Pesti Napló, 1935. október (86. évfolyam, 223–249. szám)

1935-10-05 / 227. szám

Szombat PESTI NAPLÓ 1085 október 5 Több, mint félmillió mázsára becsülik a már­ciusi búzaangazsmánokat. A gabonahatáridő-p­iacon márciusi búzában nagy hosszan­gazsmánok eletkeztek az utóbbi hetekben. Tőzsdei taksáció szerint ezek a kötések meghaladják a félmillió mázsát. Miután a vételek az arbitrázs eladásaiból történtek, fedezetlenül eladott búzatételek nem igen vannak a határidőpiacon. A tejtermelő gazdák megszervezése. A földművelés­ügyi miniszter rendeletet adott ki, amellyel megálla­pította a Tejtermelők Országos Szövetségének szerve­zeti szabályát és elrendelte, hogy a szövetség alakuló közgyűlését a szervezési munkálatok befejezése után azonnal össze kell hívni. Azok a tejszövetkezetek és tej­­termelő gazdák, akik napi 3000 liter tejet szállítanak, közvetlenül, akik pedig annál kevesebbet szállítanak, kiküldöttek útján vehetnek részt a szövetség közgyűlé­sén. A földművelésügyi miniszter a szövetség szerve­zeti szabályzatának megállapításánál gondoskodott ar­ról, hogy a szövetségben minden tejtermelő megfelelően képviselve legyen, hogy ezáltal a szövetség az ország összes tejtermelők egyetemes érdekeit képviselve, azo­­kat hathatósan védelmezhesse és érvényesíthesse. Gabonatőzsde Határidőpiac­­ nagy árhullámzások A határidőpiacon pénteken erős árhullámzás volt. Az októberi búza 16 fillérrel drágult, míg a márciusi búzánál a tőzsdeidő folyamán elért 17 filléres árnyere­ség teljesen eltűnt, sőt egyfilléres veszteség mutatko­zott. Az októberi rozsnál eleinte 20, a márciusinál 10 fillér árnyereség mutatkozott, később azonban elgyen­gült az irányzat és a márciusi rozsnál nemcsak az ár­nyereség veszett el, hanem 10 filléres olcsóbbodás is mutatkozott. Közvetlenül zárlat előtt ismét javult az irányzat és így az októberi rozs végül 12 fillér nyere­séget számolt el. A tengeri piacon az irányzat eleinte szilárd volt, később azonban a román mixted tengeri (ó- és u­jtengeri keveréke) október második felére várt felhozatalának hírére, nemcsak az elért árnyereség ve­szett el, hanem 3 filléres veszteség is mutatkozott. A határidőpiac mai árfolyamai: Magyar búza októberre 16.33—16.40, zárlat 16.36—16.40, márciusra 17.03 —17.16—16.88, zárlat 16.98—17.00 pengő. Magyar rozs októberre 14.85—15.00, zárlat 14.92—14.95, márciusra H.98—1.i.06—14.86, zár­lat 14.97—14.98 pengő. Tengeri májusra 15.90-15.93—15.73, zárlat 15.73—15.75 pengő métermázsánként Készáfapiac , a búza 15 - 25 fillérrel drágul! Búz­ából a malmok 6350 mázsát vettek át emelkedő árfolyamok mellett. A tiszai búza 20 fillérrel drágult, a felsőtiszai búzánál 25—15 fillér az áremelkedés, míg a más állomásokról származó áruknál 20—25 fillér ár­­javulás állt elő. A rozs irányzata tartott, 800 mázsa kelt el 14.60 pengős áron. Árpából 18.30-19 pengős ár­keretben 1050 mázsa cserélt gazdát. Zabból 20 filléres áremelkedés mellett 450 mázsa kelt el. Tengeriből 150 mázsa eladását jelentették, 16,15 pengős áron. A repae árát 20—50 fillérrel emelték. A mák ismét drágult 2 pengővel. A lucerna 3 pengővel javult. A tavaszi bük­köny 50 fillérrel megdrágult. A korpa szilárd, árát 15 fillérrel emelték. A késiárupiac mai árfolyamai: inept­ paritásban. 