Pesti Napló, 1939. június (90. évfolyam, 123-146. szám)

1939-06-18 / 137. szám

PESTI NAPLÓ 1939 június 18 Vask­a«­» ADY, A JELES TANULÓ A félelem és gáncs nélkül való diák, tanári hátbaütéssel Ady vetélytárs nélkül való jó diák volt. Bát­ran lehet mondani róla, mint valamely lovagról: félelem és gáncs nélkül való. Rendszerető, kitűnő, példás magaviseletű. Az 1892. év őszén iskolanyitáskor került a zilahi gimnáziumba a piaristák nagykárolyi gim­náziumából, ahol az alsó négy osztályt végezte. Egy méhkaptár a vasúti kocsi, amely hozta a diáksereget a zilahi kollégiumba. A leghango­sabbak egyike éppen Ady Endre, az új Y-es diák, akinek kihallatszik a zsivajból a házigyártmányú szivarok finomságáról szóló magyarázata: nehe­zen gyullad, de ha meggyűl, nyomban el is alszik. Ady Nagykárolyban már jeles diák lévén, minden nagyobb megerőltetés nélkül kezdett emelkedni az új osztályban, amely nem lehetett előtte ismeretlen: zilahi diák volt a falubélije, Jákó Sándor, a vakációk alatt igen gyakran együtt volt vele az Ady portához közeli temető akácosának hűvösében. Jákó bizonyára beszélt neki a zilahi diákéletről és osztálytársairól. Ady tehát új környezetébe simán bealakult. Felszeg falusi gyermekként hatott a négyesz­tendős nagykárolyi városi múlt ellenére. De fölé­nyes képességei már karácsonykor elismerést arattak, mert csaknem mindenből jeles osztályza­tot nyert a karácsonyi Értesítőben. Mindinkább kétségtelenné vált a Bandi versenyen kívül való állása. Különösen Kovács Barnával *) szeretett vi­tatkozni, de Kovács már akkor előnyt adott a reális tudományoknak s így tulajdonképpen való versengés nem is fejlődött ki közöttük. Valósá­gos csendes szellemi párbajként hatott a vitatko­zásuk, rendszerint eldöntetlen eredménnyel vég­ződött. A hallgatóság kivé­teles gyönyörűségére szolgált minden effajta mérkőzés. Nagyon keve­set tanult odahaza, ellenben a tízpercek alatt bújta a könyveket. Feleletei szabatosságról, választékos nyelvről s a tárgyismeret teljességéről tettek tanúságot. Gyors felfogása volt, magolás nem látszott felele­tein. Ezekre világosan emlékszem. 1892/93-ban — ekkor volt tanítványom — az ötödik osztályban csupa jeleseket kapott tőlem. Az első félévben még akad kettős, ez is csak egyetlenegy, a második félévben azonban szín­egyes a fiú. (Megvan az ezt igazoló tanári no­tesz). 1893/94-ben a VI. osztályt szintén jelesen végzi. Csupán a német nyelvvel nem jutott sze­­geletre, de inkább csak abban a részében a nyelv­nek, ahol az idegen nyelv iránt való készség for­gott szóban, mert a nyelv irodalmi részében megint ugyancsak vezetett. Más idegen nyelv ismeretében sem jutott odáig, hogy bármelyiken is precízen tudott volna társalogni. A­ német nyelvi kudarc oka: Zilahon Kerekes Ernő, akkor fiatal tanár, kemény kézzel fogta a német nyel­vet, a német grammatikát, Nagykárolyban bizo­nyára fordítva volt és így egy kevés utánpótlásra lett volna szükség... Adynak erre nem volt kedve, mert már akkor öntudatlanul szőtte, al­kotta lelki habitusát. Szinte megmagyarázhatat­lan: éppen amiatt, hogy nem, valami nagyon ölte a szorgalom, már a diákévek legelején is milyen alaposan tudott elmerülni a görög és római klasz­­szikusok búvárlásában. Az iskolai kiszabott ré­szén felül tanulmányozta Homer, Horatius, Taci­tus, Vergilius és Catullus munkáit. Catullusnak Lesbia verebének halálára írt költeményét ma­gyar ritmusos versformában fordította, át is adta latin tanárának, Székely Ödönnek. Klasz­­szikusokban történt elmerü­lése s az onnan hozott bő források Csakugyan sokszínűen buzognak fel verseiben, csak így magyarázható, hogy amaz általános vélemény mellett, hogy nem szívesen olvasott könyveket, nagyon