Pesti Napló, 1932. december (83. évfolyam, 270-294. szám)

1932-12-25 / 290. szám

Vasárnap „Kapitalista vagyok .. Irta: LINGAUGR ALBIN »... Azt mondják rólam: kapitalista vagyok. Igenis az vagyok. Mindenki az, akinek van valamije. Vagy aki azért dol­gozik, hogy legyen valamije. A család­nak is, a nemzetnek is természetes törek­vése,­­hogy vagyont gyűjtsön. Eszerint kell hát az ország minden gazdasági és szociális kérdését elbírálni. Ezért ostoro­zom én a szocializmust,­­ nevezzék akár államszocializmusnak, akár bolsevizmus­­nak. Főként azért hangsúlyozom ilyen kategorikusan, hogy kapitalista vagyok, mert a polgári társadalomban egyre job­ban kezd lábrakapni az a szokás, hogy nem mer nyíltan kiállani és nem meri megmondani hogy micsoda irányelveket tart helyesnek?« (Gömbös miniszterelnök szombathelyi beszédéből.) Lingauer Albin Pardon, miniszterelnök úr: ez a meghatározás nem szavatos. Tetszetőssé teszi ezt az állás­pontmeghatározást, hogy ennyi­re katonásan határozott és ennyi­re rövid. Már­pedig ami határo­zott és rövid, az rendszerint vilá­gos szokott lenni. Ez azonban ama ritka esetek közé tartozik, ahol a rövidség bi­zonyos fokig ártalmára van a vi­lágosságnak. Tartani lehet attól, hogy félreértések támadnak be­lőle. Sőt például maga­m is be­széltem már jófejű emberekkel, akiknek nagyon tetszenék a mi­niszterelnök úr egységteremtő akciója, csak az ejti őket gondolkodóba, vájjon ez az erősen kihangsúlyozott »kapitalista vagyok«, nem jelent-e a kelleténél konzervatívabb ragasz­kodást a kapitalizmus eddigi szerkezetéhez és jogrendjéhez? Szóvá kell tehát tennünk és szabatosabb körül­írását kell kérnünk a miniszterelnök úr kapitaliz­musának. Annál inkább, mert a szombathelyi beszédnek ez a föntebb idézett, igen fontos része valahogy olyanformán hangzik, mintha csupa szocialisták lennének az­k, akik a kapitalizmus m­ai módszereivel nem tudnak megbékü­lni. Miért írtam hát föntebb, hogy a meghatározás ebben a formájában nem szabatos? Azért, mert politikai szempontból korántsem csupán csak az vélhető kapitalistának, akinek valamije van, vagy aki azért dolgozik, hogy va­­gyonosodhassék. Szerintem a kapitalista termelési rend hívé­nek érezheti magát akár a franciskánus barát is, bár semmije sincs és nem is lehet semmije Poli­tikai tekintetekben azért belőle is válhatik lelkes védelmezője a kapitalizmusnak, ha az a meggyő­ződése, hogy a kapitalista termelési rend még a mai időkben is korszerű és ha ennélfogva még mindig alkalmasnak ítéli arra, hogy tovább­á is rája alapozhassuk a világnak úgy gazdasági, mint szociális egyensúlyban tartását. Nem azért disztingválok így, hogy a kákán csomót keressek. Hanem mert tartok tőle, hogy ez a két szóba összesűrített kapitalista vallomás kissé túl rövid ahoz, hogy félreértések ne támadhassa­nak körülötte. A 95 pont között is csak ilyen túl röviden érin­­tődik ez a kérdés. Az se ad bővebb magyarázatot, hogy milyen terjedelemben és miféle vonatkozá­sokban véli a miniszterelnök úr épségben tartandó­­nak a kapitalizmust? Már­pedig ez a szófukar ál­láspontmegjelölés ilyenformán is értelmeződhe­tik ám. — Kapitalista vagyok. Világosan kimondom. Abból pedig, hogy e megállapításomhoz