Pesti Napló, 1933. október (84. évfolyam, 223–248. szám)

1933-10-12 / 232. szám

s Csütörtök PESTI NAPLÓ 1933 október 12 Hogy volt, mint volt? * Mint többszázezer ember, én te olvastam az újságok­ban a Lukachich-perben elhangzott tanúvallomásokat. A tanúk oly dolgokról vallottak, amelyek tizenöt eszten­dővel ezelőtt játszódtak le és amelyeket magam is lát­tam; nagyon könnyű volna tehát kimutatni, hogy a leg­több tanú tévedett, mikor arról beszélt, hogy mi történt és hogyan történt. Ennek azonban nem lenne semmi haszna és így nem lenne semmi célja sem. De ez megint jó alkalom arra, hogy a történetíró munkájának igen nagy nehézségeire rámutassak. Ha én lettem volna bíró ebben a perben, a kihallga­tott tanuk közül egyet sem hallgattam volna ki, mert a szóbanforgó eseményeknek nemcsak szereplői, de többé­kevésbé érdekeltjei voltak és miután mindannyiukat ter­heli több-kevesebb felelősség, mindannyian természet­szerűleg jogosítva voltak a dolgokat úgy adni elő, hogy azok tizenöt évvel ezelőtti vagy mai álláspontjukkal minél teljesebb összhangban legyenek. Hogy félreértés ne legyen, egy pillanatig sem gondolom, hogy bárki is szépíteni akarta volna a maga szerepét; ezt nem teszem fel. De hogy aki forradalmár volt 1918-ban, az má­s szem­mel nézi a dolgokat, mint aki már 1918-ban is ellene volt a forradalomnak, az éppen olyan természetes mint az, hog­y a forradalom bukása után sok lelkes forradal­­már olyan lelkes ellenforradalmárrá vedlett át, hogy alig lehetett vele bírni. Az a természetes ösztön, amely­nél fogva a maga 1918-iki állásfoglalását mindenki iga­zolni akarja, erősen szubjektív jelleget kölegenja az 1918-iki eseményekre vonatkozó összes vallomásoknak; valahányszor ezek a vallomások az illető események sze-­ replőinek szájából hangzanak el. A tárgyilagos igazság megállapítása céljából mérlegelni ezeket a vallomásokat — nagyon nehéz feladat, mert nem az derül ki­­­előlük, hogy mi történt, hanem csak az, hogy a tanú mit gondol arról, hogy mi történt és hogyan történt. Hát mit gondoljunk ezek után azoknak a mendemon­dáiról és feljegyzéseiről, kiket kézzelfoghatóan érdek vagy valamely tendencia vezérelt. Az, ami 1918 őszén történt, valóságos forradalom volt. Minden forradalom egy óriási zűrzavarral kezdő­dik s ebben a nagy zavarosban igen sokan akarnak ha­lászni, sőt a halászat igen sok embernek sikerül is. 1918 őszén tizennyolc-húszéves gyerekek jelentkeztek a kormánynál s állást vagy pénzbeli jutalmat kértek hőstettük jutalmául. Mik voltak ezek a hőstettek.! Pél­dául egy suhanc verte a mellét, hogy Budán ő szállta m­eg az Alagutat. Elképesztően szemtelen hazugsággal állott elő számtalan hős és hogy ezek a hangulatot ne rontsák, igen sok esetben pénzt kaptak, sőt állást vagy, valami közmegbizatást is kaptak. Ennek a sikernek mi volt az alapja! Semmi egyéb, mint egy vakmerő hazug­ság; a hazugság ugyan egészen nyilvánvaló volt, de cél­h­oz vezetett. Hemzsegtek ezek a hirtelen érvényesült emberek a közélet piacán és sikerük egy baloldali szí­nezetű hazugságra volt alapítva. Egy év múlva ezek kö­zül az emberek közül igen sokan vagy egészen más irányban érvényesültek, vagy legalább kimentették ma­gukat­­ egy jobboldali színezetű hazugsággal. És mivel ezeknek igen nagy érdeke volt, hogy a közvélemény az ő hazugságukat igazságnak fogadja el, természetes, hogy nem hallgattak el, hanem buzgón folytatták a megkez­dett történelemhamisítást és folytatni fogják egészen az életük végéig. Miattuk nem lehet tisztán látni az 1918-i eseménye­ket még ma sem. Az események alkotó elemei annyira össze vannak zavarva, hogy ma lehetetlenség közöttük eligazodni. Amíg az események szereplői élnek, addig szó sem lehet történelmi ténymegállapításról. Sőt, merem