Pesti Napló, 1934. november (85. évfolyam, 247-270. szám)

1934-11-25 / 266. szám

Vasárnap KIP-KOP KIRAKÓ ÉS SZEGEZŐ .JÁTÉK 1»"A pengőtől tsi kénes árjegyzékét ingyen és bér mentve küldi az ország leg­­nagyobb és legrégibb szaküzlete LIE­NKER ZSIGMOND Budapest, V. ker. Szent Istvá­n tér 4. — A gyermekek erkölcsi megmentésének kérdése a polgári iskolai tanárok körében. A fővárosi polgári isko­­lai tanárok sajtó- és irodalmi bizottságában Simon Lajos elnök beszédet mondott, amelyben felhívta a figyelmet az erkölcsi züllés útjára tévedt, szerencsétlen körülmé­nyek között élő, felügyelet nélküli gyermekekre. Török Sándor tanár statisztikai adatokkal mutatta ki, hogy a gazdasági válság terjeszkedésének arányában fokozato­san szaporodik az erkölcsi züllésnek és test­i pusztulás­nak kitett gyermekek száma. Javasolta úgynevezett gyermekfoglalkoztatók felállítását s azt, hogy a taná­rok előadásokban oktassák ki a gyermekeket a rájuk leselkedő veszedelmekről. Ezáltal a mentők évi 2000-re menő gyermekbaleseti statisztikája is bizonyára csök­kenne.­­ A bécsi filharmonikusok első hegedűse agyonlőtte gyógyíthatatlan béna fiát és önmagát. Bécsből jelenti ki Martens Dénes tanár, a bécsi fil­harmonikusok első hegedűse szombaton agyon­lőtte 20 éves gyógyíthatatlan béna fiát, majd fő­be­ ölte magát és szörnyethalt. Martens az Opera első hegedűse is volt és ebben a minőségében ta­valy ment nyugdíjba. Azóta valósággal búskomor volt. — Halálozás. Erőss László festőművész, városi tiszt­viselő, pénteken este meghalt. Temetése vasárnap d. u. 8 órakor lesz a pestszenterzsébeti új temetőben. Péchujfalusi Péchy Andorné született Scholtz Mar­git életének 64-ik évében pénteken este elhunyt. Teme­tése vasárnap, a hó 25-én délután 3 órakor lesz a farkas­réti temető halottasházából. Dr. Strausz Vilmosné Link Ilona, a Bristol szálloda igazgatója, hosszú szenvedés után elhúnyt. Tervezése a hó 25-án déli 12 órakor lesz a rákoskeresztúri szr. temetőben. — Három kiállítás. A Szépművészeti Kiállí­tások helyiségében egy festőnő és egy szobrász mutatkozik be nagyobb kollekcióval. Lehel Mária és Hűvös László­ Lehel Mária kulturált művésze­tét legfrissebb pasztellsorozata époly meggyő­zőn, mint előnyösen képviseli. Tájképein, figuráli­sain és csendéletein álomszerűen elmosódó színek ölelkeznek össze nyugtalanul hullámzó s olykor szinte külön életet élő vonalakkal, a szinkópák zenei hasonlóságát idézve emlékezetünkbe. Finom, franciásan könnyed, virtuóz piktúra ez, inkább férfiasan fölényes, mint nőiesen ellágyuló s ha különösebb meglepetéssel nem is szolgál, minden­esetre újabb dokumentuma Lehel Mária posztim­presszionista formanyelven megszólaló tehetségé­nek­ Hűvös László ifjabb szobrai is mesterük ismert kvalitásai mellett tanúskodnak. Valami fátyolos, szinte festői sejtelmesség lebegi körül plasztikájukat, a formák határozott kiemelése helyett, bár különben egyáltalán nem lágyságra, inkább monumentalitásra törekvők. Nekünk ezút­tal legjobban két élesebben mintázott, aszketikus szűkszavúsággal előadott női feje tetszett. — A Lipótvárosi Kaszinó egyik emeleti termében Feszty Masa állította ki legújabb rajzait. A kín­­gyesi puszta vén fűzfái, a komáromi vár félig­­meddig lebontott részletei elevenednek meg eze­ken a komoly elmélyedéssel és biztos tudással készült, líraian borús, olykor szinte drámai han­gulatú lapokon, amelyeket néhány markáns portré tesz változatossá. A kis kollekció Feszty Masa kiegyensúlyozott, lehiggadt művészi tehetségének meggyőző dokumentuma.