Pesti Napló, 1931. június (82. évfolyam, 122–145. szám)

1931-06-02 / 122. szám

r Kedd A Pesti Napló rádiója Heger a bécsi filharmonikusokkal. Heteken át Londonban vendégszerepelt Robert Heger, a bé­csi állami Operaház érdemes kar­mestere, aki Bruno Walterrel fel­váltva vezényelte a Covent Gar­den német operaelőadásait. Ez a ciklus a m­últ héten ért véget és Heger ma este már a bécsi fil­harmonikusok élén jelenik meg a bécsi stúdióban, ahol nagyon ér­dekes hangversenyt fog vezé­nyelni. Roger Böcklin-képei, Brahms IV. szimfóniája és Salter e-moll zongoraversenye szerepel a műsorban. A nagy virtuóz mű­vének zongoraszólamát Anny Bock-Walters adta elő (8.15). Magyar hegedűs Zágrábban. A jugoszláv rádió mű­sorában nagyon gyakran szerepelnek magyar művészek, sokszor olyanok is, akiket itthon n­em is ismerünk. Ilyen művészt jelez Zágráb ma esti hangversenyének műsora, amely Alexander Szegedi hegedűművész pro­dukcióit hirdeti. Szegedi Sándor a zágrábi rádió zene­karának kísérete mellett Beethoven, Csajkovszkij, Pa­ganini, Bartók,Székely és Ranzato műveit adja elő és hangversenyét közvetíti Belgrád és Laibach is (8.30). Az orleansi leányzó, Jeanne d'Arc máglyaha­lálának ötszázadik évfordulója alkalmából a múlt héten több rádióállomás előadta Schiller tragé­diáját, szombaton pedig G. B. Shaw tartott elő­adást Szent Johannáról az angol rádióban. Ma este Berlin új, alkalmi hangjátékot mutat be, amely összefoglalása, vagy helyesebben talán ki­vonatolása az egész Jeanne d'Arc-irodalomnak. Friedrich Burschell, aki »Az orleansi leányzó« címmel ezt a darabot írta, felvonultatja benne öt évszázad egész Jeanne d'Arc-irodalmát Shakespea­retól Schilleren át Anatole Francéig és Shawig, sőt részleteket ad az orleansi szűz perének tár­gyalásából is az egykorú följegyzések alapján. A különös drámai antológiát Berlinen kívül Bo­roszló és Heilsberg is közvetíti (8.30). Régi kamarazene. Érdekes hang­verseny van ma este a londoni stú­dióban, ahonnan London National elég késői órában közvetíti ezt a mű­sort ahoz, hogy nálunk is hallhatóvá legyen. Paul Hindemith, az érdekes tehetségű modern zeneszerző, aki al­kotó munkássága mellett mint ki­váló brácsaművész is nevezetes és az idei évadban játszott Budapesten is, viola d'amore-n és hegedűn működik közre ebben a hangversenyben, amelyben partnere Alice Ehlers, aki 'írtnuwitt' "gyanúk,, ré?&i­ hanggwren...-is balón, fogja kisérni. A két művész régi, 18. századbeli zeneszerzők, többi közt Karl Sthmitz, Friedrich Wil­helm Rust, Johann Christian Bach, Christian Petzwold műveit szólaltatja meg, csupa olyan kompozíciót,"­­ám Őrü­lyek nem szoktak hangversenyek "műsorában szere­pelni (9.40), Chantavoine Mozartról. A francia zenei iro­dalom egyik legértékesebb munkása, Jean Chan­tavoine, aki Párizsban igen értékes és zenei kö­rökben nálunk is jól ismert zenei könyvtárat szerkeszt, ma este előa­dást tart Radio Paris­­mik­rofonja előtt Mozartról. A bevezető előadás után hangverseny következik, amelyben kitűnő fran­cia művészek Mozart műveit szólaltatják meg (8:00). Paul Hindemith Robert­ Heger — • 4 budapesti rádió KEDD, júNIUS 2­ 9.15: Hangverseny. Közreműködik Sebeők­ Mária (ének), Hoffmann Vilma (zongora) és Gál Marcel (hegedű). Zongorán kísér Kazacsay Tibor. 