Pesti Napló, 1933. október (84. évfolyam, 223–248. szám)

1933-10-12 / 232. szám

12 Csütörtök PESTI NAPLÓ 1933 október 6 A halálos kilométerversemy „71 gép erősebb volt" és legyőzte Somartva Istvánt, aki a táti mot­or kerékpárversenyen egy kilométer­kőnek ütközött és szörnyethalt . Hibás motorkerék­párral indult a szerencsétlenül járt fiatal versenyző (Saját tudósítónktól.) Véres napja volt szer­dám a magyar autósportnak: a Táton kezdődött őszi kilométerversenyt halálos szerencsétlenség szakította félbe. Somoriva István, a verseny egyik résztvevője, motorkerékpárjával a kilométerkő­nek rohant, a pályára zuhant és szörnyethalt. A halálos szerencsétlenség híre a délutáni órákban elterjedt a fővárosban s azóta a sportemberek kö­rében egyébről sem esik szó, mint a halálos kilo­méterversenyről. A szerencsétlenség miatt félbe­szakított verseny lefolyásáról már tiszta képet tudnak adni a résztvevők és így rövidesen meg is állapítják, hogy milyen körülmények között tör­tént a magyar sport gyászos eseménye. Hét esztendő óta ősszel kilométerversenyt rendez a KMAC. A résztvevők összesen egy mér­földet futnak. A mérföldes pályán belül 1000 mé­terig külön mérik az időt és a célnál összesen az egész mérföldre jutó menetidőt. Évről évre az autó- és motorsport nemzetközi kiválóságai vesz­nek részt a versenyen. Ezúttal is a külföldi sport­világ nagy érdeklődése előzte meg a nagy külső­ségek nélkül megkezdett versenyt, melyre a kö­vetkezők neveztek be: Herbert Wimmer, Edit Frisch, Robert Kohlrausch, Hans Burgaller, Günther Lehmann, Walter Baümer, Berndt Ro­senmayer, Josef Möritz; a magyarok közül Hart­mann László, Krenn József. Erdélyi Ferenc, Hofer János, Martinek István, Kozma Endre és a sze­rencsétlen véget ért Somoriva István álltak start­hoz. Edit Fritsch, az ismert német hölgy versenyző, repülőgépen érkezett, hogy idejekorán jelen lehes­sen a tuti startnál. A versenynek kevés nézője akadt, mindössze 14—15 autó hozta a pesti és környékbeli érdeklő­dőket. A versenyt Detmar Walter vezette. Az ő irányításával vizsgálták is felül verseny előtt az induló autókat és motorkerékpárokat. Kevéssel kilenc óra után megkezdődött a versen­. A remek időben legjobb hangulatban indultak a németek, Kohlrausch 750 köbcentiméteres Austin verseny­kocsiján és Burgauler másfélliteres Bugattiján két-két magyar rekordot állított fel. Délig a ver­senynek csak egy részét bonyolították le, amikor Somariva István, a 22 éves szerelő állt a start­hoz. Somariva mindössze idén kezdett szerepelni, vett egy A. J. W. gépet, mely a szakértők véle­ménye szerint Magyarország egyik leggyorsabb 1006 köbcentiméteres angol verseny gépe vett. Ez a sebesen száguldó versenykocsi ösztönözte a fia­tal szerelőt arra, hogy egymásután nevezzen be a versenyekre. Amikor legutóbb a guggerhegyi versenyen indult, társai aggódva várták a verseny végét, mert az volt az érzésük, hogy a fiatalember, aki mindenáron nagy eredményeket akart elérni, nem tudja uralni a rendkívüli erejű motorkerékpárt, mint mondották *a gép erősebb nála és le fogja győzni őt*. Ilyen előzmények után indult szerdán délben Somoriva István a táti starttól Nyergesújfalu felé. Másodpercekkel indulása után már 100—120 kilo­méteres sebességgel robogott, amikor a rendezőség a pálya oldalán álló tagjai észrevették, hogy a motorkerékpár ingadozva, támolyogva robog a cél felé. Az azonnali jeladásra Delmar Walter nyomban telefonált a mérföldes pálya első kilo­méteres céljánál álló rendezőkhöz, hogy Somari­vát azonnal intsék le. Jelezzék, hogy térjen vissza a starthoz. A gép hibás s ezért nem szabad részt­ vennie a versenyen. Somarivát leintették és a fiatal szerelő min­gyárt vissza is kanyarodott és a start felé robo­gott. Száz kilométer lehetett a motor sebessége, mikor a kerekek bukdácsolni, ingadozni kezdtek és mielőtt még a versenyző észbekaphatott volna, a motorkerékpár teljes sebességgel a kilométerkő­nek rohant. Somariva az összeütközés pillanatában lerepült pépéről, a motorkerékpár a kilométerkőtől egy fá­hoz vágódott és darabokra tört. Ebben a pillanatban már el is indult a mentő­autó, hogy a szerencsétlen fiatalemberen segítsen, d­e néhány másodperccel a szerencsétlenség után Somoriva István már holtan feküdt a táti ország­úton, koponyaalom törést szenvedett s úgy látszik, már a zuhanás pillanatában meghalt. A rendezők és versenyzők csakhamar egytől egyig