Pesti Napló, 1938. január (89. évfolyam, 1–24. szám)

1938-01-15 / 11. szám

Szombat A futballkapitány elmondja, miért nem küld új embert Luxemburgba Elejtette dr. Sárosi és társai „utánküldését" is (Saját tudósítónktól.) Dr. Dietz futballkapi­tány a hét elején úgy nyilatkozott a Pesti Napló­ban, hogy új kapus elküldését, vagy elvitelét ter­vezi Luxemburgba. Elhatározását a Párizsba ér­kezett válogatott különítmény vezetőjével, dr. Fo­dorral való beszélgetésétől tette függővé. Pénteken este beszéltünk újra a kapitánnyal, aki közölte, hogy mindeddig nem kereste őt Pá­rizsból dr. Fodor. De ő már ettől függetlenül el­határozta, hogy nem küld új játékost — kapust sem — s ő maga­ sem utazik. A kapitány új elhatározását ezzel indokolja: — Nincs mérkőzés, tehát nem tudom, hogy az itthoni kapusok formája milyen. Ilyenformán a túrán résztvevő Ujváry játéka az ideges Szabó helyett megnyugtatóbb. Elesvén az új kapus kül­désének szüksége, az én elutazásomra sincs szük­ség. — Egy pillanatig gondoltam arra, hogy a Ferencváros hazaérkező játékosai közül küldöm Luxemburgba dr. Sárosit vagy még többeket, de ezt a tervet is elejtettem. Hosszú utazás után újabb 24 óra úttal a lábukban, ők sem tehettek volna jobb szolgálatot, mint azok, akik kint van­nak. — A csatársorból Zsengellért azért hagytam ki, mert eredetileg is ez volt a tervem. Luxem­burgban terveztem eredetileg is kipróbálni a fiatal Szenárodit s mellette Kállai játszik összekötőt.­­ A kanadai Jéghokkicsapat túra programja. A Kanada színeit a prágai jéghokki világbajnokságon képviselő Sudbury Wolves együttese, amely Kanadá­ban a junior bajnokságot nyerte, az első, düsseldorfi játék után hat meccset játszik Svájcban az együttes, majd Prágába, utazik, ahol három mérkőzésen vesz részt, innen Münchenen, Garmisch-Partenkirchenen át megy Berlinbe, hogy azután a világbajnokságok ide­jére ismét Prágában legyen. A világbajnoki mérkőzések után nyugateurópai túrán vesz részt az együttes.­­ A Beszkár sf-szakosztálya szokásos lesiklóver­senyét vasárnap, január 16-án rendezi a Kékestetőn. Ez a verseny az utolsó összecsapás a soron következő Bécs—Budapest városok közötti sí-mérkőzés előtt.­­ Az angol—kanadai jéghokkicsapat a klubcsapatot miár csak nehezen verte, 3:2 (2:1, 1:1, 0:0) arányban győzött az LTC ellen. PESTI NAPLÓ 1938 január 15 15 Budge lázas beteg Adelaide, január 14. Az adelaidei tenniszversenyen az Ausztrália— Amerika mérkőzést nem lehetett befejezni, mert Budge magas lázzal megbetegedett. Budge betegsége úgy látszik hosszabb ideje lappanghatott a lengelső tenniszjátékosban, mert pár nappal ezelőtt váratlan vereséget szenvedett Grammtól és Bromwichtól. Az ausztrál—amerikai mérkőzésen így csak Makó játszhatott és ő Bromwichtól 7:5, 7:5 arányú vereséget szenvedett. (Most érkezett táviratunk némi magyarázatot ad Budge vereségeire, amikkel kapcsolatosan a franciák már arról cikkeztek, hogy Budge elveszti »trónját«, amit tavaly a tenniszben aratott soro­zatos győzelmeivel megszerzett.) ­ SPORT Magyarország műkorcsolyázóbajnokai: hölgy: Szilassy Nadine; férfi: Terták Elemér; páros: Szekrényessy testvérek A gyorskorcsolyázóbajnokság csak szombaton fejeződik be (Saját tudósítónktól.) A meleg időjárás miatt teljesen felforgatott sorrendben rendezték meg a városligeti műjégen az idei korcsolyázó bajnoki versenyt. Csütörtökön este cs­ak a férfi műkorcso­lyázók kötelező szyakorlatainak megrendezésére jutott idő, a nők versenyét péntek reggelre halasztották. Utóbb mégis meg akarták azt