Pesti Napló, 1938. február (89. évfolyam, 25–47. szám)
1938-02-27 / 47. szám
Szomidai PESTI NAPLÓ 1938 február 26 514 Szurmay Sándor könyvet írt horgászélményeiről saját tudósítónktól.) Báró Szurmay Sándor vezér Wi'Chís, fi világháború legendás hírfs magyar hadvezére, most mint író mutatkozik be egy vaskos kötettel ír magyar olvasóközönségnek. A hős katona a Vadászemlékek, horgászélmények 400 oldalából 75 oldalt szentel a vadászatnak és vagy ötször annyit ír a horgászatról. A laikus, aki nem tudja, hogy a sporthalasztik aég szenvedélyesebben rajonganak a tévesen unalmasnak tartott sportjukért, mint a leghíresebb vadászok, az első pillanatban csodálkozik, hogyan is lehet ilyen sokat írni a halászatról, holottaz egész csak abból ill, hogy az ember bedobja horgát a vízbe, aztán slépen bevárja, amíg egy hal bekapja. Szurmay Sándor könyvének a halászattal foglalkozó oldalai olyan izgalmasan érdekesek, mintha afrikai oroszlánvadászatot írna le, pedig »csak« halakkal való küzdelmeit írja le benne. Az ember nem is képzelné, mennyi fortélya van a halászatnak. A városi ember tudománya e téren többnyire nem terjed túl a vendéglői étlapokon szereplő halak nevein és bizony már a halászlé összetétele felől is teljes bizonytalanságban van a publikum kilenctized része. A vitéz magyar tábornok horgászkönyve nem akar sem lexikon, sem horgászati tanácsadó lenni, de azért olyan érdekesen és világosan írja meg nemcsak a halak életét, hanem azt is, hogyan lett ő belőle halász, hogyan tanulta ki a kümböző halfajták szokásait, furfangjait, hogy aki végigolvasta ezt az igazán érdekes könyvet, nyomban indulni szeretne a Dunára, mert maga is ki akarja venni a részét a halászat izgalmaiból, — mert Szurmay Sándor könyvének elolvasása után mindenki meg lesz győződve arról, hogy a halászat igenis izgalmas, amellett pedig mindenki azt képzeli magában, hogy most már mindent megtanult, amit a halakról és a horgászatról csak tudni lehet és más nem hiányzik, mint az alkalom ahhoz, hogy maga is híres halász legyen. Mutatóban közlünk báró Szurmay Sándor könyvéből egy részletet, amely fogalmat nyújthat arról, hogy milyen élvezet is tulajdonképpen a halászat és láthatjuk azt is, milyen gyorsan esnek a halászszenvedély rabjaiul még olyanok is, akik odáig azt sem tudták, mi fán terem a horgászat. Báró Szurmay Sándor egy ízben Arz vezérezredest hívta magával horgászni, aki nem is ismerte odáig ezt a szenvedélyt. A halászkirándulást így írja le Szurmay vezérezredes: Július 9-én, meleg nyári időben, a déli hajóval leátaztunk Harta mellé, a Duna árvízterületén felvül Házigazdánk kocsival várt a hajónál, a tó melletti háznál pedig felesége nagy örömmel fogadott. Kicsomagolás után ki-ki fogta felszerelését, majd lementünk az alig 100 méternyire lévő tóhoz. Útközben Arz ismételten aggályoskodott a giliszták miatt. De nincsen gilisztánk? Honnan veszünk gilisztát! — Majd lesz az is, ha kell — nyugtattam meg Arzot, aki úgy látszik meg volt győződve arról, hogy giliszta nélkül még gondolni sem lehet arra, hogy halat fogjunk. A tónál rögtön felszereltük az ő készségét, amelyhez én adtam egy egész picink horgot és ugyanolyan úszót lúdtollból, amelyet háromnegyedméternyi mélységre állítottam be. Ezután csendesen ráléptünk a