Pesti Napló, 1932. január (83. évfolyam, 1–25. szám)

1932-01-17 / 13. szám

Vasárnap Mussolini érdeklődése :­­ • Egy kecskeméti ismert nevű szakember fölta­lálta a módját, ho­gyan lehet a szőlő­tömegeket, — amelyek miután romlandók, egyszerre kell töme­gesen a piacra dobni és így a gazdák nem kaphat­nak érte megfelelő árat — konzerválással jobban értékesít­hetővé tenni. A Bernhard-féle kísérletek­ről már a Pesti Napló is megemlékezett. A kecs­keméti találmányt az­­idén Horthy Miklós kormányzó borszőlőjéből vett minta konzer­válásával is kipróbálták s a számítások sze­rint egy kiló szőlőnek ilyen módon a tava­szig való megőrzése az olcsó, impregnált fű­részporban, a hozzá szükséges pléhdobozok­ban és a kellő temperatúrán tartott hűtőhelyiség­ben — a késő tavaszig lehetséges. Egy kiló kon­zerválás­ költsége csak 15—16 fillérbe kerül, vagyis az így konzervált szőlő önköltsége a beszerzési ár­ral együtt 45—50 fillérbe kerül. Ezzel szemben a sokkal kevésbé ízes spanyol szőlőért ma több mint négy pengőt kérnek Budapesten. Megmutatták ma nekünk a szüret bor eltett borszőlő fürtjeit, amelyek kocsánya és bogyója ma is pontosan ugyanabban az állapotban van, mint mikor a konzerváló dobozba zárták. Itt te­hát egy nagyon érdekes magyar találmányról­ van szó, ami 500.000 mázsa szőlő értékesítését tenné lehetővé. Ma, amikor 100.000 hiocid magyar szőlőt akarnak kivágni, hogy a többi rentábilissá le­gyen, mikor borpárlattá való ferfőzéssel a­karnak árat biztosítani a bornak, nem érdektelen, hogy so­kkal kisebb áldozattal és sokkal nagyobb köz­gazdasági haszonnal nem lehetne-e a magyar sző­lőfölösleg téli konzerválásának ügyét megoldani? Úgy tudjuk, hogy Magyarországon az illeté­kes körök nem igen érdeklődnek a dolog Iránt Rajinban most érdekes fordulat történt. Mussolini olasz miniszterelnök, akinek még nagyobb mér­tékben fő a gondja a szőlő- és borértékesítésel kapcsolatban, tudomást szerzett a magyar talál­mányról, egy doboz magyar konzervszőlő útján. És mi történt! Mussolini az olasz követség útján a múlt héten jelentkezett Budapesten azzal a kí­vánsággal, hogy a konzerválásnak ezt a módját tüzetesen akarja megismerni és ha valóban jó, fel­használni az olasz szőlőtermelő gazdák gondjának meg k­ö­nn­y­í tésér®. Gyümölcstermelő városainknak ez a kérdés kell, hogy annyira fontos legyen, mint Mussolini­nak. E városok szinte létalapjukat vesztik el­ ,ha a mezőgazdasági válság az eddigi mértékben tovább fajul. Mi lenne, ha Kecskemét, Nagykőrös, Gyön­gyös, Halas, Jánosfalva, a tiszai alma vidék és a zalai gyümölcsterületek vezetői elhatároznák, hogy kísérletet tesznek nemcsak a szőlőnek, hanem a többi gyümölcsnek az új módon való tömeges konzerválására, az ehez szükséges hűtőházak léte­sítésére, hogy a termelő ne legyen kénytelen 2—8 hét szűk határán belül elpocsékolni munkája ered­ményét így az értékesítés ki volna tolható több­hónapi időtartamra, s magyar szőlővel, barackkal és szilvával, üde, friss állapotban érhetnénk el a nyáreleji friss gyümölcsök idejét Mert úgy, mint a szőlőt minden romlandó gyümölcsöt hasonló eredménnyel lehet konzerválni. Mit jelentene ez exportperspektívában az északi álaratok felét Gondoljuk meg, hogy úgy­szólván versenyen kívül állanánk, ha ezt mi kez­deményezzük és úgyszólván vámmentesen, akadá­lyok nélkül juthatnánk el az Alföldnek vagy 20.000 vagon gyümölcsével azokra a külföldi pia­cokra, amelyek ma más termékeink elől fokozato­san elzárkóznak. Ebből negyedmilliárdot szerez­hetnénk. Csodálatos