tar­tani, azonban akkor már a versenyzők haza­mentek. Ilyen körülmények között a péntek reggelre halasztott két gyorskorcsolyázóverseny­, mezőnye vegyes érzelmekkel jelentkezett a műjégpályán, azonban ezúttal nem vo­lt semmi hiba, mert az 500 és 3000 méteres futamokat megtartották. Ladányi Gedeon vezet a gyorskorcsolyázásban 500 méteren Ladányi Gedeon és Bácskai holtver­senyben győzött 45.6 mp-cel, harmadik lett Wintner 46.5 mp-cel, negyedik Hidvéghy 475 mp-cel, ötödik La­dányi Ernő 48.1 mp-cel, hatodik Enyedi 48.6 mp cel. A 3000 méteres futamban Hidvéghy nagy fölény­nyel 5 p 10 mp-cel győzött, Ladányi Gedeon 5 p 14.5 mp-cel a második, Ladányi Ernő 5 p 17.5 mp-cel a harmadik helyre került, Enyedi 5 p 28.9 mp-cel negye­diknek, Wintner 5 p 27.4 mp-cel ötödiknek, Bácskai pedig 5 p 30.2 mp-cel hatodiknak érkezett be. A két verseny alapján az első napon Ladányi Ge­­deon vezet 98.016 ponttal az összetett versenyben. Má­sodik Hidvéghy 99.166 ponttal, harmadik Bácskai 100.633 ponttal, negyedik Ladányi Ernő 101.016 ponttal, ötödik Wintner 101.066 ponttal, hatodik Enyedi 108.083 ponttal. A versenyt ma, szombaton reggel 8, illetve 9 órai kezdettel fejezik be az 1500 és 5000 méteres futamokkal. Valószínű, hogy a hosszabb távokon jobb Hidvéghy behozza Ladányi Gedeon előnyét és ismét megnyeri az összetett bajnokságot. Erdős Klári és Terták az élen a „Kötelező" után A gyorsverseny után következett a női műkorcso­lyázás kötelező gyakorlatainak bemutatása. Ennek so­rán az öt versenyző között a következő sorrend ala­kult ki:­­ Erdős Klára, 2. Szilassy Nadine, 3. Botond Éva, 4. Botond Györgyi, 5. Ollé Edit. Az elért pontszámokat nem hozták nyilvánosságra éppen úgy, mint a férfiak műkorcsolyázó bajnokságá­nak kötelező gyakorlataiban elért pontszámokat sem. A férfiak között a bajnokság első része után a követ­kező sorrend alakult ki: 1. Terták Elemér, 2. Kertész Ferenc, 3. Pataky Dénes, 4. Hostyánszky István, 5. Kállay Kristóf, Győr Terták, Szillassy és a Szökrényessy-pár Nyolc óra után fejezték be a műkorcsolyázó bajnoki versenyt, amelynek során a női bajnokságban volt nagy a küzdelem. Erdős Klára nem tudta megtartani első helyét, melyet a hirtelenő gyakorlatok során szerzett és Szilassy Nadine behozva hátrányát, megvédte bajnok­ságát. A férfi bajnokságot nagy fölénnyel, 5 helyezési szám­mal Terták Elemér nyerte, második lett Kertész Ferenc 11 helyezési számmal, harmadik Pataky Dénes 14 helye­zési számmal, negyedik Hostyánszky István 20, ötödik Kállay Kristóf 25 helyezési számmal. A női bajnokságban győztes Szilassy Nadine 6 helye­zési számmal lett első, Erdős Klára 9 helyezési ezát­mal került a második helyre. Botond Éva harmadik 15, Bo­tond Györgyi negyedik 20, Ollé Edit ötödik 25 helyezési számmal. A páros bajnokságban csupán három együttes mér­kőzött. Győzött nagy fölénnyel, 5 helyezési számmal a Szekrényessy testvérpár, második lett 10 helyezési szám­mal a Bosch—Barcsa-Rotter kettős, harmadik 15 helye­zési számmal a Takács—Ormos pár. ­ Csik tegnap elutazott Berlinbe. Dr. Csik Ferenc, a 100 m-es gyorsúszás olimpiai bajnoka pénteken reggel hosszabb tartózkodásra Berlinbe utazott. Csik sportorvosi tanulmányait folytatja Berlinben, ahol a Collegium Hungaricumban fog lakni. Berlinben kezdi meg tréningjeit és a ta­vaszi német úszószezon versenyein előrelátha­tólag nem vesz részt, azonban májusban megkezdi Berlinben a versenyzést, hogy az augusztusi lon­doni Európa-bajnokságokra megfelelő formába jusson.