Pesti Napló, 1932. július (83. évfolyam, 144–170. szám)

1932-07-03 / 146. szám

24 Vasárnap PESTI NAPLÓ 1932 .július . URALKODÓK ÉS KOMÉDIÁSOK Irta: BARDOS ARTÚR 16 Ünnepélyes búcsúfellépése 1853-ban volt a Co­m­édie Framncaise-ben, Rodogune szerepében, abban a Rodogune-palástban, melyben, kí­vánsága szerint, eltemették. Egy egészen új generáció, mely annyit hallott róla, de még nem láthatta, — mert akkor már tíz év óta csak egyszer lépett fel •— tomboló lelkesedéssel ünnepelte a 67 éves művésznőt. Mastodon-szerű kövérsége ellenére is »nemes dik­ciója és egész, nagyszabású lénye grandiózus ha­tást keltett* — jegyezték fel a Comédie Française annaleszeiben. Híréhez, presztízséhez, persze hozzájárult a nagy napóleoni emlékek dicsfénye is. A »gloire«, melynek ő eleven tanuja és része volt. Ő maga is ezt becsülte fllngásban és múltjában a legtöbbre. Napóleon alakja nőtt, egyre nőtt a képzeletében és a Franciaországéban is. Ő már annak idején óriást (»homme immense!«) látott benne, hát még azóta! Az élet őt sem kímélte meg a csalódásoktól, öregségében még anyagi gondok is meglátogatták, de — sokszor elmondja memoár­jaiban — életét nem érezte meddőnek: ez az ő nagy emléke mindenért kárpótolta. Nem is sze­relmi emlék volt ez már, hanem hősi kultusz, a kor legnagyobb emberének kultusza. Mikor nagy barátainak, Dumas-nak, Victor Hugo-nak, Gautier-nek Napóleonról beszélt, re­megett a közel nyolcvan éves asszony hangja — kerek nyolcvan éves volt, amikor meghalt — és könnyek törtek elő fáradt szeméből. Négy uralkodót látott a francia trónon, de az ő számára csak egy uralkodó volt. Mikor III. Na­póleon előtt az őrséget leváltották, — meséli Halévy, a drámaíró —, könnyezve állt az ablaknál és felsóhajtott: — Ó, de sokszor láttam én ezt, mikor még a másik uralkodott ... Az igazi császár . . . És Napoleon? Napoleon is szerette Georginát, néhány évig többet is jelentett talán az életében, mint a többi epizód. Még száműzetésében is — mi­kor pedig csak nagy életének mérlegével foglal­kozott — többször emlegette: »La bonne Georges«, ez volt a neve. Az csak természetes, hogy Georges Napóleon­nak nem jelenthetett annyit, mint Napoleon őneki. Az ő életének — legalább is a végén! — Napoleon, Napoleon emléke volt a Philemon-ja; Napoleon életének ő, persze, nem lehetett Bau­­ci­ fi­a ... Ha így egy kissé egyoldalú is vols­ do­log, de — Napóleonhal egy egész g­eneráció volt ilyen viszonyban. Egy másik nag­y színésznő, So­phie Arnould hatvan éves korában kiáltott fel: Ez az én hősöm! És hány női és hány írói fan­tázia! ... Az ő kora meddő volt nagy írókban, de ő maga­ az emléke egy egész nagy hősi irodalmat inspirált. A Comédie hölgyei A Georges—Duchesnois-párbaj izgalma tető­pontjára hágott. A Comédie Française körüli Párizs — tehát az uralmon levők, a vezető társadalmi elemek Pá­rizsa, megerősítve a mezei hadakkal, a karzatok és promenoir­ok ifjúságával, az egyetemi hallga­tókkal és a Quartier Latin beérkezetten bohémjei­vel (akkor még nem a Montmartre volt a tanyá­juk), s a harc lázában izzik. Az ujsé­k, a kri­tika komoly nevei most csak szítják a minden elő­adáson kirobbanásig feszülő izgalmat. A politika hajója nyugodt fe­ptéssel halad. A vaskezű kormányos, a még konzuli címet viselő, tle már koronázatlan császár, Bonaparte, hatalma és az általános biztonság érzése en­yre növekedő­ben. Egy-egy demokrata­ szív csöndes háborgása, sőt még egy­ épp sikertelen merénylet sem tudja a haszadt vitorlákkal haladó hajót csak percekre is megingatni. Párizs, a legszeszélyesebb asszony, arra szü­letett, hogy leigázzák, kéjes nyújtózással elhe­verve, jól érzi magát a dompteur markában. Csak halkan, inkább kéjesen nyöszörög, kicsit panasz­kodik, de cseppet sem komolyan. De azért a vére pezsgésének szüksége van némi izgalomra is. Nincs politika, de van színház. Tzg­almas arénát csinál a múzsák nyugodt hajlé­kából, a bokaviadalok izgalmát telepíti a Comédie Francaise-ba. Racine és Corneille méltóságosan hömpölygő alexandrinusait kissé idegrénül hanárzó »hajrá!