Pesti Napló, 1930. szeptember (81. évfolyam, 198–221. szám)
1930-09-18 / 211. szám
20 Cantortop PESTI NAPLÓ 1930 szeptember 18 Peák Imre lóháton világkörüli útra indul „Próbagaloppja" a Remény hátán Kedden érkezett (Saját tudósítónktól) Peák Imre egy szép naponbúcsút mondott a tisztviselői pályának és miután szert tett egy kitűnő állapotban levő ménre, elhatározta, hogy felcsap világkörüli utazónak. Az előbbiekből is kiderül, hogy Peák Imre a világkörüli utazásnak nem a legsablonosabb módját választotta. Voltak már gyalog világkörüliek, biciklis globetrotterek, konflis világutazók, voltak kettesben, hármasban indulók, Peák Imre maga ment egyedül és vele volt a Remény. A Remény, ez a kitünő mén, amely 1928 óta cipelte városról városra Peák Imrét, aki útjáról tudósítást is küldött a Pesti Naplónak. Kedden, két évi távollét után, megérkezett Peák Imre Budapestre, a Szabadság-térre, oda, ahonnan világkörüli útjára elindult Briesesi, csizma, kihajtós ing van Peák Imrén, kalapot nem visel, színe: erősen barna. Egészségesen érkezett meg, mint mondja, de csak részben, mert szegény Remény bizony megsínylette a világkörüli utat, megrokkant egy kicsit a sok »gyaloglásban«. — Sajnálom, — mondja Peák Imre — hogy meg kell Keménytől válnom, de új utamra már nem vihetem magammal. Mert új útra készül Peák Imre. Ez az út, mint mondja, csak próbaút volt, hogy mennyire az volt, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy levelezőlapot sem árult az úton a többi világutazók példájára. Nem tudta, — így mondja — hogy fog sikerülni és egyelőre ezért nem próbálkozott meg a levelezőlapárusítással. Négyezer pengőjébe került az út, beleértve a Remény költségeit is. Bejárta Romániát, Bulgáriát, ázsiai Törökországot, volt Szmirnában, Pireusban, Athénben, Szalonikiben, most Nisen, Belgrádon, Szabadkán keresztül jött haza. Az utcán tömeg állja körül a Reményt. Vaskos könyvet szed elő Peák Imre. Külföldi magyar konzum 11.000 kilométer volt s jól sikerült vissza Budapestre látások és követségek pecsétjei díszítik a könyv lapjait, ezzel igazolja megtett útját. Míg beszélünk, Remény különböző attrakciókkal szórakoztatja a nézőközönséget. Intésre fel tudja emelni melső lábait, köszöni tud a fejével és kívánatra homlokon csókolja Peák Imrét. Peák közben beszél: — Most következik az igazi világkörüli út. Európa, azaz Bécs, Berlin, Párizs, London, visszafelé Madrid, onnan Gibraltár, azután Alexandria, Kairó, Jeruzsálem, esetleg India, Kína, nem lehetetlen, hogy Japán és onnan tovább ... Közbevágunk. — Egy lóval? Bólintás. — Persze. Esetleg közben, ha valami baj történne, lehet kapni még lovat. — Mennyi időt akar fordítani az új útra? — Hat év, — hangzik a válasz. Érdekel, hogy miből akarja fedezni az út költségeit. Legyintés. — Majd csak akad. Aztán most megpróbálom a levelezőlapot is. Más kérdés. Érdekelne, hogy hogyan juthat valakinek eszébe a világkörüli utazási — Azt hiszem, minden emberben benne van az a vágy, hogy jó volna megismerni a világot. Hogyan teljesíthetném ezt a vágyamat másképpen! — Szóval a cél? — A világ megismerése és még egy, ami szintén nagyon fontos, új világrekord megteremtése. — ? — Fel akarom állítani a távlovaglás világrekordját. Eddig 