Pesti Napló, 1938. január (89. évfolyam, 1–24. szám)

1938-01-01 / 1. szám

34 Szombat PESTI NAPLÓ 1938 Január 1 Látogatás a zálogház a becsüsnél Keresztély úr, a legnépszerűbb pesti becsüs elmondja, hogyan csinált karriert, mi a titka sikerének és hogy folyton folyvást be akarják csapni az emberek .Minden zálogháznak két ajtaja van, hisz tetszik tudni, ugy-e. Az egyik az uccai, a másik az udvari bejárat. Ezt azért csinálták így, annak idején, mert gondoltak arra, hogy sokan lesznek, akik reszélnek a nyilvános, utcai bejáraton bemenni a zálogházba, hogy ott valamelyik értéktárgyukra hosszabb-rövidebb időre kölcsönt felvegyenek. A zálogházak vezetői tapintatosak és megértők voltak, mindenütt nyitottak egy hátsó ajtót, egy udvarit, hogy a szemérmesek, a szégyenlősek azon járjanak ki, be. A szemérmes megszorult azzal nyugtathatja meg magát, hogy senki sem figyelheti meg, senki sem veheti észre, hogy hova megy: egy rendes polgári lakóház kapuján tér be, ha kérdezné valaki, hát a második emeletre tart Kovácsékhoz, vagy ha jól esik, Feketéikhez a harmadikra, így volt ez mindig és így volt jól. Az évek múlásával azonban észrevették a zálogházakban, hogy egyre kevesebb azoknak a száma, akik a titkos, a hátsó ajtót vehtz igénybe. Egyre többen járnak az utcai ajtón, egyre kevesebben szégyenkeznek amiatt, hogy kénytelenek a zálogházat igénybe venni, hogy szükségük van kisebb-nagyobb kölcsönre, »mondjuk elsejéig«. A zálogház — és ninics semmi okunk, hogy örvendezzünk miatta — az idők folyamán közhasználatú intézmény lett, amelyet a középosztályhoz tartozók igen gakran vesznek igénybe. A zálogházak évimutatásából megállapíthatja az ember, hogy ott a forgalom egyre nő, egyre többen és többen nyitnak be annak ajtaján. Ma már nem kell szégyenkezni, restelkedni amiatt, hogy az ember pénztárcájában négyfelé hajtva pihen az óra, a karlánc vagy a családi ezüstserleg, alig talál az ember olyan középosztályhoz tartozó hölgyet vagy urat, aki kezét szivére helyezve nyugodtan azt mondhatja: *Én bizony azt sem tudom, hogyan fest a xulogház ...« * A zálogházban a legnagyobb úr a becsüs. Eléje kerül az ember, o vor el, mennyi kölcsönt kap az értéktárgyat behozó fél. Akik gyakrabban látogatják a zálogházakat, úgy néznek föl a becsüsre, mint egy kisistenre. Ő képviseli az örök készpénzt, ő kölcsönöz. Az ő szavától függ, húsz pengőt kap-e az ember ezüst cigarettatárcájáén, vagy harmincat, ötvenet — a szőnyegért — vagy százat. Az ember megáll a fülke előtt, átnyújtja a tárgyát. A becsüs megnézi és tévedhetetlen pontossággal állapítja meg rövid pillanat alatt, mennyit ér az elzálogosításra szánt darab. A becsüs mindent tud, mindenhez ért. A textiles könnyedén megállapítja mit ér a végvászon, az ékszerész tisztában van az aranylánc értékével. De Mária adna az ember egy aranyórát a rövidárukereskedőnek, nem tudná megmondani mennyit ér s az ékszerész is a vállát vonhatná, ha selymet becsültetnének meg vele. A ecsüsség nehéz mesterség, amelyben mindenféle szaktudás egyesül. A becsüs belenéz az óra szerkezetébe és rögtön tudja, volt-e már órás kezében, de ugyanígy tudja, mennyit ér, milyen régi, mélyen származású a perzsaszőnyeg is. A becsüs úgy ért az írógéphez, gramofónhoz, zenélőórához, mint a sifonhoz, rafthoz vagy a rumburgi vászonhoz Midenkit le tehet