Pesti Napló, 1932. július (83. évfolyam, 144–170. szám)
1932-07-03 / 146. szám
Vasárnap PESTI NAPLÓ 1932 július 17 Hogyan teremtsünk vidéken komoly zenekultúrát? A klasszikus és magyar zene diadala Kecskeméten Írta: TÓTH ALADÁR Vásárhelyi Zoltán — »Komoly vidéki zenekultúrát? Könnyű tanácsokat adni elméletben! De tessék megpróbálni a gyakorlatban. A vidék zenei közönyén megtojik minden lelkesedés. A vidéki társadalomnak nem kell a komoly muzsika, legfeljebb a cigány, ma már az se nagyon. Sok pénzzel, bőséges szubvenciókkal kezdhetnénk valamit, de hol kapunk pénzt a mai nyomorúságban? Aki művész létére vidéken telepedik meg, örökre eltemetheti ambícióit...« —hányszor igén így vissza buzdító szavunkra a vidéki muzsikus! Szerencsére ezentúl nincs is szükség elméleti tanácsra, buzdító szavakra. Helyettük immár olyan reális példával szolgálhatunk, mely elnémítja a kishitűek minden kifogását — ellenvetését. Mert ezt a példát nem valamelyik német, angol vagy holland kulturális centrum adja, hanem egy magyar vidéki város, hol ma már az opera kivételével a zeneművészet minden ágát a legkomolyabban művelik, hol a klasszikus és magyar zeneirodalom legnemesebb értékei kerülnek előadásra, gyakran első magyar bemutatóelőadásra, hol zeneszerzésben, zenepedagógiában, zenetudományban a helyi termés sem marad el a világtól, hanem frissen, szervesen belekapcsolódik a nemzeti és európai kultúréletbe, hol a zeneélet kiterjed a társadalom minden rétegére, sőt lassanként munkakörébe bekapcsolja a szomszédos vidéki városokat is. Micsoda krőzusok és potentánok művelték ezt a csodát? Nos, a csodatevők nem voltak sem a pénzvilág, sem a társadalmi élet nagyhatalmasságai, csak egy kis vidéki zeneiskolának tanárai, akik gyakran még szerény fizetésüket sem kapták meg rendesen. Mert városuk nem nagyon áldozhat zenekultúrára és amit ad, azt is nehezen tudja adni: ránehezedik a mai gazdasági válság minden súlya. Igaz, »nagy« vidéki váró«, de csak a tanyákkal együtt nagy. Azaz »parasztváros«, s méghozzá azon a bizonyos alföldi »szikes talajon« épült, mely állítólag nem kedvez a szellemi kultúrának. És mégis: ha eddig »híres város« volt, mert így énekelt róla Petőfi, mert itt született Katona József és Kodály Zoltán, mert itt terem — ha a jég el nem veri — a legkülönb gyümölcs, akkor most eggyel még híresebb lesz, mert itt bontakozik ki először az európai nívójú magyar vidéki zenekultúra, itt, Kecskeméten. Csak értékes muzsikát propagálni, minden megalkuvás nélkül! Hogyan érték el ezt a páratlan eredményt a kecskeméti zeneélet vezetői: Bodon Pál, a zeneiskola nagyszerű igazgatója és a lelkes tanárok, élükön a fiatal zseniális Vásárhelyi Zoltánnal. Igen egyszerűen hittek a zene géniuszában. Hittek Bachban, Beethovenben, a magyar zeneköltészet igazi nagyjaiban és az igazi magyar népdal nagyságában. A sikert a tiszta művészet belső hatalmától várták és nem a különféle külső támogatásoktól, szubvencióktól, összeköttetésektől. Kecskeméten nem adták elő »befolyásos«, »protekciós« szerzők jelentéktelen műveit, hogy ezáltal »magas pártfogókra« tegyenek szert. Csak a legértékesebb zenét terjesztették. De meg is lett az eredménye! Míg a kishitű kapaszkodók a »protekciós zene« unalmával elriasztják a zenétől a nagyközönséget és sikertelenségük végre a magas pártfogókat is elkedvetleníti, addig Bodon és Vásárhelyi — mert csupa jó zenét hoztak — megnyerték a zene ügyének a közönséget és sikereikkel kiérdemelték a legmagasabb elismerést és pártfogást. Küzdelem a zenei ponyvairodalom ellen A kecskeméti muzsikusok nem alkudtak meg »lefelé« sem, nem hízelegtek a felületes, elromlott tömegízlésnek. A zene népszerűsítését mindjárt a legmagasabbrendű zeneművekkel kezdték meg, és csakhamar beigazolták, hogy az elfogulatlan tömegek a