Pesti Napló, 1939. augusztus (90. évfolyam, 173-198. szám)

1939-08-19 / 188. szám

Szombat PESTI NAPLÓ 1939 auggusztus 19 Erkölcsi sikerrel fejeződtek be a Szegedi Szabadtéri Játékok Mint minden évben, ezidén is beterjesztették Pálfy József szegedi polgármesternek a Szabadtéri Játékokról szóló elszámolást. A nyers bevételekről szóló elszámo­lást Czakó Pál, a játékok igazgatója állította össze. Megállapítható, hogy a legutóbbi játékok még mindig deficittel végződtek, de már nem volt olyan nagy a ráfizetés, mint az előző években. A polgármester tudo­másul vette a jelentést és köszönetét fejezte ki a játék megrendezőinek a szép erkölcsi sikerért. Megfilmesítik Musset és George Sand szerelmét Párizs, augusztus 18. A francia irodalom egyik legszebb és legismertebb szerelme volt Musset és George Sand szerelme. Nem is annyira a köznapi értelemben vett szerelem volt Mus­­setnek ez a lázas, epekedő és zsarnoki közeledése a szá­zad egyik leghíresebb irodalmi szépasszonya felé — sokkal több volt már, mint normális szerelem. Csak az érti meg igazán Musset szerelmét, aki ismeri verseit és színdarabjait Mennyi ellentmondás, gyengédség és káromló erőszak, melegség és tudatos fagyosság árad ki verseiből. Ő volt az a költő, aki a bánatot mint költői szerepjátszást elfogadtatta az olvasókkal. Egyik híres versében, az Októberi éjszakában, megírta, hogy számára szükséges a bánat s kellenek neki a fájdal­mak. Ebből a szempontból kell figyelni Musset szerel­mét is. Nem lehetett kétsége afelől, hogy szereti-e George Sand, hiszen az agyonbálványozott hölgy meg­annyi jelét adta szerelmének. Azonban Mussetnek kel­lettek a komplikációk. Hányan vagyunk, akik nem tu­dunk örülni a zavartalan szerelmi boldogságnak, akik mesterséges nehézségeket keresünk s ha nincs okunk a féltékenységre, erőszakkal csinálunk. George Sand szintén oka volt ennek az érdekes sze­relmi komplexumnak. Musset megtestesítette a felelőtlen és könnyed bohémet. George Sand a polgári kötelesség­tudás, a percre dolgozó, kiszámított idejű asszony volt. Mindketten egyformán kivételes emberek s hozzá Musset zseni, George Sand tehetség. De két ellentétes termé­szet, mely sohasem tudott összehangolódni. Ha Musset még ladikozni akart Velencében, George Sand feltétle­nül ragaszkodott ahhoz, hogy folytatja regényét: ott­hagyta az epedő költőt és elment pipázva, szivarozva regényt folytatni. Ezalatt a költő — „összetört és vérző lélekkel” — gondolt a könyörtelen George Sandra. Az is volt, kispolgári marallt minden látszati nagyvonalú­sága mellett is. Ezért voltak a veszekedések, ezért kellett a szerel­mespárnak elmennie Olaszországba, gyógyulni. Gyógyu­lás helyett még jobban összetörve jöttek haza. Veszeke­dések, féltékenykedések voltak napirenden. Nos, ilyen volt Musset és George Sand. Elképzel­hető, milyen ünnepi csemege lesz ez, mondjuk, Jacque­line Delubacnak, vagy Corinne duchairenek. És a ren­dezőnek! Milyen csemege, milyen ünnep lehetett a filmszöveg írójának és milyen ünnep lesz azoknak, akik