Magán leánygimnázium, Pestszenterzsébet, 1938

2 város közönsége itthon találja meg az alkalmat leányai fokozottabb igényű neveltetésére is. Ne kelljen a kulturális fejlődés során e téren kizárólag a fővárosra szorulnia, amely közel van ugyan, de mégis igen messze, ha kis diáklányok ide-oda villamosozását nézzük gondos, nevelői szemmel. A vá­rospolitika szaktekintélyeinek egybehangzó véleménye szerint is egy város akkor lesz­ igazán önállóvá és saját határain belül erős egységgé, ha gyer­mekeit saját földjén, saját otthonos levegőjében neveli fel és szellemi táp­lálékukat is a saját keretein belül biztosítja, így lesz a város polgárainak nemcsak lakóhelye, hanem szeretett otthona is, amelyért áldozatot is vál­lal.­­ Az iskola alapításának és áldozatos fejlesztésének célja az volt, hogy a város polgársága büszkén vallhasson magáénak egy olyan magasabb igényű kultúrintézményt, amelyet a saját támogatásával segített felvirágoz­tatni és a jövő szempontjából gyümölcsözővé tenni! Az ideális célkitűzés, amely a városfejlesztés munkájában részt óhaj­tott venni, tanügyi felsőbb hatóságok részéről teljes megértéssel találkozott. Bizonysága ennek, hogy a sok visszautasított iskolaalapítási kérés között, ez meghallgatásra talált. Azóta is a nyilvánossági jogban és számos iskola­­látogatás alkalmával elhangzott elismerésben mindez ismételten kifejezésre jutott. Ez volt az az erkölcsi támasz, amely a sok küzdelem nehéz óráiban csüggedés helyett új erőt, bizakodást, lelkesedést adott. Pestszenterzsébet megyei város képviselőtestülete még az iskola ala­pítása előtt, 1930-ban, megígérte a fenntartónak az iskola anyagi támoga­tását. 1935-től kezdve kapott a leánygimnázium évi 3000 P városi segélyt. Ezt az összeget a képviselőtestület közgyűlési határozattal 6000 P-re emelte 1939-től kezdve. Hálával és köszönettel fogadtuk. Bizony nem kíván különös hozzáértést annak megítélése, milyen súlyos ter­het jelent egy önmagával szemben is igényes középiskola fenntartása magán­ember számára mindössze ennyi hatósági támogatással. Ilyen körülmények között sokszorosan szükségünk van a kedves szülők megértő, meleg együtt­érzésére ahhoz a megfeszített munkához, amelyet az iskola vezetősége és tanári kara végez. — Az idei esztendőt még nehezebbé tette az országos viszonylatban is mutatkozó növendékcsökkenés. Megmagyarázható dolog volt ez, hiszen most került középiskolába az a korosztály, amelynek elemi iskolába lépésekor megkívánták a szept. 15-ig betöltött 6. életévet, így bi­zony a szept. 15. és dec. 31. között szülöttek elmaradása tetemes csökke­nést, közel 30%-ost, jelentett minden középfokú iskola első osztályában — reméljük, a következő iskolaév javára! — Szomorú lenne azonban, ha mindezt a város közönségének megértetlen közönyével kellene a továbbiak­ban magyaráznunk. Hála Istennek, vannak a város vezetősége és a szülők között, akik iskolánknak barátai, jóakarói. Hozzájuk is fordulunk, amikor újra és újra hangsúlyozzuk, hogy nem maradhat otthontalan bérházlakó egy intézet, amely ugyan a pestszenterzsébeti homokon indult el, de azzal a szent meggyőződéssel, hogy a homok alatt jó magyar kultúrtelevény van. A város közönségének is bizonyosan ambíciója az, hogy ne álljon meg fejlődésében egy szépen indult, a versenyt derekasan kiállt iskola, amely a klasszikusan nyugvó magasabb magyar műveltséget akarja otthonossá tenni­­ebben a nagy fiatal városban s egyben az emelkedettebb, tettrekészebb magyar öntudatnak és életszemléletnek akar munkája lenni. Igen, fogadjuk el a nagy tekintélyek próbált irányítását ezen a téren is — éppen itt, a

Next