Pesti Napló, 1938. november (89. évfolyam, 225–250. szám)

1938-11-16 / 238. szám

14 Csütörtök PESTI NAPLÓ 1938 november 17 SZÍNHÁZ A Nemzeti Színház igazgatójának sajtóperében elrendelték a bizonyítást (Saját tudósítónktól.) Fiala Ferenc, egy nyilas heti­lap szerkesztője májusban több támadó cikket írt Né­meth Antal, a Nemzeti Színház igazgatója ellen. A cik­kek miatt felhatalmazásra hivatalból üldözendő sajtó­­rágalmazás vétsége címén eljárás indult ellene és ked­den vonta felelősségre a bün­tetőtörvényszék Dorosy­tanácsa. A bíróság előtt Fiala tagadta bűnösségét és köz­érdekből a valóság bizonyításának elrendelését kérte. Védője indítványozta iratok beszerzését, továbbá Alesz Károly, Szálasi Ferenc, Teodorovics István, Czakó Pál, Hosszú Zoltán, Hosszú Zoltánné Eszenyi Olga, Környey Paula, Kön­yves-Tóth, Erzsébet és Németh Antal kihall­gatását. Kovács Péter ügyészségi alelnök hozzájárult a való­­ság bizonyításához és ellenbizonyítást ajánlott fel, Né­meth Antal jogi képviselője, Biró Miklós terjesztette elő a-/, ellenbizonyítási indítványt. Bizonyítani kívánta, hogy Németh Antal működése ellen a magyar társada­lom nem emelt kifogást, a bizalom feléje fordult, műkö­dése alatt megnégyszereződött a Nemzeti Színház bérlői­­nek száma. Cáfolta, hogy Németh Antal felajánl­ota volna szolgálatait a nemzeti szocialista pártnak. Hubay Kálmán és Szé­tsey József kihallgatását kérte, igazolni kívánta, hogy Németh a párttal nem kívánt kapcsolato­kat keresni, hanem tüntetőket keresett. Bizonyítani kí­vánta, hogy Németh Antal nem adatta elő álnéven írott darabját a rádióban, de a felesége darabját sem. A mar­gitszigeti vendégszereplés a kultuszminisztérium hozzá­járulásával és felkérésére történt, ehhez Németh Antal­nak egyéni érdeke nem fűződött.. Err­e vonatkozóan kérte Hóman Bálint, Tasnádi Nagy András, Bessenyey Zénó és Oláh Gusztáv kihallgatását. Kérte az állami színházak­ban előadott darabok listájának beszerzését annak meg­állapítására, hány zsidó szerző darabját adták elő. Csol­vojszki Vince kihallgatásával kérte bizonyítani, hogy a Nemzeti Színháznál történt elbocsátások szabályszerűést,­­voltak. Több okirat beszerzését is indítványozta. A törvényszék nagyrészt helyt adott a bizonyítási és ellenbizonyítási indítványoknak és a tárgyalást el­napolta. (*) Kamaraest. Kedden este, a Zeneművészeti Főiskola hangversenytermében folytatta a Wala­bauer vonósnégyes Beethoven-ciklusát. A beetho­veni gondolat, Beethoven művének szelleme talán sohasem volt olyan időszerű, mint napjainkban, amikor az események egymást érő viharában már n­em is tudunk más mértéket alkalmazni, mint a rendkívülit. A történelmi idők teli levegőjében igazán csak a zene tömör és nagy hang­saira