Pesti Napló, 1935. július (86. évfolyam, 147–172. szám)

1935-07-24 / 166. szám

12 Szerda PESTI NAPLÓ 1935 július 24 (*) Basilides Mária nagysikerű hangversenye a lon­doni rádióban. Londonból jelentik: Basilides Mária, az Operaház kiváló művésznője az angol rádió londoni stúdiójában pompásan sikerült hangversenyt adott. A művésznő Marcello és Gluck egy-egy áriáját adta elő és Schubert, és Brahms-dalokat énekelt. (*) Maeterlinck új darabjának bemutatása Párizs­ban. Párizsból jelentik Cora Laparcerie, a Renaissance színház igazgatónője lekötötte Maurice Maeterlinck új darabját, amelynek a címe: »Princesse Isabelle.« Húsz képből áll az újdonság. A cselekményt a színfalak mö­gött játszó zenekar kíséri. (?) Buenos Airesben megnyílt a világ legnagyobb színháza. Buenos Airesben átépítették a Colon színházat, amely így a világ legnagyobb műintézete lett Kimé­lyítették a színpadot és a zenekart is. Az orkeszterben most kétszáz zenész fér el kényelmesen. Több mint négy­ezer ülőhely van a Colon színházban, őszre tervezik az ünnepélyes megnyitót Jascha Heifetz koncertjével. (?) Nagy Kató színdarabot írt. Berlinből jelentik: Vagy Kató hárorcfelvonásos színdarabot írt. A filmsztár bejelentette, hogy önmagának írt kitűnő női szerepet és az újdonságot a bemutató után filmre is elkészíti. Drez­dában tartják meg Nagy Kató színdarabjának ősbemu­tatóját. SZÍNHÁZAK SZERDAI MŰSORA Budai Színkör: Aki mer, az nyer (8). — Állatkert: Pil­langókisasszony (8). Inf. • „ Admirál filmszínház (Margit kürtit 5. rrKVZI­tto-UOQC Telefon: 537­ 07). Susan Lenox tündök­lése (Greta Garbo). Külváros hősei (Wallace Beery). Szere­lem hiénái (Claudette Colbert). (%4, 5, %8 és Vd­O órakor­) — Alkotás mozgó (Alkotás ucca IL szám. Telefon: 50—74). Krisztina királynő (Greta Garbo). Új rokon (Perczel Zita­. VIII. Olivér (Stan és Pan). (Előadások kezdete: '47 és 9 órától folytatólagosan.) — City filmszínház (Vilmos császár út 36. szám. Telefon: 111—40). Sorell kapitány és fia (H. B. Warner). Jancsi és Juliska (színes rajzfilm). Micky, a kaló­zok réme (rajzfilm). Híradó. (Előadások: 4, 6, 8 és 10-kor.) — Corvin filmszínház (József körút és Ollói út sarok. Telefon: 3115—84): Rákóczi induló (Dayka Margit, Csortos, Jávor Pál). Ida regénye (Agay Irén, Jávor, Rajnay). Híradó. (146 és 49.) — Fórum filmszínház (Kossuth L­­ucca 18. Telefon: 897—07). Keringőkirálynő (Irene Dunne). Ripacsok Amerikában (bur­leszk-varieté). Híradó. (Előadások: 5, Vi8 és­­10 órakor.) — Józsefvárosi filmpalota (Kálvária tér 7. szám. Telefon: 346—44). Ez a kislány eladó (Shirley Temple). Helyet az öre­geknek (Bársony Rózsi, Szőke Szakáll). Lila akác (Kabos, Rátkai, Biller). (4-től folyt., utolsó előadás id­­.) Nyitott tetőt — Kert mozi (Aréna út és Vilma királynő út sarok. Telefon: IS—0—17). Sorell kapitány és fia (H. B. Warner). Híradó és a kísérő műsor. (Előadások kezdete: 8 és 19 órakor.) — Márkus Park-mozgó (Múzeum körút 2. sz. Telefon: 847-37). Színpadon: Salamon Béla felléptével, új átírásban: Vo­nósnégyes és Királyok, ha találkoznak. Filmen: Márciusi mese (Turay Ida, Törzs, Kabos). (Előadások kezdete: 8 és 10.) — Metro-Scala filmpalota (Teréz körút 60. Telefon: 26­ 0­00). Vigyázz, ha jön a szerelem (Jean Harlow). Híradó. (2. 