­­ A Riviera első teniszversenyén az ír Rogers hármas győzelmet aratott. Egyesben a svájci Ellmert és a kínai Uho Shen Kie-t győzte le s megnyerte El-merrel a párost, Thomas kisasszonnyal a vegyespárost. — Az idei Buttler Cup-ben résztvesznek Csehszlovákiá­ból Hecht és Cem­ar biztosan, Menzel akkor, ha egyip­tomi túrája ezt lehetővé teszi. X India—Európazóna, Ausztrália—Amerika­zóna. Az idei DC első érdekes beosztási kérelmei beérkeztek.­­ Franciaország és Svédország között dől el a Mis­­ter G. serleg sorsa. A fedettpálya tenniszversenyekre a svéd király által kitűzött vándordíj 1938. évi sorsa február 4., S. és 3-án dől el a párizsi Coubertin tennisz­csarnokban. A döntőt a norvégek ellen a svédek nyer­ték, akik tehát most a tavalyi védő franciákkal veszik fel a küzdelmet.­­ Két fedett pálya atlétikai rekord a brook­lyni versenyen. A brooklyni kaszárnya nagy ter­mében rendezett fedett pálya atlétikai versenyen Rodenkirchen a 100 m. síkfutásban 10,7 mp-el, San Romani pedig a 2000 m­ futásban 8 p. 27.4 mp-es fedettpálya rekordot állított fel. A 800 m. síkfu­tásban győztes Wenzke 1 p. 55 mp-es időt ért el. Ki adta dr. Dietznek a rossz tanácsot? Levél a szerkesztőhöz Kedves Pesti Napló! Most, a Portugáliától szenvedett súlyos vereség után persze mindenki igyekszik menekülni a felelősség alól. Még az a két szaklap is , amely közvetlenül a mérkőzés előtt 2:1 arányú magyar győzelmet, illetve 2:2 ará­nyú döntetlent tippelt — azt írta: »Nem vár­un­k semmi jót... vágóhídra hajtották a válogatott címével felruhá­zott másodrangú együttest«. Ezzel ellentétben vannak, akik azt mondják, hogy egy kissé távolabb a meccs napjától ugyanezek a fele­lősséghárító urak nemcsak, hogy nem hangoztatták ugyanazokat az aggodalmakat, mint a napisajtó, hanem éppen ők ajánlották — december 7-én, tehát a meccs napja előtt egy hónappal — a balul sikerült csapatössze­állítást a futballkapitánynak, hozzátévén a Lisszabonban 4:0-ra csúfosan megbukott csapathoz ezt a bátor meg­állapítást: *Kiderül, hogy a Ferencváros játékosai nélkül is ki lehet állítani jó válogatott csapatot.« Persze — ezek után hiába hangoztatta az egész napisajtó, hogy »vigyázzon a futballkapitány, Portu­gáliában is tudnak futballozni«, ha őt ilyen »szakértői helyről nyugtatták meg aziránt, de bizony ki lehet, állítani így is a jó csapatot... S ezek után érthető az is, hogy más játékosokkal nem is mert a kapitány kísérletezni, mint akik­et neki a »szakértők« ajánlottak. így kerültek be a csapatba a W-formációsak és a »Magyar Drake­-ek, a célfutball néven ismert jelszógyárosok kedvencei. (Mert, hogy ezért volt jó az ajánlott csapat, azt mondani sem kell.) Kimaradtak ellenben a csapatból dr. Dietz nyári felfedezettjei, akik a B-válogatott csapattal oly szép sikereket értek el Romániában és Törökországban. Hja, ők stíluscsapatok tagjai, nem a modern futball jelsza­vai szerint igazodnak.­­ ezért nem jöhetett számításba a többi öregebb stílusjátékos sem ... Nos , ez a jelszócsapat, mint már annyiszor, mint tavaly Svájc- és Franciaországtól, most Portugáliától is súlyos vereséget szenvedett. Ez érthető. Még soha nem győzött a magyar futball pót-Drakic-ekkel, jelszavas futballistákkal. Csa­k azt nem értjük, hogy »ezek után« milyen ala­pon utasítják el maguktól a felelősséget a jelszógyáro­sok s milyen alapon teszik felelőssé a futballkapiányt, aki nem tett mást, mint szóról szóra elfogadta az ő el­gondolásukat. Az esetet még tragikusabbá teszi, hogy azt sem lehet mondani, hogy azért kaptunk ki, mert »a portu­gálok a modern futb­llt játsszák, mi pedig nem.