sok verse mögött mélységes tudományos megalapozottság, klasz­­szikus, művelt világ rejtőzködik, — amit bizo­nyára már meg is állapítottak, vagy meg fognak majd állapítani az illetékes kritikusok. Szerette aztán különösen a­ balladákat, vezet­tek akkor ezek, gyakran ismételte italozás köz­ben — amint volt osztálytársai ma is emlékeznek: — Rá zene zendü­l, kehely összecsendül. Itt mindjárt látni fogunk osztálytársi véle­ményeket szószerint: Balássy Miklós 5) írta nekem: »Az Ady Bandi tudása nagy hatással volt az egész osztályra, úgyhogy ez az előmenetelen meg is látszott. Szegény Bandi nagyon jószívű pajtás és barát volt, szívesen segített mindenkin, meg­történt gyakran, hogy a tíz percét feláldozta, hogy egy-egy gyengébb tanulónak a latin szöve­gét lefordítsa, vagy a számtani feladatait megcsi­nálja. Mi, akik addig is a zilahi gimnáziumba jártunk, szívesen, szeretettel fogadtuk Adyt, min­djárt az első órákon megnyerte tetszésünket ha­tározott fellépésével és tudásával s különösen félsznélküli leleteivel, amelyeken meglátszott az alapos készültség, a tudás, amiket mindig a tan­anyag szellemében, de a tankönyv betűitől el­térve, saját szavaival könnyedséggel, rövid, szép u ~ ....— magyaros mondatszerkezetben mondott el, vagy adott elő. Különösen feltűnt ez a magyar órákon, mert mikor ebből a tantárgyból felelt, különös odaadás s a tárgy iránti különös szeretet sugár­zott az arcáról s nagy, mély értelmet eláruló sötétbarna szeme különös fényben ragyogott. Nem emlékszem rá, — írja Balássy Miklós foly­tatólag (s itt már engem is belekever a kis esetbe; a törléseknél az effajta rám vonatkozó soroknak mégis csak szabad kegyelmet adni) — hogy ma­gyar feleleteiért külön dicséretet kapott volna, de látszott az arcodon, hogy milyen jólesik az Ady feleleteit hallgatnod, bár ekkor is, mint más­kor, állandóan a feleletek alatt teljesen szótlan voltál, de ha valamivel hosszabbra nyúlt a Bandi felelete, kérdéseket intéztél hozzá, amelyek a tárgyhoz tartoztak ugyan, de amelyek vagy ol­vasottságot, vagy speciális érzéket igényeltek. Az írásbeli dolgozatoknál azonban már nem voltál annyira szűkszavú s külön megdicsérted a Bandi dolgozatait, sőt volt rá eset, mikor olyan kijelen­tést tettél, hogy Bandi a feladat határain túl­menően dolgozott s akkor ezt ki is fejtetted — olyan szépen, olyan világosan, egy egész órán át, hogy mi elcsodálkoztunk rajta, s kilátszott belőle, hogy mennyire örömödre szolgált az Ady dolgo­zataival foglalkoznod. Ettől az időtől kezdve — engedj meg az őszinteségért — kezdtünk mi nem félni Tőled s láttuk, hogy nem az a rideg, szi­gorú tanár bácsi vagy, amilyennek akarod Ma­gad mutatni. — Nem tudok visszaemlékezni, hogy ez milyen feladatnál volt, s mégis azért emlék­szem vissza rá, mert az az Ady Bandival való foglalkozás az osztály első tanulójának nem igen jól esett, az előadás után hazafelé menet panasz­kodott, úgyhogy mi ettől kezdve kissé hidegeb­ben érintkeztünk Ady Bandival­. Mily kedves, őszinte s mondhatnám tanulságos szavak az ér­dem dicséretéről. Zilahi első iskolai éve végén kapta jutalmul azt a könyvet, amely aztán Már két király balla­dájának forrásául szolgált. Azután is minden évben ott van a könyvjutal­makat nyertek közt, sőt 1893/4-ben már élvezte a Balogh Pál-féle alap 50 forintját is, Balogh­­ Pál megérdemli, hogy megemlékezzünk róla. A zilahi kollégiumban ,a Balogh Pál-féle alapítvány ka­mataiból, az alap rendeltetése szerint magyar nemzetiségű, ref. vallású, szép tehetséggel meg­áldott szorgalmas, jómagaviseletű, szegény ta­nulók részesültek.