4,6. 8,10.) Nyitott tetői — Palace mozgó (Erzsébet körút 8. T.: 365-23). Sorell kapitány és fia (H. B. Warner). Híradó. (5. 7,48 és­­10.) — Pátria mozgó (Népszínház ucca 13. szám. Telefon: 456—73). Táncos dámák (Stuby Keeler). Feketeszárú cseresznye (Kay Francis). Péter (Gaál Franciska). (Előadások: 4-től folyt.) — Tivoli mozgó (Nagymező ucca 8. szám. Telefon: 230—49). Nem vagyok eladó (Jean Harlow). A bor (Rózsahegyi Kálmán, Jávor). Erős férfi — gyönge nő (Myrna Loy). (4-től folyt.) — Túrán mozgó (Nagymező ucca és Mozsár ucca sarok. Telefon: 264—20). Susan Lenox tündöklése (Greta Garbo). Kü­lváros hősei (Wallace Beery). Szerelem hiénái (Claudette Colbert). (Előadások: 4, %6, %8 és Vila kor.) DA A:A MŰ«! Budapest­­. 6.45: Torna. liaCUQ­­UUSOC LTtAnll. Hanglemezek. ».80: Híreik. 10.20: Atya és fiú tragédiája. Jankó János és Jankó Elemér em­léke (felolvasás). Irta Sydney Carton. 10.45: Mit kézimunkáz­zunk nyaraláskor (felolvasás). 12.00: Harangszó, időjárásjelen­tés 12.05: Rácz Lajos és cigányzenekara. Közben: Hírek. 1.20: Időjelzés, időjárásjelentés. 1.30: Akom Lajos férfiötöse. Tag­jai­ Laczó István, Kormos László, Oláh József, Bodor Imre és Wissmü­ller Mihály. 2.40: Hírek, élelmiszerárak. 4.10: A rádió diá­k félórá­ja: »Az örök mozgó«. Sztrókay Kálmán elő­adása. 4.45: Időjelzés, időjárásként és, hírek. 5.00: Az Opera­ház tagjaiból alakult zenekar műsora. Vezényel Fridi Fri­gyes 8.15: »Ivókúrák Budapesten.« Frank Miklós dr. előadása. 6.45: Közvetítés a Rajna-cukrászdából. Kalmár Rezső—Balázs László szalonökösének műsora. 7.20: »Állandóság és korszerű­ség a tudományban.« Halasy-Nagy József dr. és Lambrecht Kálmán dr. párbeszéde. 8.10: Hanglemezek. 9.00: A varsói rádióállomás műsorának közvetítése. Nawrocaki M. S. Chopin­műveket zongorázik. 9.35: Hírek, lóversenyeredmények, idő­járásjelentés. 9.55: Közvetítés a Hangli-kioszkból. Erőss Ist­ván jazzenekarának műsora Miklósi An­drás énekszámaival. 10 35: Takács Jenő—Hannover György zongora-hegedűszonátá­ikat ad elő. 11.30: Közvetítés a Gellért szállóból. Kiss Béla és cigányzenekara muzsikál. 12.05: Hírek. — Budapest II. 5.30: »Megvilágítás a fényképezésben.« Gyulai Ferenc dr. előadása. 6.05—6.40-ig: Budanovits Mária énekel, hárfán és zongorán kíséri Revere Gyula. 6.50: »A mese világa.« Honti János dr. előadása. 7.25—8.40:-Ig: Sárközi Gyula és Sárközy Béla cigány­zenekara muzsikál. 8.45: Hírek. — Telefonhírmondó. 6.45— 11.15-ig: Budapest I. műsora. 11.20—11.50-ig: A Telefonhír­mondó külön műsora. Utána: Budapest I. műsora. — Közve­títőállomások: Egész nap Budapest I. műsora. Kedvezményes fürdő­jegyek: Pénztár: Nálunk: Erzsébet-sószfk­rló ................................. ..­­P MOP Gellért-gőzfürdő ......... 1.60 P 1.36 P Hungária gőz 1.— P 0.80 P Itam­ária kád 1.