Magán leánygimnázium, Pestszenterzsébet, 1938
2 város közönsége itthon találja meg az alkalmat leányai fokozottabb igényű neveltetésére is. Ne kelljen a kulturális fejlődés során e téren kizárólag a fővárosra szorulnia, amely közel van ugyan, de mégis igen messze, ha kis diáklányok ide-oda villamosozását nézzük gondos, nevelői szemmel. A várospolitika szaktekintélyeinek egybehangzó véleménye szerint is egy város akkor lesz igazán önállóvá és saját határain belül erős egységgé, ha gyermekeit saját földjén, saját otthonos levegőjében neveli fel és szellemi táplálékukat is a saját keretein belül biztosítja, így lesz a város polgárainak nemcsak lakóhelye, hanem szeretett otthona is, amelyért áldozatot is vállal. Az iskola alapításának és áldozatos fejlesztésének célja az volt, hogy a város polgársága büszkén vallhasson magáénak egy olyan magasabb igényű kultúrintézményt, amelyet a saját támogatásával segített felvirágoztatni és a jövő szempontjából gyümölcsözővé tenni! Az ideális célkitűzés, amely a városfejlesztés munkájában részt óhajtott venni, tanügyi felsőbb hatóságok részéről teljes megértéssel találkozott. Bizonysága ennek, hogy a sok visszautasított iskolaalapítási kérés között, ez meghallgatásra talált. Azóta is a nyilvánossági jogban és számos iskolalátogatás alkalmával elhangzott elismerésben mindez ismételten kifejezésre jutott. Ez volt az az erkölcsi támasz, amely a sok küzdelem nehéz óráiban csüggedés helyett új erőt, bizakodást, lelkesedést adott. Pestszenterzsébet megyei város képviselőtestülete még az iskola alapítása előtt, 1930-ban, megígérte a fenntartónak az iskola anyagi támogatását. 1935-től kezdve kapott a leánygimnázium évi 3000 P városi segélyt. Ezt az összeget a képviselőtestület közgyűlési határozattal 6000 P-re emelte 1939-től kezdve. Hálával és köszönettel fogadtuk. Bizony nem kíván különös hozzáértést annak megítélése, milyen súlyos terhet jelent egy önmagával szemben is igényes középiskola fenntartása magánember számára mindössze ennyi hatósági támogatással. Ilyen körülmények között sokszorosan szükségünk van a kedves szülők megértő, meleg együttérzésére ahhoz a megfeszített munkához, amelyet az iskola vezetősége és tanári kara végez. — Az idei esztendőt még nehezebbé tette az országos viszonylatban is mutatkozó növendékcsökkenés. Megmagyarázható dolog volt ez, hiszen most került középiskolába az a korosztály, amelynek elemi iskolába lépésekor megkívánták a szept. 15-ig betöltött 6. életévet, így bizony a szept. 15. és dec. 31. között szülöttek elmaradása tetemes csökkenést, közel 30%-ost, jelentett minden középfokú iskola első osztályában — reméljük, a következő iskolaév javára! — Szomorú lenne azonban, ha mindezt a város közönségének megértetlen közönyével kellene a továbbiakban magyaráznunk. Hála Istennek, vannak a város vezetősége és a szülők között, akik iskolánknak barátai, jóakarói. Hozzájuk is fordulunk, amikor újra és újra hangsúlyozzuk, hogy nem maradhat otthontalan bérházlakó egy intézet, amely ugyan a pestszenterzsébeti homokon indult el, de azzal a szent meggyőződéssel, hogy a homok alatt jó magyar kultúrtelevény van. A város közönségének is bizonyosan ambíciója az, hogy ne álljon meg fejlődésében egy szépen indult, a versenyt derekasan kiállt iskola, amely a klasszikusan nyugvó magasabb magyar műveltséget akarja otthonossá tenniebben a nagy fiatal városban s egyben az emelkedettebb, tettrekészebb magyar öntudatnak és életszemléletnek akar munkája lenni. Igen, fogadjuk el a nagy tekintélyek próbált irányítását ezen a téren is — éppen itt, a