Pesti Napló, 1938. január (89. évfolyam, 1–24. szám)

1938-01-01 / 1. szám

Szombat PESTI NAPLÓ 1938 január 1 PUKY ENDRE, A MUZSIKUS Hatvan éve muzsikál Puk­y Endre, a Közigazgatási Bíróság elnöke Az újságolvasó nagyközönség, amely Puky Endré­nek, a Közigazgatási Bíróság nagytekintélyű elnökének, volt külügyminiszternek nevét a politikából és a köz­­igazgatásból ismeri, bizo­nyára meglepetéssel olvassa lenti címünket: J­uky E­ittre a muzsikus. Hiszen a rideg és száraz közigazgatásnak de még a színesebb politi­kának is vajmi kevés köze van a muzsikához. Egyedül Padarevsky Ignác, volt len­gyel köztársasági elnökről ismeretes, hogy hivatásos muzsikus volt, aki a zon­­goraszéket a köztársaság el­nöki székével váltotta fel. A napokban Puky End­rénél, a Közigazgatási Bíró­ság elnökénél tett látogatá­sunk azonban arról győzött meg, hogy az őszi lobogóhajú, volt lengyel államfő nem egyedül személyesítette meg a muzsikus-politikus érde­kes típusát. Az ilonauccai hangula­tos villában észlelhettük, hogy a sok közéleti és po­litikai emlék között szinte dominálni látszik a renge­teg hegedű és különböző zenei instrumentum. Az egyik sarokban egy méreteiben is imponáló bőgő uralja a szoba berendezését Meg is kérdem a kegyelmes urat, hogy mit keres egy zenekarnak is elegendő hangszer a politikus Puky Endre dolgozószobájában. A muzsikus Pukyak — Hát valóban, — mondja a kegyelmes úr — a zenével a hivatásos muzsikusok szeretetével, el­mélyülésével és most hatvanéves zenei múlttal a hátam mögött, talán azt is mondhatom — tudá­sával foglalkozom. — A zene nagy szeretete családunkban ural­kodó vonás volt. Famíliánkban az a mondás járja, hogy a zenei hajlamot a t­ájaktól örököltük, kik között sok kitűnő muzsikus volt. »Rugnes-ver« folyik az én ereimben is, szépanyám: Puky Már­tonná Fáy Katalin révén. Nagyatyám, Puky Pál fiatal éveiben csinosan játszott kisbőgőn, amelyet a világért sem hívott volna csellónak vagy gor­donkának. Édesapám, idősebb Puky Gyula, már elméletileg is képzett zenész, aki a dilettánsok színvonalát meghaladó képességű zongorajátékos volt. Chopin volt a kedvence: etűdjeit kedvvel, ízléssel játszotta és én mint hat—hétéves fiúcska sokszor bújtam a zongora alá, — kedves tanyája minden gyermeknek — mert ott jól és zavartala­nul lehetett hallgatni a szép Chopineket. — Még ma is, annyi év után, — folytatja a kegyelmes úr — ha Chopin Minutenwalzerjét, vagy As-dur impromptujét hallom, megrezdülnek emlékemben azok a zongora alatti és minden ké­sőbbinél mélyebb benyomások. »Édesapám­ ezt gyorsabban játszotta: ezt egy internióval kifeje­zőbben színezte: itt elhalkult stb.« — Hatvanéves emlékek, melyeket síromig megőrzök. „Első éjjelizeném.­ A kegyelmes úr derűsen emlékezik az alsó­­mérai Puky-kúria boltozatos szobáiban rendezett Puky-koncer­tekről. Első »nyilvános szereplésé­nek« egy éjjelizenét jelöl meg. — Hidasnémetiben, az áldott emlékű és arany­­kedélyű nagybátyámnál, Dobozy Pali bácsinál időztünk. A faluban éppen lakodalom volt Fürjész Andráséknál. Pali bácsi elvitt bennünket és kivette a cigány kezéből a hegedűt, a mienkbe nyomta és mi húztuk, gyenge hangon, de nagy lélekkel a »Piros, piros, pirost« falusi asszonyok és legények talpa alá. A »műsor« után aztán sze­kérre rakott minket hangszereinkkel együtt és vitt magával Felsőláncra,s éjjelszekít adni fiatal, özvegy nagynénénknek és szép kuzinjainknak. Hogy a romantika