« és »döfd le!« kiáltások tarkítják, amikor a két legérdekesebb toreádor valamelyike áfás a porondon: a monumentális erőt jelentő, szén Geor­ges, vagy a hiúzügyességű, megrázó Duches­nois ... . Ma, amikor izgalmasabb arénák kínálkoznak, mint egy antik tragédia keretei (noha ma is akad, aki a futballmeccsek izgalmát sem tudja meg­érteni), ma egy kissé érthetetlen ez a színházi láz, amely még csak nem is operettprimadonnákat hajszol egymás ellen életre-halálra. Pedic­ akkor annyira áthatotta a köztudatot, hogy a Párizsba érkező idegeneket ezzel állították még az uccán: — Georges, vagy Duchesnois? . . . És ha a jámbor angol utas értetlenül bá­mult a kérdezőre, akkor megvető kézlegyintéssel hagyták ott: hát ez még ezt sem tudja? Igazán nem­ lehet ezekkel az angolokkal mit kezdeni! Ma este Duchesnois körül izzik a harc. Racine Phaedrá­jában, parádés szerepében szenved és ja­jong és borzolja a harcra felajzott idegeket, meg­rázó, hisztérikus­­ erejével, »hangjában könnyek­kel« (ezt a ma már közhelyszerű kitételt állítólag róla találták ki a kritikusok) magával sodorja, még jobban feltüzeli híveit, akik tapssal kísérik minden kitörését. Pedig ez itt a kritikusabb, az intellektuálisabb közönség, itt több az író, a bo­hém és hozzáértő, mint a Georges föllépéseinél, aki inkább a nagy tömegek színésznője, amely azt tartja, hogy megfelelő külsőségek, domináló testi szépség nélkül nem lehet illúziót kelteni a tragé­diában. , Ez a tehetséges Duchesnois pedig igazán nem szép. Csak a szeme meg az alakja. A vonásai ke­mények, az álla hegyes. Bájtalan, férfias arc, de férfinak — Talma sokkal szebb! A konzul is ott ül a páholyában. Mellette Jo­sephine tapsol tüntető lelkességgel. de a konzul is szemmel látható megindultsággal kíséri az elő­adást. Josephine észreveszi és él az alkalommal, hogy pártfogoltjának hasznára lehet. — Ugy­e, milyen nagyszerű? — fordul a kon­zulhoz. — És szép, valósággal szép! A tehetsége az, ami megszépíti. Több, mint szép: fenséges tud lenni . . . Josephine-nek sikerült meggyőznie Bonapartét. Talán jobban, mint szerette volna. Előadás után Conetant parancsot kapott, hogy hozza el Duchesnois-t a Tuileries-be. Kétségtelen, hogy a tragédia sodra ragadta el Bonaparte-t, nem a nő. Az antik szépség, nem az eleven. Közelebb akart kerülni hozzá, látni akarta közelről, a riva­ldán innen is, a szoba intim vilá­gításában, a fájdalom és a könny megrágó for­rását. A könnynek is van erotikája, a magasra kor­bácsolt indulatok a szerelmi összecsapást is ke­serű­ édessé, intenzívebbé, viharosabbá fokozzák ... Hazaérve, a konzul nyomban munkához fo­gott. Ma izgalmas napja volt. Döntő elhatározá­sok értek, forrtak benne." Még néhány órai ma­gányra volt szüksége. Most nem használhatta még bizalmas titkárát, barátját, Bourienne-t sem. Egye­dül akart lenni, négyszemközt legerősebb ellen­felével, önmagával. Hogyan? Még egy félórával ezelőtt színház­ban volt, sőt át is tudta adni magáit egy színházi élménynek, el tudta ragadni egy tragédia és egy