Pesti Posta, 1944 (1. évfolyam, 1-9. szám)

1944-10-25 / 7. szám

KIND A FARKAS S£ilND A BÁRÁNY A budapesti közönség kivédhetetlen követelésére és türelmetlen unszolására a MADÁCH SZÍNHÁZ­ ­ Gerhart Hauptmann: BERND HISZTIRÓZA című idegtépő, vérforraló, vadul modern és modernül vad drámáját. (Tekintve a darab feszült robbanékonyságát, csak az első jelenetet mutatjuk be. ízelítőképpen, azt is felelősség ítéli­kül s kizárólag az edzetteb lelkü­letek részére. Brómot kikészí­teni, háziorvos telefonjamat előzetesen fellapozni ajánlatos!) ZIPFENSCULAMM GOTTFRIED (községi főelöljáró­­helyettes, Stüszi Vadásznak öltözve, vérben forgó szemekkel, lihegő, eperpiros ajkai között mindenre készen tartott fogsorai­val, tüzes érzékiségtől lobogó Haynau-féle pofaszakállal meg­jelenik. Gerjedő mozdulattal megpaskolja a pelenkát hajtogató leányzó idomait­: Hajhó, mordizomadtaterinttette, nosza, ha­mar egy csókocskát galambom, ha mondom! LEÁNYZÓ (seprűszempilláival súrolva a földszint első sorait, titkolt múlttal, de nem titkolt vétkes vágyakozással): Már hogyan «'* mondhat ilyent, tiszteletreméltó főelöljáró­­helyettes úr, hiszen kegyednek ...törvényes neje van! (A kö­zönséget jóelőre óvjuk: ez faktum, mint majd később kiderül!) Z. G. (lobogó szenvedéllyel megfogja a leányzó kisujját): Ezer mennykő és patvar, talán bizony szívesebben vennéd, ha az,a kákabélű vőlegényed akarná... (Még ő sem meri kimon­dani, miről van szó!) LEÁNYZÓ (befogja a fülét): Az Egekre kérem, hallgasson, tiszteletreméltó főelüljáróhelyettes úr!... a derék Kraxelhuber Tóbiás Gáspár községünk egyik legköztiszteletbenátóbb kályha­tapasztó­ja és a jótékony nőegylet másodkönyvelője, a vőlegá­­nyom... (Váratlanul elhallgat és gőzmozdonyszerűleg liheg, ami semmi jóra sem enged következtetni.) ...de csitt, épp itt jönnek! Z. G. (sötét kacajjal, puskáját fenyegetően meglóbálva el­megy): Ördög és kárhozat! Nem bírom a szenteskedő, nyám­nyilát képét nézni ennek a pernahajdernek! De bezzeg te sem Így beszéltél tegnapelött, mikor a rekellyésben veled... KRAXELHUBER­TÓBIÁS­­és SZENTATYÓ, a leányzó atyja égre fordított, magasztos arculattal, zsolozsmákat éne­kelve közelednek. A harmadik és negyedik strófa közben a közönségnek, módjában van rájönni. ..QtfX-­nY történhetett a fentemlített rekettyésben): Áldás, békesség és kegyelem, mint közönségesen! SZENTATYÓ: Ámen, ámen! (Közben orvul pálinkát iszik és csúnyákat gondol.) Ám megjelentünk leányom, mivelhogy mennyei rendelés szerint az emberi nemnek gyarapodnia és szaporodnia kell e földi téreken s e végből férfiúi és asszonyi állatok teremtőd­vén... VŐLEGÉNY (elpirul és zsebkendőé szélét rágja zavarában). LEÁNYZÓ: De én még... nem akarom, hiszen csak... tizenhat éve és nyolc hónapja ismerjük egymást... hajadont lelkületem hímporának borzongása... (Hangja elcsuklik, ami mögött szintén lehet valami.) VŐLEGÉNY (elpirul és zsebkendője szélét régja zavarában): nak megfontolására, hogy halandó létünk folytatása végett... LEÁNYZÓ (kitörve és sikollyal): Ám jó! Ám legyen! Lép­jünk frigyre mielőbb, hogy