Pesti Napló, 1932. január (83. évfolyam, 1–25. szám)
1932-01-17 / 13. szám
Vasárnap Mussolini érdeklődése : • Egy kecskeméti ismert nevű szakember föltalálta a módját, hogyan lehet a szőlőtömegeket, — amelyek miután romlandók, egyszerre kell tömegesen a piacra dobni és így a gazdák nem kaphatnak érte megfelelő árat — konzerválással jobban értékesíthetővé tenni. A Bernhard-féle kísérletekről már a Pesti Napló is megemlékezett. A kecskeméti találmányt azidén Horthy Miklós kormányzó borszőlőjéből vett minta konzerválásával is kipróbálták s a számítások szerint egy kiló szőlőnek ilyen módon a tavaszig való megőrzése az olcsó, impregnált fűrészporban, a hozzá szükséges pléhdobozokban és a kellő temperatúrán tartott hűtőhelyiségben — a késő tavaszig lehetséges. Egy kiló konzerválás költsége csak 15—16 fillérbe kerül, vagyis az így konzervált szőlő önköltsége a beszerzési árral együtt 45—50 fillérbe kerül. Ezzel szemben a sokkal kevésbé ízes spanyol szőlőért ma több mint négy pengőt kérnek Budapesten. Megmutatták ma nekünk a szüret bor eltett borszőlő fürtjeit, amelyek kocsánya és bogyója ma is pontosan ugyanabban az állapotban van, mint mikor a konzerváló dobozba zárták. Itt tehát egy nagyon érdekes magyar találmányról van szó, ami 500.000 mázsa szőlő értékesítését tenné lehetővé. Ma, amikor 100.000 hiocid magyar szőlőt akarnak kivágni, hogy a többi rentábilissá legyen, mikor borpárlattá való ferfőzéssel akarnak árat biztosítani a bornak, nem érdektelen, hogy sokkal kisebb áldozattal és sokkal nagyobb közgazdasági haszonnal nem lehetne-e a magyar szőlőfölösleg téli konzerválásának ügyét megoldani? Úgy tudjuk, hogy Magyarországon az illetékes körök nem igen érdeklődnek a dolog Iránt Rajinban most érdekes fordulat történt. Mussolini olasz miniszterelnök, akinek még nagyobb mértékben fő a gondja a szőlő- és borértékesítésel kapcsolatban, tudomást szerzett a magyar találmányról, egy doboz magyar konzervszőlő útján. És mi történt! Mussolini az olasz követség útján a múlt héten jelentkezett Budapesten azzal a kívánsággal, hogy a konzerválásnak ezt a módját tüzetesen akarja megismerni és ha valóban jó, felhasználni az olasz szőlőtermelő gazdák gondjának meg könnyí tésér®. Gyümölcstermelő városainknak ez a kérdés kell, hogy annyira fontos legyen, mint Mussolininak. E városok szinte létalapjukat vesztik el ,ha a mezőgazdasági válság az eddigi mértékben tovább fajul. Mi lenne, ha Kecskemét, Nagykőrös, Gyöngyös, Halas, Jánosfalva, a tiszai alma vidék és a zalai gyümölcsterületek vezetői elhatároznák, hogy kísérletet tesznek nemcsak a szőlőnek, hanem a többi gyümölcsnek az új módon való tömeges konzerválására, az ehez szükséges hűtőházak létesítésére, hogy a termelő ne legyen kénytelen 2—8 hét szűk határán belül elpocsékolni munkája eredményét így az értékesítés ki volna tolható többhónapi időtartamra, s magyar szőlővel, barackkal és szilvával, üde, friss állapotban érhetnénk el a nyáreleji friss gyümölcsök idejét Mert úgy, mint a szőlőt minden romlandó gyümölcsöt hasonló eredménnyel lehet konzerválni. Mit jelentene ez exportperspektívában az északi álaratok felét Gondoljuk meg, hogy úgyszólván versenyen kívül állanánk, ha ezt mi kezdeményezzük és úgyszólván vámmentesen, akadályok nélkül juthatnánk el az Alföldnek vagy 20.000 vagon gyümölcsével azokra a külföldi piacokra, amelyek ma más termékeink elől fokozatosan elzárkóznak. Ebből negyedmilliárdot szerezhetnénk. Csodálatos