Pesti Napló, 1934. március (85. évfolyam, 48–72. szám)
1934-03-25 / 68. szám
495 Péntek PESTI NAPLÓ 1934 március SS 1 (?) Zenei események. Szombat délután a Zeneművészeti Főiskola Segítőegyesületének rendezésében dr. .lívándr Antal, a főiskola kitűnő professzora, a modern zeneelméletek és esztétika kiváló tanára tartotta meg előadását az Akadémia kamaratermében. Dr. Molnár Antal az új muzsikusgeneráció legaktuálisabb kérdését tűzte ki előadása tárgyául. A probléma: »Az új magyar zenei nemzedék feladatai«, kevesen ismerik az ezzel kapcsolatos kérdések sorozatát olyan tüzetesen, kevesen vizsgálják az új zenei nemzedék problémáját annyi lelkiismeretes alapossággal, pompás felkészültséggel, mint Molnár Antal. Molnár Antal előadásában nem elégedett meg azzal, hogy kiejtse az új magyar zenei nemzedék kulturális munkájának jelenvaló állapotát, hanem beszélt azokról a feladatokról, kulturális kötelezettségekről, melyeknek gyökeres reformálása, illetve megoldása az új generációra hárul. Előadásának zenei illusztrációs anyagát a főiskola növendékei tolmácsolták az előadáshoz méltó, művészi formában. Este a főiskola nagytermében a Budapesti Hangversenyzenekar adott hangversenyt, Várady László, a tehetséges ifjú karmester vezetésével. A zenekari estet a »Liszt Ferenc Társaság« rendezte. Várady László pompás karnagyi képességeit, érett zenei kultúráját már többízben méltattuk, szombat esti zenekari hangversenyén előkelő színvonalú műsorral szolgálta ki a Liszt Ferenc Társaság illusztris közönségét. Weiner Leó nagyszerű Magyar Táncszvitje után Bartók Béla oeuvrejének néhány kivételes szépségű zenekari műve került előadásra az estén, melynek befejező műsorszáma Honegger rendkívüli érdekességű »L'Imperatrice aux rochers«-szvitje. A hangversenyen közreműködő Tessényi-Geszler Györgyben komoly tudású, érett zongoristát ismertünk meg. A Kamarateremben Meiler Susy táncolt. Melier Susy dekoratív elképzelésű, ízléssel és sok ötlettel formált táncait ismerjük a Belvárosi Színház színpadáról, ahol tavaly mutatkozott be először Budapest lelkes táncközönségének. Új műsorral, technikában felfrissülten és gazdagabban, ezúttal is igen kellemes és szórakoztató estét szerzett híveinek. Az estén közreműködő Végh Sándor hegedűművész Bach, Paganini, Chopin, De Falla és mások műveit játszotta lendülettel, elmélyülő karakterrel. (Kv.) (*) A Budapesti Református Korál Kamaraénekkar és Zenekar kántáta-estj®. A Budapesti Református Korál Kamaraénekkar és Zenekar a fasori református templomban március 28-án, szerdán este 6 órakor kantátaestét tart. Orgonán Dedinsky Izabella játszik és Árokháty Béla vezényel. RÁDIÓ MŰSOR: Március 25. 9.30: Református istentisztelet a Kálvin téri templomból. Prédikál Muraközy Gyula lelkész. 10.30: Hírek. 11.00: Passió és szentbeszéd a kir. udvari és várplébániatemplomból. A passiót a Központi Papnevelő Intézet énekkara adja elő dr. Kondela Géza vezetésével. Szentbeszédet mond Artner Edgar dr. 12.20: Időjelzés, időjárásjelentés. 12.30: Az Operaház tagjaiiból alakult zenekar. Vezényel Fridi Frigyes. Csajkovszkij -hangverseny. Szünetben: Rádiókrónika. Elmondja Papp Jenő. 2.00: Hanglemezek. 