Pesti Napló, 1937. március (88. évfolyam, 49–71. szám)

1937-03-04 / 51. szám

16 Csütörtök PESTI NAPLÓ 1937 március 4 Tisztelet a kivételnek Tolnay Klára, Ráday, Rózsahegyi Az első előadások félhelyárakkal STUDIO (*) Bokor Mária beteg. A Magyar Színház művésznője, Bokor Mária súlyos influenzában meg­betegedett, a művésznő magas lázzal és tüdőgyul­ladással fekszik lakásán. Bokor Mária orvosai­nak véleménye szerint remény van arra, hogy a betegség mielőbb jobbra fordul. (*) Hajmássy Ilonát a Metro Goldwyn filmgyár szerződtette. Hajmássy Ilona, a bécsi Staatsoper magyar énekesnője az am­erikai Metro­ Goldwyn filmgyárral Londonban szerződést kötött. A művésznőt nemrégen Budapesten hallotta H. Ritchit, a Metra Holdwyn egyik igazgatója és azonnal Londonba hívta a szerződés meg­kötése és aláírása végett. Ritchie kijelentette a sajtó képviselőinek, hogy a magyar művésznő hangja, meg­jelenése és egyénisége a legszebb reményekre jogosítja és azt hiszi, hogy új Jeanette MacDonaldot fedeztek fel benne a film számára. (*) Az első néger baritonista, aki »fehér« operában énekelt. ..Jules Bledsop most itt van Fegten, Jóltápláltan és feketén ül a hotelhallban és mesél pályájáról­— Húszezredszer fogok most egy dalt énekelni — mondja és boldogan nevet. — Ezt énekeltem a clevelandi operá­ban is... Igen, engem szeretnek mindenütt, még Ame­rikában is. Nem is igaz, hogy annyira utálnak ott ben­nünket! Sokkal szívesebben vagyok amerikai néger, mintha német zsidónak kellene lennem. Hogy lettem énekes. Az apám révén, ő kántortanító volt egy kis texasi faluban. Kitűnő zenész, de engem orvosnak szánt Tanultam is a Columbia egyetemen... egy műkedvelő előadáson dőlt el a sorsom... mint a legjobb hangú fiúnak, nekem kellett volna a főszerepet énekelnem, a tanárunk legalább is így akarta. De a többi fiú nem akart velem együtt fellépni — egy színessell Elutáltak a színpadról! Akkor határoztam el, hogy lefőzöm őket. Igenis, nagy és híres énekes leszek! Legkedvesebb szere­­pem Tonio a Bajazzó­ból! Az egy kicsit én vagyok. A kacagó pojáca — egy kicsit mi — négerek. Megkérdezzük, mi az oka, hogy szótársai sértésnek tartják a »néger« nevet. A válasz meglepő: — Mert kisbetűvel írják — mondja felháborodva. — Már az egétz kis gyerekeket meg kellene tanítani, hogy ne írják kisebb betűvel egyik nép nevét, mint a mási­kat — és talán a legjobb tanítóeszköz ez az Inter­nacionális nyelv: a zene! (*) Egy Jávai születésű hegedű­művésznől hangver­senye Budapesten. Fay Rafael jávai születésű, holland hegedűművész­nő legközelebb két hangversenyt ad Buda­pesten. Március 5-én zenekarral hangversenyezik, már­cius 8-án szólóestét ad. _____ (—) Rozgonyitól 3 menyasszonyi kép 8 P. Kálvin tér 5. „ I n:X MÁRCIUS L Budapest I. MS. Torna. Utána: PADIO Hanglemezek. 7.20; Étrend. 10.0«; Hírek. 1«.»: »Egészségügyi tanácsok testi munkát végüfl fiatal leányok­nak.« Irta Au­seh Andorné (felovvasás), 10.45: »A koránkém­.« Irta Páll András (felolvasás). 12.00: Harangszó, időjárás­jelentés. 12.05: A rádió szalonzenekara. Közben kb. 12.10: Hí­rek. 13.20: I­­őjelzés, időjárásjelenés. 13.30: Suki Tóni és ci­gányzenekara. 14.40: Hírek, étrend, élelmiszerárak, lí.tis Savelláry Györgyné háztartási előadása. 