Pesti Napló, 1931. július (82. évfolyam, 146–172. szám)
1931-07-19 / 162. szám
Vasárnap PESTI NAPLÓ 1931*18 41 Boroszló után megint folytatódott a gólyakalifa másik élete. Az úszóbajnokból ismét nyolcadikos diák lett, akit a „közbizalom”, oly nehéz és felelősségteljes pontra állított, mint ahol az egri állami reáliskola önképzőköri és tornaköri főtitkára áll. Közönséges főtitkárnak lenni szép ésdicső dolog, de az egri reál sport és irodalmi köreinek ezt a tisztségét viselni már több volt, mint amennyit egy egri diák remélhet a sorstól. Egerben ugyanis a reáliskola elvből a gimnáium mögött állott. Bármit csináltunk, az csak másodsorban jöhetett számításba a gimnázium rendezte előadások és egyéb iskolai ünnepélyek mögött. Ha mi a gimnázium elé akartunk valamiben kerülni, nem volt elég egy fokkal jobbat produkálni, mint ők, hanem ötszörösen kellett megdolgozni a sikerért, hogy legyőzhessük az előítéletet. A mi önképzőköri nyílt üléseinek sokkal szőrösebb szívű bírálói akadtak és a mi diákjaink eredményeit sokkal inkább letompítva kommentálták, mint a rivális iskoláét. Sok keserű percet szerzett nekem akkor ez a lebecsülés, mert hiszen ebben volt részünk, de most roppant örülök, hogy ezzel neveltek minket akaratlanul az életre, ahol csak akkor jut valakinek elismerés, ha sokszorosan felülmúlja társait. Keserű és kemény iskola volt, de talán azért is sikerült nekünk, egri realistáknak, úgy az úszósportban való szereplés, mint senkinek azóta, mert kétszeresen szoktunk hozzá az eredmény kiverekedéséhez. A kétszeres főtitkár Mint kétszeres főtitkár benne voltam minden iskolai megmozdulásban a zongoracipeléstől az ünnepi beszéd elmondásáig. E két esemény között mozgott minden, amit mi a világ részének nevezhettünk, mert a világot nekünk a nyilvános szereplés jelentette. Valami hazafias ünnepély volt ez, amelyet elő kellett készíteni, meg kellett rendezni és melynek tartalmat is kellett adni, így azután mi cepeltük a zongorát az énekteremből a díszteremig és vissza és szerkesztettük az ünnepi beszédet március tizenötödikére, vagy október hatra. A bokros iskolai elfoglaltság közben váratlan és szokatlan kitüntetés ért; a tankerületi főigazgató részemre meghosszabbította a karácsonyi szünetet és megengedte, hogy ezt az egy hónapos vakációt Bécsben tölthessem, ahol német beszéd mellett még úszni is lehet a pompás fedett uszodákban. Bécsi tartózkodásomat azzal kezdtem," feogy. elmenteja egy úszóversenyre, amelyen a Wiener Amateur Sportverein egyik magyar szárgnazású úszójával Csányival ismerkedtem ésáifes ,.ejen a. xévgp.,kaptam kedvezményesjegyet a WAS Boerhavegdssel kis uszodájába. Minden délben ott tanyáztam a rövid kis medencében és a kitűnő, friss vízben élvezettel úszkáltam. Egyik délben egy szőke német vetődött az uszodába, akinek a viselkedése után kezdtem megérteni, miért nem szeretik sokan a poroszokat. Osztrák pajtásaim egyenesen utálták ezt az urat, aki semmit sem vétett ugyan nekik, de az lrszás valóságos Napóleonjának tartotta magát és irgalmatlanul legázolt mindenkit, akinek más volt a nézete valami úszódologról, mint az övé. Engem észre sem vett, mikor nagyhangon osztotta parancsait neveltjeinek. Csányi és még néhányan álltak melléje és megkérték nagy alázattal, mondjon valamit rólam, a tempóról és úszásomról. Szegény német természetesen nem is álmodta, hogy én Bécsben vagyok, nevemet sem mondták meg neki s mikor nagy gőzzel el-elsprinteltem vagy négyszer előtte, ajkbiggyesztve kijelentette, hogylehet még valami belőlem, de olyan kartempóval, mint az enyém nem viszem többre 1 :10 mp-nél. A gyerekek nagyot nevettek, mert csak erre vártak és amint ezt az időt kimondta a német, rögtön megneveztek és felvilágosították időeredményeim felől. Ettől a perctől fogva haragudott rám a német tréner, én pedig ünnepélyesen letettem arról, hogy valaha is többet adjak egy-egy utamba kerülő , a szakembere röptében leadott véleményére, mint akár a hortobágyi juhászéra. Karácsonyt is Bécsben töltöttem és talán ekkor éreztem igazán először, hogy mit jelent az, távol lenni hazulról. Eddig mulatságosnak fogtam fel az utazást. Ahogy egy héten belül Európa egyik sarkáról a másikra utaztunk, fel sem tűnt az egyedüllét, a távollét azoktól, akik ismerik minden bankat, bánatunkat. Karácsony estén a gramofon »Stille Nacht, heilige Nacht?, zenéjét hallgatva szökött először a szemembe az a könny, amit a honvágy fakaszt. Bécs után Pozsony Újévre azután ez is elmúlt. Pozsonyba kaptam meghívást és amint szóba került a verseny, utazás, tréning, eredmény, azonnal feledve volt minden szentimentalizmus és megint csak egy gondom volt: győzni. Pozsonyban ötven, száz és kétszáz méteren indultam és győztem elfogadható időkkel az osztrák és cseh bajnokok ellen. 