tu­dunk figyelni, elsősorban Beethoven hangjára. Waldbauerék tolmácsolásában ez a hang nem ve­szít semmit fajsúlyából, elmélyült, felelős játék az övék, melyből gazdagon sugárzik a jóleső őszin­teség, az átélés meghitt öröme. A közönség feszült érdeklődéssel hálálta meg Waldbauerék meggyő­zően emberi kamarazeneünnepét. Kv. (*) Nagy társadalmi esemény volt a »Marinka a táncosnő« felújítása, kedden este a Royal Színházban. Az amerikai-magyar Annia Suli operettprimadonnai debüjére egybegyűltek Budapest társasági és színházi életének ismert személyiségei. Ott volt az amerikai és a francia követség — Annia Suli apja magyar, Ame­rikában született, édesanyja francia — és a budapesti amerikai kolónia tagjai. Sok-sok taps fogadta és kí­sérte végig az ellőadáson az új sztrárt, akinek budapesti bemutatkozása osztatlan sikert hozott. Annia Suli kü­lönben hamarosan magyar állampolgár lesz: férjhez­megy egy ismert nevű fiatal színházi hírlapíróhoz. Az esküvőhöz már csak Suli-papa megérkezését várják Amerikából. (*) Ascher Oszkár szavalóestje. A kiváló ma­gyar előad­óművész, Ascher Oszkár kétéves szünet vitán ma este először szerepel önálló esttel a buda­pesti közönség előtt. Két évvel ezelőtt egy fűtött hangulatú estén hallgattuk őt a Zeneakadémián három órán keresztül, amikor ő maga és a sza­valókórusa magyar és külföldi költők verseiből, prózaírók apró remekeiből adott elő. A közönség átszellemülten hallgatta és alig akarta leengedni a pódiumról. Azóta többször találkoztunk vele, szavalóestéken, emlékünnepélyeken adott elő egy­egy verset. Most gyászkeretes plakátok hirdetik, hogy »Két év halottai« címen előadóestet rendez, ma este a Zeneakadémián. Beszélgettünk Ascher Oszkárral. — Két év alatt a magyar irodalom halhatatlanjainak egész sora távozott az élők világából — mondotta. — Kosztolányi, Karinthy, Nagy Endre, Juhász Gyula, József Attila és Somlyó Zoltán — valamennyien szemé­lyes barátaim, ezen az estén az ő szellemüket, idézem. Két évig hallgattam, mert úgy éreztem, az utolsó alka­lommal, hogy a közönség elfáradt és nem érdeklődik eléggé a költészet s a szavalás iránt. Hála Istennek csa­lódtam, mai estémre, amely a Zeneakadémián lesz, már alig van jegy. Ez természetesen nem nekem szól, hanem a magyar irodalom halhatatlanjainak. FURTWANGLER egyetlen idei budapesti szereplése Ma, szerdán este 8 (Városi Színház) Filharmóniai Tár­saság »A« és »B« bérlet. Jegyek déli 2-ig csak Operá­ban, d. u. 5-től Városiban. Kassa és Pozsony színészei bemutatkoztak a magyar főváros közönségének Kedden este a Városi Színházban ü­nnepi külsőségek között, előkelő közönség jelenlétében díszelőadást ren­deztek a kassai és pozsonyi színtársulatok Budapesten tartózkodó tagjai. Törs Tibor