Pesti Napló, 1938. november (89. évfolyam, 225–250. szám)

1938-11-13 / 236. szám

258-. Vasárnap PESTI NAPLÓ 1938 november 13 JÓ REGGELT! A Niagara Vízesésnél fogadja Amerika el­nöke az angol királyi párt. Nagy előkészü­letek folynak, gondos­kodnak arról is, hogy a vízesésen kívül vi­rágeső is legyen. Beszélgetés a kávéházban: »Olvasta? Szara­jevóban rendőrök kísértek egy futball­bírót a pályaudvarra, nehogy a drukk/erek megverjék.« i>Még csak arra kellett volna vigyázni, nehogy a rendőrök is ellenpárti futballdrukkerek legyenek.« A nap aktuális kérdése: -»Vájjon néhány képviselő beszédre készült a mai ülésen, vagy csak közbeszólásra?« A nap hőse: Kánya Kálmán, akit a parla­mentben kétszázötven képviselő ünnepelt. És azonkívül az a tízmillió magyar, akit ezek a honatyák odabenn képviselnek. Nagy feltűnést keltett, hogy az angol király négy percet késett egy ceremónián. Ebből azt következtetik, hogy ma már a kirá­lyok pontossága sem békebeli. Beszélgetés a villamos p.errónján: »Olvasta? Hivatalos körök a biztosító intézetekkel a hazatért Felvidék biztosításáról tárgyal­tak.« »Most már erről is nyugodtan tanács­kozhatnak, mert ezt a területet a vitéz honvédség már biztosította.« ^ííM^tVkC&v G&V9 a, Skjkti Jfauh&jo* — Franco tábornagy köszönő távirata a kormányzó őfőméltóságához. A kormányzó úr őfőméltósága távira­tára, amelyben Franco tábornagy fivérének liősi halála alkalmából részvétét fejezte ki, Franco tábornagy az alábbi távirati választ küldte: . Hálásan köszönöm Főméltóságod táviratát, amelyben kifejezte őszinte részvétét fivérem megrendítő halála alkalmából, aki atban a dicsőségben részesült, hogy hazája védelmében hősi halált halt. Franco tábornagy. — A török külügyminiszter választávlrata Kánya külügyminiszterhez. Atatürknek, a török köztársaság elnökének elhunyta alkalmából Kánya Kálmán külügy­miniszter részvéttáviratot intézett a törők külügy­miniszterhez. A török külügyminiszter a következő szövegű távirattal válaszolt: Őszintén köszönöm azt a részvétnyilvánítást, amelyet Nagyméltóságod a ben­nünket Atatürk halálával sújtó mély gyász alkalmából hozzám intézni szíves volt, valamint azokat a szava­kat, amelyekkel Nagyméltóságod az elhúnyt emléké­nek adózni méltóztatott. — Kolosváry-Borcsa Mihály miniszteri tanácsos, a miniszterelnökségi sajtóosztály vezetője a Budapesten tartózkodó olasz ós német újságírók tiszteletére ebédet adott, amelyen részt vettek a magyar sajtó képvi­selői is. — Albrecht főherceg Nyugat-Magyarországon ka­tonai szolgálatot teljesít. A MTI jelenti: Albrecht főherceg szeptember közepe óta katonai szolgálatot teljesít és jelenleg is egy nyugatmagyarországi ha­tármenti faluban állomásozik. Éppen ezért a kassai bevonulástól is távol kellett maradnia. Tévedésen alapult tehát egy esti lapnak az a híre, hogy a királyi herceg szerdán a Hortobágyon vadászott, mert sem szerdán, sem a korábbi hetekben a hortobágyi vadá­szatokon nem vett részt. — Kitüntetés. A kormányzó vitéz Bessenyey Lajos, a debreceni tankerület főigazgatójának a tanügyi igazgatás és felügyelet terén teljesített értékes szolgá­lataiért a Magyar Érdemrend középkeresztjét adomá­nyozta. — A Magyar Sakkszövetség közgyűlése. A Magyar Sakkszövetség 43 tagegyesület részvételével tartotta meg évi rendes