Pesti Napló, 1936. augusztus (87. évfolyam, 175–198. szám)

1936-08-04 / 177. szám

Ezerfia PESTI NAPLÓ 1936 augusztus 5 72 Fehérek és vörösek irtóhadjáratává fajult a spanyol polgárháború Nyitva áll az út Madrid felé, de a terror egyre véresebb A Pesti Napló számára írta: H. R. KNICKERBOCKER Az északi ellenforradalmi hadsereg főhadiszállásán A Soma Sierra szoros kijáratánál, augusztus 3. A spanyol polgárháború kezd irtóhadjárattá fajulni a fehér és vörös csapatok között. Miguel Cabanellos tábornok, a fehér kormány ideiglenes feje kijelentette, hogy a történt szörnyűségek miatt mindaddig folytatni fogja a háborút, míg minden vörös haderőt teljesen meg nem semmisí­tett. Cabanellos közölte, hogy a vörösök nem érde­melhetnek kíméletet, mert Madrid 25.000 derék spanyolt megöletett. A tábornok hangsúlyozta, hogy ezért a vörös vezéreknek meg kell fizetniök. Ebből a nyilatkozatból világos, hogy ha a fehé­rek nyernek, a vörös vezérek biztos halállal néz­nek szembe, viszont az ellenforradalmárok már régen tisztában vannak azzal, hogy ha a vörös csa­patok kezébe esnek, nyomban agyonlövik őket. Ma reggel, mielőtt a frontra indultam volna, a magam szemével győződhettem meg arról, hogy a spanyol polgárháború elérkezett legszörnyűbb fázisához. Kérésemre végigvezettek a burgosi in­ternálótáborokon és a katonai fogházon. Az inter­nálótáborban 1300 politikai foglyot találtam, a katonai fogházban pedig 32 kommunistát, akiket a somo sierrai fronton fogtak el. Öt nap előtt állítólag még 200 fogoly volt a bur­­­gosi katonai fogházban. Beszéltem az egyik élet­bem­aradttal, a madridi Francesco Santamariá­val, aki vezetőszerepet játszott Caballeros nagy szakszervezeti uniójában. A fogoly a fehér tisztek és a fogházőrök jelenlétében kijelentette előttem, hogy ő maga látta, amint tiszttársait a fehérek agyonlőtték. Az egyik vörös fogolytól megkérdez­tem, milyen a helyzet a madridi csapatok között? Bátran azt felelte, hogy a vörös csapatok hangu­lata kitűnő, azonban szűkében vannak az élelem­nek és minden más szükségleti cikknek is. Az ellenforradalmárok hangsúlyozták előt­tem, hogy nem fognak minden politikai foglyot kivégezni, sőt alkalmasint még csak bíróság elé sem állítják őket, hanem egyszerűen őrizetben tartják őket mindaddig, míg az ellenforradalom nem győzedelmeskedik, nehogy veszélyessé vál­hassanak a fehér csapatok számára. Spanyolország a végpusztulás előtt A fehérek és vörösök vetélkednek egymással a kölcsönösen terjesztett rémtörténetekben. Az ellenforradalmárok elmesélték nekem, hogy Sa­n­jurjo tábornoknak az ellenforradalom repülőgép­szerencsétlenség áldozatául esett vezérének kis­fiát a vörösök fölfedezték egy vidéki házban. A vörösök felgyújtották a házat és amikor a gyere­ket kiűzték a lángok, a kint várakozó vörösök le­mészárolták. Ha csak kis része igaz is annak, amit az ellen­forradalmárok mesélnek a vörös terrorról, akkor kétségtelen, hogy a bolseviki forradalmon kívül nem folyt soha­ olyan tömegmészárlás a papok között, mint most Spanyolországban. Ahol csak a vörösök meglátnak egy papot, már dördülnek is a lövések és tetejében még felgyújtják a templomokat is. Fittoróban, Navarra egyik kis­ falujában a vörösök felhasználták az alkalmat, hogy a fa­lucska egész lakossága a fronton volt, arra, hogy