Pesti Napló, 1936. március (87. évfolyam, 51–75. szám)

1936-03-17 / 64. szám

Kedd ­ — A Petőfi Társaság hatvanadik nagygyűlése. Vasárnap tartotta hatvanadik nagygyűlését a Petőfi Társaság a Tudományos Akadémia díszter­mében. Az ünnepi beszédet Pekár Gyula, a Társa­ság elnöke mondotta. Beszédében a »szellemi nem­zetről« szólt. — Egy nemzet jövőjét szellemi kincseinek fajsúlya dönti el, — mondotta többek közt. — Nem véletlen, hogy az anyagi Magyarországot feldaraboló első merénylet után most a szellemi Magyarország ellen készülnek második merényletre. Irodalmunk, művészetünk és tudo­mányunk világraszóló nagyjait akarják elcsenni tőlünk, most például Liszt Ferenciünket akarják tőlünk elrabolni. — De nálunk sincs megalkuvást nem ismerő egysé­­ges szellemi front. A nacionalista magyarsággal szem­ben ma is ott áll az internacionalista tábor. Ez a nem­zetietlen Irány büntetlenül él és hódít ama hivatalos nagy tévedés alapján, mely azt vallja, hogy »mindaz, ami, magyarul íratott, magyar s irodalmi jogosultsággal bir€. Végzetes tévedés ez, mert csak az a magyarul írt szó magyar, mely nem a hazát tagadja, hanem ép et nem­zeti gén­uszt szolgálja és azt is magyaros magyarsággal és nem kerékbetört jassznyelven. Egy csonka hon vers­­fedésének tüneteihez tartozik az a kapkodó kontárszel­lem­, melynek egyre ám­ulóbb tanúi vagyunk mostaná­ban. önösen tülekedő kontárokat látunk a múzsa-berek hivatott kertészei között. Ezután Havas István főtitkár terjesztette elő jelentését, majd Putka Ákos a Gyulai-nagydíjról tett jelentést. Pekár Gyula a nagydíjat Lázár Bélának és Szász Károlynak, az idei két nyertes­nek nyújtotta át. Ezután Kornis Gyula székfog­laló előadást tartott Petőfi pesszimizmusáról, majd vitéz Bodor Aladár költeményeit olvasta fel. Csathó Kálmán novelláját adta elő, Kiss Ferenc elszavalta a Nemzeti dalt. A gyűlés után a Duna­palotában társasebéd volt, melyen az ünnepi beszé­det Gyökössy Endre mondotta. József Ferenc főherceg és mások is beszéltek.­­ — Az utazók közgyűlése. A Magyarországi Kereske­delmi Utazók Egyesülete vasárnap tartotta alsóterényi Auer Róbert elnök vezetésével 46. évi rendes közgyűlé­sét. Az elnök rámutatott a kereskedelmi utazók jelen­legi válságos helyzetére, melynek egyik súlyos indító okát a kötött gazdálkodásban jelölte meg. Melegen üd­vözölte a közgyűlésen megjelent, az egyesület 46 év előtti alapításában résztvett s ma is agilis Gutmann Zsigmond kir. tan. alelnököt, Seiden M. Miksa, Stern Károly, Abelsberg Simon, Csollag József, Lemberger Simon tagtársakat. Megemlékezett az egyesület nagy halottairól, akik a múltban az egyesület körül kiváló érdemeket fejtettek ki, név szerint: Dénes Leó, Goldstein Bernát, Arányi Ignác, Laufer Ferenc, Somogyi Dávid és Weisz Izsó. Dr. Radvány Manó kir. tan. főtitkár ter­jesztette ezután elő az évi jelentést, amelynek során az egyesületnek a kereskedelmi utaztatás érdekében kifej­tett munkásságát ismertette. Az évi jelentéshez hozzá­szóltak: Lemberger Andor, Mautner József és Vas Imre társelnök. Deutsch Géza a menház létesítését sürgette és az egyesület nagy taglétszámára való tekintettel kérte az elnökséget, hogy az egyesületnek a MABI igaz­gatóságában­ való képviseltetéséről gondoskodjék. Kiss György felszólalása kapcsán a közgyűlés egyhangúlag tudomásul vette a vezetőség azon bejelentését, hogy dr. Radvány Ferenc választatott meg az egyesület jog­tanácsosává. Vas Imre főv. biz. tag, társelnök hosszabb beszédben ismertette az egyesület elmúlt évi tevékeny­ségét. Tauber Gyula pénztáros a zárszámadásokat ter­jesztette