csapni, mindenkit félre lehet vezetni, csak egy embert nem: a zálogházi becsüst. A becsüs fölényes ismerője az anyagnak és munkának egyaránt és annyira tisztában van a változó árakkal mint a tőzsdebizományos az árfolyamok hullámzásával Komoly, fölösségteljes állás ez, amelyhez sok tudás, alapos felkészültség és emberismeret szükséges. Már régen motoszkál az agyamban egy hasonlat: ya... úgy ismeri az életet, mint egy zálogházi becsüsé. Azt hiszem ennél nagyobb dicséretet senkire sem mondhat az ember. Mert a zálogházi becsüs aztán tisztában van az élettel. Az igen. Talán senki sem ismeri jobban ezt a kavargó, kaotikus, és örömöket és nagy bánatokat osztogató életet, mint éppen ő, aki elé reggeltől estig jönnek az emberek, a legkülönfélébb osztályokhoz, foglalkozásokhoz tartozók. A zálogházi becsüs ül és becsül. Fércről percre értékeli az életet, pengőkre és fillérekre realizálja a kékróka, perzsaszőnyeg, briliánsfülbevaló álmokat... * Pest legnépszerűbb becsüse — és ezt minden túlzás nélkül mondhatjuk — Kereszty úr, aki az Almássy téri fiaiban dolgozik. Keresztely úrnak legendás híre van. Az egész környék szereti becsüli. A becsüs úr becsi értékben áll a környező utcák polgáráginak szemében. Keresztély úr mindig kedves, mindig jókedvű, mindig derűs, mosolyognak az emberek körülötte. A zálogház, — valljuk be — nem derűs hely. Senki sem azért megy oda, mert jókedvében nem tudja, mit tegyen. Aki oda megy, rászorult a pénzre. S hogy ez az Almássy téri zálogház mégis vidám, jókedvű, az csakis Keresztély úrnak köszönhető. Keresztély sírnak mindenkihez van egy jó szava, egy derűs megjegyzése, egy tréfálkozó mondja. Nem becsülöm túl Keresztély úr jelentőségét, amikor azt mondom, hogy Kereszély úr a lelke ennek a fióknak. Az emberek szomorúan jönnek és derűsen távoznak innen. Beszéltem emberekkel, akik a Józsefvárosból eljönnek az Almássy térre, Keresztély úthoz. Megszolták és megszel élték még akkor, amikor a józsefutcai fiókban dolgozott és most inkább rászánnak egy félórát, semhogy máshoz menjenek. Senki sem lehet büntetl ,nül népszerű Budapesten, elmentem a derűs, nagyhírű Keresztély úrhoz, hogy elbeszélgessek vele. Beszéljen pályájáról, munkájáról s az emberekről, akik hozzá fordulnak kölcsönért...) Szól a gramofon a zálogházban Amikor belépek az Almássy téri zálogházba, nem kis meglepetésemre zeneszó fogad. Keresztély úr kényelmesen hátradőlt a székében s az asztalon előtte zenél egy gramofon. Mély, bánatos női hang énekli a zálogház helyiségében: Egy hangulat, Egy furcsa mámoros kis hangulat, Egy könnyelmű, bolondos pillanat S a józan ész már messze jár ... Valaki eljött, hogy zálogba csapja a furcsa mámoros kis hangulatot, húsz pengő kölcsönt szeretne azért a gramofónért, amely most arról az andalító emlékről beszél, amikor a pezsgő gyöngye még a szívre szállt s az cipher ajkai csókra várt. Most itt van a szomorító valóság, húsz pengőre fáj a foga a gramofon tulajdonosának. A lemez lejárt, a józanság visszatér. — Tizenöt pengő! — mondja Keresztély úr. — Húsz... — kérleli a betevő. — Legyen húsz! — hagyja rá a becsüs úr és a gramofon raktárba kerül... Keresztély úr karrierje Félórát várok, amíg kiürül a zálogház, Keresztély úr mindenkit elintéz. Dél van, ilyenkor ritkán jön valaki. Szóba elegyedem Keresztély úrral. Persze szerénykedik, de az