tó partjához kötött nagy tutajra, melynek szélén a zsebemből előkerített,'Iris-zacskóban hozott és még otthon mozsárban egészen apróra összetört tojáshéjból egy négyzetméternyi vízterületen egy evőkanálnyit beszórtam. Ezeknek a lencsenagyságú és még ennél , is kisebb tojáshéjdarabkáknak egy része egy darabig a víz színén úszkált, más része billegve, fehéren villogva a vízben alámerült Ennek hatása pedig az volt, hogy a kristálytiszta vízben a közelben lévő kisebb-nagyobb keszegfélék egész tömege jött oda és tülekedve kereste, persze a nlába, a jó falatokat. Eközben a zsebemben összegyúrt friss jó kenyérbélből egy gyufarejnagyságú gömböcskét rátűztem Arz piciny horgára a következő magyarázattal: — Látod, ez a falatka akkora, hogy a kisujjnyi hal is bekaphatja. Egyelőre ezektől fogunk. Később majd megnagyobbítjuk a gömböcskéket, hogy az apróság már ne kaphassa be, egyúttal az úszó feljebbtolásával a horgot mélyebbre eresztjük és a lejjebb úszkáló nagyobbakból fogunk. Ezzel jómagam egy-két perc alatt egymásután három kis halat fogtam, amelyeket azonnal kis víztartályba tettem, majd átadtam a horgot Arznak is látva, hogy nem jól akasztja meg a halat és ezért horgáról, alig hogy a vízből kiemelte, egymásután kettő is leszabadult, kissé erősebb bevágásra buzdítottam, mire simán és sikerrel dolgozott tovább. Én pedig, mivel már alkonyodni kezdett, két-három helyen beetettem főttkukor.Cji tyU.JjJwy mástmi»-sikerre foghassunk pontyot. Amikor Arznak már vagy húsz kis haja volt, felküldtük azórát háziasszonyunknak, aki zsírban ropogósra kisütötte és így pompás előételt készített belőlük vacsorára. Ezek az apró halak ugyanis úgy, mint Olaszországban és Svájcban, csemegeszámba mennek, mert megtisztítva mindenestül megehetők és szálkájuk semmi gomndot nem okoz. Másnap hajnalhusadtában nem volt nyugtunk az ágyban és mivel aratási idő volt és ilyenkor házigazdáink is sötétben keltek, rövidesen reggelit is kaptunk és lementünk a vízhez. Art se szó, se beszéd, tojáshéjjal és kenyérbéllel felszerelve azonnal felvette az este elejtett fonalat és egymásután fogta most már a nagyobb és egyre nagyobb keszegeket. Én letettem a hátizsákot és felsőkabátot, majd minden helyen utánaszórtam kevés főtt kukoricát, aztán felszereltem Arz számára még egy horgot pontyfogáshoz és az én horgaimat is. Ezzel egy óra telt el és Arznak ez idő alatt nem jutott eszébe, hogy hátizsákját letegte. Messze voltam tőle, tehát odaszóltam hozzá: — Tedd le már a hátizsákot, hiszen borzasztó meleg van. — Nem érek rá! — felelte és folytatta munkáját Eltelt még egy további félóra is, mialatt Arz számára a pontyozásra legjobb helyen, a szomorúfüzek alatt, kiméregettem a víz mélységét és ugyanezt tettem másutt, de közelében, a magam számára is. Aztán elmentem hozzá, hogy lássam gazdálkodását. — Az Isten szerelmére, még mindig cipeled ezt a hátizsákot, hiszen megsülsz ebben a nagy melegben. — Az effélére nincs egy pillanatnyi időm sem, anynyira elfoglalnak a halak! De nem voltam rest, leszedtem róla a hátizsákot és kihámoztam gőzölgő testét az inkább hűvösebb időre való sportkabátjából. Azt nevetve tűrte és megköszönte, egyúttal eldicsekedett, hogy már fogott vagy egy tucatnyi szép, nagyobb keszeget Ezek között főképpen a