« Ez a Pál, Balogh Pál diósadi ref. kántor (rektor) fia a zilahi ref. főgimnázium­nál tizennégyezer forintos alapítványt tett. Dió­sadon 1792 február 23-á­n született, báró Wesse­lényi Farkas társaságában hosszabb európai s amerikai utat tett. 1832 után kusalyi birtokán, azután Hadadon találjuk. Hadadon 1864 október 16-án halt meg s itt is van eltemetve. Minden rázkódtatás nélkül halad Bandi fel­jebb, a VIII. osztályban a legtöbb tárgyból 1-es és csak természetes, hogy a jómagaviselet és szorgalomért e célú iskolai alapok kamataiból elismerő könyvjutalmat nyertek közt is ott van, de a tornából lecsúszott 3-ra. Ami testi ügyességét illeti, itt bizony már akad némi észrevétel. Pillantsunk be Uy Bálint tornatanár órájára. A Bandi gyerek tudvalevőleg a leggyöngébb tor­nászok közé tartozott. A tornaórán aztán kedves, derűs esetek adódtak. Osztálytársai szerették, mert jókat kacagtak a tornázó Adyn, nem kár­örvendezésből, nem maliciából, mert szerették, rokonszenvesnek találták a testi ügyetlenkedé­seit. Rövid, vaskos gyerek volt, nagy feje, hosz­­szú, járás közben is térdben erősen rogyadozásba hajló lába és hosszú karja miatt nem valami jó szertornász volt, sőt inkább rossznak mondható. Fel volt-e mentve, vagy nem — nem tudjuk, de — mint mondják a fiúk — minden tornaórán ve­lük lógott. Hát persze, hogy nem volt fölmentve, különben nem kapta volna azt a fent említett le­csúszott kalkulust. Az esetlen mozdulatokon sokat mulattak, ő is velük. Ha valami nem sikerült az elismert jó szertorn­ászoknak, akkor Újhelyi Sándort­ megra­gadta Bandit, felhurcolta a lóra, a létrára — Új­helyi Sándor is esetlen mozdulatokat produkált —­ és ezekkel a szavakkal rángatta fel Bandit a lóra meg a létrára: — Gyere, Bandi, mi jobban tudjuk ezt. Kedélyes perceket szereztek. Uy Bálint torna­tanár olykor alig tudta a kellő komolyság korlá­tai közé terelni a fiúkat. Mint Molnár Imre­­ megjegyzi: Egyet megfi­gyeltem, azt hogy ebben az időben a Bandi alap­­természetében mutatkozott bizonyos félénkség. A tornaórák is amellett szóltak. Bár a feleletei — mint mondom — félsz nél­küliek voltak. De nehogy valaki azt higgye, hogy itt mi lecsepüljük Bandit, hivatkozom Ady Lajos meg­jegyzésére: »A tornához nem volt kellő eépven­sége és ügyessége«. Molnár Imre ép az V. osztályba került együvé Adyval, azelőtt nem is ismerték egymást, fölele­venít egy kirándulást, amelyet Székely Ödön ta­nár csinált velük mingjárt szeptember folyamán. A megtett út határvonala volt: Nádastó, Kato­nai kilátó, a Meszes orma, Terbete, Horvátpete­­nye,, Gurzófalva, Egrespatak, Zilah. Közben ter­mészetesen nagyobb pihenők is voltak. . Hadd álljanak itt erről Molnár Imrének érté­kes adatai: »Osztályunkban harag, gyűlölség, ellenséges­kedés nem volt. Ez a bámulatosan kedvelt pro­fesszor Székely Ödön, akiért különösen rajongtak a fiúk, érdekesen el-elbeszélgetett a baráti, a baj­társi viszony értékéről, útjairól. A hazamenetel után való napok egyikén felhagyta latin dolgo­zatnak a kirándulást. Néztük egymást fél órán át. Néztük Adyt, aki írt, fél óra alatt kész volt. Lejtette maga elé és akkor ő kezdett nézni ben­nünket. Aztán amíg deák furfanggal a közelebb ülőknek segítgetett, ez a segítés elszivárgott to­vább is. És mind írtunk valamit, Bandi 2-est ka­pott a dolgozatára, a többi mind gyengébb osz­tályzatot. A Bandi tekintélye ezzel rögtön meg volt alapozva. Az ő esze kereke minden tárgyon játszva átgördülvén, ez az ész fölötte sokat segí­tett minket főkép a latinból és mennyiségtanból mind az iskolai, mind pedig a házi dolgozatoknál. Nem irigyelte egyikünk sem, ő sem keresett iri­gyeket. Keze őszinte baráti kézszorításokat adott. Szerettük. A tanárok is szerették. Ez a kettő szé­pen találkozott abban a nagy erdőben, ami hami­síthatatlan kölcsönös megbecsülés. Illusztrációja legyen