Pesti Napló, 1939. június (90. évfolyam, 123-146. szám)

1939-06-02 / 124. szám

Péntek SZOBORAVATÁS Irta: SZO­MORY DEZSŐ Olvasván Ravasz püspök úr szép beszédét a Szabolcska szobor leleplezési ünnepén Ókécske közönsége előtt, gyöngéd emlékezéssel idéztem vissza hajdani szép idők fonalán azt a számomra felejthetetlen percet, mikor a párizsi Grand-Café­­ban először volt szerencsém az életben a költő Szabolcska Mihályhoz. Az étteremben, a nagy ezüstcsillár fényében ült búsan és fiatalon, vidé­kies szabású szürke­­ruhájában Justh Zsigmond frakkos alakja mellett a vörös bársonypamlagon, Justh Zsigmond mellett üiré a quatre epingles, s hallgatta tanácstalan Patikárus Ferkó magyar nótáit, melyekkel ez a kis törpe cigányprímás, tébolyodott testmozdulatokkal s olyan feketén, mintha szurokba fürdött volna, még csak jobban búsította honvágytól szenvedő szívét. így láttam Szabolcska Mihályt, ebben a zajos és tündöklő párizsi­­estében, mint aki itt idegen és szenved, mint aki itt olyan egyedül van, mint egy elve­szett gyermek egy erdőben. Mint aki egy pilla­natra sem tudott hozzásimulni ehhez a környezet­hez, nem bírta ezt a légkört, ezt a hangulatot sem, aki itt volt benne a párizsi est fényében s mégis milyen messze, milyen más fényekben s távolokban messze! S ez a kép ébred elém, a visszatérő emlék szépségével, mint egy vendég, aki besurrant hozzám, tü­ndéri árny a lámpám körül az éjszakában, ez a kis távoli kép megvilá­gítva, mint egy emlékmű, felejthetetlenül! , ez valami olyasféle, mintha ez itt a szobámban az én külön szoboravató ünnepségem volna. Ezzel a pár sorral nem is akarok mást, mint a múlt ifjúság néhány utolsó virágszálát hinteni el hódolattal a szobor elé.* Gyakran gondoltam arra, vájjon micsoda gon­dolat kísérthette Justh Zsigmond franciaságát, amikor­ Szabolcska Mihályt magával csábította Párizsba? Justh szeretett Párizsban lenni, sőt igazában csak itt szeretett lenni. Soha nem is lát­tam boldogabbnak, mint abban a kis, sötét udvari szobában festett s rozoga bútorzattal egy kis másodrendű garni-hotelben a rue Duphoisban, ahol megszállott, — otthon, Tornyán, Magyarorszá­gon, főúri kastélya volt! A boulevardok, az Opera, a párizsi társaság vonzotta ezt a finom fiatal­embert. Fizikai külsejéhez, kis szőke szakállához illatosan, kivételes, nagyon nyúlánk, előkelő sziluettjéhez s attasé eleganciájához csakugyan hozzáillett a párizsi élet színes filmje s szcená­­riája, nem is szólva lelki kultúrájáról, ízléséről és szimpátiáiról olyan lírai furcsaságokhoz, mint amilyen például Maurice Rollinet volt, akit külö­nösen kitüntetett úri barátságával, a verskötetét s a zeneműveit elhozta Pestre egyenesen Jászai Mari nagy tragikánknak, mint a legbecsesebb ajándékot. Jó­magam is ismertem ezeket a Rol­li­net szerzette verseket s zenéket, kis hervatag valcerek voltak ezek, — a versek épúgy, mint a zenék — kis betegidegzetű képzelgések s kísérle­tek, melyek úgy hangzottak fel, mintegy fátylak alól,­hogy mind márt el is hangzottak s az ember nem gondolt rájuk többet. De nem hiszem, hogy ezt a Maurice Rollinet-t (aki végül öngyilkos lett) valaha csak említette volna is Szabolcska Mihály­nak. Ennek a nagyszerű magyar papköltőnek szel­lemétől, vallásosságától, érzelmi tisztaságától,­ puritán emelkedettségétől, egész költészetétől s nemes magyar lírájától s áhítatos lelkiségétől, merném, mondani lelki napfényétől és sugárzásá­tól olyan távol esett a Rollinet világa, mint egy kór­terem estéli mécsvilága egy alföldi táj ragyogásá­­tól. Az olyan mérgesillatú, gonosz és beteg virágzás megismertetésével, mint amilyen, nyilvánvalóan bandelairei hatások alatt, a Rollinet versei voltak, Justh valószínűleg még jobban elriasztotta volna