vörös szárnyúak nyerték meg tetszését, amelyek ebben a vízben különösen szépek. — Hát ez igen derék dolog! — feleltem. — Ezeket a halakat ma odaadjuk a bejáró takarítóasszonynak. Most pedig, kérlek, jöjj el oda a szomorú füzek alá, ahol számodra egy pontyos horgot állítottam össze. Ott azután a pontyfogás minden furfangját meg fogom mutatni. Azok is olyan szépek itt, mintha aranyozva volnának. Új helyén vendégemet úgy helyeztem el, hogy a pontyhorog mellett — amelynél már nem olyan férfi a harapás — négy-öt lépésnyire a beszólással szintén odacsalt keszegekkel közben elszórakozhassék. Napközben a déli nagy melegben ebéd után, két órát aludtunk és estig zsákmányunk a sok keszeg mellett két szép fél-egykilós ponty volt Látva, hogy Arz, aki most már pontyot is fogott, nagyon jól szórakozik, azt indítványoztam, hogy ne másnap a kora esti hajóval, haem csak harmadnap a későbbi éjjeli hajóval menjünk haza. Így is történt A három nap leforgása alatt fogtunk rengeteg keszeget — ez főképpen vendégem zsákmánya volt — és vagy huszonhat pontyot, de az utóbbiak közül a kisebbeket visszabocsátottuk a vízbe. Ezzel az elbeszélésemmel bemutattam egy embert aki azelőtt csak egy lépést tett a horgászat terén, a második lépésre évek hosszú során nem volt módja, sem alkalma. Amint azonban alkalom kínálkozott, kétkézzel ragadta meg és sok öröme velt benne, mert — mint nemcsak előttem, hanem tőlem távolálló körökben is nyilatkozott — ez volt a legboldogabb három napja a háború befejezése óta és még azt mondják — persze csak azok, akiknek fogalmuk sincs a horgászatról — hogy ez unalmas! Aki Szurmay Sándor kitűnően megírt, érdekes könyvét elolvasta, kétségkívül más véleményen lesz. A halászat izgalmas sportja a világháború hős magyar hadvezérének megvilágításában egy húszas bankjegy átvándorolt belőle Józsi bácsi kabátjának külső zsebébe. — Most pedig hallgass ide fiacskám. Bizalmasan közlöm veled, hogy ennek a Kropacsek Kázmérnak, minden valószínűség szerint befellegzett. Jól informált ,helvről tudom, hogy képviselővé való választását meg fogják akadályozni. Mégpedig maga az Egyesült Jótétbank. Ezért jó lélekkel azt tanácsolom, ha vannak Kropacsek-féle érdekeltségeid, azokat dobd hamar a piacra. — De hiszen ép a mai lapok közölték, hogy a Jótétbank beválasztotta igazgatóságába. — Hát te, úgy látszik, örükké tanonc leszel a politikában. Ez az igazgatóságba való beválasztás csak annyit jelent a bank részéről, mint teszem nálad a baleset elleni biztosítás, amit nem a nyaktörés reményében kötsz meg, hanem arra a nem óhajtott esetre, ha az mégis bekövetkeznék. Értesz márt — Értelek, Józsi bácsi. Te vagy a legnagyobb diplomata a világon. Jótanácsodat mindenesetre meg fogom szívlelni. Kezet szorított és eltűnt a párnázott ajtó mögött. Józsi bácsi meg visszabicegett a helyére, ismét szundított egy darabot, míg újból nyílott az ajtó, újból érkezett egy párttag és az előbbihez teljesen hasonló módon lopakodott az elnöki szoba felé. De annak se sikerült továbbjutnia. Józsi bácsi hanglasszója azt is nyakoncsípte: — Lacikám! — Nem érek rá, Józsi bácsi — mordult az vissza ridegen. Józsi bácsi jóságosan tiltakozott: — Én se érnék rá, édes mcsém, kérlek a lássan, ha nem éppen neked lenne fontos az, amit mondani