt a párizsi lapok már-már elparentálták Francis de Croisset-t, a jeles francia írót, aki súlyos beteg volt és orvosai is le­mondtak róla. Az író azonban meggyógyult, egy időre eltűnt Párizsiból és senki sem tudta, hol van és merre jár. Croisset maga is titkolta, hová utazott. Barátai­nak és ismerőseinek búcsúzáskor azt mondta, h­ogy elindul a világba, hogy súlyos betegsége után teljes gyógyulást keressen. Most váratlanul megjelent a francia könyvpiacon egy új könyv, amelynek szerzője Francis de Croisset. A könyv címe, amely mindent megmagyaráz, ilyen közvetlenül és nyájasan hangzik: Szép utazás Indiában. Croisset tehát Indiában járt és amint könyvének előszavában elárulja, egyetlen frank­jába sem került az utazás, mert Marseilletől Indiába és vissza Marseilleig minden költségét a kapurtalai maharádsa­ fedezte. A maharádsa az utóbbi években gyakran megfordult Párizsban. Összebarátkozott az írókkal és Francis de Croisset-t kedvelte meg, legin­kább. Legutóbbi párizsi tartózkodásakor szívélyese®, meginvitálta Croisset-t birodalmába. A­mikor az író túl volt az életveszedelmen és lábadozni kezdett, eszébe jutott, hogy legokosabb, ha elfogadja a kapurtalai maharádsa meghívását, és Indiát választja üdülési he­lyéül. Rögtön írt a maharádsának, aki azonnal levél­ben küldte neki az elsőosztályú hajójegyet oda-vissza. Fél évig volt a maharádsa vendége Croisset­te, nem­csak teljesen meggyógyult, hanem nagyszerű meg­figyelésekkel tért haza, amelyekből azonnal köny­vet írt. (*) Raszkolnyikov, mint opera. Április 9-ikén Pet­rollo olasz komponistának Bűn és bűnhődés című ope­rája először kerül színre, minden más színpadot meg­előzve, a boroszlói Stadttheaterben. A librettót Forzano, a milánói Scala rendezője írta Dosztojevszkij regénye nyomán. Min­de­n n­e­m ii divatos i­di fehérneműt ölesén, szépen, gyorsan készít Lengyel Ágnes fehérnemis szalonja VII., Elemér ucca 35. félemelet 2. Telefon: 322—88.

Next