a Szabolcska egészséges és ■ tisztaérzésű lelkét minden különlegesen francia lírai betegségtől. Ha Adyra Baudelaire és Verlaine még lehettek hatás­sal, Szabolcskára soha. Itt rejlik igazi nagysága. Az ilyen hatás az ő esetében szinte moralitás kér­dése. Talán nem is ismerte s nem is kívánta is­merni ezeket a költőket, mint ahogy maga Petőfi is, nagy francia kortársai közül, talán csak azt az ártatlan Bérangert ismerte. A Szabolcska lelke a magyar hagyományoknak olyan zenei és napfé­nyes mélyéről jött, hogy át volt itatva a magyar, érzés s a magyar szépség olthatatlan ösztönével,, úgy át volt világítva a magyar rónák fényével,, hogy ehhez a lélekhez nem érhetett egy idegen, szó, egy idegen hang, az idegen és távoli hatások­, rak még csak az árnyéka sem ehhez a tüneménye­sen tiszta lelki fényhez. So­ha, ®a®&föltő nem sóit PESTI NAPLÓ 1930 június 2 ^FRANCISWfc leptiboten'L* KA^d^’-lptmaK TAUIZOG 5 ^LE A MINDENT TÜDŐ ÉS MINDENT ÁTÉLT FÉRFIRIOL ES AZ A­RTATLAN f5UUSI kISLA­NyRiÓL Végre egy igazi »FRANCI« szerep! Premier ma!8 és 10 órakor­ ROYAL APOLLO ilyen harmonikusan s ilyen emelkedetten egy­szerre pap és költő. * Nyilvánvaló, hogy Justh, a maga finom szno­bizmusában nem is álmodott erről, nem is álmod­hatott, nem is tudhatta ezt ezekben a távoli idők­ben, mikor Szabolcska Mihály fiatalon, nemes lantjának első húrjait pengette s csak kezdő hang­jain szólott annak a nagy magyar léleknek, mely az idők során teljes virágzással bontakozott ki­ benne. Igaz, Justh nagyon szerette. S ha mélyebb emberismerettel s mélyebb búvárlattal, a költői egyéniség alaposabb és szorgosabb megfigyelésé­vel merül el költőbarátja lelkében, talán fölfedte volna ebben a lélekben azokat az izzó tüzeket, melyeket nem táplál csak a magyar égtáj oltha­tatlan szépsége és magábazártsága. Ez a kitűnő Justh nyilvánvalóan a maga szubjektív­ érzése Sian­­ncTuif," a maga amatőr kísérletének s kí­váncsiságának­ engedett sok jóindulattal s még több naivitással vegyesen, mikor Szabolcskát el­vezette a boulevardok népáradatába. Színházakba s éttermekbe, mint az ígéret földjére s nézte a hatást, amivel ez a tündöklő s lármás világ, uccák és terek végtelenségéből, Szajna-hidak és épületek zászlódíszéből, múzeumok és történelmi emlékek erdősűrűjéből zúdít rá egy költői lélekre. A ha­tást! Éppen abban volt költői ez a lélek, hogy el­­szállott e végtelen fölött s maga a nagy Opera monumentalitása az alkotó Garnier zsenijével s maga a Pantheon magasan a Szent Genovéva hal­mon s Hugo Viktor hamvaival a pincében s nagy; Napóleon szarkofágja egy másik pincében az In­validusoknál s az obeliszk a Concorde téren, ahol király és királyné feje hullott a fűrészporos ko­sárba, nem volt olyan hatással legbensőbb ér­­telmiségére, mint az a távoli gémeskút a pusztá­ban s ahol az ágason egy varjú áll magánosan és néz a nyári hajnal máglyatüzei felé a látha­tárban. . Ha szabad mondanom, én éreztem ezt a lelket a magam honvágya és szenvedése rokonságával, én éreztem ezt az igazi testvéremet bánatban s a hazavágyódásban, mindjárt az első percben azon az este, mikor a Grand-Caféban a fehérasztal kristálypohár csillogása és virágdísze fölött az ezüstcsillár fényében a kezét nyújtotta felém. Én mingyárt láttam a szemében a honvágytól szenvedőknek és hazakívánkozóknak azt a hűség­­ben izzó s elbúsult mécsvilágot, melynek ismertem mását a tükörből a kis padlásszobám falán s amelyet nem olthat ki semmi ezen a világon. Iga­zában nem is volt itt lélekben s gondolatban ez a drága költő ebben a Grand-Caféban, nem is volt itt ennél az asztalnál a vörös plüsspamlagon, se­ Justh Zsigmonddal, se a Patikárus muzsikájával, talán csak velem egy pillanatra ebben a szimbo­likus kézszorításban. Másnap