közgyűlését, amelyen Abonyi István ügyvezető elnök megemlékezett a visszatérő felvidéki sakkörökről. Ezután a tisztújítás következett. Az el­nöki állás betöltéséről Flelssig Sándor felsőházi tag visszalépése folytán rendkívüli közgyűlés gondoskodik. A visszavonuló elnököt a közgyűlés öröküs tiszteletbeli elnökké választotta. Társelnök lett: Alfölily Iléla, Dra­gos Gyula, Fuchs Richárd, Havasi Artúr, Makay Ist­ván (Pécs), Kresz Károly, Pálffy József (Szeged); ügy­vezető elnök: Abonyi István; főtitkár: Székely Jenő; szövetségi kapitány: Batek László; titkár: Balogh László és Viertl Gyula; jegyző: SUlye Jenő és Száva Tibor; pénztáros: Dános Iván; ellenőr: Farkas Loránd. A közgyűlés végül örömmel vette tudomásul, hogy az 1938—39. évi nemzeti mesterverseny rendezését a pécsi Krasznay Sakkor vállalta. BER GYVÄ Szegényügyi sétára hívom magammal az olvasót. A kislakásokban s a szegénység más lelőhelyén elég bátorságos vezető leszek. Há/­rom éve járom a Grassalkovich uccát és szomszéd területét. Ahol a kövezett útról le­térünk, messzire nem merészkedünk. Pár ki­látóhely könnyen elérhető. S a tájra egy pillantást vetni — úgy véltem — érdemes. Wernerné dolgozik Nem a Grassalkovieh uccán kezdtem. A Király ucca páratlan oldalán van az a ház, amelybe először betértünk. Ketten. Velem egy­korú, de rangidősebb, a szegényügyi vizsgálatok­ban már évek óta foglalkoztatott, kollega és én, akit-mellé —gyakorlatosnak — beosztottak. (A szolgálatba lépő kezdő nem elméleti oktatást kap, hanem első naptól részt vesz a segélyezettek havi látogatásában.) Társam hadirokkant volt, félkarú. A háború előtt betegpénztári tisztviselő. Régi foglalkozásá­ban szerezte az ipari és kereskedelmi foglalkozá­soknak s a munkapiacnak aprólékos ismeretét, ami bizonyára segítette ebben a métierben is, ahol valóságtartalmukra nézve sűrűn kell mérle­gelni a munkanélkülisegélykérők állításait. De talán onnan hozfca magával a teljes személytelen­séget is a »szegény-anyag«-gal szemben, ami olyan gyakori a nagy betegüzemek, kórházak, pénztá­rak kezelő tisztviselőinél. Tévedhetetlen biztossággal kalauzolt a három udvaros, százéves bérház rejtekfolyosóin s a la­kások szeszélyes benyílóiban is. Mindenkit ismert a házban. Öt is mindenki. Azok is, akik még két karjuk erejébe ós nem a szociálpolitikai Gondvi­selésbe vetették életbizalmukat. — Wernerné megint nincs itthon ... Nevezett Wernerné szomszédnője mondta ezt mosolygós szemhunyorítással, faszenes vasaló himbálása közben. És csakugyan, Wernerné üveg­kockás, kanavászfiiggönyös ajtója reménytelenül le Van lakatolva. Wernernét mar régen körülsziszegi a gyanú. Wernerné alighanem — dolgozik. Wernerné — réstelen, hiánytalan és kétségte­len bizonyságok szerint — már hosszabb idő óta reggel hét előtt lelakatolja az ajtaját, távozik ha­zulról s csak délután három órakor jelenik meg újra a királyuccai házban. Ez a héttől háromig való idő a bejáró takarítónők szokásos munka­ideje. Rendszeres távolléte ezekben az órákban közelhozza, hogy ilyennemű állandó s természe­tesen havifizetéses (15—20 P) elfoglaltsága van. Wernerné — amikor lakásán hagyott értesítőre és rajta pontosan megjelölt órában — mégis meg­található, az állandó foglalkoztatottságot tagadja. Csak alkalmi munkája van! Egy lépcsőházsuro­lása itt, egy