300 mm. 17.— Búza: Tiszavidéki 77 ke.és Pengő budapesti paritásban. 150 mm. 17.— pengő budapesti pari­tásban. Budapesti paritásos jegyzések: Káposztarepce 27. 27.50 pen­' ce mm.-ként. Burgonyapiac: GUrbaba út 12. 12.50. Ella ét­,.„ Qn ,„ . .. „„. kezési út 7. 7.20. nyári rózsa 18.60—16.80. 80 kg-OS 16.70—10.80. .. - „ „­­ ,t­int rozs: pestvidéki 14.00-14.60. más UJ 12 121,011" mm kent" származást! 14.50—14 60. takar-1 Jegyzések ab feladóállomás: hiányárpa: I 16.20-16.50 közép |­K(1 k mák 79_ viktória-16.60—16.85. 78 kg-os 16.75—17.—. 79 kg-os 16.9­^—17.15. 80 kg-os 17.05—17.25. felsőtiszai 77 kg-os 16 45—16.60. 78 kg-OS 16.60—16.75. 79. kg-os 16.75—16.80. 80 kg-OS 16.45—17.—. minőségbúza 17.—. duna—tiszaközi, fejérmegyei és dunántúli 77 kg-os 16.80—16.50. 78 k­g-OS 16.45—16.65. 79 feg-OS 16. 16.20: sörárpa: kiváló 18. —19.—: prima 17.25—17.75: sör­árpa 16.75—17.—: zab: I. 17. 17.20. közép 16.90—17.—: ten­geri: Budapesti közraktár 15.80— 16.10: őrlemények: korpa 12.15— 13.35. 8-as liszt 14.70—14.90 pengő mm,-ként budapesti paritásban. A készárupiac mai kötései: Búza: 900 mm. szabolcsi 80 k­g-os 16.90 pengő budapesti pa­ritásban. 150 mm. szabolcsi 80 kg-os 16.95 pengő budapesti pa­ritásban. 150 mm. felsőtiszai 80 kg-os 16.90 pengő budapesti pa­ritásban. 150 mm. szatmári 80 kg-os 17.5 pengő budapesti pa­ritásban. 150 mm. 80 kg-os 16.80 pengő ab Budapest kocsira r­akva* 800 mm. jászsági 80 kg-os 36.90 pengő budapesti paritásban. ..n0 mm. nógrádi 80 kg-os 16.85 pengő budapesti paritásban. 300 mm.­ jászsági 80 kg-os 16.90 pengő budapesti paritásban. 300 mm. hajdúi 80 kg-os 17.5 pengő l'Udapesti paritásban. 160 mm. hajdúi 80 kg-os 17.— pengő buda­i-ágii paritásban. 450 mm. borsodi kg-os 16.00 pengő budapesti p­aritás­ban. 150 mm. hajdúi 80 kk­-09 17.— pengő budapesti pa­ritásban. 600 mm. felsöborsodi 80 kg-os 17.— pengő budapesti pa­ritásban. 450 mm borsodi 80 kg-os 17.— pengő budapesti pa­ritásban. 900 mm. szabolcsi 80 kg-os 17.— pengő budapesti pa­ritásban. 150 mm. felsőtiszai 80 kg-os 17.— pengő budapesti pa­ritásban. 300 mm. borsodi 80 kg os 16.90 pengő budapesti pa­ritásban 150 mm. 82 kg-os 16.50 rengő­­budapesti paritásban. 150 mud. tiszavidéki 80 kg-os 17.25 rengő ab Dunántúl. Hárs: 300, mm. 14.60 pengő budapesti pari­tásban. Tengeri: 150 mm. 16.15 pengő ab Budapesti. Árpa: 450 mm. 18.30 pengő budapesti pari­tásban. 300 mm. 18.70 pengő bu­dapesti paritásban. 200 mm.' 19— rongu budapesti paritásban. Zab: 150 mm. 17.— rengő buda­borsó 25 28.—. őszi borsó 19. 20.—. föld expresszborsó 20.60—22.50. lencse, nagyszemü 40 46.—. középszemü 85. 