kérdeztem Justhtól, ahogy megláttam egyedül az utcán. — Szabolcska hol van? —• Képzelje csak, hazaszökött! — mondta- Letartóztatták a „keresztelő“ Németh álpüspököt (Saját tudósítónktól.) Mint megírtuk, Németh István 49 éves ál­püspököt a rendőrség szerdán kihallgatta, mert több feljelentés érkezett arról, hogy zsidó vallású egyéneket megkeresztelt és ezért kisebb-nagyobb ösz­­szegű pénzeket vett fel tőlük. Csütörtökön ismét előállí­tották Németh Istvánt a főkapitányságra, ahol vörös selyem ornátusban, vastag aranylánccal jelent meg. Németh Theodozius István, mint ismeretes, évekkel ezelőtt tűnt fel Szentesen, ahol megalapította a magyar nemzeti ortodox egyházat. A hatóságok nem engedélyez­ték számára a püspöki cím viselését és eltiltották a vallási cselekmények gyakorlásától. Egymásután két­szer is indítottak ellene kihágási eljárást és mind a kétszer pénzbüntetésre ítélték. Németh István elköltö­zött Szentesről, a fővárosba jön, ahol a Damjanich utca 20/a. számú házban bérelt lakást. Az egyik szobában kápolnát rendezett be és kevésszámú hívei számára is­tentiszteleteket tartott. Néhány nappal ezelőtt feljelentés útján a rendőr­ség tudomására jutott, hogy izraelita vallású egyéneket megkeresztelt. A nyomozás megindult, ennek során ki­hallgatták Németh Istvánt, majd csütörtökön újból elő­állították a­­főkapitányságra. Vallomásából kiderült, hogy felhajtók útján igen sok embert megkeresztelt házi kápolnájában a görögkeleti vallásra. A keresztségért 1­10, 200 és 300 pengőket kapott. Az illetők keresztleve­let kaptak, amellyel a kerületi elöljáróságok anya­könyvi hivatalába mentek és ezeket ott bemutatták. Németh István vallomása során hangoztatta, hogy nem követett el büntetendő cselekményt. Kihallgatás közben többször hisztérikus jeleneteket rendezett és szív­gör­csöket szimulált. A rendőrség több megkeresztelkedettet is kihallga­tott. Mindnyájan azt vallották, hogy jóhiszeműen men­tek el a püspökhöz, mert azt hitték, hogy valódi püspök és joga van megkeresztelni. Elmondották, hogy a pén­zen kívül bármiféle ajándéktárgyat is elfogadott. Kihallgatása után a főkapitányságon megállapítot­ták, hogy Németh István csalást követett el, mert nem mondta meg a jelentkezőknek, hogy ő el nem ismert felekezet embere és elhallgatta, hogy mint ilyen nem adhat ki keresztlevelet. Közokirathamisítást pedig­ az­zal követett el, hogy keresztleveleket adott ki, amelyek alapján anyakönyvi hivatalok anyakönyvi kivonato­kat szolgáltattak ki a jelentkezőknek. Azt is megálla­pították, hogy a kikeresztelkedettek sokszor nem is je­lentek meg személyesen a szertartáson, hanem a fel­hajtók helyettesítették őket. Németh István előtt kihirdették, hogy előzetes letar­tóztatásba helyezik. A hírre Németh István újra szív­rohamot színlelt, rendőrorvos vizsgálta meg, majd a 200-as cellába vitték. Letartóztatásával egyidejűleg több felhajtót is őrizetbe vettek, akiknek sorsáról ké­sőbb döntenek. • * Határforgalom Kárpátalja és Kelet-Szlovákia között Ungvár, június 1. Kárpátalja és Kelet-Szlovákia között a már­ciusi események óta szünetelt minden határforga­lom. Minthogy a határzárlatnak főleg a kettős­­birtokosok súlyos kárát látták, nemrégiben tár­gyalások indultak meg magyar és szlovák részről a határforgalom felvétele érdekében. A tárgya­lások sikerre vezettek és ennek eredményeként június elsejével a határátlépést a következő út­vonalakon engedélyezték: Felsőhalas—Német­vágás, Alsóhalas—Udres, Alsóhalas—Fogas, Sáros­­remete—Felsőrőcse, Sárosremete—Alsókánya, Sá­rosmező—Magasrév és Bező—Magasrév közötti ú­tvonalakon. A megállapodás értelmében a határ­sávi forgalomba magyar részről 56, szlovák rész­ről pedig­ 60 község területe esik.

Next