Pesti Napló, 1931. június (82. évfolyam, 122–145. szám)

1931-06-07 / 126. szám

Csütörtök PESTI NAPLÓ 1931 június 4 A bársonyszéktől a vagyontalansági esküig Haller István beszél az útlevélügyről, anyagi gondjairól, a keresztény pártról a numerus claususról, tíz év változásairól... (Saját tudósítónktól) Horánszky ucca '20: A Jézus Társaság háza. Kis folyosó mentén papírtábla: Apostol­nyomda. Nyikorog az ajtó, kis fény hull egy homályos, rendetlen irodá­ba. Az iroda üvegfallal elválasztott része mögül izgatott hangok­­hallat­szanak. Itt, az ü­vegfal m­ögött tár­ggyal, telefonál, intézkedik egy ala­csony, kopasz, bajuszos úr, aki még nem is olyan régen piros bársony­székben ült és egy ország ügyeit in­tézte. Kétszer volt miniszter és egy­ Haller Iván­szer arról volt szó, hogy miniszterel­nök lesz. Annak idején a kurzus vezéregyénisége volt, nevéhez fűződik egy törvény, amelynek káros hatása mindenki előtt ismeretes. A kis nyomda rozzant veze­tői szobájában Haller István ül, a keresztényszocialista párt volt vezére, a numerus clausus kultuszminisztere, aki szóra­ és írásban, sőt egy egész könyvben is helyt állott ezért a törvényért. Ismert, sőt félt alakja volt a kurzusnak, energikus, képzett ember, a keresztényszo­cialisa mozgalom teoretikusa, volt teológus és ülozop­ter, a katol­ius néppárt egykori titkára. A Friedrich­kormányban ő látta el a propagandaügyek miniszteri tisztjét, később a Huszár-, majd a Tere­ci-kormányban a kultuszminiszteri tárcát viselte. Mint a keresztény­szocialista­ párt ügyvezető elnöke a keresztény nemzeti pártban bekövetkezett szakítás után éles ellenzéki harcot folytatott, Vasvárott néhai Vass József miniszerrel szemben választották meg képviselőnek. A kurzus egyik vezére volt. . Ji seregnélküli vezér Most csak az Apostol-nyomda elnöke és főrészvé­nyese. A közelmúltban egy útlevélpanamával kapcsolat­ban vádolták meg, néhány nappal ezelőtt bejelentette, hogy vagyontalansági esküt akar tenni. Különböző anyagi természetű bajai miatt, a Keresztény Gazdasági Párt elejtette egykori vezérét, annyira, hogy a közelgő választásokon nem is jelölte. Éppen ezért érdekesnek tar­tottuk, hogy Haller Istvánt most felkeressük és meg­kérdezzük tőle, hogyan reagál ezekre az eseményekre. Aki az Apostol-nyomda igazgatósági szobájában fo­gad, már nem az energikus politikus, a rettegett párt­vezér, h­anem sokkal inkább egy gondokkal küzdő nyomda elnöke és főrészvényese. Fáradt és sápadt, mind­untalan idegesen végigsimít az arcán, a fáradt emberek szokása szerint, akik ebben az öntudatlan arcmasszázs­ban keresnek egy kis felfrissülést. Kissé rekedtes han­gon érdeklődik jövetelünk célja felől. Eleinte zavart és ideges, de a beszélgetés folyamán belemelegszik a dol­gokba, válogatott, határozott mondatokban beszél, érvel, polemizál. A beszélgetés folyamán egy kis időre elfelejti a bajokat és úgy beszél, mint a régi vezér-Haller. A második mondatnál, ennél a szónál, hogy útlevél, türel­metlen mozdulattal közbevág: tíz útlevél — Az elintézett ügy. Nálam volt letétbe pénz, a pénzt visszafizettem, aztán mégegyszer vissza kellett, fizetnem. Valaki megbízott, hogy intézzek el számára valamit. A kapott pénzt egy másik úr rendelkezésére bocsátottam, aki azzal hitegetett, hogy az útlevélügyet elintézi. Egy darabig nála volt a pénz, én mindig kérdeztem, hogy menni fog-e a dolog, és mindig azt a választ kaptam, hogy menni fog. Néhány hónappal ezelőtt gyanússá vált az ü­gy s az illetékes fórumon megérdeklődtem, hogy történtek-e lépések az üggyel kapcsolatban? Azt a választ kaptam, hogy nem. Ekkor nem mondtam nevet, nem szolgáltattam ki azt, aki nekem nem mondott igazat, csak arra szólítottam fel, hogy a pénzt azonnal fizesse vissza. Ez az­­ír kijelentette, hogy a pénz visszafizetése megtörtént. Képzelheti, hogyan érintett, amikor külföldi tar­tózkodásom alatt nyilvánosságra hozták, hogy fel­jelentést tettek ellenem. Amint hazaérkeztem, ter­mészetesen rendeztem az ügyet, s az eljárás meg­szűnt, miután tisztázódott teljesen az én szerepem. — Ki volt az az úr? — Ezt nem mondom meg. Ha akkor nem tet­tem, amikor talán gyorsabban vetettem volna vé­get ezeknek a