komoly, tartalmas zenéhez semmivel sem érkeznek el nehezebben mint az üres ponyvamuzsikához. Tudták, hogy a klasszikus zene csak annak »nehéz« és »szokatlan«, akinek ízlését a ponyvamuzsika már elrontotta. Harcoltak ezért a rossz zene ellen, nem terrorral, hanem a jó zene fokozott propagálásával. Felismerték, hogy amit gróf Klebelsberg Kuno mondott a nyelvrontásról, az áll a zenei nyelvrontásra is. És íme: aránylag rövid ízlésfejlesztő munka után, Kecskemét már a legnemesebb zenei nyelvet érti és beszéli. Igaz, ilyen megalkuvás nélküli munkát végezni, ilyen rendületlenül hinni a művészetben, csak valódi tehetségek tudnak. De a vidéki zenekultúra fellendítését nem várhatjuk másoktól, mint tehetséges zenészektől. sem nehéz őket és munkájukat felismernünk. Elég egy pillantás az idei kecskeméti zeneévadra, hogy lássuk, miképpen munkálkodik a valódi rátermettség. Minta-zeneiskola — Klasszikus növendékhangversenyek — új zenepedagógiai irodalom A városi zeneiskola kivételes nívóját már a növendékhangversenyek műsorai is elárulják. Vásárhelyi Zoltánné és Puky Margit zongora-, Vásárhelyi Zoltán és Szabadi Sándor hegedű-, Friss Antal gordonka-tanítványai mindenekelőtt szigorúan a klasszikus zene szellemében nevelkednek. Íme mutatóba egy-két idei műsor: szonáta-est, a nagy Bachnak és két fiának, Friedemannak és Ph. Emanuelnek zongora, hegedű-duó, és trió-szonátái, Mozart-, Beethoven szonáták — vagy a harmadik Bach fiúnak, Christiannak, továbbá Corellinek, Birkenstock nak szonátái, Schumann művek — vagy Telemann-, Händel-, Tartini-, Beethoven-, Schubert-, Schumann-, Chopin-kompozíciók, — vagy: Torelli-, Haydn kamarazene, gyermekeknek való régi és modern irodalom, Dandrientől, Boismortiertől Schumannov át Debussy-, Bartók-, Ernest Bloch-, Casella-gyermekdarabokig — és így tovább csupa mintaműsor, amilyenre büszke lehetne akár Zeneművészeti Főiskolánk is. Bodon igazgató az elméleti oktatáson kívül maga vette kezébe a fúvóhangszertanítást. Ez utóbbi vidéken kétszeresen fontos, hiszen a vidéki zenekultúra rendszerint a jó fúvósok hiánya miatt képtelen kibontakozni. A tanszakot most 14 növendék végzi. Maga Bodon komponál számukra gyakorlatokat, mégpedig 2—3—4 szólamúakat, hogy a növendékek mind márt beletanuljanak a zenekari szereplésnél döntő jelentőségű összjátékba; a gyakorlatok témáit elsősorban a magyar népzene legszebb dallamai közül válogatta Bodon, hogy így véget vessen annak az idegen szellem uralmának, melyet nálunk a német fúvósok, »cseh trombitások« teremtettek. Hasonlóképpen úttörő pedagógiai munkát végez Vásárhelyi a klasszikus irodalomból és a magyar népzenéből vett egy- és többszólamú pompás hegedűgyakorlatok kompozíciójával. Énekkar-kultúra — Iskolai énektanítás Ez az előkelő zenei szellem azonban nem szorult az iskola falai közé, hanem utat tört a nagy nyilvánossághoz. Döntő jelentőségű lépés volt ezen a téren a zeneiskola énekkarának megalakítása. A kórus szervezője és vezetője, Vásárhelyi Zoltán, egészen kiváló karmesteri talentumával rövid pár esztendő alatt olyan elsőrendű együttest nevelt, hogy az ma már kifogástalanul szólaltatja meg Josquintől Kodályig a régi és modern,a capellai művészet legkényesebb remekműveit. A kórus koncertje kiemelkedő eseményei lehetnének a budapesti zeneéletnek is. Vásárhelyi énekkarának sikerei megindították az iskolai énektanítás reneszánszát, melytől egy új, a réginél hasonlíthatatlanul értékesebb magyar zenész-és zenekedvelő nemzedék kialakulását várhatjuk. Amit »hivatalos reformokkal«, sajnos, máig sem sikerült elérni, — t. i. a magas zenei ideálok szolgálatában álló iskolai éneket — azt íme Kecskeméten nevezd le Margit (áll. polgári leányiskola), Mikó Ida (református leánylíceum), Salamon Mária (községi népiskola) és Megáll József (községi polgári