ország: vasryunk mi. Itt kiszá­mítják, hogy hány millió pengő kell a balettára, hány millió a borpárlatra, hány millió a különböző exportprémiumokra, vígan dobáljuk el az export­támogatások millióit amivel a mi fogyasztóinkat agyonterhelik, de amiből a gazdák úgyszólván semmit nem kapnak. Vájjon nem térítetnénk-e rá végre arra az útra, ahol csak organizáció és né­hány hasznos beruházás kell, de semmi olyan ál­dozat, ami füstté, levegővé és frázissá változik a gazdákkal szemben, mert aranycseppjei csupán 1—2 zsebbe rakodnak le. Serényi Gusztáv PESTI NAPLÓ 1932 január 17 39 •MMMtttftfHMMUBiMftfttft Hogyan lehet nálunk „aranyat termelni"? Bár­milyen mostoha képet mutasson is a mező­gazdaság mai helyzete, kétségte­ln, hogy Magyar­ország, mint agrárország, ezután is csak a föld­ből termelheti ki azokat az értékeket, amelyek a külkereskedelmi és fize­tsi mérleg egyensúlyához szükségesek. Ilyen aranytermelő jövedelmi forrás lehetne számunkra a különböző magvak termelé­sének széle­skörű kiterjesztése . Tudvalévő, hogy Magyarország talaja és klímája lehetővé teszi olyan magvak termelését amelyek a nyugati országokban nagyon keresettek és úgyszólván nélkülözhetetlenek. Nálunk kitűnően beérnek és csíraképesen, a termé­szeti viszonyoknak elö­nállóan fejlődnek ki ezek a magvak, úgyhogy ezekből jelentékeny exportunk lehetne. Ez azonban nincsen megszervezve, mégpedig azért, mert a rendkívül tájékozatlan és védtelen magyar gaz­dával szemben ezt a jövedelmi forrást igyekeznek rejtve tartani. Hazánk klímája tehát elsőrangúan megfelel külön­féle kert­iveteménymagvak termelésére Itt elsősorban úgynevezett pillangósok (borsók, babok), azonkívül az aprómagvúak: saláta, retek, uborka, mák, stb jöhetnek számításba. Jellemző a mi egyoldalú gazdálkodásunkra, ho­gy a mi illetékes köreink nem helyeztek eddig erre súlyt, a külföld fedezett föl bennünket. Még gazdasági főiskoláinkon sem foglalkoznak e növények termelésé­nek ismertetésével, úgyhogy külföldi könyvekből kell kinyomozni az ezek termelé­séhez szükséges tudnivalókat (Ezért tartunk annyi egyetemet.) Már békében is, de főleg a békekötés után, való­sággal elözönlötték külföldi »magszaporító« cégek ter­melési ajánlataikkal a magyar gazdákat. Szívesen kö­töttek magtermelési szerződéseket, mert egy ország­ban sem lehet olyan kiváló cxtvaképességű, (95—58%) magot előállítani, mint nálunk! Német, angol, hol­land, francia, sőt az északi államok közül svéd cégek jelentkeztek nálunk, akik saját va­utójukban kötötték le előre a termelendő magvak beváltási árát. A magvak termelése azért is kedvező volt mert ezek a növények kiváló előveteményt is szolgáltatnak búzatermelésre, nem lévén egyik növény sem a temő­földet ki­uzsorázó jellegű, sőt a »pillangósok« nitro­géngyűjtésüknél fogva még fokozták a föd termő­erejét. Az utóbbi két évben azonban több kellemetlen csalódás, illetve veszteség érte a magyar gazdákat a növények termelésénél. Nem a külföldi cégek részéről, hanem azok belföldi megbízottainak némelyike részé­ről. Ezek közül sok kihasználta azt a helyzetet hogy a gazdák teljesen el voltak zárva külföldi megbízóik­tól, s 20—50%-kal kevesebbet fizettek a gazdáknak, mint amennyire ők eredetileg külföldi megbízóikkal szerződtek! E közvetítő cégek a legminimálisabb tőké­vel egy-két főnyi személyzettel bonyolítottak le száz­ezerpengős üzleteket. Gyakran előfordult az a sajná­latos eset is, hogy a külföldi megbízóktól kapott elő­leget a közvetítők a maguk számára tartották meg. Mindezekről