elő. Ezután a választásokat ejtették meg. Ellenőr: Ligeti Zsigmond, igazgatósági tagok: Donáth Árpád (új), Friedrich Jakab (új), Groszmann Jakab, Herzog Róbert (új), Kalmár Géza, Káldori Imre, Kiss Miklós (új), Kohn Albert, Lilienthal Alfréd, Neubrunn Aladár, Steiner Fülöp, Stux Jenő (új), Takács Ernő, Vig Dezső, Weisz Pál. — Ifj. Hegedűs Sándor oxfordi előadása. Az ideérke­zett londoni és oxfordi lapokból azt lehet megállapítani, hogy ifjabb Hegedűs Sándor az oxfordi egyetemen tar­tott előadásával sikert aratott. Az Evening New­s, Lord Rothermere estilapja, többizben írt a felolvasásról és közölte Hegedűs Sándor fényképét interjú kíséretében. A News Chronicle hosszabb cikket szentelt Hegedűsnek. A Manchester Guardian hosszabb közleményben mél­tatja az előadást és valamennyi oxfordi lap közli He­gedűs fényképét elismerő cikkek kíséretében. Az elő­adás majdnem egy óra hosszat tartott a Taylor Insti­tution nagytermében. Jelen volt a Vice-kancellár (rek­tor) és tíz fakultás dékánja, valamennyien egyetemi díszben. Este az egyetem vacsorát adott Hegedűs Sándor tiszteletére, amelyen a rektor és a dékánok is jelen vol­tak Ifjabb Hegedűs Sándor a Queens College-ben lakott, mint az egyetem vendége. — Halálozás. Scheer Bernát nyugalmazott iskolaigaz­gató 86 éves korában Baján elhunyt. Halálával súlyos csapás érte kollégánkat, Seress Lászlót, Az Est közgaz­dasági szerkesztőjét, a kiváló nemzetgazdasági írót, aki az elhúnytban édesapját gyászolja. Scheer Bernát szép munkát fejtett ki a népoktatás terén, több mint félszá­zadon át. Az öregúr halálának hírét mély részvéttel fogadták Baján, ahol közismert, népszerű személy volt. A régi magyar gazdageneráció egyik kiváló tagja hunyt el vasárnap: Schwartz Gyula gazdasági főtaná­csos, Békés vármegye törvényhatósági bizottságának vá­lasztott tagja. Régi biharmegyei gazdacsaládból szár­mazott. Nagyapja, aki a szabadságharcot mint a nagy­váradi honvédzászlóalj tizedese küzdötte végig, apja, valamint ő is Tisza Kálmán, majd Tisza István bihari politikájának katonája volt. Tradíciókat tisztelő, de az újításokat figyelembevevő gazda volt. Biharmegyei bir­tokát a románok elvették és azóta Békés és Szolnok vár­megyében gazdálkodott és tevékeny részt vett Békés vármegye közéletében. Szabó István hernádszentandrási nyűg. református igazgatótanító 67. életévében, negyvenkétévi egyházszol­gálat után elhunyt. S­ZÍNHÁZ A Bánk bán repríze A Nemzeti Színház vasárnapi díszelőadása 1848 március tizenötödikén is a Bánk bán ke­rült színre a Nemzeti Színházban, Jókai és Petőfi műsoron kívül rögtönzött felléptével. Hogy ennek a nevezetes előadásnak ki volt a rendezője, senki sem jegyezte fel. De aligha tévedünk, amikor azt hisszük, hogy maga a forradalom szelleme. A va­sárnap esti reprízt viszont dr. Németh Antal ren­dezte — a darab színpadi keretezését tekintve — nem­ kevésbé forradalmi szellemben. Ami ezúttal nemcsak merész újítást, hanem bizonyos egyenet­lenséget is jelent, lévén minden revolúció szélső­séges ellentétek foglalata. Láng és korom, fény és árnyék ilyenkor rendszerint együttjár. Az új Bánk bánt a tevékeny, fiatal igazgató érezhetőleg reprezentatív teljesítménynek szánta. Épúgy, mint nemrég az Athéni Timont. Ezért az egész produk­ció — fogyatkozásai és tévedései ellenére is — jog­gal tarthat számot a benne feszülő ambícióhoz­­mért kritikai megbecsülésre. Bárha őszintén be­vallva a szándék emelkedettségét itt legfeljebb a középszínpad szokatlan magasravételében láttuk megvalósulni, ami jelképnek ugyan elég kifejező, eredménynek azonban