38.—. fehér bab. dunai 33. 34.—. dunántúli 33.50—34.—. felsői­magyarországi 31. 32.—. tarka bab 29. 30.—. fürtbab gömbö­lyű 35. 36.—. hosszú 86. 37.—. barna bab S3 S4—. csil­lagfürt 11.—11.25. lucerna nyers arankás 118. 125—. lóhere nyers arankás 137. 142.— ta­vaszi bükköny 24.50—26.50 pengő mm.-ként Liszt: Budapesti lisztárak Budapesten házhoz szállítva, budapesti ma­lomkondiciókkal nov.—decem­berre: Búzaliszt: Ogg 32.50—33—. Og 32.50—33.—. 2-es 32. 32.50. 4-es 31.50-32.—. 5-ös 30.50—31.—. 6-os 27.50—28—. 7-es 19.50—20.50: rozsliszt: 0-ás 29.50. 0/1-es 28.—. special I. 25.—. normal I. 23.—. IT. 18.—. takarmány 15.—. korpa 13.50 pengő mm.-ként. Elsőrendű tiszai nagymalmok árai budapesti malomkondíciók­kal november—december hóra: Búzaliszt: Ogg 32.50—33.—. Og 82.50—83.—. 2-es 32. 32.50. 4-es 31.50—32.—. 6-os 27.50—28.—. 7-es 18.50—19.50. 8-as 15. 15.50 pen­gő mm.-ként. Tiszai kismalmok árai: Búza­liszt: Ogg 27.75—28.—. Og 27.75— 28.—. 2­09 26.75—27.—. 4-es 25.75 -26.—. 6-os 21.75—22.— Pengő mm.-ként. Dunántúli 4. egyéb malmok árai: Búzaliszt: Ogg 27.25—27.50, Og 27.25—27.50. 2-es 26.25—26.50. 4-OS 25.25—25.60. 6-OS 21.25—21.50 pengő mm.-ként. Szénaárak préselt állapotban ab Budapest-Józsefváros: Rétiszéna I. 8.50-9 IL 7.50 —. mudarszéna 8.60—9 — In­cernaszéna 9-75—10.50. alomszal­mi­ búza 8.80—1.—. rozs 4.20— 4.60. zabos bükktrog 8.50—9— JenzS mm.-ként A Pesti Napló külföldi tőzsdejelentései (Október 41-i tőzsdezárlatok, zárójelben az előző napi zárlattal) Terménytőzsdék Csikágó egyenetlen CSIKAGÓ. A terménytőzsdéken külföldi hírek likvidációkat és stoploss-eladásokat váltottak ki. A tőzsdeidő későbbi folyamán az eladások megszűntek s rosszkedvező belföldi hírek következ­tében a helyzet átmenetileg megjavult. Később nyereségbiztosító eladások következtében tengeri kivételével az árak ismét visszaestek. A búzahatáridős piacon az irányzat egyenet­len volt A tengeri alapon az árak megszilárdultak. A rozs- és zabpiac irányzata túlnyomóan a búza irány­zatához igazodott. A terményárak Indexszáma 1931 ultimójához viszonyítva 1713 százalék volt Pénteki zárlat zárlat Csütörtöki zárlat zárlat per bushel pengő per mm NEWYORK. Búza 2. sz. redwinter (118.50) 118.875, 2. sz. hard­winter (142 —) 142.375, 1. sz. north Manitoba (103.75) 102.375. Rozs western II. (61.—) 61.—. Takarmányárpa (58.375) 58.50. Tengeri mixed western II (106.—) 106.876. Búzaliszt first spring clear (755—780) 750—775 WINNIPEG. A gyenge exportkereslet, az ausztráliai ked­vezőtlen vetésjelentések, valamint az argentínai piacok gyengü­lése a búzapiacon likvidációkat okoztak, úgyhogy a tőzsde gyenge irányzattal zárt. Pénteki nyitás, közép és zárlat: Búza októberre (96.—) 96.25, 94.625, 94.626, decemberre (96.50) 95.50. 96.—, 95.125: májusra (100.375) 99.50, 98.75, 98.875. Zab októberre (32.60) 82.—, 32.—, 82.25: decemberre (31.625) 31.—, 30.875. 31.—. LIVERPOOL. Pénteki nyitás, közép és zárlat: Búza októ­berre (7/0.25: 12.90 P) —.