Pesti Napló, 1930. szeptember (81. évfolyam, 198–221. szám)

1930-09-21 / 214. szám

Vasárnap 1930 szeptember 21 Kedves fiatal barátom! Írta: ZIL­AHY LAJOS Sietek e hónap 17-én kelt soraira válaszolni. [Mindenekelőtt szeretném eloszlatni azt a szo­rongó érzését, amely valószínűleg akkor tá­madt, amikor a levelet már bedobta a posta­szekrénybe és az egész dolgot nem lehetett visszacsinálni. De az is lehet, hogy egy percig sem támadt ilyesféle gondolata, mert levelé­nek hangjából és tartalmából azt veszem ki, hogy önt minden cselekedetében bátor hatá­rozottság és nagyvonalú fantázia fűti. De mondom, ha nem így volna, ne legye­nek utólag szorongó érzései. A levél csak ön­nek volt szokatlan, nekem azonban egyáltalán nem. Én ilyenféle levelet nap-nap után kapok. Nézze meg például a mai postámban ezt a, gyönyörű, elegáns női írást: »...tudom, hogy mindez érthetetlen, én önmagam előtt sem találok mentséget rá, hogy ismeretlenül for­dulok Méltóságodhoz ezzel a kéréssel, a végső kétségbeesés, szinte már az őrület visz erre­a lépésre, könyörögve kérem Méltóságos Uram, küldjön nekem öt pengőt, mert ennyi pénzem hiányzik, hogy a kisfiamat be tudjam iratni az iskolába és nincs... nincs ... egyet­lenegy gondolatom nincs, hogy honnan kerít­sem elő ezt a hiányzó összeget.. Nem kell magyaráznom önnek, hogy ez a levél, amelynek dr. X. Y.-né az aláírója, minden sorában véres és megrendítő valóság és őszinteség. Csak egy ponton sántít benne az igazság: sajnos, nem vagyok méltóságos úr. De régi törvény, hogy a segélyt kérő leve­lek bőkezűen osztogatják a címeket. Hát mondom, ami ezt illeti, az ön levele egyáltalán nem okozott nekem különösebb meglepetést. Az sem zavart, hogy ön foglal­kozására nézve villanyszerelő, mert éppen a fenti levél bizonyítja, hogy a mostani idők fullasztó légköre nem ismer társadalmi és­ osz­tálykülönbséget. Ami az ön levelében mégis meglepett, hogy ne mondjam boldog izgalomba hozott, az a költői lendület volt, amelyet irigykedve olvastam és azt gondoltam magamban: ha ekkora fantázia és lendület csak így könnye­dén ömlik egy szerelőnek a tollából, akkor ez a mi költői mesterségünk közönséges csalás és népámítás. Igen, igen, nem találok más szót rá: az ön levele csupa költői lendület. Mert ön többek között ezt írja: »...tehát ha a művész Úr adna nekem­ harmincezer pengő hosszúlejáratú köcsönt tíz­­ kamatra, nagyon megköszönném.« Megvallom, egy percig valószínűtlenül­­táncoltak e számjegyek a szemem előtt, az indokolás azonban rögtön meggyőzött, h­ogy ön végeredményében józan és világos gondol­kodású ember. Mert így folytatja a továb­biakban: , »Bocsáson meg művész Úr amit most mondani fogok, de a művészek léhák és ké­nyelmük. Egy nagy kártyaveszteség vagy más ehez hasonló eset anyagilag teljesen tönkre teheti önt. Ne agya az Isten, de ha mégis így fordulna a dolog, milyen jó lesz akkor biztonságban tudni azt a harmincezer pengőt, amit nekem adott kölcsön. És hogyha egy kártyacsatában minden elúszott, ne fe­lejtse el művész Úr, hogy ott kint a messzi Canadában tárt karokkal fogja várni egy bol­dog kis család ...« Mert azt elfelejtettem mondani, hogy ön farmot akar venni Kanadában­ ezen a har­mincezer pengőn. Nem szeretem ugyan, hogy ilyen messzire megy a pénzemmel... de mindegy. „ .. Most azonban én jövök a fantáziával! Uram, tegye a kezét a szívére és próbáljon gondolkozni Nézzen a jövendőbe! Én kísér­teties pontossággal látom ezt a jelenetet... Poros autó áll meg a kanadai síkságon, az ön farmja előtt és én szállok ki belőle, én, az ön hitelezője. Belépek a szobába, mily egy fan­tom a régi életből, kísértet az óhazából, meg­állok ön előtt és síri hangon így szólok: — A pénzemért jöttem ... Uram, tegye mégegyszer a kezét a szí­vére, nézzen a" lelke legmélyére, próbálja el­képzelni ezt a jelenetet, legyen