kitűnjön tetteim rugója... ru­gója... gólya... gólya... hallak haha! (Őrjöngő nevetésbe tör ki, minek kapcsán többeknek ismét eszébe jut­ a rekettyés-ügy.) (Továbbiak során előfordulnak még a darabban durva és al­pári célzások a két nem viszonyára, pórok ajkáról, aljas lelki­­világú szerelmi zsaroló gépész, maszatos arccal és izzadtság­­szaggal, egy darab, helyszínen kinyomott szemgolyó, több nyolc napon túl gyógyuló sérülés, padláson megfojtott cse­­csemő hullája, pucér téboly és jéghideg őrület.) Mindezeken kívül állítólag hat év óta világháború van. Más baj nincs. — Hogy van a kisfiát — Éppen ma mondta az orvos, hogy reconvalescens. — Ajjaj ! Csak azután ne le­gyen ragályos. Egyik rö­vidfilm-írónk állan­dóan anekdotákat és adomákat kér ismerőseitől, amiket azután fohasznál a filmjeiben. Elnevez­ték könyör-adoma gyűjtőnek. * Egyik pesti „vegyesházban“ több ajtón látható. Itt nem lak­­több ajtón látható: „Itt nem lak­nak zsidók“ felírású táblák. A napokban új tábla díszelgett az egyik ajtón: „Itt nem laknak svédek“ felírással. Megjelenik havonta háromszor: 1-én, 10-én és 20-án. — Felelős szerkesztő és kiadó: Dr. Pesthy István. Szerkesztőség és kiadó­hivatal: Budapest, VII., Erzsébet körút 5—7. Tel.: 224-260. — Szer­kesztőségi órák: naponta 11—1-ig. Előfizetés: egy hóra 2.— P. ne­gyedévre 6.— P. Egyes szám ára 80 fillér. — Kéziratokat, rajzo­­kat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. — Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest. Felelős: Kárpáti Antal Igazgató. LADÁNYI FERENC a Nemzeti Színház új tagja. duttyás a moziban ...nahát, ez a Majális!... Jelzem, statárium elé vihetnek, akkor sem tudom már megmon­­d­ani, hogy voltaképpen mi a csu­dának drukkoltam úgy, mikor a srácok elmennek, hogy megm­űt­­sék haverjukat a démontól, de őrült jó volt! Pé, hogy még az a mafla Lajos is, akivel voltam nagyokat nyelt és kacarászott, főleg, mikor a jóalakú nők strandoltak, na, legyen neki, nas­soljon a fiú, gondoltam, rá sem lehetett ismerni, mikor végre ki­jöttünk a sötétbe, nem a nagy­térelméletről kezdett beszélni, ha­nem aszondta, hogy az ifjúságnak kétségtelenül megvan a maga izéje, amiben viszont igaza van! Ja, de hogy elment jam, hát van egy tucat jópofa, fiú-lány vegyesz ,és mindenki szerelmes mindenkinek, amit­ csak helyesel­hetek, úgy­is, mint úgyis és azon­kívül. És a Puskás, az egyik diák, szerelmes a vidéki színész­nőbe, aki a srácz Vali, én az ő helyén félnék ilyen tehetségtelen lenni, mert még elhiszi neki va­laki, hogy tényleg és akkor mi van, na nem. És aztán jön a szokott zűr a naiv, liliomlelkű ifjúval a vamp hálójában, bedül a spinéln­k és házassági ajánlatot tesz neki spiccesen és verseket szaval neki, nem rossz tipp, nem mondom, mondtam is a Lajos­nak, így jössz le nekem elő, mi­kor a vitaminokról haladzsázol, ha az expresszóban zöldségsaláta helyett valami masszívabb kajára vágyom. Na, de Puskás azért nem egy olyan mafla, mert hoz egy brosst is a nőnek, elég bóvli lehet, manapság ezer/cettőért, de még ebből is baj lesz, mer­t az össz­tanulóifjúság