Pesti Napló, 1939. március (90. évfolyam, 49-74. szám)

1939-03-02 / 50. szám

12 Csütörtök PESTI NAPLÓ 4 1939 március 2 Macsek horvát parasztvezér új választásokat sürget , London, március 1. (Daily Telegraph and Morning Post.) A Manchester Guardian tudósítója hosszabb interjút folytatott dr. Macsek horvát vezérrel, aki többek között a következőket mondotta: — Nekünk, horvátoknak annyi csalódásban volt már részünk a múltban, hogy most már mindenben kételkedünk egy kissé. Sztojadino­­vics miniszterelnök bukása alkalmából tudta meg a világ először, hogy egyáltalában van hor­vát­ kérdés is, mert a világsajtó ezt a kérdést jelölte meg a kormányváltozás egyik okaként. —­ A horvátok már kezdenek türelmetlenek lenni, — mondotta Macsek — korrekt választáso­kat, szövetséges államrendszert kívánnak. Köve­telik továbbá, hogy tegyék jóvá azt az intézkedést, amellyel az előző kormány sok horvát tisztvise­lőt elbocsátott, illetve Macedóniába helyezett át. Macsek valószínűnek tartja, hogy Pál régens­­herceg meg akarja várni Péter királynak 1941-ben bekövetkező nagykorúságát. A horvátoknak erről az a véleményük, hogy a cseh-szlovák állam is azért esett át legutóbbi nagy válságán, mert nem akartak hozzányúlni az alkotmányhoz. . A lap tudósítója hozzáfűzi az interjúhoz, hogy Macsek tántoríthatatlan híve a demokráciának. _ Párviadal vétsége miatt elítélték gróf Széchenyi Mihályt és báró Collas Tibort. Múlt év augusztusában báró Collas Tibor és­­ gróf Széchenyi Mihály kardpárbajt vívtak. A párvia­dal során mindketten könnyebb sérülést szenved­tek. Az ügyészség párviadal vétsége miatt vádat emelt ellenük s szerdán tárgyalta ügyüket a büntetőtörvényszék Kovács Miklós­ tanácsa.­ A törvényszék mindkét vádlottat 300 pengő pénz­büntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős.­­ A községi jegyzők memorandumban kérik az új községi törvény megalkotását. A Községi Jegyzők Or­szágos Egyesülete felterjesztéssel fordult a belügymi­niszterhez és memorandumában az új községi törvény megalkotását sürgeti. Rámutat az emlékirat a falu helyzetére, a falusi jegyzői kar felfokozott teljesítmé­nyére. A községi jegyzői kar a következőt kéri a bel­ügyminisztertől: 1. A népies és szociális fejlődéstől el nem választható új községi igazgatást mielőbb be kell rendezni, e célból meg kell alkotni az új községi tör­vényt. 2. Az új törvény elégítse ki az erőteljes köz­ségi életnek a lélekszámban és területben jelentkező igényeit, szabadítsa meg a községet az államigazgatás terhétől, szüntesse meg a pénzügyi gyámságot, szabá­lyozza és bővítse ki a községi igazgatás hatáskörét, adja vissza a községek önkormányzatát. 3. Az új köz­ségi igazgatás, a jegyzőkérdés végleges rendezésével jusson megfelelő vezetéshez, evégből a jegyzői képesí­tést emeljék fel egyetemi színvonalra és vagy a jog­­tudományi vagy a közgazdasági egyetemen állítsanak fel külön közigazgatási fakultást, ahol egyúttal a szük­séges mezőgazdasági ismeretek is elsajátíthatók legye­nek. Addig is a jelenleg működő tanfolyamok minősít­tessenek át községi közigazgatási akadémiává.