a filmet látják majd. Főként ha ismerik Musset lelki betegségét, azt a sajátságos félénkséget és kor­látlan merészséget, mely mindig rosszkor munkálódott lelkében. Film elé nem szokás lelkes beharangozásokat írni, főleg akkor nem, ha a film esetleg csak az ava­tottak számára jelent nagyobb szellemi gyönyörűséget; azoknak, akik ismerik a musseti szerelmi komplexumot és azoknak, akik élték már ezt. És szép lesz a film azért is, mert híven rekon­struálva, kellemes irodalmi szalonokat látunk, a kor jeles embereivel és irigyelt szépasszonyaival együtt. Mindehhez szép játékot, mert szép lesz bizonyára. Rendkívüli színházi kedvezmény a Pesti Napló előfizetői és olvasói részér íiISilA®.,®ink ,egy›” rendkívül leszállított áron válthatlak: »Al E, cUdóhh­atálában. VII., Entfábhet-körü« IS­ZO.. tel.: 140-88S. régi • árától délután 6 óráig, rátáról? délelőtt »—1 óráig. SZOMBAT, augustus 19. Margitsziget: Cigánybáró (S) Városi: Gyöngyös Bokréta (7%) (rendes ár). Erzsébetvárosi: Zir­bert-zombori szép asszony (8). Royal: Iglói diákok (8%). Márka­park: Bubus (8). Állatkert: Kabaré-est (8). VASÁRNAP, augusztus 20. Margitsziget: Cigánybáró (814). Városi: Gyöngyös Bokréta (3 d­. u.) (rendes ár). Erzsébetvárosi: Zimbori-zom­bori szép asszony (5 d. és 8 este). Royal: Iglói diákok ( d. u.). Márkus Park: Bubus (5 d. u. és 8 este). HÉTFŐ, ang. 2. Margitsziget: Szentivánéji álom (*•/­). Városi: Gyöngyös Bokréta (7%), rendes ár) Erzsébetvárosi: Zim­­beri-zombori szép asszony (8). Royal: Iglói diákok (9%). Márkus Park: Bubus (8). KEDD aug. 22. Margitsziget: Szed­váné:H­árom (8’/1). Városi: Gyöngyös Bokréta (7%), rendes ár). Erzsébetvárosi: Zim­­beri-zombori szép asszony (8). Royal: Iglói diákok (814). Márkus Park: Bubus (8). SZERDA, aug. 23. Margitsziget: Szenti­ván éjt álom (8­1). Városi: Gyöngyös Bokréta (714)( rendes ár). Erzsébetvárosi: Zim­­beri-zomitor­ szép asszony (8). Royal: Iglói diákok (S1/:). Márkus Park: Bubus (S). CSÜTÖRTÖK, aug. 24. Városi: Gyöngyös Bokréta (714) (ren­des árl. Erzsébetvárosi: Zimberi-zombori szép asszony (8). Royal: Iglói diákok (814). Márkus Park: Bubus (8). PÉNTEK, aug. 25. Margitsziget: Vihar '81­.) Erzsébetvárosi: Zimberi-zombori szép asszony (8). Royal: Iglói diákok (Süt). Márkus Park: Bubus (8). SZOMBAT, aug. 26. Margitsziget: Vihar W/IV. Erzsébetvárosi: Zimberi-zombori szép asszony (S). Royal: Iglói diákok (SH). Márkus Park: Bubus (8). VASÁRNAP, aug. 27. Margitsziget: Vihar (S’h). Erzsébet­városi: Zimbori-zombori szép asszony (6 d. u. és 8 este). Royal: Iglói diákok (5 d. u. és 8 este). Merkus Park: Bubus (5 d. u. és 8 este). M­OZIK ADMIRAL (353-707. Margit körút 5. szám): Szerelmesek (Jeanette Mac Donald). H. (Vél, V46, Vél. VélO; V. Ü.: V*2, V4, VA, Vé8, 3410.) Vas. d. e. tylO és V*12-kor: San Francisco (Jeanette Mac Donald). — ALKOTÁS (355-374. Gömbös Gyula u­. 11.); Vasöklű (Wallace Beery). Torockói menyasszony (Dayka, Jávor). (*/«4, 6, 9; V. Ü.: Vt2, «/«5, 7, »MO.) Vas. d. e. 11 kor: Az örök titok. — ANDRÁSSY (124-127. Csengery ucca 39. sz.): A hölgy egy kissé bogaras (Tolnay Klári, Ráday). Gyimesi vadvirág (Ölvedy Zsóka, Timár). (4. *47, Vt­O; V. Ü.: M.