Pesti Napló, 1937. október (88. évfolyam, 223–248. szám)

1937-10-31 / 248. szám

A LABORATÓRIUM ÉS PIAC Szent-Györgyi Albert magyar orvos­professzor megkapta a Nobel-díjat, a művé­szet és a tudomány e gentleman jutalmát, amelyre a művelt és értő emberiség­ általában úgy néz fel, mint a halhatatlanság biztosíté­kára. A Nobel-díj mint intézmény aránylag még fiatal, körülbelül egyidős a századdal, amelyben élünk, eddig mégis már a negyedik eset, hogy magyar embert jutalmaz. Lénárt, Zsigmondy, Bárány voltak az eddigi Nobel­díjasok, valamennyien tudósok és magyarok, de életük és munkásságuk javát idegen egye­temeken, katedrákon, klinikákon, laboratóriu­mokban töltötték. Szent-Györgyi Albert nem. Itthon élt, itthon dolgozott, a C- és a­ P-vita­mint egy magyar vidéki egyetemen, a szege­din fedezte fel és a svéd akadémia kitüntető ítélete most egy tiszaparti laboratóriumba adresszá­ltatott. Ez az, aminek különösen örü­lünk: Tisza partja. Végre is nem történelem­előtti idők voltak, amikor ott még török tábo­rozott, harambasa portyázott és a félhold el­altatott mindent, ami tudás, gondolkozás, em­beri kultúrigyekezet volt. De még utána is, hogy kitakarodott, a magyar Alföld mennyi ideig és mennyire mostohája volt a minket uraló bécsi kormányzatnak. Valahogyan talán függetlenségi érzéseik bü­ntetésekop olykor másodosztályú sorban tartották a kiegyezéses korszakban is. A Duna—Tisza háza kuruc magyarsága nem volt elsőrendű protekció ab­ban az időben. Ki indította el tulajdonképpen az Alföld mai rohamos kultúrtempóját, amely esztendők alatt nemcsak igyekezett, de tudott is behozni évszázadokat! És jelesül Szegedet ki tette meg expressz meneteléssel azzá a fé­nyes kultúrempóriummá, aminek ma számít. Amikor egy szegedi professzort ér a Nobel-díj nagy kitüntetése, önkéntelenül is gróf Kle­belsberg Kunó nagy emléke idéződik fel ben­nünk, de ez emlékekkel együtt a gúny és gáncs, az értetlen és műveletlen kritika is, amely gróf Bethlen István kormányának kul­tuszminiszterét gáncsolni, fúrni, fűrészelni igyekezett. Valami abból a sugárkévéből, ami Szent-Györgyi professzorra hull, Klebelsberg emlékét is illeti, mint elégtétel és engesztelés. Annyiszor kérdezték akkor, mert építi Kle­belsberg mániákusan teli az országot iskolák­kal, klinikákkal, laboratóriumokkal. Mért? Hát ezért! Gáncsoskodó kérdésekre most a messze svéd akadémia felel illetékesen. A ko­szorúosztáskor a stockholmi aulában egy ma­gyar ember is fog ülni az ünnepi emelvényen szemben a svéd királlyal, aki ország-világ előtt kezelni fog vele. Itt a válasz. Ami pedig Klebelsberg Kunó mániákusságát illeti, mu­tassanak a szellemtörténelem lapjain csak egy meggyőződött embert is, akiből a tehetségnek és a serény­ségnek ez a mániákussága hiány­zott volna — mániákusság, amely egy kicsit mindig önfeláldozás és mártíromság is. Műveletlen kritika gáncsolt akkor, ma pedig műveletlen demagógia uszít, gyanúsít, rágalmaz. Erre nem árt figyelmeztetni, ami­kor most a laboratórium ilyen szép győzelmet aratott a piac, a katedra a hordó fölött. A Szent-Györgyiek laboratóriumi munkája vi­lágcikk. Ezt mindig lehet mutogatni, a kira­katba tenni, akárcsak Petőfi, Vörösmarty, Arany, Katona, Madách, Jókai, Mikszáth, Flerczeg, Molnár, Liszt, Bartók, Kodály, Munkácsy, Szinnyey-Merse, a Bolyaiak és Eötvös Lorántok zsenijét. De iszonyú bajba kerülnénk, ha a