« Mert a Hungária trénere azt írta haza előzetesen, hogy »a portugálok nem ismernek semmiféle előzetes takti­kát, az összekötők nem mennek hátra, senkire sem túlinak jár.... Nem,­­ a portugálok a régi jó m­agyar futballt játsszák, hála a sok, Portugáliában működő és semmiféle jelszót nem ismerő magyar trénereknek. Persze, nem merik beismerni, hogy ismét — tehet, hogy végleg — megbukott Lisszabonban mindenféle jel­szó futball s győzött a becsületes magyar stílus és technika-iskola, sajnos, csak tanítványainkon keresztül. Kedves Pesti Napló! A portugál vereségnek is meglesz a jó hatása, ha dr. Dietz végre végleg szakít a rossz tanácsadókkal, a sú­gókkal és azon az úton halad tovább, amelynek idei nagy sikereit köszönhette: a technika és stílus képviselőit te­szi be akkor is a csapatába, ha dr. Sárosi és Cseh II hiányoznak is a névsorolvasásnál. Jöjjenek a Finták és a Turay II-k! Egy elkeseredett futballhivő. ­ Új Spengler-serleget ír ki az ifjú dr. Spengler, a népszrű jéghokki vándordíj nemrég elhúnyt alapítójának a fia. Az új díjat is Svájc írja ki. k R Ámh JANUAR­IS, Budapest I. 6.45: Torna. Utána: nMVIV Hanglemezek. Kb. 7.20: Étrend, közlemények. 10.00: Hírek. 19.20: J­akots József elbeszéléseiből (felolvasás). 10.45: »Mit nézzünk meg?« A Központi Városházát ismerteti M­ester­házy Jenő. 12.00: Hatm­isszó, időjárás jelentés. 13.05: Faltu­li Edit zongorázik, I­. P­álffy Mária énekel zongora­kísérettel. Kölnben kb. 12.30: Hírek. 13.20: Időjelzés, időjárás­jelentés. 13.30: Hanglemezek. 14.40: Hírek. 15.00: Élelmiszer­árak. 10.15: »A tej.« Írta dr. Darvas Zlózs» (felolvasás). 13.15: Időjelzés, időjárás jelen­tés, hírek. 17.00: »A világ legnagyobb meteoritja.« Monoki Mária előadása. 17.30: Iláez Zsigá én cigányzenekara. 18.35: »A legrégibb magyar pénzintézet.« Dr. Oberding József előadása. 19.00: »Víg özvegy.« Operett három felvonásban, írták Leon Viktor és Stein Leó. Fordította Mérei Adolf. Zenéjét szerezte Iuhár Ferenc. Rendező G Gyam­uthy Sándor. Karnagy Marthon Géza. (Az 11137 december 21- i elő­adás megismétlése viaszfelvételről.) u­tána kb. 21.30: Hírek, időjárásjelentés. 21.55: Közvetítés a Belvárosi­ kávéházból. Szabó Kálmán jazzhárm­asa játszik. 22.40: Az Operaház tag­jaiból alakult zenekar. Vezényel Fridi Frigyes. 21.05: Hírek külföldi magyarok számára. — Budapest II. 18.00—18.25-ig: A földművelésügyi minisztérium mezőgazdasági félórája. 18.40—19.10: Szerémi Gusztáv brácsázik, zongorán kíséri Sze­rémi Magda. 10.15—20.30-ig: A Mária Terézia 1. honvédgyalog­ezred zenekara. Vezényel Figedy Sándor. 20.35—11.00-ig: Hí­rek. 21.05—22.15-ig: A rádió szalonzenekara. — Telefonh­ir­mondó. 1.45—11.20,ig: Budapest I. műsora. 11.20— 11.50-ig: A Telefónhírmondó külön műsora (szórakoztató lemezek). Utána 15.20-ig: Budapest I. műsora. 15.20—15.50-ig: A Telefonhír­mondó kü­lön műsora (művészlemezek). Utána: Budapest I. műsora. — KítivetítőÁllom­ások. 6.45—18.00-ig: Budapest I. mű­sora. 18.00—18.25-ig: Budapest II. műsora. Utána: Budapest I. műsora. — Rövidhullámon. 32.88 méteren. 24.00— 1.00-ig. Dr. Kárpáth­ Zoltán magyar nótákat zongorázik (vianafelvétel). »Mi újság az óhazában!« »Egy kis cigaretta, valódi finom ...« Vidám est a dohányzásról, dalokkal, zenével, adomákkal. Irta és egybeállította Kilián Zoltán. Énekel Vargha Imre, kíséri Vidák József és cigányzenekara. Kékes Irén magyar nótákat énekel, kiséri Bura Sándor és cigányzenekara. »Magyarország a nagyvilág­ban.« Szózat.

Next