színésznő pátosza? Ezen a mai napon, mely vészes viharokat kavart fel benne és forduló elé állította az életét? Csodálatos munkaképességének, hatalmas agy­rendszerének és idegzetének ez volt egyik legna­gyobb titka és képessége: m­indig és mindenre koncentrálni tudta magát. Amivel éppen foglalko­zott, abban el tudott merülni, egészen, maradék nélkül. Akkor aludt, amikor és annyit aludt, amennyit akart. Akkor gondolkodott, amikor akart és arról, ami éppen abban a pillanatban ér­dekelte. A legmélyebb érdeklődéséből, elmerültsé­géből nyomban át tudta kapcsolni magát egy má­sik tárgyra, egy másik világba, akár egy sokkal jelentéktelenebbe is. Csak akarnia kellett. A színház neki felüdülés volt, kikapcsolódás és a színházban el tudott felejteni mindent, ami foglalkoztatta. Legna­gyobb gondjai közepett is egészen át tudta magát adni a színház álomvilá­gának. Ott nem volt gondtalanabb és lelkesebb néző őnála. Néhány héttel ezelőtt — karácsony estéjén — az Operába menet, pokolgépes merényletet követ­tek el ellene. Igazán a véletlenen múlt, hogy sér­tetlenül elért az előadásra. Nagy, döntő konklúzió­kat vont le e merénylet nyomán. De azért az Opera előadását teljes figyelemmel hallgatta és úgy átadta magát Haydn zenéjének, mintha egyéb sem érdekelné. Aminek ma jutott nyomára, az még az élete ellen irányult merényletnél is jobban felkavarta. Pedig mindössze csak pamflet megjelenéséről van szó, melynek »Caesar, Cromwell és Bonaparte« a címe. Nem ellene íródott. Sőt! A monarchikus örökösödést követeli a Bonaparte-család számára. Az ő legtitkosabb gondolatának mer hangot adni! Az, ő megkérdezése nélkül. Rosszkor. Időszerűtle­nül. Ez többet érthet, mintha ellene irányulna, mintha akár a fejét követelné. És horry tudott ez a röpirat megjelenni? Két­ségtelen, hogy Lucien Bonaparte, a beltiszvm­inisz­ter, tudott róla és átengedte a leszszinrorúbban mű­ködő cenzúrán. Horry merte? Az ő fe­gyelmezhetett IPP, nagyratörő öccse, aki még mindig nem tudja elfelejteni, hogy Napóleon az ő döntő segítségé­vel lett a köztársaság mindenható konzuljává... Miben töri ez a zabolátlan Lucien a fejét? A nyomozás szálai már odáig vezettek, hogy szinte bizonyos: Lucien nemcsak átengedte, de maga is írta a röpiratot... Itt tenni kell, erre válaszolni kell, valami olyat, ami észretéríti Lucient is, meg többit is, mind, aki azt hiszi, hogy ebben az államban a más fejével is lehet gondolkodni, mint az első konzuléval.... Nagy lépésekkel méri végig a szobát, majd leül a kandalló mellé, arra a causeuse-re, amelyen dolgozni szokott. Az íróasztalához már csak az el­határozások pillanatában, nagyobbára csak az akták aláírása végett szokott leülni­(Vasárnap folytatjuk) SPORT (Az e heti Sportnapló a 39-ik oldalon.) Utolsó kísérlet a Középeurópai Kupában (Saját tudósítónktól.) Pár évvel ezelőtt a Fe­­rencváros az akkor virágzása tetőfokán álló bécsi Rapiddal került szembe a középeurópai kupáért vívott küzdelemben. Az első meccset Budapesten játszották. A közönsége által fanatizált magy°­* csapat 7: 1-re verte híres ellenfelét. Ez az emlék az egyetlen momentum, amely arra mutat, hogy a Ferencváros még legyőzheti a Juventust, da­cára annak, hogy az olasz bajnok saját fészkében 4:0-ra győzött a ferencvárosi csatárok érthetet­len mértékben jelentkezett gyámoltalansága ellen. Vasárnap délután a ferencvárosi pályán a­ magyar futball utolsó kísérletet tesz arra, hogy a Mitropa Cup második fordulójában is legyen kép­viselete. Újpest már kiesett a versenyből, a Fe­rencvárosnak pedig