Pesti Napló, 1936. január (87. évfolyam, 1–25. szám)

1936-01-29 / 23. szám

Vasárnap PESTI NAPLÓ 1936 január 26 586 Képek az V. György angol király emlékére Budapesten tartott gyászistentiszteletről lat. Mi sem tudjuk, mit rejt a jövő. Mi, kifosz­tott, agyongyötört, ezer éve kihasznált és ezerszer megcsalt magyarok kiábrándultak­­k már minden­féle csodavárásból. Ezért Edvárd királytól csak azt kérjük és neki azt kívánjuk, hogy amiként nálunk tudta, akarta és merte megmutatni meleg emberiességét és jóságos szívét, — immár mint király is reánk gondolva, legyen, akarjon lenni és maradni nemesszivű, jóságos ember. Isten áldja Őfelségét ! Horthy Miklós kormányzó kezet fen Knox budapesti angol követtel a Kálvin téri református templomban tartott gyászistentisztelet után. Jobboldalt: a magyar kormány tagjai távoznak a templomból Edvárd király az udvari fogadáson Kánya külügyminiszterrel budapesti tartózkodásáról beszélt Kánya Kálmán külügyminiszter, gróf Csáky István és vitéz Keresztes-Fischer Lajos tábornok résztvett azon az udvari fogadáson, amelyet VIII. Edvárd király rendezett az elmúlt éjszaka a Buckingham-palotában. Edvárd király rendkívül szívélyesen elbeszélgetett a magyar külügyminisz­terrel és megemlékezett budapesti tartózkodásáról is. Kánya külügyminiszter bemutatta a királynak a magyar küldöttség tagjait is. Sir Robert Vansittart, a külügyi hivatal ál­landó államtitkára holnap délben villásreggelit ad Kánya Kálmán magyar külügyminiszter tisz­teletére, aki holnap délután Eden angol külügy­minisztert és Starhemberg herceg osztrák alkan­cellárt keresi fel. Pénteken lord Stanhope, az an­gol külügyi hivatal politikai államtitkára ad vil­lásreggelit Kánya külügyminiszter tiszteletére. Az Evening News néhány vezető külföldi elő­kelőség fényképe között közli Kánya Kálmán kül­ügyminiszter arcképét, kiemelve, hogy VIII. Edvárd király a múlt évben találkozott vele Buda­pestem. Megemlíti azt is, hogy a magyar külügy­miniszter kitűnően beszél angolul. Az Evening Standard a temetési menetről fel­vett fényképek között közli Kánya külügyminisz­ter fényképét. A magyar­ frontharcosok képviselői Londonban Gróf Takách-Tolvay József és gróf Pálffy Daui József országgyűlési képviselők, mint a ma­gyar frontharcosok képviselői az angol király te­metését a részükre fenntartott díszhelyről néztek végig a Hyde-park sarkánál. Délben az angol frontharcosok villásreggelit adtak tiszteletükre, majd délután 3 órakor az an­gol frontharcosok értekezletén gróf Takács-Tol­vay József rövid beszédben tolmácsolta a magyar frontharcosok meleg üdvözletét és rokonérzését. örömének adott kifejezést, hogy végre hazájukban szoríthat kezet az angol bajtársak képviselőivel és sajnálkozott amiatt, hogy az első találkozás ilyen sromok­­ körülmények kíséretében ment végbe. Hangoz­tatta azt a reményét, hogy nincs messze az az idő, amikor valamennyi állam frontharcosainak küldöttségei kerekasztal-értekezletre ülhetnek egybe. Az angol fronhharcosok nagy tetszéssel és tapssal fogadták a magyar kiküldött beszédét. Délután 5 órakor a magyar frontharcos kül­­döttség hatalmas, magyar nemzeti szalaggal díszí­tett pipacskoszorút helyezett el az angol háborús emlékmű talapzatára. Holnap a magyar küldöttség V. György ki­rály sírját koszorúzza meg a windsori Szent György kápolnában. Gyászistentiszteletek világszerte A beérkező