Pesti Napló, 1938. december (89. évfolyam, 251–275. szám)

1938-12-01 / 251. szám

16 Csütörtök PESTI NAPLÓ "1938 decembSr . OGI NAPLÓ Mátyás király ügyvédjei Az utóbbi években sok szó esik a ma­gyar ügyvédség anyagi küzdelmeiről. A csonka határok közé szorított országban az­ ügyvédségnek az összlakossághoz vi­szonyított számaránya erősen megduzzadt és gazdasági válságok amúgy is meg­gyengítették a gazdasági élet olyan te­rületeit, amelyek az ügyvédségnek eddig kellő munkaalkalmakat termeltek. Bármennyire is kétségtelen, hogy min­den magyar ügyvéd és ügyvédi intézmény az ügyvédeket megillető szabadságjogok tiszteletétől van eltelve, mégis sor került arra, hogy egyes kamarák a zárt létszám bevezetése mellett foglaltak állást és ál­talában a magyar ügyvédség is kénytelen olyan szervezeti önsegélyhez folyamodni, amely — akár elvek feladása árán is — az ügyvédség helyzetén javítani hivatott. Az ügyvédi munkalehetőség leromlásá­nak e korszakában üdítő érzés visszate­kinteni azokra az időkre, amikor az ügy­védi diploma még minden különös küz­delem nélkül olyan tisztes pozíciót és anyagi bázist jelentett, hogy az ügyvédi állás anyagi tekintetben is irigyelt volt. A jól képzett és szorgalmas ügyvédnek biztos kenyere volt Magyarországon, amit a mai időkről kevésbé lehetne elmon­dani. Ebben a rezignált szemlélődésben való­sággal a meglepetés erejével hat, ha egy bátor mozdulattal néhány évszázaddal visszalapozva a magyar ügyvédség törté­netének lapjain,­­ Mátyás király 186. évi dekrétumán akad meg tekintetünk. Mátyás király törvényhozása minden szempontból megérdemelné, hogy a leg­alaposabb szellemtörténeti vizsgálódás tárgya legyen, mert az akkori magyar vi­szonyokat messze túlhaladó fejlettséggel " olyan intézményeket valósított meg nem­zeti életünkben, amelyek a legnagyobb államférfiúi bölcsesség és mondhatni: atyai jóindulat megnyilvánulásai a nem­zet iránt. Páratlanul áll jogtörténetünk­ben az a mindenre kiterjedő részletes és igen gyakorlatias gondoskodás, amely Mátyás törvényeiből az államélet minden irányában kisugárzik.­­ Az ügyvédekről is szó esik Mátyás tör­vényeiben éspedig olyan érdekes értelem­ben, hogy a mai helyzet látószögéből te­kintve, nem tudunk elfojtani egy halk­anosúlyt, amelybe azonban cseppnyi kese­rűség is vegyül. Az 1486. évi dekrétumban, melyet Má­tyás király VI. törvénycikkének is szokás nevezni, a 69. cikkely szövege (kihagyva az itt felesleges részeket) a következőkép­pen hangzik: „Mivel szokása az ügyvédeknek, hogy nyereségvágyból mentül több személynek az ügyeit elvállalják és azok védelmében meglehetősen hanyagul járnak el,... en­nélfogva rendeltük, hogy ennek utána egy ügyvéd se merje 14 személynél több­nek az ügyeit elvállalni és vinni.­ Boldog ügyvédtársaim, akiknek annyi volt a dolguk, hogy a rájuk bízott ügye­ket alig győzték ellátni! Boldog kor, mely­ben királyi gondoskodásnak kellett közbe­lépnie, nehogy az ügyvéd oly sok ügyet vállalhasson, amennyit kellően ellátni nem is képest A mai kor automatikusan gondoskodik arról, hogy az ügyvédnek minden egyes ügyére és ügyfelére kellő ideje maradjon. De ne folytassuk az összehasonlítást, hanem vegyük inkább szemügyre az idé­zett törvényhely egyes kifejezéseit. Mindenekelőtt szembeötlő a »nyereség­vágyból« kifejezés, mely észrevehetőleg valami rosszulást fejez ki azzal a tény­nyel szemben, hogy az ügyvéd nyereség (honorárium) ellenében vállalja az ügyek vitelét. Magyarországon az ügyvédi hiva­tás csak 1769 óta van különös képesítés­hez (vizsgához) kötve. Addig bárki ügy­védkedhetett, akinek egyébként teljes polgárjogai voltak. Igen sokan akadtak, akik az ügyvédkedést nem is hivatás­szerűen űzték, hanem rokoni, baráti szí­vességből foglalkoztak egyes ügyek vite­lével anélkül, hogy ezért