történelem minket arra kényszerítene, hogy külföldre mutatóba küld­jünk valamit abból az értéknélküli mintából, amelyről különben nem szabad mintát venni, fortyogó frázisok és sistergő szólamok ocsú­jából. Istenem, azok a zagyva mondatok, tót­ágast álló szavak, az a rengeteg értelmetlen­ség. Még szerencse, hogy egyáltalán nem ma­gyar. Szinte valamennyi az idegen maszlag gyámoltalan fordítása, értelmileg idegen a magyar fejnek, hangzási­lag a magyar fülnek. Számunkra s­em értelmük, sem hangzásuk, sem muzsiká­juk, sem mondanivalójuk nincs. Szent-Györgyi professzor Nobeldíjas lau­reátus kutató tudós. Akit most ilyen díszesen kitüntettek, az a magyar orvostanár, a pozitív tudomány embere. Azé a tudományé, amely­nek, hogy a legkisebb képletben vagy ismereti töredékhez eljuthasson, valahol új nyomra akadjon, évek, gyakran évtizedek munkájára és mindig ellenőrzött, a kísérletek dialektiká­jában és próbatevő kontradiktorikus eljárásá­ban ellenőrzött munkára. Ahhoz, hogy egy új ismeret vagy eredmény, amelynek illusztrá­lására, vagy ismertetésére, de néha kimerítő magyarázatára is gyakran elegendő néhány matematikai képlet, olykor évekre van szük­ség. Hősi munkára, górcsövek és gerebek közt, hősi, újra ezt a szót mondjuk, hősi elvonult­ságra, mert hiszen minden szellemi munka hősiesség és felelősség. A Szent-Györgyiek munkája ihletettségében is pozitív munka, a sejtés és ráeszmélés megszállottsága után az ellenőrzések és kísérletezések dokumentáció­jában olyan józan, mint maga a matematika, amelynek képleteivel ők munkájukat igazol­ják és eredményeiket illusztrálják. Szóval higgadt, józan, önfegyelem. És itt talán nem véletlen, hogy magyar zseni jutott világelis­meréshez. Tudniillik a higgadtság, a józan­ság, a szorgalom jelesül magyar tulajdonsá­gok. A magyar falu népe közt sosem fogsz találni akár oroszos, akár egyéb fantasztát. A mi népünk tud ítélni és tud különböztetni és arra sosem lesz hajlandó, hogy szentnek nézze azt, aki őrült. Csak őrült, de alaposan, busásan, hogy úgy mondjuk, kiadósan őrült. A kelekótya ember elvesztette játszmáját már határában annak a falunak, ahová bejutni igyekszik. A mákonyhitűt a nép megneveti, elm­ókázik vele, de hogy rája bízza házatáját, családját, sorsát, jövendőjét, arra még nem volt példa. Őrület és fantasztikum mindig megbukott a magyar faluban és aki a ma­gyarországi bolsevizmus bukásának igazi okát keresi, szálljon ki a magyar faluban, be­széljen azokkal a színjózan, aranyeszű parasz­tokkal, nézzen körül okos, tiszta szobáikban, szemlélje meg a vetések logikus rendjét, fi­gyelje meg a paraszt napjának évszázadosan bölcs beosztását és akkor tudni fogja, hogy itt az őrület soha fészket vetni nem fog tudni. Ez persze nem azt jelenti, hogy a mi embe­reink lelke fából van, vagy hogy összesen any­nyira tudnak érezni, mint egy automatikusan rugóra járó számológép. Igen, ez a nép, ame­lyet valamikor szent lángba gyújtott Kossuth Lajos, tud lelkesedni, sőt rajongani, de ha kell, tud nevetni és kinevetni, a jókedvével nevetni és a józan okosságával kinevetni. Kö­szöntéssel fogadja az igazi prófétát, akikből oly keveset lát mostanában, de megkacagja és kikacagja a trombitahangú álprófétát, akiből újabban annyi példány környékezi meg és mind ugyanaz, a kétségbeesésig és az unalomig hasonlítanak egymásra, mind ugyanazt a frázist majszolja, valamennyi