mosogatása amott. Ez harminc fil­lér, az nyolcvan, ha sok. Rendes mosónapszámja egyszer két hétbe van! És persze, hogy nem ül otthon. A munkát nem hozzák helybe neki! An­nak utánamenni kell. És kér egy kis tejet. És hentesjegyet. És öt pengőt legalább ebben a hó­napban elsejére, hogy a házbért pótolni tudja. Négy hónapja kapott utoljára. Bezzeg mások... Szóval Wernerné megint nincs itthon s egy lezárt ajtó előtt nincs miért meditálni. Míg a folyosón tovább megyünk, még meg­hallom, hogy Wernerné nem özvegy és nem el­vált, van tehát, illetve volna egy eltartására 'kö­telezett férfiú is a világon, de a világ olyan nagy és egy ilyen Werner, akiről a hites felesége is csak annyit tud, hogy napszámos volt, gyenge kereső, s hogy három évig vele élt, de hogy most hol él és kivel, azt nem is kutatja — egy ilyen nem is keresett érdektelen Werner könnyen el­keveredik a számon nem tartott, emberek között. A szegényügyi igazgatás hozzáírhatja kétes követe­léseihez ... Minket Szabó úr vár. Régebben csakugyan szabó, most már csak: szegény szívbajos ejnber, komoly klinikai lelettel, — s ami az ő helyzetében még fontosabb — kerü­leti orvosi szankcióval: 100 százalékos munkakép­telenség! Ezt — nyilván rám való tekintettel, aki őt még nem ismerhetem — azonnal hangoztatja is, miközben előmutatja a kis fehér ellenőrző könyvet, mely feltüntet minden rávonatkozót, a kapott pénzsegélyeket, a rendszereset, meg a Horthyt is, az egyházközségi szeretetadományt, hogy aki abba beletekint, mingyárt látja, honnan s mit élvezett. A kis könyv erre jó, de még másra is, pótol »ha nem Í3 mindenütt, de sok helyen) szegénységi bizonyítványt is, meg a városnál is ezzel kell jelentkezni, ott tíz- meg tízezer a nyil­vántartott szegény és arcról mégsem ismerhetnek minden szívbajos Szabót... Százszázalékos mivolta mellett is. Szabó úr dolgozik. De nem mint szabó. A régi fekete ma­sinát — a maga ruhái javítására — itt-ott még mozgásba hozza, de nem ez az ő szívl eli munkája már, nem a szövet- meg a bélésáru formálódik a keze alatt, más új anyagban dolgozik. Kétujjnyi széles szalagból, négyszögű falemezekből gyárt ördöngös gyermekjátékokat. Könnyű technika, szívbajjal is lehet. Most is negyven darab készül, estére megvan vele. — Mikor lesz a búcsú? — kérdi kísérőm s hir­telen ráemlékezem, sok gyerek kezében láttam már — a kereplők, sípok, vidám rikoltozások tün­déresti világában — ezt a játékot is. S mert Szabó úrral sok dolgunk úgy sincs, — az ő viszonya a szociális segítőszervekkel époly végleges, mint, sajnos, a szervi szívbaja — inkább e körül a szériagyártás körül forog a gondola­tom, hogy ez miféle munka?... Bár igazán csak ritka alkalom, a terézvárosi búcsú .juttatja hozzá Szabó urat, mégsem »alkalmi munkás., abban az értelemben, ahogy azt a nemzetgazdaságtan fo­galmazta meg... Viszont: szezonmunkának csak tréfásan volna nevezhető. Hát megyünk, megoldás nélkül, tovább, más Szabók, más szervi bajok és más — kevésbé játé­kos — megoldhatatlanságok felé. A délelőtt folyamán ebben az egy házban még tizennégy ajtón kopogtatunk. Bár nagy ház, rengeteg egyszobás »főbérlővel« s még több ágyrajáróval, meg régi ház is, aránylag olcsó bélietekkel, tipikus szegénytanya — mégis túl­magasnak tetszik ez a szám, egyetlen épületben tizenhat