bármit is kér­tek vagy elfogadtak volna. Aránylag igen kevés volt azoknak száma, akik az ügy­védi foglalkozást hivatásszerűen űzték. Ezek rendszerint külföldi egyetemeken végezték jogi tanulmányaikat és hazá­jukba visszatérve, óriási munkalehetőség állott rendelkezésükre. Kétféle ügyvéd­típus létezett: perbeli képviselő (procura­tor), akit a magyar nép röviden próká­tornak nevezett, másrész­t »szószóló« (conlocutor). Az ügyvédségnek ez a két iránya a francia jogban még ma is léte­zik (avocat és avoué) és ilyen értelemben lehet szól­ni jogi tanácsadóról és peres ügyvédről. Mátyás rendelkezése tehát nyilvánvalóan azokra vonatkozik, akik az ügyvédi hiva­tást mesterség gyanánt űzték és munká­jukért természetesen díjazást fogadtak el. A csekély pénzforgalom következtében az ügyvédi díj igen gyakran földbirtok át­engedésével adatott. Jellemzőnek tekint­hető, hogy ebből a törvényből is kicsillan az az úri averzió, mondhatnók: szemér­mes tartózkodás, amellyel a magyar fel­fogás az értelmiségi munka díjazásával szemben viseltetett és amely az úgyneve­zett­­flateiner-szemérem­ fonák formájá­ban mai napig is él. Ami már most a Mátyás király kora­beli ügyvédek »hanyag eljárására« vonat­kozik, itt érdemes felemlíteni, hogy e le­tűnt korúak perei a mai értelemben vett perhez nem is hasonlíthatók. Az eljárás legfőképpen írásbeli volt s az ügy túl­nyomó részét iratváltás, nem pedig szó­beli tárgyalás töltötte ki. Mai fogalmaink szerint elképzelhetetlen, hogy egy-egy ilyen régi­­per mennyi időt vett igénybe és vitele mekkora munkával járt. Nem­csak évtizedes, hanem évszázados perek szőtték keresztül-kasul egy-egy család éle­tét generációkon keresztül. Egy-egy peres ügy aktái tengernyire dagatak és ember volt a talpán, aki az iratok végtelen so­rában tájékozódni tudott. Mindezeket figyelembe véve, nagyon is elegendőnek kell találni azt a törvényben megengedett maximumot, mely szerint az ügyvédnek legfeljebb tizennégy ügyfél ügyeit volt szabad elvállalnia. Adott körülmények között ez a permennyiség az emberi tel­jesítőképesség maximumát vette igénybe. Ügyvédtörténeti szempontból azért is érdekes ez a törvény, mert az ügyvédi numerus elaususnak másutt nem tapasz­talható módszerét vette igénybe. A ma divatos rendszer az ügyvédség létszámát hajlandó korlátozni, más rendszerek pe­dig az ügyek természete szerinti eloszto­zást látják helyesnek. A klientéla maxi­málása olyan gondolat, mely Mátyás tör­vényhozásában jelent meg először. Adná Isten, hogy közviszonyaink olyan javu­lása következnék be, mely nálunk is újból aktuálissá tenné a magyar ügyvédnek a túlmunkától való kíméletét. Dr. Kassai Béla Százhuszonnyolcezer­pengős ügyvédi expenznóta-per Dr. Graff Ignác budapesti gyakorlóügy­véd az Országos Földhitel Intézet bet. cég ellen 128.000 pengő tőke és járulékai iránt költségjegyzékpert indított. A keresetéhez csatolta az expenznótát, amelyben felso­rolta azokat az ügyvédi munkálatokat, amelyeknek tiszteletdíja fejében jár neki a keresetileg jelentős nagy összeg. Az ügy tárgyalása során kiderült, hogy a protestáns egyházak tíz esztendővel ez­előtt nagyobb kölcsönt akartak felvenni és e végből amerikai pénzügyi körökkel léptek összeköttetésbe. A felperes ügyvéd több tárgyalást folytatott gróf Hadik Já­nossal, a Kisbirtokosok Országos Föld­hitelintézetének elnökével s ezen tárgya­lások eredménye lett az, hogy a Kisbir­tokosok Országos Földhitelintézete vál­lalta a protestáns kölcsönért a garanciát. Az Országos Földhitelintézet a kereset elutasítását kérte, mert nem az ő meg­bízásából járt el az ügyvéd, hanem a protestáns hitelszövetkezet képviseletében, amelytől 30.000 pengő honoráriumot kért és kapott is. A bíróság számos tanút hall­gatott ki, akiknek vallomása után a fel­perest