—, 6/10.75. 6/10.625, 12.64 P: decemberre (6/8.50: 12.32 P) 6/7.25. 6/6.50. 6/6.50: 12.01 P: márciusra (6/5.125: 11.81 P) 6/3.875, 6/3. 6/2.625: 11.42 P. ROTTERDAM. Búza novemberre (5.06) 4.95, januárra (5.075) 4.95, márciusra (4.975) 4.825, májusra (5.025) 4.875 holland forint 100 kg-ként. Tengeri novemberre (58.50) 57.50, januárra (59.75) 68.50. márciusra (61.75) 60.9. májusra (63.50) 60.75 holland forint 2000 kg-ként. BUENOS AIRES. Búza októberre (9.30) 9.24, novemberre (9.20) 9.15, decemberre (9.13) 9.05. Tengeri októberre (4.80) 4.78, novem­berre (4.87) 4.85, decemberre (4.98) 4.98. Zab októberre (7.40) 7.35. BÉCS: A terménytőzsde irányzata ma barátságos volt. Prompt tengeriben és takarmányárpában a kínálat nem volt kielé­gítő, az árak azonban, nem változta­k. Kenyérgabonákban kisebb beszerzések történtek változatlan árfolyamok mellett. Zab üzlet­telenül alakult. A lisztü­zlet kielégítő volt. A hivatalos jegyzések nem változtak. ZOMBOR: Az irányait tartott, a forgalom 60 vágón volt Jegyzések 100 kg-ként: búza bácskai zomborkörnyéki 143— 150, felsőbácskai 149—151, szarémségi, szlavóniai és felsőbán­sági 150—152, délbánsági 148—150. bánsági és bácskai tisza­vidéki 156—158. bácskai bégai uszályból 155—157. bácskai csa­tornai uszályból 150—152. rozs bácskai 122.50—127.50. zab bácskai, szerémségi és szlavóniai 118—122. tengeri bácskai és szerémségi 95—96. dto. uszályáru 101—102. búzaliszt bácskai 6-ás és 00-ás 220—240. 2-es 200—220. 5-es 180— 200. 6-os 165— 180. 7-es 140—150. 8-as 110—115 dinár. PRÁGA. Kis látogatottság mellett a forgalom szűk keretek között mozgott. Az árak nem változtak. HAMBURG. Külföldi gabona eis­jegyzései: Búza la Manitoba Hard Atlantic 6.30, N­a 6.2714, Rosafé 5.20. Bairiisso 5.10. La.pl­a­ta rozs 3.15. Laplata 64—65 kg-os árpa 3.40. 67—68 kg-os 3.50. Laplata tengerii 2.95. novemberre 2 97%, decemberre 3.02%, un clipped Plata, zab 4.40. clipped Plata 4.55. Laplata lenmag 7.80. novem­berre 7.80 holland forint. egyéb megjelölés híján októberi szállí­tásra. Búzakorpa 96/6 shilling 1000 kg-ként októberi szállításra. Cukor NEWYORK. Kuba centrifugál prompt (3.65) 8.65, decemberre (2.58) 2.58. januárra (2.22) 2.21. márciusra (2.19) 219. májusra (2.22) 2.23 cent per libra. LONDON: 88%-os nyerscukor londoni szabadraktárból: októ­berre 4/9—5/1. novemberre 4/10—5/0.50. decemberre 4/11.50—5/0. januá­rra 5/0—5/1. februárra 5/0.50—5/1.73. márciusra 5/1.50—5/2. áprilisra 5/1.75—5/3. májusra 5/3—5/3.25—6/3—5/3.25. júniusra 5/3.50 —5/4.25. júliusra 5/4—5/5. augusztusra 5/5—5/5.25. szeptemberre 5/5.25—5/6. decemberre 5/6—5/7.50 shilling per cwt. Az irányzat nyugodt volt. Külföldi cukortőzsde. Holland cukor 6/1.50. belga cukor 5/9, cseh cukor 6/3 behajózásra készen, jávai fehércukor októberre 6/9 shilling per cnt. PRÁGA. Belföldi nyerscukor 100 kg-ként prompt Aussig Ok­tóberre 50. 