­2, V*5, 7, *410.)­­ ÁTRIUM (154-024, 153 034. Margit körút 55. szám): Vihar egy kalap körül (Heinz Rühmann). H. (Ve6, V28, YAO; Sz. V. Ü.: YA, V26, 'l­&, VjlO.)­­ BELVÁROSI (384-563. Irányi u. 21.): Tehetséges család (Allan Jones). A vasöklű (Wallace Beery). H. (Jobbt. 15, *48; balt 6. 9; V. Ü­: jobbt. 144, */*7, VilO; balt. 5, 8). — BODOGRÁF (149­ 510. József körút 63. sz.): Szerelmesek (Jeanette Mac­Donald). H. (*44. 146, V*8, YilO; V. V­: V*2, YA, YA, Y28, V 10.) - BROADWAY (144 212. Károly körút 3.): Szervusz Péter (Páger, Simor Erzsi). H. (YA, Y16, V28, VilO; Sz. V. 0.: V22, V24, YA, V28, V210.) - BUDAI APOLLÓ (351-500. Csalogány u­. 46.): IX. parancsolat. Brazi­llai kaland. (%5-től folyt., képszünet kb. 6 és 6-kor; V. Ü.: 3, 6, 9.) — CAPITOL (134-337. Baross tér 32.): Pénz áll a ház­­hoz (Vaszvary, Bilicsi). A láthatatlan madár (túzoklesen). H. 044, V*6, *48, y*10; V’. Ü.: *42, V44, V16, W, V*10.) — CASINO (­383-102. Eskü út 1. sz.): Harmadik hétre prolongálva! Suez (Annabella). H. (YA, VA, *410; Sz. V. C.: %4, YA, YA, VallO.) — CITY (111-140. Vil­mos császár út 36.): Vihar egy kalap körül (Heinz Rühmann). H. (*46, V48, VMO; Sz. V. Ü.: •/*1, %d, %8, 9410.) - CORSO (182-818. Váci u. 9. sz.): Mi lesz veled, Andy Heardy (Mickey Rooney). Kalózok kincse (kultúrf.). Néró és az öngyújtó (színes trükkf.). H. (V16, %8, ^10; Sz. V. V.: YA, V26, Vs8, %10.) — CORVIN (139-564, 136-988. József körút és Üllői út sarok): Prolongálva! Szervusz Péter (Pager An­­tal, Simor Erzai) és a kísérő műsor. Híradók. (V4, Y16, V18, V116; vásárnál) és ünnepnap: Yi4, YA, V26, Y28, — DÉCSI (121-343, 125-952, Teréz körút 28.): Elkésett szerelem (V­ictor I­ranchen). H (6, 8, 10; szombat, vasárnap és ünnepnap: 4, 6, 8, 10.) - FORUM (189-707. 189-543. 188-528. Kossuth Lajos u. 18. szám): Második hétre prolongálva! Riadó a Földközi ten­geren (Pierre Fresnay). (YA, Yi8, V1lO, szombat, vasárnap és ünnepnap: Vt4, Yt8, i/210.) - GLÓRIA (144 800. Thököly út 56. szám): A tékozló asszony (Hilde von Stolz). Ma­donna a művészetben (kultúrf.). H. 045, %7, 9; Sz.: 144, Vr6, m ‘/VIO: V. V.: YA, 144, V16, V:8, 1410.) - HOLLYWOOD (142 455, Betlen tér 3.): Szélhámosnő voltam (Jean Murat). Híradók: 044, 146, V*8, 1410; vasárnap és ünnepnap: 142, 144, 146, V*8, %10.) Vasárnap délelőtt 1411 órakor matiné: Katja (Danielle Darrieux). — IPOLY (292-626. Csáky ucca 65 szám): A vasöklű (Wallace Beery) és a kísérő műsor. H. 044, V16, YA, *410; V. 0.: V12, 144, V16, Y28, 1410.) - JÓZSEFVÁROSI (134-644. Kálvária tér 7.): Szerelmesek (Jeanette Mac­Donald). Híradók. (Vs4, 1411, V*8, V-10; V. 0.: 142. Vs4t 146. 148. Vsl0.) - KAMARA (144-027. Dohány u. és Nyár u. sarok): Vihar egy kalap körül (Heinz Ri­hmann). H. (6, 8, 10; Sz. V. V.: 4, 6, 8, 10.) - KULTUR KERTMOZGÓ (386-193. Kinizsi noca 16.): A Noszty-fiú esete Tóth Marival (Jávor, Szörényi Éva) és a kísérő műsor. H. (Teremben V.0; kertben: %8. */410; V. a.: teremben •/12, V.4, V.6; kertben %8. %10.) - LLOYD (111 994. Hollán u. 7., a Szent István körút sarkán): Szervusz Péter (Láger, Simor Erzel). (Mindennap: 4. 