a gazdák semmit se tudtak. Ennek az lett a következménye, hogy egy a­­l­földi cégek, mint a gazdák bizalma megszűnt. TÖM­­­zben előállt az a helyzet, hogy külföldi cég perelte a magyar céget áruért,­­ a gazda pedig pénzért. A perek lavinája indult meg, s közben e cégek nagy­része inzolvens lett. Ebből sok kár származott mert sajnos, illetékes köreink abszolúte nem törődtek éz e téren kínálkozó lehetőségekkel. Tekintettel a jelenlegi, és sajnos, a közel­jövő­ben is várható szomorú helyzetünkre, minden ter­melési lehetőséget ki kellene használnunk. Ez úton hívom fel a földművelésügyi minisztérium figyel­mét erre a kiváló mezőgazdasági termelési ágra, amelyből aránylag legkönnyebben tudnánk »ara­nyat« termelni. Dr. Géczy Elemér (Szilasbalhás) A mai szövetkezeti rendszer hibái Irta: Kövér Lajos kisgazda (Nagyszakácsi) Talán egyetlen Intézmény nincs a hazában olyan, mely minden tekintetben kifogástalanul megfelelne hi­vatásának, s ne vonna m­aga után bírálatot. Így va­gyunk a szövetkezéssel is. A szövetkezés alapgondolata az apostoli munka. Egyesíteni, testvériesíteni a gazdasági egyedeket a ter­melésben, értékesítésben és a beszerzésben is. Megért­hetjük valamennyien, hogy jobb vevőt kapunk, ha egy­ben 100 mázsa búzát kínálunk, mint ha külön-külön 5— 10 mázsánként akarnánk azt értékesíteni. S az is vilá­gos igazság, hogy ha tízen-huszan együtt rendelünk, jó­val olcsóbban kapjuk az árut mintha egyenként vásá­rolunk. Régi Igaz közmondám hogy »hiába kuporgat a gazda, ha pazarló a gazdaasszony«. S ebből a tanulság az, hogy hiába szövetkezünk a jobb és tökéletesebb termelésre, ha a termés értékesítését nem rendezik, s a beszerzések­nél továbbra is olyan pocsékolásig adtunk ki pénzt — amíg volt. De hol kaptunk támogatást az értékesítés­be­n? Beszerzése­nk olcsóbbá tételében sem segítettek — a kartelekkel szemben — a szövetkezetek. Míg a szövet­kezet a saját gyártmányú ecetjét, cipőkrémjét, stb. csakis oly nagy áron adja, mint a magánkereskedelem (nehogy a nép megbotránkozzon az olcsóságon), akkor nincs joga a szövetkezőknek, hogy a kisemberek pénzét felkamatozás mellett használják, s csupán is osztalékot adjanak. A szövetkezeti boltoknak az a jelszava, hogy a ma­gunk boltjában örömes­ebb­izethetjük magasabb áron is a cikkeket. Hiszen a haszon úgyis a »mienk« lesz. Üres ígéret ez minden súly nélkül. Hogy ezt be is bi­zonyítsam, mint ízig-vérig szövetkezeti tag, álljon itt a példa. Ki fog derülni belőle az, hogy a szövetkezeti tagoknak a helyi, vagy pláne a budapesti igazgatással szemben mennyire nincsen súlyuk és szavuk. A gazdál­kodás irányításában és vitelében a mi kívánságainkat nem honorálják. A mi szövetkezetünk megalapításánál én 90 rész­vénnyel léptem be, míg más hasonló vagyonú kisgazda­társaim csak 1—2 részvényt jegyeztek. Sebaj, gondol­tam, akinek több pénze lesz bent, több hasznot is húz! De mingjárt itt csalódás ért. 12 éve vásárolok a mi boltunkban, én is, meg az 1—2 részvénnyel bíró társaim is. Ha van osztalék, azt egyformán kapjuk mindnyáj­jan. Ellenben, a vásárlási visszatérítést, — ha ilyen is jut — az a gazdacsalád élvezi jobban, amely nagyobb számú és több értéket vásárol. Nekem kisebb családom van, tehát én az S0 részvényem mellett k­iebb vissza­térítéshez jutok. Ellenben felszámolás esetén én száz­szor annyit veszíthetnék, mint az, aki csak 1 részvényt jegyzett, mert nekem újból be kellene fizetnem 50 rész­jegy árát. A haszon és a felelősség tehát nincs egyen­súlyban. De lássuk, hogy az