nagyon nehéz a helyzete, mert négy gólt igen nehéz behozni és ez a nehéz­ség sokszoros, mikor az ellenfél talán a konti­nens legveszélyesebb csapata, a Juventus. Re­ménytelenül, szomorúan áll a magyar futball ebben a versengésben. Csak abban az esetben le­hetséges a továbbjutáshoz szükséges magyar győ­zelem, vagy akár egy harmadik meccset ígérő döntetlen, ha közönség és játékosok összefognak és egy pillanatig sem szűnnek meg hinni, hogy a Juventust le lehet győzni 4 gól különbséggel és a csatárok összeszedik minden erejüket, mert a Juventust le kell győzni,­­ ahogy a bajnokság­ban az Újpestet és a Hungáriát le lehetett és le kellett győzni. Tulajdonképpen egy magyar—olasz váloga­tott mérkőzést fog látni az üllői úti pálya közön­sége. A szereplő csapatok túlzsúfoltak magyar és olasz játékosokkal. A Ferencváros: Háda—Takács­­., Korányi­— Lyka, Sárosi, Lázár—Táncos, Takács N­., Turay, Toldi, Kohut.­­ A Juventus: Combi—Rosetta, Calligarig— Varglien, Monti, Bertolini—Sernagiotto, Cesa­rini, Vecchina, Ferrari, Orsi. A mérkőzést a bécsi Braun vezeti. A berlini evezősök legyőzték a Pannoniát A Magyar Evezős Szövetség nemzetközi regattája első napjának legérdekesebb versenyszáma a nyolc­evezős verseny (Neptun-díj) volt, amelyet a várakozás­nak megfelelően a Berliner Ruder Club nyert meg a Pannónia és a bécsi Lia előtt. A pannonok a táv két­harmadrészéig vezettek, de túl magas sztrokszámmal (38-as csapásokkal) mentek és így a végküzdelemben le­maradtak. Részlet­es eredmények: 1. Honvédelmi minisztérium díja (négyevezős verseny juniorok részére): 1. Viking (Linz) 7 : 34.5 mp, 2. Szegedi Csónakázó Egylet 7 : 55 mp, 3. Nemzeti Hajós Egylet. II. Bősök vándordíja (nyolcas verseny vidéki csapatok számára): 1. Győri Evezős Egylet 7 :13.2 mp, 2. Esztergomi Hajós Egylet 7:24.2 mp. III. Margitszigeti díj (II. o. négyes): 1. Hun­gária Evezős Egylet 8:00.4 mp. Ron­over. IV. Fü­lepp Kálmán emlékverseny (I. o. négyes verseny kormányos­sal): 1. Hungária (Kauser-négyes) 7:25 mp, 2. Hungária (Machán-négyes) 7:26.4 mp, V. Egyes (szkiff) (II. o.): 1. Erneszt Andor (Győri Torna és Evezős Egylet) 8:17.4 mp, 2. Boday (Hungária) 8:57 mp, 3. Gurszky (Váci Sport­egylet). VI. Újonc négyes kormányossal: 1. Hungária Evezős Egylet 7:36 mp, 2. Nemzeti Hajós Egylet 7:46 mp, 3. Újpesti Evezős Egylet. A versenyt a Hungária 5 hosszal nyerte, de győzel­mét megsemmisítették, mert technikai okok miatt kor­mányost cserélt és a Nemzeti emiatt óvott. VII. Egyes (szkiff újonc): 1. Dr. Kauser (Hungária) 8:23 mp., 2. Soós Szegedi Csónakázó Egylet 8:33 mp., 3 Nagy Sándor (Po­seidon). VIII. Vendég négyes: 1. Wiener Ruder Club Lia 7:29 2 mp., 2. Váci sportegylet 7:23.4 mp., 3. Passauer Ruderverein. IX. Kalliwoda-díj (négyevezős verseny már helyezett csapatok részére): 1. Ruderverein Wiking (Linz) 7:12 3 mp., 2. Hungária Evezős Egylet 7:12.4 mp. X. Pair Oir (kettőspár evezős verseny): Neptun. Dubio. Row over. XI. Duna-dij (junior nyolcas): 1. Hungária 6:34 mp, 2. Wiener Ruder Club Lia 6:40 mp, 3. Budapest Evezős Club. XII. Neptun­dij (nyolcas kormányossal): 1. Berliner Ruder Club 6:215 mp., 2. Pannónia 6:23 (egy hosszal), 3. Wiener Ruder Club Lia 6:37 mp (négy hosszal). A Szeged FC bejutott az I. osztályba A szombati második osztályozómérkőzésen a Vasas 0:0 arányú félidő után 2:0 arányban győzött a Szeged FC ellen, de miután a szegediek első meccsüket 3:0-ra nyerték, végeredményben a Vasas maradt alul az I. osz­tályért vívőt­ küzdelemben. A Vasas gólját Stanzl és Egri lőtte.

Next