nem fű­zök semmi de-1 és ha-1, sem pedig kibővítő vagy megszűkítő fogalomkörülírást, ám értsétek meg, hogy én a kapitalizmust mai adottságában foga­dom el és szándékozom konzerválni. Értsétek úgy, hogy én a szociáldemokraták és bolsevisták által ostromolt kapitalizmus szerkezetének a megbon­tásához sem biztatást, sem szabadságot a magam jószántából nem adok. Helyesebbnek vélem, hogy annak mai szerepe megmaradjon. Jogrendjével és jogelméletével együtt. Hatalmának mai méretei­ben. Mai szerkezetében, mai eszközeivel és célki­tűzéseivel. Tudom, sokan vannak, akik ilyesféle hiperkon­­zervatív felfogást hallanak ki Gömbös mindössze kétszavas állásfoglalásából. Ezek aztán attól fél­nek, hogy ez nemcsak a munkásságot, hanem a haladó gondolkodású polgárság egy részét is visz­­sza fogja tartani a közös plattformon való össze­találkozástól. A konzervatív polgári oldalon is sokan meg­békéltek már azzal a gondolattal, hogy a kapita­lizmus ed­igi formája gyökeres átalakításokra szorul. Sőt nemcsak megbékü­ltek vele, hanem a polgári elemnek egyre nagyobb csoportjai hirde­tik immár igazságként, hogy a mai kor osztály­­harcát a kapitalizmus féktelen hatalmaskodásá­­nak és öncélúságának köszönhetjük. A polgári oldalon is egyre töb­ben látják be, hogy a gép, a szabad verseny, a szabad ármegsza­bás nemcsak föllendülést eredményezett, hanem munkanélküliséget, bérlenyomást, tömegelkesere­dést és tömegszervezkedést is. A hasznot a­' kevés számú erősek, a nyomort pedig a nagyszámú gyengék között osztotta ki. Rész­vétlensége egyre jobban élezi ki az erősek és a gyengék osztály­ellentéteit. Ma már korántsem kell a szakszervezeti agi­­tációs előadásokra járni, hogy az ember tudomást vehessen ezekről a keserű igazságokról. A legpol­gáribb légkörben nevelkedett emberben is ágas­kodik már az igazságérzet, mikor méricskélni kezdi, hogy váljon megéri-e a világnak, hogy a kapitalista termelési rend egyoldalúságai miatt a tömegnyomorúság előbb-utóbb az országok fejére gyújtsa a tetőt? Ma már korántsem csupán a szociáldemokra­ták és a bolsevisták állítják, hogy a kapitalista jogrend tette ennyire áthidalhatlanná az ellenté­tet a polgár és a proletár között! A polgárság­nak egyre szélesebb rétegei sürgetik, hogy már csak józan önvédelemből is siessünk lenyesni a kapitalizmus kinövéseit, míg nem késő. A legpol­gáribb gondolkozás is elérkezett tehát oda, hogy gyökeres korrektúrát követeljen a kapitalizmu­son. Nagyszabású átépítést, főként azt, hogy jogrendjét mielőbb kezdjék el átformálni, hogy összhangba kerüljön a megváltozott szociális helyzettel, öncélúságának vessenek véget. Szorít­sák rá a tőkét, — mint Olaszországban már meg­tették — hogy vállalkozásait, haszonszerzők törek­véseit hozza harmóniába az ország és a társada­lom közös érdekeivel. Szűnjön meg ne bántsvirág lenni és ne lásson hatalmaskodást abban, ha a szociális közérdek is beleszól a kapitalista terme­lés geszióiba. Azért, hogy a gondolkodása ilyenné lett, a pol­gár még nem érzi magát szociáldemokratának. Sőt! Hisz éppen azért tartaná szükségesnek a ka­pitalista­­emelési rend fokozatos átépítését, mert fönn szeretné tartani a termelés kapitalista rend­jét. Szeretne megmaradni