Magán leánygimnázium, Pestszenterzsébet, 1939

utánt az igazi népi élet megkedveltetésére- Az eddig szűkszavúsággal, hall­gatással vádolt VIII. osztály is kiállott és a Petőfi délutánnal bebizonyította, hogy igenis van bátor fellépése, ügyes előadókészsége. Iskolánk látogatója, Marczinkó Andor igazgató úr is lelkesen megtapsolta a lánykádat a szor­galmas munkával készült kiváló előadásért. A VI. osztály idén próbálkozott először­ Mátyás király alakját, emlékét vetítette társai elé; a hosszabb elő­készületi idő, a többszörös gyakorlat eljuttatja ezt az eleven osztályt is a sikerhez. Az V. osztály e­z évben — egyelőre — a háttérben maradt. Október 6-án: Az aradi vértanuk gyászünnepe. Műsora: Himnusz. — Kozma And­or: A karthagói harangok. Szavalta Tamás Róza VIII. o. t. — Földi János: Világostól Josefstadtig című könyvéből Batthyány Lajos halálát olvasta fel Fodor Márta VII. o. t. — Hiszek egy Istenben. Szavalta Csernus Irén V. o. t. — Áprily Lajos: Tetőn. Szavalta Kőszegi Erzsébet VI. o. t. Október 20-án: Megemlékezés a finn-ugor testvériségről. Minden osz­tályban a magyar nyelv tanára. Október 24-én: Figyelemkeltés a légoltalom fontosságába. Minden osz­tályban az első óra tanára. Október 28-án: Megemlékezés a takarékosságról. Minden osztályban az osztályfőnök. November 13-án: Megemlékezés a trianoni „béke“ kényszerű törvénybe­­iktatásáról iskolai ünnepély keretében. Műsora: Sajó Sándor: Magyarnak lenni. Szavalta Mayer Irén IV. o. t.­­—■ Tóth Tihamér: Ki következik szólásra? Felolvasta Tóth Emma VI. o. t. — Szózat. Karének. Bár rövid volt az ünnepély, de az emlékezés lélekbe markolt. Az ifjúság lelkét átizzította a „visszaszerzés“ és a „megtartás“ kötetességének gondolata. December 7-én: Az önképzőkör Ady Endre emlékdélutánja a VII- a. rendezésében. Műsora: Bevezetőt mondott Takács Ilona. — A Duna vallomása. Szavalta Bagoly Erzsébet. — Ady élete. Irta és felolvasta Csiz­madia Mária. — Párisban járt az ősz. Szavalta Ispán Ilona. — Idegen városok fáradt utasa. Irta és felolvasta Volent Klára. —■ Én nem vagyok magyar? Föl-földobott kő. Szavalta Ékes Er­zsébet. — Ady költészete. — Irta és felolvasta Fodor Márta. — Imádság háború után. Ádám hol vagy? Szavalta Volent Klára. — Ady—Szentmiklóssy : Az Úr érkezése. Ady—Heidelberg: A halál rokona. Énekelte Torday Ilona, zongorán kísérte Kacsó Edit.­­— Egy ismerős kis­fiú. Fehér lótuszok. Senki élőnek ellen­sége. Szavalta Benkő Ilona. — Befejezést mondott Takács Ilona. December 12-én: Megemlékezés a lim­anovai csatáról. Az első két osztály­ban a földrajz tanára, a többiben a történelem tanára. December 19 A vöröskeresztes csoport karácsonyi ünnepélye, és 22-én . Műsora : Mennyből az angyal. Karének. — ünnepi beszéd. Mondta Németh Erzsébet, az önképzőkör ifjúsági elnöke. — December 24. Irta Altay Margit. Szereplők I., II., III., VI. osz­tályos tanulók. — Magyar fenyő. Szavalta Egyed Edit II. o. t. — Karácsonyi kívánságok. Irta Altay Margit. Szereplők II. és VI. osztályos tanulók. — Erdély karácsonyfájára. Szavalta Kádár Éva V. o. t. — Jézuska a panaszos gyermekek közt. Sze­

Next