országgyűlési képviselő mondott beve­zető beszédet, majd Palló Imre magyar nótákat énekelt, majd Ottrubay Melinda Strauss Rózsalovag k­eringőjét táncolta el. T. Mátray Erzsi két irredenta verset sza­valt, Laurisin Lajos énekszámai után Orosz Júlia adott elő két dalt, Ottrubay Melinda táncolt. Szünet után Babay József alkalmi egyfelvonásosát adták elő. Buday Dénes írt stílszerű kísérőzenét Babay »Megváltásáéhoz. A kitűnő kassai és pozsonyi színészek közül is kivált Zimonyi Márta és Szentiványi Béla, valamint Takács Oszkár. (*) Elutasította a bíróság a Nemzeti Színház telkeinek visszaadására indított pert. Néhai her­ceg Drassalkovich Antal egyik jogutóda, özvegy Majthényi Sándorné született gróf Beleznay Eéhus Hermin pert indított a kincstár ellen. Kereseté­ben azt állította, hogy a Nemzeti Színházról szóló törvény alapján nem bizonyos, hogy a Nemzeti Színház új épületét a néhai herceg, Drassalkovich Antal által adományozott — a Rákóczi út és a Múzeum körút sarkán lévő — telkeken építik fel és így neki, mint jogutódnak, a telkek felett való rendelkezési joga feléledt. A kincstár a kereset elutasítását kérte, arra hivatkozva, hogy a Nem­zeti Színház új épületének helye még nincs ki­jelölve, tehát a kereset idő előtti. A törvényszék a keresetet elutasította. Az ítélet érdekes indoko­lása szerint ha a Nemzeti Színház épületét nem­ a Grassalkovich-telkeken építenék fel, hanem má­sutt, ez a körülmény az adományozó feltehető akarata szerint még nem jelentené az ajándék levélben kikötött rendelkezésektől való eltérést. (*) Hangverseny a Felv­ék Javára. December else­jén este 8 órakor két közismert felvidéki énekesnő, Brexnór Judit és ru­skilli Lorx Éva hangversenyt ren­dez a Zeneművészeti Főiskola nagytermében. Kósa György kíséretében klasszikus duetteket, magánszámo­kat és felvidéki magyar dalokat adnak elő. Színházak szerdai műsora OPERA: Nincs előadás. (Filharmóniai hangverseny a Vá­rosi Színházban; 8). - NEMZETI: Fekete Mária (IV. bérlet; V18). — KAMARA: Országút, (8). — VIO: Az orvos dilemmája (C. bérlet; 8). - MAGYAR: Démon (II. bérlet; 8). - BEL­VÁROSI: Ragaszkodom a szerelemhez (8). — PESTI: Művész­pár (8). - ANDRÁSSY: Angyalt vettem feleségül (8). — VÁROSI: Filharmóniai hangverseny (8). — ROYAL: Min­dig a nők kezdik (V.9). — TERÉZKÖRÚTI: Az úgynevezett szerelem (V.10). — PÓDIUM: Elő az okmányokkal (9). -KOMÉDIA: Fog ez menni (7.9). - ERZSÉBETVÁROSI: Nin­csenek véletlenek ('/»6, 7.9). — JÓZSEFVÁROSI: Legyen úgy, mint végem volt (Vi«. Vi9). — KISFALUDY: Ide gyere rózsám (6, '/.9). D Á m/S NOVEMBER 1«. Budapest T. «.45: Torna, hírek, KAUIvs hanglemezek. Utána: Étrend, közlemények. 10.M: Hírek. 10.2­1: »Munkács, a honfoglalás első városa.« Irta Hunyadi Béláné (felolvasás). 