Pesti Napló, 1932. július (83. évfolyam, 144–170. szám)

1932-07-03 / 146. szám

Vasárnap PESTI NAPLÓ 1932 július­­ 17 Hogyan teremtsünk vidéken komoly zenekultúrát? A klasszikus és magyar zene diadala Kecskeméten Írta: TÓTH ALADÁR Vásárhelyi Zoltán — »Komoly vidéki zenekultúrát? Könnyű ta­nácsokat adni elméletben! De tessék megpróbálni a gyakorlatban. A vidék zenei közönyén megtojik minden lelkesedés. A vidéki társadalomnak nem kell a komoly muzsika, legfeljebb a cigány, ma már az se nagyon. Sok pénzzel, bőséges szubven­ciókkal kezdhetnénk valamit, de hol kapunk pénzt a mai nyomorúságban? Aki művész létére vidé­ken telepedik meg, örökre eltemetheti ambí­cióit...« —­hányszor igén így vissza buzdító sza­vunkra a vidéki muzsikus! Szerencsére ezentúl nincs is szükség elméleti tanácsra, buzdító szavakra. Helyettük immár olyan reális példával szolgálhatunk, mely elné­mítja a kishitűek minden kifogását — ellenveté­sét. Mert ezt a példát nem valamelyik német, an­gol vagy holland kulturális centrum adja, hanem egy magyar vidéki város, hol ma már az opera kivételével a zeneművészet minden ágát a legko­molyabban művelik, hol a klasszikus és magyar zeneirodalom legnemesebb értékei kerülnek elő­adásra, gyakran első magyar bemutatóelőadásra, hol zeneszerzésben, zenepedagógiában, zenetudo­mányban a helyi termés sem marad el a világtól, hanem frissen, szervesen belekapcsolódik a nem­zeti és európai kultúréletbe, hol a zeneélet kiterjed a társadalom minden rétegére, sőt lassanként mun­kakörébe bekapcsolja a szomszédos vidéki váro­sokat is. Micsoda krőzusok és potentánok művelték ezt a csodát? Nos, a csodatevők nem voltak sem a pénzvilág, sem a társadalmi élet nagyhatalmassá­gai, csak egy kis vidéki zeneiskolának tanárai, akik gyakran még szerény fizetésüket sem kapták meg rendesen. Mert városuk nem nagyon áldoz­hat zenekultúrára és amit ad, azt is nehezen tudja adni: ránehezedik a mai gazdasági válság min­den súlya. Igaz, »nagy« vidéki váró«, de csak a tanyákkal együtt nagy. Azaz »parasztváros«, s még­hozzá azon a bizonyos alföldi »szikes talajon« épült, mely állítólag nem kedvez a szellemi kul­túrának. És mégis: ha eddig »híres város« volt, m­ert így énekelt róla Petőfi, mert itt született Ka­tona József és Kodály Zoltán, mert itt terem — ha a jég el nem veri — a legkülönb gyümölcs, akkor most eggyel még híresebb lesz, mert itt bon­takozik ki először az európai nívójú magyar vidéki zenekultúra, itt, Kecskeméten. Csak értékes muzsikát propagálni, minden megalkuvás nélkül! Hogyan érték el ezt a páratlan eredményt a kecske­méti zeneélet vezetői: Bodon Pál, a zeneiskola nagyszerű igazgatója és a lelkes tanárok, élükön a fiatal zseniális Vásárhelyi Zoltánnal. Igen egyszerűen­ hittek a zene géniuszában. Hittek Bachban, Beethovenben, a magyar zeneköltészet igazi nagyjaiban és az igazi magyar nép­dal nagyságában. A sikert a tiszta művészet belső hatal­mától várták és nem a különféle külső támogatásoktól, szubvencióktól, összeköttetésektől. Kecskeméten nem adták elő »befolyásos«, »protekciós« szerzők jelentéktelen műveit, hogy ezáltal »magas párt­fogókra« tegyenek szert. Csak a legértékesebb zenét ter­jesztették. De meg is lett az eredménye! Míg a kishitű kapaszkodók a »protekciós zene« unalmával elriasztják a zenétől a nagyközönséget és sikertelenségük végre a magas pártfogókat is elkedvetleníti, addig Bodon és Vá­sárhelyi — mert csupa jó zenét hoztak — megnyerték a zene ügyének a közönséget és sikereikkel kiérdemelték a legmagasabb elismerést és pártfogást.