Pesti Napló, 1931. június (82. évfolyam, 122–145. szám)
1931-06-07 / 126. szám
Csütörtök PESTI NAPLÓ 1931 június 4 A bársonyszéktől a vagyontalansági esküig Haller István beszél az útlevélügyről, anyagi gondjairól, a keresztény pártról a numerus claususról, tíz év változásairól... (Saját tudósítónktól) Horánszky ucca '20: A Jézus Társaság háza. Kis folyosó mentén papírtábla: Apostolnyomda. Nyikorog az ajtó, kis fény hull egy homályos, rendetlen irodába. Az iroda üvegfallal elválasztott része mögül izgatott hangokhallatszanak. Itt, az üvegfal mögött tárggyal, telefonál, intézkedik egy alacsony, kopasz, bajuszos úr, aki még nem is olyan régen piros bársonyszékben ült és egy ország ügyeit intézte. Kétszer volt miniszter és egy Haller Ivánszer arról volt szó, hogy miniszterelnök lesz. Annak idején a kurzus vezéregyénisége volt, nevéhez fűződik egy törvény, amelynek káros hatása mindenki előtt ismeretes. A kis nyomda rozzant vezetői szobájában Haller István ül, a keresztényszocialista párt volt vezére, a numerus clausus kultuszminisztere, aki szóra és írásban, sőt egy egész könyvben is helyt állott ezért a törvényért. Ismert, sőt félt alakja volt a kurzusnak, energikus, képzett ember, a keresztényszocialisa mozgalom teoretikusa, volt teológus és ülozopter, a katolius néppárt egykori titkára. A Friedrichkormányban ő látta el a propagandaügyek miniszteri tisztjét, később a Huszár-, majd a Tereci-kormányban a kultuszminiszteri tárcát viselte. Mint a keresztényszocialista párt ügyvezető elnöke a keresztény nemzeti pártban bekövetkezett szakítás után éles ellenzéki harcot folytatott, Vasvárott néhai Vass József miniszerrel szemben választották meg képviselőnek. A kurzus egyik vezére volt. . Ji seregnélküli vezér Most csak az Apostol-nyomda elnöke és főrészvényese. A közelmúltban egy útlevélpanamával kapcsolatban vádolták meg, néhány nappal ezelőtt bejelentette, hogy vagyontalansági esküt akar tenni. Különböző anyagi természetű bajai miatt, a Keresztény Gazdasági Párt elejtette egykori vezérét, annyira, hogy a közelgő választásokon nem is jelölte. Éppen ezért érdekesnek tartottuk, hogy Haller Istvánt most felkeressük és megkérdezzük tőle, hogyan reagál ezekre az eseményekre. Aki az Apostol-nyomda igazgatósági szobájában fogad, már nem az energikus politikus, a rettegett pártvezér, hanem sokkal inkább egy gondokkal küzdő nyomda elnöke és főrészvényese. Fáradt és sápadt, minduntalan idegesen végigsimít az arcán, a fáradt emberek szokása szerint, akik ebben az öntudatlan arcmasszázsban keresnek egy kis felfrissülést. Kissé rekedtes hangon érdeklődik jövetelünk célja felől. Eleinte zavart és ideges, de a beszélgetés folyamán belemelegszik a dolgokba, válogatott, határozott mondatokban beszél, érvel, polemizál. A beszélgetés folyamán egy kis időre elfelejti a bajokat és úgy beszél, mint a régi vezér-Haller. A második mondatnál, ennél a szónál, hogy útlevél, türelmetlen mozdulattal közbevág: tíz útlevél — Az elintézett ügy. Nálam volt letétbe pénz, a pénzt visszafizettem, aztán mégegyszer vissza kellett, fizetnem. Valaki megbízott, hogy intézzek el számára valamit. A kapott pénzt egy másik úr rendelkezésére bocsátottam, aki azzal hitegetett, hogy az útlevélügyet elintézi. Egy darabig nála volt a pénz, én mindig kérdeztem, hogy menni fog-e a dolog, és mindig azt a választ kaptam, hogy menni fog. Néhány hónappal ezelőtt gyanússá vált az ügy s az illetékes fórumon megérdeklődtem, hogy történtek-e lépések az üggyel kapcsolatban? Azt a választ kaptam, hogy nem. Ekkor nem mondtam nevet, nem szolgáltattam ki azt, aki nekem nem mondott igazat, csak arra szólítottam fel, hogy a pénzt azonnal fizesse vissza. Ez azír kijelentette, hogy a pénz visszafizetése megtörtént. Képzelheti, hogyan érintett, amikor külföldi tartózkodásom alatt nyilvánosságra hozták, hogy feljelentést tettek ellenem. Amint hazaérkeztem, természetesen rendeztem az ügyet, s az eljárás megszűnt, miután tisztázódott teljesen az én szerepem. — Ki volt az az úr? — Ezt nem mondom meg. Ha akkor nem tettem, amikor talán gyorsabban vetettem volna véget ezeknek a