Pesti Napló, 1934. május (85. évfolyam, 97–121. szám)
1934-05-20 / 113. szám
Vasárnap PESTI NAPLÓ 1934 május 20 376 AZ ELO PÁRBAJKÓDEX Hetvenötéves Clair Vilmos, a világhírű párbajkódex szerzője Hogyan halt meg gróf Keglevich István ? — Petain francia marsall, hadügyminiszter, egy márki és egy húszezer frankos hamis váltó története — Angliában nem udvarképesek a párbajozó felek — Ezerháromszáz párbajban vett részt ClairVilmos, a vívótermek hőse — Saját párbajairól nem nyilatkozik, csak halála után tudhat róluk a nyilvánosság — Finom úri gavalléria" — A régi párbajok és a mostaniak Kint íiz neeát, avillamoson, amerre megy az ember, magától értetődően ezerkilencszázharmincnégy van, még itt az ajtó előtt is — és aztán, ahogy benyitok a szobába, mintha harminc-negyven évvel visszafelé léptem volna az időben, öreges bútorok fogadnak barátságos mosollyal, divatját múlt spanyolfal, almárium, szőnyeggel takart karosszékek és a falon most sárgára hervadozó, hajdani zöld poszton feketére öregedett markolatú fardok, vízőrök és olyan karabélyok, amelyeket legutoljára üveglap mögött, múzeumban láttam. A szavak is, amelyeket az íróasztala előtt ülő, joviális, nikotintól itt-ott megsárgult őszbajszú, pirosképű öregúr mond, olyanok, mintha több évtizedes folyóiratok tárcarovatából kerülnének elő. — A becsület mezején, — hallom és néha ránézek a beszélőre, hogy nem tréfál-e *- ott maradt a porondon, —- mondja később — ... a hetvenöt éves Clair Vilmos, a híres Clair-kódex szerzője beszél, a volt párbajhős, az annak idején országszerte ismert párbajsegéd, a régi gavallér úri világ (ezek ő saját szavai) népszerű Clair Vilije. Mielőtt elindultam volna hozzá, többeket megkérdeztem, csak kíváncsiságból, tudják-e, ki volt a híres párbajtörvénykönyv kodifikátorai Clairkódex, — ingatták a fejüket, akiket megkérdeztem — Clair-kódex, ki volt a szerzője! Fontos az! Ki volt a szerzője a Kézay-kódexnek, a Kalocsaikódexnek, vagy a Corvin-kódexeknek? A szerző? Hát fontos a szerző? A kódex a fontos, így az emberek. Bizony — bármi legyen felfogásunk a párbajról — tény és való, hogy a Clairkódexet elég sokan forgatják. A kódexről tudnak, a szerző személyéről megfeledkezett a világ. Most itt ülök szemközt Clairrel, akibőlcsak a kódexet ismerik. Mosolygó arca alatt, gallérjából, pöttyös lavallier-csokor null előre mellényére. Nagyot húz a sodort cigarettából. — Magamról beszéljek? Mit? Én már kiöregedtem— íróasztala mögött, mennyezetig, könyvek sorakoznak a zsúfolt polcokon. Nézem a könyveket. Lexikonok és néhány regényen kívül a külföld összes párbajkönyvei. Míg a könyveket nézem, lassan beszélni kezd. A Clairek, megtudom, Savoyából származtak Magyarországra. Száz évvel ezelőtt menekült a magyar fővárosba Clair Ignác, aki a nagy Napóleon gárdatisztje volt. Valamit láthatott arcomon az öregúr, mert megismétli: — Igen, a nagy Napoleoné. Én máskép soha nem ejtem ki Napoleon nevét, mint a nagy jelzővel... S ezzel kapcsolatban van egy kis panaszolnivalója a hetvenötéves Clair Vilmosnak. Nagyapja volt az, aki az első tornásziskolát szervezte Magyarországon, benne is van minden sportlexikonban és most nem emlékeznek meg a magyar tornászat alapításának centennáriumáról. Clair apja olasz akadémiai szobrász volt és vívómester. Tőle és az öreg Keresztessy Józseftől tanult vívni Clair Vilmos és — egyszóval, öcsém, képzelheted, hogy mindennél a legjobban érdekelt a vívás. Aztán ahogy érdekelt a vívás, meg a párbajok, észrevettem, hogy nekünk egyáltalán nincsenek párbajszabályaink. Hol német szabályok szerint vívtak, hol francia szabályok szerint, gondoltam, nekem itt rendet kell teremteni. Nem maradhattunk el a művelt Nyugat mögött... Tegye? Természetesen nem maradhattunk a művelt Nyugat mögött. Clair Vilmos nekiállt és csinált egy kódexet és ezzel pótolta a mulasztást. — Volt egy francia fordítás, amelyet leginkább a katonaság használt, de