Pesti Napló, 1931. május (82. évfolyam, 98–121. szám)

1931-05-21 / 113. szám

20 Csütörtök PESTI NAPLÓ A dunaparti élelmiszerpiac Útban vannak az olasz újburgonyaszállitmányok. — Egy fillér a szabadföldi saláta fejenként. — Olcsóbb lett a tojás. 1578dán 41 gyűjtött darabáru, 8 öreg burgonya, 1 új bár­sonya, 4 vöröshagyma, 2 hús és 1 vegyes zöldség vagonrako­mány futott be a Központi Vásárcsarnok vasúti vágányaira. A hajófelhozatal 456 méter mázsa volt, míg a környékről mint­egy 50 kertész- és gazdakocsi szállított fel szabadföldi korai­ tej­ttelvényeket. A vagonoknál és a kocsiknál az egyes piacokon a követ­kező nagybani árak és piaci helyzetek alakultak ki: A burgonyapiac forgalma csendes maradt. Egy vagon­rakotáánya igen szép spanyol újburgonya is érkezett, melyből a vagonoknál 90—93* pengőért adt­a­k el. A nápolyi Marga­ret­tának 80—84 fillér­ volt a nagybani ára. Az olasz chiogg­iai új rózsaburgonyaszállittványok már jelezve vannak és az első próbaküldemény beérkeztét a holnapi napra várják. Az olasz "új rózsaburgonyának ára 1 pengő körüll fog mozogni. Az új­vidéki exportőrök m­a telefonon érdeklődtek a korai burgonya elhelyezhetőségének lehetőségei felől s a jövő héten az új­vidéki új rózsaburgonya is megjelenik a budapesti piacon.­­A futaki új rózsaburgonyának indítási árát 50 dinárra becsülik. Az öreg burgonyából elég bőséges készletek vannak s az Ella-burgonyákért 10—11, a fehérburgonyákért 9.80—0. 50, Woltmann-burgonyákért. 9.70—9.50 pengőt kértek ma a vago­noknál, mérlegelve, kirakva A hagymapiacon a gyenge minős­égű vöröshagymákért 10— 12, a jó minőségűekért pedig 20—­22 pengőt kértek. A makói fokhagyma I. oszt. 85— 90,­ II. oszt. 80—70, környéki 70—60 pengő tóéterm­ázsánként. Az egyiptomi vöröshagymának 44—16 pengő a­ nagy­bani ára. A konyhakertészeti áruk piacán feltűnést keltett az Első Magyar Exportkertészet által felszállított melegágyi karfiol, amely 1.35—1.45 pengős árak mellett teljesen elkelt. A paraj ára­­10—32 pengőre emelkedett s hollandi fehér­káposztáért ma már 55—58 pengőt fizettek. Sárgarépa alig van a piacon s azt­ zöldség nélkül már nem is árusítják. Az egri vegyes zöldség 54—58, a makói 50— SS, zeller* 70—90, kalarábé 50—70, magyar torm­a 50—70 pengő méter m pisánk­ént. Az olasz nápolyi zöldborsó 75—80, isztriai cukorborsó 80— 85 fillér, az olasz zöldbab 3, a francia zöldbab 4,60—5 pengő kilogramonként. Saláta oly nagy tömegekben van a piacon, hogy a leg­jobb minőségű szegedi és mohácsi árunak sem magasabb az ára 4—3 pengőnél, mig a többi minőségeket 3—1 pengőért ad­ják 100 fejenként. A­ sörzetek 14—10, jánosnapi I. oszt. 14—10, II. oszt. 10—8, jégcsapretek 6—4,­­zöldhagyma 3—1,5 pedig­ 109 csomónként. A kalarábé darabja 10—30, az uborka 120—100, leveles kel­káposzta 30—30, spárga I. oszt. 80—70, XI. oszt. 70—50, III. oszt. 50—30 fillér kilogramonként. A gyümölcspiacon az olasz cseresznye. 3—2.60, későb­b 2.50 —2 pengő­re­ olcsóbbodott. A hazai egresért 90—100 fillért kértek. A tojáspiacon igen sok az ám., A dunántúli kosaras tojás 7—6.9, original ládatojás 6.9—6.7, duna—tiszaközi 6.7—6.6, tiszán­túli 6.6—6.5 fillér nagyban, abeio. im­-nn. ii. ••. .MM«» jai-vi oirii "»•'••' Állatvásárók ' Budapest, május 20.. S­e­r­t­és v­ás­á­r. Felhajtás 3583, el­adás 1961, eladatlan 16 KB darab. Angol hússertés 358 darab volt. Az irányzat lanyha. Arak:­la uradalmi nehézsertés páron­ként 300 kg-on felül 113—1151'­, közép páronként 250^-380 kg-ig 112—113, szedett közép páronként 720-360 kg-ig 112—1­17, ki­vételesen 118, könnyű páronként ISO^-St0 kg-ig 108—113, kivé­telesen 116, silány páronként 100^-160 kg-ig 93—107, la öreg nehéz páronként 300 kg-on felül 108—110, szedett öreg Ha 94— 106, angol sonkasüldő páronként 120—150 kg-ig la 128—140 (névleg), Ha 118—125, könnyű páronként 80—100 kg-ig 110—115, zsirszalonna 130, zsír nagyban 130—136, 3 darabos táblás sózott szalonna III, lehúzott félhús nagyban 160—150, vágott sertés 144—154, fillér kilogramontként. MEZŐGAZDASÁG A közmunkaváltság reformja A közm­unkaváltság megoldásáról szóló kor­mányjavaslatnak a képviselőház elé terjesztését pár napon belülre ígérte parlamenti beszédében a miniszterelnök. Ennek a kérdésnek a rendezésével a robotra emlékeztető munka­kényszer és egy ter­hes adónem fog megszűnni. Valószínűbb azonban, hogy csak más pénzügyi formát ölt majd a köz­munkaváltság, amelyet pénzben ma is meg lehet váltani. Ebben az esetben felmerül az az érdekes kérdés, hogy nem történik-e ennek a tehernek a­z új elosztásával bizonyos mértékű áthárítás, egyik birtokos rétegről a másikra, a tehermegosztás eddigi arányának megváltoztatásával? Ebből a szempontból a birtokos- és bérlőtársadalom feszü­lt várakozással néz a reform elé. A közmunkateher eltörlését sürgette legutóbb Győr megye közigazgatási bizottsága is. Maga az államépítészeti hivatal főnöke, Kutassy Ferenc jelentette ki, hogy a közmunkaszolgáltatás igaz­ságtalan adónem, és megérett az eltörlésre. Győr, Moson és Pozsony megye ebben az ügyben már feliratot, is intézett a kereskedelmi miniszterhez, amely szerint a községi közmunka mai rendszere ellentétben áll az egyenlő teherviselés elvével. Ehez a mozgalomhoz ezideig Nógrád-Hont, Szat­már-Ugocsa, Békés, Vas, Komárom-Esztergom, Bihar és Borsod megyék csatlakoztak. A feliratok olyan adót kívánnak, amely szélesebb rétegek kö­zött osztaná meg azt a­ terhet, amely most a köz­ségekre nehezedik.