Pesti Napló, 1932. december (83. évfolyam, 270-294. szám)
1932-12-25 / 290. szám
Vasárnap „Kapitalista vagyok .. Irta: LINGAUGR ALBIN »... Azt mondják rólam: kapitalista vagyok. Igenis az vagyok. Mindenki az, akinek van valamije. Vagy aki azért dolgozik, hogy legyen valamije. A családnak is, a nemzetnek is természetes törekvése,hogy vagyont gyűjtsön. Eszerint kell hát az ország minden gazdasági és szociális kérdését elbírálni. Ezért ostorozom én a szocializmust, nevezzék akár államszocializmusnak, akár bolsevizmusnak. Főként azért hangsúlyozom ilyen kategorikusan, hogy kapitalista vagyok, mert a polgári társadalomban egyre jobban kezd lábrakapni az a szokás, hogy nem mer nyíltan kiállani és nem meri megmondani hogy micsoda irányelveket tart helyesnek?« (Gömbös miniszterelnök szombathelyi beszédéből.) Lingauer Albin Pardon, miniszterelnök úr: ez a meghatározás nem szavatos. Tetszetőssé teszi ezt az álláspontmeghatározást, hogy ennyire katonásan határozott és ennyire rövid. Márpedig ami határozott és rövid, az rendszerint világos szokott lenni. Ez azonban ama ritka esetek közé tartozik, ahol a rövidség bizonyos fokig ártalmára van a világosságnak. Tartani lehet attól, hogy félreértések támadnak belőle. Sőt például magam is beszéltem már jófejű emberekkel, akiknek nagyon tetszenék a miniszterelnök úr egységteremtő akciója, csak az ejti őket gondolkodóba, vájjon ez az erősen kihangsúlyozott »kapitalista vagyok«, nem jelent-e a kelleténél konzervatívabb ragaszkodást a kapitalizmus eddigi szerkezetéhez és jogrendjéhez? Szóvá kell tehát tennünk és szabatosabb körülírását kell kérnünk a miniszterelnök úr kapitalizmusának. Annál inkább, mert a szombathelyi beszédnek ez a föntebb idézett, igen fontos része valahogy olyanformán hangzik, mintha csupa szocialisták lennének azk, akik a kapitalizmus mai módszereivel nem tudnak megbékülni. Miért írtam hát föntebb, hogy a meghatározás ebben a formájában nem szabatos? Azért, mert politikai szempontból korántsem csupán csak az vélhető kapitalistának, akinek valamije van, vagy aki azért dolgozik, hogy vagyonosodhassék. Szerintem a kapitalista termelési rend hívének érezheti magát akár a franciskánus barát is, bár semmije sincs és nem is lehet semmije Politikai tekintetekben azért belőle is válhatik lelkes védelmezője a kapitalizmusnak, ha az a meggyőződése, hogy a kapitalista termelési rend még a mai időkben is korszerű és ha ennélfogva még mindig alkalmasnak ítéli arra, hogy továbbá is rája alapozhassuk a világnak úgy gazdasági, mint szociális egyensúlyban tartását. Nem azért disztingválok így, hogy a kákán csomót keressek. Hanem mert tartok tőle, hogy ez a két szóba összesűrített kapitalista vallomás kissé túl rövid ahoz, hogy félreértések ne támadhassanak körülötte. A 95 pont között is csak ilyen túl röviden érintődik ez a kérdés. Az se ad bővebb magyarázatot, hogy milyen terjedelemben és miféle vonatkozásokban véli a miniszterelnök úr épségben tartandónak a kapitalizmust? Márpedig ez a szófukar álláspontmegjelölés ilyenformán is értelmeződhetik ám. — Kapitalista vagyok. Világosan kimondom. Abból pedig, hogy e megállapításomhoz nem fűzök semmi de-1 és ha-1, sem pedig kibővítő vagy megszűkítő fogalomkörülírást, ám értsétek meg, hogy én a kapitalizmust mai adottságában fogadom el és szándékozom konzerválni. Értsétek úgy, hogy én a szociáldemokraták és bolsevisták által ostromolt kapitalizmus szerkezetének a megbontásához sem biztatást, sem szabadságot a magam jószántából nem adok. Helyesebbnek vélem, hogy annak mai szerepe megmaradjon. Jogrendjével és jogelméletével együtt. Hatalmának mai méreteiben. Mai szerkezetében, mai eszközeivel és célkitűzéseivel. Tudom, sokan vannak, akik ilyesféle hiperkonzervatív felfogást hallanak ki Gömbös mindössze kétszavas állásfoglalásából. Ezek aztán attól félnek, hogy ez nemcsak a munkásságot, hanem a haladó gondolkodású polgárság egy részét is viszsza fogja tartani a közös plattformon való összetalálkozástól. A konzervatív polgári oldalon is sokan megbékéltek már azzal a gondolattal, hogy a kapitalizmus edigi formája gyökeres átalakításokra szorul. Sőt nemcsak megbékültek vele, hanem a polgári elemnek egyre nagyobb csoportjai hirdetik immár igazságként, hogy a mai kor osztályharcát a kapitalizmus féktelen hatalmaskodásának és öncélúságának köszönhetjük. A polgári oldalon is egyre többen látják be, hogy a gép, a szabad verseny, a szabad ármegszabás nemcsak föllendülést eredményezett, hanem munkanélküliséget, bérlenyomást, tömegelkeseredést és tömegszervezkedést is. A hasznot a' kevés számú erősek, a nyomort pedig a nagyszámú gyengék között osztotta ki. Részvétlensége egyre jobban élezi ki az erősek és a gyengék osztályellentéteit. Ma