16.45: Időjelzés, idő­járásjelentés, hírek. 17.00: »Méhészeti ü­lőszerű tanácsadó.« Valló Árpád m. kir. méhészeti főfelügyelő előadása. (A föld­művelésügyi minisztérium rádióelőadássorozata.) 17.30: Ko­vács István zongorázik. 18.05: »Édes anyanyelvünk.« Halász Gyula előadása 18.35: »Az bornak dicséreti.« Sárkány Sán­dor előadása híres bordalok­ról (hanglemezekkel). 19.20: Az Operaház előadásának ismertetése, 19.30: Az Operaház elő­adásának közvetítése. Németh Mária vendégfulléptével. »A végzet hatalma.« Opera három felvonásban, hat képben, elő­játékkal. Irta K. M. Piave. Átdolgozta F. Werfel. Fordította Lányi Viktor. Zenéjét szerzette O. Verdi. Vezényli Ferencsik János. Rendezte Jrókai András. Az I. felvonás után kb. 20.50: Hírek. A II. felvonás után kb. 22.00: Hírek, időjárásjelentés. Az előadás után kb. 22.55: Dr. Ottlik György olasz nyelvű elő­adása: »La Santa Corona et il Regno d'Ungheria.« (A Szent Korona és a Magyar Királyság.) 23.10: Közvetítés a Spots­lich-kávéházból. Lakatos Tóni és Lakatos Misi cigányzene­kara muzsikál. 24.05: Hírek. — Budapest II. 17.00- 17.nl­g: világhírű baritonisták hanglemezei. 18.00—19.03-ig: Egyház­zenei hangverseny köz­vetítése a Budai Kapucinus Egyház­község templomából. 19.05—1».21-ig: Angol nyelvoktatás (J. W. Thompson). 1».$.M».W-Ig: Tánclemezek. 20.05-20.M­I?: r.A Nemzeti­ Színház és a pest-budai német színészet.« P. Ká­dár Jolán dr. eladása. 20.35: Ügetőverseny eredmények. 20.35 —22.15-ig: A Mária Terézia I. honvédgyalogezred zenekara. Vezényel Figedy Sándor. — Telefonhírmondó. «.IS— 11.23-ig: il.20—11.50-ig: A Telefonhírm­ondó külön mű­sora (táncleme­zek). 12.00—15.20-ig: Budapest I. műsora. 15.20-15.50-ig: A Te­lefónhírmond­ó külön műsora (művészlemezek). Utána 17.00-ig: Budapestt I. műsora. 17.09—17.25-ig: Budapest II. m­űsora. 37.31­-t ill. Budapest I. műsora, -• .Közvetítőállomások. Egész nap: Budapest I. műsora. M­OZIK ADMIRAL (1-837-07. Margit körút 5.) Az aranyember (SIm. Csortos). Popeye és Szindbád («Ine« plasztikus film). (Hl, Vi«, HS, HlOi vas. és ünnepi d. e. Ui d. u. Hl, H4, HG, HL, H10.) ALFA (1-481-85. X­, Kápolna n. I/b.) A »«tv nem eladó (Rökk Marika). Csinnadratta bum, bum, burnt (zenés trükk). Hír­adók:­­5, 7, 9; vas. és ünnep: 8, 5, 7, 9; szerdán szünnap.) ALKOTÁS 11-553-74. Alkotás u. 11.) Pacsirta (Eggerth Mária). Híradó. (H4, HS, H*, HM; vas. és Ünnepi d. e. UIi 4. u. Hí, H4, Hfl, HS, Hio.) ANDRÁSSY (1-241-27. Csengery u. 39., Andrássy út varok). Stuart Már!» (Estherioc Hepburn). Híradó. (H5, 7, 1410; vas. és ünnep: W, '/,4, %t, %10.) ATRIUM (1-240-24, 1-530-34. Margit korát 55.) Máris »«vér (»véd 8., Jávor, Szörényi Éva). Zenés háromszög (» Ko­tányi-nővérek filmprodukció.'a). Híradók. (a, V18, H10; s zomb. vas. és ünnep: H4, H6, HS, H10) BELVÁROSI (1-845-6­1, Irányi u. 21.) Az aranyember (Csortos, Kiss F.). Karácsony­­iesenda. Híradók. (Jobbt.i H5, T, H1»; balt.i 8; vas. és ünnepi jobbt.i HS, 6, H8, HIO; »alt.: H4, «, 8.15.) BODOGRAK (1-339-06, 1-367-30, József körút 2.) A* arany­ember (Kiss F. Csortos). Híradó. (4, 6, 8, 101 vas. és ünnep: HJ, HJ, HS, HS, Hio.) BUDAI APOLLO (1 815 00, Csillogány u. 45.) As aranyember (Kiss F., Egry Mária). A takarékos férj (vígj.). Híradó. (4, Hz, 9; vas. és ünnep : 1.