közsegélyezett család. Az ellenőrzőkönyv belső fedéloldalán bélyeg­zős dátum: a nyilvántartásba vétel napja. Egy folyosón lakó néhány szegényünk könyvében ezek a dátumok — úgy találtam — egymáshoz közel esnek. Ezek az emberek mind egyszerre szegé­nyedtek el? Egy és ugyanabban a hónapban kel­lett úgy látniok, hogy önerejükből nem futja tovább1 Hiszen legkülönbözőbb foglalkozásokból került, legkülönbözőbb családi terhet viselő, más és más értelmiságű emberek, nem valószínű, hogy a szükség (csak a szükség) provokálta volna ezt a feltűnő egyidejűséget. A szomszédi érintkezés­nek, a példának lehetett itt,szerepe. A szomszéd­hoz érkező élelmiszerjegyek felkelthették a figyelmet s a küzdelmes életű, de még maga lá­bán erőlködő szegény előtt megcsillant ez a lehe­tőség. Hátha ő is... Miért ne ő is... És ez annál kevésbé vád, mert nagyon is le­het, hogy a példát követő még jobban rászorult a segítségre, mint a példaadó. Egyébként is: esak feltevés ez s még helytállás esetén sem jelent — gyakorlatilag — sokat. A hatósági segély meg­adását és mértékét csak a segélyreszorultság foka döntheti, el és nem a másodlagos motívumok. Dr. Osvát Kálmán. A következő fejezet: A novicius felfedez. — Beke Manó már egy évvel ezelőtt megjósolta Enrico Fermi Nobel-díját. Enrico Fermi fizikai Nobel­díjával kapcsolatban érdekes megemlíteni, hogy 1937 november 13-án a Pesti Naplóban Beke Manó tollából tárca jelent meg A fizikai Nobel-díjasok címmel és eb­ben a tárcában a következő mondatokat olvashattuk: »Néhány héttel ezelőtt arról volt szó, hogy ki kaphatja az idén a fizikai Nobel-díjat. Jóslatom kétharmad­részben bevált: a most kitüntetetteken kívül még az olasz Fermi-re tipeltem, aki a nemrégen felfedezett neutronnal bombázott több elemet és majdnem mind­egyiket átalakította, sugárzóvá tette és még új elemet is felfedezett, amely az eddig utolsónak hitt Uránnál is súlyosabb. Most csak annyit mondhatnék, hogy ami késik, az nem múlik.«. Beke professzor jóslata — amint tudjuk — a legrövidebb időn belül bevált. Vájjon kit jósol most — a jövő évi Nobel-díjnyertesnek a kitűnő magyar tudóst.;. — Az Országos Ügyvédszövetség a Felvidékért. Az Országos Ügyvédszövetség központi tisztikarának ülésén káinoki Bedő Sándor udvari tanácsos, elnök emelkedett szavakkal emlékezett meg a Felvidék visszacsatolásá­nak történelmi jelentőségéről. Utána kisleéli Szalay Zol­tán kormányfőtanácsos-alelnök ismertette a december 10-ére egybehívandó XI. országos ügyvédi értekezlet napirendjét, amelyre az összes felvidéki ügyvéde'k meg­hívót kapnak s amelyen dr. Nyulászy János kincstári főtanácsos, volt kassai ügyvéd fogja ismertetni a vissza­csatolt felvidéki területek igazságügyi és ügyvédi kér­déseit. Az értekezletet ünnepi vacsora követi a felső­margitszigeti Palatínus szállóban, ahol a serlegbeszédet Niamesny Mihály kormányfőtanácsos, az Országos Ügyvédszövetség budapesti osztályának elnöke mondja­— Schön és Lustig cég ezúton értesíti k. közönségét, hogy november l :én beolvadt a Münchengrätzi cipő kcresk. kft.-ba, Kossuth Lajos ucca 15., ahol régi vevői a SKokott előzékeny kiszolgálást és még nagyobb rak­tárt találnak. SZÖVETKEZETE Gr_ Tisza István u. 12 T. 189-68. 1 Műbútorokban nagy választók

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék