Pesti Napló, 1938. november (89. évfolyam, 225–250. szám)

1938-11-22 / 243. szám

széntese PESTI NAPLÓ 1938 november 23» Turay vezérletével a Hungária váratlanul nagy gólaránnyal nyerte a II. számú futballderbyt Hungária-Újpest 6:1 (3:1) (Saját tudósítónktól.) A három nagycsapat az idén is — mint minden évben — mell-mell mellett vív küz­delmet a futballbajnokságért. Az idén először a Hungária vezetett, azután az Újpest, most petig a Ferencváros került az élre. Élre került pedig annak ellenére, hogy egy mér­kőzéssel kevesebbet játszott. A Ferencváros ugyanis — mint az várható volt — fölényesen győzte le a debreceni Bocskait, míg a II. számú futballderbyt az a csapat nyerte meg, — a Hungária — amely eddig hátrább volt, mint az Újpest. Ilyenformán a Hungária a Ferencvárost csak befogni tudta, de a Ferencvárosnak jobb a gólaránya. A középcsapatok között — mint azt vártuk is — több »meglepetés« volt. Ezek közé nem soroztuk a védekező Kispest vereségét Szegeden a támadószellemű Sze­gedtől. A Ferencváros elleni játék alapján ezt biz­tosra lehetett venni. Már inkább nevezhető meglepetésnek a Szolnok győzelme a Budafok felett, míg a Szürke taxi—Phöbns döntetlenjét előre lehetett látni. A Zugló—Nemzeti mérkőzés félbeszakad­ván, nem számítható be a bajnoki táblázatba, amely az Elektromosoknak a Salgótarján felett előrelátható győzelme után a következő képet mutatja: Ferencváros II játék, 20 pont (44:17 gólarány), Hungária 12 játék, 2­1 pont (1:16), Újpest 12 já­ték, 19 pont (47:17). Messze utánuk következnek a töb­biek: Kispest (11 Játék) 14 pont, Szolnok (11) 13 pont, Nemzeti (11) 12 pont, Philbus (12) 12 pont, Szeged (12) 11 pont, Budafok (12) 11 pont, Szür­ke t­a­x­i (12) 11 pont, Elektromosok (12) 8 pont, Bocskai (12) 6 pont, Zugló (11) 4 pont, Salgó­tarján (12) 2 pont. A futballderbyn Újpesten csak mintegy 7000 főnyi közönség jelent meg, pedig ez a szép, érdekes és izgal­mas küzdelem sokkal nagyobb látogatottságot érde­melt volna meg. A mérkőzés ugyanis még a II. félidő közepén is teljesen nyílt volt, annak ellenére, hogy a Hungária ekkor már 3:1 arányban vezetett. Az Új­pest nem adta fel a csatát és talán másként fordult volna a mérkőzés sorsa, ha ekkor, 3:1 állásban Szigeti biró megadja az Újpestnek járó jogos 11-est. Szigeti ugyanis lefújta, amikor Biró a labdával előretörő Zsen­gellért a 16-os vonalon belül ellökte, azután gondolt egyet és a labdát kivitte a 16-os vonalra. A szabad­rúgás nem hozott gólt, ellenben lelkileg letörte az Új­pestet, úgyhogy a már addig is fölényben játszó Hun­gária újabb három góllal győzelmét 6:1 arányban nem várt nagyarányúvá növesztette. A Hungária győzelmét azonban — a fentiek figye­lembevételével — ilyen arányban is megérdemelte. A két csapat közötti különbség, miként azt előre láttuk, a fedezetsorban jelentkezett. Az Újpest fedezetsora sehogysem tudta támogatni a belső triót, amely pedig Vincze—Zsengellér—Kállai ösz­szeállításban most nem játszik rosszul. Szűcs azonban labdáit mindig a szélsőknek adta, ha pedig összjáték fejlődött ki, akkor sohasem volt a csatársor mögött, hogy a kivédett labdákat visszaadja. Szalay és Balogh­­ a labdaadásban jók voltak, ellenben Szalay rossz kondíció­ban van és képtelen volt Titkost fogni. Az Újpest fedezeteivel ellentétben Turay, a Hun­gária középfedezete lelke volt csapatának, főként a támadásnak. Úgyszólván minden támadás, tőle indult ki, ő indította el a legtöbb gólt hozó labdát, de emel­lett arra is volt ideje, hogy — ha kellett — hátul is kisegítse a védelmet. Egyébként sohasem játszott har­madik hátvédet, hanem az Újpest belsőinek felügye­­letét rábízta Kissre és főként Biróra, akik ezt kitűnően teljesítették is. Turay mellett válogatott formát ját­szott ki Sebes és Dudás is, akik főként passzaikkal alakították ki a­­hétcsatárost alakzatot, amelynek a rossz újpesti fedezetsor és védelem nem állhatott ellent. A kitűnő Hungária-fedezetsor előtt a hetekig rossz és gólképtelen Hungária-csatársor mintegy varázsütésre megváltozott. Egyszerre sikerültek a passzok, sikerül­tek az áttörések és sikerültek a lövések is. Elsősorban Kardos és Titkos voltak nagy formában, míg Cseh és Müller az összeköttetést biztosították. Vidtor mint jobb­szélső, nem lehet végleges megoldás, de tegnap ő sem rontott. Szabónak a Hungária kapujában közel sem volt annyi dolga, mint Sziklainak. Sajnáljuk az Újpest belső csatárait, akik fedezetsor nélkül csak vergődtek. De baj volt még az is, hogy a belső csatárok a szélek­ről sem kaptak támogatást. Kocsis hasznavehetetlen volt a jobboldalon épúgy, mint baloldalon, amellett nem tud leszokni durvaságairól, amelyek azután ki­váltják ellenfeleiből a revánsot. Hidasi baloldalon sok gólhelyzetet hibázott el, jobboldalon legalább volt né­h­ány jó beadása. Érdekes, hogy a futballderby első gólját az Újpest­­ érte el oly módon, hogy Zsengellér szabadrúgása Dudás fején irányt változtatva, védhetetlenül jutott Szabó kapujába (1­­ 0). De pár perc múlva Titkos—Kardos támadása már meghozza a kiegyenlítést. Kardos lövé­sét Sziklai kiü­ti. Titkos lefutja az Újpest hátvédeit és a labdát a kapuba helyezi (1:1). A következő gól Kardos művészetének volt köszönhető, akinek testcselei teljesen megzavarták az Újpest védelmét s ő tisztára játszván magát, biztos gólt lőtt (2:1). Kardos szöktetéséből Titkon lefutja Szűcsöt és Futót s lelövi a harmadik gólt (3:1). Szünet után mintegy negyedórás Újpest támadássorozat •után történik a bevezető sorainkban említett 11-es eset, ami után Titkos centeréből Kardos, majd Turay szök­tetéséből Titkos, végül újra Turay leadásából Kardos lő további három szép gólt. A végeredmény tehát 6:1. Szigeti bíró ezúttal nem vezette a futballderbyt Myan jól, mint ahogy általában bíráskodni szokott. Tévedései különösen az Újpestet sújtották és főként a fent említett 11-es esetnél történt a mérlegelésen, befo­lyásolta a mérkőzés sorsát. A Ferencváros fiataljai ismét pompásan szerepeltek és Toldi hiányát­­a pótolta a zöld-fehérek kitűnő csa­patjátéka, amely a szélső fedezetek és a csatársor tag­jainak simán gördülő kombinációs akcióiban nyert ki­fejezést. A Bocskai az első félidőben gyakran és veszé­lyesen támadott, de a játék második felében a fradi teljesen magához ragadta a vezetést és fölényes bizton­sággal győzött 5:1 (2:0), arányban. Góllövők: Gyetvay, dr. Sárosi, Táncos, Kemény és Sárosi III. (Ferencváros) és Hajdú (Bocskai). A győztes csapatban Tihanyi jól helyettesítette Há­dát, a halfsorban Pósa és Lázár, elől pedig­­dr. Sá­rosi, Táncos és Gyetvai tüntették ki magu­kat. Sárosi III sokat hibázott. A Bocskai védelme átlagteljesítményt nyújtott, a fedezetsorban Pocsai tűnt ki jó játékával, a csatárok közül Markos és Takács érdemel dicséretet. A latorcauocai kettős ligaműsor első mérkőzése a Szürketaxi—Phöbus találkozó érdekes és tekintélyes színvonalú küzdelem után 3:3 (2:1) arányban, döntetle­nül végződött. A mérkőzés nagyon tetszett a közönség­nek, mert a csatársorok jó formában játszottak és ismé­telten tették sakk-mattá a különben kielégítően működő védelmeket. A Szürketaxi góljait Kiszely (2) és Takács II. lőtte, a Phöbus három góljának Solti volt a szerzője. Igen jók: Kiszely, Takács II. és Miklósi (Szürketaxi), Solti, Turay II., Korányi és Szirmai (Phöbus). Ezt a találkozót követe az Elektromos—LSE mérkő­zés, amelyet a fővárosi csapat Sárdi I. .(2) és Tóth (2) góljaival 4­­­0 (1:0) arányban nyert meg. Az Elektromos minden részében felülmúlta ellenfelét és magasabb arányban is győzhetett volna, ha csatárai nem rontanak el néhány biztos gólt ígérő helyzetet. A győztes csapat­ban Lengyel és Rozsáli játszott a legjobban, a SSE csapatából csak a védelmi trió felelt meg elsőosztályú igényeknek. A Zuglói Nemzeti mérkőzést, amely az öruccai pályán zajlott le, Vas Antal bíró kénytelen volt tizen­egy perccel a játékidő befejezése előtt félbeszakadni. A két csapat heves küzdelme f­l­re állt, amikor a bíró Pálya gólját a zuglóiak reklamálására és a határbíró meghallgatása után érvénytelenítette. Nagy botrány robbant ki a gól megsemmisítése nyomán és az álta­lános zűrzavarban a hevesen gesztikuláló játékosoktól körülvett bíró, miután két Zugló játékost kiállított, lefújta a mérkőzést, mert a közönség soraiból homokkal dobálták meg. A Nemzeti játékosai csak nehezen — rendőri segítséggel — juthattak kabinjukba. Zugló ezúttal is biztató teljesítményt nyújtott, míg a Nemzetinek nem ment úgy a játék, mint a Hungá­ria ellen. Góllövők: Fekecs III és Palágyi. Szolnokon a Budafok balszerencsével vesztette el mérkőzését. A Szolnoki MÁV 2:1 (1:1) arányban ma­radt győztes és ha a vidéki együttes igazolni is tudta jó képességeit, a budafokiak legalább is döntetlen eredményt érdemeltek volna. A győztes csapat góljait Selmeci és Kolláth rúgta (ők voltak a szolnokiak leg­jobb emberei), a Budafok gólját Kovács I szerezte. Szegeden a Szeged FC 2:0 (0:0) arányban győzött a Kispest ellen. A szegediek lelkesen és önfeláldozóan küzdöttek, a kispestiek bizonytalanul mozogtak az egye­netlen talajú pályán, amellett védekező játékukkal gólt nem lőhettek. Szeged együtteséből a Tóth-Szojka—Raf­fai védelmi trión kívül Bertók, Harangozó és Bognár tetszett, alig a kispesti csapatban csak Boldizsár, Olaj­kár­­ és Horváth felelt meg a várakozásoknak. A csa­tároknak nem ment a játék. A szegediek góljait Bognár és Nagy szerezte. A magyar atléták koszorúja Rákóczi sírján Kassa, november 21. A szombaton délután Budapestről indult futó­staféta szombatról vasárnapra virradó éjjel Gyöngyös és Miskolc között futott. Gyöngyösről a város kerékpárosainak sorai között futott a staféta tovább. A Mátra lejtőin Hernádi 5000 méterre 15 x 30 mp-es