Pesti Napló, 1938. augusztus (89. évfolyam, 150–173. szám)
1938-08-26 / 169. szám
Pannese PESTI NAPLÖ 1938 ansrnszfns 26 A PESTI NAPLÓ RÁDIÓ MELLÉKLETE BUDAPEST ÉS EURÓPA TELJES RÁDIÓMŰSORA Mattattufi a ficlm... Magyarország kormányzójának németországi útjáról több tudósításban számolt be már eddig is a magyar rádió. Valamennyi helyszíni közvetítés hibátlanul pergett le — az egy, berlini megérkezés kivételével is kitűnően érzékeltette a nagy eseménysorozat nagyszabású voltát. * Csütörtök délben B. Weisz Margit zongorázott két Beethove naplóságot, Liszt C-dúr hangversenyetűdjét és a Petrarca szonettet, valamint két Poldini-művet. Szép műsorának valamennyi számában kitűnően érvényesült sokoldalúsága, megnyerő muzikalitása. * Lászlóffy Margit hangversenye a legkényesebb igényekkel fellépő hallgatókat is kielégíthette. Lászlóffy briliáns csillogású zongorajátéka ezúttal kitűnően megválogatott Lisztműsorban érvényesült; különösen szépen oldotta meg a VIII. rapszódiát s a műsor befejezőszámaként szereplő Paganini-Liszt a-moll etűdöt. * Vasárnap délben — sok hallgató örömére — Grieg-hangverseny szerepelt a műsoron. A jól hangzó koncertet Polgár Tibor vezényelte költői szívvel, rokonszenves lendülettel. * 'Az elmúlt hét egyik legnevezetesebb zenei eseménye Zakál Dénes is A három Erkel* című rádióábrándja. Zakál avatott kézzel nyúlt a hálás és a mutatósan anyaghoz, Erkel Fer Ferenc, Gyula és Elek népszínműiben előforduló dallamokhoz s ügyesen válogatta ki belőlük mindazt, ami maradandó, megőrizni való érték. Komoly és alapos munkáját megérdemelt, őszinte siker jutalmazta s ebből joggal vehették ki részüket a rádióábránd kitűnő közreműködői is. [A nagyszabású koncert jelentőségét Papp Viktor értékes bevezető tanulmánya hangsúlyozta, * rA kormányzó németországi utazásával kapcsolatban magyar díszhangversenyt rendezett a stúdió a Deutschlandsender és a hamburgi rádió hallgatói számára. A kitűnően hangzó s valóban reprezentatív műsort Dohnányi Ernő vezényelte. * Eberhardt Kató és Mezey Zsigmond közös műsoron szerepelt. Eberhardt bár fejlődésképes, egyelőre még kiforratlan és kiegyensúlyozatlan muzsikus, akinek túl gyors és gyakran gépszerű játéka miatt jónak ígérkező műsora, sajnos, sokat veszített értékéből. Koncertjének legsikerültebb száma Delibes-Dohnányi Coppelia keringője volt. Szereplőtársa, Mezey Zsigmond kifogástalan produkciót nyújtott. *Az Önálló Hivatású Nők világkongresszusának egyik legnevezetesebb vendége, Miss Caroline Haslett angol elektromérnöknő, rövid beszélgetés formájában adott érdekes nyilatkozatot Waidberg Verának. A magas színvonalú interjú sikerében egyformán osztozik kérdezett és kérdező. (—) RÁDIÓHÍREK »A három testőr« című Herczeg Ferenc vígjátékot szeptember 4-re, vasárnap estére tűzte műsorra a rádió. Az előadást Kiszely Gyula rendezi. Im : Országos Csokonai Dalosünnepet rendez a Debrecen és Vidéke Ipartestület szeptember 4-én délben a debreceni Arany Bika szálló dísztermében. A dalosünnepet a rádió Budapest I és II hullámhosszán megosztva közvetíti.A »Magyar városok a magyar költészetben« című előadássorozat legközelebbi estjén Somlay Artúr mond erdélyi városokról szóló verseket. Somlay szeptember 6-i estjén hanglemezeket is kapunk. »A három Erkel« viaszlemezeken. Zakál Dénes »A három Erkel című rádióábrándjáról viaszlemez felvétel készült a bemutató alkalmával. A sikerült előadás lemezeit szeptember 7-én 19 órai kezdettel forgatja le a stúdió. Mn Tarka estet kapunk szeptember 10-én a német rádiótól. A németek már a szereplők névsorát is