3.00: A földművelésügyi minisztérium rádióelőadássorozata. Szakács Elemér: Időszerű gazdasági tanácraidió. 3.15: A Budai Dalárda. Vezényel Endre Béla. 1.30: »őskori aranykincs a Nemzeti Múzeumban.« Tompa Ferenc előadása. (Közművelődési előadássorozat.) 5.00: Közvetítés az Osteodekávéházból. A Fejes-szalonzenekar műsora Kalmár Pál énekszámaival. 8.15: Góthné Kertész Ella és Tóth Sándor jeleneteket adnak elő. »Helyet a fiataloknak.« Vígjáték 1 felvonásban. Irta Harsányi Zsolt. A benne előforduló jelenetrész Henry Bernstein: »Baccarat« c. színművéből. 7.00: A rádió júniusi tárgysorsjátékának ismertetése. 7.20: A Mária Terézia 1. honvédi gyalogezred zenekara. Vezényel Fricsay Richárd. 8.20: Sport- és ügetőversenyeredmények. 8.35: »Néhány lap egy kövér ember naplójából.« Huszár Károly (Pufi) csevegése. 9.05: Közvetítés a Valéria-kávéháziból, ifj. Sáray Elemér és cigányzenekara muzsikál. 9.15: Hírek. 9.55: A londoni rádióállomás műsorának ismertetése. 10.05: Európai hangverseny. A londoni rádióállomás műsorának közvetítése. Közreműködik az angol rádió zenekara és énekkara. Solomon (zongora) és Arthur Catterall (I. hegedű). Vezényel Adrian Boult. 11.30: Közvetítés a Britannia-szállóból. Heinemann Eile jazz-zenekarának műsora. — Budapest II., Telefonhírmondó. 3.00—3.45: Hanglemezek. — Március 36. 6.45: Torna. Utána: Hanglemezek. 9.45: Hírek. 10.00: 1. A félezeréves papírkorosak alkonyán. 2. Apró háztartási tanácsok (felolvasás). Közben: Hanglemezek. 12.00: Harangszó, időjárásjelentés. 12.05: Az Országos Postászenekar. Vezényel ifj. Rouibal Vilmos. Közben: Hírek. 1.15: Időjelzés, időjárásjelentés. 1.30: Rácz Kovács Lajos és cigányzenekara. 2.40: Hírek, árak. 3.30: A rádió diák félórája. »Ahol tenyésztik a vadállatokat.« 4.00: Asszonyok tanácsadója. Arányi Mária előadása. 4.45: Időjelzés, időjárásjelentés, hírek. 5.00: Hanglemezek. 5.45: »Amit helytelenül tudjunk.« Moravek Endre dr. előadása. 6.15. A Központi Papnevelő Intézet Énekkara. Magyarázó beszédet mond és vezényel Kondela Géza dr. — Sötétségből világosságra! — Gregorián korálokból, többszólamú karokból és régi magyar énekekből összeállított egyházzeneimeditáció Nagyhétre. 7.00: Közvetítés a Testnevelési Főiskoláról az ökölvívó Európa-bajnokságra készülő magyar csapat tréningjéről. Konferál Pluhár István. 7.30: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. Vezényel Fridi Frigyes. 8.50: Kis színpad. »Barátságiból.« Vígjáték egy felvonásban. Irta Tom Taylor. Fordította Csiky Gergely. Rádióra átdolgozta és rendezi Náday Béla. 9.35: Hírek, időjárásjelentés. 9.55: Közvetítés a Dénesétteremből. Rigó .Tanicsi és cigányzenekara muzsikál, Horti Lajos énekel. 10.25: M. Hír Sári zongorázik. Liszt-művek. 11.10: Dr. Ernst Häckel németnyelvű előadása. »Frühling im Ungarn.