— P 0.80 P Kálvin téri vízgyógykezelés jegy............. MOP 1.36 P Lukács Iszap 1.80 P 1.38 P Lukács Iszap göngyöléssel 2.40 P 1.90 P Lukács uszoda. ..................... 0.80 P 0.84 P Rudas uszoda szekrénnyel 0.80 P 0.68 P Széchenyi gőz .......... 1.60 P 1.38 P Széchenyi néphü­rdő 0.80 P 0.68 P Szt Imre gőz (Rácfürd­ő) 1.04 P 0.84 P STRAMDÍSGYEKI Széchenyi strand és Gellért hullám jegyek 30 llléres árengedménnyel. Kapható: AZ EST-lapok jegypénztáránál,VII., Erzsébet körút 18—20 és Dereben, V., Vilmos császár út 62 A mai megyeri lóversenyek programja A Pestvidéki Versenyegylet lép most az »Űrlovasok« helyébe három versenynappal. A program elég mutatós, különös érdeklődéssel nézünk a mai akadályverseny és a két gátfutam elé. Részletes program: Első nap. Szerda, Július 24. X. Katonatiszti gátverseny-hendikep. 1000 m. Táv. kb. 2800 m. Ehrnberger 1 Bonnétable 5é Hadik huszárok 82 1 2 Kolibri 5é Klapka tüzérek 77'/« Valkó fh 3 Med­es id. Jeney I. 65 Tulajdonos 4 Ignác id. Soóváry F. 61 Muhr fh 5 Liptóvár 3é Jászkun huszárok 59'/« Pakuts h 6 Lápvirág 3é Gábor tüzérek 57'/­ 1 Lajtagyöngye 3é Jászkun busz. 57'/1 Tip. Ignác—Liptóvár. IL Akadályverseny. 1500 P. Táv. kb. 3600 m. 1 Mankó id. Árpád huszárok 79 Frosch 2 Giralba 4é Árpád huszárok 69 3 Féltorony 4é Böhm A. 60 Dósai 4 Marie Anne id. dr. Gárdonyi P. 62 Vt .Fetting K. 5 Csirkefogó 4é Issekutz Gy. 60 6 Mecies id. Jeney L 73 Balázs J. II 7 Puszta id. vitéz Rapaick R. 72 Benárd fh 8 Rúna 6é Szondy tüzérek 62'/6 9 Hypcrmangan id. Vargha M. 71 Tip: Rúna—Puszta. IIL Katonatiszti síkverseny. 900 P. Táv. kb. 1100 m. Tip: Bakter—Szittya—Fons. IV. Gátverseny. 1500 P. Táv. kb. 2500 m. Balázs J. II 1 Nagymester 4é Anonymus 62 2 Doubtful 3é Bem lovas tüzérek 58 •Fetting K. 3 Col Santo 3é C­sernovity A. 58 4 Bokros id. Hadik huszárok 72'/i Szeczák 5 Kortárs 6é báró Harkányi S. 70'/i Hujber 6 Queenie 4é özv. Halme Gy. 62 Tulajdonos 7 Monopol 5é Jeney I. 69'A 8 Kolibri 5é Klapka tüzérek 68'/« Dósai 9 Loubrette 3é Mr. Corner 58 Fetting K. 10 Nem bánom 3é Petanovits J. 58 Tip. Kortárs—Monopol—Nagymester. V. Nyeretlen kétévesek eladóversenye. 1000 P. Táv. kb. 10­10 m. Horák 1 Csipkerózsa II Bohm­ A. 47'/» Esch II 2 Caius Gede I. 60 Bihari 3 Lilla Győrffy L. 50'/. Nerhaft 4 Branyiszkó Hadik huszárok 56 Esch T. 5 Bánffyhunyad Jászkun huszárok 46 Fetting A. 6 Per­saldo Mravik P. 44'/. Klimscha J. 7 Sziget Polgár B. 49'/. Szeltner 8 Rodostó gróf Szirmay S. 60 Tip. Sziget—Rodostó—Lilla. VI. Hendikep. 1200 P. Táv. kb. HM­,­m. Wolbert 1 Dénes 46 Lukács S. 61 Györki Dud. 2 Africanus id. Lukács S. 57'/» Vrabel 3 Vigasz 3é Kövér A. 57'/­ Simics 4 Csárda 3é Issekutz Gy. 56­­­5 Visegrád 4é Blaskó M. 55'/« Klimscha J. 6 Búzakalász 3é özv. Hulma Gy. 54'/« Esch II 7 Siegfried 4é Gede I. 531/­ Gosztonyi 8 Zúzmara 3é Hungaria-istálló 53 Vrabel 9 Amulet 3é Fehér Ernő 50'/. 1 10 Fons 3é Rajtsán I. 45 Klimscha J. 11 Mesebeli 3é Zatkóczy D. 43'/­ Csömöri 12 Belache 4é Szabadhegyi J. 40 Gosztonyi 13 Matador 3é Kiscséri puszta 39 Tip. Zangen-idomítás—Vrabel lovaglás—Fons. VII. Wolter-hendikep. 