meglehetősen problema­tikus értékű, összegezve a lényeget: talán túlzás lenne azt mondani, hogy ami ebben a »korszerű« kísérletben jó, az nem új, ami pedig új, az nem jó,—­ ám tagadhatatlan, hogy ez a túlzás nem jár messze az igazságtól. . A rendezés munkája három részre­ tagolódik: a darab, a színpadkép és a játék beállítására. Előzetes nyilatkozataiban az igazgató-rendező a teljes szöveg megszólaltatását ígérte, minden ki­hagyás nélkül. Közben, úgy látszik, mégis célsze­rűbbnek találta a filológiai teljességről való le­mondást, így, némely kisebb húzáson túl, kihagyta például Bánk negyedik felvonásbeli, hosszabb mo­nológját is, Gertrudis távozása után. Pedig ez a monológ nem egészen felesleges, mert módot ad arra, ho­gy vele Bánk »szikrát okádó vérének ék­telen dühét« kissé lehűtse. A többi ismert, akciót késleltető helyek törléséért azonban igazán nem kár. Jórészüket már a régebbi rendezés is el­hagyta. Viszont a Petur-jelenet híres anticipáció­ját (Hogy Bánk leüljön a setét szövetség nyász­asztalához, ahhoz nem csekélyebb, mint bánki sér­tődés kívántatik) nemcsak azért kellett volna tö­rülni, mert itt a hős helyett — ahogy már Arany megjegyezte — maga az író beszél, hanem azért is, mert ez a passzus akaratlanul rávilágít a dráma leggyengébb pontjára. Tudnillik arra, hogy Bánk a »bánki sértődés« utá­n sem veszi át a »setét szövetség« vezérletét s a továbbiak során a fel­kelők akciója így külön­ ágazik a főcselekmény vonalától. De mindennél súlyosabban esik latba a rendező szövegtoldó működése, az ötödik felvonás utolsó jelenetének önkényes megfejelése — a te­metési szertartás megkezdésével. (Oremus pro fide­libus defunctis és a Requiem első verse.) Ilyet nem lehet csinálni. Katona elhibázottságában is nagy­szerű remekműve tökéletesen befejezett, lezárt egész. Nem tűr el semmiféle szövegtoldást. Pláne akkor, amikor ez az operaszerű, konvencionális pótbevégzés fölhigítja a zárótétel tömör alaphan­gulatát és megbontja az előadást. Már csak azért is, mert az adott helyzetben szinte frivolan hat, ahogy a bevonuló papság az előtte fekvő halottra — szegény Melindára — ügyet sem vetve, igyek­szik a másik, előkelőbb ravatal felé, amelyen Gertrudis holtteste pihen. Azt, hogy az igazgató­rendező a dramaturgiához is ért, célszerűbb lenne kisebb fajsúlyú darabok kapcsán dokumentálni. A forgószínpad korongjára épített, szabadon álló díszlet — negyedköríves boltjaival, körbe futó, zömök oszlopaival, a rájuk helyezett felsőszíntér­rel és koronázó félkörívekkel — átmenetet mutat a jelzés és ábrázolás között. Egyes részei stilizál­tan naturalisztikusak (mint például az artisz­tikus képet adó báljelenetben), másutt vázszerű, absztrakt formákba tagoltak. (Kiváltkép a több­ízben előreforgatott árkádsor zavarja az össz­benyomás egységét.) Az egész úgy hat a sötét háttérfüggöny előtt, mint egy tetejétől és falai­tól megfosztott, emeletes román­ palota belső szerke­zete, amilyet építészeti szakkönyvek ábráin lehet látni. Ennek a különös építménynek — amely a modern orosz és német színpadi architektúrával tart szoros rokonságot — két nagy hibája van: platója egyrészt tu­lmolgas, annyira, hogy a fenn játszó figurák féltestét elvágja, másrészt felfelé nyitott se­kietlen űrbe veszve, harsonásra kénysze­ríti a színészt, akinek így játéka sem kap semmi­féle keretet. Ezzel szemben előnye, hogy alsó trak­tusa­ ívekkel lezárt, áttörtségében intim fülkékre oszló, ami egyidejű játékra ad alkalmat fenn és lenn, künn és benn egyszerre. Csakhogy ebben a szimultán játékban nincs sok köszönet. Mert vagy elvonja a figyelmet a f­ődologról (a báljelenetben az erkélyen megjelenő táncos­ párok állandó nyüzs­gése), vagy olyan eseményeket mutat be, amelyek feltétlenül azt a gondolatot keltik a nézőben, mennyivel különbül old meg ilyesmit a film. (A béketelenek betörése a királyi palotába ) Egyedül az utolsó felvonás képe — a második Tiborc-jele­netnek gyászba vont, középlépcsős díszlete — kelt zavartalan művészi hatást és teljes illúziót. Ez ép­oly tökéletes színpadnak, mint grandiózus lát­ványnak. Ellentétben a második felvonás kereszt­metszetszerű díszletével, amely felül kihasználat­lan marad, üresen kong és feleslegességét ásítva hangsúlyozza, míg alul kellemetlenül nyomott és középső pillérével megszakítja az összeesküvők csoportképének komor monumentalitását. Végső soron tehát az új színpadi beállítás több kárral, mint haszonnal jár s különösen a dráma­­kulminá­ciós pontján — Gertrudis és Bánk nagy jeleneté­ben —­ bizonyul szerencsétlennek. A baj igazi oka nyilván ott van, hogy a díszletterv gyökerében elhibázott. Nem a darab adottságaiból indul ki, hanem saját adottságaihoz akarja hozzátörni a darabot, aminek egyenes következményeként a dráma szétesik. Tanulságos példa erre Bánk búvó­helyének nyíltszíni előforgatása s a z enész­­eknek kettéválása. A néző így nem tudja, mit hallott a rejtőzködő férj Ottó, Melinda és a királyné sza­vaiból. Ami az összjátékot illeti, mozgásban és dikció­ban­­ határozottan felismerhető bizonyos stílus­tartásra való törekvés. Főkép a verset elég egysé­gesen hozzák a főszereplők, leszámítva az alsó és felső színtér okozta beszédkülönbségnek dinamikus eltolódását. De leginkább egyes sze­replők játéka szolgál rá az elismerésre. Első­sorban Kiss Ferenc szuggesztív erejű ham­leti töprengéssel aláfestett, fojtottan izzó Bánk­alakítása. A kiváló színész egyik legjobb sze­repe ez,­ amelyet az utóbbi évek folyamán töké­letessé érlelt. Rajta kívül még Kürti József szen­vedélyes, háborgó indulatú Peturja tartozik a ré­gebbi szereposztás kiemelkedő értékei közé. Az újak sorából különösen Somlay Artúr (Tiborc), Tőkés Anna (Melinda) és Tímár József (Biberach) ad súlyt az együttesnek, amelyben T. Mátray Erzsi (Gertrudis) csupán a dekoratív megjelenés nyoma­tékával foglal helyet. A díszleteiket Varga Mátyás tervezte, mint a színlap jelzi, dr. Németh Antal rendezői elgondo­lása szerint. Kárpáti Aurél Borthy Miklós kormányzó és felesége a Bánk bán vasárnapi ünnepi előadásán PESTI NAPLÓ 1936 március 17 (*) Színházi szabályrendelet. A főváros szín­házi szabályrendeletet készít. Hogy a szabályren­delet az igényeket minden tekintetben kielégítse, a közművelődési ügyosztály kérdőpontokat küldött mindazoknak az érdekeltségeknek, amelyek a szín­házi vállalkozással és színműirodalommal kapcso­latban állanak. Kérdi az ügyosztály, hogy a szín­ház művészi intézménynek, vagy anyagi vállalko­zásnak tekintendő-e? Kérdezik: szabályozzák-e a kabarékat, orfeumokat, állandó hangversenyterme­ket, stb­, kössék-e valamilyen képesítéshez a szín­házi engedélyt, s ilyen engedélyt tőkés vagy mű­vészi vezető kapjon-e? A forgótőkére, az óvadék elhelyezésére vonatkoznak a további kérdések. A beérkező adatok alapján az ügyosztály rövidesen hozzákezd a szabályrendelet megszövegezéséhez. Kereskedőknek, iparosoknak, otthondolgo­­zóknak, háztartásoknak nélkülözhetetlen SCHÜBER—WALDHEIM DE. mini iiiira Es a közismert német nyelvű szakkönyv 5000 gyakorlatilag kipróbált utasítást és tanácsot tartalmaz. Ára 7.50 pengő Kapható Az Est könyvkereskedésében, VII., Erzsébet körút 50

Next