visszaveszeksz­i a nőtől a szajrét , miközben ki­derül róla, hogy végleg egy kígyó, képzeld, nemcsak rajongó nyolcadikosokat fogad a lakásán, hanem öreg, kopasz, pénzes mu­­ltikat is, ez a nő sorsa, mi csinál­­junk. És a fiú megint elmegy a lokálba, most egy másik nő mel­lett fog" be két" kVr'/felit,amilyen következetes, azt is Petőfi-versek­­­kel szédíti. Ja, mert el van kese­redve, előbb van egy vívójelenet, ahol megsebzi a legjobb barátját és húga lovagját, hát van miért elnyapivadnia. De ez még semmi, mert vannak a többi szerelmek, főleg a Halászgéza, aki békében elmehetett volna Hollywoodba Ramonnovarrónak, de persze, ak­kor még elemista volt, mert büv és bd), de ifjacska, a drága! Ami nem gátolja meg benne, hogy nyílt színen el ne csábítsa a Sennyeit, aki a barátjának nagy­nénje és akit lovaglatlanul le­­vénlányoznak, ami ellen helyében én nagyon is tiltakoznék, mert van ő még olyan, mint kettő is a fiatalabb libucik közül, nahát. De mindegy, a nagynéni hoppon marad, hiába úszott versenyt a fiatalokkal a folyóban, sőt még biciklizett is és a végén el is bukott. — na, én nem akarok célzásokat tenni, de tényvaló, hogy leidül a bicajjal és a Ha­lász-fiú beviszi a sűrűbe, amiről már meg lehet a jól fejlett pri­vát véleményed, nekem megvan, én még a padra sem akartam le­ülni múltkor a Hármashatárhe­­gyen, mikor a Jóskával voltunk, igaz, aztán besötétedett és meg kellett várni, míg ... szóval nem fontos, a végén általános heppiend van, a nagynéni megkapja a tanár urat hitvesnek, akit a Hihari ad, végre nem egy hekust, vagy napszámost, hanem intelligencset játszik, ami ráfér és én a Szinnyei helyében inkább választottam volna azt a szőke muris fiút, akinek nem tudom a nevét, de aki csupa mókát csinál és egye fene a korkülönbséget, azon leg­alább egy életen át lehetne de­rülni, ahogyan kecskét utánoz és zenekart dirigál­­ na jó, de a Sennyei a tanáré lesz, de úgy kell neki, legalább máskor majd vigyáz a bicajjal, bár az ilyen nyári emlék kimegy a mosásban, tudom tapasztalatból, annyi baj legyen. Mondom neked, egész idő alatt lehet érezni, hogy az em­ber cirka tíz évvel fiatalodik, neked különösen ajánlom, nem azért mondom, de minimum két­szer okvetlenül nézd Görcsös-Grossmayl Mihály DRAMATURGIÁI ELŐADÁSA: A KINCSBEMONDÓ TÉNIASSZONYSÁG vagy: Szöktetés a putszerályból ! ARADY VIKTOR halhatatlan remekműve a Nemzeti Színházban Dicséret illeti a Nemzeti Színház nem tudom melyik igazgatóját, aki elhatározta, hogy ezt a darabot igenis bemutatja, a maga egész ásatagságában, mintegy iskolapéldájaként annak, hogyan írtak drá­mát an­udaeumál és min nevet a közönség mai napig is. Alert igen tisztelt Hölgyeim és Uraim, az irodalom halad ugyan, de a közönség makacsul megáll. Na már most, aki erre rájön, annak nyert ügye van. S ezért mai előadásom tárgyaként a fentnevezett színmű éppen, mint a közönség és a színpad korrelációnál s kölcsönhatásának ki­­csendülő antitézisbe torkolló szintézise szerepel. (Kérem ezt a mondatot pirossal aláhúzni és kívülről megtanulni, még sok esetben felhasz­nálható