Pesti Napló, 1935. február (86. évfolyam, 27–49. szám)

1935-02-05 / 29. szám

(?) Ilosvay Rózsi-est. A siker jegyében, zajlott le szombat éjjel a Belvárosi Színházban Ilosvay Rózsi tetje. A régi kabaré és a régi sanzon hangulata tért vissza ezen az éjszakán a Belvárosi Színház színpadára. A közönség meg-megújuló tapsaira Ilosvay Rózsi eléne­kelte régi híres sanzonjait, közöttük a Janikát és a Nyolcadik osztályt, amelyet annak idején a világháborús Budapest annyiszor végigkörnyezett. A műsor második részében Szép Ernő »Május« című egyfelvonásosának női főszerepét játszotta Ilosvay Rózsi nagy sikerrel. Mellette Baló Elemér és Bili­csy érdemelték ki a közön­ség tapsait. Kökény Ilona, Vidtor Ferike és Pártos Gusz­táv énekszámai és Kerpely­­Tenő hatásos gordonkaszólója egészítette ki az est műsorát, melyet nagyszámú közön­ség tapsolt végig. (•) Ének a búzamezőkről. Móra Ferenc híres regé­nyét, amelynek Ének a búzamezőkről a címe, színpadra átírta Góth Sándor és Helle Pál. Ez a darab lesz a Nemzeti Színház pénteki bemutatója. A darab fősze­repeit Tasnády Ilona, Vaszary Piroska, Rózsahegyi Kálmán és Kiss Ferenc játsszák. Siklóssy Pál rendezi a darabot. (*) A Százhuszas tempó ötvenedik előadása. Hétfőn este került színre ötvenedszer a Kamara Színházban Szántó Armand és Szécsén Mihály vígjátéka, a Százhu­szas tempó. Ez a vígjáték­ volt az, amely a Kamara Szín­ház új rezsimjének meghozta első igazi sikerét. Az ed­digi előadások legnagyobb része táblás házak előtt zaj­lott le és a mostani ötvenedik előadáson is az utolsó helyig megtelt a színház nézőtere közönséggel, amely ünnepelte a szerzőket és a szereplők élén Datska Margi­tot, Kovács Terust, Toronyi Imrét, Sukolts Zoltánt, Kö­peczy-Boócz Lajost, Lengyel Vilmost és Hajnal Györgyöt. SZÍNHÁZAK KEDDI MŰSORA Operaház: Manóra (A-bérlet, 16. század 1 8). — Nemzeti Színház: BMorosöv Mária (K-bérlet, 16. szám­­yaS). — Víg­színház: A «z.ezel«m nem olyan «gryszerű (B bérlet, 5. sz.; S). — Magyar Színház: Viki (8). — Belvárosi Színház: A vallo­más (8). — Fővárosi Operettszínház: Én és a kisöcsém (8). — Kamaraszínház: Százhuszas tempó! (8). — Városi Színház: Tarantella (8). — Amb­issy­ úti Színház: Leányálom (9). — Terézkörúti Színpad: Így élü­nk mit (9). — Bethlen-téri Szín­h­áz: Randevú (149). — Royal Revűszínház: L­ámpalán (8). — Komédia Kabaré: Römi csata a Kazár uccában (9). 1 AI. íre/if Admirál filmszínház (Margit körút 5. ffKK» UM-1*Ol.U Telefón: 537—07)­ Ez a kislány mindent tud (JEM»18 Mathews). Egy orvosnő naplója (Ann Hard­in­ G), A két ültetvényes (Hacsek és Sajó). (Előadások: W. Viz, Hl»­) — Alkotás mozgó (Alkotás utca 11. szám. Telefon: 553—74). Egy orvosmó naplója (Nils Asther). Láthatatlan front (Mil­na Loy). Miki-háború (trükkfilm). Híradó. (14, 17 és 1410 kör.) — Belvárosi mozgó (Irányi utca 21. szám. Telefon: 633—39). Emmy (Agay Irén, Kabos Gyula). A sziget (Brigitte Helm). (Előadások: