Pesti Napló, 1933. január (84. évfolyam, 1–25. szám)

1933-01-06 / 5. szám

Ünnepi szám — Rádiómelléklet és Tisztviselő Napló — Ára 24 fillér Budapest, 1933 . 84. évfolyam 5. szám Péntek, január 6 Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon . 16 fillér Ünnepnapokon . 24 fillér Vasárnap 32 fillér PESTI NAPLÓ ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra . . . 4.— pengő Negyedévre . 10.80 pengő Félévre. . . . 21.60 pengő SZERKESZTŐSÉG: Rákóczi út 54. szám. KIADÓHIVATAL: Erzsébet körút 18- 20. sz. TELEFON : 455—50-től 455-57-ig, 464—18 és 464—19. Szerkesztőség Bz­ősben : L. Kohlmarkt 7. A sofőrtípus alkonya írta: dr. LE­NGYEL ERXŐ Még meg sem melegedett a helyén, a század volánjánál és már le kell szállania. Mint »egyén« még eltengődhetik egy darabig, mint típus a múlté... Élt tizenkét évet, meghalt tizenkét év­századra valót. Egy világfelfordulás nagykorúsí­totta, de mire »felsőbb osztályba léphetett« volna, már nemcsak túlélte, de— túlhalta magát. Mint Korunk Hőse jelent meg és korunk baktériumaival száll el. A világháború utolsó ágyúdörgésével szü­letett, a szakszofén halálhörgésében múlik ki. Halálát kiterjedt és ismert rokonság gyászolja majd; a sznob­ unokáját, a b­ést Captain of In­dustry unokaöccsét veszti el benne, a sztár­ tej­testvérét, a flapper pedig jövendőbelijét. Nevét a sofőrtől nyerte, a sofőrnek azonban ehez semmi k­öze nincs, a sofőr vezeti tovább kocsiját... egyik típust a másik után véve fel és szállítva le a végállomáson és igazán nem tehet arról a mél­tatlanságról, hogy ép róla nevezték el a hasonnevű típust. Élete, mármint­ a sofőrtípus élete, egy fej­lődési rendellenességen alapult, egy fejlődési rend­ellenességen, amely 1914-gyel az egész világ éle­tébe bevonult. Előbb nézett szembe a halállal, mint az élettel s még nem szólalta ki inaséveit saját sorsának kovácsműhelyében, mikor már a világ sorsát kovácsolja a kor legizzóbb üllőin; férfikora megelőzte gyermekkorát és materialista lett mielőtt idealista volt. Mindent tudott, mielőtt még — valamit tudott volna, mellékfoglalkozása megelőzte főfoglalkozását, előbb csalódott, mint —­remélt és előbb felejtett, mint tapasztalt. Előbb volt lakása, mint otthona és előbb volt szerető mint szerelmes. A regényeket átélte, mielőtt olvasta volna, előbb volt reakcionárius, mint haladó és » közgaz­dasági pályán«, az infláció börzéin előbb nyerte, mint­­ kereste a pénzt Előbb volt közélete, mint magánélete s már mögötte volt egy... jövő, mi­előtt még megtalálta volna helyét a jelen­ben. De hogy is találta volna meg helyét, amikor »minden hely be volt töltve«, — hogy­ is találhatta volna meg útját, amikor csupa jelzőtábla volt az erdő minden táján. Hogyan tévedt volna el, amikor jó­formán minden párt az ő útbaigazításával volt el­foglalva, és hogyan talált volna támaszra, amikor minden párt f őrá támaszkodott. Még nem nyújt­hatta ki kezét saját sorsáért, amikor Európa sor­sát tették le kezébe és szavazócéduláján a világ­történelem legnagyobb sorsjátékain vett részt. Mert 21 esztendős korában már közjogokkal ru­házták fel, de míg a népgyűléseken azt hallotta, hogy ő a világ ura, az előszobában azt hallotta, hogy »...igazán nagyon sajnáljuk... de most nem... legyen szerencsénk máskor«. Nálunk mindvégig egy idegen világ fia maradt, leginkább német és amerikai kereszteződés és Budapesten és általában Magyarországon, sohasem tudott meg­honosodni. Mintha a Gyurkovics Fiúk tüzes pari­páit egy rozoga Ford-autóba fogták volna be; nem, mintha a Toldi Miklós márványszobrára Hitler-féle barna inget húztak volna rá. Nálunk inkább csak vendégszerepelt, hogy úgy mondjuk, csak másodlat volt, egy színpadi vagy szépiro­dalmi zugforgalom valőrje, nem