12.85: A Mándits szólózenekar hangversenye. 4.00: Drechsler Ottó német nyelvű előadása: Das unga­rische Volksmärchen. . 5.00: Molnár Jenő felolvasása. 5.20: Párizsi Horváth Béla és cigányzenekarának zenéje. 6.20: Francia nyelvoktatás. 6.55: Az operaházi előadás szik­lapjának izület­etése. 7.00: Az Országos Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola operai növendékeinek vizsgaelőadása az Operaház­ból. Vezényel Unger Ernő. A hangverseny szünetében: Hírek, ügetőverseny­eredmények. Az előadás után: Időjelzés, időjárásjelentés. Majd: Kiss Lajos és cigányzenekarának zenéje a Gellért­szállóból ROYAL •/19 órakor és a következő napokon SYLVESTER SCHÄFFER a világ legnagyobb artistaszámának PREMIERJE 12 részből álló óriás és utolérhetetlen revüműsorával. Előtte vidám magyar kisérőműsor, Meder Marietta, Gárdonyi Vilma, Újvári Lajos, Kabos L. Bálint stb. felléptével. PESTI NAPLÓ 1931 június 2­­15 Revellersek programja A világhírű énekesek nagyszerű régi és új slágere-ket adnak elő szombati egyetlen hangversenyükön: Happy feet, Singing in the rain, Dinach, My rose of Walkiki, Old man river, Go home and tell your »other, Strike up the band, Great day. Silly little tune, Happy days stb. műsoruk legismertebb számai. Jegyek 3 pen­gőtől Koncertnél (Váci ucca 23.) kaphatók. (—) Alpesi falu (Angol Parkban): Herminauti kapu felől is. Telefon: 158—19. Minden este 9 órakor nagy varieté-műsor. Vasár- és ünnepnap délután félhatkor is előadás. M. KIR OPERAHÁZ VIZSGAELŐADÁS Kezdete 7 órakor NEMZETI SZÍNHÁZ ÉVA BOSZORKÁNY Színmű 3 felvonásban Írta : Herczegh Ferenc Éva hercegnő Bajo­ Gizi A griff Kiss Ferenc A­­leik Urai Tivadar Orsolya néne Kiss Irén Anzelmus Nagy Adorján A kam­itás Timii József A kapitány Forgács Antti O­rtk­or Bartos Gyula Enzio B­odnár Jenő Julkó Pataki József Kezdete fél 8 órakor KAMARASZÍNHÁZ K bérlet 37-38. GAVALLÉROK Vígjáték 3 felvonásban-Zi­ta ti. Farquliur. Szivessma Bu­sfalvy Busfalvyné Liorinda Sz­rencsy N­yilassy Jobbsincs Ibolya Csutak D. Gömöry V. Mihályfl­­féla Várady Aranka T. Mátrai Erzsi Pethea Attila Lihotay Árpád Sugár Károly Solmogyi Erzsi Gabányi László Kezdeti órakor FŐVÁROSI OPERETTSZIM­H A­Z NINCS ELŐADÁS STEINHARDT SZÍNPAD TV., Akk­iu ucca 4. let. 419-74. UJ MÁJUSI MŰSOR Évforduló. Alsósszabály. Bohó­zatok. Steinhardt új kuplékkal. Kezdete este órakor, vasár­nap és Ünnepnap d. u. V.10 órakor. ROYAL ORFEUM SYLVESTER SCHAFFER vendégjátéka Kezdet 1 9 órakor i i'.pj­­,1'J, iJl - fifcfi jjü' VÍGSZÍNHÁZ ÉKSZERRABLÁS A VÁCI UTCÁBAN Játék a felvonásban. Irta Fodor László. Jlarianne Honthy Hanna A báró Törzs