Jobbterem: 5. V28 és IQ-kori bálterem: 1/19-kor.) _ Budai Apolló (Csalogány acca 46. sz. Telefon: 51—&1 00): Emmy (Agay Irén, Gombaszögi Ella, Jávor). Lányok a gyö­nyörhajón (a dalbetétet énekli Weygand Tibor), Híradó. Kedd PESTI NAPLÓ 1985 február 5 15 (Előadások: V­ 21 és V 10-kor.) — Capitol filmpalota (Baross tér 32. Telefón: 343—37). Mulassunk reggelig! (Hermann Thi­mig, Slezák Leó, Paul Hörbiger). Híradók. (Előadások kez­dete: V14, VA­HS és V1lO-kor.) - Casino filmszínház (Eskü tér 35. Telefón: 831 —02). Az első meg a második (Joan Craw­ford, Clark Gable). A fáraóik birodalma. Sport és flört. Híradók. (Mii, Kfi, H3 és VslO.) - City filmszínház (Vilmos cs. az M. sz. Telefon: 111—40). Mégis te leszel a páron­ (Eddie Ca­ntor). Magyar és Fox világhíradó. (4, 6, 8 év 10 órakor.) — Corsó mozgó (Váci ucca 9. sz. Telefon: 374—06). Mulassunk reggelig! (Hermann Thimig, Paul Klörbiger). Grönlandi kaland (trükkfilm). Híradó. (Előadások: Délalőtt H12 K1, délután 4, 6, 5 és 10 órakor.) — Corvin filmszínház (József körút és Üllői Út sarok. Telefon: 393—84). Mégis te leszel a párom (Eddie Canton). Híradók. ('/24. 26, és W0 kor.) — Bécsi filmszínház (Teréz körút 25.­Telefon: 259—32, 213—43)! Levngyelvér (Anny Ondra, Petrovics Szvetiszláv). Hacsek­ás Sajó: A börtöntöltelék (Herczeg Jenő és Komlós Vil­mos). Híradók. (Előadások kezdete: 4, 6, 8 és 10 órakor.) — Elit hangos mozgó (Lipót körút 16. szám. Telefon: 161—51); Emmy (Agay Irén, Jávor Pál, Kabas Gyula). Hadifoglyok (Lukács Pál, Douglas Fairbanks). Macsek és Sa.15: A két ültetvényes. (Előadások kezdete: 4, 7 és 10 órakor.) — Fórum filmszínház (Kossuth Lajos neon 18. Tel.: 897—07). A diktátor (Harold Lloyd), Kipai Pon Juan (rajzos trükk­film). Magyar és Fox híradók. (14. és­­10 órakor.) — Glória filmszínház (Thököly út 56. szám. Telefon: 440 2 001: Emmy (Kabos Gyula, Agay Irén: Gozeon). A sziget (Brigitte Helm). Hacsek és Sajó: A két ültetvényes. (4. és V.10.) — Józsefvárosi filmpalota (Kálvária tér 7. Telefon: 33—44). Emmy (Agay Irén, Jávor Pál). Hadifoglyok (Lukács Pál). Hangos híradók. (Előadások kezdete: 4, %r és '/jH'-től foolyt.) — Kamara mozgó (Dohány u. és Nyár u. sarok. Telefon­szám: 440—17*); Lengyelvér (Anny Ondra). A börtöntöltelék (Hacseik és Sajó). (Előadások kezdete: 4, 6, 8 és 10 órakor.) — Metró-Scala filmpalota (Teréz körút 60. Telefon: 26—0-11.): A kincses sziget (Wallace Beery). Híradó. (5, 4, 6, S és 10.) — Olympia mozgó (Erzsébet körút 20. sz. Telefón: 429—47). Ez a lány mindent tud (Jessie Mathews). Játék a tűzzel (Paul Hörbeger). Híradók. (Előadások kezdete: 4, 7 és 10 órakor.) — Omnia filmszínház (József körút és Kölcsey ucca sarok. Telefonszám: 301—25). Ez a kislány eladó (Shirley Temple). Aréna hősei (artistafilm­). Híradók. (Elő­adások kezdete: 4, 6, 8 és 10 órakor.) — Otthon filmszínház (Beniczky ucca és Baross ucca sarok. Telefonszám: 367—90): Csillag ragyog az égen (Josef