is annyira típus, legfeljebb a plágium. "A jövő embere, mondták róla. És bizonyára a névjegyére is az volt rányomtatlan, hogy a jövő embere. Ez nem fog sokat teketóriázni! mondták, ez az erő és kíméletlenség géniusza! Új ember! Sofőrtípus! Ez nem fog évtizedeket vitatkozni a homerule-ról, nem dől ki három nemzedékében közjogi szőrszálhasogatótok fölé hajolva, ez majd nem fog menettérti jeggyel járni világfelfogásról világfelfogásra és nem fogja kiszónokolni az évszá­zadot, ez a gép embere, a kíméletlenség embere, a lényeg embere! A lényeg embere, aki semelyik arcvonásában nem írr rá arra a háború előtti intelligenciára, amely 1912-ben Bergsonért, 1913-ban a kollektív lélekért és a pacifizmusért, 1914-ben a háborúért, 1915-ben Mittel-Európáért, 1918-ban Wilsonért és a Népszövetségért, 1920-ban a faj­elm­leiért, 1922-ben a titkos választójogért, 1926-ban pedig az egyéniségért lelkesedett... nem tudván máskép leplezni félelmét a diktatúrától. És való­ban úgy látszott, hogy a rofőrtípusban új világ született. Új ember! Fellépése csupa biztonság, monoklijában mintha a világ legnagyobb csillag­vizsgálójának, a Mount Wilsonnak tükör­teleszkópja ragyogna! De hamar kiderült... mindenekelőtt az derült ki hamar, hogy a sofőrtípus nem is annyira egy fiatalsági típus és sokkal inkább hasonlít a letűnt világ ősjogászához s az újítók »Mitmacher«-jéhez mint az új fiatalsághoz Nagyon is proklamált volt a fiatalsága, az fiatalság rózsakoszorúját fer­bőségének mértéke szerint fonta homlokára, túl­élénken, sportolt és túl fiatalosan­­ vénült, áh hogyne, megvolt a sofőrtípusnak a fiatalsági év­járata is. De ha az erőnek ez a típusa őszintén be­szélt, , szívhangjaiból nem egy új conquistador szólt, nem egy új Herkules és nem a motorizált barbárság ...a szegény kisgyermek panasza volt ez inkább. Alapjában az is volt: szegény kis­gyer­mek, aki az öregekkel együtt töltötte fiatalságát a halál völgyében. Verne Gyulája, Jack London volt, Julien Sorelje, Ezzel Andergast, Berend Ivánja... Berend Ivánja nem volt. Robinson Crusoe­ja pedig ő maga, a hadifogságban épúgy, mint a világvárosokban való ténfergésében. A vi­lággal többet foglalkozott, legalább is kezdetben, mint a világ őveje. De múltak az idők, és nem múl­tak el a fiatalság problémái. Most is viaskodnak az álláshalmozások ellen való küzdelemben Né­metországban külön Holchseuratorium alakult »für die Jugendertüchtigung«. A sofőrtípus láza­­san kereste helyét a világban és állását — az Apróhirdetésekben. De öreg mesterei elrontották s még az apróhirdetésekben is »vezető állást« ke­restettek vele. Mint szervezésben jártas egyén aki vezető állást keres... De a konszolidáció akkor kezdődött, amikor a vezetőállások szám­a­ csökkent és a kis állások és kis tűzhelyek, kishivatalok, kisbérletek száma megnőtt, mikor kevesebb lett a vezér és több a gyakornok. Az úgynevezett »Führerproblem« hi­hetetlenül sok tragédiát idézett fel... mennyien voltak, akik a vezetőállás, a vezetőpozíció, a ve­zetőhely lidércfénye felégetett ambícióiban. Pe­dig vezetni tudni, ehez nem elég... engedelmes­kedni nem tudni. A vezetőtehetség a legfurcsább fényjelekben villan fel. Simon von Sanders, aki Gallipolit védte a világháborúban az angol-fran­cia rohammal szemben, a döntő órákban minden ágyújából, muníciójából kifogyott. Csak a csodá­ban bízott, talán abban, hogy az angol főparancs­nokot hirtelen rosszullét fogja el, vagy talán ab­ban, hogy az minden különösebb ok nélkül fel­adja az ostromot. És mi történt? Ez. Az ellenség főparancsnoka minden különösebb indok nélkül feladta az ostromot, és Simon von Sandersről ki­derült, hogy vezetőtehetség volt, mert még a cso­dára is számított... Ludendorff vezetőtehetségét