11 00 kilométert tettem meg és most... Most már sokan Ügyelnek Peák Imre szavaira. — Most. — Most hat évig akarok egyfolytában lovagolni. A Remény, amelynek nem sok reménye van, hogy ezt az új utat gazdájával együtt fogja megtenni, most odahajta a beszélőre a fejét. Peák Imre szavaihoz nincs sok hozzátenni valója, sokatmondó nyerítés és az interjú befejeződik. (r6) Peák Imre A BESzKAR „kisiklott", 14:0-ra győzött az UTE pólócsapata (Saját tudósítónktól.) A gólarány... Szerdán délután ez volt a jelszó a Császárban, ahol négy óra után a lila-fehér és a kék-sárga összetételű színek uralkodtak. A vasárnapi izgalmakból adott ízelítőt az UTE— BESzKAR-mérkőzés, amelyen az UTE meg sem állott tizennégy gólig és így jobb gólarányával sikerült a MAC-ot megelőznie a bajnoki táblázaton. A kétszáz főnyi nézőből száznyolcvan vagy a MAC, vagy az UTE részéről volt érdekelve. Csaknem mindegyik bajnoki táblázatot szorongatott a kezében. A higgadtabbak az ellenfél drukkereit ugratják, a szangvinikusabb természetűek izgatottan lesik a kezdést. A MAC-isták egymás között egypengős fogadásokat kötnek, kizárólag a gólarányra, hiszen más temészetű kalkulációról nem lehetett szó. A nézők közül a legidegesebb kétségtelenül Arányi Árpád, az újpesti drukkervezér, aki halvány arccal, révedező tekintettel mered a medencére. Kezdődik ... Komjádi ifjú legényeit háromnegyed öt, órakor kiküldik a vízből A MUSz-ban nem ismerik a pontatlanságot, Beleznay László dr. sípja vízbe szólítja a csapatokat, amelyek az alábbi összeállításban sorakoznak fel kapuik mellett: UTE: Barta — Braun, Kaufmann — vitéz Halassy — Bözsi, Németh, László. BESZKAR: Grosz — Szubota, Begidian — Gáborfi — Keserű IL Homonnai I, Reich I. Barta kap először labdát, passzát Halassy elcsípi és rögtön továbbadja és a gólt csupán Begidian faultja tudja megakadályozni. Nincs partion, a bíró négysterest ítél es Német, lövését Grosz, a különben is hallatlanul rosszul védő kapus nem tudja fogni. A stopper 1 , 02 mp-et mutat. Újrakezdés után Bözsi pontos passzát Németh fogná, de Gábor is ügyesen hárítja el a fenyegető veszélyt. Ez volt úgyszólván a BESZKAR egyetlen igazi védőakciója, mert ezután egymásután potyogtak a gólok. Némethet lefogják, de éles lövése így utat talál a kapuba. (2:0). Bözsi kapusját lő, László egyéni játéka a harmadik gólt eredményezi. Németh keresztülverekszi magát a védelmen és már a negyedik gól is benn van. Heten - hat ellen Egy kis botrányért nem megyünk a szomszédba. 5 perc 57 mp-kor Németh benyomja az ötödik gólt. A BESZKAR reklamál, hogy víz alatt volt a labda, de a bíró erélyes mozdulattal középre dirigálja a labdát. Szubota odaszól a bírónak. Egy a tizennégy közül... MEGSZŰNIK FELOSZLIK SUGÁR IV., Deák Ferenc ucca 13 között szövöttáru üzlete Eddig nem létező olcsó árakon árusítok Használja ki ezen kedvező alkalmat — Na, magáról is megvan a véleményem! így nem lehet bajnokságot nyerni! Beleznay erre végleg kiállította Szubotát. A játékban most már csak hat játékos vesz részt a BESzKAR részéről. Az újpesti drukkerhad most m'r gólrekordot vár. A labda újból hálót ér, de az időmérő int, hogy már előbb lefújta a játékot. A félidő 5:0. A szünetben a MAC-isták a fogadásokat