Pesti Napló, 1933. január (84. évfolyam, 1–25. szám)
1933-01-06 / 5. szám
Ünnepi szám — Rádiómelléklet és Tisztviselő Napló — Ára 24 fillér Budapest, 1933 . 84. évfolyam 5. szám Péntek, január 6 Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon . 16 fillér Ünnepnapokon . 24 fillér Vasárnap 32 fillér PESTI NAPLÓ ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra . . . 4.— pengő Negyedévre . 10.80 pengő Félévre. . . . 21.60 pengő SZERKESZTŐSÉG: Rákóczi út 54. szám. KIADÓHIVATAL: Erzsébet körút 18- 20. sz. TELEFON : 455—50-től 455-57-ig, 464—18 és 464—19. Szerkesztőség Bzősben : L. Kohlmarkt 7. A sofőrtípus alkonya írta: dr. LENGYEL ERXŐ Még meg sem melegedett a helyén, a század volánjánál és már le kell szállania. Mint »egyén« még eltengődhetik egy darabig, mint típus a múlté... Élt tizenkét évet, meghalt tizenkét évszázadra valót. Egy világfelfordulás nagykorúsította, de mire »felsőbb osztályba léphetett« volna, már nemcsak túlélte, de— túlhalta magát. Mint Korunk Hőse jelent meg és korunk baktériumaival száll el. A világháború utolsó ágyúdörgésével született, a szakszofén halálhörgésében múlik ki. Halálát kiterjedt és ismert rokonság gyászolja majd; a sznob unokáját, a bést Captain of Industry unokaöccsét veszti el benne, a sztár tejtestvérét, a flapper pedig jövendőbelijét. Nevét a sofőrtől nyerte, a sofőrnek azonban ehez semmi köze nincs, a sofőr vezeti tovább kocsiját... egyik típust a másik után véve fel és szállítva le a végállomáson és igazán nem tehet arról a méltatlanságról, hogy ép róla nevezték el a hasonnevű típust. Élete, mármint a sofőrtípus élete, egy fejlődési rendellenességen alapult, egy fejlődési rendellenességen, amely 1914-gyel az egész világ életébe bevonult. Előbb nézett szembe a halállal, mint az élettel s még nem szólalta ki inaséveit saját sorsának kovácsműhelyében, mikor már a világ sorsát kovácsolja a kor legizzóbb üllőin; férfikora megelőzte gyermekkorát és materialista lett mielőtt idealista volt. Mindent tudott, mielőtt még — valamit tudott volna, mellékfoglalkozása megelőzte főfoglalkozását, előbb csalódott, mint —remélt és előbb felejtett, mint tapasztalt. Előbb volt lakása, mint otthona és előbb volt szerető mint szerelmes. A regényeket átélte, mielőtt olvasta volna, előbb volt reakcionárius, mint haladó és » közgazdasági pályán«, az infláció börzéin előbb nyerte, mint kereste a pénzt Előbb volt közélete, mint magánélete s már mögötte volt egy... jövő, mielőtt még megtalálta volna helyét a jelenben. De hogy is találta volna meg helyét, amikor »minden hely be volt töltve«, — hogy is találhatta volna meg útját, amikor csupa jelzőtábla volt az erdő minden táján. Hogyan tévedt volna el, amikor jóformán minden párt az ő útbaigazításával volt elfoglalva, és hogyan talált volna támaszra, amikor minden párt f őrá támaszkodott. Még nem nyújthatta ki kezét saját sorsáért, amikor Európa sorsát tették le kezébe és szavazócéduláján a világtörténelem legnagyobb sorsjátékain vett részt. Mert 21 esztendős korában már közjogokkal ruházták fel, de míg a népgyűléseken azt hallotta, hogy ő a világ ura, az előszobában azt hallotta, hogy »...igazán nagyon sajnáljuk... de most nem... legyen szerencsénk máskor«. Nálunk mindvégig egy idegen világ fia maradt, leginkább német és amerikai kereszteződés és Budapesten és általában Magyarországon, sohasem tudott meghonosodni. Mintha a Gyurkovics Fiúk tüzes paripáit egy rozoga Ford-autóba fogták volna be; nem, mintha a Toldi Miklós márványszobrára Hitler-féle barna inget húztak volna rá. Nálunk inkább csak vendégszerepelt, hogy úgy mondjuk, csak másodlat volt, egy színpadi vagy szépirodalmi zugforgalom