őszinte most és ismerje be... én mindent elhiszek, el­hiszem, hogy ön a világ legtisztességesebb embere, elhiszem, hogy kitűnően virágzik a farm és ön már régen megduplázta a vagyo­nát, elhiszem, hogy én oda is adtam a har­mincezer pengőt önnek, de ismerje be, kö­nyörgöm, ismerje be, mert ezen a ponton vitatkozni kezdünk, összeveszünk és az egész kölcsönügyletből nem lesz semmi,... ismerje be, hogy mikor én ott Kanadában belépek majd az ön szobájába, elvégre emberek va­gyunk ... ön nem fog engem tárt karokkal fogadni. Most egy pillanatra megállok itt, jobban mondva:megáll a toll a kezemben, ahogy ön­nek ezt a levelet írom. És elgondolkozom. Különös érzés nyilat át rajtam ... Pedig nem vagyok már a felesleges lírai ellágyulások embere. Én viccet csinálok itt az ön leveléből. Az ön leveléből, ebből a hosszú, hosszú levélből, amit bizonyára álmatlan éjszakán, keserű cigarettafüstben, égő homlokkal, a remény­telenség sötétségéből elszabadult, felszárnyaló fantáziával, távoli egekbe pillantó bizodalom­mal, a csodákban való gyermekes hittel és megható naívsággal írt nekem... éppen ne­kem ... közben egy krajcár sincs a zsebében, hiszen ön­ írja, hogy munkanélküli szerelő és hogy.. »...művész úr, könyörgök önnek, nem magamért, a kis menyasszonyomért teszem...« És ezt a gyilkos, cinikus,­­fölényes vá­laszt kapja tőlem. Tőlem, akinek többet adott az Isten, mint önnek. Akihez ön felzaklatott fantáziájával és végső kétségbeesésében egy szinte már megzavart idegrendszer állapotá­ban mint álomszerű menedékhez fordul... most ízekre szaggatva, olcsó és könnyű elmés­séggel körítve, kitálalva, kiteregetve kapja vissza az ön levelét, amelyben ennek az egész mai fiatalságnak vergődő képzelete, segítsé­gért való sikolya, a lehetetlennel való meg­próbálkozása, fellángolása és összeomlása, dü­hös talpraugrása és aztán titokban fuldokló zokogása, gondolatainak a kanadai boldog farm felé való röpülése, aztán a halállal való tompa suttogása ... »egyszer már el akartam dobni magamtól az életet« ... mindezt toll­hegyre venni, kifigurázni ízetlen tréfa és könnyűnek látszó, de bizonytalan győzelem annak, akinek mindennapi mestersége a toll­forgatás. Igen, ezt világosan érzem ebben a pilla­natban. De a harmincezer pengő miatt hara­gudtam meg egy kicsit, mert az volt az érzé­sem, hogy ön valahonnan megbízható adato­kat szerzett az én vagyoni asszonyaimról és gúnyt űz velem. Rosszul teszi, ha kis menyasszonyát az­zal hitegeti, hogy ön filmeket fog írni... Tudniillik azt ajánlja nekem, hogy közösen írjunk filmeket, ön majd kitalálja a mesét, én pedig feldolgozom. A befolyó jövedelem­ből hatvan százalék az enyém, negyven szá­zalék pedig az öné. Nem, ez nehezen fog menni, ön ehez, mint villanyszerelő, nem ért. De mondok én önnek valami mást. Elfogadom önt társszer­zőnek, ön adja a témát és én megírom. Nem veszi észre, hogy már meg is írtam­. Ennélfogva e cikkem írói tiszteletdíjá­nak negyven százaléka önt illeti. Tartozom tehát összesen ... — Hogyan? — kiált fel ön most ingerül­ten. — Én azt hittem a művész úr fog har­mincezer pengőt hitelezni nekem és a vége az lett, hogy a művész úr tartozik néhány pen­gővel? Sajnos... művészkörökben ez mindig így szokott lenni. Ónja az egészségét? IGENt! Ha megszokott, koffeintartalmú kávéját tovább is issza. A tiszta, valódi koffeintartalmú babkávé nemcsak élvezeti cikk, hanem orvosság a leg­különbözőbb betegségek ellen. Ezt olvassa Ön a­­z Orvosi nyilatkozatok­ érdekes gyűjteményében, amely minden Meinl-üzletben megtalálható. 10 Kávé­zó egészség! Meinl Gyula r.1. MacDonald menyasszony-lánya vőlegényével, dr. Alastair MacKinnon-nal . A S 4100 • S 407 • S ARNYEKOLTRAC Szelektív, hangerős, tökéletes rádióvétel 33­­. árengedmény, rádiódí jvissza3éri£é$! Feltételek a rádiónyugtán. ÚJPEST, 4.

Next