­­ Küzdelem a zenei ponyvairodalom ellen A kecskeméti muzsikusok nem alkudtak meg »lefelé« sem, nem hízelegtek a felületes, elromlott tömegízlésnek. A zene népszerűsítését mindjárt a legmagasabbrendű zeneművekkel kezdték meg, és csakhamar beigazolták, hogy az elfogulatlan tömegek a komoly, tartalmas ze­néhez semmivel sem érkeznek el nehezebben mint az üres ponyvamuzsikához. Tudták, hogy a klasszikus zene csak annak »nehéz« és »szokatlan«, akinek ízlését a ponyva­muzsika már elrontotta. Harcoltak ezért a rossz zene ellen, nem terrorral, hanem a jó zene fokozott propagá­lásával. Felismerték, hogy amit gróf Klebelsberg Kuno mondott a nyelvrontásról, az áll a zenei nyelvrontásra is. És íme: aránylag rövid ízlésfejlesztő munka után, Kecskemét már a legnemesebb zenei nyelvet érti és beszéli. Igaz, ilyen megalkuvás nélküli munkát végezni, ilyen rendületlenül hinni a művészetben, csak valódi tehetségek tudnak. De a vidéki zenekultúra fellendíté­sét nem­­ várhatjuk másoktól, mint tehetséges zené­szektől. s­em nehéz őket és munkájukat felismernünk. Elég egy pillantás az idei kecskeméti zeneévadra, hogy lássuk, miképpen munkálkodik a valódi rátermettség. Minta-zeneiskola — Klasszikus növendék­hangversenyek — új zenepedagógiai irodalom A városi zeneiskola kivételes nívóját már a növen­dékhangversenyek műsorai is elárulják. Vásárhelyi Zoltánné és Puky Margit zongora-, Vásárhelyi Zoltán és Szabadi Sándor hegedű-, Friss Antal gordonka-tanít­ványai mindenekelőtt szigorúan a klasszikus zene szel­lemében nevelkednek. Íme mutatóba egy-két idei mű­sor: szonáta-est, a nagy Bachnak és két fiának, Friede­mannak és Ph. Emanuelnek zongora, hegedű-duó, és trió-szonátái, Mozart-, Beethoven szonáták — vagy­ a harmadik Bach fiúnak, Christiannak, továbbá Corelli­nek, Birkenstock­ nak szonátái, Schumann művek — vagy Telemann-, Händel-, Tartini-, Beethoven-, Schu­bert-, Schumann-, Chopin-kompozíciók, — vagy: Torelli-, Haydn kamarazene, gyermekeknek való régi és mo­dern irodalom, Dandrientől, Boismortiertől Schumannov­ át Debussy-, Bartók-, Ernest Bloch-, Casella-gyermek­darabokig — és így tovább csupa mintaműsor, ami­lyenre büszke lehetne akár Zeneművészeti Főisko­lánk is. Bodon igazgató az elméleti oktatáson kívül maga vette kezébe a fúvóhangszertanítást. Ez utóbbi vidéken kétszeresen fontos, hiszen a vidéki zenekultúra rend­szerint a jó fúvósok hiánya miatt képtelen kibonta­kozni. A tanszakot most 14 növendék végzi. Maga Bodon komponál számukra gyakorlatokat, mégpedig 2—3—4 szólamúakat, hogy a növendékek mind márt bele­tanuljanak a zenekari szereplésnél döntő jelentőségű összjátékba; a gyakorlatok témáit elsősorban a magyar népzene legszebb dallamai közül válogatta Bodon, hogy így véget vessen annak az idegen szellem uralmának, melyet nálunk a német fúvósok, »cseh trombitások« te­remtettek. Hasonlóképpen úttörő pedagógiai munkát végez Vásárhelyi a klasszikus irodalomból és a magyar népzenéből vett egy- és többszólamú pompás hegedű­gyakorlatok kompozíciójával. Énekkar-kultúra — Iskolai énektanítás Ez az előkelő zenei szellem azonban nem szorult az iskola falai közé, hanem utat tört a nagy nyilvá­nossághoz. Döntő jelentőségű lépés volt ezen a téren a zeneiskola énekkarának megalakítása. A kórus szer­vezője és vezetője, Vásárhelyi Zoltán, egészen kiváló karmesteri talentumával rövid pár esztendő alatt olyan elsőrendű együttest nevelt, hogy az ma már kifogás­talanul szólaltatja meg Josquintől Kodályig a régi és modern,­­a capellai művészet legkényesebb remekmű­veit. A kórus koncertje kiemelkedő eseményei lehetné­nek a budapesti zeneéletnek is. Vásárhelyi énekkarának sikerei megindították az iskolai énektanítás reneszánszát, melytől egy új, a réginél hasonlíthatatlanul értékesebb magyar zenész-és zenekedvelő nemzedék kialakulását várhatjuk. Amit »hivatalos reformokkal«, sajnos, máig sem sikerült elérni, — t. i. a magas zenei ideálok szolgálatában álló iskolai éneket — azt íme Kecskeméten nevezd le Margit (áll. polgári leányiskola), Mikó Ida (reformá­tus leánylíceum), Salamon Mária (községi népiskola) és Megáll József (községi polgári