lecsapjanak a védtelen falura. Kifosztották a há­zakat és a végén magukkal cipeltek két fiatal lányt a­ hegyek közé. A szerencsétlen teremtések szörnyen megcsonkított hottesteit később a he­gyek között megtalálták. Amikor a falu férfi­lakossága visszatért és látta a szerencsétlen lá­nyok megcsonkított holttesteit, mindnyájan fel­kerekedtek és valóságos hajtóvadászatot rendez­tek a vörösökre. Hármat a helyszínen agyonlőt­tek, négy másik vörös ütközet közben esett el, a többit visszavitték a faluba és a népítélet per­cek alatt végzett velük. Unamuno az ellenforradalommal tart Egyre nyilvánvalóbbá válik, hgy a polgár­háború további folytatása Spanyolország teljes pusztulására vezetne. Ezt belátta Martinez Barrios is, Spanyolország volt baloldali miniszterelnöke, aki az ellenforradalom kitörése napján lemondott. Barrios, aki lemondása után Valenciába menekült, kétségbeesett kísérletet tett arra, hogy rábeszélje a madridi kormányt az esztelen vérontás beszün­tetésére. Sajnos, eleve reménytelen minden ilyen kísérlete, mert a madridi kormány tudni sem akar arról, hogy az ellenforradalmárokkal megegyez­zék, viszont Cabanellos tábornok imént ismerte­tett nyilatkozata is világossá teszi, hogy a szem­benálló felek minden közvetítő békekísérletet vissza fognak utasítani. A spanyol intellektuális osztályok érzését és gondolkodását legjobban mutatja Miguel de Unamuno professzornak Salamancában tett nyi­latkozata. Unamuno Spanyolország legnagyobb élő írója, XIII. Alfonz legelkeseredettebb ellen­sége volt. Nyiltan állást foglalt a király ellen és emiatt nemcsak, hogy eltávolították a salaman­cai egyetem rektori székéből, hanem börtönbe is vetették. Unamuno a legnagyobb­ életveszéllyel dacolva, megszökött a börtönből és sikerült elér­nie a francia határt. A nagy spanyol filozófus, aki egész életében ellensége volt a monarchiának és mindenféle diktatúrának, most kijelentette, hogy az ellenforradalommal tart a madridi kor­mány megbuktatásában. Látogatóban a somosterrai fronton Ma reggel kimentem az ellenforradalmi had­sereg legelső arcvonalába, hogy személyes tapasz­talatból győződjem meg a hadihelyzetről. Felelős­ségem tudatában jelenthetem, hogy az ellenforra­dalmi sereg az északi fronton offenzívában van és a madridi csapatok visszavonulnak. Kijelent­hetem azt is, hogy a Madrid felé vezető út kulcsa, a Somo Sierra hegyszorosa, a fehérek kezében van, hiszen én a hegyszoros déli lejtőjének végén álltam és onnan figyeltem hatalmas ollós távcsö­vön a messze előttük Madrid felé előnyomuló fehéreket. A vörös és fehér propaganda itt kint a tűz­vonalban már nem játszott szerepet, hiszen saját szememmel győződhettem meg a valódi helyzet­ről. Egész Európa aggódó szemmel kíséri ezt a háborút, mert mindenki tisztában van azzal, hogy a spanyol harcok kimenetele dönti el talán a kon­tinens egész jövőjét, mégis azt kell látnunk, hogy megelégszenek másodkézből jövő többnyire hazug és célzatos híresztelésekkel. A népek egyik csoportja azt kívánja, hogy a fehérek győzzenek, a­­ demokratikus nemzetek vi­szont Madridnak adnák a­ győzelmet, általában azonban inkább az a hangulat Spanyolország ha­tárain túl, hogy Madrid fog győzni, aminek az az oka, hogy Madridé a legerősebb rádióleadó állo­más és Madrid minden hírt