­­44, HO, 18, 10.) CAPITOL (1­843-87, Baross tér 82.) Lovagi­ ügy (Pere­el, Ráday). Híradók. (H4, HJ, H8, H10; vas. és ünnep: HJ, H4, H6, HS, H10.) CASINO (1 SSI-02. Eskü út 1. sz.) Táncra szölettem (Eleanor Powell). Híradók: HS, H10; szomb. vas. és ünnep: H4, HS, H8, VIIO.) CI­TV (1.111-41). Vilmos cászár út 36.) Balaklava (Errol Flynn). Híradók. (• /­«, 9410; szomb. v»«. és ünnep: »/,4, %6,­­^8, %10.) COKAO (1-809.50. Váci o, 9.) Rembrandt (Charles Laughton). Híradók. (5, 7, 9; szomb. vas. és ü­nnap: H4, HG, HS, HM.) CORVIN (1-393-88, 1 3'15-84, József körút és tüllői út sarok.) Dunaparti randevú (Perczel Z., Kabos), Nyugat-Ind­o cso­dás Híradók: 044, HS, HS, HJO; vas. és ünnep: HJ, H4, H«, HS, HJ».) DAMJANICH (1-S48-<W. Damjanich n. I.) Ramóna (Loretta Young) és a kísérő műsor. (Folyt, előad.: H4, HS, HS, H1O; vas. és ünnep: 2, 4, S, 8, 10.) DÉCSI (1-259-52, 1 213 43. Teréz körút 28.) Hetenként egyszer láthatom (T­erezes­­ita, Kabos). Híradók, ti. HS, HW; szomb. vas. és ünnep: 4, 6, 8, 10.) ELIT (1-161-51. Lipót körút 13.) Az aranyember (Kiss F., Uray T.). Híradó. (4, S, 8, 10; vas. és ünnep: 2, 4, S, 9, 10.) FOUL'SI (1 895-43, 1-897­­)7. Kossuth Lajos u. 18.) A lázadó asszony (Katherine Hepburn). Híradó: W, HS, 1­10; szomb. vas. és ünnep: H4, HS, HS, H10.) GLÓRIA (1 448-00. Thököly út 56.) Az aranyember (Kiss F. Kiszy Mária). Híradók. (HS, W, 9; vas. és ünnep: HJ, H4, Hl, HS, H1o.) JÓZSEFVÁROSI (1-SÍ6 44. Kálvária tér 7.) Az aranyeember (Csortos, Kitt F.). Dal a Tabánról (Sándor Anna). (H5, H 7, H10; szomb.: 4, 6, 8, 10; vas. és ünnep: H 12, 114, %S, '/*, %10.) Vas. d. e. HU-kor: S. M. C. matiné. KAMARA (1-440-27. Dohány ucca.) Hetenként egyszer látha­tom (Perczel Zita, Kabos). Híradó. (HS, HS, HIO; szomb. vas. és ünnep: 4, 6, 8, 10.) KULTUR (1­ 8S1 93. Kinizsi u. II.) Pacsirta (Eggerth Márta), és a kísérő műsor, ('/m­, 7, V410; szomb.: H4, H6, HS, H10; vas. és ünnep: HS, H4, Hu, HS, H10.) METRO MI-22-30. Teréz körút 60.) Az Erdög bábúja (Lionel Barrymore). A tengerészek réme (Laurel és Hardy). Hír­adók. (H6, HS, HÍD; szomb. vas. és ünne­p: H4, H6, H8, H10.) Vas. d.­e, Il-kor. Gyermekmatiné . NYUGAT (1-271 62, Teréz körút 41) Pacsirta (Eggerth Márta). Kis kacsa fürdik (színes). A fenséges te­nger (színes kul­túr). Híradók. (H1, 7, H10; szomb.: 4, 6, 8, 10; vas. és ün­nep: 2, 4, 6, 8, 30.) ODEON (1-303-68. Rottenbiller u. Sz/b.) Az aranyember (Kiss F., Egry Mária). Afrika hazudik (vígj.). (Folyt. előad.: H5, 7, H10; vas. és ünnep: H2, HL H1, HS, H10.) Vas. d. e. Hu­ kor matiné: A vén gazember és a kísérő műsor. OL­YMPIA (1-429-47. Erzsébet körút 20. az.) Az aranyember (Ceortos, Kiss F.). Híradó. (4, 6, 8, 10; vas. és ünnep: 1, 4, 6, 8, 10.) OMNIA (1­301-25. József körút és Kölcsey n. Mrok.) 3-ik hétre prolongálva! Balaklava (Erről Flynn). Híradó. (5, H8, H1«; »70mb. vas. és ünnep: 4, S, S, 10.) OTTHON (1-SSZ S6. Baross u. 87.) Dalol a flott (Ginger Ro­gers). Spanyolország (kut­úrfilm). (4, H7, 9; szomb.: H4, Hí, HS, H10; vas. és ünnep: H2, H4, H1, HS, H10.) PALACE (1285 23. Erzsébet körút S.) Asszony a hadihajón (Annabella). Híradók. (4, 6, 8, 10; vas. és ünnep: 2, 4, 6, 8, 10.) PATRIA (1­456 73. Népszínház u. 33.) Az aranyember (Jókai Mór regénye). Popeye és Szindbád kalandja (színes plasz­tikus film). (H5, 7, H10; szomb.: 4, 6, 8, 10; vas. és ünnep: 2, 4, 6, 8, 10.) Vas. d. e. 19 és H12-kor: Ma41né. PHÖNIX (1-379­ 10. Rákóczi út 68.) Az aranyember (Csortos, Egry Mária). Híradók. (H4, HS, HS, H 6; vas. ée ünnep: d. e. h­s d. u. H1, H4, HO, HS, H10.) RA III CS a-220­98. 