követelésével elutasította és 4500 pengő perköltség megfizetésére kötelezte. A kihallgatottt tanúk ugyanis megcáfol­ták azt a kereseti tényállást, hogy a fel­peres számára az alperes közvetítői ju­talék folyósítását ígérte volna. Fenyegetés hatása alatt kötött házasság Egy borbélymester párheti házasság után otthagyta a feleségét és a budapesti törvényszék előtt a rövid idővel korábban megkötött házasságának érvénytelenítését kérte. Ezt a kereseti kérelmét azzal indo­kolta, hogy feleségét nem jószántából vette nőül, hanem kényszer hatása alatt. Elis­merte, hogy feleségének hosszabb idő óta udvarolt, azonban a házasságkötésre nem is gondolt. A leány anyja széltében-hosz­szában minden közös ismerősük előtt azt hangoztatta, hogy ha nem veszi el a bor­bély a leányát, könyörtelenül levitrio­lozza, hogy mindkét szemére megvakul­jon. Azzal se törődik, ha emiatt akár tíz esztendőre is becsukják. — Ilyen fenyegetés hatása alatt félel­memben szántam magam, arra, hogy — erősítgette a felperes — feleségül veszem a lányt annak ellenére, hogy nősülni egy­általán nem akartam. A törvényszék a lefolytatott bizonyítási eljárás után a felperest keresejével eluta­sította. A perbeli adatok szerint anyósá­nak fenyegetőzése a házasságkötés előtt legalább egy hónappal korábban hangzott el. A bíróság megítélése szerint azonban ezt a fenyegetést nem lehet olyan fokú­nak minősíteni, hogy a felperesben ak­kora mérvű félelmet keltett volna, amely­nek hatása alatt a házasságot megkötötte. Különben is a fenyegetés és a házasság­kötés között annyi idő telt el, hogy a fel­peresnek módjában állott a fenyegetés el­hárítása végett a szükséges törvényes in­tézkedéseket megtenni. A törvényszék ítélete ellen a felperes fellebbezéssel élt, azonban a kir. ítélő­tábla dr. Móra Mihály tanácselnök veze­tése mellett tartott tárgyalás után az első­bíróság ítéletét helybenhagyta. Ebtenyésztő egyesületek tisztességtelen versenypere A tisztességtelen versenyperek széles frontján egy különös és érdekes perben hozott ítéletet dr. Skuteczky József tör­vényszéki bíró. Felperesként a Magyar­fajta Kutyákat Tenyésztő Egyesülete sze­repelt, alperes pedig a Magyar Ebtenyész­tők Országos Egyesülete volt. Mindkét egyesület belü­gyminiszterileg jóváhagyott alapszabályokkal működik és mindkettő­nek célja az, hogy fajkutyák tenyésztését előmozdítsa és ennek érdekében a faj­kutyákról törzskönyveket vezetnek. A perre az adott okot, hogy egy svájci lakos tavaly tavasszal Farkas Lívia kutya­tenyészetéből egy Bodor nevű fehér pulit vásárolt, amelyet a felperesi egyesület fajtisztának ismert el és mint ilyent a törzskönyvébe bevezetett. A svájci ember ezzel a Bodor nevű pulival több versenyt is nyert. Később megtudta, hogy a kutya­egyesületek egyik nemzetközi szövetsége a Bodor pulit fajtisztaság tekintetében kifogásolta azért, mert ennek a pulinak tiszta volt a szőre. Szakvéleményt kértek az alperesi egyesülettől is, amely azt a szabályt állította fel, hogy fajtiszta puli­nak csak az tekinthető, amely vörhenyes fekete, vagy a szürkének bármely árnya­lat színű a szőre. A fehérszőrű pulit az alperes sem tartja fajtisztának. Meg­indult a levelezés Bodor puli ügyében s e körül úgy kiélesedett a harc, hogy a felperes bírói jogsegélyt vett igénybe. Keresetében arra kérte a törvényszéket, hogy tisztességtelen verseny címén tiltsa el az alperest attól, hogy levelekben olyan közléseket tegyen, amely szerint a kutyák fajtisztaságának megállapítása csak az alperesi, de a nemzetközi szabályok értel­mében is kizárólag a Magyar Ebtenyész­tők című könyv adatai szerint történ­hetik. A törvényszék a bizonyítási eljárás le­folytatása után a felperest keresetével el­utasította, mert alperes tevékenységét nem tekinti tisztességtelen verseny­esz­köznek. Az