­­ A Hortobágy hasznosításáról folyt vita Debrecen törvényhatósági bizottságában. Debreceni Jenő azt kí­vánta, hogy a hortobágyi legelőket meg kell javítani. Állami támogatással ez megoldható volna, őr­y István olyan hasznosítást kívánt a Hortobágynál, ami nem okozna kárt a legeltetőknek. Ezután dr. Vásáry István polgármester nyilatkozott a Hortobágy jövőjéről. Leg­sürgősebbnek azt tartja, hogy mindent elő kell készí­teni a hortobágyi gazdálkodás reformjára nézve arra az időre, amikor a szükséges fedezettel rendelkezni fognak.­­- A Balaton-környék mezőgazdasági életéről és a Balaton idegenforgalmi jelentőségéről fog Kaposváron előadást tartani N. Szabó Gyula. Szabó sokszor az élete kockáztatásával tanulmányozta a Balaton természeti jelenségeit, amelyeket felolvasásában szintén ismertetni szándékozik. A barom­fipiaroji p'fívéksZ'ift á'ft­ito­zatal. Idei csirkéből 700 pár fcerint eladásra 2.40r^3.50 3Pengős áron kilogramonként, míg az ideti libából­ pengős páronkénti ár mellett 90 párt vettek. Nagyon esett a tavalyi puska ára: egy kiló egy pengőbe ke­rült. Szállítás főleg Németországba és Ausztriába tör­ténik. Az olaszországi szállítások csökkentek, mert az árak estek. A tojás ára 6—6,7 fillér.. . A burgonyatermelés és értékesítés minden rész­letének felderítésére az Országos Mezőgazdasági Ka­mara tudvalevően ankétsorozatot kezdett. Ennek foly­tatása gyanánt most a gazdákon kívü­l a kereskedőket is értekezletre hívják s a holnapi ülésen megjelenik a MÁV képviselője is. A tanácskozást Eszenyi Jenő elnök vezeti s a bevezetőelőadást Staub Elemér fogja tartani az Exportintézet részéről. ­ A jövő évi termékértékesítés kedvező kilátásairól mondott bizakodó beszédet gróf Klebelsberg Kuno kul­tuszminiszter Győrszentmártonban, sokorópátkai Szabó István beszámolóján. Alapos a hite. — mondta a mi­niszter — hogy a jövő gazdasági évben a külföldi tár­gyalások eredménye gyanártt , sokkal jobban tudjuk majd terményeinket értékesíteni, mint eddig. Melegen emlékezett meg sokorópátkai Szabó Istvánról, mint a magyar kisgazdatársadalom kiváló alakjáról. Sokoró­pátkai Szabó István beszélt ezután a társadalmi rend megőrzéséről és tömörülésre hívta fel­ a­ 10­szdákat a gazdasági válsággal, Trianonnal és az orosz dumping­gal szemben. ,­­+ Türelmetlen hitelezők. Többször írtunk már a deszki parcellázásról, amely a­­földár­ esése foly­tán több száz kisszazdát juttatott a romlásba. Nagy áron adták el a felosztott parcellákat, min­denféle hitelezési kedvezések ígéretével, s most az a helyzet, h­ogy a földek ára sokszor csak negyed­részét teszi annak, amit a kisgazdákkal elvállal­tattak. Az illető szegedi takarék, amely a parcel­lázó műveletet nagyrészt lebonyolította, most egyre-másra kéri adósaitól a na­t. fedezet­et. A nagy kamat folytán a parcellázáskor készpénzben, va­lamint az azóta befizetett összeg már fel van emésztve, anélkül, hogy a tartozás fogyott volna. Itt állnak tehát a kisgazdák teljes tartozással, de csak negyedrészét érő földdel! A parcellázó érde­keltség árveréssel sürgeti azokat, akik további vagyoni fedezetet nem tudnak nyújtani. A deszki kisemberek körében felmerült az a kívánság is, ho­­y külön szakbizottság vizsgálja meg a deszki parcellázásokat.