táviratok tanúsága szerint a király te­metése napján úgyszólván a földkerekség valamennyi országában gyászistentiszteletet tartottak. A római ang­likán templomban tartott gyászistentiszteleten megje­lentek a király, Mária hercegnő, Mussolini és az olasz kormány tagjai. Magyar részről báró Villani Frigyes kri­inált magyar követ jött el. A szentszéki angol kö­vetség a Szent Szilveszter templomban mondatott gyász­misét. — Berlinben az angol Szent György-templomban tartottak gyászistentiszteletet Hitler kancellár, helyet­tese és a kormány tagjai jelenlétében. — Bécsben az angol követség templomában volt gyászistentisztelet, amelyen Miklas elnök és a kormány valamennyi tagja megjelent. — A Cseh Testvérek prágai evangélikus templomában tartott gyászmisére Benes elnök és Hodzsa miniszterelnök ment el. A csehszlovák szenátus kedden gy­ászülést tartott. Krofta állandó helyettes-külügymi­niszter rádióbeszédben méltatta V. György angol király érdemeit.­­ A bukaresti anglikán templomban ugyan­csak istentiszteletet tartottak Tatarescu miniszterelnök és a kormány részvételével. — Az addiszabebai angol követségen tartott gyászistentiszteletre a trónörökös ment el. — A tokiói gyászmisén Takamacsu herceg kép­viselte a császárt. — A belgrádi gyászistentiszteleten Mária anyakirályné Olga hercegnővel és a régenstanács Belgrádban tartózkodó tagjai, valamint a miniszterelnök vettek részt.­­ A királyi család tagjainak jelenlétében tartottak gyászünnepséget a szófiai székesegyházban is. Különös iskolai botrány Párizsban Párizsban az angol nagykövetség kápolnájában tar­tottak hivatalos gyászistentiszteletet, amelyen megje­lent a köztársasági elnök felesége, a szenátus és a kép­viselőház elnöke, a miniszterelnök és számos miniszter. A király temetése alkalmából elrendelt tanítási szünet­tel összefüggésben különös botrány támadt. Az iskola­igazgatók késedelmesen bocsátották ki a kultuszminisz­térium rendeletét, úgyhogy kedd reggel többezer gyer­mek megjelent az iskolákban. A gyerekek szüleinek nagy része munkába ment és a legtöbb iskolában men­zák gondoskodnak az ebédről. A szülők szövetsége fel­háborodottan kelt ki a fejetlen eljárás ellen és a kul­tuszminiszternél tiltakozott. Moustier képviselő levél­ben vonta felelősségre a minisztert és a párizsi városi tanács nevében Géli tanácsnok tiltakozott. Gyászistentisztelet a Kálvin téri református templomban (Saját tudósítónktól.) A király temetésével egyidejűleg a budapesti Kálvin téri református templomban gyászistentiszteletet tartottak. A diplomaták közül megjelent Knox angol, Macken­sen német, Montgomery amerikai, Lalaing belga, Sztojlov bolgár, Colonna olasz, Onni Talas finn, Maugras francia, Lepkovszki lengyel, Grigorcea román, Beksadian orosz, Koler csehszlovák, Behids török, Vukcsevics jugoszláv követ, Kurz osztrák, Arcos y Cuadra spanyol, Kindynis görög, Joffert észt ügyvivők. Ferenczy Tibor főkapitány személyesen tar­tott szemlét a templom előtt felállított rendőr­díszcsapat felett. Egymásután érkezik Bornemisza Géza, Da­rányi Kálmán, Fabinyi Tihamér, Kozma Miklós, Lázár Andor, Winchkler István, Schwoy István, a honvédség főparancsnoka. Imrédy Béla, a Nem­zeti Bank elnöke. Osvald István, a Kúria elnöke, Módly Zoltán tábornok, városparancsnok, gróf Andrássy Géza. A képviselőházat Sztranyavszky elnök, a felsőházat báró Radvánszky Albert