« 11.25: Közvetítés a Simplon-kávéházból. Hetényi-Heidlberg Albert—Buday Dénes—Sebő Miklós triója. Március 27-én, kedden este 8 órakor SCHWARTZ VERA Szedő Miklós, R. Albert Erzsi, Kovács Ilonka felléptéd CIGÁNYBÁRÓ Vezényel: Komor Vilmos VÁROSI SZÍNHÁZ (*) A bécsi revűszínészek április közepéig játszanak. A Pesti Színházban két hét óta sikerrel szerepelnek a bécsi revűszínészek. Szombaton elterjedt az a hír, hogy a revűtársulat vasárnap játszik utoljára a Pesti Színházban. Ezzel szemben kijelentette a bécsi társulat vezetője, hogy tekintettel a közönség egyre fokozódó érdeklődésére, a revütársulat április 14-ig folytatja vendégjátékát a Pesti Színházban. (—) Gyermekkép Rozgonyitól 3 db. 8 P. Kálvin tér 5. MOZI MŰSOR- Alkotás mozgó (Alkotás utca 11. Telefon: 553—74). VIII. Henrik magánélete (Charles Laughton). A mesebeli herceg (Gustav Fröhlich). (Előadások: 12-től folytatólagosan.) — Belvárosi mozgó (Irányi utca 21. Telefon: 803-20). Dalol a vágy (Josef Schmidt, Szőke Szakáll). A dezentőr (Loretta Joung). (Előadások kezdete: Jobb terem: 14, 6 és 1 49; bálterem: 5. 14- én 10 órakor.) — Budai Apolló (Csalogány utca 46. Telefon: 51—5—00). A csata. (Annabella). Egy leány, aki mindent tud (Dolly Haas). Híradó. (Előadások: 312, 145, 7 és 10 órakor.) — Capitol filmpalota (Baross, tér, Keleti pályaudvar mellett. Telefon: 343—37). Csak látásból ismerem (Magda Schneider). Híradók. (Előadások kezdete: W, Vi4, hifi, 18. Vi 10-tor.) — Casino filmszínház (Eskü tér 11. szám. Telefon: 831—02). Krisztina királynő (Greta Garbó). Híradók. (Előadások: 2, 4, 6, 8, 10 órakor.) — City filmszínház (Vilmos császár út 36. Tel.: Ili—(0). Prolongálva! Riói lányok (Dolores del Rio). Híradóik: ((2, 4, 6, 8,10.) — Corso mozgó (Vácó utca 9. szám. Telefon: 87—40 02). Masquerader (Ronan Colman). Micki Maus, a pilóta (trükkfilm). Híradók. (Előadások: 948 és/110 órakor.) — Corvin Hímszínház (József körút és üllői út sarok. Telefon: 395—81): Titkos szolgálat (Paul Hartmann). Kísérő műsor. (Előadások kezdete: %2, 8, H8, %10 órakor.) — Décsi mozgó (Teréz körút 28. szám. Telefon: 213—48). Harmadik hétre prolongálva! Csibi (Gaál Franciska, Halmay Tibor.) Híradók. (2, 4, 6, 8, 10.) — Elit hangos mozgó (Lipót körút 16. szám. Telefon: 161—51). Dalol a vágy (Josef Schmidt). VIII. Henrik (Charles Laughton). (MT 2, 145, 148, 10.) — Fórum filmszínház (Kossuth Lajos utca 18. Tel.: 807—07). Harmadik hétre prolongálva! Csibi (Gaál Franciska, Halmay Tibor). Híradók. (Előadások kezdete: 2, 4, 6, 8, 10 óraikor.) — Glória filmszínház (Thököly út 56. Tel.: 448—00). Dalol a vágy (Josef Schmidt). A királynő szerelme (Clauidette Colbert). (Előadások: Mj1-től folyt.) — Kamara mozgó (Dohány ucca és Nyár ucca sarok. Telefon: 44—0—27). A három császárvadász (Paul Richter). Kísérő műsor. — (Előadások kezdete: 2, 4, 6, 8 és 10 órakor.) — Nyugat mozgó (Teréz körút 41. szám. Telefon: 271—62). A bor (Rózsahegyi Kálmán, Jávor Pál). — Bál a fedélzeten (a newyorki Metropolitan-opera tagjainak közreműködésével). (Előadások kezdete: 2. és 10-kor. — Olympia mozgó (Erzsébet körút 26. szám. Telefon: 429—47). Dalol a vágy (Josef Schmidt, Szőke Szakáll). Éjféli vallomás (Louis Graveure). Híradók. (Előadások kezdete: 3,43, 5, 1. és 10.) — Omnia filmszínház (József körút és Krtlesey ucca sarok. Telefon: 301—35. Masquerader (Ronald Colman). Miki, a pilóta (trükkfilm). — Spanyol szimfónia (kultúrfilm). Híradó. — (Előadások kezdete: 2, 