mendemondáknak, akkor most se teszem. Nem akarok bosszút állni és nem akarok senkit sem tönkretenni. Ki tudja, milyen céljai vannak, mit akar később, mit akadályoz még meg azzal, ha nyilvánosságra hoznám a nevét. Most vannak a választások, lehet, hogy fel akar lépni. Különben sem voltam soha az az ember, aki a nyilvánosság előtt szerette a piszkot kavarni. — De kegyelmes uramnak feltétlenül ártott az az ügy. ,, Vagyonomat elvesztem" — Legfeljebb azok előtt, akik nem ismernek. Lehet persze olyan beállítást, is adni, mindennek, hogy most a választások előtt kapva-kapnak azon, hogy nekem ártani lehet. — Fellép, kegyelmes uram! — Nem tudom. Kéthelyről is kaptam már meghívást, de még nem tudom, hogy hogyan alakulnak a nyomda ügyei. Jelenleg egy vállalat vezetője vagyok és ezt a vállalatot akarom rendbehozni. Sok gonddal, bajjal jár az ilyen munka a mai világban, amikor egy Creditanstalt vagy egy Strasser és König cég is kénytelen bejelenteni, hogy komoly nehézségekbe került. Az Apostolnyomdában van a vagyonom és ezt elvesztem- Ez mindenesetre egy ideig meg fog bénítani a politikában. Éppen ezért nem tudom még, hogy mire határozom magamat. — Olyan hírek terjedtek el, hogy ön és a keresztény párt között nincs meg a régi egyetértés. Ha fellép, kereszténypárti programmal lép fel? — Természetesen. — Szóval ön egy jottányit sem változtatott régebbi elvein? „Itt a numerus clausus" — Egy jottányit sem? Most arra gondol, hogy engem a zsidóság nagy ellenségének, a numerus clausus apjának tartanak? Erről sem szoktam beszélni, de talán nem volna baj, ha némelyiknek eszükbe jutna, hogy én voltam egyike annak a hét embernek, akik a képviselőházban ellene szavaztak a híres 5 százalékos módosításnak. A numerus clausus létrehozásában éppen olyan szerepe volt egy csomó úrnak, akik ma ellene nyilatkoznak, mint nekem. Vagy talán még nagyobb. Annak idején Polnay Jenő, a zsidóság egyik vezére benn ült a miniszteri szobámban, amikor a különböző küldöttségek jöttek hozzám. Harctérről hazatért fiatalemberek, bénák, rokkantak, és fanatikus ifjak jöttek hozzám és követelték, hogy a zsidókat zárjuk ki az egyetemekről, hogy hozzunk egy törvényt, amellyel tíz évre minden zsidót kitiltunk a magyar főiskolákról. Háború utáni, forradalom utáni idők voltak ezek, a küldöttségek tagjai úgy beszéltek a miniszterrel, mint kint a fronton az őrmesterekkel beszéltek. Erőszakosak voltak és követelőzők s minden második mondatukban rengeteg fenyegetés volt. Amikor a küldöttségek elmentek, Polnay Jenőhöz fordultam és megkérdeztem: »Na éhez mit szólsz?« Polnay halvány arccal felelte, hogy valamit tenni kell, mert különben a legszörnyűbb erőszakosságokra lehet kilátás. A közhangulat kívánta a numerus clausust, a diákok követelőztek, minden egyetem feliratokban, memorandumokban sürgette behozatalát. Akkor is ilyen kényszerítő körülmények között született meg az én numerus claususom, amely az egyetemi tanárokra bízta a döntés jogát. Úgy akartam, az egyetemi tanárok döntsék el minden év elején, hogy hány hallgatót tudnak tanítani és a hallgatók között ők végezzék a válogatás munkáját, mint ahogy az a külföldi egyetemeken szokás. A Házban azonban Bernolák indítványára máskép döntöttek. Kimondták, hogy csak olyan arányban szabad felvenni különböző nemzetiségű hallgatókat az egyetemekre, mint amilyen arányban az illető nemzetiség a lakosságban képviselve van. Így született meg a híres 5 százalék. „a politikába belekényszerültem" — Helyesnek tartja-e, hogy a numerus clausus most is érvényben van? — Igen. — Mik a tervei a jövőre vonatkozólag? — Vállalatom anyagi ügyeit rendezni. A magam ügyeit mind rendeztem. Tudtam, hogy bizonyos helyekről kampány folyik ellenem s ezért mindent elintéztem, hogy személyemet semilyen oldalról se érhesse támadás. A politika? Barátaim mindig tudták, hogy inkább dolgozni szeretek. Egész más tervekkel indultam neki az életnek, a politikába belesodródtam, belekényszerültem. Az a politika, amely személyi intrikákból és csoportok érdekellentéteinek kombinációjából áll, sohasem volt rokonszenves előttem. Félek, hogy politikai terveimre vonatkozólag