amikor én megcsináltam a kódexemet, lassan ezt kezdték használni. Végül is 1897-ben, illetve egy esztendő múlva, Fejérváry honvédelmi miniszternek volt egy párbaja a grónnal és' a'felek' at ért kódexem szabályai szerint tárgyaltak, így lassan a császári és királyi hadsereg tagjai is elfogadták és azóta ezt használják. A maga idejében Clair Vilmos egyike volt a legkeresettebb párbajsegédeknek. Nem volt olyan neves politikus, az arisztokrata világnak olyan tagja, aki, ha párbajra került sor, de vette volna igénybe Clair Vilmos érdekmentes szolgálatát. — Hány párbajnál segédkezett? — Hánynál?kapom vissza ti kérdést. — Bizony ,nagyon nem Számoltam, de lehet úgy ezerháromszáz. Végigsimít ősz bajuszán. — De hozzá kell tennem, hogy ezeknek kilencven százaléka békés befejezésű volt. Emelt fővel lehet állni a becsület mezején akkor is, ha nem folyik vér... Azt szeretném megtudakolni a hetvenötéves párbajhőstől, hogy neki, magának, hány párbaja volt. Nagyot nevet és megcsóválja mosolygós fejét: — Mindenről szívesen beszélek, de erről az egyről ne. Hogy nekem hány párbajon volt, nem, ezt hagyjuk. Nem illik erről beszélni. Gondolatban megszidom magam ezért a kérdésért, persze, hogy nem illik. Benne van a Clakkódexben. Kiderül, hogy elhamarkodva szidtam össze magam. Az öregúr elgondolkozik: — Persze, azért nem marad majd titokban. Meghagyom írásban, nem bánom majd, hogy halálom után megtudják. Majd valaki kiadja, akkor napvilágra kerül. Most nem beszélek róla. Megtudom, hogy minden országnak van párbajtörvénykönyve, amelyből vitás esetekben meg lehet állapítani, hogy mit hogyan kell elintézni. Most azt szeretném megtudni, miben különbözik a Clair-kódex a többi párbajtörvénykönyvtől. Clair Vilmos fürgén, vidáman ugrik fel székéről és a polcról leveszi piroskötéses könyvét. Rokonszenves, kétíves arcán büszkeség tükröződik, a kódexet úgy nyitja fel, mintha simogatná, hangja is megváltozik, hanghordozása olyan, mint az anyáké, mikor gyermekükről beszélnek: — Nahát, ez az! Ezért örülök ennek a könyvnek és ezért örülök, hogy ezt használják. Miben különbözik? Abban, hogy békülékeny szellem lengi át. A legtöbb paragrafus módot nyújt az ügy békés elintézésére és ennek tulajdonítható, hogy olyan kevés párbaj van. Sok mindent átéltem, de erről tartok a legtöbbet... — Szokott még segédkezni párbajban? Legyint: — Már nem. — Nevet. — Mondtam, kiöregedtem. Pedig még most is jönnek azért néha és kérik tanácsomat. Legutoljára a prágnáskaszinó két igen neves tagja keresett fel tanácsért, két évvel ezelőtt pedig az a megtisztelteés ért igen magas helyről, hogy meghallgatták egy párbajügyben az előterjesztésemet. Ahol ülünk, a Hidegkúti úti kórház gondnoki szobája. Clair Vilmos körülbelül tíz éve gondnoka a kórháznak. Szobája ablakából látni lehet a fák mögött ácsorgó jánoshegyi kilátótornyot s a nyitott ablakon át, ügyre árad a nyíló bodzák édes ill.ita.. Olyan a szoba hangulata ezzel a mosolygósképű bácsival, mintha valami békében játszódó Krúdy-regény elevenedett volna meg. Az elmúlt időben kutat elmélázva Clair Vilmos s a régi párbajokról beszél. — Talán a leghíresebb volt a Hencz Károly néppárti képviselő kontra gróf Keglevich István. Hencz Károly a parlamentben beszélt és egy mondat közepén észrevette, hogy gróf Keglevich István mosolyog. (Ugy írom most le, szóról szóra, ahogy Clair Vilmos meséli.) — ... Olybá vette Hencz, mintha a gróf úr kinevetné. »Nem nevetni való ez«, mondotta mérgesen Hencz Károly a gróf felé, mire a gróf gorombán felelt vissza. Gondolom, azt mondta hogy szamár. Hencz pedig visszavágott, ü jön pedig kegydíjas szarvasmarha.