fiúiskola) önnön­erejükből tökéletesen megvalósították. Gyemekkóru­saik a legjobb fővárosiakkal és külföldiekkel is fel­vehetik a versenyt. Műkedvelő és ifjúsági zenekar. Kamaramuzsika Lapunk egyszer már beszámolt azokról a küzdel­mekről, melyekkel Bodon Pálnak sikerült talpraállí­tani a kecskeméti műkedvelők zenekarát. Ez a zene­kar évről-évre szebben fejlődött, működését azonban kénytelen volt a színházi szezonra korlátozni, mert az együttest a színházi zenekar egészítette ki teljessé. Ma már nincs szükség a színház segéderőire. Bodon ugyanis a református kollégiumban ifjúsági zenekart szervezett és abban fáradhatlan munkássággal olyan zenekari muzsikusokat nevelt magának, akikkel azután pompásan kiegészíthette a műkedvelő-orchesztert. És milyen muzsikát szán Bodon a zenekar tagjai­nak? Haydn gyermekszimfóniáját, Mozart »Alla tur­ca«-ját teszi az ifjúság katapulpitusaira, vagy Bartók remek gyermekdarabjait, melyeket saját maga ültetett át finom hangszerelőművészettel zenekarra. A műked­velők már nem riadnak vissza Debussy partitúráitól, Lindow raffinált hanghatásaitól sem. A szimfonikus zene mellett természetesen a kamaramuzsikát is szor­galmasan művelik. A Vásárhelyi­ Feszler vonósnégyes állandóan műsoron tartja Haydn, Mozart, Beethoven remekeit és nemcsak a koncertteremben száll síkra a klasszikusokért, hanem a polgári szalonokban is, meg­alapozva a házimuzsika kultúráját. Haydn-ünnepély Ilyen széles alapokon felépülő zeneélet azután min­den túlkapás nélkül ülhet ünnepnapokat. Az idei Haydn­ünnepély egyrészt teljes képet adott a nagy osztrák zeneköltőről, másrészt a pódiumon a kecskeméti zene­kultúra teljességét is prezentálta: ifjúság és felnőttek, énekesek, zenekarok, szólisták és kamarazenészek hódol­tak Haydnnak. A műsor: Gyermekszimfónia (ifjúsági zenekar), zongoravariációk (Vásárhelyiné), f-moll vonós­négyes (Vásárhelyi—Feszler kvartett), »Esti ének az Úrhoz« (a zeneiskola énekkara), VII. londoni szimfónia (műkedvelők zenekara). A zenekari számokat Bodon, az énekkart Vásárhelyi vezényelte." Csodálhatjuk-e, hogy az életnek közeit ennyire be­hálózó zeneü­nnepély a nézőtéren is egyesíteni tudja az eg­ész társadalmat és fényes sikert arat? E­sgházzenei ünnepek Josquin- és Schü­tz-bemutatók koncertterem­ben és templomokban Kimagasló eseménye volt a szezonnak a zeneiskola két klasszikus egyházzenei hangversenye. A műsorból Bodon Pál Selyem­maradékok B méterig min­den minőségben 1 és 2 pengős egységárban GALAMBOS Ferenciek tere 4. Irányi ucca sarok külön ki kell emelnünk két remekművet, melyet Magyar­országon eddig sehol másul­ nem adtak elő, pedig mind a kettő a zeneirodalom legnagyobb alkotásainak sorába tartozik. Az egyik, Josquin des Prés-nek a Fange lingual­miséje: a zeneművészet első nagymesterének talán leg­grandiózusabb öregkori remeke; a másik Heinrich Schütz-nek .Máté passiót-ja: a »német zene atyjának« szintén élete alkonyán komponált leszűrt drámaiságában mélyen megrendítő zenekölter lénye. A klasszikus ia­tepella« stílusnak ezt a két rendkívül nehéz remekét Vásárhelyi énekkara olyan nagyszerűen tolmácsolta, hogy nem tudtul mit bámuljunk jobban: a teljes költői átélés mélységét, vagy a technikai megol­dás biztosságát. És milyen »közönségsikert« lehet aratni a legmagasabbrendű zenével, ha méltóan adják elő! A Schötz-passió hangjain immár negyedszer lelkesedik fel a kecskeméti »vidéki« közönség. A Josquin-misét pedig szintén nem kevesebbszer mint négyszer kellett megismé­telni: kétszer a koncertteremben, háromszor különböző templomokban került előadásra. Kiskúnfélegyházi vendégek A Josquin-, Schütz-kompozíciók főpróbájára várat­lan vendégek toppantak be: a kiskúnfélegyházi »Con­stantinum« tanítónőképzőintézet növendékei. Nem res­tet­ték a pénzt és fáradságot, átutaztak Kecskemétre, hogy gyönyörködjenek a »klasszikus muzsikában«. És hogy tanuljanak. Mert ők is énekelnek. És pedig nem a »Járjatok be minden földet« vagy a »Szarvasbogár és rózsa« ócska dallamait éneklik, hanem Fork Mária nővér vezetésével Kodály legnagyszerűbb gyer­mek­kórusait. Sőt nemcsak éneklik, de közben egyet-egyet meg is játszanak közülök: a Táncnótát, a »Lengyel László játék”­-ot, igazgatónőjük, Fazekas Mária, meg­dramatizálta és Félegyházán ebben a színpadi alakban adják elő. Az énekes-vendégeket a kecskemétiek meghívták közreműködőknek a pünkösdi magyar népdalünnepélyre. Ezzel megtörtént az első lépés a vidéki zeneélet fellen­dítésében nagy szerepre hivatott városközi zeneünnepé­lyek felé. A legszebb példát ezen a téren Anglia adja, hol több város zenei tényezői egyesülnek és felváltva, hol egyik, hol másik városban tartanak nagyszabású hangversenyeket. Kecskemét pünkösdi népdalünnepe megmutatta, mi­lyen mély gyökeret vert ez a magasba törő fiatal zene­kultúra a hazai talajba. Az iskolai kórusok, a kiskun­félegyházi »Constantinum« kórusával együtt nagysza­bású koncertet rendeztek az insegakció javára. A műsort a magyar énekkari népdalfeldolgozások legjavából válo­gatták össze, azaz hirtelen felvirágzó gyermekkar-irodal­munkból szigorúan kirostálták azokat a műveket, me­lyeknek szerzői, Kodály sikerein felbuzdulva, avatatlan kézzel nyúlnak ehez a divatba jött, de nagyon komoly és nagyon kényes új műfajhoz. A hangversenyen tehát zavartalan harmóniában szólaltak meg Kodály örök­értékű remekei, Bárdos Lajos nagyszerű népdalkánonjai, azután a pompás Bárdos , Vásárhelyi-, Kerényi-gyermek­karok. A zeneiskola énekkara ez alkalommal mutatta be Kodály legújabb vegyeskarkompozícióit, a »Mátrai ké­peként és a »Nagyszalontai köszöntöe-t. Az ünnep legvonzóbb mozzanata azonban a kórusok másnapi kivonulása volt az utcára. A gyermeknapi gyűjtés ezúttal a leggyönyörűbb énekszó mellett folyt. Nagy tömeg gyűlt az ifjú énekesek köré és láthattunk öreg paraszt emberek­et, akik a város egyik sarkától a másikig elkísérték a menetet, tízszer is meghallgatva ugyanazt a szerzeményt. Valóban, a dalt, melyet a nép­től kaptunk így kell visszaadnunk a népnek: ősi, her­vadhatlan szépségében és a legmagasabb kultúrával ékesen. A társadalom, a sajtó és a dalárdák A kecskeméti társadalom ma már szinte osztatlanul áll a zenei reformátorok mögött. Nagy része van ebben fáji Fáy főispánnak, aki közismert kulturális érzékével azonnal meglátja a mozgalom nagy jelentőségét és maga adja a zenepártolás legszebb példáját. De kiveszi részét a mozgalomból a helyi sajtó is, melyben hasábos cikkek jelennek meg a koncertekről, élénk viták folynak zenei témákról és mindez előkelő színvonalon, minden »vidéki­ségre­ rácáfoló széles látókör és hozzáértés jegyében. A közönség helyes informálását a reformátorok egyik leg­fontosabb feladatuknak tekintik. A Protestáns Kör ez­idén meghívta az iskolák egész tanári karát Bodon igazgatónak a magyar zene reneszánszáról tartott elő­adására és vitaestélyére. A vitákba, küzdelmekbe bele­szóltak a dalárdák is, részben még mint maradi »ellen­zék«, de a műveltséggel harcolni­ műveltséget követel és így önkénytelenül a fejlődés útjára tereli a maradiakat is. Ezért biztosra vehetjük a dalárdák csakhamar le­vetik a *Liedertafel-stilus avult köntösét és együtt fog­nak haladni a haladókkal a legmagasabb európai ma­gyar zenekultúra felé. Kecskemét példát mutatott az egész országnak. A vidéki zenekultúráért vívott küzdelem élére állott. De ebben a küzdelemben nem áll egyedü­l. Mögötte immár több vidéki város harcol hasonló ideálokért. Nem fo­gunk róluk megfeledkezni. Mert a vidék igenis akar komoly zenekultúrát. Csak hivatott zenei vezetőket­­kö­vetel, Bodon Bálokat és Vásárhelyi Zoltánokat, akik kulturális akaratának módot tudnak adni a diadalmas megnyilatkozásra.

Next