Magán leánygimnázium, Pestszenterzsébet, 1931
A hirdetett első osztály iránt előzetesen mintegy húsz szülő érdeklődött, de a júniusi beíráskor mégis csak egy, és szeptemberben is csak még két tanuló iratkozott be. Tekintettel arra, hogy most is leginkább az ötödik osztály iránt érdeklődtek a szülők, 1931 szeptember 4-én engedélyt kértem az ötödik osztály megnyitására is és e kérelmemet a nagyméltóságú minisztérium 1931 szeptember 19-én kelt 5400-18/1931. számú rendeletével teljesítette is. Azonban ezzel az engedéllyel is az történt, ami az előző évivel, a késői időben már csak egy jelentkező akadt. A késedelemnél még nagyobb oka volt a jelentkezők hiányának az, hogy a közönség gimnáziumot keresett, a líceum intézményét nem ismerte, annak a gimnáziummal való egyenrangúságában nem hitt, így az intézet első évét egy osztállyal és abban három tanulóval kezdtük meg. Azonban ez az osztály zavartalanul és jól dolgozott. Kérelmünkre a nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi minisztérium meg is adta ezen osztálynak a nyilvánossági jogot 29.657/1932. V. számú rendeletével. Tapasztalataink alapján 1932 május 27-én folyamodtam, hogy kegyeskedjék a nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi minisztérium immár nyilvánosságú magán leány líceumunkat leánygimnáziummá átminősíteni. A dr. Chikán Béla polgármester hívására, az ő elnöklete alatt május 25-én a városháza gyűléstermében összegyűlt érdeklődő szülők is hasonló kívánságot nyilvánítottak s mégis alakították a leánygimnázium barátainak egyesületét. S a nagyméltóságú magy. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium 30.315. 1932. V. számú rendeletével valóban meg is engedte, hogy magán leánylíceumomat az 1932—33-i tanévtől kezdődőleg leánygimnáziummá szervezzem át és az I—III. és V—VI. osztályt megnyithassam. így intézetünk a jövő iskolai évtől kezdve leánygimnáziummá alakul át, aminek kezdetben tervezve volt és minden osztálya megnyílik, amelyre az első engedélyezés ideje alapján sor kerülhet. Az iskola alapításában és szervezésében tevékeny részt vett Kalmár Elek nyugalmazott c. tankerületi főigazgató, a lőcsei kir. kát. főgimnázium utolsó igazgatója. A két első engedélyt dr. Klebelsberg Kuno gróf miniszter adta, az V. osztály megnyitását dr. Ernszt Sándor miniszter engedte meg, a nyilvánossági jogot és az átszervezés engedélyét dr. Karafiáth Jenő miniszter adta meg. Államtitkár volt az első engedély megadásakor dr. Kornis Gyula, a többi engedélyek idején dr. Szily Kálmán, a döntés az ő kezüktől függött. A középiskolai ügyosztály vezetője volt az első intézkedések idején dr. Wajdinger Gyula, miniszteri tanácsos. A második engedély megadásától kezdve dr. Rácz Kálmán miniszteri tanácsos jóakaratának köszönhető az intézet megnyitása és fejlesztése. Időközben a tankerület is megváltozott, melybe az intézet tartozott. Ugyanis a Budapest-székesfővárosi tankerületből Pestszenterzsébetet áttették a Budapest-vidéki tankerületbe, s így intézetünket dr. Pintér Jenő tankerületi főigazgató után dr. Acsay István tankerületi főigazgató fogadta jóindulatába.