állítani, hogy évszázadok fognak el­múlni, s az emberiség még mindig nem fogja tisztán látni, hogy mi történt Magyarországon 1918-ban. 1848-ról és 1849-ről még ma is sokkal több legendát tudunk, mint valóságot, sőt nem Rákóczi személyéhez,­hanem még az ő korához sem igen nyúlhat hozzá a történeti kritika, mert ennek útját állja a nemzeti ke­gyelet. Én már bele is nyugodtam, hogy egy nemzet szá­mára sokkal fontosabb a kegyelet, mint az igazság. A történelem a maga tűrhetetlen igazmondásával a nemzet szempontjából könnyen nélkülözhető, ellenben egy nép, melynek nincsenek hősei és nincsenek legen­dái, elveszettnek tekinthető. Ma semmi sem lenne oly népszerűtlen, mint a va­­­lódi történelem, miért, mert nem lehet tudni, hogy a valóság nem lenne-e destruktív hatású. A történelem­mel szemben az első kívánalom az, hogy lelkesítő ha­tású legyen, »hogy a multakból tanulságokat merítve,­ reményt és erőt nyerjünk a jövőre«. Mint méltóztatnak" látni, ebben az elgondolásban a jövőn van a hangsúly, a cél a jövő, s a mult csak eszköz, a mult kutatása tehát", csak úgy és csak annyiban használható fel, amennyiben a célnak megfelel. S a jövőnek alapjai és pillérei micsodák? Talán a múltnak eseményeit sem. A jövő alapjai a múltnak eseményei körül szövődött legendák és hiedelmek, mert az utókor számára csak ezek maradnak életben s az utókor nemzedékeinek képzeletére és lelkületére csak ezek hatnak, ellenben sohasem hathat az oly történeti valóság, mely ismeretlen maradt. Van egy gazda rokonom, aki nagyon elfoglalt em­ber, a téli hónapokat kivéve. Persze újságot is járat, de a korai krumpli ültetésétől kezdve az őszi kápolafa­szedés befejezéséig soha bele se néz az újságba. Igen vigyáz rá, hogy egyetlen újság el ne vesszen és dátum szerint van rendbe szedve az újságja. Ugy november elején azután ebéd utáni pipázás közben, el kezdi olvasni az újságjait, március végétől kezdve. Amit olvas, az mind már több, mint fél év óta túlhaladott dolog, • miután e fél év alatt ha nem olvasott is újságot, mégis csak hallott a világ dolgairól, borzasztóan nagy passziója telik annak az olvasásában, hogy ami egykor nagy eseményként jelentkezett, később csakugyan annak bizonyult-e. Az újságolvasásnak ez a rendszere nem feltétlenül rossz, sőt jó lenne, ha ezt a módszert egyéni életünk eseményeire is át tudnók vinni. Miután azt, hogy a® eseményekben mi a valóság, többnyire úgyis csak ké­sőbb tudjuk meg: ne siessünk elkönyvelni életünknek se édes, se keserű emlékeit; hagyjuk ezt lehetőleg ké­sőbbre, és rendszerint jól járunk vele. A Emésztési gyengeség, vérszegénység, le­soványodás, sápadtság, mirigybetegségek, bőr­kiütések, kelések, furunkulusok eseteiben a természetes Ferenc József keserűvíz szabá-­ lyozza a belek annyira fontos működését. A GFB-gyár visszaveszi munkásait és újra megkezdi a munkát (Saját tudósítónktól.) Megírtuk, hogy kedd , felmondását visszavonják és csütörtökön újra délután a Cig­i-textilgyár tulajdonosa beszün-­­ megindul a munka. A kereskedelmi kormány tette vihar uccai gyárában a munkát. Az üzem leállí­tása és a munkások elbo­csátása általános feltűnést keltett és nagy izgalmat váltott ki a munkások kö­rében. Az üzem leállításá­ról szerdán reggel tudo­mást szerzett Fabinyi Tiha­mér kereskedelmi minisz­ter, akinek kívánságára a GFB-gyárban csütörtök­ön újra megkezdődik a mun­ka. Az üggyel kapcsolatban a kereskedelmi miniszter megbízta Tőry Gergely ál­lamtitkárt, hogy a GFB-i gyár adóügyét vizsgálja meg. Az államtitkár meg­hívására szerdán sürgős értekezlet ült össze a mi­nisztériumban, amelyen megjelent Fekete Jenő, több adószakértő és a tex­tilgyárosok megbízottja. A tárgyalás során Tóry ál­lamtitkár kijelentette, hogy érdemleges