Jenő R­abló Rajnai Gitor Teri Makay Margit A gróf Hegedűs Gyula Detektiv Jávor Pál Csuka Mály Gerö­lldik­inder Gárdonyi L. :'ísta .Komló József Kezdete 1 órakor KI K A I V SZÍNHÁZ HAJRÁ HOLLYWOODI Op-vett felvonásban, 4 Képben írták Tornay I­­ván is Menessy Tibor. Zenéjét saját verseire szerzette Garay Imre. Özv. Sza­bó Bertalanná é f­ leányai Takács György Ke­ekes Pista, Zizl M Macharin Cook Kezdet« Simon Marcsa Vnály Ilona Fenyvessi Éva Kertész Dezső Sziklay József Kárs­ny Rózsi Lat­­­bár Arnád Major István 8 órakor BELVÁROSI SZÍNHÁZ MEDDIG FOGSZ SZERETNI? Vígjáték 3 felvonásban, irta Halász Imre. Gitta Titkos Ilona András De­­y Kerend. György Rátkai Márton Rii Székely Lu.Un Iván Várady Lajos Perl Lontay Utvan Pincér Rákosi Pál A szélhámos Sugár Lajos Borz doktor Lengyel József Kezdete 1 órakor BETHLEN­­ TERI SZÍNPAD Telefon : 1. 443—78. MAJusi bohózatműsor, vígjátékok bluettek. Szentivinyi konferál sio. Előadáson mindennap 6,9 órakor . D­ JOXSSUS'JU­BOSS48 Hetiműsor MAGYAR KIRÁLYI OPERAHÁZ: Kedd 3,18. A Zene­művészeti Főiskola operai növendékeinek vizsgaelőadása (Bér­letszünet). .Szerda: A rózsalovag (A-bérlet, 39. szám). Csü­törtök: Mignon (Új betanulással. E-bérlet, 30. szám). Péntek: A bolygó hollandi (F-bérlet, 30. szám). Szombat: Hugenották (Százötvenedszer, G-bérlet, 30. szám). Vasárnap délután: A Nemzeti Zenede operai növendékeinek vizsgaelőadása; este: Tannhäuser (D-bérlet, 29. szám). Hétfő: Lakmé (B-bérlet, 30. szám) — Kedd: Pesti karnevál; Mignon (A Szövetséges Táv­irati Irodák budapesti kongresszusa tiszteletére. C-bérlet, 30. szám). Szerda: Don Juan (A-bérlet, 30. szám). Csütörtök: Sába királynője (Évadzáró előadás. D-bérlet, 30. szám) . NEMZETI SZÍNHÁZ: Kedd &S. Éva boszorkány. Szerda: Constant­e abbé (D-bérlet). Csütörtök: Száz nap (Először. Dísz­előadás a Nemzeti Színház jóléti alapjai javára). Péntek (A-bérlet), szombat (K-bérlet): Száz nap. Vasárnap: A csoda­doktor. Hétfő (B-bérlet), kedd (K-bérlet): Száz nap. NEMZETI SZÍNHÁZ KAMARASZÍNHÁZA: Kedd 948. Gavallérok. Szerda: Húsvéti vakáció. Csütörtök: A csodadoktor (Évadzáró előadás). Péntek: Aranyborjú (Az­ Országos Ka­maraszínház vendégjátéka). Szombat: Arc és álarc (Az Orszá­gos Kamaraszínház vendégjátéka). Vasárnap: Candida (Az Országos Kamaraszínház vendégjátéka). VÍGSZÍNHÁZ: Egész héten minden este 8 órkor: Ékszer­rablás a Váci uccában. KIRÁLY-SZÍNHÁZ: Egész héten minden este 8 órakor: Hajrá Hollywood! BELVÁROSI SZÍNHÁZ: Minden este 8 órakor: Meddig fogsz szeretni? (Pénteken záróelőad­ás). FŐVÁROSI OPERETTSZÍNHÁZ: Kedd: Nincs előadás. Szerda: Az Új Goldstein Számi (Először). Csütörtök délután és este, péntek, szombat, vasárnap délután és este: Az új Goldstein Számi (A Faludi-társulat előadása). BUDAI SZÍNKÖR: Csütörtök, vasárnap: Az utolsó Vere­bély-lány. ROYAL-ORFEUM: Minden este 949 órakor: Sylvester Schiffer. STEINHARDT-SZÍNPAD (Akácfa ucca 4.): Új májusi műsor. Évforduló. Az