egyik kollégája elmondja, hogy nagy napja van ma a népszerű becsüsnek. Felemelték a fizetését, rövid egy év alatt harmadszor. Ami a legélénkebb bizonyítéka annak, hogy mennyire megelégedettek a központban az urak Keresztely úr munkájával. — Hogyan lett becsüs? — kérdem. — A vasútnál voltam, — mondja Keresztely úr, aki fiatal, harminchétéves, jóképű ember — ott azonban bér listára kerültem. Sikerült, azonban elhelyezkednem az egyetem utcai zálogházban, amely akkor még magánkézben volt.. Két évig voltam pénztáros. 1928-ban már beszéltek arról, hogy a posta átveszi a zálogházakat, féltem, hogy állás nélkül maradok, mint oly sok tisztviselőtársam abban az időben. Gondoltam, kitanulom a becsüsséget. Ha más meg tudta tanulni, és is, meg tudom. Ha rőfössegédből lehet zálogházi becsüs, miért ne lehetne belőlem is? Szépen megkértem az ottani becsüst, tanítson ki erre a, nehéz mesterségre... ő azonban nem volt hajlandó. Féltékenykedett. Azt hitte, el akarom venni a kenyerét... Láttam, hogy az öreggel nem boldogulok. Egy napon elmondtam főnökömnek, hogy ki akarom tanulni a becsüsséget, de nem tudom, mert az öreg becsüs elzárkózik előle, nem mutat semmit. Mire Békeffy úr, a főnököm remek tanácsot adott. Azt mondta, ne menjek haza délben, hanem ebédeljek a zálogházban. Ebédidő alatt vegyem elő a zálogba tett tárgyakat és próbáljam becsülni az értéküket. Aztán ellenőrizhetem magam, vájjon mennyiben térnek el az összegek a beírtaktól, így csiszoljam a tudásomat. _A szerencse is segített egy kicsikét. Minden délben elsétált a zálogház előtt a zlogkölcsönosztály főnöke, akinek feltűnt, hogy ebédidő alatt egyedül ott vagyok a hivatalban és a tárgyakat forgatom nézegetem. Megkérdezte Békeffy urat, mit csinálok? Békeffy úr megmondta, hogy »magánúton« készülök a becsűs vizsgára... ^Rövidesen behívtak a központba és levizsgáztam. A legjobb eredménnyel. Mellettem egy képzett ékszerész megbukott... Azonnal szerződtettek. Azóta, tizenegy éve dolgozom... A siker titka a szeretet ** Mi a titka sikerének? » kérdem. — A sikerem, ha erről ugyan beszélni lehet, — mondja szerénykedve, önmagát aláértékelve , becsüs úr — abban rejlik, hogy szeretem az embereket. Nem vagyok morc, szigorú, mindenkivel barátságosan beszélek. Nem úgy, mint egy hivatalnok a polgárral, hanem a polgár a polgárral. Igyekszem közvetlen lenni, felderíteni az embereket szomorúságukban. Azt hiszem, engem is szeretnek az emberek. Messzi vidékről jönnek utánam ... — Azt hallottam, hogy ön a legbátrabb becsüs. Mit jelent ez? »Kiállok a placcra« — Hát azt lehet is mondani, hogy én vagyok a legbátrabb. Lehet is! — feleli. — Az rossz becsüs, aki gyáván, a fal mellett dolgozik. Aki sokkal kevesebbet mer csak adni, mint amennyi az érték! Én kiállok a placcra és mindig a maximális összeget kölcsönzöm. A szegény embernek pénzre van szüksége, majdnem mindig többre, mint amennyit a becsüs adni akar. Én megpróbálom elérni azt az összeget. — Megtörtént már, hogy túlbecsült valamit? — Meg. de akkor a különbözetét levonták a 4000 pengő óvadékomból... — Mennyi a fizetése? . ~ 290 fix. Ehhez jön körülbelül 150 pengő osztalék a kiadott kölcsönösszegek után. Ilyenkor főalacsonykor megkapjuk a 4000 pengős óvadék kamatait, 120 perigot is. Szépen keresek, tudom. De azt hiszem, erősen megdolgozom érte. Mert higgye