4, 11, 8 és 10 órakor.) — Palace mozgó (Erzsébet körút 8. Telefon: 365—23). Kaland a luxushajón (Zita Johann). Kalóz bácsi karmaiban. Reggel, déliben, este. Híradók. (Előadások kezdete: 2, 4, 6, 8 és 10 órakor.) — Pátria mozgó (Népszínház ucca 13. sz. Telefon: 45—6—73). Dalol a vágy (Josef Schmidt). Éjféli vallomás (Louis Graiveur). (Előadások kezdete: 12-től folytatólag.) — Phönix filmszínház (Rákóczi út 68. szám Telefon: 379-10). Dalol a vágy (Josef Schmidt, Szőke Szakáll). A félkezű (Teniger asszonya; Edward, Zita Johan). (2, 15, 7 és410 óraikor.) — Rádius-Metro filmpalota (Nagymező utca 22—24. Telefon: 220—98). Eszkimó (az Északi sark Trader Hornja). Álomország (színes rajzfilm). Híradó. (V48, Mr4,6, 8 és 10.) Délelőtt 11 órakor gyermekmilliné: Legújabb buresszkek. — Royal Apolló (Erzsébet körút 45. sz. Telefon: 4190, 423—43). Ida regénye (Agay Irén, Jávor Pál). Hungária (magyar tájak, Dohnányi Ernő kísérő zenéjével). Híradók. (Előadások: 2, 4, 6, 8 és 10 órakor.) — Tivoli mozgó (Nagymező ucca 8. Telefon: 230—40): A félmeztelen igazság (Lupe Velez). Éjféli vallomás (Louis Graveure). Zsúr Miki Matinéknál (trükkfilm.) Híradó. (2-től folyt.) — Túrán mozgó (Nagymező u. és Mozsár u. sarok. Telefon: 264—20): Dalol a vágy (Josef Schmidt). Királynő szerelme (Claudette Colbert). Híradó. (Előadások kezdete: %2, 7 és % 10-kor.) — Ufa filmszínház (Teréz körút 60. Telefon: 197—67): Krisztina királynő (Greta Garbo). Híradó. (Előadások: %-1, W. és %10-kor.) — Uránia filmszínház (Rákóczi út 21. Telefon: 460—46). A csavargó (Al .Tolson). Miűr házat épít (trükkfilm). (Mi2, Ví4, Ví1, Mi8, Ví-10.) — Vesta mozgó (Erzsébet körút 39. sz. Telefon: 33—6—39). A királynő szerelme (Frederick March). A félmeztelen igazság (Lupe Velez). Híradó. (942-től folytatólag.) Ma: ügetőverseny A márciusi ügetőversenyek nyolcadik napjának részletes programja: Nyolcadik nap. Vasárnap, március 5. I. Nyeretlen háromévesek versenye. 675 m. 3 éves lovaknak. Táv. 1500 m. Marschall 1 Aranyvirág Fischer M. Feiser 2 Columbine Pusztaselypi m. Benkő 3 Moravka Csernetics I. Maszár I. 4 Pillangó Ereszvényi istálló Simkó 5 Brigitta Sajólenkei m. Häuser 6 Tipegő Kornélia-istálló Jónás 7 Aranyom Fischer M. Jónás 8 Arató Fischer M. Wiesner 9 Zápor Pannónia-istálló Tip: Jónás-hajtás—Tipegő. II. Abonyi díj. 675 P. 4—7 éves lovaknak. Táv. 2200 m. Feiser 1 Gurka 5é Pusztaselypi m. 2200 •Volkmann 2 Quasimodo 4é Kürtöspusztai m. 2200 •Dózsa 3 Fenegyerek 6é Báder A. 2200 Wiesner 4 Vitézlő 4é Pannónia-istálló 2220 Zwillinger 5 Oda 5é Alexander-istálló 2220 Benkő 6 Gyurka 7é Csikesz K. 22207 Ica 4é Székely I. 2210 Baik 8 Ond 4é Baik-örökösök 2210 Häuser 9 Pálma 4é Valéria-istálló 220 Vecseklőy 10 Rákné 5é Pannónia-istálló 2260 Ti: Quasimodo—Gurka—Pálffi. Kovács I., Fityó Feiser Zwillinger 1500 Benkő 1500 Treso 1500 Kappel 1500 Kovács J. 150 Kallinka 1500 Wiesner 1500 Simkó 1500 •Jónás 1520 KÉK- és EZÜSTROKÁK KEPPEK NAGYON ELŐNYÖS ÁRBAN El Bíáy SZŰCSNÉL CsaBa frlm Váci ucca 22 III. Mechanikus hendikep. 