6, 8. 10.) — NYUGAT (127-162. Teréz körút 41. szám): A vasöklű (Wallace Beery). Győzedelmes Japán (konferál Plak­ár). H. (V.5, 7, 1410; V. V.: 2, 145, 7, 1410.)­­ ODEON (180 263; Roh­tenbiller 11. 37/b. szám): IX. parancsolat (Jean Gabin). Marionett (Gigli). H. (145-től folyt, az utolsó előadás 9-kor, szombaton 1410-kor kezdődik; V. V.: 2, 145, 7, 1410) Vas. (L­­. Will-kor: Torockói meny­asszony (Day­ka, Jávor). — OLYMPIA (342-947. Erzsébet körút 26.): Tehetséges család (Allan Jones). Nehéz az élet (Joe Brown). Egy hű barát (kulúrf.). H. (Mindennap: d. e. 11. d. 11.­2, 145, 7, 1410.) — OMNIA (130-125. József körút és Kölcsey u. párok): Berry őrmester (Hans Albers). H. (5, V18, V110; Sz. V. V.: 4, 6. 8, 10.) - ORIENT (114-926. Izabella u. és Aradi 11. sarok): Rabszolgahajó (Warner Baxter): Mario­nett (Gigli). Híradó. (145, 6. 9; Sz.: V45, V17, V410; V. V.: 2, V*5, 7, V410.) - OTTHON (146-447. Beniczky u. 3. és Baross u. 87. sarok): Párizsban huncut a lány (Danielle Darrieux). Gyermekszív (Gabriel Farguette). (VHS-től folyt., az utolsó előadás 9-kor kezdődik; Sz.: 144, 147, ’410; V. V.: 3. 6, 9.) — PALACE (136-523; Erzsébet körút 8.): Nem loptam én életem­­előadás 9-kor kezdődik; szombat: 144, 147, 1410; vasárnap és ünnepnap: 3, 6, 9.) — PALACE (136-523. Erzsébet körút 8. sz.): Érik a búza kalauz (Fedák, Rózsahegyi). H. (Mindennap: 4, 6, 8, 10.) — PATRIA (145-673. Népszínház u. 13.): Csillogó Csillagok (Rosemary Lane). Tempó 1939 (10 perc világtörté­nelem). (Vső, 7. 1410; V. V.: 143, 5. 148, 10.) Vas. d. e.­­11-kor: Matiné. - PHÖNIX (144 454; Rákóczi út 68.): Alibi (Erich v. Stoheim). A cárnő kegyence (Pierre R. Wilm). H. (Az egyes filmek kezdete: 5, V*7, */s8, 9, 1411; Sz. V. u.: 3, V*5, 6, Vs 8, 9, Vili.) — RADIUS (122­ 098, 120-564. Nagymező u. 22—24. szám). Kaukázusi brigád (La brigade sauvage; Vitre Ko­réne). Híradó:­­%11, %8, «/«10; szombat, vasárnap és ünnep­nap: 944, */16, */18, *410.) — RIALTO (139 497. Rákóczi út 70.)s Szerelmesek (Jeanette Mac­Donald). H. (4, 6, 8, 10; Sz. V. V.: 2, 4, 6, 8, 10.) - ROYAL APOLLO (141-992, 342-946. Erzsé­bet körút 45.): Acélkaraván (Barbara Stanwhck). H. (6, 8, 10; Sz. V. V.: 4, 6, 8, 10.) - SA­VOY (146-040. Kálvin tér sarok, üllői út 4.): Csillogó csillagok (Rosemary Lane). Tempó 1939 (10 perc világtörténelem). (4. V17, 9; V. V.: 2, V.5, 7, V410.) Vas. d. e.­­11-kor: Matiné. - SCALA (114-411. Teréz körút 60.): Nyitott tető! A három kadét (Touraine). H. (*/16. 1 8. ^410. Sz. V. u.: V.4, Eléd. Vi8, 3/410.) — TIVOLI (123-049. Nagymező u. 8.): IX. parancsolat (Jean Gabin). Üldöznek a nők (Henry Garat). H. (*45-től folyt., az utolsó előadás 9-kor kezdődik. Sz.: Vi5, 7, VtlO; V. u.: 2, 1 5, 7, VílO.) Vas. d. e. 11 kor: To­rockói menyasszony (Day­ka, Jávor). — TURAN (120-003. Nagymező u. és Mozsár u. sarok): Tehetséges család (Allan Jones). Marionett (Gigli). Híradó. (V*4, Vi7, 9; vasárnap és ünnepnap: Vá2, 4, V­ 7, V410.) Vasárnap délelőtt 9 és 11 órakor matiné: San Francisco (Jeanette Mac­Donald). — URÁNIA (140-016. Rákóczi út 21): Halálos szerelem (Victoria von Ba­­lasko). (5, V*8, V210; V. V.: 943. 