el uraim, nehéz szakma ez. Állandó éberséget kíván, majdnem minden órában be akarják csapni az embert. Vigyázni kell, mert a 4000 pengő, ha rosszul megy, egy nap alatt elúszhat... Márpedig az ember nem ér rá gondolkozni, a forgalom nagy, az emberek vannak. Egy pillanat alatt kell eldönteni, mennyit ér a tárgy... Este, ha hazamegyek, bizony, nagyon ki vagyok merülve... A betevők öt típusa A kölcsönkérő emberekről beszélgetünk. Kemontija•Úr Itt Öt kiilörif®le típust figyelt meg. Azt •— Az első csoporthoz azok tartoznak, akik alighogy leteszik az asztalra a tárgyat, megkérdik, mikor zárunk, mert még ma ki akarják váltani. «Este lehet jönni?« — kérdik — »ne is tessék becsomagolni, nem érdemes«... Ezek azok, akik bizalmat akarnak kelteni az emberben. Azt hiszik, erre a becsüs azt gondolja: »Adhatok több®t, hisz este úgyis kiváltja, baj nem lehet belőle!« Persze, mi túllátunk az eszükön... — A második csoport a gőgösök csoportja. Akik odalökik az ember elé a tárgyat és keveslik az ígért összeget.. »Csak ennyit ad? — kérdik csinált meglepettséggel. »Hiszen a kollégája tíz pengővel többet ígért!« Ezek az ember hiúságára apellálnak, hogy az emberben ez játszódjék le: »Hát én nem vagyok olyan becsüs, mint ő? Ő jobban ért hozzá?« Az ember öt pengővel többet ígér, mire boldogan beleegyeznek. — A harmadik csoporthoz a büszkék tartoznak. Előbb is itt volt egy kislány, aki feltűnően tartogatta kezében takarékkönyvét, mintha azt mondaná: »Lám, van nekem pénzem a takarékban, csak nem akarom kivenni...« Ez persze gyerekesség, mosolygunk rajta. — A negyedik a szomorú emberek csoportja. Ezek, akiket valóban megtört az élet Ezek nem beszélnek, nem alkudoznak, szó nélkül leteszik a kabátot vagy ágyhuzatot, elfogadják, amit ad az ember érte és elmennek... — Az ötödik a nők csoportja. Akiket azért küldenek, hogy szép szavakkal puhítsák meg az embert, miközben csábos pillantásokat vetnek felénk. Van olyan, amelyik randevút is két résre nem olyan könnyű a becsüst becsapni... Pedig folyton folyvást azt akarják... A becsüsséghez tehetség kell/ — Milyen képesség kell ahhoz, hogy az ember becsüs legyen? — Semmiféle! — mondja Keresztély úr — van mérnök becsüs és van olyan, ak csak négy elemit végzett. Tehetség kell a becsüsséghez és tudás. Nagy tudás. Itt nem lehet tévedni. Itt minden az ember bőrére megy! Ezért van az, hogy közöttünk nincs egy protekciós sem. Itt csak azt alkalmazzák, aki tud. Sóhajt Keresztély úr, a becsüsök büszkesége. — Nehéz dolog uram, nehéz, higgye el. Állandóan olyan idegfeszültségben élni és még azonkívül türelmesnek, jókedvűnek, kedvesnek lenni... Ezt nem lehet semmiféle iskolában tanulni... Erre születni kell... Jönnek az újabb betevők a kölcsönt kérők. Valaki szövetet tesz Keresztély úr elé. Megnézi. — Úgysem hagyja itt annyiért, amennyit adok érte? — Mennyit ad? — Nyolc pengő. — Három méterért? — Rossz szövet ez! Nem érdemli meg, hogy szabóhoz kerüljön... — Nyolc pengő... — töpreng az úr. •— Na nem baj. Holnap úgyis kiváltom...És folyik tovább a munka. Az élet. A becsüs úr ül székében és becsül. Közben mosolyog, tréfálkozik, igyekszik megkönnyíten a hozzáfordulók nehéz helyzetét. ÚI és becsül. Ócska szövetet és briliánst egyaránt. Percről percre értékeli az életet, pengőkre és fillérekre realizálja az álmokat.. . Szombati Sándor