ország: vasryunk mi. Itt kiszámítják, hogy hány millió pengő kell a balettára, hány millió a borpárlatra, hány millió a különböző exportprémiumokra, vígan dobáljuk el az exporttámogatások millióit amivel a mi fogyasztóinkat agyonterhelik, de amiből a gazdák úgyszólván semmit nem kapnak. Vájjon nem térítetnénk-e rá végre arra az útra, ahol csak organizáció és néhány hasznos beruházás kell, de semmi olyan áldozat, ami füstté, levegővé és frázissá változik a gazdákkal szemben, mert aranycseppjei csupán 1—2 zsebbe rakodnak le. Serényi Gusztáv PESTI NAPLÓ 1932 január 17 39 •MMMtttftfHMMUBiMftfttft Hogyan lehet nálunk „aranyat termelni"? Bármilyen mostoha képet mutasson is a mezőgazdaság mai helyzete, kétségteln, hogy Magyarország, mint agrárország, ezután is csak a földből termelheti ki azokat az értékeket, amelyek a külkereskedelmi és fizetsi mérleg egyensúlyához szükségesek. Ilyen aranytermelő jövedelmi forrás lehetne számunkra a különböző magvak termelésének széleskörű kiterjesztése . Tudvalévő, hogy Magyarország talaja és klímája lehetővé teszi olyan magvak termelését amelyek a nyugati országokban nagyon keresettek és úgyszólván nélkülözhetetlenek. Nálunk kitűnően beérnek és csíraképesen, a természeti viszonyoknak elönállóan fejlődnek ki ezek a magvak, úgyhogy ezekből jelentékeny exportunk lehetne. Ez azonban nincsen megszervezve, mégpedig azért, mert a rendkívül tájékozatlan és védtelen magyar gazdával szemben ezt a jövedelmi forrást igyekeznek rejtve tartani. Hazánk klímája tehát elsőrangúan megfelel különféle kertiveteménymagvak termelésére Itt elsősorban úgynevezett pillangósok (borsók, babok), azonkívül az aprómagvúak: saláta, retek, uborka, mák, stb jöhetnek számításba. Jellemző a mi egyoldalú gazdálkodásunkra, hogy a mi illetékes köreink nem helyeztek eddig erre súlyt, a külföld fedezett föl bennünket. Még gazdasági főiskoláinkon sem foglalkoznak e növények termelésének ismertetésével, úgyhogy külföldi könyvekből kell kinyomozni az ezek termeléséhez szükséges tudnivalókat (Ezért tartunk annyi egyetemet.) Már békében is, de főleg a békekötés után, valósággal elözönlötték külföldi »magszaporító« cégek termelési ajánlataikkal a magyar gazdákat. Szívesen kötöttek magtermelési szerződéseket, mert egy országban sem lehet olyan kiváló cxtvaképességű, (95—58%) magot előállítani, mint nálunk! Német, angol, holland, francia, sőt az északi államok közül svéd cégek jelentkeztek nálunk, akik saját vautójukban kötötték le előre a termelendő magvak beváltási árát. A magvak termelése azért is kedvező volt mert ezek a növények kiváló előveteményt is szolgáltatnak búzatermelésre, nem lévén egyik növény sem a temőföldet kiuzsorázó jellegű, sőt a »pillangósok« nitrogéngyűjtésüknél fogva még fokozták a föd termőerejét. Az utóbbi két évben azonban több kellemetlen csalódás, illetve veszteség érte a magyar gazdákat a növények termelésénél. Nem a külföldi cégek részéről, hanem azok belföldi megbízottainak némelyike részéről. Ezek közül sok kihasználta azt a helyzetet hogy a gazdák teljesen el voltak zárva külföldi megbízóiktól, s 20—50%-kal kevesebbet fizettek a gazdáknak, mint amennyire ők eredetileg külföldi megbízóikkal szerződtek! E közvetítő cégek a legminimálisabb tőkével egy-két főnyi személyzettel bonyolítottak le százezerpengős üzleteket. Gyakran előfordult az a sajnálatos eset is, hogy a külföldi megbízóktól kapott előleget a közvetítők a maguk számára tartották meg. Mindezekről