elküldötték; eszerint Herbert Ernst Groh, Lilie Claus, a Schuricke-trió, Walter Pörschmann harmonikaművész és a német rövidhullámú adó zenekara szerepel a tarka esten. Vezényel: Eugen Sonntag. Beethoven-lemezeket igér szeptember 7-re Budapest II műsora. A Beethovenesten a 111. Leonora-nyitányt (vezényel: Franz Schalk) és a VII. szimfóniát (vezényel: Toscanini) fogjuk hallani. Európa teljes és részletes rádióműsora! órarendi beosz- BB Bífissal közii a I • M ArmaAlappal együtt 13 fillér AGYARORSZÁG RÁDIÓJA a MAGYARORSZÁG vasárnapi számának 24 oldalas ingyenes sárga rádiómelléklete. MEGJELENIK SZOMBATON DÉLUTÁN Budapest, augusztus 28—szeptember 3 Állandó hétköznapi közvetítések: 7.20: Étrend, közlemények. — 10.09: Hírek. — 11.10: Vízjelzés. — 12.00: Déli harangszó. — 12.30: Hírek. — 13.20: Időjárás, időjelzés. — 14.40: Hírek, élelmiszerárak, piaci árak, árfolyamok. — 16.45: Időjelzés, időjárás, vízállás, hírek. — 24.00: Himnusz. — 24.05: Hírek külföldnek. VASÁRNAP, aug. 28. Budapest I — 549.5 m hullámhossz 9.00: Unitárius istentisztelet a Koháry utcai templomból. Prédikál Barabás István lelkész. 9.45: Hírek. 10.00: Református istentisztelet a Kálvin téri templomból. Prédikál Takaró Géza newyorki lelkész, egyházmegyei elnök. 11.00: Egyházi ének és szentbeszéd a Szent Domonkos rendi plébániatemplomból. A szentbeszédet P. Höhle Kornél O. Pr. mondja. 12.20: Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 12.30: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. Vezényel Bajter Lajos. 1. Schubert: D-dúr nyitány. 2. Volkmann: Visegrád című sorozatból: a) Salamon tornyánál; b) Lakománál; c) Szerelem; d) Fegyvertánc (hangszerelte Bajter Lajos). 3. Glazunov: Középkor, szvit. 4. Saint-Saens: Omphale rokkája, szimfonikus költemény. 5. Sigfrid Walter Müller: Vidám muzsika. Közben körülbelül 13.00: A rádió tárgysorsjáték ismertetése. 14.00: Hanglemezek. 1. Lehár: A fehér galamb, filmdal (Tibbett). 2. Lehár: Éva, kettős (Szabó és Szebő) 3. Kreisler: Kis bécsi induló. 4. Millöcker: Dubarry, dal (Moore). 5. Millöcker: Nimm mein Herz, dal (Heesters). 6. Baohmaninov: cisz-moll prelűd (Grosz). 7. Bomberg: I bring a love song, filmdal (Crooks). 8. Buday Dénes: Ein Blumenstrauss aus Nizza, filmdal (Sack). 9. Drigo: Szerenád (Fischer). 10. De Curtis-Murolo: Addio del sogno, dal (Gigli). 11. Herbert: Babáék játékországban, közzene. 12. Kahn—Bomberg: Sun-up to sun-down, filmdal (Nelson). 13. Kálmán Imre: O jag dem Glück, filmdal (Eggerth). 14. Garmo: Der Vagabund, filmdal (Groh). 15. Lieurance: A minnetonkai vizeknél, indián szerelmi dal (Chemet). 16. Lenoir: Le train du rêve, románc (Lucienne Boyer). 17. Cherubini: Io e la Inna, filmdal (Orlandis). 18. Strauss János: Keringőátirat (Erich Börschel). 15.00: Időszerű gazdasági tanácsadó. Vitéz Takács Gyula előadása. 15.45: A Felten-gyár dalköre. Vezényel Kézdi-Krén Grán. L Ákom Lajos: Virág János. 2. Ádám Jenő: Balaton-somogyi nóták. 3. Huber Sándor: Erdei idill 4. Zöld Károly: Szerelmi dal. 5. Farkas Nándor: Rózsa van a keblén. 6. Jarov—Kézdi: Esti harang. 7. Magyar nóták Zöld Károly feldolgozásában: a) Gyergyón innen; b) Január, február; c) Jóestét kívánok; d) Egy szem búza. 8. Gumbert Nándor: Keringőegyveleg Strauss János műveiből. Zongorán kísér Kézdi-Krén Béla. 16.30: Veszprém és Szent István. Gatheil Jenő előadása. 17.00: A Balatoni Borhét megnyitó ünnepségének közvetítése Balatonföldvárról. Beszél Plutnár István. 17.45: Rendőr fúvószenekar. Vezényel Szöllőssy. Figedy Sándor: Shwoy, induló. 2. Uhl: Indulóegyveleg. 