5. V48, V­410.) Van. d. e. 11-kor: A berlini Olimpiász I. rész: A nemzetek ünnepe. DAINSH AUGUSZTUS 19. Budapest I. 6.45: Torna, hf­“AUtU­rek, közlemények, hanglemezek. Utána: Étrend.* 10.00: Hírek. 10.20: »A régi Pe©t-Bmla-i Szent István napi ün­nepségek­« Irta Horváth Mária (felolvasás). 10.45: »Mit néz­zünk meg?« A Nemzeti Múzeum őskori aranyleleteit ismert: Heti dr. Gallus Sándor. 12.00: Harangszó, Himnusz, időjárás­jelentés. 12.10: Országos Postászenekar. Vezényel Eördögh­ János. Közben 12.40: Hírek. 13.20: Időjelzés, idő­járás jelentés. 13.30: Hanglemezek. 14.30: Hírek. 14.45: Műsorismertetés. 15.00: Élelmiszerárak. 10.15: Exotikus mesék. Irta Harsány­ Gizi (felolvasás). 16.15: Időjelzés, időjárásjelentés, hírek. 17.00: Hírek szlovák és magyar-orosz nyelven. 17.10: Hang­lemez 17.25: »Szikra.» Gárdonyi József előadása gróf Teleky Sári donn­éról. 17.50: A rádió szalonzenekara. 18.45: «Szent Ist­ván országa.« Dr. Erdei Ferenc egyetemi tanár eszperantó­­nyelvű előadása. 19­15: Hírek. 19.25: Külügyi negyedóra. 19.40: »Magyar nótáért.« Közvetítés a városligeti Iparcs­arnok előtti zenepavilonból. (II. rész.) 20.15: »Utolsó pogány­ok.« Történelmi hangjáték három részben. Irta Forster György. Rendező Csanády György. Utána kb. 21.40: Hírek, időjárás­­jelentés, hírek szlovák és magyar orosz nyelven. 22.00: Az Operaház zenekara. Vezényel Ferencsik János. Közreműkö­dik Osváth Júlia és Rosier Endre, az Operaház tagjai. Köz­ben 22.40: Hírek német, olasz, angol és francia nyelven. 23.30: Közvetítés az EMITE-kávéházból. Farkas Béla é© cigányzene­­kara muzsikál. 00.05: Hírek. — Budapest II. 18.35—19.25-ig: »Magyar nótaest.« Közvetítés a városligeti Iparcsarnok előtti zenepavillonból. 19.30: A földművelésügyi minisztérium, mezőgazdasági félórája. 20.00: Hírek lóversenyeredmények, hírek szlovák és magyar-orosz nyelven. 20.20: Várhelyi An­tal orgonái. Közvetítés a budavári koronázó templomból.. 3100: Közvetítés a budai Kis Iloyai-éteremből. Pertis Jenő és cigányzenekara muzsikál. 21.35: Időjárás jelentés. — Tele­fonhírmondó. 6.45—11.20-ig: Budapest I. műsora. 11.20— 11.30-ig: Hanglemezek. Utána 15.25-ig: Budapest I. műsora­ 15.25—115.55-ig: Hanglemezek. Utána: Budapest I. műsora. — Közvetítőállomások.. 6.45—19.30-ig: Budapest I. műsora. 19.30 —20.00-ig: Budap­est II. műsora. Utána: Budapest I. műsora. — Kassa. 10.00—11.00-ig: Budapest I. műsora. 11.03: »Híres magyar zeneszerzők a Felvidéken.« Pollinszky Katalin elő­adása. 11.25: Hanglemez. 11.40: Hírek magyar és szlovák nyelven. Műsorismertetés. 12 00—15.15-ig: Budapest I. műsora. 15.15: A 21. honvédgyalogezred zenekarának műsora. Vezényel Hadányi Antal. 16.15—19.25-i­g: Budapest I. műsora. 