­­ Felakasztotta magát az újpesti UTE-pályán Tóth Mihály hatvanhatéves vágóhídi alkalmazott. Kedden délután holtan találták. Anyagi gondjai és betegsége miatt követte el tettét. — Halálozás. Simon Norbert mérnök, ny. kir. mű­szaki főtanácsos febru­ár 28-án elhúnyt. Temetése 3-én, pénteken délután 3 órakor lesz a rákoskeresztúri halottasházból az evangélikus egyház szertartása sze­rint. Felesége, Simon Blanka újságírónő és hat gyer­meke gyászolják. Prágai Ernő szécsényi fakereskedő, volt egyéves önkéntes népfelkelő a harctéren és a hatévi orosz fog­sága alatt szerzett malária betegsége következtében február 26-án elhúnyt. Zaudek Lápót 81 éves korában elhunyt. Jakabfi György békéscsabai evangélikus lelkész, egyházkerületi törvényszéki bíró meghalt. Csütörtök délután temetik a békéscsabai evangélikus templomból.­­ A földművelésügyi minisztérium m­eg­rágalma­­zása miatt elítéltek egy volt minisztériumi díjnokot. Dr. Vass Árpád volt földművelésügyi minisztériumi díj­­nok múlt év máricusában beadvánnyal fordult a föld­művelésügyi miniszterhez, s többek közt elpanaszolta, hogy a minisztériumban kegyetlen hajszát indítottak el­lene. Ugyanilyen tartalmú beadvánnyal fordult az ügyészség elnökéhez is. A beadványok tartama miatt dr. Vass Árpádot néhány héttel ezelőtt nemzetrágalmazás miatt háromhónapi, majd kétheti fogházbüntetésre ítél­ték. A büntetőtörvényszék Szőke Benedek-tanácsa szer­dán harmadszor is felelősségre vonta a beadvány tar­talma miatt dr. Vass Árpádot. Ezúttal felhatalmazásra hivatalból üldözendő rágalmazás vétségével vádolta meg az ügyészség, mert a földművelésügyi minisztérium tisztviselőkarát visszaélésekkel gyanúsította meg. A törvényszék a bizonyítási indítvány elutasítása után Vass Árpádot kétheti fogházra ítélte. Az ítélet nem jogerős. — Az orvosi továbbképzés tanfolyamai. Az Orvosi Továbbképzés Központi Bizottsága az év első felében a következő tanfolyamokat rendezi: Orvosi továbbképző előadások minden hónap első és harmadik szerdáján, betegbemutatások és demonstrálások a Pázmány Péter Tudományegyetem klinikáin (március 4-től június 17-ig), a szív- és vérerek betegségeinek tárgyköréből (március 6—11-ig), az orvosi kutatás statisztikai módszereiről (március 6—17-ig), klinikai röntgen-diagnosztikából (március 13—18-ig), urológiából (március 20—24-ig), a bőr- és nemibetegségek válogatott fejezeteiből (március 20—25-ig), életet fenyegető hasi­ri megbetegedésekről (március 27-től április 1-ig), a helyi érzéstelenítésből (április 17—22-ig), a gyakorlóorvos sebészetéből, különös tekintettel a törésekre és ficamokra (május 1—6-ig), az orr-, gége- és fülgyógyászat tárgyköréből (május 8— 13-ig), a tuberkulózis tárgyköréből (június 12—24-ig), az anya- és csecsemővédelemből (április 11—23-ig; május 15—28-ig; június 5—18-ig). A vidéki városokban: Szege­den: a rosszindulatú daganatok tárgyköréből május 20—21-ig. Pécsett: összefoglaló előadások a heveny hasi megbetegedések tárgyköréből március 4-től március 20-ig, valamint szombatonként az anya- és csecsemő­védelemből június 11—24ig. Debrecenben: továbbképző tanfolyamok a Tisza István Tudományegyetem klinikáin május 1—13ig, a gyomor betegségeinek tárgyköréből áp­rilis 29-től május 13-ig, az anya és csecsemővédelemből máj­us 1—14-ig. Felvilágosítás az Orvosi Továbbképzés Központi Bizottságánál, Vili., Eszterházy ucca 9. Legújabban megjelent REGÉNYEK Bajcsy-Zsilinszky: Mátyás király. Tört. regény H. E. Jakob: A régi Bécs. J. Sicarus k­étete. Regény------------------------------------------------- — Ghardonne: A boldogság éneke. Reg. 218 oldal Egry: Zsarátnokot dobott az Úr. Reg. 236 oldal Gervais: Ma-Kui árnyékában. (Egy orvos él­ményei Kínában)------------------------—•-------­Harsányi: Magdolna. Regény 3 kötetben. II. kiadás--------------------------------— Forster: Amerika álma. Regény. 