10.15: Egy középkori »mo­dern« tudós: Nagy Szent Albert. Irta báró Schroeder Attila (felolvasás). 12.00: Harangszó. Himnusz. Idő.sáráajelen­tés. Ul­: Stanzai János zongorázik. 18.15: Hírek. 13.00­ A rádió szalonzenekara. Közben kb. 13.20: Időjelzés, időjárásjelentés. 14.35: Hírek. 14.50: A rádió műsorának ismertetése. 11.10: Élelmiszerárak. 10.15: A rádió diák félórája: »Hogyan hajóz­tak régen a Dunán« Farkas László előadása. 14.45: Időjelzés, időjárásjelentés, hírek. 17.00: »A magyar honvédaltiszt.« Irta Berky János. 17.20: Nagy Olivér mesterharmóniumon játszik. 17.55: Helyes magyarság. 18.11: »A Baross Szövetség múzeum­nopai új székházának felavatása.« Helyszíni közvetítés. Be­szél Biwlinw­ky Sándor. 19.00: Hírek. 19.10: Hírek szlovák és ruszin nyelven. 19.25: »Magyar nóták.« Közreműködik: Nagy Izabella, dr. Palló Imre és Pertis Pali cigányzenekara.­­Ezt a leadást 19.30—19.45-ig a német rádióállomások későbbi adás céljából viaszra veszik! Az olasz adóállomások a leadást 19.25—19.55-ig közvetítik!­ 20.30: »Alpesi vihar.« Rádiódráma egy felvonásban. Irta Rudolf Kreutz. Fordította és rendezi Barei Ödön. Utána kb. 21.15: Hírek, időjárásjelentés. 21.40: A Turul Szépmíves Zenekar hangversenye. (II. rész.) Közve­títés a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. 22.35: Hírek német és olasz nyelven. 22.45: Hanglemezek. Közben 23­00— 23.10-ig: Hírek angol és francia nyelven. 24.05: Hírek kül­földi magyarok számára. — Budapest II. 18.0®—18.25-ig: Len­gyel Gabriella hegedül, zongorakísérettel. 18.30—18. 05-ig: Olasz nyelvoktatás (Gallerani Bonaventura). 19.30— 19.55-ig: Az olasz szabadságharcok költészete. Radó Antal előadása. 20.40—21.25-ig: A Turul Szépmíves Zenekar han­gvers­enye. Közvetítés a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. Vezé­nyel Ferencsik János. (I. rész.) 21.50-21.MMg: Hírek. Idő­járásjelentés. — Telefonhirmondó. 1.45—11.20-ig: Budapest I. műsora. 11.20—11.50-ig: A Telefonhirmondó külön műsora (szórakoztató műsor). Utána 15.25-ig: Budapest I. műsora. 15.25—15.55-ig: A Telefonhirmondó külön műsora (művész­lemezek). Utána: Budapest I. műsora. — Közvetítőállomások. Egész nap: Budapest I. műsora. — Rövidhullámon. 32.88 mé­teren. 1.00—2.00-ig. Gerzsó: Éljen Budapest, induló. Előadja az 1. honvédgyalogezred zenekara, vezényel Figedy Sándor (viaszfelvétel). »Lyukas a kalapom .. .« Cselényi József éne­kel, kísér Farkas Jenő és cigányzenekara (viaszfelvétel). Angolnyelvű hírszolgálat. »Csárdások.« Oláth Kálmán cigány­zenekara muzsikál (viaszfelvétel). Szlováknyelvű hírszolgá­lat. »Hegyország hangja.