likvidálják, az UTE hívei számolgatnak. Helycsere után már csak úgyszólván újrakezdéssel telik az idő, ellenállás nincs. A további góllövők: Németh, Bözsi, Németh, Németh, Bözsi, Halassy, Németh, László és végül Németh. Az UTE ideges volt, a BESZKÁR — nem tud vízipólózni A játékidő: kétszer hét, összesen 14 perc. Alj UTE lőtt 11 gólt, tehát minden percre esett egy- egy gól. Az UTE-nek nem volt nehéz feladata, de hat ember ellen nagyobb teljesítményt kellett volna produkálnia. Ez a mérkőzés is csak azt mutatta, hogy az újpesti csapat, idegeinek jelentős szerep jut a mérkőzéseken. Egyéb viszonylatban nincs helye a kritikának az UTE-vel szemben. Nagyon sokat akart... A BESZKÁR csapata csak Szubota kiállításáig tanúsított némi ellentállást, de összjátéknak addig sem volt semmi nyoma. A csapat a második félidőben megadta magát a sorsának. Könnyű volt a megadás, mert eddig is az volt a véleményünk, hogy a BESzKÁR lehet jó villanyostársasság, de pólózni nem tud. • ; • ' ,'V f*' '. '• /V« • ,'V ••.; • *•;• • Mi lesz vasárnap? A bajnokság sorsát tehát ismét csak a gól arány fogja eldönteni. Vasárnap játszik az UTE a SzUE ellen, míg a MAC ellenfele a MESE lesz. Teljesen fölösleges minden kombináció, mert a bajnokság végső helyezési sorrendje csak a fenti két mérkőzés lejátszása után alakul ki. Lássuk mindenekelőtt a bajnoki táblázatot: 1. UTE 7 6 — 1 62:14 12 2. MAC 7 6 — 1 40:10 12 3. MTK 8 5 1 2 37:15 11 4. MESE 7 5 — 2 35:16 10 5. III. kr. TVE 7 4 1 2 37:14 9 6. SzUE 7 3 — 4 21:32 6 7. FTC 7 1 1 5 7:34 3 8. BESZKÁR 8 1 — 7 6:50 2 9. MUE 8 8 — — 10:67 — Éljen a próbaverseny! Egy kicsit sok a próbaverseny és akadnak még egyesületek, amelyek még több próbaversenyt akarnak... A Budapesti Sport Egylet szerdán beadványt intézett Stankovits Szilárdhoz, az Atlétikai Szövetség elnökéhez, kéri, hogy a francia-magyar mérkőzéshez fűződő nagy érdekekre való tekintettel rendeljenek el próbaversenyt Gerő Ferenc és Solt, a BSE sprintere között, mert a BSE elnökségének meggyőződése szerint Gerő a MAC versenyén — a hivatalos próbaversenyen — nem árult el olyan megnyugtató formát, hogy első helyen történt válogatása teljesen indokolt volna. Stankovits a beadványt kiadta Misángyi Ottó ügyvezető elnöknek. Misángyi a beadványt betette a zsebébe és megígérte, hogy foglalkozni fog a dologgal. Vasárnap a stafétabajnokságok miatt aligha futtathatnak trióit, ezért lehetséges,, hogy majd úgy oldják meg a legújabban ajánlott próbaverseny kérdését, hogy Gerő és Solt versenyt fog futni a Rákóczi úton kimérendő százas pályán, a Keleti pályaudvarig és be ismegy Párizsba, aki előbb ér a párizsi közvetlen kocsi első lépcsőjéhez.... Most már csak azt várjuk, hogy a ceglédbercellett javasolni fognak egy próbaversenyt az ötezres Szilágyi és Gerő között, esetleg Fonyó is feltámad a régi futót gárdából és miatta is próbaversenyt fognak elrendelni. A külügyminisztérium átiratot intézett az Úszószövetséghez, értesíti a szövetséget, hogy Magyarország stockholmi követétől jelentést kapott, amelyben a követ a legteljesebb elismeréssel és dicsérettel emlékszik meg a magyar válogatott vízipóló csapat stockholmi szerepléséről, a sportbéli sikerről és a versenyzők megnyerő viselkedéséről