Schmidt). Amok (Inkissinoff). Híradó. (Előadások kezdete: 4, W­ér, HIO-tal folytatólag.) — Palisoc mozgó (Erzsébet körút 8. száma, Telefon: 86,S­a3): Viva Villa! (Wallace Beery). Híradók. (4, 6, 8 és 10 órakor.) — Patria mozgó (Népszínház neva 13. szám. Telefon: 456—73): Emmy (Aghy Irén, Jávor Pál). Ez a leány mindent tud (Jessie Mathews). Hacsek és Sajó: A két ültetvényes. (Előadások: 4,­­7 és­­10 órakor.) — Phönix mozgó (Rákóczi út 68. Telefon: 319—10). Hacsek és Sajó: A két ültetvényes. Tavasz a télben (új színe: Micki Maus-film). Emmy (Agay Irén, Jávor Pál). Híradó. (Előadások: 4. és V.10 órakor.) — Rádiós filmszínház (Nagymező utca 24. sz. Telefon: 220—98). Popeye, a tengerész (rajzos trükkfilm). Hamu­pipőke (színes rajzfilm). A halál vakációja (Frederic March). (3, 5, WS és VslO.) — Royal Apolló (Erzsébet körút 45. Tel.: 429—46, HO—02). 3-ik hétre prolongálva! Péter (»Nagy cipő­ben kisfiú«, Gaál Franciska, Hans Járay és Huszár Pufi). Híradók. (Előadások kezdete: 4, 6, 8 és 10 órakor.) — Tivoli mozgó (Nagymező utca 8. szám. Telefon: 230—49). Emmy (Agay Irén, Rajnay Gábor, Kabos Gyula), Hadifog­­lyok (Lukács Pál, Douglas Fairbanks jr.), Hacsek és Sajó. A két ültetvényes. Híradók. (Előadások: Esz­ée Vsll.) — Túrán mozgó (Nagymező u. és Mozsár u. sarok. Tel.: 264—20). Ez a lány mindent tud (Jessie Mathews). Játék a tűznél (Paul Hörbiger). A két ülte­nyes (Hacsek és Sajó). (Elő­adások kezdete: 144. 07 éa ,10 órakor.) — Uránia film­színház (Rákóczi út 21. Sz­ám. Tele­fon: 460—46). Woronzew herceg (Brigitte Helm). Híradók. (Előadások: 5, 148 és %10 órakor.)­­ Vesta mozgó (Erzsébet körút 39. Tel.: 32—6—39). Emmy (Agay Irén, Jávor Pál). Mindig leüének bohémek (Charles Farrel). Híradó. (1/31, ffl és %2-­kor.) Balla Líca, Fejes, Hosithy, Vaszary is fellépnek vasárnap a Re­ktor Zenenk. László Miklós vidám délutánján. Konferál Békeffi, Boros Géza, Bilicsi, Felek­ Kamill, Gár­donyi, Gózon Gyula, Keleti, László Imre, Mihályfy, Pár­tos, Pethes, Hadai, Radó Sándor, Rátkai és Z. Molnár szerepelnek 5 tréfában és magánjelenetekben. Jegyek 1—6 P-ig Koncertnél és Zeneakadémiában. Bloch oratórium ma •48-kor Dohány-templomban (fűtve). Jegyek 1—6 P-ig Koncertnél,­­ órától a helyszínen. Földes Andor ma Z, 1I%9 Zongorabérlet VII. est. (Koncert ) Dr. Herz Ottó 1000-ik hangversenyszereplése dr. Győri Pál dalestje 6-án 7.­­/19. (Koncert.) Marian Anderson pénteken a csodahangú néger énekesnő estjére jegyek 1—8 P. Kon­certnél, Rózsavölgyinél, Bárdnál (Szász). Römi csata a Kazár utcában Rott—Steinhardt—Solti—Fadóval a KOMÉDIÁSAK PESTI NAPLÓ heti olcsó színházi előadásainak műsora. Kedden, február 5-én MAGYAR SZÍNHÁZ: Viki (8). — VÁROSI SZÍNHÁZ: Ta­rantalla (8). - KAMARASZÍNHÁZ: Százhuszas tempó (8). -ROYAL ORFEUM: Lámpaláz (8­/1). — KOMÉDIA KABARÉ: Romb­eata a Kazár uccában (9). Szerdán, február 6-án VÍGSZÍNHÁZ: Születésnap (8). — BELVÁROSI SZÍNHÁZI Vallomás (8). — VÁROSI SZÍNHÁZ: Tarantella (8). — AM­B­RÁSSY ÚTI SZÍNHÁZ: Leányálom (8). — TERÉZKÖRÚTI SZÍNPAD: így élünk mi! (9). — BETHLENTÉRI SZÍNHÁZ: Randevú (8%). — ROYAL ORFEUM: Lámpaláz (8'/8). — KOMÉDIA KABARÉ: Rom'canta a Kazár uccában (9). Csütörtökön, február 7-én VÁROSI SZÍNHÁZ: Traviata (Ada Sari vendégfallénjével; 8) — KAMARASZÍNHÁZ: Százhuszas tempó (W. — ROYAL ORFEUM: Lámpaláz (5 d. u. és 8'/i este). KOMÉDIA KA­BARÉ: Römi csata a Kazár uccában (9). Pénteken, február 8-án BELVÁROSI SZÍNHÁZ: Vallomás (8). — ANDRÁSSY ÚTI SZÍNHÁZ: Leányálom (9). - TERÉZKÖRÚTI SZÍNPAD: így élünk mi! (9). - BETHLEN TÉRI SZÍNHÁZ: Randavá (81/.). — ROYAL ORFEUM: Lámpaláz («'/•). - KOMÉDIA KABARÉ: Römi csata a Kazár uccában (9). Szombaton, február 9-én VÁROSI SZÍNHÁZ: Tarantella (8). — KAMARASZÍNHÁZ: Széthaszas tempó (8). — ROYAL ORFEUM: Lámpaláz (5 d. u. és 8'/. este). — KOMÉDIA KABARÉ: Hamicsata a Kazár uccában (9). Vasárnap, február 10-én VÍGSZÍNHÁZ: Születésnap (3'/1 d. u.). — MAGYAR SZÍN­HÁZ: Vadvirág (3­ d. u.).­­ BELVÁROSI SZÍNHÁZ: Egy nő, akinek múltja van (4 d. u.).­­ VÁROSI SZÍNHÁZ: Ta­rantella (* d. u. és 8 este). — ANDRÁSSY ÚTI SZÍNHÁZ: Leányálom (1 d. u.). — BETHLENTÉRI SZÍNHÁZ: Ran­devú (8'/«). — ROYAL ORFEUM: Lámpaláz (* d. u. és 8­ este). — KOMÉDIA KABARÉ: Römi csata a Kazár uccában (­­ d. u. és 9 este). Mindezekre az előadásokra Az Est-lapok olvasói igen kedvezményes, leszállított ítélyáru jegyeket válthatnak a kiadó-­­ hivatal üzlethelyiségében, VH.. Erzsébet körút 18—20. szám alatt déle­tt 9 órától délután 5 óráig, vasárnap 9—12-ig Telefonfelvilágosítások 43­ 8-88 fs S­P­O­R­T Súlyos vereséggel startolt a magyar válogatott a főiskolai hokki világbajnokságon St. Moritz, február 4. Az a bizonytalanság, amely a magyar hokki­zók játékában a davosi világbajnoki tornán mu­tatkozott, a főiskolai világversenyeken is jelentke­zik- Csapatunk első mérkőzését a torna egyik fa­voritjával, a csehszlovák csapattal játszotta. Óriási viharban és az olvadási fok fölé emelkedett hőmérséklet mellett játszották a meccset. A cse­hek harmadonként ütött 1—1 góllal 3:0-ra győztek. Háromszázötven versenyző részvételével zaj­lott le a főiskolai világbajnokság ünnepélyes meg­nyitása. A hölgyek műversenyének kötelező gyakorla­tait befejezték. Kedden futják a szabadon válasz­tott gyakorlatokat. A kettős bobversenyben a svájci Musy érte el a leg­­jobb eredményt a holland és olasz bob előtt. Hokkieredmények: Lettország — Olaszország 2:0, Svájc—Franciaország 4:0. A davosi verseny Davos, február 9. A nemzetközi férfi műrkorcsolyázásban a bécsi Kaspar győzött Terták, Linhart és Nikkanen előtt. A hölgyversenyt a bécsi Landbeck nyerte, Szilassy Nadine ötödik lett. A páros versenyben Gallon Dillinger második helyre szorult a bécsi Pausing testvérek mö­zött. Gyorskorcsolyázásban Lindner 500 méteren 45.6 mp-es idővel ötödik helyen kötött ki. Sikerek Troppauban Troppau, február 4. A