50.75 cseh korona. Az Irányzat szilárd. Kávé NEW YORK. Santos Loko (8.875) 6.1. Rio loko (6.60) 6.50, decemberre (5.03) 5.15, márciusra (5.18) 5.28, májusra (5.28) 5.38, júliusra (5.35) 5.45 cent per libra Zsír CSIKAGÓ. Októberre (14.75) 14.725, decemberre (13.65) 12.675, januárra (13.05) 13.10, májusra (12.65) 12.675 Gyapot NEW YORK, tiszakamerikai fully middling loko (11.36) 11.35, októberre (11.9) 11.02, novemberre (10.95) 11.01, decemberre (10.03) 11­, januárra (10.96) 11.03. februárra (10.99) 11.06. márciusra (11.05) 11.10. áprilisra (11.05) 11.13. májusra (11.10) 11.16 cent per libra. ALEXANDRIA Sakellarydís fully good fair novemberre 14.18. januárra 14.21. márciusra 14.33. felsőegyiptomi asmuni októ­berre 11.69. decemberre 11.65. februárra 11.70. áprilisra 11.81 tala.-i per kantar. LIVERPOOL. Északamerikai fully middling októberre 6.21. novemberre 6.13. decemberre 6.13. januárra. 6.12. februárra 6.13. márciusra 6.15. áprilisra, 6.1­1. májusra 6.16. júniusra 6.15. júliusra 6.15. augusztusra 6.10. szeptemberre 6.06. októberre 6.01. decem­berre 5.97. januárra 5.97. márciusra 5 97. májusra 5.98. júliusra 5.98 penny per libra. Az irányzat csendes. Sakellarydis fully good fair októberre 8.26. novemberre 8.29. ainuárra 8.18. márciusra 8.15. májusra 8.13. júliusra 8.13. októberre 8.13 penny per libra. Az irányzat csendes volt. Upper októberre 6.85. novemberre 6.80. januárra 6.84. márciusra 6.85. májusra 6.86. júliusra 6.8­­. októberre 6.86 penny per libra. Fémek NEWYORK Straits ón loko 50.—. twivemberro 49.50, horgany loko 4.75. ezüst rúdban 65'/s, Newyork réz loko 9.1214, eiektrolvt loko 9—, prompt száll. 8.62%, 30—90 napra 8.G2Í4. aluminium loko 19.——22.90. nikkel loko 35. feliérhádog 5.25. vas Northern pennsyl­vánniai kohóból 21.93, Buff.alóból 20.—. öntóttréz loko 8 80 áru, réz cif Hamburg, Liverpool. Le Ilavre 8.SÍ, Platin» 34,—, lofe» Newyork 1.5«. East. St. Louis -1.35. — LONDON Két barátságos, én ingadozó. ó­lom és horgany szi­lárd. ezüst tartott Vörösréz standard S6'Wu-Wi. 3 hónapra S6'li«—S8'/s lesz. ért. 36'/.. elektrolyt 40—40%. best set. 38%—39*/«, én standa­rd 221'A. 3 hónapra 214—214%. lesz. árf. 222. banea és straits on 223. ólom külföldi prompt 185/s. 3 hónapra 18»/.. lesz. árf. 18•/«, horgany prompt 16'/«, 3 hónapra 17"/i«, lesz. árf. 16'/», ezüst prompt 81'/u—31»»/i« 3 hónapra Mls/i«—'In. lesz árf. 31''.. — Nemhivatalos jegyzések: ólom külföldi prompt 18»/»—18"/i«, 8 hónapra 18*/.—18"/i«. horgany prompt 16"/i«—17. 3 hónapra ITi­g­it»/h. öntöttvas 67%. réz strong sheets 68. nikkel bel­­ée külföldi 200—205. aluminium belföldi 100. antimóm regulus 75—76. platina 150. higany 11'/»—11'/». antimón kinal 55—56. Wolfram érc 33—34. fehérbádog 18%—18*/i. vörösrézszulfát 15%—16. rúdezüst 29*/i§. kés. száll. 29'/i«. finomezüst prompt Slis/u. 3 hajuwa S21/»«. arany 141/11%. cent per pengő bushel per mm BUZA: Dec. 106.50 105.25 106.50 13.32 106.125 13.27 Máj. 104— 103.875 104.625 13.09 105.25 13.16 Júl. 83.875 94.75 95.50 11.95 96— 12 ROZS: Deo 63— 63.875 56— 7.37 65— 7J7 Máj. 65.50 56.50 67.50 7.71 57.75 7.73 Júl. —.