nagyszerű eredményt ért el. Iglóit szülőfalujában, Kálban, melyen ő futott keresztül, lelkesen ünnepelték. Füzesabonyban csokrot kapott a staféta. Mező­keresztesnél került sor az utolsó pihent ember futására. Innen kezdve újra kezdődött a futók sorrendje , a lefutott táv Miskolc után 1000 és 400 méterre csökkent. Miskolcra hajnali fél 4 órakor érekezett a sta­féta. A sajóparti városban Hennyey altábornagy, a MASz kerületi elnöke és Fekete Bertalan üd­vözölte a futókat. A leventezenekar hangjai mel­lett futott innen tovább a staféta. Tíz óra tájban értek el futóink Kassa hatá­rába. Itt várta őket Pécs stafétája. Innen kezdve a lakosság sorfala között együtt futott a két sta­féta a cél felé. Bent Kassán a Szent Erzsébet kör­menet résztvevőinek ünneplése közepette érkezett fél 11 órakor a dómhoz a staféta. A Rákóczi emléktáblánál Tatár István fejezte ki­ hódolatát a nagy fejedelem emléke előtt, majd vitéz Berde Károly üdvözölte a budapesti stafétát a vele együtt beérkezett pécsi csapattal együtt, végül Merényi Imre a kassai atléták nevében mondott meleg szavakat a futóknak, akik egymás­után helyezték el koszorúikat az emléktábla tö­vében. A pécsi stafétát otthon ünnepélyesen fogadják Pécs, november 20. A budapesti MASz-stafétával együtt futott be Kassára a Pécsi Egyetemi Atlétikai Klub stafé­tája is. A pécsiek — anélkül, hogy tudtak volna arról, hogy Budapesten bizonyos oldalról kifogá­solták az ő »külön akciójukat« — Kassa határá­ban megvárták a MASz stafétáját, azt előreenged­ték és csak utána futottak be ők is Rákóczi sír­jához. Csaplár András, a MAC kitűnő hosszútávfu­tója is tagja volt a pécsi csapa­tak, aki a szemre­hányásokra vonatkozóan a következőket mondotta el nekünk: — A Kas fiára indítandó staféta terve Pécsről indult ki s a Pécsi Egyetemi Atlétikai Klub körében már meg­tették az előkészületeket, amikor Budapesten szintén fel­vetődött a staféta terve. Pécset tehát egyáltalában nem lehet megvádolni azzal, hogy »ellenstafétát« akart volna indítani. Tisztán hazafias felbuzdulásból vetődött fel a staféta terve s bizony nagy anyagi nehézségeket kellett leküzdenünk, hogy az­t megvalósíthassuk. Az indulás előtt tíz perccel még nem volt biztos, hogy indulni tu­dunk. Az ifjúság azonban kijelentette, hogy gyakon, sőt hasoncsúszva is elmegy Kassára. A pécsi társadalom, egyetem és sajtó támogaásával­ azonban végül minden rendbejött.- Mi két nappal előbb indultunk Pécsről és korábban is érkezhettünk volna be Kassára, mint a bu­dapesti staféta. De megvártuk a MASz stafétáját és készségesen engedelmeskedtünk annak az utasításnak, hogy a pécsi staféta a MASz stafétája után vonuljon be Kassára. Azt is meg kell jegyeznem, hogy a mi stafé­tánk nem csupán atlétákból állott, hanem abban a pécsi egyetem összes sportolói részt vettek, az atlétákon kívül főként futballisták, vívók és más sportágak művelői is. Pécs városa egyébként kedden este VIS órakor az ottani Széchenyi téren ünnepélyesen fogja fo­gadni a Kassáról visszaérkező és magát az 500 kilométeres távolságon nagyon derekasan tartó egyetemi stafétát, amely nemes elhatározásáért és hősies kitartásáért minden dicséretet megérdemel. X Olaszország—Svájc futballban 2:0 (1:0). Bo­logna 30.000 néző, góllövő Colaussi és öngól. Svájc B.