1000 P. Táv. kb. 1600 m. 1 Nagyasszony 4é Papp D. 62 Wolbert 2 Kláris 3é Tompas Dénes 57'/« Hála 3 Vicispán 5é Tartsay V. 55'/­ Esch II 4 Feldherr id. Kozuch F. 55'/« Esch II 5 Robinson 5é Gombolai E. 52 Csömöri G Col Santo 3é Csernovits A. 51 Esch T. 7 Martinsberg id. Reeves H. 50'/« Fetting A. 8 Autóbarát 3é Bárdi J. 49'/«­­ 9 Szép Angyal 5é Lesovy K. 48'/« Horák 10 Palojta 3é Koltai Z. 47 Simics 11 Kántor 3é Petanovits J. 46'/» Horváth II 12 Sherry 3é Ulmer T. 45'/« Bihari 13 Aprópénz 3é Palotai istálló 45 Bakonyi 14 Pindurka 3é özv. gr. Esterházy M. 42'/« Tip. Kláris—Zangon-idomítás—Martinsberg. ' Versenyek kezdete: V«4 órakor. 1 Losonc­zé Árpád huszárok 62V» Valkó fh 2 Szittya 6é Bem lovas tüzérek 76 Tulajdonos 3 Mulatság 3é Gede I. 62'/» Ehrnberger 4 Bakter id. Hadik huszárok 69 Galánthay h 5 Limanova 3é Hadik huszárok 65 6 Allegra 66 Jászkun huszárok 69'/« Paknts h 1 Lajtagyöngye 3é Jászkun husz. 62'/« Dokus h 8 Fons 3é Rajtsán L. 62'/» Idényilditotta­= szobanövényeit, kaktuszait jutányosan, szakszerűen át- = ülteti, ápolja vágott idényvirágokat 10 fillérért. 10 csomót = már díjmentesen házhoz szállít. 1. Németvölgyi út 10. Kert­­­tészeti telep Pestszenterzsébet, (Klinger-maj­or) Tel. 476-97 . ­ A budapesti élelmiszerpiac A főváros közélelmezési ügyosztálya mindent elkö­­vet annak a célnak az elérése érdekében, hogy jogosu­latlanul senki se szedhessen nagyobb hasznot a fogyasz­tón. Napról napra összehasonlítják a nagyvásártelepi árakat a viszonteladói árakkal és ha valahol túlzott áremelést tapasztalnak, azonnal igénybe veszik a szak­értők tudását, hogy miért állott elő a szokottnál és megengedettnél nagyobb áremelkedés. Ezzel elkerülik a bűnvádi eljárás megindítását olyan esetekben, ami­kor az eladó minőségű különbséggel indokolhatja a magas árakat. A kereskedők véleménye szerint sokat segítene, ha a főváros közélelmezési ügyosztálya a nagy­­vásártelepen rövidhullámú leadókészüléket szereltetne fel. Ezzel percek alatt közölheti a kerületi csarnokokkal és a nyílt piacokkal az árakban és az irányzatban, a felhozatalban előálló változásokat és a csarnokok veze­tői hangszórók útján adhatnák ezt az árusítók és a fo­gyasztóközönség tudomására. Egységes irányzat, egy­séges áralakulás lenne ezzel Budapest egész területén. A baromfipiacon ma nem volt egységes az irányzat. Az élő baromfiak közül a tyúk 5 fillérrel drágn­t, a csirke 10 fillérrel olcsóbbodott, a ruca ára 5 fillérrel esett, viszont a lúdó ugyanilyen mértékben emelkedett. A tojáspiacon csak a kosárárunak az árát szállítot­ták le 0,1 fillérrel. A zöldségfélék közül a petrezselyem és a sárgarépa kevert csomóinak az alsó ára 4 fillérrel emelkedett, míg a felső ár 4 fillérrel csökkent. A torma 5—10 fillérrel drágult. A hazai karfiol nagykereskedelmi árát egy fillérrel emelték. A káposztafélék feléül a fejeskáposzta 2 fillérrel, a kelkáposzta 2—3 fillérrel olcsóbodott. Esett a vörös­káposzta ára is 2 fillérrel. A burgonyapiacon fél fillérrel