csak az, hogy a VIII. osztályban Kincs tanár Tacitust is fordíttatott és ehhez nem volt nálunk preparáció és más efféle istáp. Bandi ki­adta a haditervet: Molnár kiszedi a szavakat, mert a nagy Finály nála van, a latinóra napján, reggel 7-kor összegyűlünk az osztályban és le-­­gyúrjuk az aznapi leckét, ő volt a fő-fő vezető. Teleky Bandi, Somogyi Kálmán, Boross Lajos is segítgettek. És Kincs tanár meg volt az ered­ménnyel elégedve. Nem firkáltunk puskát a fe­lelő asztal lapjára. A számtannál a nagybeteg Székely Töhötöm tanárunk alig tudott felállni az asztaltól. Nem volt ereje. Adyt kiszólította és ő — Persze némi felvilágosításokkal — a bonyolult képletek levezetéséből is kibonyolódott.« Mily megértés a beteg tanárral szemben, mily példás rend és fegyelem s Ady a központ a táb­lánál. Mint Teleky Endre emlékszik, Székely Ödönt egy alkalommal a neve napján az osztály nevében Ady latinul köszöntötte fel. »Emlékszem akkori kritikámra, — úgymond Teleky — a beszéd na- Stten ,talpraesett volt«. Sajnos, már csak a meg­szólítás maradt meg emlékezetemben: »Carissime professor noster!« Tanártársaim tapasztalatait is egybevéve, ez az összefoglaló kép kerül ki a közös ecsetek alól: „Fintetlen és minden tanulótársát fölényes le­győző eminens. Szemében feltűnő módon csillo­gott a tiszta értelem tüze. Az értelemnek az a nagyratörő ereje, amely a hallottakat, vagy az olvasottakat úgy dolgozza fel, hogy azokhoz maga is új­­ részleteket, vagy kapcsolatokat ad, tehát maga is alkot, teremt — már az iskolában is mutatkozott Adyban. Mutatkozott nemcsak a könnyűszerrel, magolás nélkül való tanulásban, de forsiskolai írásbeli dolgozataiban, önképzőköri­­­dinben és abban a sikerében, hogy ez a működés az önképzőkör s az iskola keretein túl a nagy nyilvánosság figyelmét is reá, költői tehetségére irányította. Mint Both tanár írta (szegény ma már néhai): Nagy reményeket fűz­­hettünk es fűztünk is hozzá mindannyian, akik tanítottak és ezekben a reményekben nem is csalódtunk.­­.■■^?11fkepizód­ként ileszkedik ide be, hogyan ütöttek lovaggá a félelem és gáncs nélkül való diákot egy barátságos tanári hátbaütéssel. Somogyi Kálmánnal­) volt egy közös pályá­zatuk. Mikor már a VIII. osztály vizsgálatain túl voltak, megpillantották a hirdetőtáblán, hogy a legjobb latin diák részére húsz korona pályadí­j van kitűzve. Ők ketten nyomban elhatározták, hogy a husz koronát nem hagyják parlagon s magukhoz véve még egy társukat, beállítottak Iovics G­yula latin professzorukhoz: — Jöttünk, tanár úr, a latin húsz koronáért. A tanári kar rögtön belekezdett a vizsgáz­tatásukba. Bandi és Somogyi Kálmán között osz­tották meg a pályadíjat. Mikor Kincs Gyula ki­hirdette az eredményt, mind márt be is vallották, hogy mennyire nagyon igazságosnak tartják a döntést, miután ők ketten már előre megállapod­tak, hogy akármelyikük is lesz a győztes, maguk­ között megosztják a húsz koronát. Szegény Kincs Gyula — most már néhai — a húsz korona mellé egy-egy kedélyes hátbaü­tést is adott az ilyen őszinte szavú győztesnek. Somogyi Kálmán és Ady Endre, ők­ ketten küzdöttek az elsőségért, azonban íme a nagy ver­senyzés mellett is, hogy tudtak ezek a fiúk a kö­zös jó munkában eggyé lenni. Ilyen félelem és gáncs nélkül való jeles ta­nuló volt Ady, aki Párizsból rajongó verses üd­vözletet küld (Vén diák üdvözlete) vol­t tanárá­nak, Kincs Gyulának. Petri Mór ! *) Szolgabíró lett, később Zoványon körjegyzői i) Ma ezredes-mérnök, szintén nagyon kiváló tanuló volt. —­­) Ma járásbírósági elnök Mátészalkán. *) Szilágycsehi főszolgabíró lett. — 5) Ref. pap, erdő­­vidéki egyházmegyei főjegyző lett. 13-szobás lakás augusztusra kiadó­­___ERZSÉBET­ KÖRÚT 18___

Next