nem adhatok önnek kielégítő választ. A beszélgetésnek vége. Haller István kezet nyújt, de közben már idegesen kinéz az üvegfalon túlra, ahol aktatáskás urak várják. Az ajtó mégegyszer megnyikordul, a folyosó végén nyitott ajtón keresztül belátni Haller István kis birodalmába, az Apostol-nyomda szedőtermébe, Hlóczi Horváth György A müncheni Glaspalast műkincseivel együtt leégett 3000 képből csak 80-at tudtak megmenteni München június 6. Szombaton, hajnalban fél négykor tűz támadt a világhírű Glaspalastban és egy óra alatt a palota egész berendezésével leégett. A hatalmas képcsarnokban éppen most nagy kiállítás volt, a romantikusok és a modern festők kiállítása, amelyre negyven német városból több mint háromezer képet gyűjtöttek össze. A képek egy része nem volt biztosítva, úgyhogy a művészi káron kívül még az anyagi kár is óriási. Elpusztultak ezenkívül a Glaspalastban az állandó gyűjtemények is, amelyek milliókat fértek. Elpusztult többek között a romantikus műgyűjteményben Blechen négy híres festménye, Cornelius nagy remekműve, amelyek a lipcsei múzeumból valók. Heinrich Oliver három középkori női arcképe. Az előcsarnokban hamuvá égtek a gyönyörű plasztikai alkotások, az iparművészet négy hatalmas termében semmi sem maradt meg a kiállított művek közül és elhamvadtak a kiállított nagyértékű akvarellek is. A megsemmisült szobrok között van több Rodin és Maillol is. A stuttgarti Secessio egész anyaga elégett. Körülbelül nyolcvan művet lehetett megmenteni a Glaspalast egész anyagából. A Glaspalast 1853-ban épült üvegből és vasból. Most már csak a tönkrement palota elgörbült, vasrácsa mered elő a környező park fakoronái közül. A romhalmaz körül festők és szobrászok beszélnek kétségbeesetten a katasztrófáról, mert több művész egész életének munkássága odaveszett. A tűz okát még nem ismerik. Lehet, hogy gyújtogatás történt, esetleg eldobott cigaretavég okozta a katasztrófát vagy talán a Glaspalast vendéglőjének gáztűzhelye. Növelte a bajt, hogy a telefon elromlott. A tűz olyan rohamosan terjedt, hogy negyedóra, alatt az egész épület egyetlen lángtenger volt. A tűzoltók úgyszólván csak a környék megmentésére gondolhattak. Olyan önfeláldozó munkát végeztek, hogy három fecskendővezetőt súlyos égési sebekkel szállítottak el a mentők. Égés közben az ablakoknak és a festmények üveglapjainak pusztulása nagy robajjal járt, amely géppuska ropogásához hasonlított. A kiállítás vezérigazgatója dr. Zimmermann kétségbeesetten rohant a lángok közé, hogy kimentse a műkincseket. Rendőröknek kellett eltávolítani, mert élete forgott kockán. A mentési és oltási munkálatok során összesen húsz tűzoltó sebesült meg. A Glaspalast a bajor állam tulajdona volt. A közoktatásügyi miniszter úgy nyilatkozott, hogy a jelenlegi súlyos pénzügyi viszonyok mellett egyelőre nem lehet szó arról, hogy új kiállítási helyiséget béreljenek sürgősen. Most tehát a rendőrfőnökség fehér termében fognak kiállítást rendezni a kárvallott festőművészek. A legújabb tűzvizsgálat véleménye szerint a katasztrófa valószínűleg az asztalos és üveges műhelyben keletkezett, ahol tegnap még javában dolgoztak. A kár annál nagyobb, mert csak maga az épület és az állandó gyűjtemények darabjai voltak biztosítva, valamint a mostani nagy kiállítás képei közül is csak azok, amelyeknek beküldését maga a vezetőség kérte a művészektől. A képek óriási többsége tehát nem volt biztosítva. Berlin, Hamburg, Lipcse, München, Frankfurt, Darmstadt és Heidelberg múzeumainak számos nagyértékű műkincse pusztult el. Különösen nagyértékűek azok az elpusztult képek, amelyeket a müncheni Pinakotheka engedett át. WWiWtWWMMWWmWiWWMWWMWWM — A Szent István Bazilika úrnapi körmenete vasárnapon június hó 7-én délelőtt 9 órai szentmise után indul a Magyar Földhitelintézet Sas utcai kapujában, az Országos Ereklye- és Zászlótartónál, a Nemzeti Bank Szabadság téri kapujában és a Bazilika előtt felállított oltárokhoz. A nagyarányú körmenetet Ortvay Rezső plébános vezeti. A virágdíszes oltároknál szokásos szertartások után a körmenet a Bazilikába vonul, hol ünnepi Te Deum fejezi be a Lipótváros Úrnapját 4 I I