« Fáy Géma szaval (viaszfelvétel). Ruszinnyelvű hírszolgálat. Magyar Hiszekegy. Beethoven: V. szimfónia C-moll zongoraverseny. Mozart­­ Heredűkoncert. Nádori Táncrapszódia az 1. népsz. zenekari estén.Csütörtökön, 17-én este 8-kor a zeneak. Vez.: Komor. Közl.: Odette Robert zongoraművész!K­ép Ákos Ferenc: Jegyek RÓZSAVÖLGYINÉL. (—) Ascher Oszkár előadóestje ma, 7. fél 9. Néhány jegy Rózsavölgyinél, Zeneakadémián. MOZIK ADMIR­AL (153-707. Margit körút 5. sz.): Szerelm! vihar (Charles Boyer). Ezerszínű vadnyugat. CM, Vi6 '/­8, VslO; V. Ü.; V.8, V.4, V»6, 7»8, 7.10.) - ALKOTÁS (155-374. Gömbös Gyula u. 11.): A 14-es futár (W. Powell). A Csendes óceán gyöngye (színes). H. (V.4, '/«6, «/»8, V/il0; V. Ü­: '/­•2, 'M, •/««, 7.8, •/,10.) Vas. d. e. 11 kor: Lila akác (Agay). - ANDRÁSSY (134-127. Csengery u. 39., Andrássy út sarok): Mégis ártatlan (Danielle Darrieux). Magyar vad. Gálaest az Operában. H. (7.4,­­1.6, V.R. v.10, V. D.: 2. 4, 6. 8, 10.) - ASTRA (134-422. Ugocsa u. 10): Bulli, a fehér tigris Aranyrablók. H. CM. '/.., 718, 'Mttt V. V.: VtS-töl folyt.) - ATRIUM (154-024. 153 034. Margit körút 55­): Eiszállásolás (Pá­gor, Szeleczky). Híradók. A felvidéki és kassai bevonulás. (*/.6, VtS, VJIO; szombat, va­sárnap éa ünnepnap. '/.4. 7.6, Vs8. VsIO.) - BELVÁROSI (­184-563. Irányi ucca 21. szám): Felnőtteknek! Szerelmi vihar (Charles Beyer). Hollywoodi varieté. Híradók. (4, 6, 8, 10; V. O.: jobbt. 3, 5, 7, 9; bolt. 4, 6, 8, 10.) — BODOGRAF (149-510. József körút f13.): Szerelmi vihar (Charles Beyer). Popeye, mint Romeo. H («A4. Vi«. '/,8. 7.10; V. O.: 'hl. '/a4. '/ifi, V.e, •MA.) - BUDAI APOT.T.O (35-15-00. Csalogány u. 4«. szám): A berlini állam­ász. ('/15, V.7, 9- vasárnap és ünnepnap: 7.3, 7.4. '/.fi. 7»S, V.10.) - C­APITOL (134-337. Baross tér 32.): Robin Hood (Erről Flynn). A felvidéki diadalmas be­vonulás. (3. '/.6. V.R. 7,10. V­I.; d. e.V.11, d. n. 1, V.4. é rf. VI8. 10.) - CITY (111-140. Vilmos császár út 3­. sz.): Az élet tükre (Pauls Wessely) H. (V.6. V.R. V.10, szombat, vas. és ünnep: V.4. «/.«. V.R. V.10.) _ CORSO (182-818. Váci u. 9. sz.): Az aranyborjú (színes film: Olivia de Havilland). Toldi paradicsom (színes kultúr). Bevonulás a Felvidékre (riport). H. e/tr.­­/,S. VdlO: Sz. V. V.: V.4, V.fi, VA V.10.) _ CORVIN (139-584 138-988 József körút «« Pl'Ös út sarok). A hfinxt M ucca (Dira ParloV H. Honvédeink bevonulása a Felvidékre. CM. Vlfl, V.8, V.10, V. 0.: '/s?. V.4, Vis, V.8, V.10.) Vas. d. e. '/.11-kor matiné- A néma vár (Annabella).­­ DAMJANICH (134-803. Damjanich n. 1.): Veszélyes zóna (Dolores del Rio). Kiku tű-oltó lesz (trillikf.). Gyorsasát: fkrflltiei. H. CM. V.6, V.8, v.10, V. 6.: 2. 4. 6. 8. 10.1 - BÉCSI (121 343. 125-952 Te­réz körút 38. sz.): Beszáml­olás (Serjec­ky Zita Páger). H. A felvidéki és kassai bevonulás. (6. 8. 10; Sz. V. I.: 4, 6. 8. 