már korántsem kell a szakszervezeti agitációs előadásokra járni, hogy az ember tudomást vehessen ezekről a keserű igazságokról. A legpolgáribb légkörben nevelkedett emberben is ágaskodik már az igazságérzet, mikor méricskélni kezdi, hogy váljon megéri-e a világnak, hogy a kapitalista termelési rend egyoldalúságai miatt a tömegnyomorúság előbb-utóbb az országok fejére gyújtsa a tetőt? Ma már korántsem csupán a szociáldemokraták és a bolsevisták állítják, hogy a kapitalista jogrend tette ennyire áthidalhatlanná az ellentétet a polgár és a proletár között! A polgárságnak egyre szélesebb rétegei sürgetik, hogy már csak józan önvédelemből is siessünk lenyesni a kapitalizmus kinövéseit, míg nem késő. A legpolgáribb gondolkozás is elérkezett tehát oda, hogy gyökeres korrektúrát követeljen a kapitalizmuson. Nagyszabású átépítést, főként azt, hogy jogrendjét mielőbb kezdjék el átformálni, hogy összhangba kerüljön a megváltozott szociális helyzettel, öncélúságának vessenek véget. Szorítsák rá a tőkét, — mint Olaszországban már megtették — hogy vállalkozásait, haszonszerzők törekvéseit hozza harmóniába az ország és a társadalom közös érdekeivel. Szűnjön meg ne bántsvirág lenni és ne lásson hatalmaskodást abban, ha a szociális közérdek is beleszól a kapitalista termelés geszióiba. Azért, hogy a gondolkodása ilyenné lett, a polgár még nem érzi magát szociáldemokratának. Sőt! Hisz éppen azért tartaná szükségesnek a kapitalistaemelési rend fokozatos átépítését, mert fönn szeretné tartani a termelés kapitalista rendjét. Szeretne megmaradni a kapitalizmus hívének. Tehát nem azért fordul a kapitalizmus mai rendje ellen, mert talán osztályharcos hajlamok piszkálnak. Hanem azért, mert az idejekorán való átépítéstől a megmentést reméli. Nagyon is érthető, hogy az ekként gondolkodó polgári koponya mindenféle korszakos munkaprogramban és mindenféle politikai összefogásban azt tartja legfontosabbnak, hogy mi lesz ennek az álláspontja a kapitalizmus és a szociális kérdések körül? Éppen a miniszterelnök úr sürgeti, hogy a polgári társadalom szokjék le arról a hibájáról, hogy nem áll ki és nem meri megmondani, hogy milyen irányelveket tart helyesnek? Nos, hát bizonyára megint csak ebbe a hibába esnék a polgári elem, ha csupa udvariasságból elhallgatná, hogy neki aggályai volnának az ellen, ha a miniszterelnök a kapitalizmus megvédése alatt a kapitalizmusnak a mostani formában való fentartását értené. Sőt nem hallgatja el azt sem, hogy mivel ez a nézete, azért még nem tartja magát sem szociáldemokratának, sem pedig a kapitalizmus »ellenségei« közé sorozandónak. Mert nem a kapitalista termelési rend elve, hanem csak a kapitalizmus mai struktúrája és jogrendje ellen van kifogása. Az ilyen gondolkodású polgári elem azt látná a nemzeti összefogás számára a legtartósabb fundamentumnak, ha érpen a kapitalista jogrend tervszerű átdolgozását tennék meg a nagy munkaprogram fő feladatává. . Kapitalistának vallja magát az a polgár is, aki a kapitalizmus átformálását sürgeti. Azt szeretné hát tudni, vájjon a miniszterelnök úr is így értelmezi-e a maga kapitalizmusát? Sokak bizonytalankodását oszlatná el, ha a miniszterelnök úr a nyilvánosság előtt részletesebb és precízebb meghatározást adna: milyen terjedelemben képzeli a mai stílusú kapitalizmus megvédelmezését. Ha pedig ő is a fokozatos átalakításnak a híve, milyen irányban és milyen messzire mennek az átalakítás terén az ő elgondolásai? Egész nap hullt a hó a falu testére Vastag fehér dunyha terült rá estére. Óriási pelyhek, mint a lusta lepkék Házunkat, kertünket, ölfánkat belepték. Csodálatos szép lett az erdő, a szántó. Csilingelve siklott este egy-egy szánkó. Ritka, csípős füstöt pipált minden kémény, Cinkék aludtak a kerítés sövényén. Zöld ernyőjű lámpánk fényt szórt az asztalra, De már csak árnyékból futotta a falra. Hárman ültük körül az asztal karéját Apám olvasott ott, s szürcsölt rumos teát. Néha könyvet cserélt, néha pipát váltott. Sötét bajuszával sáppadt keze játszott. Nagyanyám meg foltra foltot varrt egy ingen S véres vad mesékkel rémítgetett engem. A gonosz boszorkány s a vasorrú bába. Az egész pereputty ott volt a szobába. A bükkfát a kályha vad étvággyal ette, S az időt az óra lustán ketyegtette. Kint az izmos este éj haját befonta. Csillagos haj tűktől ragyogott a kontya. A háziasszony szívesen büszkélkedik vendégei elől az ízlésesen terített asztallal. Ezüstjeinek,porcellánjainak és metszett üvegeinek szépségét az ebédlőnek célszerű, modern világítása még jobban kiemeli. Használjunk modern, káprázásmentes és gazdaságos TUNGSRAM GYÖNGYFÉNYLÁMPÁT! Rajz nyitorában !: PESTI NAPLÓ 1932 december 25 Vezérképviselet és gyári lerakat« BAUER IMRE, V., Dorottya ucca 8