— 67.25 57.25 7.67 67.625 7.72 TENGEBI: Dec. 61.— 61.375 62.875 8.43 61.75 8.27 Máj 59.75 59.75 60.75 8.14 60.25 8.07 Júl. —.— 60.25 61.25 8.21 61— 8.17 ZAB: Dec. 29.— 29.125 29.25 6.86 29 25 6.86 Mái. 30.125 30.125 30.125 7.06 30.126 7.06 Júl 30 30— 80— 7.03 30.125 7.06 Értéktőzsdék Newyork szilárd NEWYORK. A tőzsde szilárd irányzattal nyitott. Délután eladások következtében irányzatváltozás állott be s az árfolyamok nagyrésze 1 dollárral visszaesett. Zárlat felé újból a vásárlások voltak túlsúlyban s igy az alaphangzat 1—3 dolláros árjavulások mellett végérvényesen szilárd maradt. A részvényforgalom 1.420.000 darab volt. Zárlat: Americ. Tel. 137, Anaconda Copper 21.625, Gol. Elektric 32.875, Gen Motors 45.25, Radio Corp. 7.125, Royal Dutch 41, U. S. Steel 43.375, Young kölcsön 26. Párizs barátságos ,­­ PÁRIZS. A tőzsde az egész vonalon szilárdabb irányzattal ír.. ..Al­l WeHdB k­ésőb­bi folyamán majdnem teljes üzleti csend állott be, de a tőzsde így is barátságos irányzattal zárt. Zárlat: Bnnque de France 8900. Credit Lyonnais 1575. Suez Canal 16869. Waggons Lits 36.50. Rio Tinto 12G9, Schnei­der Crousot 1574, Totis 775, Danube Save 132, Tubize 69.50, Royal Dutch 1904. Frankfurt barátságos • FRANKFURT. Az alaphangulat barátságosnak volt mond­­ható és a berlini zárlati árfolyamok változatlanok maradtak­­,r.írta.1.(,'^rt­bern 11 d,v|i berlini zárlat): Farbenindustria (148 125) 148.75. Harpener (111.75) 111.75. 3-án 22.50 282.— 124-4-én 22.70 284.— 54.— 126.— 3-án 4-én 130.75 129.50 147— 148.123 121— 121.25 166.50 167.75 Zárlat Kőszén Urikányi Zárlat Nationalbank Államvasút Alpesi Rima Genfi tőzsde 8-án 4-én 155.— 156.­34 33 —.— Zárlat Bpesti köulcsön S-án 4-«» —.— 180.-4 Zárlat Magyar aranyjár. Magyar koronatár. Bpesti köles. Reic­hsbank AEG Bécsi tőzsde S-án 4-én Zárlat 13«.— 130.—­­ Salgó 23 — 23 12 Magyar Kőszén 11.55 11.— Urikányi 41.60 41.90 Magyar Cukor Berlini tőzsde 1914 3-án 4-én 8.75 8.55 0.65 0.65 67.25 67.50 171.50 171.125 37— 37.50 Prágai tőzsde S-án 4-én 59.25 58.50 699.— 720 — 755— 760.— 1142— 1179.— Zárlat Licht und Kraft Farben Gesfürel Siemens-Halske Zárlat 8-án 4-én Magnezit 1130-1140 1155-1170 Cseh Cukor 644— 680— Schöller 1705— 1750.— Zárlat Alpesi Poldi Prager Eisen Skoda Pénteki devizazárlatok BUDAPEST. A Magyar Nemzeti Bank hivatalos Árfolya­mai Devizák: Amszterdam 225.80-230.60, Belgrád 7 82-7', Berlin 135.89—136.60, Brüsszel 57.02-57.46, Bukarest 3.41-344 . 