a gazdák semmit se tudtak. Ennek az lett a következménye, hogy egy alföldi cégek, mint a gazdák bizalma megszűnt. TÖMzben előállt az a helyzet, hogy külföldi cég perelte a magyar céget áruért, a gazda pedig pénzért. A perek lavinája indult meg, s közben e cégek nagyrésze inzolvens lett. Ebből sok kár származott mert sajnos, illetékes köreink abszolúte nem törődtek éz e téren kínálkozó lehetőségekkel. Tekintettel a jelenlegi, és sajnos, a közeljövőben is várható szomorú helyzetünkre, minden termelési lehetőséget ki kellene használnunk. Ez úton hívom fel a földművelésügyi minisztérium figyelmét erre a kiváló mezőgazdasági termelési ágra, amelyből aránylag legkönnyebben tudnánk »aranyat« termelni. Dr. Géczy Elemér (Szilasbalhás) A mai szövetkezeti rendszer hibái Irta: Kövér Lajos kisgazda (Nagyszakácsi) Talán egyetlen Intézmény nincs a hazában olyan, mely minden tekintetben kifogástalanul megfelelne hivatásának, s ne vonna maga után bírálatot. Így vagyunk a szövetkezéssel is. A szövetkezés alapgondolata az apostoli munka. Egyesíteni, testvériesíteni a gazdasági egyedeket a termelésben, értékesítésben és a beszerzésben is. Megérthetjük valamennyien, hogy jobb vevőt kapunk, ha egyben 100 mázsa búzát kínálunk, mint ha külön-külön 5— 10 mázsánként akarnánk azt értékesíteni. S az is világos igazság, hogy ha tízen-huszan együtt rendelünk, jóval olcsóbban kapjuk az árut mintha egyenként vásárolunk. Régi Igaz közmondám hogy »hiába kuporgat a gazda, ha pazarló a gazdaasszony«. S ebből a tanulság az, hogy hiába szövetkezünk a jobb és tökéletesebb termelésre, ha a termés értékesítését nem rendezik, s a beszerzéseknél továbbra is olyan pocsékolásig adtunk ki pénzt — amíg volt. De hol kaptunk támogatást az értékesítésben? Beszerzésenk olcsóbbá tételében sem segítettek — a kartelekkel szemben — a szövetkezetek. Míg a szövetkezet a saját gyártmányú ecetjét, cipőkrémjét, stb. csakis oly nagy áron adja, mint a magánkereskedelem (nehogy a nép megbotránkozzon az olcsóságon), akkor nincs joga a szövetkezőknek, hogy a kisemberek pénzét felkamatozás mellett használják, s csupán is osztalékot adjanak. A szövetkezeti boltoknak az a jelszava, hogy a magunk boltjában örömesebbizethetjük magasabb áron is a cikkeket. Hiszen a haszon úgyis a »mienk« lesz. Üres ígéret ez minden súly nélkül. Hogy ezt be is bizonyítsam, mint ízig-vérig szövetkezeti tag, álljon itt a példa. Ki fog derülni belőle az, hogy a szövetkezeti tagoknak a helyi, vagy pláne a budapesti igazgatással szemben mennyire nincsen súlyuk és szavuk. A gazdálkodás irányításában és vitelében a mi kívánságainkat nem honorálják. A mi szövetkezetünk megalapításánál én 90 részvénnyel léptem be, míg más hasonló vagyonú kisgazdatársaim csak 1—2 részvényt jegyeztek. Sebaj, gondoltam, akinek több pénze lesz bent, több hasznot is húz! De mingjárt itt csalódás ért. 12 éve vásárolok a mi boltunkban, én is, meg az 1—2 részvénnyel bíró társaim is. Ha van osztalék, azt egyformán kapjuk mindnyájjan. Ellenben, a vásárlási visszatérítést, — ha ilyen is jut — az a gazdacsalád élvezi jobban, amely nagyobb számú és több értéket vásárol. Nekem kisebb családom van, tehát én az S0 részvényem mellett kiebb visszatérítéshez jutok. Ellenben felszámolás esetén én százszor annyit veszíthetnék, mint az, aki csak 1 részvényt jegyzett, mert nekem újból be kellene fizetnem 50 részjegy árát. A haszon és a felelősség tehát nincs egyensúlyban. De lássuk, hogy az