alsós szabály. Bohózatok. Steinhardt új szólószámokkal. Kezdete 949 órakor. Vasár- és ünnepnap dél­után 5 órakor is. KOMÉDIA ORFEUM (Jókai tér 10. Telefon: 180-30): Amerikai zsargon operett, vendégjáték. Ezt megelőzi magyar kabaréműsor. Kezdete órakor, vasár- és ünnepnap dél­után V£5 órakor is Décsi Csak egy napig 2 nagy hangos beszóló film­­­műsorban . Kacagó asszony a Paramount nagy beszóló attrakciója. Három a papa Szőke Szakáll németü­l beszóló vígjátéka. Előadások 4-től folytatólag Mozgófényképszínházak műsorát BODOGRAF HANGOS FILMSZÍNHÁZ (József körút 66. J­ó­zsef 9H—Z­S). A színésznő fia (hangos dráma, 10 felv., Ruth Chatterton, Frederic: Xierch") — A- titokzatos nsíjzona' (dráma,-8 felv., Ester Ralston, Richard Dix) — A bokszmatador (Bej szélő burleszk, Harry Lan­gdon) (Bp. 148, 10). CAPITOL (Baross tér, a Keleti pályaudvar mellett, J. 343—ST)­ Abris rózsája (Anne Nichols színművel) — A kis kávéház (Chevalier) (6 órától folytatólag). CORSÓ (Váci ucca 9. Aut. 874—02). Szezonzáró vígjáték-esték, Stan és Pan főszereplésével. A síró örökösök (9 felvonás) — William Haines és Karl Dane főszereplésével: A­ királytigris (10 felvonás) (HG, VA 1110). CORVIN SZÍNHÁZ (József körút és Üllői út sarok, József 389—88 és József 395—84). Az ikerférj (Halmay Tibor hangos bohózata) — Miki-trükkfilm — Hangos Híradók 046, 'ÁS, filfll. CSIKAGO HANGOS MOZGÓ (István út 39. József 321—75)­ Csak egy kislány (magyarul besz­élő Ulm, 12 felv.) — Nik­i, a csodaelefánt (ismeretterjesztő film, f1 felv.) — Híradói (6. %8, %10). DÉCSI (Teréz körút 28. Automata 213-13, 230—50 és ÜS-05).' Csak egy napig két hangos beszélő film egy műsorban: Kacagó asszony (a Paramount nagy beszélő attrakciója) — Három a papa (Szőke Szakáll németül beszélő vígjátékai (4 órától folytatólag). ELIT HANGOS MOZGÓ (Lipót körút Ifj. Automata 161—M); Kis kávéház (vígjáték filmen: Maurice Chevalier) — Poklot szigete (dráma, 8 felv., Jack Holt, R. Graves) (5, YIT, 8, %10). FÉSZEK HANGOS MOZGÓ (József körút 70, József 4­0—40). Ganges királynője (filmregény, 2 rész, 12 felv., Bernhardt Götzke) — Fehér méreg (kalandorfilm, 8 felv., Evalin Holt) — A bolondos törpék (hangos burleszk) (H5, 148, 110). FÓRUM (Kossuth Lajos ucca 18 Aut. 897-87 és Aut. 895-ö)s ötödik hétre prolongálva! Bécsi víg­asszonyok (Vidám his­­tória a régi császárvárosból. Rendezte Bolváry Géza, zenéjét szerezte Robert Stolz. Fősz.: Willy Forst) — Paramount han­gos Híradó — Magyar Híradó (5,­­48, 1í). KAMARA MOZGÓ (Dohány ucca és Nyár ucca sarok, József 440—27). Nagyvárosi fények (Harmadik hónapra prolongálva! Irta, rendezte, főszereplő: Charlie Chaplin) — Szellemjárás a játékboltban (trükkfilm) — Híradók (Nyitott tető! 6, 8, 10). KERT MOZI (Aréna út és Vilma királynő út sarok. Telefón: 1130—17). Az idény legjobb hangos filmbohózata: Az ikerférj (­almay Tibor, Maria Paudler, Johann Riemann) — Dana­ Ibelta erdejében (kultúrfilm) — Fos és