74-1Vt\^Lim,d0n 16.5SM—16.7311, Milánó 29.9800 -30.2052, Newyork 338.80-341.40, Osló 83.35-84.05, Párizs 22 3'­^•P'tef "•0^14.18%, Stockholm 85.55-86.25, Varsó 63.80 -64.30, Zurich 110.80-111.65 pengő. . V/­t"t,ftk: A"1 01 16.55-16.81, belga 56.90—57.50, kanadai dollar 326.00-336.00, cseh korona 14.15-14.35, dán kor­r­ona, "Jtrz!'TM' dinár T-80­7.95, dollár 337.40-341.40, francia frank 22.30-22.50, holland forint 228.60-230.60, lengyel zloty 63.00-64.30, lej 2.85-3.05, leva 4.00-4.15, líra 29.90-30.25, német márka 136.00-137.60, norvég korona 83.15-64.05, osztrák Kcbhil­ling 80.0­­-80.70, svájci frank 110.71W 111.65. svéd korona 80..15-86.20. — Klíringárfolyamok: Bécs 80.454, Szófia 4.33 pengő. NEW YORK: London 4.89 V., Berlin 40.21, Madrid 13 64 Amszterdam 67.56, Párizs 6.58­/s, Brüsszel 16.88%, Milánó , Zürich 32.55, Stockholm 25.25, Osló 34.60, Kopenhága 21.87%, Bécs 18.85, Prága 4.14, Budapest 29.60, Bukarest 0 80 Belgrád 2.28%, Atihén 0.91, Szófia 1.30, Helsinki 2.16%, Varsó 18.?1­ — Pénzpiac: Napijpénz %%, príma kereskedelmi váltó %—1%, ZÜRICH: Párizs 20.23, London 15.05%, Newyork 307.37%, Brüsszel 51.87%, Milánó 20.97%, Madrid 41.90, Amszterdam 20.45, Berlin 123.45, Stockholm 77.65, Osló 75.65, Kopenhága 67.26, Prága 12.73, Varsó 57.80, Belgrád 7.00, Athén 2.90 Buka­rest 2.50, Isztanbul 2.45, Helsinki 6.64, osztr. schilling 57.50. AMSZTERDAM: Berlin 59.55, London 7.24%, Newyork 148.25, Párizs 9.75­/1, Brüsszel 25.01, Zürich 48.20, Milánó 32.07%, Madrid 20.20, Osló 36.42%, Kopenhága 32.37%, Stock­holm 37.40, Prága 6.13. MILÁNÓ. Párizs 81.10, Zürich 400.50, London 60.50, New­york 1234.00, Amszterdam­­27-81, Brüsszel 207.75, Berlin­ 49. 13 Prága 51.00. LONDON. Budapest —.—, Newyork 4.89»/fa, Párizs 74.38, Brüsszel 29.00%, Milánó 60.25, Zürich 15.04%, Madrid 85.87%, Amszterdam 7.25, Kopenhága 22.40, Osló 19.90%, Stockholm 39.39»/s Berlin 12.18, Bécs 25.93, Prága 118.12, Athén 517.00, Varsó 26.06, Bukarest 627.00, Belgrád 214.00, Szófia 395.00, PÁRIZS. London 74.97, Newyork 1519.00, Brüsszel 256.37, Madrid 207.25, Milánó 123.75, Zürich 491.25, Amszterdam 1026.00, Stockholm 381.00. BERLIN. Buenos Aires 0.6840—0.6880, Brüsszel 42.00—42.08, Szófia 3.0470—3.0530, Danzig 46.81—46.91, London 12.18—12.21, Párizs 16.37—16.41, Athén 2.3530—2.3570, Amszterdam 167.91— 168.25, Milánó 20.30-20.34, Belgrád 5.6740-5.6860, Bécs 48.95— 49.05, Varsó 46.81—46.91, Bukarest 2.4880-2.4920, Zürich 80.94— 81.10, Madrid 33.92-33.98, Prága 10.28-10.30, Isztanbul 1.9750-1.9790, Newyork 2.4880-2.4920. BÉCS: Amszterdam 282.65—284.25, Berlin 167.99-169.11, Ko­penhága 01.25—92.15, Brüsszel 70.50—71.10, London 20.47'/«— 20.65'/», Madrid 56.99—5751, Milánó 33.95—34.15, Newyork 418.14 —422.06, Osló 102.72—103.68, Párizs 27.55—27.75, Prága 17.30—17.42, Szófia 4.78—4.82, Stockholm 105.42—106.38, Varsó 78 69—79.17, Zirich 136.23—137.07, PRAGA. Amszterdam 1631.00—1635.00, Ba­grad 55.3866— 55.6366, Berlin 968.75—971.25, Brüsszel 407.40—403.60, Bukarest 24.126-24.326, Zü­rich 784.50-786.50, London 317.95-118.55 névleg, Madrid 329.00—131.00, Milánó 195.85-196.65, Newyork 24.12—24.22, Párizs 158.80—199.20, Szófia 28.90-29.00, Stockholm 606.00-811.00,­­Varsó 152S 1:á-4HJSní, Bécs 568^5—170.15.

Next