kép­viseli. Rövid idővel tizenegy óra előtt érkezik herceg Festetics György, majd József főherceg, Auguszta főhercegasszony és Albrecht főherceg. Ezután Gömbös Gyula miniszterelnök érkezik fehér-piros huszártábornoki egyenruhában. A kormányzónőt Knox angol követ kíséri he­lyére. A templomban van már Vargha Imre szám- vevőszéki elnök, Sipőcz főpolgármester, Szendy polgármester. Pont 11 órakor érkezik a kormányzó, akit Ra­vasz püspök köszönt. A kormányzót Vértessy Sán­dor kabu­l­tirodai főnök, Koós Miklós ezredes, Scholtz Andor folyamőrkapitány és Gerlóczy Gá­bor őrnagy kíséri. A gyászistentisztelet Beethoven gyászinduló­jával kezdődik, majd a szent szolgálatot végző budapesti skót missziói lelkész, Knight György ol­vasott a Bibliából. Zsoltárokból olvasott fel, majd imát mondott V. György királyért. Ezután angol­nyelvű gyászbeszédet tartott. — György király valóban a brit nép atyja volt, — mondotta. — A mi gondolatunkban így élt ő, kedves mosolyával, nemes magatartásával, jel­lemző körültekintésével és minden e­­gyes alatt­valója iránt igaz érdeklődéssel. Szerették őt a kis­gyermekek, szerették őt a nemzet vezetői, tisztel­ték és csodálták. Bíztak benne és hozzáfordultak tanácsért. Más nemzetek tekintete is felé fordult, mert olyan uralkodót láttak benne, akinek eszmé­nye a világ békéje volt. Záróimájában Knight lelkész áldást kért VIII. Edvárd király uralkodására. A gyászszertartás után a közönség előbb az angol, majd a magyar Himnuszt énekelte el. Az endrődi sortűz a kártérítési per tanúvallomásainak tükrében A károsultak visszautasították a kincstár egyességi ajánlatát Endrőd, január 28. (A Pesti Napló tudósítójának telefonjelentése.) Kedden folytatta Endrődön a gyulai törvény­szék az endrődi sortűz károsultjainak a kincstár ellen indított kártérítési perét. A községháza tanácstermében Nánay törvényszéki bíró Bara­nyai István takarékpén­ztári igazgatót, Fehérváry Ferencet és Felföldy Bélát hallgatta ki. A tanúk hallották, hogy a tömeg szidalmazta a csendőrö­ket, de nem tudnak arról, hogy valaki is megtá­madta volna őket. A délután folyamán Kiss László római katolikus segédlelkész, Vlasnyi Ist­ván kántortanító és­ Vörös Béla állatorvos tettek vallomást, akik a községháza ablakából nézték a csendőrök körül lezajló eseményeket. Mindhár­man kijelentették, hogy a csendőrök közvetlen közelében egyetlen ember sem tartózkodott, tehát a csendőröknek megtámadástól tartaniuk nem kellett. A közönség csak gúnyosan nevetett rájuk, de sértő megjegyzést senki sem tett. A sortüzet előidéző első lövést Faragó János csendőrőrmes­ter adta le, utána a többi csendőr, anélkül, hogy parancsot kapott volna, lekapta válláról a fegy­verét és a tömegbe lőtt. Délután 5 órakor a bíró által adott szünetben Jakacs Károly jogügyi igazgató a kincstár jogi képviselője egyességi ajánlatot tett, amely szerint a kincstár egy összegben hajlandó kártérítést fizetni, de életjáradékot ne­m ad. Ezt az egyességi ajánlatot a felperesek nem fogadták el és ennek következtében szerdán folytatják a tanúkihallga­tásokat. Még egész sereg tanú van hátra, ítélet körülbelül jövő hét hétfőjére várható. ­ Szentmise Borisz bolgár király születésnapján. Csütörtök délbe­n 12 órakor III. Borisz bolgár király születésnapjának évfordulója alkalmából a budapesti bolgár templomban (IX., Vágóhíd u. 9.) szentmisét celebrálnak.

Next