3. Borsay: Jelenetek a kurucvilágból. 4. Eisenberg: Malom a Fekete-erdőben. 5. Verdi: Nabukodonozor, nyitány. 18.30: A német-osztrák egyesülés múltjából. Miskolczy Gyula egyetemi tanár előadása. 19.00: Bodán Margit magyar nótákat énekel, kísér Csorba Gyula cigányzenekara. 20.00: Sporteredmények. 20.10: A CSODADOKTOR. Vígjáték három felvonásban. Irta Bibó Lajos. Rendező Gyarmathy Sándor. Személyek: Olasz Pál: Rózsahegyi Kálmán; Gyuri, a fia: Ajtai Andor; Juliska, leánya: Ölvedy Zsófi; Mari néni: Simon Marosa; Döngicsér: Gózon Gyula; Gebei: Berky József; Gerendainé: Csatay Janka; Nándiska: *Bilicsi Tivadar; Menyecsike: Pártos Erzsi ; Első asszony: Pálffi Mariska; Második asszony: Komlóssy Ilona; Első paraszt: Teleki Sándor; Második paraszt: Benkó Bálint; Parasztgyerek: Lázár Gida. 21.45: Hírek, időjárásjelentés.. 22.05: Tánclemezek. 23.00: Rácz Zsiga cigányzenekara mozsiikál. Budapest II — 834.5 m hullámhossz 11.30—12.30-ig: Lakatos Flórig cigány zenekara muzsikál. 15.00—15.45-ig: Hanglemezek. 1. Beethoven: Egmont, nyitány (Berlini állam opera zenekara, vez. Leo Blech). 2 Beethoven: Fidelio, Leonóra áriája (Leider). 3. Liszt: Hóvihar (Grundeis), Berlioz: Faust elkárhozása, ária (George Thill). 5. Mouret: Sarabande (Spiwakowsky). 6. Massenet: Thais, kettő, (Boudrin és Luart). 7. De Falla: Bűvös szerelem. 17.00—17.35 -ig: Rendőr fúvószenekar. Vezényel Szőllőssy. 1. Blankenburg: Az alabárdosok bevonulása, induló. 2. Schneider: Egyveleg. 3. Jacobi: Leányvásár, keringő. 4. Kéler: Rákóczi-nyitány. 19.10—19.25-ig: Lendvai István verseiből ad elő. 19.35—20.00-ig: Szegény költő, gazda, költő. Szobotka Tibor csevegése. 20.15—20.30-ig: Hírek, lóversenyeredmények. 20.35—21.35-ig: Szalonzenekar. Vezénye Bertha. 1. Strauss: Cigánybáró, nyitány. 2. Nevin: Nighty lac'a rose, intermezzo. 3. Binding: Tavaszi zsongás. 4. Szirmai: Andalúziai szerenád. 5. Szenkár: Cigányvér, keringő. 6. Huszka: Huszár dalolt Dnyeszter mentén. 7. Lehár: Részletek a Víg özvegy c. operettből. 8. Ártok: Rózsaszerenád. 9. Balázs: Marika, altatódal. 10. Coates: A tamariszkuszfáknál, intermezzo, HAS 3. 15.00—16.00-ig: Uray Margit magyar nóitákat zongorázik. Angolnyelvű hírszolgálat. Szabolcska emlékezete. Mit üzen rádió! Magyar Hiszekegy. HAT 4. 1.00—2.00-ig: Azonos a HAL 3 műsorával. Közvetítő állomások: Egész nap Budapest I. Telefonhírmondó: 9.00—12.00-ig: Budapest I. 15.00—15.40-ig: Budapest L Utána: Budapest I. HÉTFŐ, aug. 29. Budapest I — 549.5 m hullámhossz 6.45. Torna. Utána: Hanglemezek. 1. Figedy Sándor: Hunyadi János induló. 2. Aba : Pasodoble. 3. Norvo: Octopus-tánc. Bordin: Carlesse, keringő. 5. Kőbánya) Most kezdődik a tánc. b) Tulipánt , csárdás. 10.20: Mire tanították a római ifjúsáágot Ciceró korában. Irta Szentgyörgyi Elvira. 10.45: A tragikus emlékezetű Mohács. 12.05: Szalonötös. Közreműködik Máté István (gitár). 1. Humphries: Virág?3 cseresznyefák, intermenzó. 2. Kondor Levi Néger dal. 3. Szűcs János: Szivárvány, keringő. 4. a) Holländer: Moonlight and shadow, blues, b) Bixin: Parlami d'amore Marin, dalkeringő (Máté). 5. Rinad : Rabszolganők tánca. 6. Delibes: Pas di fleurs. 7. Szirmai Albert: a) Dal a Alexandra c. operettből, b) Tangó. 8.a) Gershwin: The man I love, dal. b) Bonberg: Sweethart, keringő, c) Frimi: I.lián szerelmi dal (Máté). 9. Nádor Mihály : Kis keringő. 13.30: Veres Károly cigányzenekara. 16.50: MAGYARORSZÁG KORMÁNYAAZÓTA MEGÉRKEZIK NÉMETORSZÁG ÚTTÁRÓL. KÖZVETÍTÉS A BUDAPESTI HAJÓÁLLOMÁSRÓL. BESZÉL BIDINSZKY SÁNDOR. 17.20: Hanglemezek. Lauber: Masaniello, nyitány (Londoni rádió zenekar, )