tárgyalásról addig, am­íg a GFB-gyár A GFB-textilgyár munkásai szerdán délelőtt izgatottan tár­gy­al­ják az eseményeket a gyár előtt han a munka meg nem indul, nem lehet szó. A­z ezek után megvizsgálja a GFB valamennyi adó­gyár vezetői erre bejelentették, hogy a munkások­­ ügyét. A sinfalvi rombolás ügyében súlyos mulasztással vádolja a tordai hatóságokat a vádirat Kolozsvár, október 11. A tordai törvényszék előtt az elmúlt napokban kellett volna megtartani az ismert sinfalvi és bol­ti rombolások ügyében a főtárgyalást. A káro­sultak közül beidézték Árkossy Tamás unitárius lelkészt, Balla Dénes, Szabó Lőrinc és Barla Ist­ván tekintélyes gazdákat és még 25 sinfalvi káro­sultat, akik részben verés következtében sérülé­seket, részben pedig a rombolások következtében súlyos anyagi károkat szenvedtek. A pernek 23 vádlottja van. A háro­m elsőrendű vádlott Bálint Alexandra, Nichisel Ioan és Du­mitrescu Stefan, akik a vádirat szerint a falusia­kat a rombolásra izgatták. A többi húsz vádlott részben sinfalvi, részben környékbeli falusi ember. A vádirat ingó vagyon rongálása, nemzetiség elleni izgatás és lázadás címén kéri a vádlottak felelősségre vonását. A vádirat 12 gépírásos olda­lon ismerteti a sinfalvi véres l­ap eseményeit. Eszerint ez év május 28-án a tordai revízióellenes gyűlésről nagyszámban­ szállította haza az ara­nyosvölgyi vonat a falusiakat. Mikor a vonat Torda felől a sinfalvi állomásra érkezett, többen leugráltak a kocsikról s egy ismeretlen elkiáltotta magát, hogy szálljon le mindenki. E kiáltásra mintegy kétszáz főnyi tömeg özönlötte el a per­ront, eltorlaszolta a mozdony előtt a síneket és kényszerítette a vonatvezetőt hogy a vonattal mindaddig maradjon az állomáson, amíg az uta­sok a községből vissza nem térnek. Az állomás­főnök azonnal jelentette a történteket a tordai ha­tóságoknak, amelyek a jelentés ellenére egy lépést sem tettek az események megakadályozására. Elmondja a vádirat továbbá, hogy a tömeg ezután bevonult a faluba, útközben több lakás ablakait beverte, botokkal fegyverezte fel magát, majd lázító dalokat énekelve vonult a falu köz­pontja felé. Végül részletesen leírja, hogy kik szenvedtek károkat és testi inzultusokat a tömeg részéről. A vádiratból kitűnik, hogy a felizgatott tömeg által elkövetett bántalmazások és rombolás­­ok nem voltak olyan jelentéktelenek, mint aho­gyan annak idején a hatóságok hivatalos jelentései a dolgot feltüntetni igyekeznek. A sinfalvi fosz­togatás egy óra hosszat tartott , ez a jelenet meg­ismétlődött a borrévi állomáson is. A vádirat felolvasása ut­ám a bíróság megálla­pította, hogy az elsőrendű vádlottak közül senki sem jelent mest, a másodrendű vádlottak közül pe­dig csak tizenkettő. Erre való tekintettel a bíró­ság az ügyész indítványára a tárgyalást novem­ber 19-ikére halasztotta. A sinfalvi rombolásoknak egyik érdekes mellékhajtását ezzel egyidejűleg tárgyalta a szat­mári bíróság, amely előtt azonban nem a felbuj­tók és nem rombolók ültek a vádlottak padján, ha­nem Dénes Sándor, a Szamos című lap szerkesz­tője, aki annak idején részletes tudósítást közölt a sinfalvi eseményekről. Dénes ellen az ügyészség az úgynevezett államtörvény alapján indított eljá­rást. Dénes a valódiság bizonyításának elrendelé­sét kérte. A törvényszék hosszabb tanácskozna után elrendelte a valódiság bizonyítását s az új tárgya­lást novemberre tűzte ki, amelyre megidézik a sinfalvi tanúkat is. SIESSEN! HÚZÁS MÁR SZOMBATON! Ne feledje el szerencsesorsjegyét azonnal megvenni vagy levelezőlapon (telefonon) megrendelni. BEN Kft BANK RT. BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY ÚT 56 Tel.: 28-6-47 Vidor Emil és ne is közlik, hogy László fiúkat e hónap­­- én temették el.

Next