­­ A sommások szomorú helyzetéről számolt be Bor­sod megye törvényhatósági gyűlésén dr. Csepela Lajos mezőkövesdi plébános-kanonok. Egyedü­l Mezőkövesden 1000 sommás van munka nélkül, akiknek vigasztalan helyzete fokozódó elkeseredést szül. Kérte az illetéke­seket, hogy minden lehetőt tegyenek meg a munkaalka­lom biztosítására. Kun András birtokos azt adta elő, hogy a­ birtokosok a­ pénztelenség folytán még annyi munkást sem­ tudnak alkalmazni, amennyire szükségük volna. Végül vitéz Borbély-Maczky Emil főispán jelen­tette be, hogy a bányákkal és gyárakkal folytat tárgya­lást a munkások foglalkoztatására, s remény van rá­, hogy az útépítéseknél is nyílik kisegítő munkaalkalom.­­ Sok sovány sertést hajtottak fel a kecskeméti hetipiacon.­­210 darab süldő mellett csak 85 darab volt a kövér sertést A sovány sertés ára hanyatlott. 6 hónaposért páronként 45—50 pengőt, 1 évesért DO—105 pengőt adtak. A kövér sertés kilója 110 fillér volt élősúlyban.­­ Pang az ipar, mert rosszul megy a mezőgazda­ságnak. A makói Ipartestület évi jelentése rámutat, hogy két év óta, mióta a hagymakrízis állandósult, min­den ipari szakma kereset nélkül áll. A kézműipari mű­helyek. elbocsátottat. tanoncaikat,­majd »»o.(zt ífc az ipa­rosok is napszámodnak álltak be. csekély­ napszámáét.; AS •' ,-^fTyzet a praga u­tán-.-vonta­­ az „összes szakmák­munkanélküliségét. A krízis annál súlyosabb, mert az iparosok létszáma 700-ról 1100-ra szaporodott és a jobb időben a virágzó mezőgazdaságra támaszkodva, tudott prosperálni. Amerikai mezőgazdasági gépek Szovjet-Oroszd­r­szágban. A világgazdasági válság egyik legérdekesebb, de egyben igen szomorú jelensége, hogy az elmúlt év­ben Amerika mezőgazdasági gépexportjának legna­gyobb része Szovjet-Oroszországba merít. Az 1930. évi amerikai orosz­­ export­ 40­ millió dollár értékű volt, az 1929. évi export háromszorosa. Ugyanekkor az Angliába irányuló export 22 millió dollárt tett fel, 16 százalékkal kevesebbet, mint 1929-ben. A budapesti értéktőzsde hivatalos jegyzései május 20-án A legutóbbi (I.) és a mai (II.) záróárfolyamok. Oszti- Bankok lék 5'5 Angol Magyar . • . 2 Bpesti Iparbank .. 1'5 Fabáni 4 Hazai . . . 2 Hermes • U 16 Jusrobani? 1'2 Általános Bank 1'5 Magyar Hitel . . , , M. Alt. Ingatl 0*6 Magyar Cseh •••• 5 Magy. forgalmi . . . 2 Magy. Jelzálog . • •­­ Magy. Ker. Hitelb. . 7 Leszámítoló ..... 2 F­­ls­m. Nemzeti Bank . . 5 Magy. Olasz Bank . 1 Mercur 2 N­emzeti Takarék . . 1*5 Orsz. Iparbank . • •­s 4 Osztrák Hitel . . . . 1 1 Pesti Keresk. . . • ^ 1 Wiener Bank.. . . • Takarékok 5 Belvárosi .....• 1 Budai Általános .­­ 4 Községi . 