a kapitalizmus hívének. Tehát nem azért fordul a kapitalizmus mai rendje ellen, mert talán osztályharcos hajlamok piszkál­nak. Hanem azért, mert az idejekorán való átépí­téstől a megmentést reméli. Nagyon is érthető, hogy az ekként gondolkodó polgári koponya mindenféle korszakos munkapro­gramban és mindenféle politikai összefogásban azt tartja legfontosabbnak, hogy mi lesz ennek az álláspontja a kapitalizmus és a szociális kérdések körül? Éppen a miniszterelnök úr sürgeti, hogy a polgári társadalom szokjék le arról a hibájáról, hogy nem áll ki és nem meri megmondani, hogy milyen irányelveket tart helyesnek? Nos, hát bi­zonyára megint csak ebbe a hibába esnék a pol­gári elem, ha csupa udvariasságból elhallgatná, hogy neki aggályai volnának az ellen, ha a mi­niszterelnök a kapitalizmus megvédése alatt a ka­pitalizmusnak a mostani formában való fentar­­tását értené. Sőt nem hallgatja el azt sem, hogy mivel ez a nézete, azért még nem tartja magát sem szo­ciáldemokratának, sem pedig a kapitalizmus »el­lenségei« közé sorozandónak. Mert nem a kapita­­lista termelési rend elve, hanem csak a kapitaliz­mus mai struktúrája és jogrendje ellen van kifo­gása. Az ilyen gondolkodású polgári elem azt látná a nemzeti összefogás számára a legtartósabb fun­damentumnak, ha ér­pen a kapitalista jogrend tervszerű átdolgozását tennék meg a nagy munka­­program fő feladatává. . Kapitalistának vallja magát az a polgár is, aki a kapitalizmus átformálását sürgeti. Azt sze­retné hát tudni, vájjon a miniszterelnök úr is így értelmezi-e a maga kapitalizmusát? Sokak bi­zonytalankodását oszlatná el, ha a miniszterelnök úr a nyilvánosság előtt részletesebb és precízebb meghatározást adna: milyen terjedelemben kép­­zeli a mai stílusú kapitalizmus megvédelmezését. Ha pedig ő is a fokozatos átalakításnak a híve, milyen irányban és milyen messzire mennek az át­alakítás terén az ő elgondolásai? Egész nap hullt a hó a falu testére Vastag fehér dunyha terült rá estére. Óriási pelyhek, mint a lusta lepkék Házunkat, kertünket, ölfánkat belepték. Csodálatos szép lett az erdő, a szántó. Csilingelve siklott este egy-egy szánkó. Ritka, csípős füstöt pipált minden kémény, Cinkék aludtak a kerítés sövényén. Zöld ernyőjű lámpánk fényt szórt az asztalra, De már csak árnyékból futotta a falra. Hárman ültük körül az asztal karéját Apám olvasott ott, s szürcsölt rumos teát. Néha könyvet cserélt, néha pipát váltott. Sötét bajuszával sáppadt keze játszott. Nagyanyám meg foltra foltot varrt egy ingen S véres vad mesékkel rémítgetett engem. A gonosz boszorkány s a vasorrú bába. Az egész pereputty ott volt a szobába. A bükkfát a kályha vad étvággyal ette, S az időt az óra lustán ketyegtette. Kint az izmos este éj haját befonta. Csillagos haj tűktől ragyogott a kontya. A háziasszony szívesen büszkélkedik vendégei elől az ízlésesen terített asztallal. Ezüstjeinek,por­­cellánjainak és metszett üvegeinek szépségét az ebédlőnek célszerű, modern világítása még jobban kiemeli. Használjunk modern, káprázásmentes és gazdaságos TUNGSRAM GYÖNGYFÉNYLÁMPÁT! Rajz ny­i­torában !: PESTI NAPLÓ 1932 december 25 Vezérképviselet és gyári lerakat« BAUER IMRE, V., Dorottya ucca 8

Next