fiúiskola) önnönerejükből tökéletesen megvalósították. Gyemekkórusaik a legjobb fővárosiakkal és külföldiekkel is felvehetik a versenyt. Műkedvelő és ifjúsági zenekar. Kamaramuzsika Lapunk egyszer már beszámolt azokról a küzdelmekről, melyekkel Bodon Pálnak sikerült talpraállítani a kecskeméti műkedvelők zenekarát. Ez a zenekar évről-évre szebben fejlődött, működését azonban kénytelen volt a színházi szezonra korlátozni, mert az együttest a színházi zenekar egészítette ki teljessé. Ma már nincs szükség a színház segéderőire. Bodon ugyanis a református kollégiumban ifjúsági zenekart szervezett és abban fáradhatlan munkássággal olyan zenekari muzsikusokat nevelt magának, akikkel azután pompásan kiegészíthette a műkedvelő-orchesztert. És milyen muzsikát szán Bodon a zenekar tagjainak? Haydn gyermekszimfóniáját, Mozart »Alla turca«-ját teszi az ifjúság katapulpitusaira, vagy Bartók remek gyermekdarabjait, melyeket saját maga ültetett át finom hangszerelőművészettel zenekarra. A műkedvelők már nem riadnak vissza Debussy partitúráitól, Lindow raffinált hanghatásaitól sem. A szimfonikus zene mellett természetesen a kamaramuzsikát is szorgalmasan művelik. A Vásárhelyi Feszler vonósnégyes állandóan műsoron tartja Haydn, Mozart, Beethoven remekeit és nemcsak a koncertteremben száll síkra a klasszikusokért, hanem a polgári szalonokban is, megalapozva a házimuzsika kultúráját. Haydn-ünnepély Ilyen széles alapokon felépülő zeneélet azután minden túlkapás nélkül ülhet ünnepnapokat. Az idei Haydnünnepély egyrészt teljes képet adott a nagy osztrák zeneköltőről, másrészt a pódiumon a kecskeméti zenekultúra teljességét is prezentálta: ifjúság és felnőttek, énekesek, zenekarok, szólisták és kamarazenészek hódoltak Haydnnak. A műsor: Gyermekszimfónia (ifjúsági zenekar), zongoravariációk (Vásárhelyiné), f-moll vonósnégyes (Vásárhelyi—Feszler kvartett), »Esti ének az Úrhoz« (a zeneiskola énekkara), VII. londoni szimfónia (műkedvelők zenekara). A zenekari számokat Bodon, az énekkart Vásárhelyi vezényelte." Csodálhatjuk-e, hogy az életnek közeit ennyire behálózó zeneünnepély a nézőtéren is egyesíteni tudja az egész társadalmat és fényes sikert arat? Esgházzenei ünnepek Josquin- és Schütz-bemutatók koncertteremben és templomokban Kimagasló eseménye volt a szezonnak a zeneiskola két klasszikus egyházzenei hangversenye. A műsorból Bodon Pál Selyemmaradékok B méterig minden minőségben 1 és 2 pengős egységárban GALAMBOS Ferenciek tere 4. Irányi ucca sarok külön ki kell emelnünk két remekművet, melyet Magyarországon eddig sehol másul nem adtak elő, pedig mind a kettő a zeneirodalom legnagyobb alkotásainak sorába tartozik. Az egyik, Josquin des Prés-nek a Fange lingualmiséje: a zeneművészet első nagymesterének talán leggrandiózusabb öregkori remeke; a másik Heinrich Schütz-nek .Máté passiót-ja: a »német zene atyjának« szintén élete alkonyán komponált leszűrt drámaiságában mélyen megrendítő zenekölter lénye. A klasszikus iatepella« stílusnak ezt a két rendkívül nehéz remekét Vásárhelyi énekkara olyan nagyszerűen tolmácsolta, hogy nem tudtul mit bámuljunk jobban: a teljes költői átélés mélységét, vagy a technikai megoldás biztosságát. És milyen »közönségsikert« lehet aratni a legmagasabbrendű zenével, ha méltóan adják elő! A Schötz-passió hangjain immár negyedszer lelkesedik fel a kecskeméti »vidéki« közönség. A Josquin-misét pedig szintén nem kevesebbszer mint négyszer kellett megismételni: kétszer a koncertteremben, háromszor különböző templomokban került előadásra. Kiskúnfélegyházi vendégek A Josquin-, Schütz-kompozíciók főpróbájára váratlan vendégek toppantak be: a kiskúnfélegyházi »Constantinum« tanítónőképzőintézet növendékei. Nem restették a pénzt és fáradságot, átutaztak Kecskemétre, hogy gyönyörködjenek