a tény, hogy az alperes a nem­zetközi kinológiai szövetséggel olyan szer­ződést kötött, hogy szinte monopolisztikus helyzetet teremtett az alperes javára, ez a felperes érdekes, ha sérti is, nem szol­gálhat alapul tisztességtelen verseny jog­címén a per megindítására. Esztergom törvényszéke visszaállításáért Esztergom vármegye közigazgatási bi­zottságának ülésén dr. Groh József ügy­véd beadványát tárgyalta, amelyet az esztergomi ügyvédi kar nevében terjesz­tett elő. A beadvány a Felvidék felsza­badításával kapcsolatban az esztergomi törvényszék felállítását kéri. Dr. Radocsay László főispán ezzel kap­csolatosan közölte, hogy értesülése szerint a kérdéssel Esztergom város képviselő­testülete is mihamarább foglalkozik. Töb­bek hozzászólása után a bizottság elha­tározta, hogy a kérelmet pártolóan ter­jeszti fel illetékes helyre. A felesége tartotta el H. József pestszentimrei lakos kártérí­tési pert indított a budapesti törvényszék előtt a MÁV ellen. Követelését abból szár­maztatta, hogy tavaly november 23-án a kőbányai vasúti állomáson az egyik vo­nat halálra gázolta feleségét. A kereset tényállítása szerint nejének elvesztése ál­tal eltartósát veszítette el és ezért havi 70 pengő baleseti járadék megítélését kérte. A MÁV védekezése a keresettel szem­ben úgy szólt, hogy a halálos szerencsét­lenség az elhunyt asszony kizárólagos hi­bája folytán következett be. A lefolyta­tott bizonyítási eljárás adatai szerint a felperes néhai felesége a vasúti állomá­son a külső perron előtt a zárt sorompót felrántotta s így szaladt keresztül a síne­ken, amikor a befutó mozdony elé került. Az utasok közül többen kiáltoztak utána, de az asszony n­em hallotta és halálos bal­esetet szenvedett. Ilyen körülmények kö­zött dr. Mészáros Béla törvényszéki bíró a felperest keresetével elutasította. Az íté­let indokolása megjegyzi, hogy a vasúti utasításokban nincsen olyan rendelkezés, amely szerint a sorompókat zárt állapot­ban rögzíteni kell, hogy az illetéktelenek ki ne nyithassák. Ezzel szemben a vasúti üzleti rendtartás kimondja, hogy a so­rompókat önhatalmúlag kinyitni, azokon átmászni vagy alattuk átbújni tilos. Ilyen­körülmények között az elhalt e­fficme»sWff*Hotta Je. rendelkezéseket megszegte, a halálos bal­esete tehát az ő kizárólagos hibája foly­tán következett be, s így a felperes kár­térítést nem igényelhet Jogegységi határozat A kúria közpolgári-, váltó-, kereske­delmi- és csődügyekben alakított jogegy­ségi tanácsai Hutás József kúriai másod­elnök elnökletével november 21-én tartott együttes ülésében a következő határozatot hozta: Az 1926.­XVI. t.-c. rendelkezéseit olyan magánalkalmazotti nyugdíjak átértékelé­sére is alkalmazni kell, amelyekhez való jog, a törvény életbelépése után nyílt meg; de csak abban az esetben, ha a nyugdíjkövetelés alapja olyan szolgálati szerződés, külön megállapodás vagy a szolgálati szerződést kiegészítő szolgálati, illetőleg nyugdíjszabályzat, amely a nyugdíj összegét vagy annak legmagasabb összegét koronában vagy forgalomban már nem lévő más belföldi pénznemben határozza meg. (96. számú polgári dönt­vény.) A ködért is a vasút felelős A debreceni tábla most tárgyalta azt a kártérítési pert, amelyet az egyik vasúti átjárónál történt baleset miatt indítottak a MÁV ellen. Úgy az első bíróság, mint a tábla megállapította, hogy a baleset alkalmával vastag köd volt s a balesetet nem a felperes gondatlansága és figyel­metlensége okozta, hanem a rossz látási viszonyok. Ezért a vasútnak a tárgyi fe­lelősség alapján kártérítést kell fizetnie. Figyelemmel azonban arra, hogy a bal­eset előidézésénél a figyelmetlenség is közrejátszott, a tábla a kárt a felek kö­zött megosztotta s az első bíróság által­­megítélt járadékösszeget felére szállt-

Next