mende­mondáknak, akkor most se teszem. Nem akarok bosszút állni és nem akarok senkit sem tönkretenni. Ki tudja, milyen­­ céljai vannak, mit akar később, mit akadályoz még meg azzal, ha nyilvánosságra hoznám a nevét. Most vannak a választások, lehet, hogy fel akar lépni. Különben sem voltam soha az az ember, aki a nyilvánosság előtt szerette a piszkot kavarni. — De kegyelmes uramnak feltétlenül ártott az az ügy. ,, Vagyonomat elvesztem" — Legfeljebb azok előtt, akik nem ismernek. Lehet persze olyan beállítást, is adni, mindennek, hogy most a választások előtt kapva-kapnak azon, hogy nekem ártani lehet. — Fellép, kegyelmes uram! — Nem tudom. Két­­helyről is kaptam már meghívást, de még nem tudom, hogy hogyan ala­kulnak a nyomda ügyei. Jelenleg egy vállalat ve­zetője vagyok és ezt a vállalatot akarom rendbe­hozni. Sok gonddal, bajjal jár az ilyen munka a mai világban, amikor egy Creditanstalt vagy egy Strasser és König cég is kénytelen bejelenteni, hogy komoly nehézségekbe került. Az Apostol­nyomdában van a vagyonom és ezt elvesztem- Ez mindenesetre egy ideig meg fog bénítani a politi­kában. Éppen ezért nem tudom még, hogy mire határozom magamat. — Olyan hírek terjedtek el, hogy ön és a ke­resztény párt között nincs meg a régi egyetértés. Ha fellép, kereszténypárti programmal lép fel? — Természetesen. — Szóval ön egy jottányit sem változtatott régebbi elvein? „Itt a numerus clausus" — Egy jottányit sem? Most arra gondol, h­ogy engem a zsidóság nagy ellenségének, a numerus clausus apjának tartanak? Erről sem szoktam beszélni, de talán nem volna baj, ha némelyiknek eszükbe jutna, hogy én voltam egyike annak a hét embernek, akik a képviselőházban ellene sza­vaztak a híres 5 százalékos módosításnak. A nu­merus clausus létrehozásában éppen olyan sze­repe volt egy csomó úrnak, akik ma ellene nyilat­koznak, mint nekem. Vagy talán még nagyobb. Annak idején Polnay Jenő, a zsidóság egyik vezére benn ült a miniszteri szobámban, amikor a külön­böző küldöttségek jöttek hozzám. Harctérről haza­tért fiatalemberek, bénák, rokkantak, és fanati­kus ifjak jöttek hozzám és követelték, hogy a zsidókat zárjuk ki az egyetemekről, hogy hozzunk egy törvényt, amellyel tíz évre minden zsidót ki­tiltunk a magyar főiskolákról. Háború utáni, for­radalom utáni idők voltak ezek, a küldöttségek tagjai úgy beszéltek a miniszterrel, mint kint a fronton az őrmesterekkel beszéltek. Erőszakosak voltak és követelőzők s minden második monda­tukban rengeteg fenyegetés volt. Amikor a kül­döttségek elmentek, Polnay Jenőhöz fordultam és megkérdeztem: »Na éhez mit szólsz?« Polnay hal­vány arccal felelte, hogy valamit tenni kell, mert különben a legszörnyűbb erőszakosságokra lehet kilátás. A közhangulat kívánta a numerus clau­sust, a diákok követelőztek, minden egyetem fel­iratokban, memorandumokban sürgette behoza­talát. Akkor is ilyen kényszerítő körülmények között született meg az én numerus claususom, amely az egyetemi tanárokra bízta a döntés jogát. Úgy akartam, az egyetemi tanárok döntsék el minden év elején, hogy hány hallgatót tudnak tanítani és a hallgatók között ők végezzék a vá­logatás munkáját, mint ahogy az a külföldi egye­temeken szokás. A Házban azonban Bernolák in­dítványára máskép döntöttek. Kimondták, hogy csak olyan arányban szabad felvenni különböző nemzetiségű hallgatókat az egyetemekre, mint amilyen arányban az illető nemzetiség a lakos­ságban képviselve van. Így született meg a híres 5 százalék. „a politikába belekényszerültem" — Helyesnek tartja-e, hogy a numerus clau­sus most is érvényben van? — Igen. — Mik a tervei a jövőre vonatkozólag? — Vállalatom anyagi ügyeit rendezni. A ma­gam ügyeit mind rendeztem. Tudtam, hogy bizonyos helyekről kampány folyik ellenem s ezért mindent elintéztem, hogy személyemet semilyen oldalról se érhesse támadás. A politika? Barátaim mindig tudták, hogy inkább dolgozni szeretek. Egész más tervekkel indultam neki az életnek, a politi­kába belesodródtam, belekényszerültem. Az a po­litika, amely személyi intrikákból és csoportok érdekellentéteinek kombinációjából áll, sohasem volt rokonszenves előttem. Félek, hogy politikai terveimre vonatkozólag nem