magyar korcsolyázók szép sikerrel szerepel­tek a nemzetközi versenyen. Pataki Dénes első, Hostyáinszky második lett a férfi ifiversenyben, a junior versenyben Barcza­ Pétter második helyen végzett Gmeiner mögött, de megnyerte az ifjúsági versenyt. Párosban: 1. Tusák—Balázs, 2. Pianek— Rozdal, 3. Szekrényessy-testvérek. Levitzky Pi­roska negyedik lett a női műkorcsolyázó verseny­ben. A gyorskorcsolyázásban Vincze képviselte a magyar színeket. 500 méter: 1. Turnowsky Prága 47 mp, 2. Vincze 47.4 mp. 1500 méter: 1. Turnowsky 2:32.4 mp, 2. Vincze 2:33­8 mp. 5000 méter: 1. Nikola­­sek Becs 8:59.1 mp, 2. Vincze 0­ 08.6 mp. Az összetett versenyben: 1. Nikolasek, 2. Vincze, 3. Turnowsky. Rajcsányit Prágába várják A magyar kardvívásnak nagy becsülete van egész Európában, Csehszlovákiában is. Most zajlott le a pös­tyéni vívóakadémia, amelyen Kabos és Rajcsányi szere­pelt, s Rajcsányinak máris újabb meghívása van Cseh­szlovákiából. A prágai Riegel Club február 22-én Masaryk, Jánosnak, a köztársasági elnök fiának védnök­sége alatt négy nemzetközi akadémiát rendez. Meghív­ták rá Ellen Preiss osztrák világbajnoknőt és Rajcsány­it is. A magyar kardbajnoknak dr. Klein, Csehszlovákia legjobb kardvívója lesz az ellenfele. Teljes tréningüzem a futballpályákon Február 10-én már kupamérkőzéseket játsza­nak a csapataink, szombaton és vasárnap megin­dult a teljes tréningüzem. Az Újpest 12:0-ra verte az amatőr Soroksárt, a Hungária 4:4-r­a végzett a Phöbusszal, a Ferencváros 1:1-re a Nemzetivel, a Budai 7:0-ra legyőzte a Millenárist. Az Attila, amely vasárnap a Ferencvárossal márkőzik a ku­páért, 4:2-re győz­ött a miskolci MAFC ellen. A profi Soroksár 9:1-re verte az amatőr Turult. Egyéb tréningmeccsek: Somogy—KTSE 6:8, Phö­bus B)—Hungária B) 1:0, Szeged—SzAK 3:2, III. kerület profi—III. kerületi amatőr 5:0, Szürketaxi —Budatétén­y­ 3:0. A mérkőzések eredményeiből természetesen nem szabad túlzott következtetéseket levonni. A Hungária és a Phöbus kivételével, amelyek korán kezdték a pályán a munkát, csapataink még távol­ról sincsenek küzdőképes állapotban. Főként a csa­tárok lövőbiztonsága körül van baj, reméljük, hogy az itt mutatkozó stílyos hiányosságokat rö­videsen pótolják. Az újpesti tréningmérkőzésen feltűnt Baloghnak, a fiatal összekötő csatárnak erőteljes és intelligens játéka. A Ferencvár­os nagy fölényben volt a Nemzetivel szemben, de csatárai még gyengélkedtek. Három ferencvárosi gól közül csak ealyet adott mert a bíró, ezt a Nem­­zeti egalizálta. Soroksár profi csapatában nagyon szépen mutatkozott be Varga György, a Francia­országból hazatért centercsatár. Brünn meghívta Budapest futballcsapatát A brünni futballkerület átiratban kérte a ma­gyar szövetséget, hogy városközi mérkőzések ren­dezése útján fűzzék szorosabbra Budapest és Brünn labdarúgó kapcsolatát. A brünniek tavasz­ra meghívták a budapesti válogatott csapatot és őszre revánsot ajánlottak.

Next