a »klasszikus muzsikában«. És hogy tanuljanak. Mert ők is énekelnek. És pedig nem a »Járjatok be minden földet« vagy a »Szarvasbogár és rózsa« ócska dallamait éneklik, hanem Fork Mária nővér vezetésével Kodály legnagyszerűbb gyermekkórusait. Sőt nemcsak éneklik, de közben egyet-egyet meg is játszanak közülök: a Táncnótát, a »Lengyel László játék”-ot, igazgatónőjük, Fazekas Mária, megdramatizálta és Félegyházán ebben a színpadi alakban adják elő. Az énekes-vendégeket a kecskemétiek meghívták közreműködőknek a pünkösdi magyar népdalünnepélyre. Ezzel megtörtént az első lépés a vidéki zeneélet fellendítésében nagy szerepre hivatott városközi zeneünnepélyek felé. A legszebb példát ezen a téren Anglia adja, hol több város zenei tényezői egyesülnek és felváltva, hol egyik, hol másik városban tartanak nagyszabású hangversenyeket. Kecskemét pünkösdi népdalünnepe megmutatta, milyen mély gyökeret vert ez a magasba törő fiatal zenekultúra a hazai talajba. Az iskolai kórusok, a kiskunfélegyházi »Constantinum« kórusával együtt nagyszabású koncertet rendeztek az insegakció javára. A műsort a magyar énekkari népdalfeldolgozások legjavából válogatták össze, azaz hirtelen felvirágzó gyermekkar-irodalmunkból szigorúan kirostálták azokat a műveket, melyeknek szerzői, Kodály sikerein felbuzdulva, avatatlan kézzel nyúlnak ehez a divatba jött, de nagyon komoly és nagyon kényes új műfajhoz. A hangversenyen tehát zavartalan harmóniában szólaltak meg Kodály örökértékű remekei, Bárdos Lajos nagyszerű népdalkánonjai, azután a pompás Bárdos , Vásárhelyi-, Kerényi-gyermekkarok. A zeneiskola énekkara ez alkalommal mutatta be Kodály legújabb vegyeskarkompozícióit, a »Mátrai képeként és a »Nagyszalontai köszöntöe-t. Az ünnep legvonzóbb mozzanata azonban a kórusok másnapi kivonulása volt az utcára. A gyermeknapi gyűjtés ezúttal a leggyönyörűbb énekszó mellett folyt. Nagy tömeg gyűlt az ifjú énekesek köré és láthattunk öreg paraszt embereket, akik a város egyik sarkától a másikig elkísérték a menetet, tízszer is meghallgatva ugyanazt a szerzeményt. Valóban, a dalt, melyet a néptől kaptunk így kell visszaadnunk a népnek: ősi, hervadhatlan szépségében és a legmagasabb kultúrával ékesen. A társadalom, a sajtó és a dalárdák A kecskeméti társadalom ma már szinte osztatlanul áll a zenei reformátorok mögött. Nagy része van ebben fáji Fáy főispánnak, aki közismert kulturális érzékével azonnal meglátja a mozgalom nagy jelentőségét és maga adja a zenepártolás legszebb példáját. De kiveszi részét a mozgalomból a helyi sajtó is, melyben hasábos cikkek jelennek meg a koncertekről, élénk viták folynak zenei témákról és mindez előkelő színvonalon, minden »vidékiségre rácáfoló széles látókör és hozzáértés jegyében. A közönség helyes informálását a reformátorok egyik legfontosabb feladatuknak tekintik. A Protestáns Kör ezidén meghívta az iskolák egész tanári karát Bodon igazgatónak a magyar zene reneszánszáról tartott előadására és vitaestélyére. A vitákba, küzdelmekbe beleszóltak a dalárdák is, részben még mint maradi »ellenzék«, de a műveltséggel harcolni műveltséget követel és így önkénytelenül a fejlődés útjára tereli a maradiakat is. Ezért biztosra vehetjük a dalárdák csakhamar levetik a *Liedertafel-stilus avult köntösét és együtt fognak haladni a haladókkal a legmagasabb európai magyar zenekultúra felé. Kecskemét példát mutatott az egész országnak. A vidéki zenekultúráért vívott küzdelem élére állott. De ebben a küzdelemben nem áll egyedül. Mögötte immár több vidéki város harcol hasonló ideálokért. Nem fogunk róluk megfeledkezni. Mert a vidék igenis akar komoly zenekultúrát. Csak hivatott zenei vezetőketkövetel, Bodon Bálokat és Vásárhelyi Zoltánokat, akik kulturális akaratának módot tudnak adni a diadalmas megnyilatkozásra.