Somoriva István holtteste körü­l álltak és egyöntetűen elhatározták, hogy a gyász jeléül fél­beszakítják a versenyt. Rövid idővel a szerencsétlenség­ után értesí­tették a csendőrséget a történtekről és megindult a vizsgálat. Megvizsgálták Somariva összetört gépét s megállapították, hogy a motorkerékpár első villája laza volt és valószínű, hogy a kocsi első sárhányója a szerencsétlenséget megelőző pillanatban leszakadt. Bizonyosra veszik, hogy ez a két körülmény okozta az elkerülhetetlen szeren­csétlenséget. A szakértők azt mondják, hogy a versenyt megelőző műszaki vizsgálat során ilyen aprólék hibát nem lehetett észrevenni, mert hiszen a mű­szaki vizsgálat 99 százalékban tulajdonképpen annak a megállapítására szorítkozik, hogy a gé­pek megfelelnek-e a nemzetközi versenyszabályok követelményeinek. Ezt a kérdést a vizsgálat során tisztázzák. A halálos kilométerverseny résztvevői egyelőre Bu­dapesten maradnak, előreláthatólag hétfőn star­tolnak azok, akik a halálos szerencsétlenség miatt nem indulhattak a szerdai versenyen. A szerencsétlen Somariva István holttestét a csendőrség elszállíttatta a táti országútról. Soma­riva barátai­­így tudják, hogy a fiatal szerelő árva fiú volt, egyetlen hozzátartozója, menyasz­szonya gyászolja. Somariva István Gyomor-, bél- és anyagcseres beteg­ségekné­l a természetes Ferenc József keserűvíz az emésztőszervek működését hat­hatósan előmozdítja s így megkönnyíti, hogy a tápláló anyagok a vérbe kerüljenek. Ma este helyszíni szemle lesz a Reichstag előtt Dimstrofftől újra megvonták a szót s kitiltották az ülés­teremből, a helyszíni szemlén sem jelenhet meg Berlin, október 11. (A Pesti Napló külön tudósítójától.) A Reichstag-per szerdai tárgyalásán az el­nök közölte, hogy csütörtök este helyszíni szemle lesz a birodalmi gyűlés épülete előtt. Dimitroff kérdést akart intézni az elnökhöz, aki azonban megvonta tőle a szót. Di­mitroff erre felkiáltott: — Én nemcsak vádlott vagyok itt, hanem Dimit­roff védője is-A bíróság erre tanácsko­zásra vonult vissza, majd az elnök kihirdette, hogy engedetlensége miatt to­vábbi intézkedésig eltávo­lítják az ülésteremből. Ez­után Dimitroffot visszave­zették a fogházba. Az első tanú Latert rend­­őrhadnagy volt. Kihallga­tása során Van der Lubbe­nek az orrát több ízben megtörölte védője, dr. Seif­fert. A vádlott nyugodtan hagyta, hogy az orrát tö­rölgessék. Lateit elmondotta, hogy ott volt, amikor a tüzet észrevették. Beszélt az elfo­gott Lubbeval, akin csupán egy nadrág volt. Megkér­dezte tőle, hogy ő gyújtot­ta-e fel a birodalmi gyűlés épületét, mire Lubbe hatá­rozott igennel válaszolt. Egy másik kérdésre el­mondta, hogy a berlini székesegyházat is fel akarta gyújtani. Állandóan nevetgélt, úgy hogy a tanú­nak az volt a benyomása, hogy őrülttel van dolga. Véleménye szerint kizárt dolog, hogy Fan der Lübbe egyedül gyújtotta volna fel az épületet. Wagner tűzoltóparancsnok a következő tanú, majd dr. Lepsius tett vallomást és elmondta, hogy másnap, amikor Lubbeval végigjárták a tűzfész­­­keket, Lübbe szabatos vallomást tett és kijelen­tette, hogy azért gyújtogatott, mert meg akarta semmisíteni az egész társadalmat. A tárgyalás végén az elnök bejelentette, hogy Dimitroff nem vehet részt a csütörtöki helyszíni szemlén. A legközelebbi tárgyalás pénteken dél­előtt lesz. A Reichstag-per tárgyalása Berlinben.­­A bíróság mögött függ a Reichstag épületének két alapr­ajza, a bíróság előtt Hans Flö­ter, az egyik tanú áll I­iért tanácsos most osztálysorsjegyet venni vagy rendelni? Mert a sorsjegyeknek egy későbbi osz­tályhoz való vásárlásánál az előbbi, lejátszott osztályok betétjeit is meg kell fizetni. Tehát sokkal célszerűbb a sorsjegyeket már az első osztály húzása előtt meg­venni, hogy a rendkívül kedvező nyerési esélyeket teljes mérték­ben kihasználhassa és hogy ne veszítse el egyetlenegy osztály nyeremé­nyeire való igényét se. mondotta. HÍREK VAS VÁRMEGYÉBŐL! Körmend nagyközség a község lakosságának adakozásából országzászlót állított fel, amelyet ünnepélyesen felavattak. Az ün­nepi beszédet gróf Sigray Antal, a kör­mendi kerület országgyűlési képviselői. Ezután Markó István, Körmend nagyközség bírája a község nevében átvette a zászlót. L. DR. OREL GÉZA főigazgató legújabb könyve A SZLOJD A műhelynevelés térfoglalása az iskolákban. Kapható AZ EST könyvesboltjá­ban, VII. Erzsébet körút 18—n0 Ara: P 3.­

Next