valőrje, nem is annyira típus, legfeljebb a plágium. "A jövő embere, mondták róla. És bizonyára a névjegyére is az volt rányomtatlan, hogy a jövő embere. Ez nem fog sokat teketóriázni! mondták, ez az erő és kíméletlenség géniusza! Új ember! Sofőrtípus! Ez nem fog évtizedeket vitatkozni a homerule-ról, nem dől ki három nemzedékében közjogi szőrszálhasogatótok fölé hajolva, ez majd nem fog menettérti jeggyel járni világfelfogásról világfelfogásra és nem fogja kiszónokolni az évszázadot, ez a gép embere, a kíméletlenség embere, a lényeg embere! A lényeg embere, aki semelyik arcvonásában nem írr rá arra a háború előtti intelligenciára, amely 1912-ben Bergsonért, 1913-ban a kollektív lélekért és a pacifizmusért, 1914-ben a háborúért, 1915-ben Mittel-Európáért, 1918-ban Wilsonért és a Népszövetségért, 1920-ban a fajelmleiért, 1922-ben a titkos választójogért, 1926-ban pedig az egyéniségért lelkesedett... nem tudván máskép leplezni félelmét a diktatúrától. És valóban úgy látszott, hogy a rofőrtípusban új világ született. Új ember! Fellépése csupa biztonság, monoklijában mintha a világ legnagyobb csillagvizsgálójának, a Mount Wilsonnak tükörteleszkópja ragyogna! De hamar kiderült... mindenekelőtt az derült ki hamar, hogy a sofőrtípus nem is annyira egy fiatalsági típus és sokkal inkább hasonlít a letűnt világ ősjogászához s az újítók »Mitmacher«-jéhez mint az új fiatalsághoz Nagyon is proklamált volt a fiatalsága, az fiatalság rózsakoszorúját ferbőségének mértéke szerint fonta homlokára, túlélénken, sportolt és túl fiatalosan vénült, áh hogyne, megvolt a sofőrtípusnak a fiatalsági évjárata is. De ha az erőnek ez a típusa őszintén beszélt, , szívhangjaiból nem egy új conquistador szólt, nem egy új Herkules és nem a motorizált barbárság ...a szegény kisgyermek panasza volt ez inkább. Alapjában az is volt: szegény kisgyermek, aki az öregekkel együtt töltötte fiatalságát a halál völgyében. Verne Gyulája, Jack London volt, Julien Sorelje, Ezzel Andergast, Berend Ivánja... Berend Ivánja nem volt. Robinson Crusoeja pedig ő maga, a hadifogságban épúgy, mint a világvárosokban való ténfergésében. A világgal többet foglalkozott, legalább is kezdetben, mint a világ őveje. De múltak az idők, és nem múltak el a fiatalság problémái. Most is viaskodnak az álláshalmozások ellen való küzdelemben Németországban külön Holchseuratorium alakult »für die Jugendertüchtigung«. A sofőrtípus lázasan kereste helyét a világban és állását — az Apróhirdetésekben. De öreg mesterei elrontották s még az apróhirdetésekben is »vezető állást« kerestettek vele. Mint szervezésben jártas egyén aki vezető állást keres... De a konszolidáció akkor kezdődött, amikor a vezetőállások száma csökkent és a kis állások és kis tűzhelyek, kishivatalok, kisbérletek száma megnőtt, mikor kevesebb lett a vezér és több a gyakornok. Az úgynevezett »Führerproblem« hihetetlenül sok tragédiát idézett fel... mennyien voltak, akik a vezetőállás, a vezetőpozíció, a vezetőhely lidércfénye felégetett ambícióiban. Pedig vezetni tudni, ehez nem elég... engedelmeskedni nem tudni. A vezetőtehetség a legfurcsább fényjelekben villan fel. Simon von Sanders, aki Gallipolit védte a világháborúban az angol-francia rohammal szemben, a döntő órákban minden ágyújából, muníciójából kifogyott. Csak a csodában bízott, talán abban, hogy az angol főparancsnokot hirtelen rosszullét fogja el, vagy talán abban, hogy az minden különösebb ok nélkül feladja az ostromot. És mi történt? Ez. Az ellenség főparancsnoka minden különösebb indok nélkül feladta az ostromot, és Simon von Sandersről kiderült, hogy vezetőtehetség volt, mert még a csodára is számított... Ludendorff