ügyek vitelénél mennyire hall­gatnak meg bennünket vidéki szövetkezeti tagokat! Most egy éve szóvá tettem, hogy égetően szükséges volna, ha a szövetkezet egy százados hídmérleget sze­rezne, mert a gazdákat ezen a téren sok károsod­ás éri. Szóvá tettem ezt itt is, a budapesti központban is, s javas­latomat mindenütt elfogadták. Azonban nem teljesítet­ték, mert azt mondták,hogy »kell a pénz a boltnak«. Pedig mi nagyobb érték, — ha a gazdákat védni­ akar­ják — mint a hitelt érdemlő mérlegelés biztosítását De úgy van az, hogy a jog és a kötelesség a szövetkezés­ben sincs egyformán elosztva. Száz tag akarata nemm érvényesül, ha néhány igazgató nem akarja. A makói hagymások helyzete A makói gazdák egyik vezére írja nekünk: A makói kistermelők is0.000 pengővel tartoznak az OKH-nak és ha ezt hamarosan a megfelelő részletekben ki nem fizetik, eljárás indul ellenük. Meg akarom világítani, hogy ezt a 80.000 pengőt, amit a termelők kölcsönkaptak, volta­képpen kárpótlásul kellene meghagyni a termelőknél, olyan hasznok ellenében, amiket a kormány jobb idők­ben elvont a hagymatermelőktől! Ezt a 80 000 pengőt tavaly azért juttatták a Hitelszövetkezetek útján a gazi­dáknak, mert az 1929/30-iki esztendőben a hagymater­­mésnek csak 35%-át lehetett értékesíteni, s azt is vago­nonként csak 200 pengős áron. Ez a katasztrófa teljesen elszegényítette a hagymásokat, s így következett a roult esztendő, amidőn holdanként csak 20 méter mázsa hagyma termett, de azért eleinte , amíg a termelőknél volt a hagyma, csak 7—8 pengőt lehetett érte kapni. Most már 80 pengő felett áll a hagyma ára, a termelők azonban ebből mit sem látnak, mert eladó hagymájuk ma nincs. Hiába adtak tehát az adósságfizetésre májusig hala­­dékot, addig a gazdáknak egy fillér bevételük sem lesz. Ha tekintjük az elmúlt időket ha visszanézünk 1920 ig, azt látjuk, hogy volt olyan idő, amikor hitelt érdeml­ adatok szerint az elosztó hivatalos szervek sokkal többet vettek be a hagymából, mint amennyit érte a gazdák­nak fizettek! Azóta tíz év telt el, s nem volna igazság­talan, ha a mostani 80.000 pengő követelést az állam betudná az akkori haszon számlájára. Akkor az állam javára a hagymásoktól vontak el áldozatot, s az osztó igazság az volna, ha most a hagymásokat segítenék. A piaci helypénzek leszállítására és a piacügy or­szágos rendezésére indított mozgalmat az Or­szágos Gaz­daotthon. A magyar mezőgazdaság termelésének 75%-a a belső piacokon fogy el, ezek a piacok azonban oly nagy helypénzekkel és illetékekkel vannak elzárva a gazda elől, amik nincsenek arányban a mai árak­kal.­­ Állásnélküli okleveles gazdák haladéktalanul kö­zöljék pontos címüket és személyi adataikat a Magyar­óvári Gazdasági Akadémia igazgatóságával.­­ Az ádaé­rtékesítés súlyos terheiről készített ösz­szeállítást dr. Ormándy János, a Felsődunántúli Mező­gazdasági Kamara igazgatója. A budapesti ,piacon 23 féle címen kell az eladott állatér­t dijakat fizetni Pl. 80 darab sontamalacért a minap 1818 pengőt kapott egy gazda, ami kilónként 60 fillérnek f­ér meg. Ebből költség címén 45­,5 pengőt levontak! A hússertés tehát csak 45 fillérért értékesült. Ormándy igazglató azt a felszólítást intézi a gazdatársadalom ér­dekképviseleteihez, h­o­gy az elv­erthetetlen költségekkel szemb­en közös lépést tegye­nek. Országos központi iroda volna felállítandó, amely számontartaná az eladásra elkészülő maha-, sertés- és juhállományt és kontingentálás alapján szabályozná a Budapestre felhozható állatmennyiséget.

Next