384 oldal------­Kellermann: A kék szalag. Regény.^ 356 oldal —• Knittel:­ Via Mala. Regény. 647 oldal------- ~ I­ázár: Pekár Gyula. írói arckép. 165 oldal — Reményik Zs.: Vész és kaland. Regény. 231 o. Rice: New-York regénye. Regény. 582 oldal — V. báró Roszner I.: Katonák, népek, események. (Világháborús napló)---------------—------------­v. Somogyváry: A város meg a sárkány. Reg. Szt. Szabó Mária: Felfelé. Regény. 190 oldal­­— Sava: Gyógyító kés. Regény. 252 oldal ----------­Zilahy: Földönfutó város. Regény. 321 oldal — Zischka: Harc a fehér aranyért —-----------— Fűbre kötve 4.— 5.40 — • 6.80— 3.60 4.— 6.— 3.80 5.— 12.— 18.— 4.50 6._ — 5.40 8.80 5.—— 3.60 —.— 7.20 8.— 10.— 2.80 4.—­5.60 7.60 6.— • — 5.40— 3.20 Kaphatók: .»Az­ Est« könyvkereskedésében, Erzébet-körút 18. Rádión körözik a gyöngyösi gyilkos cigányokat Gyöngyös, március 1. (A Pesti Napló kiküldött munkatársától.) A gyöngyösi rablógyilkosság két áldozatát, a 75 éves Takács János bortermelőt és 72 éves fele­ségét kedd délután nagy részvét mellett temet­ték el. Megállapította a rendőrség, hogy az idős házaspárt a gyilkosok karóverő husánggal ütötték agyon, levetkőztették, kirabolták. A fiókos szek­rényből 400—500 pengőt zsákmányoltak. Az öreg Takács szombat délben két cigánnyal alkudozott, akiktől lovat akart venni, úgy rekonstruálják a történteket, hogy Takács, aki minden látogatóját beinvitálta egy pohár borb, a cigánykupecekkel is leült borozni. Amikor a konyhában őrzött ital elfogyott, lement a­­pincébe borért. Mialatt oda­lent volt, az előkerített husánggal a cigányok a szomszéd szobában leütötték az öregasszonyt. Amikor visszajött, a cigányok már megint a konyhában voltak. Takács le akart ülni velük tovább poharazni, de ekkor az egyik cigány hátul­ról leütötte. Az egri törvényszék orvosai felboncolták a meggyilkolt házaspár holttestét. Megállapították, hogy Takács koponyacsontját a darabra, az asz­­szonyét 31 darabra törték a gyilkosok. Több személyleírás alapján megállapították a két cigány személyazonosságát és rádiókörözést adtak ki ellenük. Az egyik Balog József, akit a cigányok Tari néven ismernek, 28—35 éves, 175 centiméter magas, bicegő járású. Egyik kezén há­rom ujja zsugorodott, ezért a cigány­ok »hét ujjú­nak« csúfolják. Arca hosszas, pirosbarna, a kül­seje nem cigányos, kis hegyes, magyaros bajuszt visel. A másik körözött a fivére, Balog Ferenc, akit azonban Kálmánnak hívnak maguk között a cigá­nyok. 23—25 éves. Mind a ketten Debrecenben szü­lettek, apjuk id. Balog Ferenc, anyjuk Balog Ró­zsi. Mindketten rovott múltúak­. Ferenc­ Kálmán körülbelül 175 centiméter magas, arca hosszas, pi­rosbarna, nyírott angol bajusza van. Kabátja sö­tétbarna, rövid, bekecsszerű és sötét prém van rajta, szürke lapos sapka, sötét nadrág és fekete félcipő az öltözete. Valószínűleg mindkettőjüknél pisztoly van. Szerdán Huta községben látták a bicegő ci­gányt egy ismeretlen idegen cigány kíséretében. Ennivalóért jöttek a községbe, aztán megint eltűn­tek a közeli erdőségben. A csendőrsé­get, valamint az egri és a gyöngyösi rendőrséget értesítették és megindult a hajsza az erdőségben bujkáló gyilkos cigány után­­kot.) Mivel a most meginduló tavaszi mun­kákat a száraz talaj nagyon hátráltatta volna, gazda­köreink vágyódva figyelték a szelek és