Ufa hangos Világ­híradók — Magyar Híradó (8: 10). MÁRKUS PARKMOZGÓ (Rákóczi út és Múzeum körút sarok, József 374—90): Sanfranciskói kal­and (Billie Dove első han­gos attrakciója) — Két Vitaphon Varieté-film — Két Hír­adó (8: 10). MűJÉG MOZGÓ (Városligeti tó, Aut. 132-54): Sanfranciskói kaland (Billie Dovey első hangos attrakciója) — Két Vitap­hon Varieté-Ilim — Két Híradó (8, 10). NYUGAT MOZGÓ (Teréz körút­ 41. Aut. 271—62): Orbán (han­gos dráma, 8 felv., Lupe Valez, Paul Conway) —­­Tazzkirály (hangos revüfilm, 11 felv.) — Híradó (144, '17,­­5410). OLYMPIA (Erzsébet körút 21. J. 429—47): Wau-Wau (németül beszélő vigj., 10 felv., Renate M­iller) — Tavasz a télben (vigj., 10 felv., Petrovich Szvetiszláv, Eszterházy Ágnes) — Híradók (4,6,8,10). ORION (Eskü út 1. Aut. 831-02). A dsungel (az őserdő izgal­mas élete, 8 felv.) — Zigoto bajban (iigj., 8 felv., Zigoto)­ — Magyar Híradó (0-6, '^8,-11l0). PATRIA HANGOS MOZGÓ (Népszínház ucca 13. J. 456—73). Gangos királynője (filmregény, 2 rész 12 felv., Barnhamiit . GCttléV -J'Tehef'iinfitötf^k^lftMftrf.ih«^*- felv., Houlin Holt) -J' • A bolondos, törpék (hangos Uurliszk) (H3, Y*9, ^1IO). RADIUS-METRO FILMPALOTA (Nagymező ucca 22-34. Te­.: s3ap_98, 29?-50): Lon'Chaffey emilen l­észéléfilmje: Az ördös­ cimborái — Amikor a mozdony megőrül (A Mi Bandánk új burleszkje) — Metro—Go­wyn— Mayer Világhíradó — Magyar Híradó (2, 4, 6, 8, 10). ROYAL APOLLO (Erzsébet körút 43. 1. 419-02 és 429—46): »örömtelen asszony (a mai Idők regénye, 12 felv., Elga Brink,­­Walter Rilla, Ida Wust) — Amerikai hangos Híradók — Ma­gyar Híradó (HG, 1'28, 14,10). TIVOLI (Nagymező ucca 8. Aut. 230-49). A felhők urai (hangos dráma, Lukács­ Pál, Jean Arthur) — Férjhez megyek az uramhoz (hangos v.ígj., Trude Berliner, Szőke Szakáll — Hangos Hiradó' (4, 947,'háló). TURAN (Nagymező ucca és Mozsár ucca sarok, Auf. 2114—00). Csak egy kislány (magyarul beszélő attrakció, 10 felv., Eggert­ Márta, Zolaborg Mercedes) — Éjféli árnyék (dráma, 10 felv., Milton Sills, Dorothy Mackail) — Csillogói éjszakák (kaland­dortörténet.. 8 felv., Olive Borden) (WA. W. 9410). UFA FŰ­SZINHÁZ (Teréz körút 60. Aut. 197-67 és Aut. 197—68). Az erdészleány (A világhírű filisioperett beszélő film­változata, .fősz.: Halmay Tibor, Oscar Karlweiss és Paul Rich­ter) — Ég a ku­nyhó (hangos trükkfilm) — Hangos • Híradók­­ (Nyitott tető! 6,7, 10). URÁNIA FILMSZÍNHÁZ (Rákóczi út 21. József 460—46 és József 460—45). Az erdészleány (hangos filmoperet­t. fősz.: Halmay Tibor, Oscar Karlweiss és Paul Richter) — Hangos Híradók U16, m .10). VESTA (Erzséb­et körút 30. J. 326— 39). Hívjon és Jövök (­zenés vigj., 8 felv., Willy Forst) — Ne játssz a nővel (Ettel­y, Harry Liedtkie) — A földalatti csóka borzalma (Mauriciy Dekobra regénye) — Magyar Híradó folytatólag. ORANIA­,UFA MÁTÓL: Eisler operettje beszélő filmen. Főszereplők: Paul Richier, Halmay Tibor, Oskar Karlweiss és Irene Eisinger

Next