19.30— 20­00-ig: Budapest II. műsora. 20.00: Tánclemezek. 20.15— 00.15-ig: Budapest I. műsora. — Rövidhullámon. 32.88 méte­ren. 24.00—1.00-ig. Hírek magyar, angol, szlovák és magyar­orosz nye­lven. Közben: Hanglemezek. Magyar Hiszekegy, Rákóczi-induló. MMRÖHÖGŐ OLYMPIASZdélutám ■/.« PREMJER JK KOMÉDIJIHMN ES ESTE V*9 LÓSPORT Ma: Lovaregyleti lóverseny a Szent István díj előtti napnak5 Babika II. (Schejbal) 52'/1 az Augusztusi hendikep a jelentékez­­nyebb futama. Az egyébként érdekes­ program részleteit alább adjuk:8 Fráter (Szentgyörgyi) 51V. Kimono (Gulái) Pax 9 Marczi (Rózsa) 7 Ringató (Schejbal) 54%8 Fiskális (Szentgyörgyi) 53%9 Para (Dósai) 51 10 Vöcsök (Krédler) 50 11 Teri (Pfendler) 39 Tip: Lókötő II.—Para—Hozsánna Tip: Symptom—Viszta—Lehet VII. Hendicep. 3000 P. Táv 1000m­. Tip: Farandole—Riadó—Pattogó Versenyek kezdete 3 órakor. fogad­j on 'Ihocnyi Ödön bookmaker irodáiban. Budapest. VII., Rákóczi út 41 Tel 13 v 901. 132-462 135-333 Fiókirodák • Budán, Attila U. 8. T 154-VH Miskolc, Széch­enyi-u 64­­­écs, Knály-u. 15 Vác, Sörház-u. 1 Telefonon feladott fogadásokat mindenkor azonnal kikazdesítünk 52'A 52'/A 51Vi I.Eladóverseny. 1500 P. Táv 1800 m. 10 Koma 511 Nanking id. (Gutái) 74’/« 11 Blarney (Keszthelyi) 502 Amadeo id. (Esch Gy.) 68 12 May­be (Kolonics) 503 Film 4é 57 Tip: Kontrás—Kimono—Katica, Virtus II. 4é (Gutai) 53’/, » Bitang 6ó (Klimscha) 53 V» IV. Augusztusi hendicep. 6000 P.6 Happy Boy 3é 52’/» Táv 1200 m. 7 Szalmaszál 3é (Dósai) 511 Rianás 5é 63 Tip. Bitang—Virtus II.2 Oculi 4é 1 Teltschik) 59 3 Ábránd 4é (Tamási) 57 II. Istvántelki díj. 1000 m.4 Credo 5é (Weissbach) 55 Táv 1800 m.5 Hírs 4é (Gulái) 54 V*1 Napnyugta 6é 1 Esch Gy.) 646 Sandstorm 3» SKomscha) 53 V«2 Lator 6é (Blozsek) 637 A­kari 4é (Nagy G.) 521 Vinkó H. 4é (Schi­jbal) S»1/.8 Rejtvény 4é (Fetting A.) 51Vi4 Ereszd­el 5é (Alt) 58 v.9 Babona 4é (ti 495 Top Hat 4é (Balog) 58 10 Muzsika 3é (Kolonics) 48'A6 Film 4é 56’/, 14 Senoritas 3é (Kajári) 45'A7 Colombo 3é (Csuta) 53'/s 12 Nótárius 3é 42'/«8 Jól van Lé (Klimscha) 51V. 13 Fertő 3é (Pfendler) 41» Malert 3é (Gutai) 52 Tip: Hős—Muzsika—Askari 10 Pereputty 3é (Teltschik) 52 Tip: Vinkó H.—Jól van—Malert V. Kétévesek eladó hendicepje. 1500 P. Táv 1100 m. III. Kétévesek versenye. 400­1P.1 Ada Kal­li (Horv. K. 11­­­60’A Táv 100 m.2 Hamupipőke (Klimscha) 59 V«1 Katica (Klimscha) 57 ',23 Hozsánna (Gutái) 58 2(4)Kontrás (Esch Gy.) 544 Szélvész (Felting A.) 56%3 Pompa 52 '/*5 Lókötő II. (1) 56’A 4 (2)Bogáncs (Esch Gy.) 526 Csicsóné II. II) 55% VI. Welter -hendicep. 2000 P. Táv 2100 m.1 Nanking id. (Gutái) 61%2 Symptom 4é (Schejbal) 603 Herzog Christoph 3é (Dózsa)52%4 Erkölcsbíró 3é (Szentny.) 525 Viszta 4é (Csuta) 49%6 Lehet 3é (Pfendler) 417 Goal 5é (1) 41­1 Hős 4é 62%2 Farandole 5é (Balog) 57%3 Bandita 3é (Schejbal) 54%4 Aprilia 5é (Gutái) 53%5 Riadó 4é (Keszthelyi) 50%6 Számadó 3é (Csuta) 59%7 Mephisto 3é (Kolonics) 48%8 Pattogó 3é (Kazári) 459 Babvirág 5é (Pfendler) 43% 10 Ave Caesar 4é (Török) 43

Next