cenzúrázhat. Franciaországból visszatérő futáraink elhoz­nak nekem minden fellelhető angol és francia la­pot és ezekben meglepve olvastam ma azt a mad­ridi jelentést, hogy a Somo Sierra hágóját a kor­mánycsapatok szilárdan a kezükben tartják. Az újsággal a kezemben elmentem Mola tábornok burgosi főhadiszállására, ahol mosolyogva megcá­folták előttem a hírt, majd automobilt bocsátot­tak rendelkezésemre, hogy menjek ki a frontra és saját szememmel győződjem meg a való helyzet­ről. A Somo Sierra hágója teljesen az ellenforradalmárok kezében van Utam tapasztalatait röviden abban foglalha­tom össze, hogy elsősorban a fehérek elfoglalták az egész hegyszorost, másodsorban a hágón túl is még jelentékeny terület van a kezükben, így például a Madrid felé vezető út lejtőjén Buitrago faluja, harmadszor, hogy a fehérek lassan bár, de folytatni tudják előny­omulásukat, végül ne­gyedszer megállapíthatom azt is, hogy még ha a madridi csapatok jelentékeny erősítéseket kap­nának is, az ellenforradalmárok akkor is minden­képpen meg tudnák védeni a Somo Sierra szoro­sát és ezzel a Burgosba­ vezető utat.­­ A front Burgostól 200 kilométerre húzódik. Több, mint három óra hosszat tartott míg autóm­mal megtettük ezt az utat, annyira akadályoztak a véres harcok hátramaradt nyomai. Oszlásnak indult öszvérek és lovak holttetemeinek borzal­mas szaga töltötte meg a szorost és lépten-nyo­mon komorképű sebesültekkel találkoztunk. Az árokban rengeteg teher- és személyautót láttam égnek meredő kerekekkel, amelyeket gépfegyver­tűz vagy gránát pusztított el. Lelőtték „a keselyűt", a vörösök legveszedelmesebb bomba­vetőjét Autómnak minduntalan ki kellett térnie az országutat elálló felfordult autóbuszok miatt. Ezek az autóbuszok egyenként fél-fél század kato­nát szállítottak a frontra, amikor a körösök bom­bái eltalálták. A legnagyobb pusztulást a madridi csapatoknak az az óriási, 320 kilométer gyors, bombavető repülőgépe okozta, amely a forrada­lom kitörése előtt a madrid-párizsi légijáratokat lebonyolította. Ez a hatalmas amerikai gyárt­mányú Douglas.gév olyan gyors volt, hogy az ellenforradalmárok vadászgépei nem vehették fel veje a­ versenyt. Egy fehér pilótatiszt kijelentette előttem, hogy szívesen nekivezetné gépét »a kese­lyűnek« — mert így nevezik az ellenforradalmá­rok a vörös bombavetőt — és életét adná azért, hogy megszabadítsa Spanyolországot eld­ől a veszedelmes repülőtől. A Somo Sierra szorosáért folytatott harcokban ez a Douglas-gép okozta a legsúlyosabb veszteségeket. Automobilom végre felkúszott a hegyszo­ros legmagasabb pontjára és itt találkoztam Garcia Escamez ezredessel, az ellenforradalmi csapatok legkiválóbb tisztjével, aki a Somo Sierra hágóját elfoglalta és azóta is vezeti a had­műveleteket. Az első hír, amit hallottam, az volt, hogy »a keselyűt« lelőtték. — A madridiak nagy Douglas-bombavetőjét sikerült leszedni! — jelentette sugárzó arccal az ezredes. — Az ellenség legnagyobb, leggyorsabb és leggyilkosabb repülőgépe géppuskáink tüzében kénytelen volt az ellenséges vonalak mögött le­szállni. A fehérek arca sugárzott, de igazuk is volt, mert »a keselyű« lelövése többet jelent számukra egy győzelmes ütközetnél... Garcia Escamez ezredes izmos, erőteljes fiatal­ember. Mellén a spanyol Mária­ Terézia-rend, a