28 mp, 1 : 03.8 mp ma nevetséges és gyenge idők, de a két első akkor egyegy másodperccel maradt el a magyar rekordtól, az utolsóval pedig egészéven át harmadik tudtam lenni a magyar úszók rangsorában. Pozsonyban találkoztam először életemben egy alacsony úrral, aki ott járkált a zsűri helyén, akinek nem tudtam a nevét, aki roppant barátságos volt hozzám és aki nem zaklatott hasznos útmutatásokkal. Pozsonyban nyertem a 100 *a gyorsúszásban az első tiszteletdíjat versenyen , ezt a díjat Bánó Jenő adta. Csak egy év múlva tudtam meg, hogy a tiszteletdíj felajánlója és a barátságos úr a zsűriben egy és ugyanazon szemmély. Pozsony után hazamentem és elmerültem a zongoracipelés, tornaközi jegyzőkönyvírás, francia szavak tanulása és egyéb fontos események közé. . * A t egyhangú napolütt cég fébt'ifttárs m^k Vá-sárnapi nap szakította félbe, amelyen elbúcsúznánk ^^^^sA^i^^L^Beejtji-Af.löeziBnyi^^ uszodabúcsúztató versenyen csak az volt említésreméltó, hogy mi úszónadrágban hetvenkedtünk a startnál és mögöttünk prémes gallérban ültek a nézők. A meleg egri víz olyan párákat bocsátott magából, hogy iránytűvel lehetett csak eligazodni a medencében. Volt is »csavarás« a verseny , folyamán rogyásig. Száz méter helyett legalább száztízet úsztunk. A következő esemény március tizenötödike volt. Valahogy rám esett a választás az ünnepi szónok tiszténél s nekem bizony három héten keresztül annyi gondom volt egy épkézláb ünnepi beszéd összeütésével, mint egy versenyszezonnal. Dicsekvés nélkül legyen mondva, a beszéd jól sikerült és Vucskits tanár úr meg is dicsért érte, ami sokkal többet jelentett a szememben, mint egy bajnoki érem. Az ünnepi szónokból azután megint úszóversenyrendező lett. Készültünk beváltani a Boroszlóban tett ígéreteket a németeknek, treníroztunk egy húsvéti túrára. Igaz ugyan, hogy addig míg iskolaközi atlétikai versenyen is részt kellett venni és be is futottam a magasugrásban a harmadik helyre, mivel egy pontot sikerült hozzátennem ahoz a csomóhoz, mellyel kis különbséggel - ha jól emlékszem három pontnyi többséggel — sikerült megnyerni a reáliskolának a pontversenyt a riválisok előtt. Apám egész verseny alatt drukkolt, jobbak mint egy országos bajnoki úszóversenyen, de mint utóbb kisült, nem a helyezésem, vagy az iskola győzelme miatt, hanem azért, hogy meg ne rándítsam a lábam, mert akkor fuccs a németországi túrának. Próbált többször is lebeszélni arról, hogy elinduljak, de én már akkor is olyan karakán hazafi voltam, mint most. Azt gondoltam: »most vagy soha, csak azért is meg kell mindenkinek mutatni, hogy az egri reál a legelső iskola, ha nem is az egész világon, de legalábbis Egerben«. A túracsapat egészségén így nem is esett csorba és lelkiismeretesen felkészülvevágtunk neki az útnak hatan úszók két kísérővel, hogy felkeressük az oroszlánbarlangban a rettegett Hellas csapatát és a lipcsei Heinrichet, a németet legjobb gyorsúszóját. A németeknek még mindig fájt a szívük a pesti augusztusi vereség miatt és csavarta az orrukat a boroszlói őszi győzelem. Bosszút akartak állni rajtunk a sok vereség miatt és hat napon Az egri kemény iskola — Bécsben és Pozsonyban Hat egri diák Lipcsében A lipcsei úszóverseny résztvevői 1925 tavaszán : Faust, Heinrich trénerével, Söhnchen, Rebhorn, Rademacher, Töpel, Bárány, 21lurray, Bitskey Z-, Szigritz, • Bitskey A., Hilmar 'Az egri úszók 1925 tavaszán Magdeburgban: Bárány István, Szesztay István,Szigritz Géza, Bárány Géza, Bitskey Aladár, Glózer László, Bitskey Zoltán, és Márkus Béla