teljes legyen, a kert talán másztunk át és a hold fénye mellett az ablak alatt húztuk a »Csak egy kislányt«. Még most is jóízűen nevet a kegyelmes úr, mikor felldezi az éjjelizene után való épületes levonulást. vásárolni b­­arom dolga - Bánnely ötvöst recept után :» készít szemüveget Mayor Sándor epretés látsz«ré«s. IV., Kossuth Lajos utca 15. az udvarban. Avi­á-okat pontosa­n ésdiesen készítek sma* muhelyr *iber* Postai megrendeléseket azonnal. Tolafóa» 1-83­0-24 — A közbeneső községeken, amikor áthaladt szekerünk, végigmuzsikáluk a falut, nagy gyö­nyörűségére Pali bácsinak, kevesebb örömére az álmukból felriadt embereknek, de nagy mulat­ságára a falu összes kutyáinak, amelyek siker­telen disszonanciával akarták kiegészíteni a mi »szép muzsikánkat«. Az öreg Rácz Palinál — Excellenciád rendszeresen tanult muzsi­kálni! — kérdezzük. — Amint már említettem, — mondja Puky Endre — családunkban régi tradíció volt a zene­­szeretet s természetesen a zene iránt való fogé­konyság is. Édesapám ennek folytán rendszeres zenei oktatásra fogott bennünket. Azt látta, hogy jó fülünk van, s érdemes foglalkozni velünk. Azon töprengett csupán, hogy a magyar muzsi­kának adjon-e elsőbbséget, vagy a műzenének ! Édesapám az első mellett döntött és arra hatá­rozta el magát, hogy az öreg Rácz Palival taníttat bennünket, gondolván, hogy ha cigány, legyen a legjobb. És így én azzal dicsekedhetem,­­ azt hiszem egyetlen élő­­ ember Magyarorszá­gon — hogy a halhatatlan, nagy cigánynak, Rácz Palinak voltam növendéke. Furcsa zenei leckék voltak ezek. A kólaáll­­vány elé álltam, az öreg Pali mellém ült, hatal­mas termetét alig bírta a szék, orrára tolta nagy pápaszemét és azután Isten nevében neki a ská­lának, mert hát fő az alaposság... Ha nem volt Huta a hang, az öreg Pali-mester magyárt oda­szólt: »Nem jó urfi, nem érzi? Érezni kell ask no majd jövőre folytatjuk.« — És máris elkezdett mesélni az ő gyöngyéletéről, amikor­­Tarján­­országban mint huszár vitézkedett é s a nagyurak kaszinóbeli mulatságairól, amikor ennek a gróf­nak ezt a nótát húzta, annak a hercegnek meg ezt. S következtek a nóták az én rossz kis há­romnegyedes hegedűmön, de olyan szépen, hogy bejött az egész család hallgatni Pali bácsi gyö­­nyörűséges szép nótáit. A »Cserebogarat« senki sem tudta nálánál szebben játszani, s mire léleg­zethez jutottunk a nagy gyönyörűségtől, már vége is volt az órának. — Hát ez mulatságnak, lelki gyönyörűségnek igen szép volt, de a »kottás muzsika« alapelemei­hez nem igen vitt közelebb, így aztán tanult mestert járatott hozzám édesapám, a két Szűk testvért. Híres tanárok voltak ők a maguk ide­jében: az egyik, az Endre, h­’g-'fluben, a másik, Lipót, gordonkáben, Szűk Lipót lánya. Szűk Póza nagyb­rű gordonkaművész I°tt, később Matleko­­vics Sándor államtitkár felesége. Liszt Ferenc előtt — Édesapám beíratott a Zenedébe 1860-ban, Bartay Ede igazgatása alatt álló »Hangászegyleti Zenede« a mai Zenede őse volt. 1883 tavaszán ked­ves tanárunk a régi Nemzeti Színházban, ahol operai előadások is voltak, fellépeetek­ bennünket a Renaissance című balettben. Mi voltunk az udvari zenészek. Ez volt tulajdonképpen első nyilvános zenei szereplésem tűzkeresztsége — mondja a kegyelmes úr. — Egy ízben zenedei hangversenyen szerepeltünk a Vigadó kistermé­ben is, Liszt egyik rapszódiáját játszotta a Ze­nede egyik nagytehetségű lánynövendéke. A hall­gatóság első sorában