1-292-50. Nagymező u. 22-24.) Mefisztó az Operában (Boris Karloff). Lerajzolom az Ideálom (varieté). Híradók. (5, HS, H10; szomb. vas. és ünnep: 3, 5, %8, H10­) Vas. d. e. 11-kor: Shirley Temple matiné. BEX (1-394-16. István út 39.) Az aranyember (Kiss, F., Csortos). Híradó. (H5, H 1, 9; vas. és ünnep: H2, H4, H6, HS, H10.) BIALTO (1-S34 97. Rákóczi út 70.) Ramona (Loretta Yoang). Telefónreval (zenés artietal.). Híradó. (Hu­. H1,­­U­­5. W. H10; vas. és ünnep: d. e. 10, 12; d. n. 2, 4, 6, S. 10.) Aki azt hiszi, hogy nincs új' a nap alatt, téved I­stone. Bfl RsvmoRt. íTlaureen O'SULllVAfl FRftnK LOLUTOn 559 X­HEflRY B. U1RLTH ALL x Rendezte: Tod BAJC Minden Idők­leg fantasztikus! . •• filmje ! PREmit trt­­iséröműsorban t Vőadátok keidehti 16,i S.1­0-kor Aki szereti az izgalmakat, a titkokat,­­ a fantasztikumot, nézze meg ezt a filmet! • ROYAL APOLLO (1-439-46, 1-419-01, Erzsébet körút 45.) Mária nővér (Svéd E­, Szörényi Éva, Jávor). Zenés háromszög (a Kotányi-nővérek, a Budapesti Hangverseny Zenekar és huszonnégytagú cigányzenekar közreműködésével). Hír­adók: C40. HS, H 10; szomb. vas. és ünnep: 4, 6, 8, 10.) SAVOY (1-­0 40. Kálvin tér sarok, Üllői út 2.) A szív nem eladó (Bükk Marika). Popeye és Szindbád kalandja (szí­nes). (4, H7, 9; szomb.: H4, H6, H8, H10; vas. és ünnep: H1, H4, H6, HS, H10.) Vas. d. u. 10 és H12-kor: Matiné. Kénytelenek voltunk har­madik hétre is prolongálni a Balaklava című WARNER­ filmóriást CITY D OMNIA SIMPLON (1­ 691-99. Horthy Miklós út 14.) Maist a császár­város (Magda Schneider). Híradó. (H4, HS, HS, H10; vas. *és ünnep: H2, H4, HS, H8, H10.) STUDIO (1-196 69. Akácfa u. 4.) Tisztelet a kivételnek (Há­day, Rózsahegyi). Híradók. (4, 6, 8, 10; szomb. vas. és ün­nep: 2, 4, 6, 8, 10.) TIVOLI (1-230-49. Nagymező u. 8.) Az aranyember (Kiss F, Egry Mária), Majd ha fagy (színes). Repülő ház (színes). Híradók. (4, H 7. H10; szomb.: H4, H8, H8. '/«10; vas. és ün­nep: Hí, Hí, HS, H8, 51 10.) Va». d. e. HU-kor matiné: S­ál uccai fiúk és a kísérő műsor. TUBÁN (1-264­20. Nagymező u. és Mozsár u. sarok.) Az arany« ember (Csortos, Kiss F.). Popeye és Szindbád («zine« plasz­­tikus f.). (4, 6, 8, 10; vas. és ünnep: 2, 4, 6, 8, 10.) URANIA (1-46040. Rákóczi út 21.) Prolongálva! Szabadság, szerelem (Willy Birgel). Betörő a világbajnoknál. Híradók. (5. Vit. HHV, szomb. vas. és ünnep: 5, 18. mp.) Vas. d. e. 11 kor matiné. Takács: Cseresnyevirágok—Lótus­ok. VESTA (1-326­39. Erzsébet körút 19.) Dalol a flotta (Fred Astaire). Három csintalan kis macska (színes). Híradó. (Vik. Hz, Hlíj szomb.: J, Hí, HS, V.10; val. és ünnep: 2, 4, 6, 8, 10.) STUAHT MARIA m.z£T| ANNABELLA parádés alakítása a legizgalmasabb francia fímben Asszony a hadihajón MÁTÓL Az első előadás féldervárakkal! PALACE

Next