10.) - ET.IT (114-502. Szent István körút 16.)- Prolongálva! A zsarnok (Harry Baur). Magyar híradóban a felvidé fél be­vonnia«. (4. «. 8. 10; V. fi.: 2, 4. V. 8. 10) — FORUM (189-707, 189-543, 188-52«. Kossnich Lajos utca 18. szám). Máodik hétre prolongálva! Első tavasz (Dorina Durbin). Külön híradó a komáromi és párkányi bevonulásról. (V.6, V.8, V.10. szom­bat. vasérnap és linnennap-­­M. V.fi. V.8, 10.) _ GT­ÓRIA. 144-800. Thököly út 511. szám): Szenzáció Londonban (Jessia Mathews). Repülés csodái (sportf.). Híradók. (7.5, «/.7. 9- Sz.­ •M. C M, V.8 V.10: V. O.: V.J. (M, V.U. V.8 «MO.) HOLLY­WOOD (142-455. Bethlen tér 3.): A három bajtárs (Robert Taylor). H. CM. ''ifi. '/.R. «MO. V. O.: '/.2. "ti. '/-fi. V.R, "MO.) Vasárnap d­r. V.li-kor: Az édes anyaföld (Louise Rainer). — JÓZSEFVÁROSI (134-144. Kálvária tér 7.): Csak felnőttek­nek! Szerelmi vihar (Charles Boyer) Varte fecsemétre. IVt4, «/.«, '/»8, V.10; vasárnap és i­nnen nap: Vi2, </.4, '/ifi. Vi8. «MO.) Vasárnap délelőtt­­/ill kor: Matiné. — KAMARA (144-027, 135-907. Dohány­­ és Nyár u. sarok): Az élet tökre (Paula Wessely) Bavonulás a Felvidékre.­­(I. 8 10. szombat, vasár­nap és ünnepnap: 4. fl. 8. 10.) — KULTUR (381- 193. Kinizsi ucca 18. szám): Borcsa Amerikában (Dnysca Margit, Mály). és a kísérő műsor. (5. '/.8, Vd­O, V­II.­ V.2, 1/.4. V.6, V.8. '/.10.) - LLOYD (111-994. Hollán u. T., Szent István körútnál): Bánatos ucca (Dira Parlo). A híradóban csapataink bevonu­lása a Felvidékre. (4, 5, 8, 10. V. 6.: 2, 4, 6, 8. 10.) — NYUGAT (127-162. Teréz körút 41.): A 14-es futár (William Powell). A tengerészek réme (Stan és Pan). Akinek a foga fáj (A mi bandánk). TI. (V.5, 7,­­M0; Sz.: 4, 6, 8, 10. V. V.: 2, 4, 6, 8, 10.) _ ODEON (130-263. Rottenbiller u. 37­ b. szám). Cifra nyomorúság (Simor Erzsébet, Góth). Bőg a tehén (k­ril.). Cirmos cica mint kertész (trillikf.). H. (Folyt, elfarl.! ''(5, «/.7, «10; vasárnap és ünnepnap. '.2, «M. v.6, '/.8, V.10.) V­asárnap délelőtt '/.11-kor: Matiné. — OLYMPIA (342 947. Erzsébet körút 26.): Prolongálva! Hazatérés (Zarah Leander). H. (Mindennap: d. e. 11. d. u. 2, 4, 6, 8, 10.) - OMNIA (130-125. József körút és Kölcsey u. sarok): Jérpokol (Do­rothy tamour) H. A felvidéki bevonulás, (5, 7.8. V.10. Sz. V O.: 4, 7. 8, 10.) _ ORIENT (114-926. Izabella n. és Arafii u. sarok): Hazatérés (/.arah Leander) Stockholm, a béke városa H. (Folyt, előad.: 7 ̇ 5, V.7. ‡/­10- V. O.: '/12. ‚M. «/IS, 7.8. '/.10) — OTTHON (146-447. Beniczky u. 3. és Baross u. 87. sarok): Cifra nyomorúság (Simor Erzsébet, Tray). Ünegy­városi közlekedés (klistúrf.). (7.4. '/.6, 7.8. '/.10; V. V.- 7.2, 7.4, 7.6, 74), V.10.) — PALACK (136-523. Erzsébet körút 8.): Nehéz apának lenni (Páger, Tol­tay). H. A vasárnapi felvidéki be­vonulás. (Mindennap: d. e. 11; d. u. 2, 4. 