vezetőtehetségét egy francia író egy egész kis dologból állapítja meg. A mazuri csata legforróbb óráiban telefonjelentés érkezik a főhadiszállásra, hogy az egyik német hadsereget bekerítették. Mindenki más feladta volna a küzdelmet, Ludendorff telefonon ellenőriztette a hírt, amelyről kiderül, hogy félreértés és a németek megnyerik a világtörténelem egyik legnagyobb háborúját. De milyen ritka ez a vezetőtehetség, milyen ritka volt a sofőrtípusban, aki a technikai fejlődésnek nem hőse, hanem balekje, a háború utáni időknek nem nyers realistája, hanem elfuserált lírikusa. Mindenekelőtt nem az élet embere volt, anyatejét, a könyvbetűk ólomfestékéből szopta... igen, ez a rettenthetetlen »újember«, aki az érvényesülés akrobatájaként viharzott elő, a napos oldal oroszlánszívű lovagja, a nagy rezon-ember, a sofőrtípus végeredményben könyvek visszfényeként csillogott a világban. Még bölcsőjét is... elméletek ringatták s Németországban, ahol a legtöbbre vitte, összee tudott hozni 10 millió szavazatot, de nem tudott összehozni... egy egyéniséget. Mindenesetre világgazdasági jelenség ő is, de bukásában megelőzte a világgazdasági válság végét. A sofőrtípus mítoszának vége. Még csak nem is egy korszakot jelentett az európai fiatalság életében, hanem csak egy... mázt. A máz lepattogott... ». S nem véletlen, hogy a sofőrtípus alkonyfényében más »világjelenségek« is elfakulnak. S ez az átalakulás nemcsak abban jelentkezik, hogy a politika elhullatja a régi jelszavak szirmait, de abban is, hogy a sínpadon a szerző helyét az író foglalja el és Párizsban, mint egy svájci lap érdekes párizsi krónikája beszéli, abban is, hogy a színház revansot vesz a mozin. A technika, a hirtelen siker, a szakadatlan rizikó és spekuláció tökéletesen elvesztette varázsát az »új emberekre«, akik a fiatalság örök eszményeihez térnek vissza mindenütt. Mint az autózásban, az életben is a biztonság lép — a gyorsaság helyébe. A karrier bizonytalanságainál kezd többet érnia fixum bizonyossága. A farkasétvágyú ambíciók lecsillapultak és már elférnek egy világrészben — főleg, ha hozzá mért lehetőségek elférnek... egy hivatalban. Megint egy óriási újjáértékelés ment végbe,és amint a közgazdaságban megszűnt a papírpénz vérmérgezése, a morális és politikai életben is megszűnt a politikai jelszavaké. A sofőrtípus? Franciaországban azt mondják róla, amit valamikor Zoláról mondtak: bon pour l'Allemagne et l'Amerique de Sud... A kor nagy kalandregényeinek vége... de nemcsak az életben, hanem a regényirodalomban is, amelyben a széppróza épúgy kiszorítja a ponyvát, mint a lady a flappert. Már nem tánclépésben, de nem is rohamlépésben akarnak »valamit elérni«, a mozikarriereken bosszankodnak, a moziszerelmek legérzékenyebb képeinél nevetnek. Mindig lesznek Júliák, de most már... Shakespearet keresnek Júliához és semmiesetre sem elég hozzá Hollywood Rómeója. Az érték most már felülkerekedik az értéktelenségben, az emberiesített gép a sofőrtípusban elgépiesedett emberen. Londonban kezdenek kihalni a bárok, de megtelnek, mégpedig a fiatalság értékeivel is a klubok. A lord ugyan épúgy búcsúzik régi fényétől, mint a mecénás vagy a junker, de a régi típusok — még az ellenszervesek is, sőt még a hidalgóé is — búcsúzásukban is tovább élnek, mint a háború utáni élet alapfogalmai, típusai, jelenségei, az inflációtól a sofőrtípusig. Aki akkor bukott meg igazán, mikor kiderült, hogy... soha életében nem vezetett és nem is tud elvezetni egy gépkocsit. Halálával pótolhatatlan nyereség éri ezt a mai világot, amely a felfedezések világa lesz. Mert a felfedezések kora nem ért véget Amerika felfedezésével. Hátra van még Európa felfedezése ... •