ugyanabban a zsargonban beszél, maszlagít és szédít. Tizenkettő belőlük pontosan egy tu­cat, ez valahogy mindig rendben lesz körülöt­tük, de ez egyúttal az egyetlen is, amikor megbízhatók. "Kétségbeejtő egyformaságuk és az, hogy ahogyan együttvéve nem válnak ki a társadalomból, őközülük sem válik ki egyetlen sem. Visszahullnak a névtelenségbe, amiből előjöttek, anélkül, hogy bárki is hívta volna őket. Pozitív tudósnak mondtuk Szent-Györgyi professzort és amikor az új magyar Nobel­díjasnak, a szellem és lélek e mágnásának tudósi és kutatói voltát elemezzük, meg kell mondanunk azt is, hogy az ő munkája, a ku­tató tudósé, el nem képzelhető a szellem, a kultúra, a gondolkozás teljes szabadsága nél­kül. Tudós csak ott tud dolgozni és excellálni, ahol hagyják. Ahol nem fékezik őt paragra­fusok és nem gátolják elfogultságok, ez a legkegyetlenebb, habár íratlan a cenzúra, az elfogultság és az előítélet. A tudós vagy elfo­gulatlan, vagy nem tudós. Az igazi tudós csak egy irányban lehet elfogult, az elfogu­latlanság irányában. Ez az ő lelkes tárgyila­gossága és ez adja meg gondolkozásának bá­torságát és munkájának eredményét, ami Szent-Györgyi Albert esetében siker és dicső­ség. Az, hogy nem retten vissza tényektől és hogy szereti a valóságot. Azt a valóságot, amely legfőbb szublimációjában talán maga az igazság, hiszen ezt a valóságot, a világ nagy és titokzatos eredetű valóságát maga Isten teremtette. Ezért kell szeretni és ezért kell tisztelni és ezért kap a tudós munkája oly hallatlan erkölcsi rangot. Hiszen ha nem lenne benne meg a megismerés bátor­sága és a valósággal és igazsággal, de min­dig csak az igazsággal szemben való alázat, akkor munkája talán nem volna más szellemi virtuozitásnál, amely erőfeszítésnek és pro­dukciónak szintén tiszteletreméltó, de ha csak az, ha hiányzik belőle a haladásra való vágy és az embereken való segítőkészség, a mun­kának az a belső lel­kies öröme, ami egyútt­al kielégülés és elégtétel, akkor az a munka min­den agytechnikai káprázata ellenére is lég­üres valami lenne. Szellemcirkuszi mutat­vány, amely a világot szórakoztatja, de nem viszi előbbre, érdekesebbé teszi, de nem gaz­dagabbá. Ami a Szent-Györgyi Albertek munkáját és alkotását szellemileg oly hő­siessé teszi, erkölcsi rangjuk, a szabadság, a tudás, a világosság, a valóság, a világ és az emberek szeretete. Az odaadás és az önfelál­dozás. Ami nélkül nincs. Ez nem a demagógia ügyes és motorizált rutinja. Itt az egyéniség él, küzd és győz. Ez a legszebb emberi érték és legritkább isteni ajándék: az egyéniség. Amellyel szemben minden kollektivista teória ájult és sápadt erőlködés és erő­ltetettség. Négylábú asztalok és székek tömegét talán tudja produkálni a sok öt- és nem tudjuk hány éves munkaterv. De csak egy Szent-Györgyi Albertet is! Budapest, 1937 ELŐFIZETÉSI ÁRAK• Egy hóra 4.­ pengő Negyedévre 10.80 pengő Félévre 21 60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 16 fillér Ünnepnapokon 24 fillér Vasárnap • • 32 fillér It * HH 88. évfolyam 248. szám Vasárnap, október 31 SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL­ VII ker., Rákóczi út­­Telefon 1 -465-59-től 60-ig, 1-484-19-től 17-ig (sorozat) Jegypénztár, hirdetési-, előfiz­­­tési-, utazási- és könyvosztály X VII., Erzsébet körút 18-20. Szerkesztőség Bécsbent , Kohlmarkt 7. Vasárnapi szám —­kra 32 fillér

Next