—Olaszország B. 0:0 Luganóban. X Kecskemétre került az ifjúsági birkózó csapat­­bajnokság. A KTE együttese veretlenül nyerte a baj­nokságot a budapesti leventék, a ceglédi és budapesti vasutasok ellen. X MOVE futballválogatott—Közintézeti válogatott 3:2. A B) csapatok közt a Közintézeti B) győzött 4:2-re. X Kézilab­dabajnokság: MAFC-BSE VII. 9:3. Bu­dapest serleg: UTE—Elektromos 7:7 után a sorsolásban az Elektromosok győztek.­­ A svéd párbajtőrvívók megverték a németeket. A stockholmi találkozó 13:11 arányú svéd győzelemmel végződött. DeniiL N­O EMBER 22. Budapest I. 6:45. Torna, hírek,­­. .. hanglemezek. Utána: Étrend, közlemények. M.OO: Hírek. 19.20: »Kárpátorosz népszokások.« Írta Szirmay-Kalog Mangit (felolvasás). 10.45: Divatos apróságok (felolva­sás). 12.00: Harangozó, Himnusz, időjárásjelentés. 11.16: I­en­hardt Ilona énekel zongorakísérettel. 12.15: Hírek. 13.00: Hang­lemezek. Közben 13.20: Időjelzés, időjárásjelentés. 11.35: Hí­rek. 14.50: A rádió műsorának ismertetése. 15.00: Élelmiszer árak. 16.10: Asszonyok tanácsadója (Arányi Mária előadása). 16.45: Időjelzés, időjárásjelentés, hírek. 17.60: Időjelzés, idő­járásjelentés, hírek. 17.06: Beszkákr.zenekar. Vezényel Mü­ller Károly. 18.00: »Győr megvívása.« Julier Ferenc előadása. 18.30: Magyar indulók (hanglemezek). 10.00: Hírek. 10.10: Hírek szln­vn­k és káppátorosz nyelven. 19.25: Andrea Segovia gitárestje. 20­00: »Horner és Osszián.« (Magyar költők versei ókori költő­társaikhoz.) Bevezetőt mond Fábián István. A verseket T­íray Ferenc, a Nemzeti Színház tagja mondja el. 20.33: Közvetítés az Ostende-kávéházból. Vidák József és cigányzenekara mu­zsikál, Szánthó­­Gyula énekel. 21.35: Hírek, időjárásjllentés. 22.00: Linz Márta hegedül, zongorán kiséri Herz Ottó. 22.30: Hírek német és olasz nyelven. 22.45: A rádió szalonzenekara. Közben 23.00: Hírek angol és francia nyelven. 24.15: Hírek külföldi magyarok számára. — Budapest II. 18.05—18.25-ig: Bes­.krír­ zenekar. Vezényel Müller Károly. 18.30— 18­­.1-ig : A földművelésügyi minisztérium mezőgazdasági félórája. 10.36— 19.55 ig: Francia nyelvoktatás (Garzé Miklós). 26.60—20.55-ig: Beethoven-művek (hanglemezek). 21.06—21.20-ig: Hírek. — Telefonhírmondó. 6.45—11.20-ig: Budapest I. műsora. 11.26— 11.50-ig: A Telefonhírmondó külön műsora (szórakoztató le­mezek). Utána 15.25-ig: Budapest I. műsora. 15.25—15.55-ig: A Telefonhírmondó külön műsora (m művészlem­ezek). Utána: Budapest I. műsora. — Közvetítő állomások­. 6.45—18.V-ig: Bud­apest I. miűsora. 18.30—18.55-ig: Budapest II. műsora. Utána: Budapest I. mű­sora. — Rövidhullámon. 82.88 méteren. 1.00-2.00-ig: Fricsay: Járjatok be minden földet . . . Előadja az 1. honvédszyalogezred zenekara. Magyar nyelvű hírszolgá­lat. »Páros élet a legszebb a világon . . .« Kalmár Pál éne­kel, kísér, majd csárdásokat játszik Magyari Imre és cigány­zemekara. . Angolnyelvű­ hírsz­olorálat. »Baromadar fenn az égen . . .« Énekel Szánthó Gyula, kísér Farkas Sándor és cigányzenekar«. Szlováknyelvű hírszolgálat. Bnc.hu: A régi 1. honvédg gyalogezred indulója. Előadja a Mária Terézia 1. honvéd gyalogezred zenekara. Kárpát orosz n­yelvű hírszolgá­lat. Himnusz.

Next