ott ült az öreg Liszt Ferenc is, akinek arcán a híres nagy bibircsók tűnt fel nekünk gyermekeknek először. Ma is élénk emlé­kezetemben van, amint abbéruhájában felemel­­kedik székéről, fáradt lépésekkel a pódiumhoz megy, előzékeny karok felsegítik a pódiumra és a mester elismerésének kitüntető jeléül homlokon csókolja a művésznőt. Képzelhető, hogy milyen riadó taps és b éljenzés kísérte ezt a jelenetet. Mi pedig hegedűsök, vérbeli szokások szerint, vo­nónkkal ütögettük hegedű­k hátét, mert azt már megtanultuk, hogy vérbeli muzsikusnak ekként kell éljenezni. Zenekritika Rothschild vejéről — A zenei tanulás után aztán évekre elhall­gatott a társas muzsika — folytatja a kegyelmes úr. •— Jött az érettségi vizsgálat, majd joghall­gató koromban a Budapesti Hírlapnak lettem »valóságos belső munkatársa«. A Rákosi Jenő oldalán eltöltött két teljes esztendő életem leg­érdekesebb és­­ legtanulságosabb időszakainak egyike volt. Eleinte a napihírek rovatában dol­goztam, majd -­ mert okleveles gyorsírótanár is voltam — parlamenti és politikai riporter, — zenei ismereteim révén zenekritikus lettem. Szá­mos tudósítást, kritikát, cikket írtam hangverse­nyekről. Egyszer Franchetti bárónak, Rothschild vejének, Israel című operáját kellett megbírál­nom. Nagy merészen ledorongoltam az értéktelen művet és megjósoltam, hogy az obsigát­ három előadásnál tovább nem viszi. Véletlen volt e, vagy a jóslat volt találó, azt nem tudom, de tény az, hogy az opera csakugyan lekerült a műsorról. A kétezredik kamarazene Hatvan év zenei életének úgyszólván minden zenei mozzanatát érinti Puky Hm­rének rendkí­vül érdekes zenei visszaemlékezése. Közéleti pályafutásának minden állomásánál, Kassán, Eperjesen, Miskolcon, egyszóval mindenütt, ahova közéleti hivatása állította, a zeneimádó szerete­­tével és rajongásával rendezte meg a házi zene­koncerteket. Az ilonauccai­­Hangtanyat — aho­gyan viccesen nevezik Pukyék házát — már a eldogult emlékezetű Hubay mester híres ka­maraestjeivel vetélkedik komoly műsorával és díszes hallgatóságával. Az előkelő közönség kö­zött elsősorban József Ferenc főherceget és Anna királyi hercegasszonyt említi meg a kegyelmes úr, akik a zenelitteraturána­k alapos ismerői, a főherceg maga gyakorlott zenész, sőt zene­szerző is. — Hány kamaraestje volt körülbelül Excel­­lenciádnak? — 1936 június 2-án tartottam meg kétezredik kamarazeneestémet — mondja nagy meglepeté­sünkre Puky Endre. — Több mint 40 esztendeje játszom immár és a hűségesen vezetett­­zene­­anyakönyvi óralapja már a kétezrediket mutatja. A kegyelmes úr két vaskos kötetet vesz elő, melyben megsárgult hangversenyműsorok és napilapok mellett 1895 szeptember 6-tól kezdve rendszeresen beszervezte, ho­­y hol, mit és kik előtt játszott. Valóban páratlan, hogy több mint négy évtized muzsikálgatását ilyen rendszeresen feljegyezzék. A kegyelmes úr most kérésemre álla alá veszi hegedűjét. Fiatalos lendülettel fogja a vonót, mely alól csodálatos finomsággal búgnak fel a klasszikusok. Az ősz politikus muzsikája abban a tisztult lég­körben szárnyal, amely uralkodó légkör abban a magas elnöki székben is, amelyet Puky Endre, a politikus és bíró betölt. Kornitzer Béla Puky Endre most, 67 éves korában Puky Endre 22 éves korában LÁSZLÓ szatén­a IV., Bécsi uc­a 8- félemelet alatt van.Telefont A Hölgy közönség szíves pártfogását kéri.1­822-11 Olcsó árak - Higiénikus kiszolgálás.

Next