egy­ francia író egy egész kis dologból álla­pítja meg. A mazuri csata legforróbb óráiban telefon­jelentés érkezik a főhadiszállásra, hogy az egyik­­ német hadsereget bekerítették. Mindenki más fel­adta volna a küzdelmet, Ludendorff telefonon ellenőriztette a hírt, amelyről kiderül, hogy félre­értés és a németek megnyerik a világtörtén­elem egyik legnagyobb háborúját. De milyen ritka ez a vezetőtehetség, milyen ritka volt a sofőrtípusban, aki a technikai fejlődésnek nem hőse, hanem balekje, a háború utáni időknek nem nyers realist­­ája, hanem elfuserált lírikusa. Mindenekelőtt nem az élet embere volt, anyatejét, a könyvbetűk ólom­festékéből szopta... igen, ez a rettenthetetlen »újember«, aki az érvényesülés akrobatájaként viharzott elő, a napos oldal oroszlánszívű lovagja, a nagy rezon-ember, a sofőrtípus végeredményben könyvek visszfényeként csillogott a világban. Még bölcsőjét is... elméletek ringatták s Németország­ban, ahol a legtöbbre vitte, összee tudott hozni 10 millió szavazatot, de nem tudott összehozni... egy egyéniséget. Mindenesetre világgazdasági jelenség ő is, de bukásában megelőzte a világgazdasági válság­­ végét. A sofőrtípus mítoszának vége. Még csak nem is egy korszakot jelentett az európai fiatalság életében, hanem csak egy... mázt. A máz lepattogott... ». S nem véletlen, hogy a sofőrtípus alkonyfényé­ben más »világjelenségek« is elfakulnak. S ez az átalakulás nemcsak abban jelentkezik, hogy a po­litika elhullatja a régi jelszavak szirmait, de ab­ban is, hogy a sínpadon a szerző helyét­ az író foglalja el és Párizsban, mint egy svájci lap érde­kes párizsi krónikája beszéli, abban is, hogy a színház revansot vesz a mozin. A technika, a hir­telen siker, a szakadatlan rizikó és spekuláció töké­letesen elvesztette varázsá­t az »új emberekre«, akik a fiatalsá­g örök eszményeihez térnek vissza mindenütt. Mint az autózásban, az életben is a biztonság lép — a gyorsaság helyébe. A karrier bizonytalan­ságainál kezd többet érni­­a fixum bizonyossága. A farkasétvágyú ambíciók lecsillapultak és már el­férnek egy világrészben — főleg, ha hozzá mért le­hetőségek elférnek... egy hivatalban. Megint egy óriási újjáértékelés ment végbe,és amint a közgaz­daságban megszűnt a papírpénz vérmérgezése, a morális és politikai életben is megszűnt a politikai jelszavaké. A sofőrtípus? Franciaországban azt mondják róla, amit valamikor Zoláról mondtak: bon pour l'Allemagne et l'Amerique de Sud... A kor nagy kalandregényeinek vége... de nemcsak az életben, hanem a regényirodalomban is, amelyben a szép­próza épúgy kiszorítja a ponyvát, mint a lady a flappert. Már nem tánclépésben, de nem is roham­lépésben akarnak »valam­it elérni«, a mozikarriere­ken bosszankodnak, a moziszerelmek legérzéke­nyebb képeinél nevetnek. Mindig lesznek Júliák, de most már... Shakespearet keresnek Júliához és semmiesetre sem elég hozzá Hollywood Ró­meója. Az érték most már felülkerekedik az érték­telenségben, az emberiesített gép a sofőrtípusban elgépiesedett emberen. Londonban kezdenek ki­halni a bárok, de megtelnek, mégpedig a fiatalság értékeivel is a klubok. A lord ugyan épúgy búcsú­zik régi fényétől, mint a mecénás vagy a junker, de a régi típusok — még az ellenszervesek is, sőt még a h­idalgóé is — búcsúzásukban is tovább él­nek, mint a háború utáni élet alapfogalmai, típu­sai, jelenségei, az inflációtól a sofőrtípusig. Aki­ akkor bukott meg igazán, mikor kiderült, hogy... soha életében nem vezetett és nem is tud elvezetni egy gépkocsit. Halálával pótolhatatlan nyereség éri ezt a mai világot, amely a felfedezések világa lesz. Mert a felfedezések kora nem ért véget Ame­rika felfedezésével. Hátra van még Európa felfe­dezése ... •

Next