­­ Az Ú­j Szalon termei­ben most megújult aktkiállítás mintha a téma érdekességének alárendelte volna a művészi kife­jezés fontosságát; sok közepes, konvencionális munkát sorakoztat fel, rusztán azért, mert aki volt a feladott lecke. Különösebb­ örömünk így nem igen telik a túl vegyes »együttesben«, amely­ből csupán U­dvary Pál Brack András (érdekes, fiatal, új művész, jelentkezésére érdemes felfi­gyelni), Kern Andor, G. Staidl Ida, Kristófi Ár­pád, Jancsó Béla képei, Kalmár Elza és Sid­ó Ferenc szobrai emelkednek ki. Bizony, nem sok, a népes felvonulást tekintetbe véve. •—io — Negyvenezer sífutó Holmenkollenben. A híres sí­­versenyek helyén, a norvégiai Holmenkollenben negy­venezer sífutó lepte el a friss havat. — Revolveres merénylet a barcelonai villa­mosvasút igazgatója ellen. Barcelonából jelentik A barcelonai villamosvasút igazgatója ellen me­rényletet követtek el. Ismeretlen emberek, akik­nek sikerült elmenekülniük, bérautóban üldözőbe vették az igazgató gépkocsiját és 30—40 lövést adtak le rá. Három golyó az igazgatót találta és súlyosan megsebesítette. A merénylet közelében az utcán játszó gyerek két golyótól életveszélyesen megsebesült. — Pavelicset hír szerint nem adja ki Olasz­ország. Turinból jelentik. Úgy hiszik, hogy a Pave­­lics kiadását kérő francia jegyzéket az e célra ki­jelölt jogi szakértők már megvizsgálták. A véle­mény állítólag kedvezőtlen. Az olasz külügyminisz­térium a jogügyi bizottság döntését a legk­özelebbi napokban a francia kormány tudomására h­ozák. J­.I fiJjZU­ / t-at, Vasárnap, előadások. A Budapesti O&KUiU&CC lálCZ-'á, piarista Diákszövetség öregcser­­kész csapatának tagjai és a pesti társaság búlozó leá­nyai előadják Herczeg Ferenc­s»Babahu« című egyfelvo­­násosát. Közreműködik dr. Dienes Valéria és Brada Ede tánccsoportja. Délelőtt 11 órakor. Uránia. — A KAOSz­­ban dr. Supka Géza: A szerelem kultúrhistóriája. Dél­előtt •/­ 11 órakor. Erzsébet körút 13. — A Dugonics Tár­saságban Pákozdi Ferenc, F. Szabó Géza, Vályi Nagy Géza, Müller Lajos, Gallyasi Miklós és Szekszárdi Mánja ad elő. 4 órakor. Szegedi városháza. — Az Országos Bal­neológiai Egyesületben Bánlaky Géza, Kovácsházy Vil­mos, dr. Puky Árpád és dr. Dömötör Jenő ad elő. 10 óra­kor. Gellért gyógyfürdő. — A Ciszterci Diákszövetség­ben Ury Lajos, Bitter Illés és Göllner Árpád ad elő. 11 órakor. Szent Imre herceg útja 27. — A Népegészségügyi Múzeumban dr. Tuszkay Ödön: Csodák az orvostudo­mányban. 5 órakor. Eötvös ucca 3. — A Teozófiai Tár­sulatban Martinovich Ernő: Mi az igazság a lélekván­dorlásban? 5 órakor. Berkenye ucca 3. — Különfélék. A losonci volt cs. és kir. 211. gyalogezred tiszti összejövetele. Savoy-kiávéház. — A Magyarországi Magántisztviselők Szövetségének M­AB­T-látogatása. 10 órakor. Péterfy Sán­dor uccai kapu. — A Népművelési Bizottság megtekinti a MI­KEFE kertészképző telepét. 10 órakor. Keleti pá­lyaudvar III. oszt. jegyváltócsarnok. — A Benezur Tár­saság közgyűlésén elnökké Dudits Andort, társelnökké Magyary Zoltánt, ügyvezető igazgatóvá Aldor János Lászlót, igazgatóvá Tolnay Ákost, főtitkárrá Ecker Fe­rencet választották. — Hétfő. Előadások.. A Magyar Tudományos Akadémia összes ülésén Er­ky Lajos: Já­nosi Béla emlékezete. 