felhők járá­sát, vajha belőlük annyi nedvesség jutna, hogy föld­jük talaja a szántásra, ásásra, kapálásra, kellően meg­puhulna, meglazulna. A jó Isten kérésüket meghall­gatta s kedd reggeltől szerda reggelig az ország min­den része ismét kapott esőt, havaseső vagy hó alakjá­ban újabb csapadékot, amelynek mennyisége Orosházán és Kötőszakállon a 7 litert is elérte négyszögméteren­ként. Bármilyen kellemetlen is, a mindennapi életben, hogy nap-nap után újból megyllnak az ég csatornái, ez ne vegye el kedvünket, hanem mindig az lebegjen sze­münk előtt, hogy nem a rövid és bőséges záporszerű esők a hasznosak, hanem azok, amelyek kisebb mennyi­ségekben szinte adagokban kerülnek vetéseinkre, gyü­mölcsöseinkre. A kisebb mennyiséget a talaj könnyeb­ben felszívja, a fejlődésnek induló növényzet könnyeb­ben és haszosabban értékesítheti, míg a bő és nagy csa­padékok rendszerint gazdaságilag kihasználatlanul, gyorsan lefolynak a völgyekbe, mélyedésekbe, mert a talaj sem szívja gyorsan fel és a növényzet sem képes egyszerre rövid idő alatt a nagy vízmennyiségek feldol­gozására. Ez különben így van az emberi életben is, csak so­kan nem veszik észre s mindig többet akarnak, de keve­set kapnak. Az esős időjárás egyébként könnyen elvisel­hető, mert a hőmérséklet az évszakhoz viszonyítva arány­lag elég magas és a szerdára virradó éjjelen is csak Baján, Nyíregyházán, Kassán és Ungvárott szállott a fagypontra, délelőtt pedig 2—3 fok között váltakozott, napközben 4—5 fokra emelkedett és este is még 3—1 fo­kot mértek. A hőmérséklet egyenletes, nem nagyon in­gadozó, mert az ég túlnyomóan borús, a légáramlás pe­dig gyenge; a szél változó irányú és mérsékelt volt, napköziben és este is sok helyen esett az eső, Sopronban még hó is, sőt a Dobogókőn is havazott este, ahol a hó­réteg vastagsága már elérte a 10, a Kékesen pedig a 7 centimétert. Csütörtökön is mérsékelt marad a légáramlás, a felhőzet változó lett, többször megismétlődő futóesők Sok helyen fordulhatnak elő, a magasabb hegyeken újabb hóesésre számíthatunk s a nappali hőmérséklet kissé emelkedik. Dr. Massány Ernő m­. kir. főmeteoroló­gus.* Március 3-án, pénteken a Nap kél 6 óra 23 perckor, lenyugszik 17 óra 31 perckor, a Hold kél 0 óra 58 perc­kor lenyugszik 1 óra 31 perckor. Budapesten este kilenc órakor a hőmérséklet +4 fok Celsius, a tengerszintre átszámított légnyomás 763 milliméter, mérsékelten emelkedő irányzatú. Várható időjárás a következő 24 órára: Mérsékelt szél. Változó felhőzet. Egyes helyeken köd, több helyen újból eső, havaseső, a hegyeken havazás. Helyenként gyenge éjjeli fagy. A nappali hőmérséklet kissé emel­kedik. — Kinevezések. A kultuszminiszter N­agyáé Bacsó Ernesztin szegedi leánygimnáziumi, Nagy Anna kapos­vári egyesületi leánygimnáziumhoz szolgálattételre be­osztott gimnáziumi, Orsós László pécsi tanfelügyelői hi­­vatalhoz szolgálattételre beosztott gimnáziumi, Mit­­nyén Mihály székesfehérvári gimnáziumi, Palásti László sümegi gimnáziumi, Brolly Imre kaposvári gimnáziumi, dr. Andauer Mária békéscsabai leánygimnáziumi és Bakos Tibor szombathelyi gimnáziumi óraadó-helyettes tanárokat az állami gimnáziumi helyettes tanárok lét­számába helyettes tanárokká kinevezte. huszárezred Bajtársi Köre március 1-én, szombaton este ‘1­8 órai­g ?!?