«. Ez célzás volt arra, hogy gróf Keglevich az operaházi intendatúráról való lemondás után kegydíjat kapott a királytól. Szóval, párbaj lett a dologból és mind a ketten kitűnően vívtak. Egyszer csak Keglevich, talán nem jól látta et a helyzetet, előrerohant, egyenesen neki Hencz kardjának. A kard hegye a hátán jött ki. A helyszínen meghalt. Hát Hencz ült valamelyest ezért... Kérdezni akarok valamit, de nem jutok szóhoz. — De volt ennél még különösebb is, éppen szegény néhai gróf Keglevich Istvánnal. Halála előt másfél évvel történt, kiutazott Párizsba, a Nemzeti Színház egyik művésznőjével — nevet ugyebár nem mondhatok — és elmentek a hölgygyel együtt az Operába. Az Operában észreveszi, hogy egy úr fixírozza a vele lévő hölgyet. Gondolta, megvárja az előadás végét. Az előadás után előresietett, hogy a hölgy ruháját kihozza a ruhatárból s közben, mint később kiderült, a fiatalember, aki egyébként egy márki volt, odalépett, a művésznőhöz és valamit mondott neki. Mikor a gróf visszajött a ruhákkal, a fiatalember arrébb ment, ugyanakkor azonban a színésznő észrevette, hogy retikülje a ruhatárban maradt. A gróf viszszasietett és ahogy hátrafordult, látja kérem, hogy a fiatalember ott van a hölgy mellett. Kérem, nagyon mérges lett és odaszólt a fiatalembernek. •Ön, úgy látszik, nem veszi észre, tisztelt uram, hogy a Madame hozzám tartozikA fiatalember szemtelenül így válaszolt: »Egyáltalán nem.« Erre a gróf pofonütötte. Clair Vilmos kis szünetet tart. — Persze, — mondja később — a gróf egy kicsit restelte, hogy így elragadtatta magát, hiszen finom úri gavallér volt, s rögtön elment a Militaire Cercle-be, ahol ismeretségben állott Petain ezredessel, a világháború hős Petain marsalljával, a későbbi hadügyminiszterrel. Elmondta, hogy mi történt és megkérte, hogy egy tiszttársával legyen a segéde, ha a márki, akivel névjegyet cserélt, provokálni fogja. Másnap Petain közölte gróf Keglevich-csel, hogy nagy baj van, mert a márki hamisította nagybátyja aláírását egy váltón. Nem is először. Ez kisebb baj lett volna, mert hiszen apja eddig mindig kiváltotta a hamis váltókat, most azonban megunták a dolgot és a legutolsó hamis váltó miatt per folyik a márki ellen. Gróf Keglevich nem sokat gondolkozott a dolgon. Teljesen lehetetlen, — mondotta — hogy egy magyar arisztokrata ne adhasson elégtételt annak, akit megsértett. Mennyiről van szó? — Húszezer frankról! — felelte Petain. — És gróf Keglevich intézkedett, hogy a váltót megsemmisítsék, kifizette a márki helyett a 20.000 frankot, hogy rendelkezésére állhasson ... Finom úri gavallér volt Clair Vilmos kis sóhajtásfélét nyom el. Mintha csak azt akarná mondani, hogy most nincsenek ilyen úri gavallérok. És később ismételten visszatér rá: — A gavalléria non plus ultrája volt! A mai párbaj kerül azután szóba. Ahány ház, annyi szokás. Nálunk, a magyar természetnek megfelelően, kard van divatban. Az olaszoknál flöret a kötelező, a franciák a vízért használják. Angliával egy kis baj van, Angliában ugyanis nem szabad párbajozni. Ha sértés történik, Anglián kívül bonyolítják le a párbajt, mert ha az Angliában történik meg, a párbajozó felek udvarképtelenek lesznek. — És ezek után — kérdezem — mi a véleménye a párbajról? Clair Vilmos, a vívótermek nesztora, a pisztolycsövek szakértője, a párbajtörvénykönyv szerzője szóról szóra a következőket mondja: — Elítélem és szamárságnak tartom. Felhúzza vállát: — De ha egyszer a társadalomnak szüksége van rá... Bodó Béla Látogatás a régi idők legnépszerűbb párbajsegédénél, aki elítéli s „szamárságnak" tartja a párbajt Clair Vilmos beDBászon nyers színben............ P 1.58 benászon nopó és divatszínek P 1.90 és sok más nyári divatkelmék szokott olcsó árakon GALAMBOS IV., Ferenciek tere 4. (Irányi ucca sarok) A serdülő ifjúságnak adjunk hetenként legalább egyszer reggel felkeléskor egy-egy kis pohárnyi természetes ,Ferenc József" keserűvizet, mert gyomor-, bél- és vértisztító hatásának fijíknál és leányoknál egyaránt igen fontos eredményeket köszönhetünk. A gyermekklinikákon a Ferenc József vizet a kisdedek makacs székszorulásánál és nagyobb gyermekek gyomorbélhurutjánál már régóta kitűnő sikerrel alkalmazzák.