adhatok önnek ki­elégítő választ. A beszélgetésnek vége. Haller István kezet nyújt, de közben már idegesen kinéz az üvegfalon túlra, ahol ak­tatáskás urak várják. Az ajtó mégegyszer megnyikordul, a folyosó végén nyitott ajtón keresztül belátni Haller István kis birodalmába, az Apostol-nyomda szedő­termébe, Hlóczi Horváth György A müncheni Glaspalast műkincseivel együtt leégett 3000 képből csak 80-at tudtak megmenteni München június 6. Szombaton, hajnalban fél négykor tűz támadt a világhírű Glaspalastban és egy óra alatt a pa­lota egész berendezésével leégett. A hatalmas kép­csarnokban éppen most nagy kiállítás volt, a ro­mantikusok és a modern festők kiállítása, amelyre negyven német városból több mint háromezer ké­pet gyűjtöttek össze. A képek egy része nem volt biztosítva, úgyhogy a művészi káron kívül még az any­agi kár is óriási. Elpusztultak ezenkívül a Glaspalastban az állandó gyűjtemények is, ame­lyek milliókat fértek. Elpusztult többek között a romantikus műgyűjteményben Blechen négy hí­res festménye, Cornelius nagy remekműve, ame­lyek a lipcsei múzeumból valók. Heinrich Oliver három középkori női arcképe. Az előcsarnokban­ hamuvá égtek a gyönyörű plasztikai alkotások, az iparművészet négy hatalmas termében semmi sem maradt meg a kiállított művek közül és el­hamvadtak a kiállított nagyértékű akvarellek is. A megsemmisült szobrok között van több Rodin és Maillol is. A stuttgarti Secessio egész anyaga elégett. Körülbelül nyolcvan művet lehetett meg­menteni a­ Glaspalast egész anyagából. A Glaspalast 1853-ban épü­lt üvegből és vasból. Most már csak a tönkrement palota elgörbült, vas­rácsa mered elő a környező park fakoronái közül. A romhalmaz körül festők és szobrászok beszélnek kétségbeesetten a katasztrófáról, mert több mű­vész egész életének munkássága odaveszett. A tűz okát még nem ismerik. Lehet, hogy gyújtogatás történt, esetleg eldobott cigaretavég okozta a katasztrófát vagy talán a Glaspalast ven­déglőjének gáztűzhelye. Növelte a bajt, hogy a telefon elromlott. A tűz olyan rohamosan terjedt, hogy negyedóra, alatt az egész épület egyetlen lángtenger volt. A tűzoltók úgyszólván csak a kör­nyék megmentésére gondolhattak. Olyan önfelál­dozó munkát végeztek, hogy három fecskendőve­zetőt súlyos égési sebekkel szállítottak el a mentők. Égés közben az ablakoknak és a festmények üveglapjainak pusztulása nagy robajjal járt, amely géppuska ropogásáh­oz hasonlított. A kiállí­tás vezérigazgatója dr. Zimmermann kétségbeeset­ten rohant a lángok közé, hogy kimentse a mű­kincseket. Rendőröknek kellett eltávolítani, mert élete forgott kockán. A mentési és oltási munkála­tok során összesen húsz tűzoltó sebesült meg. A Glaspalast a bajor állam tulajdona volt. A közoktatásügyi miniszter úgy nyilatkozott, hogy a jelenlegi súlyos pénzügyi viszonyok mellett egyelőre nem lehet szó arról, hogy új kiállítási he­lyiséget béreljenek sürgősen. Most tehát a rendőr­főnökség fehér termében fognak kiállítást ren­dezni a kárvallott festőművészek. A legújabb tűzvizsgálat véleménye szerint a katasztrófa valószínűleg az asztalos és üveges mű­helyben keletkezett, ahol tegnap még javában dol­goztak. A kár annál nagyobb, mert csak maga az épület és az állandó gyűjtemények darabjai vol­tak biztosítva, valamint a mostani nagy kiállítás képei közül is csak azok, amelyeknek beküldését maga a vezetőség kérte a művészektől. A képek óriási többsége tehát nem volt biztosítva. Berlin, Hamburg, Lipcse, München, Frankfurt, Darm­stadt és Heidelberg múzeumainak számos nagy­értékű műkincse pusztult el. Különösen nagyérté­kűek azok az elpusztult képek, amelyeket a mün­cheni Pinakotheka engedett át. WWiWtWWMMWWmWiWWMWWMWWM — A Szent István Bazilika úrnapi körmenete vasár­napon június hó 7-én délelőtt 9 órai szentmise után indul a Magyar Földhitelintézet Sas utcai kapujában, az Országos Ereklye- és Zászlótartónál, a Nemzeti Bank Szabadság téri kapujában és a Bazilika előtt felállított oltárokhoz. A nagyarányú körmenetet Ortvay Rezső plébános vezeti. A virágdíszes oltároknál szoká­sos szertartások után a körmenet a Bazilikába vonul, hol ünnepi Te Deum fejezi be a Lipótváros Úrnapját­ 4 I­ I

Next