ügyek vitelénél mennyire hallgatnak meg bennünket vidéki szövetkezeti tagokat! Most egy éve szóvá tettem, hogy égetően szükséges volna, ha a szövetkezet egy százados hídmérleget szerezne, mert a gazdákat ezen a téren sok károsodás éri. Szóvá tettem ezt itt is, a budapesti központban is, s javaslatomat mindenütt elfogadták. Azonban nem teljesítették, mert azt mondták,hogy »kell a pénz a boltnak«. Pedig mi nagyobb érték, — ha a gazdákat védni akarják — mint a hitelt érdemlő mérlegelés biztosítását De úgy van az, hogy a jog és a kötelesség a szövetkezésben sincs egyformán elosztva. Száz tag akarata nemm érvényesül, ha néhány igazgató nem akarja. A makói hagymások helyzete A makói gazdák egyik vezére írja nekünk: A makói kistermelők is0.000 pengővel tartoznak az OKH-nak és ha ezt hamarosan a megfelelő részletekben ki nem fizetik, eljárás indul ellenük. Meg akarom világítani, hogy ezt a 80.000 pengőt, amit a termelők kölcsönkaptak, voltaképpen kárpótlásul kellene meghagyni a termelőknél, olyan hasznok ellenében, amiket a kormány jobb időkben elvont a hagymatermelőktől! Ezt a 80 000 pengőt tavaly azért juttatták a Hitelszövetkezetek útján a gazidáknak, mert az 1929/30-iki esztendőben a hagymatermésnek csak 35%-át lehetett értékesíteni, s azt is vagononként csak 200 pengős áron. Ez a katasztrófa teljesen elszegényítette a hagymásokat, s így következett a roult esztendő, amidőn holdanként csak 20 méter mázsa hagyma termett, de azért eleinte , amíg a termelőknél volt a hagyma, csak 7—8 pengőt lehetett érte kapni. Most már 80 pengő felett áll a hagyma ára, a termelők azonban ebből mit sem látnak, mert eladó hagymájuk ma nincs. Hiába adtak tehát az adósságfizetésre májusig haladékot, addig a gazdáknak egy fillér bevételük sem lesz. Ha tekintjük az elmúlt időket ha visszanézünk 1920 ig, azt látjuk, hogy volt olyan idő, amikor hitelt érdeml adatok szerint az elosztó hivatalos szervek sokkal többet vettek be a hagymából, mint amennyit érte a gazdáknak fizettek! Azóta tíz év telt el, s nem volna igazságtalan, ha a mostani 80.000 pengő követelést az állam betudná az akkori haszon számlájára. Akkor az állam javára a hagymásoktól vontak el áldozatot, s az osztó igazság az volna, ha most a hagymásokat segítenék. A piaci helypénzek leszállítására és a piacügy országos rendezésére indított mozgalmat az Országos Gazdaotthon. A magyar mezőgazdaság termelésének 75%-a a belső piacokon fogy el, ezek a piacok azonban oly nagy helypénzekkel és illetékekkel vannak elzárva a gazda elől, amik nincsenek arányban a mai árakkal. Állásnélküli okleveles gazdák haladéktalanul közöljék pontos címüket és személyi adataikat a Magyaróvári Gazdasági Akadémia igazgatóságával. Az ádaértékesítés súlyos terheiről készített öszszeállítást dr. Ormándy János, a Felsődunántúli Mezőgazdasági Kamara igazgatója. A budapesti ,piacon 23 féle címen kell az eladott állatért dijakat fizetni Pl. 80 darab sontamalacért a minap 1818 pengőt kapott egy gazda, ami kilónként 60 fillérnek fér meg. Ebből költség címén 45,5 pengőt levontak! A hússertés tehát csak 45 fillérért értékesült. Ormándy igazglató azt a felszólítást intézi a gazdatársadalom érdekképviseleteihez, hogy az elverthetetlen költségekkel szemben közös lépést tegyenek. Országos központi iroda volna felállítandó, amely számontartaná az eladásra elkészülő maha-, sertés- és juhállományt és kontingentálás alapján szabályozná a Budapestre felhozható állatmennyiséget.