675 P. 5—7 éves lovaknak. Legkisebb táv 2100 m. Tip: Gallinula—Feiser-hajtás—Oline. IV. Ipoly-díj. 675 P. 4—7 éves lovaknak. Táv. 2100 m. 1 Galli Curci 46 Hollán-istálló 2 Örzse 5é Wampetieh I. 3 Sony Boy II 6é Schwartz V 4 Molinári 5é Mariska-istálló 5 Kuruc 5é Báder A 6 Thyra 6é Székely I. 1 Lord Favonian 4é Starnberger F Tip: Molinári törzse. V. Elitöki díj. 1080 P. 4 éves lovaknak. Táv. 2.100 m. 1 London Zwillinger T. 2 Penny Kornélia-istálló 3 Szeszélyes Vasak V. 4 Tigris Látrányi istálló 5 Tenore lánya Szirmay T. 6 Jerica Kamendini m. Tip: Jerica—Penny—Tenore lánya. VI I. oszt. nemzetközi verseny. 1350 P. 4—10 éves lovaknak. Tip: The Great Virginian—General Hanover—Gondolat II. VIII. Kelenföldi díj. 675 P. 4—7 éves lovaknak. Táv. 2000 m. VII. 2100 2100 2' '0 2140 2140 2140 2180 Steinitz 1 Oline 6é Csillag G. 2110 Feiser 2 Enyém II 6é dr. Szakách E. 2120 Benkő 3 Olivia 7é Rosemarie-istálló 2140 Feiser 4 Kassa 5é Lőrinczi m. 2140 Kallinka 5 Gallinula 6é Kossuth L. 2140 Zwiltinger 6 Feri O. 6é Körmendi m. 2160 7 Ugrabugra 6é Székely I. 2180 8 Rózsi 5é Szirmay T. 2220 Maszár F. 9 Jeles O. S. 7é Kelenföldi istálló 2220 Zwillinger Kovács J. 7 Marschall Dózsa 1 Thalhammer Zwillinger Häuser Maszár I. Wiesner 1 Maszár F. Kovács J. í Jónás Volkmann •Feiser Zwillinger Fityó •Steinitz Feiser Maszár F. Dózsa 2300 2300 2300 2320 2320 232» Táv. 2000 m. 1 Mephisto 6é Starnberger F. 2000 2 Gondolat II 6é Stauffer E. 2000 3 Búfelejtő 9é Neubrunn R. 2000 4 Hol vagy 8é Volkmann K. 2000 5 Excellenz 7é Körmendi m. 2000 6 The Gr. Virginian 8é Hollán-istálló 2105 7 Tündér 5é báró Szymossy J. 2020 8 Muscicapa 6é Csillag G. 2020 9 Fuss 9é Földi E. 200 10 Nevadian 5é Hollán-istálló 2020 It General Hannover 7é Pusztaber. m. 2040 12 Peggy's Express 8é Stein J. 2040 13 Fregon 9é Báder A. 2040 Maszár I. Kovács J. Volkmann Vorst Steinitz Feiser Marek Jónás Simkó Hendikep. 675 P. 5—7 éves lovaknak. Legkisebb táv 2100 m. 1 Melinda 7é Sinkó J. 2110 2 Rikkants 6é Gábor-istálló 21410 3 Mirha 6é Almádi-i istálló 2120 4 Guardian Todd 5é Almádi-i istálló 2140 5 Ili 7é Siró Gy. 2140 6 Arditti 5é Fuhrmann Testvérek 2140 7 Ipse 7é Vas Gy. 2180 8 Harpia 6é Ujfalussy S. 2200 9 H. Boriska 6é Gyarmati m. 2200 10 Nincs tovább 6á Broadway-istálló 2200 11 Kacér 6é Földi E. 2200 12 Monte Christo 6é Glaninger K. 22S0 Tip. Mirha—Melinda—Rikkants. 1 Salvia 4é Schwartz Testvérek 19S0 2 Hanna the Great 4é Tibolddal. m. 19S0 3 Ophdian 5é Pusztaselypi m. 2000 4 Gabriella 56 Körmendi m. 2000 5 Jelka 6é Csernetics I. 2000 6 Bubenyik 56 Anna-istálló 2000 7 Tóbiás 6é Siró Gy. 2020 8 Balaton 6é Sashegyi istálló 2020 9 Kohinor 6é Quick-istálló 2020 10 Mámor 5é Dadányi S. 2010 11 Minor 4é Sajólenkei m. 2020 12 Gaszton 5é Daróeővári istálló 2010 Tip. Gabriella—Kolimor—Balaton. IX. Pótverseny. 675 P. 4—7 éves lovaknak, melyek jelen mítingben versenyt nem nyertek. Táv. 2000 m. 1 ördögleánya 4é Stauffer E. 2110 Benkő 2 Gyurka 7é Csikesz, K. 2100 •Földi 3 Primás 5é Földi E. 2120 •Kovács J. 4 Rikkants 6ó Gábor istálló 2120 Jónás 5 Kirgiz 6é Göndör M. 2120 Baik 6 Eladó 6é Baik-örökösök 2120 Wiesner 7 Vadorzó 4é Péchy A. «Hil Zwillinger 8 Magvas 6é Waltlner G. 216« Tip: Magvas—Primás—Eladó. Versenyek kezdete: V13 órakor.