5 órakor. — A Hétfői Társaságban dr. Feleky Géza: Amit a lapok nem írnak meg. */29 óra­kor. Royal-szálló. — A Magyar Kultúrszövetség­ben dr. Rédey Tivadar: A színházi közönségről. Hozzászól: Ascher Oszkár, Kondór Kiss Jenő, Németh Antal és Ri­­toók Emma. 6 órakor. Fészek. — A KAOSz-ban dr. Gart­ner Pál: A bűnözés társadalmi és lelki mozgatói. 7 óra­kor. Erzsébet körút 13. — A magyar zsidó szabad egye­temen dr. Hegedűs Izidor: Le rôle des juifs fr.unitals dans la culture franchise. dr. Turóczi Trostler József: A zsoltárok és az európai líra. 6 órakor. Wesselényi ucca 7. — Különfélék. A mentők elsttsegítség tanfolya­mának kezdete. 6 órakor. Markó ucca 22. — Az állami felsőipariskola evező és márványozó tanfolyamának kez­dete. 2 órakor. Népszínház ucca 8. ORA LAKASABA , ABI AB A ZSEBÉDI OZGO Y3 F.L­ÉVAI KOSSUTH LAJOS UCCA 5. PESTI NAPLÓ 1934 november 2519 Ti/jjJJÁ iaajiCAI November 25. Budapest I. 9.15. Hírek. tölHe lo.BO. Egyházi ének és s­zentbeszéd az Egyetemi templomból. Szentbeszéd­et mond Tóth Tihamér d­r. Énekelnek a Központi Papnevelő Intézet növendékei Kond­ela Géza dr., pápai kamarás, egyet. egyházzenei igazgató veze­tésével. .11.15: Evangélikus istentisztelet a Deák-téri templom­ból. Prédikál Kemény Lajos budapesti esperes. Énekel a Budapesti Evangélikus Leánygimnázium Énekkara. Vezényel és orgonái Kápi-Králik Jenő. 12.20: Időjelzés, időjárásjelen­­tés. 12.30: A Budapesti Hangverseny Zenekar. Vezényel Fridi Frigyes. 2.00: Hanglemezek. 3.00: »Időszerű gazdasági tanács­adó.« Székács Elemér gazdasági főtanácsos előadása. (A föld­művelésügyi minisztérium rádióelőadássorozata.) 3.50: Orszá­gos Paritászenekar. Vezényel ifj. Stouhal Vilmos. 4 30: »Képek az én falumból.« Gárdonyi Géza «elbeszéléseiből olvas fel Simonffy Margó. (Közművelődési előadássorozat.) 5.00: Zenes részletek a »Newyork éjjel« c. filmből. 5.20: »A magyar föld szépsége.« Márkus László előadása. 5.50: Hámory Imre ma­gyar nótáikat éne­kli, kíséri Pertis Jenő és cigányzenekara. 7.00: »A pechről és a szerencséről.« Huszár Károly (Pufi) fel­olvasása. 7.20: Sport- és ügetőverseny eredményeik. 7.40: Víg­­játékelőadás a Stúdióban. »Pántlika.« Vígjáték három felvo­násban. Irta Földes Imre. Rendező Odry Árpád. Utána kb. 0.30: Hírek, sporteredmények. 9.50: Telmányi Emil hegedül, zongorán kíséri Polgár Tibor. 10.35: Közvetítés a Pátria­­kávéházból. Rigó Jancsi és cigányzenekara muzsikál, Orbán Sándror énekel. 11.00: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. Vezényel Polgár Tibor. Csak Bécsnek 1. 00—12.09-i­g: Közvetí­tés a Vadászkürt-szállóból. Pertis Pali és cigányzenekara mu­zsikál. 12.00—1.00-ig: Közvetítés az Emke-kávéházból. Rácz Béla évi cigányzenekara muzsikál. 12.15: A napi esem­ények összefoglalása. — Budapest II. 3.05—3.40-ig: Hanglemezek. — Telefonhírmondó. 3.00-ig: Budapest I műsora. 3.05—3.43-ig: Budapest II. műsora. Utána: Budapest I. műsora. — Közve­­títőállomások: Egész nap Budapest I. műsora. · November 2­5. Budapest I. 6.45: Torna. Utána: Hanglemezek. 9.45: Hírek. 10.00: 1. A legnagyobb finn drámaíró: 2. Petőfi tréfás versed­ből (felolvasások). 12.00: Harangszó, idő­járásjelentés. 12.05: Szikla Adolf vokálkvartettje. Tagjai: Dá­ni Dezső, Hidassy Sándor, Bálint Béla és Gerenday Vilmos. Vezényel és zongo­rán kísér Szikla Adolf. Közben: Hírek. 1.20: Időjelzés, idő­ járásjelentés. 1.40: Bartha Klári zongorázik. 2/0: Hírek, élelmiszerárak. 4.10: A rádió diákfélórája: «önvédelem a ter­mészetben«. 