lesz.) A színház vezetőségét nyilván az irányította, hogy olyant produkáljon, mely a mai időkkel szöges ellentétben lévén, bizo­nyos ingerlő kíváncsiságot vált ki a nézőből, mondván: jé, hát ilyen is volt valamikor. Mindjárt az első színben, mikor ágyúdörgés és puskaropogás hallatszik be az utcáról a mosodába, felfigyel az ember: egyrészt a szokatlan fegyverzejt csodálja, másrészt, megdöbben a szerző merészségén, ki üzemben levő puccrájt vetít elénk, ahol dol­goznak és nem politizálnak. Am­i már most a daruk úgynevezett meséjét illeti, — bár ennek az egymást követő szellemességek zuhatagában jóformán semmi része sincsen — a főmotívum, hogy az egykori mosódúslán­y, elrejti üldözői elől Neipperg grófot, aki azután tizenkilenc évvel később (mi­nek folyamán senki sem öregszik meg egy félórát sem) Napóleon fél­tékenységében meg akar öletni, de a közben Danzigi Hercegnővé avan­­zsált Kata nem engedi. Na kérom: itt ugyebár elsőszámú attrakció a közönség érettségizett tagjai részére, hogy a szereplőket ismervén, ki­vételesen jól informáltnak érezheti magát. „Neipperg!" mondják, faire mindenki legyint, mondván „nem fogják kivégezni, hiszen ő az, aki Napóleon halála után Mária Lujzával — satöbbi, Batobbi", tehát Napó­­leon egészen hiába strupálja magát, bár megjelenésben és fellépésben mjdnem olyan fölényes, mintha az igazi Napoleon igyekezne Aj­tait utánozni. 8 ugyanez áll a többi szereplőre is: mindössze az lepi meg a szem­lélőt, hogy milyen nagy zűrt csilláinak egyetlen egy ember esetleges kivégzéséből. („Ilyen haknis alak volt ez a Napcsit“ kérdezte mel­lettem korunk egy gyermeke.) is . Ami végül a szókim­ondást illeti, úgy a színház mindent elköve-­ tett, hogy az érzékenyebb lelkületek ne szenvedjenek túlságosan. A főszereplő hölgy ugyan dicséretos buzgalommal esett hol hasra, hol viszont és gyanánt, mindazonáltal örvendetes tényként könyvfi-__­hettük el, hogy modora és mozgása, már pucerájosab korában is olyan finom volt, mint egy sévresi gorcellánbabáé, ami a nagy tömegek fölemelkedése szempontjából fontos. Rajta kívül az „óó!",„da“ sőt az „ááó!" valamint az „óód!" felkiáltások özöne­ tette színessé az udvari társalgás nyelvezetét. A „kegyeskedjék méltóztatni", „méltóztassék ke­gyeskedni", „ócsászári királysága”, „fenséges felség", „legkegyelme­­sebb hódolatom!" s más ehhez hasonló elhaló sóhajok miegyebekkel fűszerezve valóban bódítóan ringatóak voltak a közönség egy rétege számára, amely a hazai közéletben elburjánzott" nyers és férfias nyel- ' vezetet nem bírja. * ■ , Végezetül le kell szögeznem és megismételnem, hogy a színház di­cséretes munkát végzett a darab bemutatásával, mindazonáltal tanul­ságként két dolgot kell leszögezni. Egyik az, hogy nem árt kedvesnek tetnni az emberekhez, mert sohasem lehet tudni, kiből mi lesz. A má­sodik viszont az, hogy nem muszáj a la mosódásn, mindenkinek nyíl­tan megmondani, amit gondol az ember, mert elmúltak azok az idők, mikor az ilyesmiért hercegi címet osztogattak, .t ‘ • f ej» rfxA/vnj&x?­, Dns/mJt -ffoAz., JuzPauli. OJt. ertlm^f ésíf

Next