*“«! bajtársi összejövetelt tart a Makkhe­te«-féle vendéglő­halón helyiségében, Rottenbiller utca 52. A Bajársi Kör vezető­sége már most felhívja a volt ezred­bajtársak figyelmét arra, hogy március hó 26-ára egy bajtársi ezredtalálkozó van előké­szítés, alatt és a vezetőség ezután is kéri a volt ezredbajtársakat, hogy a március 1-iki találkozón teljes számban jelenjenek meg.­­ A Görgey Viktor ny. huszárezredes parancsnoksága alatt mű­ködött volt Vin. ker. tisztiszázad márcuis 4-én, szombaton este 8-kor a Nemzeti Tornaegylet Miklós-termében (Szentkirályi u .26.) vacsorával egybekötött családi összejövetelt tart. •­­ Bécs városa március 12—19 között rendezi meg nagy tavaszi nemzetközi vásárát. A magyarországi látogatók a német vonalakon 60%, a magyar vonalakon 33V0% vasúti kedvezménnyel látogathatják a vásárt. Felvilágosítást nyújt: a Bécsi Vásár Kirendeltsége Budapest, VI., Andrássy út 28. Tel.: 119—156.­­ Cipőkiárusítás! Most olcsón vehet. Lemberger József (V., Gróf Tisza István u. 12.) cipőüzletét ház­­lebontás miatt­­áthelyezi, iparhatósági engedéllyel ki­árusítja. Finom márkás női, férfi és gyermekcipők, valamint túra, sportcipők rendkívül olcsón. Színházak csütörtöki műsora OPERAHÁZ: Figaro házassága (B. bérlet 17. sz.; VI8) . NEMZETI: Amphitryon (XII. bérlet; 18). — KAMARA: Utolsó tánc (8). — VÍG: Havasi napsütés (8). — MAGYAR: Erzsébet (8). — BELVÁROSI: Földindulás (8). — PESTI: Az asszony és az ördög (8). — AN­DRÁSSY: Babus (8). — VÁROSI: Katinka (8). — ROYAL: Egy bolond százat csinál (V:9). — TREPZKÖRUTI: A ver a mennyország kapujában (9). — PÓDIUM: Elő az okmányokkal! (9). — KOMÉDIA: Tanganyika (*/1 9). — ERZSÉBETVÁROSI: Kávé babbal (%6, Vt9). — JÓZSEFVÁROSI: Fehér hattyú (Vt6, %9). — KIS­­FALUDY: A mosoly országa (%6, %9). Budapest, VII., Ilka-utca 26. sz. társasház résztulajdonosainak szövetkezete. Meghívó a »Budapest, VII., Ilka-utca 26. sz. társas­ház résztulajdonosainak szövetkezete« 1939. évi március hó 9-én délután 5 órakor Budapesten, XIV., Nürnberg-utca 26. III. eme­let 8. sz. alatti helyiségben tartandó rendkívüli közgyűlésre. Tárgysorozat: 1. Az igazgatóság és a felügyelőbizottság jelentése. 2. Az 1987/1938. évi zárszámadások előterjesztése és a mérleg megállapítása. 3. Határozat a felmen­tvény megadásáról. Buda­pest, 1939 február 25. Az Igazgatóság. Mérlegszámla. Vagyon: 1. Ingatlan P 176.543.—. 2. Ingóságok P 1—. 3. Pénztár P 21.17. 4. Adósok P 1187.93. 5. Veszteség P 20.661.42. Összesen P 198.414.52. Teher: 1. Ü­zletrésztőke P 194.525.—. 2. Tartalékalap P 89.60. 3. Hitelezők P 2791.92. 4. Át­meneti tétel P 1008.—. összesen P 198.414.52. Veszteség- és nyereségszámla. Veszteség: 1. Ve­szteségáthozat P 20.122.49; le tartalékalapból leírva P 955.16­7. 19.167.33. 2. Adó, illeték P 17.859.35. 3. Közüzemi kiadások P 2331.64 . 4. Házkar­bantartás P 2969.35. 5. Költségek P 4709.27. Összesen P 47.036.94. Nyereség: X. Hátbérjövedelem P 26.375.52. 2. Veszteségálhozat P 19.167.38; 1937/1938. P 1494.09 . 20.661.42. Összesen P 47.036 94. Az eredeti számadások és jelentések a házfelügyelőnél te­kinthető meg. Budapest, 1939 február 25. Az igazgatóság: Fizáry Bódog s. k., Tóbik János s. k., hanga: Szabó Lajos s. k., dr. Gyenes Vilmos s. k., Nagyfalussy Sándor s. k., Rössler Gusztáv s. k., dr. Irsai Ernő s. k. Megvizsgáltuk és a fő- és segédkönyvekkel egyezőeknek ta­láltuk. Budapest,­­1939 február­ 25. A felügyelőbizottság: Beck Izsó s. k., Györbiró Jenőné s. k., Király Anta­lné s. k., Kohn Sámuel s. k., dr. Wirt Márton s. k.

Next