St. Fernandez-kereszt babérkoszorús jelvénye csillog. Később tisztjei között még kettőt találtam, — Rada ezredest és Estaban Infantist , akik ugyanezt a legmagasabb spanyol katonai kitün­tetést viselték. Mind a hárman, mint a spanyol idegenlégió tisztjei szerezték meg ezt a legmaga­­sabb spanyol rendjelet. Garcia Escamez ezredes főhadiszállása egy kis földbirtokos házában volt. A gránátok és re­pülőbombák szörnyű pusztítást végeztek a lakó­házban. Az ablaküvegeket porrázúzták a lövések és az ezredes dolgozószobájának falán hatalmas rést ütött egy ekvazitgránát. A bútorok pozdor­jává zúzódtak, úgyhogy az ellenforradalmi vezér­nek a földön rögtönöztek ágyat a katonái. A fiatal parancsnok a ház délre néző ablaká­hoz vezetett, ahol egy periszkópos távcső állt. Belenéztem a távcsőbe és az ezredes közben ma­gyarázatokkal szolgált. Megmutatta nekem az ágyúk célpontját is. Szakadatlan ágyúdörgés kí­sérte szavait és láttam, mint csapnak le a fehé­rek gránátjai a messze távolban. — 3500 emberünk volt a vörösök 2000 katoná­jával szemben, — mesélte közben az ezredes. Elkeseredett harcok után sikerült elfoglalnunk a hágót, hogy ezzel szabaddá tegyük az utat Mad­rid felé. Nekünk 22 halottunkba került a Soma Sierra szorosának elfoglalása, viszont fő csata után 300 vörös holttestet temettünk el. Úgy ér­zem, hogy a velünk szembenálló vörös csapatok elvesztették bátorságukat. Győzelmünk után az ellenség fejetlen menekülésben nemcsak fegyve­rét és lőszerét, hanem kabátját, csizmáját is el­dobálta. — Idáig a vörös repülők naponként 5—600­ bombát dobtak le ránk. Amióta lelőttük a nagy Douglas-gépet, nem igen merészkednek többé vo­nalaink felé és legfeljebb 30—40 bombát kapunk naponta — mesélte tovább Escamez ezredes. — A tü­zérségi tűz, amelynek ön most szem- és fültanúja, további előnyomulásunkat készíti elő. A sötétség beállta után indulunk támadásra, mert reggel megjelennek a vörös repülők és lehetőleg kerülni akarjuk a veszteségeket. Különben nézzen körül és győződjék meg saját szemével arról, hogy nem­csak a Somo Sierra hágója hanem a rajta túl el­terülő völgy is teljesen a kezünkben "van. — Milyen erős az ellenforradalmi sereg észa­kon? — kérdeztem az­ ezredestől. — 50.000 főnyi sorkatonaság és 50.000 önkén­tes felett rendelkezünk — felelte Garcia Escamez gondos számítások után. — Most azonban én szeretnék öntől valamit kérdezni — fordult hozzám az ezredes moso­lyogva. — Mit mondanak Spanyolország hatá­rain kívül, ki fog győzni Spanyolországban­? — A többség azt hiszi, hogy Madrid kerül ki győztesen, — feleltem szókimondóan. Az ezredes elnevette magát. — Akkor írja meg, hogy mit látott itt a fron­ton... Copyright by Pesti Napló & Pantheon Presj Service. \ Dr. Márton Miksáné szül. Makay Margit úgy a maga, mint az egész rokon­ság nevében mély megrendüléssel jelenti hogy férje dr. Márton Miksa e hó 2­ ikán hajnalban eltávozott Földi maradványait 1936. évi augusztus 4-ikén délután 4 órakor a kerepesi úti teme­tőben helyezik örök nyugalomra. Ideges emberek gyomor- és bélbajánál naponta reggelizés előtt egy félpohár természetes »Ferenc József« keserűvíz kissé felmelegítve régesrégóta bevált háziszer, amely a székletétet és az anyag­cserét még megrögzött esetekben is­ igen kelleme­sen szabályozza. Az orvosok ajánlják,

Next