leszállították a jobb­minőségű idei burgonya árát. A főzelékfélék piacán a tök 1, a paraj 2—4, a sóska 1, a zöldpaprika 8—10, a paradicsom 2 fillérrel olcsóbbo­dott, a zöldborsó árát 2—4 fillérrel emelték és 10 fillér­rel drágult a gomba is. A gyümölcspiacon az alma árát 5 fillérrel emelték és 15 fillérrel drágult a málna is. Egyébként azonb­an ezen a piacon napról-napra olcsóbbodnak azok a cikkek is, amelyeket eddig hűtőházban tartottak abban a tudat­ban, hogy a készletek jelentéktelenek és később árnye­reséggel lehet majd túladni rajtuk. Ezek a cégek azon­ban csalódtak, mert a hűtőházi árut csak napról-napra leszállított áron tudják elhelyezni. A kajszibarack 5, a befőznivaló ringló 5, a közönséges ringló 15 fillérrel olcsóbbodott. Valósággal elárasztják a piacot most már kiváló minőségű őszibarackkal is. A minőségjavulás ellenére csökken az ára az őszibaracknak. Ma újabb 10 filléres gyengüléssel a nagykereskedőknél 1 pengőig els­ü­t a legjobb és legszebb őszibarack ára. A dinnye­piacon most már nemcsak melegágyi ananászdinnyét árusítanak, hane­m szabadföldit is. Az árakat éppen emiatt 5—6 fillérrel leszállították. Felhozatal tömegáru 16 vágón (ebből burgonya 8, tök 2, ká­poszta 3, gyümölcs 3), darabáru 28, összesen 44 vágón ős­termelő kocsi 466, autó 6, futóbalyus 260 érkezett; megrendelt áru 93 kocsin, 36 autón futott be. Vágott baromfi 2 autón (ebben összesen 50.5 q és pedig 8 q csirke, 1.5 q tyúk, 13 q kacsa és 28 q liba); élő baromfi 4 kocsin, 8 autón (148 ketrec baromfival és 48 láda tojással) érkezett. Bolgár- és kertész­áru 17 kocsin, tojás 1 autón futott be. Hajón (MFTR 163 q, DGT 63 q, Csernátonyi 4 q) össz­esen 232 q áru érkezett. A forgalom közepes, a felhozatal élénk volt. A mai budapesti élelmiszerpiac fogyasztói (zárójelben nagykereskedelmi) árai kg-ként: Húsok és hústermékek: Marha­hús (rostélyos és felsál) 120—220, levesh­ús (sartő, tarja, szegyes 90—140, borjúhús, comb 200— 260, vesés 140—200, pörkölt 140—160, juhhús, hátulja 140—160, eleje 80 —120, certénhús, karaj 180—230, tarja, comb 140—156, oldalas 96 —186, zsírszalonna III—132, báj 124—132, budapesti zsír 116—132 fillér. Vad és vadhús: Szarvas 1 kg 40—360, ez 1 kg 40—400 fillér. Baromfi: Tyúk, élő 1 drb 170— 180 (125-210), 1 kg (ISO), csirke, élő, rántanivaló 1 drb 70— 250 (40 —80), 1 kg (130-170) sütni való 1 drb 70—250 (115—190), 1 kg (130— 160), ruca, élő, hízott 1 kg 100— 130 (115-135), 1 drb 130—800 (120 —150), 1 lúd, élő 1 drb 130—800, 1 kg (120—130), tyúk vágott I. 1 kg 130—150 (125—130), II. 120— 130 (115—120), csirke, vágott, I.intanivaló I. 1 kg 220—300 (220 —226), II. (193—200), sütnivaló I. 1 kg 160—280 (220—230), II. (190 —200), ruca, vágott, hízott I. 1 kg 120—170 (125—130) II. (115-130), lúd, vágott, hizott I. 1 kg 120-170 (120—130), II. (115—120) fillér. Tojás: Teatojás: dunántúli 8—9 (6.7—6.8), tiszavidéki 8— 8.5 (6.5-6.6), kosáráru (6.7—6.6), főző- és aprótojás 1—8 fillér. Halak: Ponty, élő 160— 220, je­gelt 120—140, harcsa élő 300— 400, jegekt 