akarok. — Fontos?... Nekem. .. — bizalmatlankodott a másik. — Valahogy úgy édesfiam. Mert azt már meg se engedhetem, hogy mialatt a felhők közt hordod a fejedet, mint afféle túl lelkes fiatalember, elcsússzon a lábad egy apró kis göröngyön. Én, aki már csak bicegni tudok és egyre csak a földet nézem... — Józsi bácsi, húsz* — vágott a szavába a másik. — Mindenki másnak ötvenért adnám, de a régi barátságra való tekintettel, legyen neked harminc. Miután a három tizes bankjegy bekerült az előbbi zsebbe, így szólt jelentőségteljesen Józsi bácsi: — Mit tudsz Kropacsek Kázmérról? — El fogják söpörni, meg fogjáksemmisíteni! — Semmit se tudsz — mosolygott fölényesen Józsi bácsi és kabátjának belső zsebéből kihúzott egy újságot. — Ez a kis hírecske, úgy látszik, elkerülte a figyelmedet. Mert jegyezd meg, fiam, sohase a nagybetűs hírek a fontosak, hanem mindig az eldugott kis hírecskék. A nagybetűs szenzációk arról számolnak csak be, ami már megtörtént, ellenben az apróbetűs hírecskékben lappang az, ami egyszer majd szenzációvá fog haszadni. Olvasd — és ujjával egy rövid hír fölé mutatott. A másik maga elé tartotta az újságot, aztán csodálkozva, csalódottan, a csalárdul megkárosítottak számonkérő tekintetével felnézett: — Nem értem, mi ebben az érdekes? — Ebben az az érdekes kedves fiam, hogy akit a bankok meg a parasztok is a maguk emberének vallanak, az olyan kiválóan ügyes és reményekre jogosító férfiú, aki meg sem áll addig, míg el nem helyezkedik egy miniszteri bársonyszékben. Ezért mondoma édes Laci mesém, ha erről a politikai különvonatról nem akarsz lemaradni, addig kapaszkodj fel rá, míg a nálad ügyesebbek el nem foglalják az összes helyeket. — Igazad lehet, a jó tanácsot mindenesetre köszönöm. A második párttag is eltűnt az elnöki szobában és Józsi bácsi folytathatta azundítást. Ezúttal sem sokáig, mert szélesen kivágódott az ajtó és berobogott rajta Kropacsek Kázmér Józsi bácsit, mintha puskából lőtték volna ki, úgy pattant fel a fotelből. Nagyokat hajlongott és sánta lábát csoszogva csapkodta ép lábának sarkához. — Alázatos szolgád vagyok édes Kázmér öcsém. — Szervusz, bátyám, hogy vagy, hogy? — veregette az a vállát leereszkedően. — Hát kérlek a legmélyebb felháborodás állapotában. Ugyanis én az ismént beszéltem két riválisoddal. — No és? No est — kérdezte Kropacsek izgatottan. — Kérlek a lassan valóságos maffia az, ami ellened szövetkezett. Bizonyítékaim vannak rá, hogy lehetetlenné akarnak tenni politikailag. — Bizonyítékaid vannak? — Igen kérlek, de ezekről majd legközelebb, engem ugyanis már várnak otthon a vacsorával. — De kedves Józsi bátyám, ne menj még haza. Illetve tarts velem. Én egy dunaparti étterembe készülök magam is. Nagyon mesítisztelnél. Aztán vacsora közben kedélyesen megbeszélhetnék úgy-e az ügyeket? — Igen, igen, de... Kropacsek guvernamentális politikus volt aki számolni tudott a tényekkel. — Légy meggyőződve, nem fogsz bennem csalódni. Józsi bácsi meg diplomata volt, aki nem szalaszt el egyetlen kedvező alkalmat sem. Atyailag Kropacsekbe karolt. — Akkor hát mehetünk. Kifelé mentek, egymásba kapaszkodva. Józsi bácsi beszélt. — Ott kell kezdenem, hogy az imént, míg itt szundikáltam, jött a Bandi, majd a Laci... • kijárati ajtó becsukódott utánuk.