4.45: Időjelzés, időjárásjelentés, hírek. 5.00: »Mi­lyen munka vár a falvakra télen?« Kerék Mihály dr. elő­adása. Felolvassa Németh Imre. 5.35: Közvetítés a margitszi­geti Palatínus-szállóból. Beren­d Endre szalonzenéim ráinak műsora. 6.00: Német nyelvoktatás. 6.30: Hanglemezek. 7.00: »A magyar flóra felfedezése.» Gombócz Endre dr. egyetemi m. tanár előadása. 7.30: A Filharmóniai Társaság hangverse­nyének ismertetése. 7.40: A Filharmóniai Társaság hangver­senyének közvetítése az Operaháziból. Vezényel Heinrich Lubher. Közreműködik Erika Morini (hegedű). Utána kb 9.30: Hírek,­ időjárásjelentés. Majd: Közvetítés a Debrecen étterem­ből. Kitrina Simi és cigányzenekara muzsikál. 11.15: Közve­títés az Ostende-kávéházból. Erőss István és Takács Kálmán jazz-zenekarának műsora Kalmár Pál énekszámaival. 12 15: A napi események összefoglalása. — Budapest II. 7.45—9.15-ig: A Mária Terézia 1. honvédgyalogezred zenekara. Vezényel Figedy-Fichtner Sándor. — Telef­on hírmondó, Köz­veti intdllo­­mássoik. Egész nap Budapest­­ műsora. iArisi nagy­ÁRUHÁZ mm cukorkacsomag: óriási színes képes dísz­dobozban, átlátszó ablak­kal. Doboz hossza 37 can. TARTALOM : 10 deka keksz, 5 detka szalon*, 5 deka selyem-1 cukor, 5 deka pörkölt 1 mogyoró, 1 doboz csok.1 drazsé, 1 csők. csizmát töltve, 1 csők. puttony I töltve, X csők. Mikulás | összesen Óriási csokoládé Mimiik |41 cm magas, fényaa piros vagy aiQstailna alumíniummal bevonva I Vidékre doboz kid­öfi 12 fillér. CUKORKÁK: (IV. EMELET, LIFT) Fillér l1 drb Csokoládé Mikulása* cm magas 40 ft drb Csokoládé csizma töltve, is cm­­40r 1 drb Csokoládé puttony töltve, is cm.. 40, 130 deka Kakao...........................­................éól 125 deka Csokoládékor— ••••-- - •• •• *40 114 kiló Táblacsokoládé to ««»*•• - 40 1­14 kiló Mogyorós csokoládé to szel. 40 14 kiló Csokoládé drazsé-------------.... 40 14 kiló Csokoládé nápolyi —................40 11/4 kiló Selyemcukorka........................ •• 40, y4 kiló Vegyescukorka *• —..................40 , y2 kiló Burgonyacukor ■* — — — •* *• 40 ÉLELMICIKKEK: (IV. EMELET, LIFT) 5 csom. Levestészta2 tojásos, 10 dekas 40 75 deka Brutto Csőtészta \t.L'\\ 10 a.) 40 25 deka Mazsola •­­................­­.........40 1 kiló „Antonia“ Malátakává ............40 Cca y2 kilós üveg Barackíz tüvegb. 20 o40, Cca y2 kilós üv. Vegyesig tüvegb. 20 n 40 Cca 4 decis üveg Mustár (ü­vegb. 20 íj Cca 3y2 decis üv. Étolaj tüvegb. 201. 40 y4 kiló Édes nemespaprika (Belföldi) 40 Y8 kiló Vargánya gomba.. ..............40 1 kiló Jonathán alma ..­­...............­..... 40 y2 kiló koszorúfüge ....­­........................40 12 drb Citrom...................................­............40 y2 kiló Juhtúró..................­.......................40 15 drb Kvargit..............................................40 Friss vágott liba kilója 86 ml. 1 kiló Marhahús...........................80 1 kiló Sertéscomb tarja vagy lapocoa 116 1 kiló Sertéskaraj......................126 10 pár Virstli...............................56 10 drb Lámpázott tojás 56mi. 10 kiló Őszi rózsaburgonya.......­..56 10 kiló Vöröshagyma....................55 1 kiló Cékla..­­..................... .......... 08 1 kiló Káposzta . ..........................06 1 kiló Vegyes zöldség..........­___ig 1 kiló Torma.............. 5g Árváltozások fenntartva. Képes karácsonyi árjegyzék ingyen és bérmentve.

Next