6. 8, 10.) - PATRIA (145-673. Népszínház u. 13.). Veszélyes zóna (Dolores del Rio). Híradóban a bécsi döntőbíróság. (V.4, V.6, V.8. 7,10; vas. és linnennap­ '/.2. 1/.4, V.6, V.8, V.10.) _ PHÖNIX (144-454. Rákóczi út 68.): A rend katonái (James Cagney) Madárb­es­til. A Csendes óceán gyöngye. Aranyásók. H. (Folyt. előnd. min­dennap: d. e. 11, d. u. 1, 3. 5, V.8, V.10) - RADIUS (122 098, 120-564. Nagymező u. 22—21): Harmadik hétre prolongálva! Egy mozgalmas éjszaka (Desira, Raohin Guitry). H. A fel­vidéki és kassai bevonulás. (V.6, V.8, V.10, Sz. V. V.: V.4, V/.(!, V.8, «10.) Vasárnap d. e. 11-kor matiné- Hurricane (Dorothy Lamont). — RFX (139-416. István út 39.). A rend k­atona! (G-man:­­Tames Cagney). A becsület diadala (Dick Foran). Híradók. C­.5, Z.7, 9. szombat: 'Itt, '/ifi. 7.8. (Mfl: vasárnap és ünnepnap: 7.2, 7ff, '/.fi. 7.8. i/.10.) — RIALTO (139-497. Rá­kóczi út 70): Szerelmi vihar (Charles Boyer). Hazug ecér (színes trü­kkf.). H. (D. e. 7.11: d. n. «M. V.3. 5. V.8, «M0. V. V.: d. B 10. 12: d. n 2. 4. 6, 8. 10.) - ROYAL APOLLO (141-902, 342-946 Fr-­Abet körút 45): KaMa (Traniel­ Dar­rieux). H. A felvidéki és kassai bevonulás. (7.6, 7.8. V.10; Sz. V. V.: 4, 6, 8. 10.) V. Ir. e. 11-kor: Baliklava (Frid­ Flynn). - SAVOY (146-040. Kálvin tér sarok. Üllői út 2.1- ForTolás (T­oretta Young) Híradóban: Diadalmas bevonulás a Fel­vidékre. CM. 7.6. Vtft. «M0: vasárnap és ünnepnap: «M.­­M. «M0.) Vasárnap délelőtt 1/.11 órakor: Matiné. — SCALA (114-411. Teréz körút 60.): Asszonyok a börtönben (Viviane Románcéi. (Z.6. 7.8. V.10: szombat, vasánap és ün­nepnap: 3. V.6, V.8. «M0.) Vasár 11 an rt. e. 11-kor: Dalolj, «»Ivem, dalolj (Alice Faye). SIMPLON (268-998, 268-999. Horthy Miklós út 62.): Nehéz apának lenni (Pácer, Sze­leczky). A felvidéki bevonulás. CM. «/.fi.­­/,s. «MO: V' f!.­ «'12, 'M, '/.-6, 7.8, V.10.) - STÚDIÓ (140-810. Akácfa tt. 4.). Második hétre prolongálva! Csintalan asszonyok (Francoise Rosay). H. Killen híradó a diadalmas felvidéki bevonulásról. (Min­dennap: d. e. 11; d. u. 2. 4. 6. 8. 10.) — TIVOLI (123-049; Nag­y­mezö u. 8.)- A rend katonái (James Cagney). Bőg a tehén (harl.) H. (Folyt előad.: «/.5, 7 7.10. R7.: V.4, «/.fi «/.8 V.10; V. V.: V.2, v.4, V.6, V.8, V.10.) Vas. d. e. 11-kor: Matiné. — TURAN (128-401. Nagymező u. és Mozsár n. sarok): Szerelmi vihar (Charles Beyer). Ezerszínű vadnyugat. H. (4, fi 8. 10; V. G.: 2, 4, 6, 8, 10.) - URÁNIA (146-046. Rákóczi út 21.): Májusi kaland (Rökk Marika). Ember, védekezés H. Híradó­ban a kassai és felvidéki bevonulás. (5, '/tó, 'MO; Sz. V. D.: 'Ii3, 5, 'Iii, 7.10.) Vas. d. e. 11-kor: Alexander von Swaino szó­ló táncos egyetlen fellépése.

Next