280—360, kecsege 800— 500, fogas 400—700, keszeg 60 fillér. larábé kilója (11—15) kapor cso­mója (30—30). karfiol, hazai, levéllel (25—46). tisztított 100— 140. vöröshagyma, érett, makói 12—16 (7.5—8), csomója 10—13. fokhagyma I. 40—70 (35—40). II. (80- 35) fillér. Káposztafélék: Felf­őkáposzta I. 21—32 (18—22), II. 18—24 (16— 18), kelkáposzta I. 28—36 (18—­ 22), II. 22—28 (16-17), vöröská­poszta (28—30), savanyúkáposzta 44—50, fejessaláta I. 8—14 (6—8), II. 4-8 (3-6) fillér. Burgonya: Nyári rózsa, nagy 10—18 (11.8-12.5), apró (6—7) fillér. Főzelékfélék: Főzeléktök 8—13 (4—6), tisztított paraj 26—32 (18— 20), köz.­sóska 24—32 (15—20), feketeretek (12—15), fehérretek (9—8), zöldpaprika, apró kilója 56—80 (30—50), nagy kilója 56— 89 (40—60), paradicsom 28—40 (26—30), zöldbab 40—60 (28- 40), vajbab 40—­60 (28—55). zöldborsó 50—72 (34—52). kifejtett zöldbab (70—80). zöld tengericső 2—6 (S— 4). champignongomba 120—200 (00—140). réti gomba (120). ubor­ka. kovászolni való 10-28 (8— 10). salátának (6—­10) fillér. Gyümölcs: Alma. közönséges válogatott 26—80 (35—40). kö­zönséges kevert (10—35), körte, közönséges válogatott 38—120 (40 60), közönséges kevert (26—40), aszaltszilva 112—180 (120—160), szilva, nem magyaváló (25—35), szilvaiz (ICO—120), ringlő, nemes Tejtermékek: Tejföl 120— 15o­ (7?~1M), közönséges 60—120 (23— (120), teasaj tömbben 300—320 80'. befőznivaló (35—40). kajszi­(200—260). márkázott 300—320 (280 barack I. 80-120 (50—75). II. —290). pasztőrözött 320 (280—290),140—80 (25—45). őszibarack, nem rőzovaj 200-260 1180—200). tehén­ymagvaváló 40—140 (30-100). máj­túró 40—50 (28—40). sovány to­­ia (70—100). szeder (20—30). eg­yéntúró 16—40 (14—20). juhtúrétTM( 50—60. gyümölcsiz (120—130). 150—200 (140—170). kevert túró görögdinnye, közönséges (40). 140—160 (120—140). juhsait 160— sárgadinnye, ananász 60—90 (45— 200 (140). hazai ementáli 240—820 —60). togo 36—50 (20—24). kao­(220—260). hazai trappista 160 200 (120—180). hazai óvári 200— 240 (180—220) fillér. Szárazfőzelék: Bab, fehér apró­szemű­ 36—48 (34—40). nagysze­mű 50—90 (40—50). színes 40—48 (38—46). borsó, hántolt, foles 40 't.llup 36—50 (20—24), dióból. Cse­rnoge 440-450 (420—460). dióbél I.­­880—(20). mogyoróbél 840- 400 (320—350). mandulabél 440-520 (420—160) fillér. Fűszer: Paprika, édes, nemes 300—400 (250—290). féléd­es gy­— 72 (36—52). hazai lencse 48—16;lyás 280—320 (230—260), I. rózsa 134-661 fillér Zöldségfélék: Gyökér T. 40— 60 (40—60). II. (20-40), vegyes zöldség kilója 36—50 (16—20), csomója 4—10. sárgarépa I. 60— 70 (35—50). II. (20—33), zeller (6—10), cékla csomója (8-13), kilója (18—20). torma, vékony, erős 25—60 (13—23). nemesitett, 210- 280 (200—230). kék mák 68— 80 (34— 58), pergetett atéz 110— 140 (36—110), bors 600—700 (520 —560), szegfűbors 600—700 (520— 560), fahéj 1200—1400 (920—1000), köménymag 200—280 (160—190), japán rizs 68—71 (64—70), burma­ rizs 60—70 (62—64), fényezett rizs 66-78 (63—10). Katoáarizs 92-hazai, édes 70-100 (50-80), kk-110 (8*-18) fillér.

Next