2*8 Kőbányai tkptár • . 6 Magy. Általános .» 5 Moktár • • 14 Pesti Hazai 12 Törekvés ...... tisztos­ók 15 1. Mag­. Bszt. , m 3 Foncsére ....••• - Hazai Ált fi 2 Magyar Francis . • 1­2 Nemzeti baleset • • Pannónia 1 Pítria in Malmok Back malom . » • •­­ Borsod Miskolc] . • - Concordia ..*••» 3'5 1 Békéscsabai . . . 15­­. Hudacesti 1 Törökszentmiklósi • Gizella 2 Hungária ...... 0 6 Kirilymalom ‡ • • • - T"!»-«'1 m­itb*» « « s t 1 11 62-5 62'5 20 20 18-5 18-5 40-7 40 7 29 —. — 16'6 56'6 566 145 145 65 _65 365 36-5 80S 80'4 200 200 61 61 20 20 19-5 19-5 _ 18 90 90 121 121 Oszta­lék Sf 3 12 0-3 1-5 5 1-25 V ck 65 2 32 4 2-5 3 9 60 12 64 67 149 16*5 620 29 42 35 9-3 505 EO 11-5 20 64 67 149 165 595 27 41 21*5 32 9-6 - 13 5 Bányák, Téglagyárak 33­5 134 Bauxit Trust . . . » Beocsini ....... Borsod! B. Szentlörinci . . . Cement . • F. Kohó ......• Drasche . ... • .­ Magnezit Magyar Aszfalt . • . M­egy. Alt. Szén .. Magyar Kerámia . • Nagybátonyi . . .. Salgó . •»...(*. Urikányi ....... 55 12 92 127-5 14-8 372 24 24 28-1 60 Nyomdák 0-8 3 1 6 3-5 6 0-8 5 2 1-8 0-8 N­ 34 136 12 90 14­ 75 374 24 28 35 10'5 Oszta- Faipari vállalatok lék D 12 Guttmann 12'6 — Hazai fa .•••••• — 0'8 I.K­irdig 2'4 — Malomsoky ...... — Ck 18 Nemzeti fa — Sí 5 Ofa Zürich 36 — Thék 7 Sf 8-5 Egyesült Kastel . . 70 L 45 Toplicai — Közlekedési vállalatok 1 Athenaeum .­­ ... 455 4-5 0*45 Fővárosi ny. B B B — — 3 Franklin . . . 9 B B B 15 15-5 2 Globus . . . • 1 B B B 28'25 28-25 0-6 Kunossy • • • • •IB 8'25 8'25 0-4 — 4'4 1 Révai . . . . • B BIB — — 1 Rigler . . . . B IIB — 5 1-5 Stephaneum B I BIB 1525 15-25 — Wodianer . • B BIB 4 4 Vasművek. Gépgyárak Bródl vágón .... 7 1. Gazdasági Gép. . Fegyver ....... 136 Fémkeresked 24'25 Ganz Danubius ... 28 Hofherr ...... i · 2'12 Kaszab ...ii.it 45 Kühne . . . . • • ‡ ‡. 4'5 Láng iiiiniii Más 111» 0"4 Magyar acél . ... 28 Lámpa ...... i . t0 Magyar Réz Chaud 5 Magyar Vegyiipar .­­M. Vágón győri . . 15'5 Mannesmann .... 5 KiimlmurAnyl .... 32 6 Roesscmaoa ..... 25 Schuller ••«•. ii. ~ Teudlofl .i.iii. — Unitat . > • i 111. 28 Vulkán ....nil 4*5 Wörner ..,«... 5 725 3 142 34 25 28 5 2-7 44 45 40 5 0"4 28 fO'2S a 15-5 5 32-8 25 28 4-5 365 7 70 . . » • . • — Adria . 0*2 Budapesti Városi . . — Bur .... — Déli vasút — M. K. r. R. 2 Magy. Helyiérd. . . 0*3 Levante — Miskolci . 2 Nova a 3-5 O. M. Államv. . . . 8 Tröszt Cukorgyárak D 80 Délcukor 10 Magyar Cukor . . . 0'5 Mezög. Georgia . . — Stummer ....... Élelmiszer — Fiumei rizs • • • . • — Óceán .......*• — Püspöki bor . . • • 102 1-5 44 2'8 21'9 94 61 81-5 80 82 7 7 Gáz és villamossági vállalatok 6­4 Egyesült Izzó ... 230 233 3 M. Gázizzó Auer . .­­ 50 1'5 Vasmegyei ..... 25 25 Sörgyárak és szeszipari vállalatok 5 2 L M. Részv. Str . . 89 69 L 70 I. Temesi szesz ... — 30 2 Fővárosi sör — 12 Gschwiedt .116 116 — Királysör­­ — 1 Köb. Polc Sör • . • — 8 Krausz szesz • • i • 87 88 3 Pannónia sör . . . . 17­5 — L 70 Temesi sör .... . - -Oszta- Szállodák és gyógyfürdőit 17 2 1­8 2 Hungária . Royal . . . . Égisz .... Ligetszanat. Schwartzer Lukácsfürdő­ő . . . . . . . . . . . . . . • 1. • • • 5'5 5'5 - 2 15 34­­— 1. Magy. Gyapjtl 4'1 41 1-2 I. Magyar Szilvii . .­­— _ 5 Goh­lberger . . . . . . 45 — 1 2'5 Győri textil . . . 35 35 — 1-5 Jaqu­ard . . . • • B 1 — * 10-55 Karton 21 21 5-5 Juta 16 5 17 — 3 Magyar Pamut . 35 35 29 1-2 Óbudai — • — — 2 Szegedi Kender . 21'3 21 22-5 0-5 Unió B . 15 94­8 Textilipari vállalatok Vegyipari vállalatok — Ji*i ........ D 19 Danica ........ 12 Diana ......... 1 Flóra . 4 Hungária utak­. • . — Keleti-Murányi ... — Klotild —• Labor 12 Szakra — Török . . 1 Dr. Wander . . • . . Különféle vállalatok 3­1 66 00 14 32 13 31 6-8 15 14 32 Kötvények , - 1 ti Főv. kölcs. 1911 — — Pénztárjegy 654% 1917- I. — Állandósított 1922. 0%-os - -Hadikölcsön 6% I­V. . . 0'20 0'20 Hadikölcsön 1,% VI—VII. 0'13 0'13 Hadikölcsön 5'1% II-VII. 0'15 -Hadikölcsön 554% IV. . . - il'l? Hadikölesön äWo V'. . . 01? 011 Hadikölcsön s'/a%• VIII. . 012 012 l'alufóh l'énz Aru 1 Font . « 27 82 27-97 100 .belga . B ) 79-50 79 90 100 cseh korona . 16­ 85 1701 100 dán k0r0na . . • 153 15 153-75 100 am­tir • • 1 1001 . 1009 100 dollár «« , 571-50 574 50 100 francia frank . B t 22-30 22'r.0 100 nollandi forint 229 /5 2­0 71 100 zloty ...... . B , 63 90 64-30 3-385 a-425 100 leva . . . 412 418 100 líra ...... . . ' 29-90 10'20 100 márka . . 136 20 136 80 109 norvég korona 153 30 153'VO 100 schilling . . . • . 80325 80725 100 pezeta • . . . — 100 svájci frank . . .'• 110'20 110-70 105 svéd korona . • k . 153 4 1 154-10 Devizák 3'5 5-5 12 1 3 5 3 5 1'4 ...... mihi • • . • •­­ ...... Papír . . Atlantic Győri Kör Olajművek Brassói . , I. Magyar Festen Hangya Ipar . . . Magyar Kuggy. , Magyar Vasút . H'ógazdaság . . . Nemzetk. gépker. t­elefon Turul (Temesvár 7.-pálfalvai üveg ) 112 205 27 23 5 al'a 295 13-4 2 11-4 59 200 27 13'3 31-7 29-5 13-8 Athén .... 233*05 ' 230 75 Amszterdam . • .... ' 7­4'15 7 505 Belgrád ...... . . . t 10 0825 10 1125 Berlin . . . s • • » B • • Ml 136 4125 136 8125 Brüsszel • • • . • » B • • Ml 19'67S 79925 Bukarest . . . . Ilit d'405 c'425 Konstantinápoly B » 9 — — Kopenhága ,. London .. . .. 1 1 1 1 BIBI 153*35 153 75 27*8575 27*9375 Madrid . .. . . B B I . 56*-- 5)*­Milánó . •. . b B 1 . B 29*97 1O 07 Newyork . • . . B B » B 372-61 574 20 Cale ....... .... 153 40 153-80 Párizs . • • . • .... X-2'395 22 4 5 Prága B • B . 16­ 965 1"/"015 Szófia . ... . 1 . B . 4 135 4 175 Stockholm . . . 1*1.« 153-55 153 95 Varsó ...BBS III. 64*125 64*325 Bécs B.Ik 80 4625 807125 Zürich . . . . . SB 1. 110-4125 110 7125

Next